Pest Megyei Hírlap, 1982. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-15 / 164. szám

1982. JÜLIÜS IS., CSÜTÖRTÖK "4/ff W Kaiman Pecsenye vadkacsa Az elmúlt esztendőben a Mezőföldi Állami Erdő- és Vadgazdaságtól vásárolt vad­kacsákat a vácszentlászlói Zöldmező Termelőszövetkezet. Arra gondoltak, hogy a nagy­község határában levő, eddig nagyrészt csak horgászvízként hasznosított tó egy részének igénybevételével kis telepet alakítanak ki, ahol megpró­bálkoznak e külföldön is kere­sett állatok tenyésztésével. Tavaly már tizenötezer pe­csenyekacsát értékesítettek, s kialakítottak egy 3500-as törzs- állományt is. Az idén már 150 ezer vadkacsa exportjára számítanak, s ezzel 12 millió forint árbevételre tehet szert a termelőszövetkezet. Erdősi Ágnes felvétele Utasok, gépkocsivezetők, forgalmisták Öt perc múlva indul a járat A Volán 20. számú Vállalat Pest megyei településeinek túlnyomó részét érinti vonal- hálózatával. Néhány jellemző adat: 18 ezer kilométer hosz- szúságú hálózaton, 198 belföl­di és 20 nemzetközi vonalon megközelítőleg 12 ezer járatot közlekedtetnek. Budapest elő­városi forgalmában 44 vona­lon naponta több mint 100 ezer utast szállítanak. Az érdi Volán-pályaudvar egyike a legforgalmasabbak­nak az országban, hétköznap­jaik az egész vállalat munká­ját tükrözik. Csúcsidőben öt- percenként megy kocsi a fővá­rosba. Kosarak, bőröndök Utaznak kosarakkal, bőrön­dökkel, gyerekekkel. Mindenki siet, és ha egyetlen járat ki­esik (elromolhat a busz, meg­betegedhet a vezető, kimerül­hetnek a tartalékok) percek alatt tömeggé duzzad a vára­kozók sora. A hajnali órák a legkritikusabbak, de délután 2 és 4 között ser.i pihen sen­ki az itt dolgozók közül. Kétszázhatvannégy embert foglalkoztat Érden a 20-as Volán: köztük 163-an gépko­csivezetők, a többiek műsza­kiak és alkalmazottak. Mezei Péter forgalmi vezető megmutatja a hosszú műsza­kosok pihenőhelyiségeit, a kétágyas szobát, a társalgót a könyvtárral és a tévékészülék­kel. Most minden üres, csak futóvendég érkezik; feketét akar inni két forduló között áz egyik sofőr. Délután három óra van, csúcsforgalom a közlekedésben. Mezei Péter arról beszél, hogy egyelőre nem vált be a becsületkassza. — Egy esztendeje vezettük be próbaképpen azt a rend­szert, hogy a bérletesek bár­melyik ajtónál felszállhatnak. Gyorsítani akartuk a közleke­dést, de a bliccelők kihasznál­ták a lehetőséget. — Miről lehetett ezt megál­lapítani? — Azonos utasforgalom mellett csökkent a bevételünk. Kénytelenek vagyunk ezért (a hétköznap reggeli csúcsforga­lom óráit kivéve) visszaállni a régi rendre. Húszórás szolgálat — Milyenek az utasok? — Ezt a kérdést már Földesi József gépkocsivezetőhöz inté­zem, aki két forduló között éppen pihenőidejét tölti. — Sokféle emberrel va­gyunk — hosszabb-rövidebb időre — összezárva. Vannak köztük kedvesek meg kötöz- ködők, nem lehet az utasokat kiválogatni. Más a mi hely­zetünk, mint a mozdonyveze­tőé, akit nem zavar senki munka közben. Nem mondom, könnyebb volt, amíg külön jegykezelő is dolgozott mellet­tünk, de most már erre kell átállni. — És a kereset? — Jobb az átlagosnál, de hát ez nem könnyű szolgálat. Én osztott műszakban va­gyok, reggel 5-kor kezdek. Délben négy óra szünet, és utána folytatom a munkát. Ha lehetőség lesz, átmegyek 20 órás hosszúműszakra, mert utána jár két szabadnap. Otthon is sok mindenre jut majd időm. Földesi József az óráját né­zi, letelt az idő. Néhány perc múlva már az ablakból lá­tom, ahogy kanyarodik a nagy sárga járművel, kifelé a pá­lyaudvarról. A gépkocsivezetők keresete függ a megtett kilométerektől és a szolgálati időtől. A kö­zépkorú, nagy gyakorlatú piló­ták általában megkeresik ha­vonta a nyolc-kilenc ezer fo­rintot. Egészségi állapotukat (pszichológiai vizsgálatokkal is) rendszeresen ellenőrzik. Az ötvenévesnél idősebbeknek általában már csak bizonyos feltételekkel (például kevésbé forgalmas útvonalra) adják meg az orvosi engedélyt. Nagyon kedves volt Elismerést, köszönetét kap­nak-e a gépkocsivezetők az utasoktól? Nem túl gyakran, de ez is előfordul. Egy év le­forgása alatt három köszönő­levél érkezett az érdi pálya­udvarra. Egyik eset az volt, hogy a gépkocsivezető meg­fordult járművével és vissza­ment a lemaradt utasokért. A másik köszönetét az a vezető kapta, aki vállalta a felelős­séget és útját megszakítva kórházba szállított egy sú­lyos beteget. Végül idézet egy érdligeti asszony leveléből: A buszon vettem észre, hogy ott­hon felejtettem a pénztárcá­mat. A gépkocsivezető nagyon kedves volt, és kölcsönözte a jegy árát. A váróteremben fiatalasszo­nyokkal beszélgetek, szidják a közlekedést; — Sok az ember, kevés a busz. Gyerekkel meg különö­sen nehéz felszállni. — Vasárnap még rosszabb, amikor jönnek a telkesek. Múltkor is fél órát vártunk a Filléresnél, amíg felfértünk. — Nincs összehangolva a pesti busz menetrendje a he­lyi járatokkal. Este az ófalui­ra egy órát kell várni. Hama­rabb odaérünk gyalog, de egy temető és két kocsma esik útba. Ki meri ezt kockáztat­ni?! A forgalmistát keresem, de mondják, hogy éppen egy já­ratot indít. Fel-alá sétáló, ide­ges fiatalember is vár rá, és közben elpanaszolja, hogy minden igazolványát a pesti buszon felejtette. — Ha én még egyszer ke­zembe kaphatnám azt a kis tás cát az irataimmal. Az elveszett táska Megérkezik Karmáesi And­rás, a forgalmista, aki a sze­mélyi adatok egyeztetése után visszaadja a buszon fe­lejtett táskát. Kitörő örömre, hálálkodásra számítok, de ez­úttal elmaradt. A fiatalember siet, hogy elérje a csatlako­zást. — Az utazó emberek mindig sietnek és idegesek — mondja Karmácsi András. — Türelem kell ehhez a munkához, meg jó idegek. Tudja, hányszor megkérdezik a busz indulási idejét? A menetrend pedig ott lóg a váróteremben. — Hogyan lett forgalmista? — Gimnazista koromban sokat utaztam ezen a vonalon és megbarátkoztam a gépko­csivezetővel. Érettségi után idekerültem előbb naplózónak, azután előléptettek forgal­mistának. Ősszel megyek köz­lekedéstiszti iskolába. Karmácsi András mentege­tőzik, mert félbe kell hagyni a beszélgetést. Egyik gépkocsi- vezető beteg, és mást kell be­állítania a helyére. Már meg is érkezett a tartalék; inguj­jas férfi, aki négyéves forma kisfiút vezet kézenfogva. Né­hány lépésnyire a felesége is ott áll az üvegablak mögött. Gyors szóváltás; a Bago’y ut­cai járatnál kell helyettesíte­ni. — Tudsz indulni? — kér­dezi a forgalmista. — Beszállok, de ha lehetne, inkább a Zámori vonalra. Ak­kor hazaviszem legalább a családomat. — Rendben van, megoldjuk. A busz néhány perc múlva indul, fennakadás nem volt. G. J. Célok és realitások Szűkén keltve, mindig szerezve Ki-ki ágy éljen, ahogyan dolgozik Áprilisban a szocialista ipar­ban foglalkoztatottak átlagbé­re 4448 forint volt, s a január és április közötti havi átlag­bérek 8,1 százalékkal haladták meg az előző esztendő hasonló időszakában kifizetetteket Ami annyit tenne, hogy az itt dolgozók — a megyében 95 ezer fő — életszínvdnala is ennyivel gyarapodott volna? Alá kell rendelni Vannak, akik egyenlőségje­let helyeznek a pénzbeli jöve­delem és az életszínvonal. kö­zé és az új lakásba költözés okozta nagyobb kiadásokat úgy fogják fel, mint — életszínvo­nal-csökkenést ... Ha túlzás is. de sok benne az igazság: ahány család, annyiféle értelmezése az életszínvonalnak és annyi­féle életszínvonal. Amihő] mégsem következik, hogy nin­csenek általános jellemzők, így például a jövedelmek névle­ges emelkedésének és az ár­színvonal változásának az ösz- szevetése, az életkörülmények formálódásának hatása csalá­dok tíz- vagy éppen százezrei­re, a fogyasztás szerkezetének módosulása stb. Soha nem volt mindenkire azonosan érvényes folyamat » jövedelmek, még inkább a reáljövedelmek emelkedése, napjainkban végképp nem az A nyugdíjazás például — a megyében évente körülbelül hétezer aktív kereső lép át a nyugdíjasok táborába —, to­vábbá az addig dolgozó gyer­mek katonai szolgálatra tör­ténő bevonulása, a fiú vagy leány házassága, újabb gyer­mek születése, a korábbiaktól eltérő beosztás mind-mind lé­nyegesen megváltoztatja a jö­vedelmi arányokat a családon belül. Érthetően ''beleszól ezeknek az arányoknak az alakulásába a társadalom is, a bérszabályo­zás eszközeivel — napjainkban például bizonyos merev kötött­ségek enyhítésével, ugyanak­kor a teljesítmények és a bé­rek szorosabb összekapcsolásá­val —. a hatékonyan dolgozó termelőhelyeken az átlagosnál nagyobb bérnövelés lehetősé­gének megteremtésével, az ún biztosított béremelés határá­nak szigorú betartásával. Se- regestől említhetünk ilyesfajta mozzanatokat, amiknek lénye­ge egy: az életszínvonal meg­őrzésének célját fel nem adva, a realitásokhoz kell igazod­nunk. Szakszerűbben fogalmazva: a teliesítmény — a követel­ményemelkedés — nélküli bér- növekedés megengedhetetlen. Még szókimondóbb formában: nemcsak a fejlesztést, a terme­lést, hanem az életszínvonalat is alá kell rendelnünk a kül­gazdasági egyensúly javításá­hoz kapcsolódó elsődleges ér­dekeinknek. Ennek tudatában már ért­hetővé válik az a, megyeszerte széles körben hallható véle­mény, hogy legalább a jelen­legi életszínvonal — és áruel­látás — stabil legyen, azaz megmaradjon. Ez azonban nem kormányzati döntések függvénye hanem szoros von- zata a fő népgazdasági ágak jövedelemtermelő képességé­nek! Hosszabb időszakra visz- szanézve — 1974-nél húzva meg a határt — következete­sen ismétlődik a gond: a bel­földi felhasználás meghaladja a tervezettet és a legtöbb esz­tendőben fölötte áll a megter­melt nemzeti jövedelemnek is. Halmozott terhekkel jutot­tunk el tehát a hatodik ötéves terv kezdetéhez, a hitelek és kamataik, valamint a behoza­tal fedezetének előteremtése elkerülhetetlenné tette annak kimondását: a lakossági jöve­delmek emelkedése nem vál­hat el a termelés hatékonysá­gának javulásától, sőt, kell, hogy a korábbiaknál sokkal szorosabb összhangban legyen azzal. Családi méretben Nem az a megoldás, hogy a nehéz gazdasági helyzet vala­mennyi következményét köz­vetlenül és nagymértékben a lakosság, a lakossági fogyasz­tás viselje; a további jövedel­mek elérését szükséges fokozó­dó követelmények teljesítésé­hez hozzákapcsolni, s bár bi­zonyos célok elérését későbbre helyezni, az életszínvonal megőrzésének feladatát — nem minden társadalmi réteg­re, csoportra azonosan ható feladatát — fel nem adni. Egészen köznapian: rugalma­sabbá kell tennünk nemcsak gazdaságunkat, hanem az élet­színvonal-politika gyakorlatát Közvetlenül hasznosítható kutatások Milliárdos többleteredmény rint értékű anyagot és ener­giát takarítottak meg. A Váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában épülő több száz tonna kapacitású kísérle­ti üzemben a beruházás befe­jezése után eddig elsősorban külföldről beszerzett ferrit al­katrészeket fognak előállítani a kohászati pácléből nyert porból. A százhalombattai központ­tal működő Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet az utóbbi öt évben több mint 3200 megbízást vállalt el. A gya­korlati eredmények közül ki­emelkedik az intézetnek az a munkája, amellyel a hazai kő­olaj- és földgáztelepek tarta­lékait kutatja, s elkészíti a ki­termeléshez szükséges terve­ket is. Számottevő eredményeket ér­tek el az intézet munkatársai a különböző olajkutakhoz szükséges — korábban zömé­ben importból beszerzett — eszközök és berendezések ki- fejlesztésében, csakúgy, mint a számítógépes termelésterve­zési módszerek kidolgozásában. Ez utóbbi alkalmazása évente több száz millió forintos meg­takarítást jelent a népgazda­ságnak. A Dunai Kőolajipari Vállalat részére olyan üzemet terveztek, melyben évi 2—300 millió forint értékben importot pótló növényvédő szer alap­anyagot állíthatnak elő. Az in­tézet munkájának eredmé­nyeképpen számítások, becslé­sek szerint az SZKFI eredmé­nyeinek alkalmazásával a ma­gyar szénhidrogéniparban évente csaknem egymilliárd forint többleteredmény kép­ződik. A Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézetben minden egy forintnyi kutatási ráfordítás 7 forint népgazda­sági hasznot eredményez. Az Autóipari Kutató Intézet­ben zajcsökkentő lemezt kí­sérleteztek ki. Ezt kezdetben az Ikarus buszoknál alkalmaz­ták, segítségével jelentős súly- csökkenést is elérhettek. Ma már ezt a lemezt az országban több száz helyen használják, ahol különböző motorok, gé­pek zajcsökkentésére van ^ Hazánkban kutató-fej- ^ lesztő tevékenységet több ^ mint 1200 helyen folytat- ^ nak. Mivel mind az alap-, ^ mind az alkalmazott kuta- $ tások egyre nagyobb anya- ^ gi és szellemi befektetést ^ igényelnek, a szakosított ^ kutató intézetekre hárul a ^ feladat, hogy az elméleti ^ kutatások mellett növeljék a népgazdaság különböző területein' közvetlenül hasz- j nosítható kutatásaik szá- $ mát. Ehhez szorosan együtt ^ kell működniük a vállala- ^ tokkal, az üzemekkel, hogy ^ csak szükségleteikhez iga- ^ zodva adjanak megrcnde- ^ lést a kutató intézeteknek, > Ez a közös munka biztosít- | hatja, hogy a kutatások $ eredményei mielőbb hasz- ^ nálhatók legyenek, s a ter- $ melő vállalatok gyorsan al- ^ kalmazkodhássanak a piac változó igényeihez. Milyen konkrét kutatási eredményekkel segítették az elmúlt időszakban a vállalatok fejlődését, például Pest me­gyében? Az Alumíniumipari Terve­ző és Kutató Intézet szakem­berei karsztvízsüllyesztési módszert dolgoztak ki, amely- lyel az egyre mélyebb bá­nyákban is lehetővé vált a ki­termelés. A Vasipari Kutató Intézet­ben dolgozó szakemberek ku­tatásait hasznosítva az elmúlt esztendőben a hazai vállala­toknál mintegy 800 millió fo­Jelenleg a mezőgazdaságban a legfontosabb feladat a ráfor­dítások csökkentése. Ehhez al­kalmazkodtak az Agrárgazda­sági Kutató Intézet szakem­berei és műszeres mérések ökonómiai rendszerét tervez­ték meg. Az eljárás alapján, amelyet főleg a legnagyobb mezőgazdasági termelési rend­szerek használnak, közel 10 százalékos költségcsökkentés érhető el. Ez évente több tíz­millió forint hasznot eredmé­nyezhet a gazdaságoknak. A kutatóintézetben a mezőgaz­dasági üzemek részére hosszú távú ár- és költségprognózist is készítenek. Ebben javasla­tokat adnak a gazdaságoknak milyen ágazatokat fejlessze­nek, illetve hol csökkentsék a termelésüket. A prognózis alapján például a dánszent miklósi Micsurin Termelőszö vetkezet alma helyett csonthé­jas gyümölcsök telepítését kezdte meg. is, szakítva a széles körben élő beidegződésekkel, a köte­lességek és a járandóságok té­ves értelmezésével. Furcsa módon, a megnehe­zedett feltételek ismeretében sincs kellő becsülete annak, hogy a megyében 26 milliárd forintos kiskereskedelmi for­galom bonyolódott le 1981- ben: hétezer lakás épült fel; fo­lyamatosan bővül a bölcsődék, az óvodák hálózata: a taka­rékbetét-állomány tizenkét hó­nap alatt 930 millió forinttal emelkedett. Kiragadott és tet­szés szerint választott példá­ink sora folytatható lenne, de aligha szükséges, mert érzé­keltetik : az alaptalan opti­mizmusra éppen úgy nincs okunk, mint az alapta­lan pesszimizmusra, annál in­kább okunk van egy bonyo­lult folyamat valamennyi rész­tényezőjének mérlegelésével célok és realitások összehan­golására, nemcsak társadalmi, hanem családi méretekben is. Ismereteink arra figyelmez­tetnek: ez az utóbbi a nehe­zebb! Az állampolgárok egyre táguló köre most már úgy- ahogy kezd tisztába jönni a népgazdaság gondjaival és ne­hézségeivel, ám abban a pilla­natban, amikor az ebből le­vonandó következtetéseket a maga helyzetére, lehetőségeire kell alkalmazni, csődöt mond a tudomány. Marad belőle a va­lóságnak egy — tagadhatatla­nul lényeges, de mégiscsak a sok közül egy — darabja, az, miként változnak a számok az árcédulákon. A szűkén költve, mindig szerezve igazságából csak a szűkén költve válik ezen a módon hangsúlyossá, holott a döntő a mindig szerezve, az­az a tovább gyarapítva, az újabb fedezetetet előteremtve, mert a szűkből csakis így nem lesz még szűkebb. Gyakorlati tapasztalat: az emberek elégedettsége egyre kevésbé függ fogyasztásuknak a múlttal összevetett viszonyá­tól, ugyanakkor mind lénye­gesebb mozzanatként bukkan fel a magasabb jövedelműek életvitelének — fogyasztási szokásainak — másolása. En­nek a téves iránynak — de kétségtelenül sok hívet ma­gáénak mondható iránynak —• a követése félretolja az élet­színvonal-politikának azt a fontos alapelvét, ki-ki y,gy él­jen, ahogyan dolgozik. Sem­mi más, pontosan az teremti elő a további haladás szilárd alapjait — és ezt megelőzve, az életszínvonal megőrzésé­nek fedezetét —, ha a kerese­tek különbségei jobban kife­jezik a munkák különbségeit, azaz ha a közösség a mainál valósághűbben értékeli — ja­vadalmazza — a tevékenysé­gek társadalmi hasznosságát, amibe a visszafogás és a több­letadás egyaránt beletartozik és elengedhetetlen, hogy mind­kettő párhuzamosan érvé­nyesüljön. Meglepetés nélkül Változatlan fő gazdaságpoli­tikai célok eléréséhez kere­sünk — és kell, hogy leljünk — változó, azaz a meglevő­nél hatásosabb eszközöket a termelésben és az elosztásban, s ez így igaz — célokra, esz­közökre egyaránt — az élet­színvonal-politikában is. Ami­nek vannak átmeneti — kedve­ző és kedvezőtlen hatású — mozzanatai, és vannak szilárd elvei. Egy ideje valamivel job­ban élünk, mint ahogyan dol­goztunk, dolgozunk; itt is az egyensúly megteremtésének szakaszában tartunk. Lehető­ségeink csakis úgy tágíthatók, amint teljesítményeink bővül­nek. Célok és realitások páro­sa ezért vonzóbb — mert cse­lekvésre sarkall —, mint célok és óhajok sóhajtozásnál megrekedő — pillekönnyű ket­tőse. Érdekünk, hogy a nyers valóság és az illúziók közül a nyers valósággal számoljunk, mert akkor nem érhetnek meglepetések bennünket. Mészáros Ottó

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents