Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-20 / 168. szám
ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 168. SZÁM 1982. JŰLIUS 20., KEDD Gondok az alkatrészellátással Por száll a kombájnok felett Sűrűpuszta körül sűrű a levegő. A szójáték ezúttal szó szerint igaz, hiszen annyira fülledt, páradús a délután, hogy mikor az egyik kombájn ventillátorának biztosítéka kiégett, mire a vezető a műhelykocsihoz ért, szabályosan kicsavarhatta az ingét. A vihar, pontosabban a zivatar előtti csönd nem is tartott sokáig. A- sötétszürke felhők tarajos szélei összekuszá- lódtak, s olyan esőcseppak hullottak, hogy Szabó István kombájnellenőrrel az első pillanatban jégre gyanakodtunk. A sülysápi Tápióvölgye Tsz kombájnjaira az Űri feletti dombon bukkantam. — A két egymás melletti tábla összesen 185 hektár. Ha abbamaradna ez az eső, két nap alatt végeznénk vele — mondja a kombájnellenőr. Bizsereg a tenyere Percről percre ritkul, gyengül is a zápor. A tábla végében álló gépkocsivezetők, szerelők, Szabó István és az aratóbrigád vezetője, mindenese Király István tekintete a körülbelül egykilométeres távolságban járó kombájnokat kíséri : mikor áll meg az első. De csak lassabban haladnak. Oláh Gábor E—516-osa lépésben közeledik. — Ügy látszik, még nem túl nedves a kalász — mondja Szabó István. — Majd meghalljuk ... Király Istvánnak nincs ideje befejezni a mondatot, hatalmasat mordul a masina. — Csak meg ne szoruljon a motolla. Oláh Gábor azonban szerencsésen a tarló végére ér. Miközben fordul, a távolabb járókat figyeljük. A tábla túlsó végén por száll a gépek fölött, lehet, hogy ott nem is esett. — Mennyire árt az ilyen idő a kombájnoknak? — Király Istvántól tudakolom, aki az idén már nyugdíjasként jött vissza aratni. Korábban 12 évig traktorosként, majd 10 évig traktoros brigádvezet ő- ként dolgozott a közös gazdaságban. Ha bizsereg a tenyere, mondja, egy-egy fordulóra még ma is szívesen fölül a kombájn nyergébe. — A nedves szalma beszorulhat — feleli kérdésemre —, olyankor vagy meg kell próbálni visszaforgatni, vagy pedig kézzel kell kiszedni a gépből. — Hét kombájnról hallottam, de a táblán csak hatot látok. — Bizony, hiányzik a Claas Dominator, ma nem is sokat ment — mondja kicsit bosz- szúsan az aratóbrigád vezetője. — Tönkrement a vízszivattyú szelepe, s úgy kellett kölcsönbe kunyerálni az állami gazdaságtól. — Milyen ilyenkor a kombijnos kedve? — Nem fütyörészik, ha csak idegességében nem. Neki sem mindegy, hogy milyen hosszú táblánál és mennyi időre esik ki. Jogos aggodalom * Még csepegett az eső. amikor megérkezett Süli Gábor, a Tápióvölgye Tsz főmérnöke. Az alkatrészellátást talán jobb lett volna nem szóba hozni előtte. — Lehetetlen helyzet — bosszankodik. — Bárhol keresünk bárhol kutatunk, mindenütt csak széttárt karokkal Egy Claas Dominator kiesését mindig nagyon megérzik az aratók. Épp ezért bosszantóak a krónikus alkatrészellátási gondok. fogadnak. Nincs, nem szállítanak, várni kell rá. Ez számunkra nem elfogadható válasz. Mi történne, ha egyszerre több gép is meghibásodna? Mi lenne az aratással? Sajnos, kielégítőbb, vagy megnyugtatóbb választ mi sem tudunk a sülysápi főmérnök, vagy kollégái kérdésére. Ügy hisszük azonban, minél hamarabb a jelenleginél biztatóbb megoldást kell találni. Az aggodalom úgy látszik, sorra az aratókhoz vezényli a termelőszövetkezet vezetőit. Laczkovszki András, a szövetkezet főmezőgazdásza a kocsiból egyenesen az utolsó levágott rendhez indul, Félretolja a szalmát, a földön és a kalászokban keres szemeket. — Akad, akad, de csak elvétve — mondja Király István, aki közben a főmezőgazdász mellé guggol. — A Szabó Pista rendszeresen méri, csak az egyik gépnél akadt kisebb szemszórás. — Mennyi? — kérdezi a főmezőgazdász. — A legtöbb 25 szem volt fél négyzetméterre. — Százalékban az mennyit tesz ki? — ezt már a laikus újságíró firtatja. — Még csak tizedekben fejezhető ki. Csak több ne legyen — válaszolja Laczkovsz- ki András. — A legjobb gép alatt viszont mindössze 6 szemet találtam — teszi hozzá Szabó István, a kombájnellenőr. — S mi lenne, ha több elszórt szemre lelne? — Szólok a kombájnosnak és állít a dobon, illetve a rostán. S persze, az én feladatom az úgynevezett tarlópénz differenciálása is. Ez a teljesítményen felüli prémium a kombájnos munkájának minőségétől függ. A sűrűpusztai táblák közel vannak a szárítóhoz. Gyorsan fordulnak az IFA-k, melyekre két kombájntartály tartalma fér. Csak győzze... — Most nagy a mellényetek, mi? — szól tréfásan a sofőrökre Király István. — Van idejük beszélgetni — magyarázza —, bezzeg, ha messzebb aratunk, két gázpedált is szereltetne a lába alá, csak győzzön idejében fordulni. Közben a sötét felhők csak nem akarnak távolodni. Sőt, két irányból is tornyosulnak az aratók fölött. A tábla szélén beszélgetők azt latolgatják, vajon errefelé, vagy tovább húzódva találkoznak-e? Jól szurkoltak. Aznap már nem esett eső Sűrűpusztán. Vereszki János Harminc Celsius felett Meleg víz, hideg ser, telt ház Sek ilyen vasárnap kellene Végre-valahára valódi kánikula köszöntött ránk a a múlt hét végén. Egész héten sejteni lehetett, hogy szombaton és vasárnap örülhetnek a nyaralók, a kirándulók, a víz mellett pihenők. Brsvúroskodók Nem csalódtunk. A hőmérő higanyszála vasárnap túlkúszott a harminc Celsius fokon, aki csak tehette, árnyékba húzódott, mások többször is felfrissítették magukat otthonukban a zuhany alatt. Az első „telt ház” volt vasárnap a gyömrői strandon is ebben az esztendőben. Már a kora reggeli órákban sűrű sorokban érkeztek a vendégek. Nemcsak helybeliek, hanem a környező községekből is, sőt, a fővárosból is kiruccantak né- hányan. A tó vizének hőmérséklete 26 fok volt, ennek inkább a kisgyermekes szülők örültek, hiszen bátran beengedhették csemetéiket a vízbe. Akik viszont már jól úsznak, ők azt mondták, két-három fokkal lehetne hidegebb is a víz. Józsa László úszómester egész nap a vizen töltötte idejét a mentőcsónakokkal, de szerencsére nem kellett közbeavatkoznia, csupán figyelmeztetett néhány bravúros mutatványokat produkáló fiatalt. Kígyózó sorok Délután három órakor már több mint ezer vendéget számláltak, a part szélén zsebkenKcll-e a cégér? Vállalkozó, két szakmával A jó bornak nem kell cégér, tartja a mondás, ám egy szolgáltatásnak bármilyen is, szüksége van rá. Most a magánvállalkozások fellendülésével szembetűnően gyarapodnak a különféle cégtáblák. Mert mire épül a második gazdaság? Vállalkozó szellemre, szorgalomra, ügyességre és munkára. Üllő, Árpád utca 7- Ügy tűnik, mindezek együtt vannak, legalábbis ezt hirdeti a szerény tábla; Czövek András fuvarozó kisiparos. Tulajdonosa jelenleg a vendéglátóiparban dolgozik, így különösnek tűnik ez a párosítás. — Holott könnyű a magyarázat — vall magáról Czövek András —, a két foglalkozás, a más jellegű tevékenységek kiegészítik egymást. Most fejeztem be a vendéglátóipari szakmunkásképzőt, de ez a második szakmám, eredetileg autószerelő vagyok. A gépek sze- retete, a gépkocsivezetés szinte hagyomány a családban, a bátyám is ezt csinálja, édesapánk másfél millió kilométert vezetett balesetmentesen, én a félmillió felett vagyok. No meg észrevettem, hogy a kisebb fuvarok elvégzésére nincs a községben kapacitás. A lehetőség adott volt a kisvállalkozásra. — Ilyen egyszerű az egész? — Tulajdonképpen igen. Az illetékes vezetők mindenben segítettek, az engedély megszerzése simán ment, csak az átfutási időt és a kocsit kellett kivárni. — Most vegyük az üzleti oldalát, mire számít? — Talán a legfontosabb, hogy alacsonyabbak az árak, Sérlefek rassz időre ■> Nem csendes 3 művelődés otthona Gyerekeket hetek óta egyre ritkábban látni az utcákon, játszótereken. Hiányzik életeleven nyüzsgésük, hangoskodásuk. Most másutt, lakóhelyüktől távol: szakszervezeti, vállalati vagy magánüdülőkben, táborokban, kempingekben, vizek partján, lombos erdők mélyén vakációznak a szabadságra éhes nebulók. A siker biztosított Sülysáp sem kivétel. Ahogy egyre erősebb a napsugárzás, elmaradozik az esős idő, nép- telenné válik a község; a mozi, a könyvtár, a művelődési ház jóval kevesebb érdeklődőt fogad mint nyár elején, vagy fogad majd nyárutón. A kultúra, az igényes szórakozás terjesztői, szervezői az elutazott családoknak otthont adó településeken tétlenségre vannak kárhoztatva, vagy maguk is ilyenkor veszik ki rendes évi szabadságuk egy részét. A sülysápi művelődési házbán is a tanévkezdettel indul újra az élet. A tavaly szeptember óta oly sikeres bérletes színházi előadások népes közönségre várhatnak az új évadban is. Már jó előre, decemberig biztosított a bérletes előadások programja. Sikerre lehet számítani az eddigi tapasztalatok alapján, mert nem volt ritka az az eset, amikor egy-egy előadásra 100—120 gyerek is kíváncsi volt. De a felnőttek közül is általában százan voltak kíváncsiak a bérletes előadásokra. Igaz, náluk valamivel rosszabb az arány a 150 felnőtt bérlethez viszonyítva. Vizsga előtt A legnagyobbnak látszó holtszezonban is van mindig valami mozgás a művelődési házban. Legutóbb a társadalmi munkások serénykedtek körülötte: a Papírfeldolgozó Ipari Szövetkezet helyi részlegének dolgozói lekaszálták az udvart, takarítottak, de más segítségre is számíthat részükről az igazgatónő. Ott jártunkkor a KPM gép- járművezetői vizsgabizottsága ceglédi kirendeltségének munkatársai készültek éppen kismotorvezetőket vizsgáztatni. Érdekes tapasztalatokról számolt be Hajas Ferenc, a vizsgabizottság vezetője. A mono- ri járásban legutóbb Pilisen, Péteriben, Monoron jártak, s utána érkeztek a sorban következő Sülysápra. Pilisen 60 százalékosnál is több volt az eredményesen vizsgázók aránya. Két kitűnően felkészített csoporttal volt dolguk, akik, mint Andrási József vizsgarendező is megerősítette, kimagasló eredményt nyújtottak a járáson belül. Monoron a vizsgázók ötven százaléka végzett sikerrel. Péteriben szintén jó volt az eredmény. Gyömrőn egy másik bizottság vizsgáztatott. Lámpaláz nélkül Általános tapasztalat, hogy a jó vizsgaeredmény a megfelelő felkészítésen, illetve felkészülésen múlik elsősorban, de az sem árt, ha valaki minél jobban le tudja győzni lámpalázát.., A. L. A. hiszen ez egyszemélyes vállalkozás. Az adminisztrációtól, a szerelésig mindent magam csinálok, persze a feleségem segítségével. Ezenkívül a rendeletek lehetővé teszik az alkuárat, ami a kölcsönös előnyön alapul. — Milyen fuvart vállal, mi a vállalkozás profilja? — Gyakorlatilag mindent vállalok, ami a másfél tonnás Zsukra ráfér. Az élő állattól a bútorig, a fűtési szezon beindulásával olajat is, hordóban vagy saját tartállyal a kis tételben rendelőknek is. — Ügy tudom, társadalmi munkát is vállal? — Valóban felajánlottam, hogy segítek a községi szállításokban, például a könyvesbolt ellátásában, vagy rendezvények előkészítésében. @ © Nézzük csak meg újra, min alapszik egy jó vállalkozás. A vállalkozó szellemen, köznapi, szorgalmas, becsületes munkán, na meg a lehetőségek, szükségletek felismerésén. Ennyi az egész és az ilyen megbízható szolgáltatásokkal életviszonyaink javulnak. Ez közös érdekünk. K. L dőnyi területet sem lehetett találni, s nagy volt a forgalom a három büfében is. Különösen a sörnek volt nagy keletje, igaz, csak a drá- gábo külföldit lehetett kapni két helyen, a strandbüfé árusított csak kőbányai világost. A nemrég megnyílt új büfében százszámra fogyott a lán- gos, a palacsinta, de sokan fogyasztottak sült kolbászt és forró virslit is. Hosszú sorok kígyóztak a faház ablakainál, a személyzet alig győzte kiszolgálni őket. Általában elégedett is volt mindenki, az üzletvezetők jól felkészültek erre a hétvégére, a szokásosnál nagyobb meny- nyiséget rendeltek üdítőféleségekből és italokból egyaránt Este hat órakor még mindig legalább félezer vendég tartózkodott a strandon, többen már táncolni igyekeztek a sülysápi tsz borozójának kerthelyiségébe. Elfogytak az utolsó falatok és italok is. — Sok ilyen vasárnap kellene — mondta a hosszú nap végén Józsa László. — A für- dözök általában fegyelmezettek voltak, ezzel megkönnyítették az én munkámat is. Kedveli hely A Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint ezen a héten is folytatódik a nyári kánikula, így lehetséges, hogy a következő vasárnap is megtelik' a gyömrői strand, amely kedvelt fürdőhelye a gyömrőiek- nek és a környékbelieknek egyaránt. G. J. Gyöir.rő Gépkocsivezetői tanfolyam Gépkocsivezetői tanfolyam indul Gyömrőn, a Petőfi Sándor Művelődési Házban augusztus 9-én 17 órától. Az előzetes megbeszélést július 20-án 17 órakor tartják a helyszínen — akkor és ott lehet jelentkezni a tanfolyamra. Más napokon délután 2 és 5 óra között lehet beiratkozni a művelődési ház irodájában. Rekeszekig rakodnak Kánikulában akár így, szalagon — ahogy felvételünkön látható — érkezhetne a sör a boltokba, vendéglőkbe. Kovács Gyulánénak, aki a berakógépet kezeli, ezen a nyáron különösen sok dolga akad, hiszen teljes kapacitással működik a Mono« Állami Gazdaság palackozóüzeme. Barcza Zsolt (elvétele ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)