Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-06 / 156. szám

NAGYKOROS! A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 156. SZÁM 1982. JÚLIUS 6., KEDD Felnőttoktatás a gimnáziumban Helytálltak diákok, tanárok Az Arany János Gimnázium levelező tagozatán is befeje­ződtek a vizsgák, fellélegez­hetnek azok, akik munka mel­lett vállalták a tanulás nehéz­ségeit. Az 1981/82-es oktatási év ta­pasztalatairól Csányi Péter ta­gozatvezetőtől érdeklődtünk. Kiemelkedő teljesítmény — Tavaly szeptemberben 39-en iratkoztak be a gimná­zium levelező tagozatának el­ső osztályába — mondotta. — Akadt közöttük olyan, aki csak beiratkozott, de egyszer sem láttuk az iskolában. Volt olyan is, aki 1—2-szer eljárt, de a beszámolóig nem jutott el. Néhányan az első beszámo­ló sikertelensége miatt fordí­tottak hátat az iskolának. — Júniusban már csak 20- an jelentkeztek vizsgára, akik közül sikeresen végzett 16 fel­nőtt diák. Négyen augusztus végén javítóvizsgát tehetnek, mert 1—2 tárgyból buktak. A vizsgák közül kettő szaktanár, öt pedig elnök előtti volt. — Megtiszteltetés volt az is­kolának, hogy az elnöki tisz­tet Üjszászi Jánosné, az OPI főmunkatársa látta el. Dere- kas helytállásáért megdicsér­hetjük Király Dénesnét, Sinka Jánosnét, Harsányi Sándornál és Járó Pált. — A második osztályt 24-en kezdték el. Év végi vizsgára 19 hallgató jelentkezett. Kö­zülük sikeresen szerepelt 18. Ketten javítóvizsgát tehet­nek, egy tanuló pedig megsza­kította a vizsgáját. Itt minden vizsga szaktanár előtt zajlott. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Nagy Béláné, Sopajti Józsejné, Becze Ferenc és Demeter Dénes. — Csekély lemorzsolódás volt tapasztalható a harmadi­kosoknál. Ugyanis a 28 tanuló közül 26-an vizsgáztak. Saj­nos, csak 17-en feleltek meg a követelményeknek. A 9 meg­bukott javítóvizsgát tehet. Egyébként a harmadikosok felkészültségükről 3 alkalom­mal szaktanár, 5 esetben pedig elnök előtti vizsgán adtas számot. Jó szerepléséért ki­emelhetjük Kovács Lászlónét, Keresztes Istvánt és Nóniusz Sándort. Akik komolyan vették — A végzős osztálynak mind a'30 tagja túljutott az osz­tályvizsgán. Viszont egy diák nem mert megbirkózni az érettségivel. Végeredményben sikeres érettségi vizsgát 24-en tettek. Továbbtanulni négyen szerettek volna. Az már bi­zonyos, hogy ketten nem ér­ték el a kívánt felvételi szin­tet, s elutasították őket. Az érettségi vizsgákon az elnöki funkciót Czinege Imre, a ceg­lédi Bem József Ipari Szak­munkásképző Intézet igazgató­ja látta el. — összességében vizsgálva az elmúlt oktatási év tapasz­talatait, elmondhatjuk, hogy azok, akik komolyan vették a tanulást, eljártak az órákra, a vizsgákon felkészültségről adhattak számot. Ugyanakkor szólni kell arról is, hogy eny- nyire sokan, még egy évben sem tettek sikerteleh vizsgát a különböző osztályokban, mint az idén. Ennek fő okát mi ab­ban látjuk, hogy nem jártak el rendszeresen az iskolába. Megértő munkahelyek — Az ötnapos tanítási hét­re való átállás a levelező ta­gozaton hoz-e valamilyen vál­tozást? — Feltétlenül, hiszen az 1982/83-as tanévtől kezdődően a dolgozók gimnáziumában is bevezetik a fakultatív okta­tást. Hogy ez hogyan válik be. ma még nem tudhatjuk. Félő azonban, hogy a heti kétnapos elfoglaltság miatt kevesebben vállalják majd az iskolába já­rás nehézségeit, mint az egy­napos oktatás alatt tették. Itt számítunk a munkahelyek megértésére, támogatására is, mellyel elősegítik dolgozóik is­kolába járását. K. K. Hidegrázás délután Kánikulában a pékeknél A szikkadt kenyérnek nyáron sem örülünk Ráz a hideg. Fehér Sándor, a Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalat 101. üzemének veze­tője megnyugtat: kemencekö­zeiben, plusz 60 foknál meg­esik az ilyesmi. Kint is, bent is Domokos Zoltán, a délutános műszak vezetője — már tíz éve dolgozik itt — nem pa­naszkodik arra, hogy fázna. Sőt. Igen-igen melege van. Odakint tombol a kánikula, idebent még inkább. — Hallott már valaha is di­csérő szavakat a pékekről? — kérdezi, miközben egy irgal­matlanul hosszú lapáttal ma­nőverezik. — Mert minket csak szidni szoktak. Egy-két méltatlankodó néha beállhat­na a kemencék mellé! A délutános műszak többi tagját már nehezebb szóra bírni. A kalácsot, kakaósteker­cset, a brióst várják az üzle­tek. Pintér Zsuzsa, Kovács Ferenc, Tóth Alhertné — a kérdésre, hogyan bírják a me­leget — valamennyien azt fe­lelik: megszoktuk már. — Látja, hogy nem könnyű? — kérdezi Fehér Sándor, ami­kor már az irodájában ülünk. — Ezt mindnyájan tudjuk, de ez nem vigasztal bennün­ket, ha szikkadt kenyeret ka­punk a boltban! — Higgye el, hogy a mi ke­nyerünk nagyon jó — vála­szolja az üzem vezetője. — Még Pestre is viszik. Megszoktuk már — A városban mégis az a vélemény járja, hogy a „toldi- sok” finomabb termékkel ruk­kolnak elő. Az emberek saj­nálják is, hogy nyáron szünet van a szakközépiskolában ... — Nem tagadjuk, a sütőipa­ri szakközépiskolában készült péksütemények valóban fino­mabbak a mieinknél. A közvé­leményben sajnos úgy él, hogy a tanulók jobban értik a szak­mát, mint a felnőtt pékek, hi­Piac: áruk, kofák, vevők... Nagykőrös, piactér. Kedd, péntek, vasárnap. Arcok. Szem, orr, száj, homlok, pofacsontok. Vibráló hőség a bajuszon, borostán, asszonyszáj sarkában, kofák szarkalábai között. Férfiak, nők, gyerekek, anyókák. An­gyalarcok, hárpiatekiníetek. Ismerősök, ismeretlenek. For­gatag. A szemek keresnek va­lamit, megtalálnak valakit, a szájak szétnyílnak, szavakat présel a csodálkozás, alku, fe­lelet, káromkodás. Nagykőrös, piac: adok, ve­szek ... A tejbolt melletti bejárónál szigorú tekintetű, szikár férfi — Zsuzsandor János helypénz- szedő. Jó negyedórája már, hogy „munkanélküli”, vala­mennyi placcot elfoglalták már a kosaras, zsákos, ládák­kal fölszerelt kofák és az al­kalmi árusok. — Most négy-ötszázan le­hetnek a piacon. Kedden ke­vesebb, pénteken s vasárnap több az árus, s több a vásárló is — mondja a férfi, aki nyug­díjasként két évvel ezelőtt vállalta a helypénzszedést. Azelőtt a Mészáros János Ter­melőszövetkezetben, mint nö­vénytermesztő dolgozott. Ismer minden terményt, zöldségfélét, gyümölcsöt, s ismeri az áru­sokat, törzsvevőket is. Tudja, ki vonakodik leszurkolni a két-három vagy négy forintot. A kosár, rekesz, nagyláda, vagy a zsák után járó hely­pénzt. — Nem csak nagykőrösiek járnak erre a piacra — szól, miközben az egyik kofa friss cseresznyével kínálja. — Ez a jóasszony például Kocsérról autózott ide az áruval — mu­tat a terebélyes asszonyság után. — De szinte név szerint ismerem a gyakran idejáró háziasszonyokat is. Jönnek üres cekkerrel, s néhány fer­tályóra múltán megrakodva sietnek hazafelé. Most már elégedettek az árakkal. Most már megindult a felhozatal. — S a helypénzszedö is itt vásárol levesbe valót? — kér­dezem. Tiltakozik. — Én vagyok a legrosszabb vevő... Nekünk az otthoni kertben szinte minden megte­rem. Csak a tejtermék s a méz, s a birkahús nem. Eze­ket itt vásárolom. A „tejterméksor” csupán egy asztalból áll. Azon, jó szomszédokhoz illően, békésen megfér egymás mellett Fehér Dénesné és Kérel Gyuláné szemet gyönyörködtető, finom áruja: a házi túró és tejföl. A két idős asszony évtizedek óta hordja termékeit a nagykőrösi piacra. Kérel Gyuláné a Nagyerdő melletti tanyáról kerekezik ide. — Egy tehenünk van, jól te­jelő jószág. Minden piaci na­pon négy kiló túrót, öt-hat li­ter tejfölt adok el. — Idősebb Fehér Dénesné kereken ötven esztendeje hordja a nyalánkságokat — tejfölt, túrót, sajtot — a Lu­dasban levő tanyájából. — Amióta férjhez mentem — mondja. — S most hány tehenük van? — Három. Piaci napokon harminc kiló túrót is eladok. — Család? — No, jótol kérdezi, mert nagy család a miénk. Tíz gye­rekem, huszonnégy unokám s négy dédunokám van — mondja a kedves asszony. — S ők is szeretik a mama teheneinek termékét? — Bizony, lelkem, szeretik. Nem is vonom el a szájuktól! Csak azt hordom piacra, ami otthon fölösleg. A zöldségsoron Tóth László- né asztalán aranysárga méz­zel teli üvegek sorolnak. Mel­lettük uborka- és zöldbab­hegyek. — Tiszta akácméz ez — di­cséri portékáját, s a szomszéd­jában ácsorgó kofák bólogat­nak: Bizony, finom termék ez. — A férjem negyven év óta méhészkedik. Most 22 méhcsaládunk van. A Han­gács dűlőben lakunk. Az idén két és fél mázsa mézet perget­tünk. Az üvegeken cédula: ötven forint e méz kilója. — S miért nem az Afésznek adja el a mézet? — Mert ott csak harminc forintért veszik át. Nekem megéri, hogy kikerékpározzak ide a portékával. Ismernek már a városban, de a kör­nyékbeli községekből is bejön a piacra az, aki Tóth néni mézét egyszer megkóstolta ... Dicséri, vagy újra vesz belőle egy üveggel. Ezekben az üve­gekben hatvan deka méz van, harminc forint tehát egy-egy üveg ára. Látja, még csak ki­lenc óra, de alig . maradt .lé­hány üveggel. Körülbelül tíz kilót adtam ma el. Három unokám van, ők is szeretik ezt az édességet. Piacokon kevésbé gyakori látvány: sorban állnak az em­berek Lázár József húsosbó­déja előtt. Birkahúst mér a férfi, s mire rám került a sor, nem marad egy deka sem az ízletes étekből. — ötven-hatvan kilót mé­rek ki egy-egy piaci napon — mondja. — Saját birkáit dolgozza föl? — Ügy veszem a környék­beli tenyésztőktől. S ha gyen­gébbek, fölhizlalom, ápolom, míg vágásra nem kerülnek a juhok. Mindig friss, tiszta bir­kahúst árulok. Sajnos, ma ke­vesebbet hoztam... S akinek már nem jutott birkahús, vigasztalódhat Vil­lám Lászióné pecsenyesütödé­je pultjánál: ízletes hurkát s kolbászt mér az asszony. Tü­relmesen állnak sort az éhes, már megrakott szatvrokat ci­pelő asszonvok és férfiak. — Finom? — kérdezem az az egyik, kolbászt majszoló kislánytól. — Az — mondja röviden, teli szájjal. Később megtudom, Bűz Tündének hívják, szeptember­től már a harmadik osztály­ban koptatja a tanulópadot. A használtcikk-soron Szalai László ponyváján egy vaske- reskedésnyi alkatrész kínálja magát. Csavarok, villáskul­csok, kilincsek, rugók, csillá­rok, edények — s még mi mindent árul a nyugdíjas víz­vezetékszerelő! * — Kis nyugdíjamat egészí­tem ki többre ezzel — mond­ja. — Járom a tanyákat, ja­vítom a csapokat, csővezeté­keket, s mondják az emberek, ezt is, azt is vigye el, hátha jó lesz valamire, itt aztán gaz­dára talál minden alkatrész. Még olyan is, amit hiába ke­resnek a vasasboltban. Odébb, a piac szegletében a hetvenéves Fazekas István cirokseprőket kínál megvétel­re. A fia köti — jóféle gyulai vesszőből, úgymond — a tar­tós „boszorkánylovakat”. — Meddig tart egy jó seprő? — Tíz hónapig, egy évig, ki, hogyan használja — vála­szol, s egy csinos fiatalasz- szony felé fordul: — Ne gyalogoljon, aranyom! Vegyen seprőt Fazekas bácsi­tól! A menyecske mosolyog, nem sértődik meg az évődő aján­laton. Kiválaszt egy seprőt, fi­zet, s a közelben parkírozó Zsiguliba ülve elhajt Cegléd felé... ★ Az emberek sietve veszik a zöldséget, gyümölcsöt, mézet, falvédőt, a játékpisztolyt, aztán rohannak. Autóbuszhoz, vonatra; gyárba, otthonukba. Tehenet etetni, tévét nézni, fa­lat rakni. Vagy hatszor bújtam át az árusok standjait feszítő köte­lek alatt, megannyiszor botla­doztam a kofák kosarai kö­zött, a piac egyik végétől a másikig. Most dél van. Ritkul az arcrengeteg, kevesebb a szó, már idehallom a Kecske­méti úton suhanó gépkocsik robaját... Besze Imre szén ízletesebb, frissebb süte­ményt gyártanak. Csakhogy nekik megvan a napi normá­juk, s annál — ha törik, ha szakad — sem többet, sem ke­vesebbet nem sütnek. Ezt mindenki beláthatja, így sok­kal könnyebb. Nálunk sokszor az utolsó pillanatban változik a rendelés. Mintegy színházi végszóra: felberreg a telefon. Fodor Ka­talin, az üzem egy szem ad­minisztrátora (a rendeléseket is ő könyveli) felemeli a kagy­lót. Hallani, valamiféle ren­delésmódosításról van szó. Fehér Sándor megjegyzi: — Látja, még késő délután is változtatunk, jók a kapcso­lataink. Aztán a számokról beszél­getünk. Arról, hogy 57 egység­be szállítanak kenyeret és sü­teményeket, egyebek között Csemőre és Nyársapátra, de Kecskemétről és Kocsérról is jönnek ide. Az üzemben négy- hátatT.. vénén dolgoznak, naponta 1209^ __________ bu rgonyás és rozslángos ke­nyér kerül ki innen, a kétki- lósból pedig 3000. A kemen­cékben 27 féle péksütemény sül. Csak a szeretet? — Mikor jön el az az idő, hogy soha nem szidják majd a pékeket? — Ahhoz nagy változások kellenének — válaszolja Fe­hér Sándor. — A mi technoló­giánk nem a legelavultabb, de a legmodernebbtől nagyon- nagyon messze van. Aztán nem mondom, hogy rossz len­ne a fizetség. Ám ha arra gondolok, hogy itt bizony ha­mar tönkre megy az egészség, a forróság próbára teszi a szervezetet, akkor nyugodtan állíthatom, lehetne jóval több is. Az a szerencsénk, hogy aki egyszer megszereti ezt a mes­terséget, nehezen fordít neki K. É. Vonzó programokkal Megnyílt a napközis tábor A pálfájai napközis tábor is­mét megnyitotta kapuit a paj­tások előtt. Az ünenpélyes tá­bornyitóra július 1-én kerítet­tek sort. A vendégeknek nem volt könnyű dolguk, mert a kapu­őrök — igazodva a tábori rendhez — számonkérik a jel­szót. Juhász Gábor és Hoffer Sándor miután látta, hogy ne­hezet kérdezett, meglágyult a szívük és megsúgták a jelszót. Kinyílt a kapu, bemehettünk a tábor területére, ahol már ün­neplő ruhába öltözött pajtások sorakoztak. Legelöl a rajveze­tők álltak. Hasznost Lászlóné, a II. Rá­kóczi Ferenc Általános Iskola pedagógusa, táborvezető kö­szöntötte meleg hangon a meg­jelent felnőtteket és gyereke­ket. A rajvezetők jelentést tet­tek a táborvezetőnek, majd Hasznosi Lászlóné tett jelen­tést Nyerges Józefné megbízott úttörőelnöknek. A pajtások elénekelték a Kis kendőmnek három sarka című dalt és köz­ben megtörtént a zászlófelvo­nás is. A tábornyitó díszparancsot Nyerges Józsefné hirdette ki. Szólt arról is, hogy az álta­lános iskolásoknak harmadik éve áll módjukban ilyen kel­lemes környezetben tölteni a nyarat. A városi úttörőelnök­ség nevében gok kellemes idő­töltést kívánt a napközis tábor lakóinak. Ezt követően a II. Rákóczi Ferenc iskola leendő 5. osztá­lyosai adtak szép műsort, dr. Körösi Lászlóné pedagógus irányításával. Hasznosi Lászlóné táborve­zető elmondotta, hogy vonzó programokkal igyekeznek a gyerekeknek örömet szerezni. A tábornyitás napján a több mint száz, főként alsótagoza­tos diák jóízűen fogyasztotta el az általános iskolai napközis­konyhán készült finom és ki­adós ebédet. K. K. Labdarúgók nevelése A Kinizsi serdülő labdarú­gó-csapatának is van után­pótlása. Ezeknek felkészíté­sét, képzését Suba Lajos ed­ző irányítja nagy lelkesedés­sel és szakértelemmel. A lét­szám 18 fő: Pete I. Öcsai G., Simon A., Fodor I., Fajka I., Borbély L., Kecskés Z., Czin- kus G., Turcsány T„ Marton I., Józan Cs., Kolompár D., Laj ter S., Sasi I., Nagy P.. Jakab G., Rostás S., Kiss B. A névsorból megállapítha­tó, hogy a II. Rákóczi Ferenc általános iskolából nyolc gye­rek rúgja a labdát, de a Kos­suth Lajos általános iskolából sajnos csak egy, pedig ebben az iskolában testnevelési ta­gozat is működik. Ezen vál­toztatni kell. A Rákóczi isko­la tanulói voltak a legszor­galmasabb edzésre járók és közülük kerültek ki a legjobb képességű játékosok. Sajnos, csökkent a Petőfi iskolások száma is. Négy tanuló a második fél­évet a serdülő első csapatnál kezdte meg: Balia Z., Viker Zs., Somodi I., Faróczai Zs. Az edzéseken való részvétel megfeleíő volt. A létszám a múlt évihez képest csökkent, ennek több oka is van: elma­radtak azok, akik nem ütötték meg a megfelelő, elfogadható szintet (5 fő), a serdülő I-hez átkerült 4 fő, néhányan más sportágban folytatják tovább sporttevékenységüket. Az edzéseken Nagy P., Kecs­kés Z„ Csinkus G. vett részt legtöbbször. Sajnos, minden­kinek volt egy-két hiányzása. Az edzéseket az edzéstervben lefektetettek szerint végezték. Tovább tökéletesítették a technikai elemeket, s játékos feladatokat, rúgó gyakorlato­kat végeztek nagy lelkesedés­sel a gyerekek. Voltak emel­gető (dekázó) versenyek és ll­es rúgóbajnokság is. Foglal­koztak a fejelés, cselezés, sze­relés alapvető végrehajtásával. Felmérést végeztek a gyorsa­ság, állóképesség és technikai ügyesség területén. A legjobb képességű játékosok: Rostás S., Jakab G., Kecskés Z., Nagy P., Czinkus G., Ócsai G. A testnevelők segítségével Suba Lajos edző újabb tehet­séges, ügyes labdarúgókat tudna nevelni az utánpótlás számára. P. S. Vidéken edzőtáboroznak A Nagykőrösi Kinizsi leg­eredményesebb szakosztályai­nak utánpótlása ez év nyarán is vidéki edzőtáborozásokkal készül az őszi versenyekre. A birkózók — a hagyományok­hoz hűen —, Csongrádon, a tornászok pedig ezúttal a fő­városban, az Újpesti Dózsánál bővítik ismereteiket és gyűj­tik erejüket. S. Z. mwm Mozisul Szabadlábon Velencében. Színes, szinkronizált francia— olasz filmvígjáték. Előadás: 6 és 8 órakor. A stúdiómoziban Kaparj kurta. Színes, szink­ronizált csehszlovák filmvíg­játék, fél 6-kor és fél 8-kor. LSSN 0133—2703 (Nagykőrösi Hírlapi

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents