Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-21 / 169. szám

1083. JÜLIUS 31. SZERDA 3 v*H-n “é/fis w villfi «1» Határidő előtt fél évvel... Csak annyi gandunk lenne, mint a Bács megyeiekkel Már reggel felfigyeltem rájuk. Rájuk, a főút mel­lett sorakozó, színes, vidám négy-ötszintes épületekre — Cegléden. Sokuk abla­kán már függönyöket fujdogált a szél és a házak előtt autók is parkoltak. Akadtak viszont — jól megférve kész társaikkal — épülők is és az országút mellett vagy három méter mély árok húzódott. Amel­lett óriási homokdombok tették lehetetlenné az átju- tást, a közlekedést. Mondom, mindez a reg­geli órákban történt, s ak­kor még sejtelmem sem volt arról, hogy ez az a negyed, amelyet a ceglé­diek rekonstrukciós lakó­telepnek neveznek. Nagykőrösről visszaértem- ben, úgy tűnt, a lehető leg­rosszabb időpontot választot­tam a terepszemlére. Éppen ebédidőtájt lehetett. Emiatt azután egyetlen építésvezetőt sem találtam, hiába bolyong­tam a terepen. Azaz egyet igen. A nevét ugyan nem árulta el: — Minek? Én itt a mélyépítőket irányítom, s úgysem mondhatok semmit! — magyarázkodott. Ám kész­ségesen kalauzolt az irodába. Ahol viszont szintén nem lel­tünk senkit. Ekkor azonban — szeren­csémre — már megsajnált és készségesen vállalkozott, hogy telefonál a városba. Azaz a központi irodába. Telefonált is. (Kapott összeköttetést pil­lanatok alatt!) Az építésvezető ugyan éppen útban volt vala­mi másik munkahelyre, de a vonal másik végén a női hang kedvesen mondta: — Nyugod­tan írhat riportot rólunk, ha akar. Tanácsot is adott, kit ke­ressek. Maczó László műve­zetőt, az építkezés pillanatnyi főnökét azonban továbbra is hiába kerestem és vártam, társa pedig szabadságon volt. Festők — fürdőnadrágban Sebaj! Csak találok egy cso­portvezetőt! — biztattam ma­gam, s jó néhány lépcsőház­ban, megmásztam jő néhány emeletet. Volt, ahol tapétáz­tak, másutt szögbelövésre fi­gyelmeztetett a tábla. Vagyis megnézhettem mindent. Az egyik épület teljesen ■ készen állt, néhány munkás magya­rázta: — Ide már bizonyosan költöznek is a jövő héten! A másik épület láthatóan az utolsó simításokra várt. Akiket nem lehetett nem ész­revenni : két f ürdőnadrágos fiatalember a forrósághoz szin­te nem illő buzgalommal for­gatta festóecsetet. Egyikük a homlokzatot, másikuK éppen egy földszinti ablakkeretet fes­tett. Néhány ember csoportba verődve ült a földön — termé­szetesen árnyékba húzódva a tűző nap elől. Ebből következ­tettem az ebédidőre. A harmadik épület előtt hosz- szasan ácsorogtam. Üvegcsö­römpölést figyeltem, föntről, a legfelső szint egyik erkélyéről hallatszott. De látszott is, amint hullanak az üvegcserepek. Idős munkás verte egy hosszú, partvisszerű eszközzel az üveg­tábla-maradékot. Szorongva fi­gyeltem, amint a parányi, még korlát nélküli erkélyen buzgól- kodott. Nem volt nehéz kitalál­nom: mivégre tör-züz. Feltehe­tően új üveg kerül a megsérült helyére. Mire azonban feljutot­tam hozzá, már hűlt helyét ta­láltam. Hárman viszont a lép­csőház burkolólapjait rakták a helyükre, s intettek: — Jobb, ha most más utat választok. A magas házig épül Választottam. Asszonyok és lányok ültek-álltak a másik lépcsőházban. Űk lehettek a ta­karítóbrigád. Ámbár az épület­ben sok lakásból még a tapéta és a beépített bútorok is hiá­nyoztak helyükről. Utóbbikból éppen akkor érkezett egy pót­kocsis teherautónyi, s kezdték is lepakolni, óvatosan vigyázva. Néhány perc múlva így is csur- gott a verejték a rakodókról! Be fura! — morfondíroztam. De nem volt kinek hangosan kimondanom. — Mindig van valami bajunk. Ha nagy a hő­ség, mint most, az. Ha esik az eső, az. Ha meg szél dü­höng, mi is dühöngünk a töméntelen por-homok miatt. Barangolásom közben azért ké­sőbb mellém csapódott egy munkás, s ő magyarázta, miért is nevezik rekonstrukciós lakó­telepnek az ittenit: — Tudja, milyen kis aprócs­ka házak voltak itt?! Mindet könyörtelenül lebontották. S figyelje csak! — vezetett a leg­szélső épület mögé — itt már folyik a szanálás, egészen ad­dig, a magas házig épül a te­lep. — S mutatta, meddig. — Igaz — fűzte még hozzá — eltart egy ideig itt a munka. Mintha maguknak dolgoznának A kivitelező cég — a volt Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalat — ma a Duna—Tisza közi Építőipari Vállalat nevet viselik — jó hírnevet szerzett magának Cegléden. Ezt erősí­tették meg a Pest megyei Be­ruházási Vállalat vezetői is. — Nem Pest megyei építők, mégis sajátjuknak érzik a me­gyét. Mintha maguknak dol­goznának (most nem a pénz­ről van szó, amit a munkáju­kért kapnak) — mondták. — A hatodik ötéves tervidőszak vé­géig összesen 510 lakás készül el — és jó minőségben! —; ta­valy 90-et adtak át; 1982-es évi tervük 180 új otthon. A vál­laltnál korábban, már június végén megkezdtük az idei évre számított utolsó 60 lakás mű­szaki átvételét, s bízhatunk ab­ban, hogy a hiánypótlással is végeznek harminc napon belül. Vagyis, csaknem fél évvel ko­rábban teljesítik a szerződésü­ket. Jövőre ismét 180, 1984-ben pedig további 60 lakát építé­sére vállalkoznak. Bár minden Pest megyei kivitelezővel csak ennyi gondunk lenne, mint a Bács megyeiekkel. Mert ők — az építők — már csak így maradnak majd meg a ceglédiek emlékezetében is. Dodó Györgyi Két, összetartozó, el nem vá­lasztható fogalom: tiszta jöve­delem, nyereség. A két foga­lom gyakorlati érvényesülése mérhető a gazdaság egészét te­kintve is, ám elsősorban és fő­ként a vállalati — a szövetke­zeti — tevékenység jellemzője. A munka, egy alkatrésszé for­gácsolt öntvény képében pél­dául, új értéket teremt. Nép- gazdaságilag ez az új érték a nemzeti jövedelem, ha ebből levonjuk a munkadíjat, akkor megkapjuk a tiszta jövedelem összegét. lkak és zsákutcák A vállalat tiszta jövedelme az a különbözet, amely az ár­bevétel és a termelési költsé­gek között mutatkozik. Azaz, ha a száz forintért eladott ter­mék előállítása nyolcvan fo­rintba került, akkor húsz fo­rintra rúg a cég tiszta jöve­delme. Elvi sémaként mindez nagyon egyszerű. A gyakorlat­ban korántsem az. E fogalmak a különböző hatásokra mimó­zaként reagálnak. Képzeljük magunkat egy vál­lalat közössége, annak vezetői helyébe. Érdekünk a több tisz­ta jövedelem? Föltételezhetően igen. Annak egy részét ugyan az állam elvonja — különbö­ző illetékek, adók stb. formá­jában —, hogy abból fedezze a legkülönbözőbb kiadásait, egy másik része azonban a válla­latnál marad; ez a nyereség, ahogy a köznapi szóhasználat jelöli. Ha több a tiszta jöve­delem, nagyobb a nyereség is? Nem okvetlenül. Közrejátszik e viszony alakulásában az ún. érdekeltségi rendszer-, az adók mértéke, formája, az ösztönzés iránya, célja stb. Túlzottan szoros az „adó­csavar”? Nem érdekünk a tiszta jövedelem gyarapítása, mert a nyereség alig növek­szik, mivel a többlet adóba megy. Ütak és zsákutcák egy­aránt nyílnak a gazdaság — termelés, az ösztönzés, az el­vonások és visszatérítések — teréről. Melyik a jó irány? Ahol a több pénz csörög? A legutóbbi három eszten­dőben a megye iparában ösz- szességében csökkent az ún. érdekeltségi eredmény, ám az átlag, hosszú ruhaként, el-el- takarja a lényeges különbsé­A melléktermék sem mellékes A MEZŐGAZDASÁGBAN is takaré­koskodni kell az energiával. Spórolni kell az üzemanyaggal, a villamos ener­giával, ez azonban nem korlátozódik csupán a traktorokra és a szárítókra. A takarmány az egyik legnagyobb energiafogyasztó — mintegy 45 milliárd forintos érték, a mezőgazdasági anyag­felhasználásnak csaknem a fele. Az ál­latállomány — elsősorban fehérjetakar­mány — igényét azonban a magyar mezőgazdaság nem tudja teljes mérték­ben kielégíteni. A nagy tömegben ter­mesztett lucerna kivételével, más, ma­gasabb fehérjetartalmú növény nálunk egyszerűen nem terem meg. A halliszt- nekvaló halak pedig csak Dél-Amerika partjainál halászhatok. Importálni kell tehát, ám ez a fehér­jeimport sok milliárdos tétel, ami a VI. ötéves terv végére további 35—40 szá­zalékkal növekszik. A magyar népgaz­daság számára a fehérjék importja nö­vekvő terhet jelent, de arról lemonda­ni csak a hústermelés kárára lehetne. Az importot azonban mérsékelni kell, ezért a hagyományos növényifehérje- termesztés mellett igyekeznek feltárni más hazai forrásokat. A takarmányfehérje-gyártás egyik ki­használatlan forrása az ipari eredetű termékek és hulladékok feldolgozása. Nemcsak a különféle élelmiszeripari melléktermékek (például vágóhídi hul­ladékok) tartoznak ide. hanem a szin­tetikus (vegyipari) eljárással készült vagy fermentációs eredetű termékek is. Az egyik legnagyobb fehérjeforrás: o tejipari melléktermék és hulladék (fö­lözött tej. savó, író). A korszerű takar­mányozásban a fehérje főként szárított állapotban használható fel, ezért Ma­gyarországon az utóbbi 2—3 évben több tej- és savóporító üzemet építettek, kö­zülük néhány már termel. A számítások szerint Magyarországon évente 200 ezer tonna begyűjthető ál­lati hulladék és vágóhídi melléktermék keletkezik. És ennek csak egy részét dolgozzák fel értékes húslisztté! A töb­bi veszendőbe megy. Ezért a közelmúlt­ban a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium úgy foglalt állást, hogy minden hús- és baromfiipari üzemnek gondoskodnia kell a hulladékok azon­nali és maradéktalan feldolgozásáról.---------------------- felhasznalatlan, nagy fe hérjeforrás a szintetikus karbamid. Ez a só még nem fehérje, de kérődzők­kel etetve fehérjét pótol. Egy kilo­gramm karbamid 1,46 kilogramm fe­hérje nitrogéntartalmát adja. így 1—1 tonna karbamid átlagosan 3,5 tonna nö­vényolajipari darát helyettesíthet. Ma­gyarországon jelenleg évente 100 ezer tonna karbamidot gyártanak. Ezzel el­méletileg 350 ezer tonna szójadara he­lyettesíthető, vagyis 55—60 millió dol­lárral lehetne csökkenteni a fehérjeta­karmányok importját. A fehérjehiány így elvben a karbamid korszerű felhasz­nálásával is megszüntethető lenne. De csak elméletileg. Ezt a csodasót nem lehet egyszerűen az állatok elé szórni. Csak a kérődzőkkel etethető és azok­nak is kortól, súlytól függően gramm­nyi pontossággal kell adagolni. Ehhez az állattartás jelenlegi műszaki kultu­ráltsága nem elegendő. Ezért a karba­midot csak speciális adalék, illetve tar­tósító anyagként használják a takar­mányokhoz. Más jellegű melléktermék a szőlőtör­köly, amivel szüret után — mintegy 12 ezer vagonnyival — nem tudnak mit kezdeni a szőlőtermelő gazdaságok. Pe­dig a szőlőtörköly 22—24 százaléka fe­hérje, 10—11 százaléka zsír. A másik nagy tömegben jelentkező melléktermék a bor fejtése után a bor­seprőből visszamaradó. 1000—1200 va- gonnyi, úgynevezett seprőtészta. Ez az ugyancsak jobb sorsra érdemes hulla­dék szárított állapotban 23—29 százalék nyersfehérjét és 7 százalék zsírt tartal­maz. Takarmányértékét növeli, hogy a nyersfehérjék alkotó elemeiből 46 szá­zalék az állatok számára nélkülözhetet­len, biológiailag teljes értékű aminósav. Ezek a szőlészeti és borászati mellék- termékek gyorsan bomlanak, tisztán nem takarmányozhatók. De karbamid- dal való dúsítással már tartósíthatok. E fehérjepótlékkal, amelyeket termé­szetesen nem kizárólagosan, hanem 25 százalékos arányban kevernek az ab­raktakarmányhoz — az üzemi kísérle­tek szerint — a hagyományos takar­mányhoz képest 7 százalékkal több húst lehetne 12 százalékkal olcsóbban előál­lítani. A fehérjeforrások felkutatása és ki­aknázása — beleértve ebbe a pillangós­növények termesztésének fejlesztését is — azonban önmagában még nem meg­oldás. Nagy tartalékok vannak az ab­rakfelhasználás területén is. A sertés­takarmányozást például ma magas — 4,3 kilogramm alá kell szorítani, s ez nemcsak óhaj. Számtalan jól felszerelt üzem 3,7—3,8 kilogrammos eredménye igazolja, hogy megvalósítható. A baromfiágazatban elsősorban a broiler fajlagos takarmányfelhasználá­sát kell javítani. Ma az indokoltnál át­lagosan 10—15 százalékkal több takar­mányt használnak fel. Az átlag nagy szóródást takar: a jó üzemek 2,16 kilo­grammos felhasználásával szemben má­sutt 1 kilogramm húshoz 3,20—3,30 ki­logrammot használnak föl. Ezeken a te­lepeken a vizsgálatok minden esetben a tartási technológia súlyos megsértését derítették fel. Ezt szervezéssel úgyszól­ván egy fillérnyi befektetés nélkül meg lehet szüntetni. A PÉLDÁKAT t--------------------meg lehetne sorolni. Ha valamennyit számba vesszük, meg­teremthetjük a hazai fehérjeforrások optimális ki- és felhasználásának lehe­tőségét, az ésszerű energiatakarékossá­got. B. P. geket. Így egyebek között azt, hogy ugxjanabba az inaróm^a. iparcsoportba tartozó válla­latoknál szembeszökően nagy az eltérés a tiszta jövedelem­ben, az egységnyi eszközér­tékre számított érdekeltségi eredményben. A hosszú ruha azt is eltakarja, mennyiben térnek el egy-egy iparterületen az árak a tényleges értéktől, azaz a valóságosan létrehozott tiszta jövedelem erősen külön­bözhet az adott árban realizált tiszta jövedelemtől. Némileg egyszerűbben megfogalmazva: bármennyire is igaz, hogy a nyereség a vállalati munka egyik fő mércéje általában, egy-egy meghatározott esetben nem kizárólag a hatékony ter­melés következménye. Inkább következménye a visszatéríté­seknek, az adókönnyítések­nek, a mentesítéseknek, amik gyakran nem függnek ösz- sze az objektív gazdálkodási helyzettel, annál jobban függvényei annak, miként sikerült a cégnek, a fel­ügyeleti hatóságokat meg­nyernie „nehéz helyzete” el­fogadtatására ... Ami máris felborítja az értékelési rang­sor normatív szabályokon ala­puló kialakítását, kétségessé teszi, valóban az-e a jó válla­lat, amely annak látszik?! Döntő szerepe van Ténylegesen akkor dolgozik a vállalat, a szövetkezet — társadalmi szemszögből — nyereséggel, akkor járul hoz­zá igazán a nemzeti jövede­lemhez, azaz az új érték nö­veléséhez, ha hatékonyabb munkával, a termékenységre jutó költségek csökkentésével, korszerűbb, jobb áron értéke­síthető árukkal, a termelé­kenység fokozásával, a forga­lom bővítésével gyarapítja a nyereséget. Ezeknek a követel­ményeknek egyszerre nem tud eleget tenni egyetlen megyei termelőhely sem, hiszen pél­dául'tavaly a’ termelékenység az utóbbi évek átlagához ké­pest kiugróan — 5,1 százalék­kal — nőtt az iparban, ám mert a többi tényező hatása szerény volt, a nyereség ko­rántsem bizonyult kiugró­nak ...! Arról nem szólva, hogy a szabályozók módosítá­sa is lefölözött nem csekély részt a nyereségből... Most már nem is kérdés a kérdés, vajon érdemes-e minden tar­talékot mozgósítva többre tö­rekedni, ha e többnek a töre­déke marad csak a vállalat­nál? A nemzeti jövedelem legna­gyobb előállítója az ipar, sze­repe tehát döntő, a legfonto­sabb mind a termelés, mind az életszínvonal jelen és jövő idejű alakulását tekintve. Ér­zékelhetjük ezt a következő­ből: a költségvetés legnagyobb bevételi forrása az ipari üze­mek befizetéseiből származó forint. Az iparon belül sem mellékesek a jövedelemterme­lés arányai, hiszen a megye nehézipara hétszer akkora tö­megű érdekeltségi eredmény létrehozója, mint az élelmi­szeripar, s tizennégyszer akko­ráé, mint a könnyűipar. Ezek az arányok azt is érzékeltetik, mi lenne a fontossági sorrend a tartalékok feltárásában — ennek a feltárásnak az érde­messé tételében! Óvatosan kell hát bánni a tartalékok megítélésével. Az tagadhatatlan, vannak tartalé­kok. Tág terepen lelhetők fel például az anyagfelhasználás­ban, hiszen a megye faipari üzemeiben a hulladék aránya húsz és hatvan százalék kö­zött ingadozik, igaz, az utóbbi elképesztő szám exportra ke­rülő áru termelésénél alakul ki, mivel az alapanyag java gyengébb az előírtnál. Tavaly jelentősen javította munkáját a megye gép- és gépi berende­zés ipara, műszeripara, ám még itt is sorozatban bukkan­hatunk olyan jelenségekre, mint az utólagos anyagelszá­moltatás hiánya, a tűrt és a tényleges selejt közötti kü­lönbség okainak föltáratlán- sága. Mi lehet akkor ott, ahol tavaly romlott a jövedelmező­ség?! A több nyereség, mint kívá­nalom, mint jelszó, megítélé­sünk szerint túlzottan nagy hangsúlyt kapott ahhoz ké­pest. miből, miként legyen ez a több nyereség...?! Valójá­ban az utóbbiaknak kellene lenniük a döntőnek, de ma sem az irányítási, sem az üzemi gyakorlat nem mutat kellő ér­deklődést a miből, a miként iíánt, hanem leegyszerűsödik a többre, ami azonban — nem véletlenül — egyre keve­sebb ... Egyre kevesebb, mert a szabályozási ellentmondá­sok és rögtönzések összefonód­nak a vállalati gazdálkodás meghökkentő lazaságaival, ne­hézkességeivel, tarialéktitkolá- saival. Úfdsb szakaszt nyitva Növeljük a tiszta jövedel­met? Igen, növeljük, de ehhez a gazdaság makro- és mikro- szintjén összehangoltan kelle­ne lépni, előtérbe tolva a hosz- szú érdekeltséget a jövede­lemtermelésben, ami viszont kizárja a ma érvényes szabá­lyozások, előírások, megköté­sek egy tetemes részét a gya­korlatból. Ez utóbbi már nem kevesebbre, mint arra figyel­meztet: elkerülhetetlen a gaz­daságirányítás átfogó fejlesz­tése, mert ennek híján a vál­lalatok körében ugyan változ­hatnak az eredményességi mu­tatók, de alapvetően nem mó­dosulnak a jövedelemtermelési képességek! Növeljük tehát a tiszta jövedelmet? Igen, lehet­séges és szükséges ez. Csupán a népgazdasági és a vállalati érdekeket hosszú távon egye­sítő forrásokat kell feltárni hozzá. Ez csupán nem keve­sebbet takar teendőként, mint az 1968-as gazdasági reform újabb szakaszának kialakítá­sát és megnyitását. Mészáros Ottó Kristályosító berendezés A svájci ZYMA cég a debreceni Biogal Gyógyszergyár és a Medimpex 1981-ben kötött szerződés alapján közös vállalko­zásban, B + Z KFT néven gyógyszeralapanyag-gyártó üzemet létesít Debrecenben. Az épülő gyárban már a technológiai be­rendezéseket szerelik. llvi sémaként egyszerű Amit a hosszú ruha el-eltakar Meglelni az érdekeket egyesítő forrásokat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents