Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-24 / 146. szám

NAGYKŐRÖSI pfiffe A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 146. SZÁM 1982. JÚNIUS 24., CSÜTÖRTÖK Export és bolékonyság Gazdaságosabb termékszerkezet 1977. október 20-án a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága határozatot hozott a hosszú­távú külgazdasági politika és a termelési szerkezet fej­lesztéséről. A dokumentum olyan időszakban született, amikor számunkra kedvezőtlen módon változtak meg a külgazdasági viszonyok, s a hazai ipar csak nehezen tudott alkalmazkodni a külpiac diktálta tempóhoz. Négy és fél év telt el a határozat megjelenése óta, de az akkor elhatározott tenni­valók, ma legalább olyan ak tuálisak. Nem javultak, sőt számunkra a korábbinál is kedvezőtlenebbül alakultak az értékesítési lehetőségek, to­vábbra is drágák a külföldről beszerezhető nyersanyagok, az ipar és a mezőgazdaság fej­lesztéséhez elengedhetetlenül szükséges korszerű berendező selk, míg a mi termékeink többségének ára csak lassan emelkedik. Új technológiák Ha azt akarjuk, hogy a nemzetközi piaci versenyben ne szakadjunk le, minden üzemnek, vállalatnak úgy keil fejlesztenie termelését, hogy azok a külföldi piacokon is gazdaságosan legyenek értéke­síthetőek. Ezért foglalkozott a közelmúltban az MSZMP Nagykőrösi Városi Bizottsága a határozat végrehajtása helyi tapasztalataival. A felmérés szerint vala­mennyi helyi üzemnél, gazda­sági egységnél jól ismerik a tennivalókat, így a gazdasá­gosság javítására, a műszaki fejlesztés meggyorsítására, az új technológiák, újítások hasz­nosítására törekedtek. Jelen­tős eredményeket értek el a munka szervzésében is. Az ötödik ötéves terv utolsó két esztendejében a termelés 9-9 százalékkal emelkedett. Tavaly azonban a növekedés megállt, s bár ez országos tendencia, mégsem nevezhető örvendetes­nek, hiszen elsősorban a me­zőgazdasági termékek feldol­gozásával foglalkozó konzerv­gyár nehézségei miatt követ­kezett be. Ugyanakkor éppen itt éven­te 3—4 új termékkel jelent­keztek, s jelentős eredmény, hogy a nagyüzem nemcsak a mezőgazdasági termékek fel­dolgozásával, hanem már a termelés szervezésével és in­tegrálásával is foglalkozik. Er­re már csak azért is szükség van, mert a zöldség- és gyü­mölcsfélék gépi betakarítási technológiája még most sem elégíti ki a konzervipar igé­nyeit. Rugalmas kisüzemek A másik élelmiszeripari üzemben a Középmagyarorszá­gi Tejipari Vállalat tejfeldol­gozójában új sajt gyártását kezdték el, s 30 millió forintos beruházással vajgyártó gép­sort szerelnek fel. A város ipari termelésének felét állítják elő a kisüzemek, szövetkezetek, vállalati telep­helyek. Közülük á Gépgyártó és Szolgáltatóipari Szövetkezet csomagoló gépcsaládot fej­lesztett ki, amelyet kooperá­cióval állítanak elő. E korsze­rű termékből folyamatosan nö­velik termelésüket. A Transzformátor és Rönt­genkészülékeket Gyártó Szö­vetkezet (TRAKIS) védőgázas hegesztőberendezést hozott lét­re, s e termékét a piac igé­nyeinek megfelelően folyama­tosan korszerűsíti. A Nagykun­sági Erdő- Fafeldolgozó Gaz­daság (NEFAG) 130 millió fo­rint értékű beruházást és re­konstrukciót valósított meg, ennek eredményeként a fa­árukat magasabb feldolgozott­sági fokon értékesíti. Az automata rakodólap­gyártó gépsoron a termelé­kenység rövid idő alatt az öt­szörösére emelkedett. Ugyan­akkor — állapította meg a felmérés — a piaci helyzet vál­tozása és irányítási hiányossá­gok miatt a termelés hullámzó volt. Az Információ Technikai Vállalat (ITV) a szolgáltatá­sok mellett tavaly az Olivetti cég számára bérmunkát is végzett, idén pedig alkatrész- gyártásra álltak át. Most ké­szítik elő a postai utalvány­bélyegző gépek sorozatgyártá­sát. Befejeződött a játékgyár beruházása. A hatékonyság javítását szolgáló intézkedések nyomán a város üzemei Den és szövet­kezeteiben 1977-hez képest a nyereség több, mint 26 száza­lékkal nőtt, s e kedvező fo­lyamat az elmúlt esztendőben is tartott. Olcsóbb anyagok A nagykőrösi üzemek jelen­tős eredményeket értek el a takarékosság, mindenekelőtt az importanyagok felhasználása területén. így például a faj­lagos anyagfelhasználás majd­nem 20 százalékkal mérséklő­dött, s ez együtt jár a minő­ség javulásával is. A konzervgyár például ezt a kedvező eredményt a nyersanyag beérkezésétől a feldolgozásig eltelt idő rövidí­tésével, a receptúrák pontos betartásával érte el. Miközben 10 százalékkal növekedett a termelés, kevesebb energiát használtak fel. Jó néhány olyan újítás vált be a gyakorlatban, amelyek nyomán a külföldi csomagoló­anyagokat, színezőket hazaiak­kal helyettesítették. A TRAKIS a hegesztőtranszformátorokat már magyar kapcsolóval sze­reli, a Gépgyártó- és Szol­gáltatóipari Szövetkezet pedig 50 százalékkal, majdnem évi 10 millió forinttal csökkentet­te a termékei gyártásához szükséges importot. (Folytatjuk) tollárát©!« eSccsdésa A kertbarátok klubja heti összejövetelének témája Sza­bó Dénes nyugdíjas növény- védelmi főfelügyelőnek az időszerű nyári növényvéde­lemről tartott előadása volt. Elmondotta, hogy a kárté­telek megelőzésére és csök­kentése érdekében fontos minden gombaölő, rovar, at­ka, lárvaölő és gyomirtó szer csomagján közölt használati utasítás előírt dózis betartá­sa, mert az utasítások be nem tartásával és az előírtnál nagyobb mennyiségű szer be­keverésével kárt tehetünk. Ezután ismertette a perme­tező szerek használatát és ke­verési arányát. Az előadás után a tagok'el­határozták, hogy a nagy do­logidő miatt csak szőlőszüret elölt, szeptemberben jönnek újra össze. Csikai Pál elnök ajánlotta, hogy a tagok ad­dig egymás zártkertjeiben tartsanak tapasztalatcsere-lá­togatásokat. í W Áramszünet A DÉMÁSZ nagykőrösi üzemigazgatósága értesíti a lakosságot, hogy június 28-án reggel 7 órától délután 4 óráig áramszünet lesz az Ör­kényi út mindkét oldalán a Hunyadi utcától a Mizsei útig, a Szekfű, a Thököly, a Németh I., az Ifjúság, a Gombai, a Bolgár, a Tüzér, a Dohány, a Hajnal, a Báthori és a Tinódi utcákban. Ugyancsak június 28-án 12 órától 16 óráig áramszünet lesz a Béke utcában a Tavasz utcától .az Újvilág utcáig, a Rózsa és a Gyöngyvirág ut­cában. Tanácsülés előtt Egy tőrvény végrehajtása A Nagykőrösi Városi Tanács ma, június 24-én délután 2 órakor rendes ülést tart az MSZMP városi bizottsága székházában. A napirend előtt a jelenle­vőket Kocsis Jánosné elnök tájékoztatja a legutóbbi ta­nácsülés óta hozott fonto­sabb végrehajtó bizottsági ha­tározatokról. Az első napirendi pont előadója Kalo József tanács­elnök-helyettes lesz, aki Az if­júsági törvény végrehajtása Nagykőrös városban címmel Ha megszakad a búza töve Felkészültek az aratásra Ellátogattam a Mészáros János Termelőszövetkezetbe. A szakvezetők mind a határt járták, hogy a folyamatban levő munkákat irányítsák, s előkészítsék az esztendő mond­hatni legfontosabb munkáját, az aratást. Néhány szakveze­tőtől a következőket tudtam meg. A termelőszövetkezetben a napokban megtartották a min­den évben szokásos aratási hatósági gépszemlét, melyen megállapították, hogy a tsz leendő kombájnosai jól elő­készítették az öt E 516-os kom­bájnt az aratásra. A tsz veze­tősége az aratási munkaterv­ben elhatározta, hogy az idei aratást június 29-e körüli na­pokban kezdik meg, amikor a régi hagyomány szerint meg­szakad a búza töve, és az ara­tást az őszi árpával kezdik meg. Az őszi búzából az idén a termelőszövetkezetnek 1077 hektár, az őszi árpából 413 hektár, és a rozsból 318 hek­tár vetése van és az aratást a tervek szerint 22 rendesen végezhető munkanap alatt fe­jezik be. A nagy csapadék- hiány sok helyen komoly ká­rokat okozott, főleg az árpa- vetésekben. A búza jobban bírta és sokat segített a júniu­si eső. A nagyobb munkák sorában a termelőszövetkezet borsó­földjein folyik a zöldborsó aratása és a konzervgyárba való beszállítása. A tavaszi nagy szárazság folytán sajnos, a vártnál jóval kevesebb lesz a termés. A gépműhelyben most a gé­peket javítják az aratás után elkövetkező tarlóhántásokra és a másodvetésekre, melyek so­rán 150—200 hektár silókuko­ricát vetnek a tsz jószágállo­mánya részére. A Mészáros János Termelő- szövetkezetben egyébként min­den előkészületet megtettek az aratás zavartalan elvégzésére. K. L. teszi meg előterjesztését. A téma nagy érdeklődésre tart­hat számot. Az anyag feletti vitában várhatóan többen mondják el észrevételeiket, javaslataikat. Érdekesnek ígérkezik a má­sodik napirendi pont is, mely­nek címe: A tanács és szervei szervezeti és működési sza­bályzatának hatályosulása az apparátus munkájában. Az előadó dr. Törös László, a városi tanács ügyrendi és igazgatási bizottságának elnö­ke lesz. Az egyéb ügyek között a gazdasági műszaki ellátó és szolgáltató szervezet létreho­zásáról szóló anyagot dr. Ma­kai Katalin, a Nagykőrösi Vá­rosi Tanács V. B. művelődé­si, testnevelési és sportosztá­lyának vezetője terjeszti a ta­nácsülés elé. Ugyanakkor ke­rül sor a Petőfi Sándor Álta­lános Iskola és az általános iskolai diákotthon szervezeti összevonásáról szóló előter­jesztés megvitatására is. Az említett tanácsülés résztvevői személyi ügyeket is megtárgyalnak. Sporthírek Sikeres birkózéverseny Dányi István, a Kinizsi szakosztályvezetője nyitotta meg a városunkban, a Toldi- sportcsarnokban megrendezett kétnapos országos úttörő B- korcsoportos kötöttfogású meghívásos birkózóversenyt, amelyre most harmadszor ke­rült sor városunkban, Sárosi Béla emlékére. Tizenegy egye­sület 119 versenyzője népes közönség előtt két szőnyegen vetélkedett. Az összecsapások zöme színvonalas volt, a ren­dezés, ellátás kiváló. Az Nk. Kinizsi 17 fiatalt indított, kö­zülük a következők értek el érmes, 1—3. és okleveles 4—6. helyezést. 35 kg (12 induló): 1. Török Béla, 2. Farkas Zoltán. 38 kg (12): 5. Kovács Ferenc. 45 kg (16): 4. Farkas Tamás. 53 kg (10): Tóthpál László. 58 kg (10): 4. Kása Ambrus. 63 kg (7): 4. Kopa Zsolt. 68 kg (5): 4. Nagy Attila. A csapatversenyben (7—5— 4—3—2—1-es pontozás alap­ján): 1. FTC (Bp.) 64; 2. Bu­dapesti VSC 34; 3. Nk. Kinizsi 33; 4. Újpesti Dózsa 31; 5. Szegedi VSE 19; 6. Kecske­méti SC 14; 7. Dorogi AC 9; — Az Arany János Gimná­zium könyvtára az első eme­leten, középen foglal helyet. Két teremből áll, mindkettő­nek a berendezése, megvilágí­tása vendégmairasztalóan ba­rátságos. A könyvtár két részből áll, a tudományos és az iskolai könyvtárból — mondotta Búzáné Ábrahám Katalin, az iskola könyvtárosa. — Könyvállományunk 27 ezer kötet. Az 1880-nál régebbi keletű könyvek csak olvasóter­mi használatra kölcsönözhe­tők. Diákok számára . — Milyen régi keletű a könyvtár? — Okleveles ada­tunk a könyvtár alapítására nézve nincs. Az eredeti állo­mány csak néhány egyházi jellegű könyv lehetett. Némi fogódzót a legrégebbi anyag kézírásos bejegyzése adhat, mint I. Rákóczi György feje­delem ajándéka a Geleji Ka­tona féle öreg Graduál dísz- kötéses, ötvösmunkával ellá­tott csatos példánya, a feje­delem írásával dedikálva. 1637-ben ez áll a számadá­sokban: „Az Graduál tsinálta- tására tött summa 53 forint 76 dénár Pataknak hogy a Gra- dulaért küldöttünk az kocsis­nak fizettünk két forint ötven dénárt.” ' Ezzel kapcsolatban 1649-ből van egy feljegyzés ötvös Ger­gely uramnak fizetett munka­díjról. „Az mely könyveket a fejedelem küldött azt tsinál­kes megmaradt anyag. 1961- ben Dezső Kázmérné szakkép­zett tudományos könyvtáros kapott megbízást az állomány szakszerű rendezésére. A sok­éves, áldozatos és aprólékos munkánál Dezső Kázmérné hollandiai tapasztalatait is felhasználta. Előbb a megma­radt állomány leltározása tör­tént, a könyvek az ETO rend­szer szerint kerültek a 33 áll­ványra. — Milyen a könyvtár láto­gatottsága? — A gimnázium tudományos könyvtára az ország egyik leg­jelentősebb tudományos igény­nyel és módszerrel rendszere­zett könyvtára. Gyakran kere-. sik fel hazai tudósok és iro­dalomkutatók. Mai követelmény — A könyvtár másik részét az iskolai állomány képezi. Ez a rész csaknem 12 ezer kötet­ből áll. A tanulók nagy ré­sze könyvtári katalógus, bib­liográfiai ismeretek birtoká­ban jön hozzánk. A tankönyv nem elég a tanuláshoz. A leg­gyakrabban használt szak­könyvek a szaktantermekben vannak elhelyezve. Megszokott dolog a könyv­tári órák tartása. A kéziköny­vek, lexikonok, enciklopédiák, szótárak, forrásmunkák hasz­nálata/ Helyben olvashatók a napilapok, irodalmi és tudo­mányos igényű hetilapok Könyvtárközi kölcsönzéssel se­gítjük a kutatómunkát. A hangtár, lemeztár, diatár fokozatosan bővül. Törekvé­sünk: megőrzni a műit szelle­mi értékeit, ugyanakkor a modern kor korszerű követel­ményeinek is eleget kívánunk tenni. Molnár Elekné 8. Bajai SK 5; 9. Lehel SC (Jászberény) 3; 10—11. Ceglé­di VSE és Szolnoki MÁV MTE 0—0 ponttal. A legtöbb tusgyőzelemért a helyi Török különdíjat kapott, miként a legeredményesebb körösi, Tóthpál is. Kossuth lakótelepiek az élen Hűvös időben, de jó hangu­latban játszották — most már egy napon — a kispályás lab­darúgó TRAKIS Kupa-mérkő- zéssorozat hetedik fordulóját. A gimnáziumi pályán: VGV II.—NEFAG 2-1, Mészáros Tsz —ITV 12-0, Pedagógus—VGV I. 3-0. Az ifjúsági sporttelepen: Kossuth utcai lakótelep— PVCSV 1014, 21-es Volán— TRAKIS 2-1, a Törteli Tsz— , Tormás találkozót a vidékiek j: kérésére későbbre halasztot­ták. A sorrend jelenleg a kö­vetkező: 1. Kossuth utcai la­kótelep; 2. Mészáros Tsz, 3. Pedagógusok, 4. Tormás, 5. VGV II., 6. Törteli Tsz, 7. 21-es Volán, 8. VGV I., 9. NEFAG, 10. PVCSV, 11. TRAKIS, 12. ITV. A mezőny kezd széthúzódni. Megyei ÖHV-szereplés Pesthidegkúton rendezték 9 járás, 8 város és a Csepel Autógyár legjobbjaival az ösz- szetett honvédelmi verseny megyei döntőjét. Üj formában és új szabályoknak megfele­lően versenyeztek a jól fel­készített honvédelmi spor­tolók. A nagykőrösiek igen jól szerepeltek és mindkét férfi versenyzőnk továbbjutott az országos döntőbe. Ifjúsági férfiaknál (18 évig): Baráté István az akadályver­senyben 1., terepfutásban 3. és egyéni összetettben 1. lett. A junior és felnőtt férfiak együtt vetélkedtek: Héjjas László akadályon 1.. terepen 2.. összesítésben a 2. helyen végzett. A nőknél Fekete Ró­zsa akadályon 5., terepen 10., összetettben 6. lett. A kieséses párbailövészet- ben a körösiek (Héiias, Ba­ráté, Fekete) remekül szere­pelve mind a négy alkalom­mal gvőztpk és megnyerték a megvei viadalt. Csütörtöki sportműsor Atlétika Budapest: országos ifjúsági egyéni csapatbajnokság. Teke Kecskeméti KTE (NB III.)— Nk. Mészáros Tsz SK, barát­ságos csapatmérkőzés. Torma Győr: a XVTTI, nyári úttö­rő-olimpia országos dön'öio. S. Z. fűtőim Fél ház vőlegény nélkül. Színes, szinkronizált csehszlo­vák filmvígjáték. Előadás 6 és 8 órakor. A STŰDIÖMOZIBAN A hétszázéves titok, Színes, szinkronizált szovjet bűnügyi film, fél 6-kor és fél 8-kor. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap) »» ' ötvösmunka, eseifos pé-áánfok á Kew®lsst Kitő kézikönyvek évtizedben. Becsesek az Arany János tanársága korából szár­mazó irodalmi és történelmi sorozatok. Apáczai Enziklopé- diája mint neveléstörténeti emlék nagy jelentőségű, mert az első magyar nyelven írt tankönyv, amely anyanyelven közli a korszerű és hasznos, tudományos ismereteket. Közel 500 idegen kifejezést magyarít, ezért Kazinczy Ferenc a nyelvújítás nagyszerű példája­ként emlegeti. A könyvtár bő­velkedik régi folyóiratokban, bár ezek nem mindig teljes sorozatok. Gyakran keresik — Kik voltak a könyvtár eddigi gondozói? — A könyvtártudomány és bibliográfia két nagy úttörő­je, Arany tanártársa, Szabó Károly és Szilágyi Sándor kezd­te a könyvtár rendezését, utá­na dr. Mészöly Gáspár, Hu­szár György, Olasz József és Szalay László következtek. A második világháború alatt a gimnázium épületét kórház­zá alakították át, s a 35 ezer kötetből nagyon sok tönkre­ment. Dr. Jánossy Sándor ve­zetésével a templom karzatá­ra hordták a diákok a könyve­ket, majd 1946-ban ismét visz- szaszállították az iskolába. Az iskolák államosításakor 1948- ban az egyházi vonatkozású könyvek Budapestre a Ráday Könyvtárba kerültek. Évekig ömlesztett raktáro­zással a földön hevert az érté­tattuk be az gradual könyv- tsinálóval 3 forintért. Ugyan­azokra a könyvekre bőrt vöt- tünk 35 dénárért...” Nagykőrösön a török idők alatt is működött az iskola. Kezdetben a nevelést, tanítást segítő ’ kézikönyvről minden tanító maga gondoskodott, ezért minden nevelő a saját könyvét használta a tanítás segédeszközéül. Az elhunyt lel­készek, tanárok hagyatékából gyarapodott ’ jelentősen a könyvtár. A külföldi vagy belföldi ta- nulmányútjukról hazatérő if­jak értékes könyvadományokat hoztak. Mint az iskola, a könyvtár is a hívek adomá­nyából létesült, ezért valószí­nűleg egyidős vele. Adataink hézagosak. 1695-ben a győri református gimnázium ide he­lyezi letétbe könyvtárát. 1712- ből való az első könyvjegy­zék. A 105 könyveim közül 9 magyar, a többi latin nyelvű. 1792. január 18-án beírt tétel szerint a diákok számára 11 forintot fizettek újságokért. 1882-ben már csaknem tízezer kötetes az állomány. Régi folyóiratok — Melyek a könyvtár leg­régebbi könyvei? — A legrégibb 1519-ből való. Ez egy Ciceró kiadvány 1624- ből való a Hippocratis Opera Omnia, 1751-ből a Corpus Ju­ris Hungarici, sen Decretum Generale, Comenius Amos Já­nos Nagy Oktatástana. Képvi­selőházi Naplók 1790-től több

Next

/
Thumbnails
Contents