Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-12 / 136. szám

NAGYKŐRÖSI xJÚria A PEST, MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM 1982. JÚNIUS 12., SZOMBAT Hétköznapi vitáink Az anyagiasság és a jólét A minap arról elmélked­tem egyik írásomban, hogy hétköznapi beszélgetéseink során az ifjúságot mint múlt­tól független s kapcsolatok nélküli csoportot, réteget szok­tuk emlegetni. Mint a semmi­ből jövő és a semmibe tűnő magányos jelenséget. Még sze­rencse, hogy ez a felfogás csak a hétköznapi, s alapjában véve jelentéktelen beszélgeté­sekben bukkan elő. h'yahatekert szókép Amikor \ a politikát csinál­juk, amikor gazdasági, szociá­lis és oktatási terveket készí­tünk, akkor szerencsére sok­kal körültekintőbbek va- • gyünk. S végül érdekvédelmi törvényt is hozunk, mert ha komolyra fordul a szó, nem azt mondjuk, hogy lám, ilye­nek a fiatalok, hanem igyek­szünk megmondani* milyenek is valójában. S mert ez sikerül, rájövünk, hogy bizony segítségre szo­rulnak. Mert az igaz, hogy fiatalok, de mégis inkább az utódaink, akikről gondoskodni kell. s akiknek minden lépése attól a kályhától indult el, melyet nevezhetünk éppen családnak, társadalomnak, ne­velésnek is. Ámbár tőlem itt, Nagykő­rösön elég sokan megkérdezik, hogy mi a véleményem a nyu­gati ideológiák hatásáról1 az ifjúság gondolkodásmódjában. A kérdé? ebben a formában állífas is. Azt mondja ki, hogy a nagykőrösi fiatalság visel­kedése és gondolkodásmódja nem vezethető le maradékta­lanul a helyi vagy a magyar társadalom múltjából és jele­néből. Vagyis, megmaradva az előbbi rossz és nyak atekert szóképnél, az ifjúság több kályhától indult el a képzelet­beli tánciskolában. Ideológiai eltévelyedés Nem kell különösebb vizs­gálódás ahhoz, hogy ennek az állításnak, mely formailag többnyire csak feltételezésként mutatkozik, az igazságát el­higgyük. A világ összezsugo­rodott. Megeshet, hogy a nagy­kőrösi ember egy adott pilla­natban többet tud a washing­toni eseményekről, mint a kecskemétiekről. S nemcsak az események híre járja be a világot. Aki veszi magának a fáradságot, egészen pontosan megtudhat­ja, hogy miként gondolkodik egy nyugati itjú vagy egy ke­vésbé fiatal filozófus. Amit pedig megismer az ember, azon töpreng is. Aztán vagy elutasítja az idegen gondola­tot, vagy valamennyit for­málva rajta, beilleszti a sa­játjai közé. Megjegyzem, mert az igazsághoz tartozik, hogy mi, magyarok, általában sok­kal többet tudunk eme nyu­gat: ideológiákról, mint a nyu­gatiak a miénkről. A kérdés vizsgálatához, legalábbis első nekifutásra, nem kell filozófiai magassá­gokba emelkedni. A nagykő­rösiek sem arra gyanakod­nak, hogy neokantiánus, irra- cionalista vagy az úgynevezett új filozófia híveivé szegődött ifjak is tapossák a mezőváros járdáit. Amikor nyugati hatás­ról beszélnek, egészen egysze­rűen arra gondolnak, hogy a divatot és főként az anyagias­ságot importáltuk. Eltekintve attól, hogy én el­eddig semmiféle különbséget nem tapasztaltam a nagykő­rösi fiatalok és idősebbek anyagiassága között, készség­gel elhiszem, hogy az anyagi javakkal kapcsolatban a fia- y»lok olykor felemlegették már a Nyugatot. Sőt, hallot­tam is ilyenféle beszélgetést már néhányat. A fiatal azt mondta: Nyugaton jobban fi­zetnek. Az öreg meg ezt: De többet is kell ám dolgozni! Ott a nyolc óra, nyolc óra! Mindketten fontolóra vet­ték a két igazságot, s aztán békésen beszélgettek tovább, valami másról. Máskülönben egyik igazság sem maradékta­lan. A fizetésbeli egyenetlen­ségekről mindenki tud. Arról kevesebben, hogy a nyolc óra ott sem mindig 480 perc. Amerikai jelentésből tudom, hogy 1978-ban a brit gazda­ságnak tízmilliárd dollár kárt okozott az indokolatlan mun­kaidőalap-csökkentés. Magya­rul a lógás, az anyaghiány miatti várakozás. Nyilván vannak ilyen adatok újabbak is. A nyugati .hatás tehát bi­zonyíthatóan mindössze ennyi: Néha egy-egy ifjú vágyakozva gondol arra, hogy bárcsak márkában kapná a fizetését, vagy mostanában inkább dol­lárban. Közszájon forgó példa ezzel kapcsolatban annak a kanadai polgárnak az esete, aki kifejtette, hogy a fizetését Kanadában szeretné megkap­ni, de elkölteni már inkább Magyarországon. A lényeg az, hogy aki oly­kor szép nagy fizetésekről álmodozik, még akkor sem Nyugatimádó, ha a példáit történetesen onnan veszi. Ba­jokról, ideológiai eltévelye­désről akkor lehet beszélni, ha ezt az ábrándozó ifjút nem lehet meggyőzni arról, hogy a fizetésekben megmu­tatkozó különbség egyelőre történelmi és gazdasági szük­ségszerűség. Arról, hogy csak azt oszthatjuk el, amit meg­termelünk. Előfordulhat-e, hogy ez a meggyőzés sikertelen marad? Őszintén szólva nem tudom, de elképzelhetőnek tartom. Némi megszorítással. Tapasz­talataim szerint a fiatalok e témával kapcsolatban szükség­képpen megkérdezik: „Hát ak­kor miért nem termelünk többet?” Erő rejlik benne Minthogy ez a kérdés nyil­vánvalóan bírálat is, a vita, ha nem eléggé felkészültek a vitatkozók, eljuthat abba a fázisba, hogy az ifjút az anyagiasság vádjával illetik. Kár pedig, mert ha a bírálat a termelés növekedésének he­lyileg is megszüntethető aka­dályait érinti, teljesen jogos. Mert a világpiaci korlátokkal nincs mit kezdeni, de a hely­beliekkel meg lehet és meg is kell küzdeni. Még az sem bűn, ha ezt a küzdelmet anya­giasság is motiválja. Mindenki jobban akar élni, kell a pénz. A jobb élet elérése szocialista program. A szerzés­nek persze lehetnek vadhajtá­sai, elvileg lehetnek nyugati példái is, de a gyakorlatban és általánosságban egészen meg­nyugtató ez az úgynevezett anyagiasság. S erő rejlik benne, melyre közvetlenül is építhet mindenki, aki gazdaságirányí­tással foglalkozik. Farkas Péter Jelentkezés felvételre A Toldi Miklós Élelmiszer- ipari Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet az 1982— 83-as tanévben első osztályt in­dít a szakmunkások szakkö­zépiskolája esti tagozatán. Je­lentkezni június 15-től augusz­tus 31-ig lehet. Az ehhez szük­séges űrlapokat az érdeklődők az iskola titkárságán, illetve főportáján szerezhetik be. A szakmunkások szakközép­iskolájának esti tagozatára azok jelentkezhetnek, akik ér­vényes szakmunkás bizonyít­vánnyal vagy egészségügyi ké­pesítést bizonyító oklevéllel, vágy gép- és gyorsírásra ké­pesítő oklevéllel, illetve hiva­tásos gépkocsivezetői engedély- lyel rendelkeznek. A szakmunkások szakközép- iskolájának esti tagozatán a képzési idő három év. A fog­lalkozásokat a tanév tartama alatt minden héten hétfőn, szerdán és pénteken tartják, mégpedig délután 4 órától es­te fél 8, illetve 8 óráig. A har­madik tanév befejezése után a hallgatók érettségi vizsgát tesz­nek. MÉH-Ieltár A Budapest és Vidéke Nyers­anyag-hasznosító Vállalat. a MÉH nagykőrösi telepe értesíti a lakosságot, hogy június 15-től leltározás miatt a felvásárlás szünetel a telepen. Az áruér­tékesítés ugyanakkor június 29-ig zavartalan lesz. Június 29-től július 5-ig a MÉH-telep zárva lesz, sem vásárlással, sem értékesítéssel nem foglal­kozik. Június 14-től 20-ig A szolnoki rádió műsora Hétfő, 17.00: Műsorismerte­tés, hírek. 17.05: Késmárki Marika énekel. 17.15: Nők ne­gyedórája. 17.30: Stúdiópódi­um : a ceglédi zeneiskola zon­goratanárainak műsora. 17.45: Panaszkodik a főnök. 17.50: Suzy Quatro felvételeiből. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Kedd, 17.00: Műsorismerte­tés, hírek. 17.05: Kedvelt me­lódiákat énekel Gigliola Cin- quetti. 17.15: Zsibongó — gyermekműsor. 17.30: Részle­tek a Szolnok megyei úttörő­kórusok díszhangversenyéből. 17.40: Üzemi lapszemle. 17.45: Könnyűzene énekegyüttesek felvételeiből. Közben: Napja­ink. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A Temptations együttes slágereiből. 18.26—18.30: Hír­összefoglaló. Lap- és műsor­előzetes. Szerda, 17.00: Műsorismer­tetés, hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. Zenés ifjúsági ma-, gazinműsor. 18.00—18.30: Al­földi krónika. Csütörtök, 17.00: Műsoris­mertetés, hírek. 17.05: Hét­közben: aktuális magazin a gyümölcs- és zöldségellátásról, illetve felvásárlásról. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Rod Steward énekel. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és mű­sorelőzetes. Péntek, 17.00: Műsorismer­tetés, hírek. 17.05: Búrt Ba- charach slágereiből. 17.15: A forradalmár életútja: Dimit­rov emlékműsor. 17.45: Ami csak a szolnoki stúdió hullám­hosszán hallható: zenés aján­lóműsor. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Szombat, 7.00: Román nyel­vű műsor. 7.30: Kellemes hét­végét! (A tartalomból: Hí­rek. Műsorismertetés. Piaci körkép. Lapszemle. Program- ajánlat. 8.00: Heti eseményösz- szefoglaló. 8.30 Ritmusrodeó). 9.00: Alföldi kaleidoszkóp. 9.30: ötven év táncmeló­diáiból. Közben: Filmle­vél. 10.00: Védd meg a csendet! 10.10: Könnyű hang­szerszólók. Közben: Telefon­csevegő. 10.26—10.30: Hírössze­foglaló és műsorelőzetes. Vasárnap, 8.30: Szlovák nyel­vű műsor. 9.00: Műsorismer­tetés. Hírek. Alföldi lapszemle. Programajánlat. 9.10: A Blood Sweat and Tears együttes énekel. 9.20: A testvérkapcso­latok nyomában: látogatás a 350 éves tartui Állami Egye­temen. 9.50: Tánczene Észtó- niából. 9.57—10.00: Műsorelő­zetes. Az adások mindennap az 1350-cs kilohcrzen hangzanak cl. Foglalkozása s mezőőr Zöld tengerben, zöld ruhában Szürke csík az út előttünk: a Hangács és a Fekete dűlő közötti búza-, borsó- és kuko­ricatengert szeli át a keskeny betonút. Vakít a kora reggeli, keletről elébünk igyekvő fény- zuhatag. Amúgy kihalt most ez a vidék: ritka a gépjármű, s a kerékpár is erre. Nehéz har- matcseppek alatt bólogatnak a telt szemű búzakalászok. Kevés a dúvad Alig szippantunk néhányat a tüdőfeszítő, tiszta levegőből, amikor a város — Nagykőrös — felől motorzúgás közelít, s a kanyarban feltűnik maga a jármű, és utasa, egy zöld öl- tönvös férfi. Nagy Albert, mint minden reggel, ma is korán kelt. Me­zőőr. — A szokásos határjárás — indítja útjára a szót. — Meg­nézem. milyen a borsó, s a bú­za, hogyan hajt a kukorica a Medárd-napi esők után. Meg aztán a zsákosok is ilyenkor nyüzsögnek. A borsótolvajok — teszi hozzá. — A Mészáros Já­nos Termelőszövetkezeté ez a föld. magam is ettől a gazda­ságtól kapom a kenyeremet. Hét esztendeje, hogy megvál­tam a konzervgyár nyomdá­jától, egészségi okok miatt... A férfi oldalán lapos táska: jegyzettömbök vannak abban. — Ez a mai „fegyverem”. Igaz, van puskám is. de kevés még a dúvad, s elvileg az orv­vadászok is csak este merész­kednek elő. Olyankor vállam- ra emelem a mordályt... El akarta emelni — Találkozott már velük? — A hét év alatt egyszer sem: nem volt kivel. Naponta, szinte minden órában bejárom a határt. így tartanak tőlem. Kóborkutyák és dúvadak vi­szont annál több kárt okoznak a közösben. — Naponta hány kilométert motorozik munkája közben? — Hát azt én ugyan nem számoltam még össze. Annál jobban tudom, mekkora az én ..birodalmam”: háromezer hek­tárnyi terület. Szántó, gyümöl­csös, legelő. Könnyen bejárom. Reggel hétkor kezdek, s négy óra. fél öt között végeznék is. de nem teszem: már érik a gyümölcs, zsendül a borsó, kaszálás előtt a lucerna. S tudják hogy van az, az ördög nappal alszik, este ébred ... Különösen aratás és kukorica­törés idején kell vigyázni a közöst. Tavaly is. az egyik es­te elkaptam egy Zsigulist: há­rom zsák csöves kukoricát akart elemelni... Valahonnan, talán a néhány száz méterre levő tanyák egyikéből tehénbőgés hallat­szik. Nagy Albert a tanyák fe­lé néz. s úgy mondja: A város közepén — Utamba esnek azok a há­zak is. Csupa öregek laknak Hasznos portékák Szakmai tanács is kapható Nem tud tétienü! otthon ülni A Kálvin téri nagykőrösi hetipiacoknak érdekes szín­foltja a zsibvásár, melyen kis­kereskedők és magánosok, a felnőttek és gyerekek megunt, kinőtt ruhaféléit, s a tulajdo­nosoknak felesleges, de má­soknak még szükséges hasz­nált tárgyakat, olcsó pénzért árusítják. Vagy tíz esztendeje, télen- nyáron mindig ott van a zsib- piacon egy idős nyugdíjas la­katos kisiparos, aki főleg vas­ipari tárgyakat árusít. Javított kéziszerszámok, ajtó-ablak va­salások és egyéb portékák so­rakoznak az asztalán. Gyak­ran akad vevője s ő nemcsak áruval, hanem szakipari taná­csokkal is szolgál. A napok­ban, amikor ott jártam, éppen egy jószág legeltetéséhez való forgókarikát adott el egy ta­nyai embernek. — Tetszik tudni, hosszú munkás évtizedek után, 1971- ben mentem nyugdíjba — meséli magáról az árus, D. Szabó István. Addig is, ahogy tudtam, mindig segítettem munkámmal a kijemberek gondját-baját megoldani. Azóta se tudok mindig otthon ülni. Ezért járogatok a piac­ra. Apám bognár volt, én la­katos lettem. Papp Gyula nagykőrösi lakatosmesternél voltam ipari tanuló, és hosz- szabb ideig segéd. Papp Gyula nevére sokan emlékeznek a városban. Ö volt az, akj a Ceglédi úton vasipari üzemet és vasöntödét alapított, melyben motoros ekekapát is készítettek. Vagy ötven kistermelőnek, részlet- fizetésre szállított öntözőbe­rendezést is, s ezzel felfej­lesztette a nagykőrösi zöldség­kertészkedést. Később öntöző­művet konstruált és épített több nagy gyümölcstermelő gazdaságban. Köztük a Kalo­csai Állami Gazdaság, a nagy­kőrösi akkori Petőfi Termelő- szövetkezet gyümölcsösében. Munkájára a külföld is felfi­gyelt és Indiába is készített és szállított öntözőberendezése­ket. D. Szabó István jóleső ér­zéssel emlékszik Papp Gyulá­ra és ezekre a munkákra, melyekben neki. is része volt, Kopa László dPORTHIREKBIH Az úttörő-olimpia megyei döntője Kosárlabdasikerek Nk. Pedagógus—Monori SE II. 41-40 (23-17). Nk.: Molnár (4), Bartha (21), Németh (9), Fischer (4), Szakái; csere: Sö­rös (3), Szabó E. Idegenben végig fej fej melletti volt a megyei felnőtt női kosárlab­da-bajnoki rangadó, amelyen a körösi lányok megfiatalított csapattal, jó játékkal vissza­vágtak az őszi hazai veresé­gért. Százhalombattán teremben került sor a XVIII. nyári út­törő-olimpia megyei kosárlab­da-döntőjére. A fiúknál a kö­rösiek megyei győztesek let­tek és ezzel továbbjutottak a területi viadalra. Nk. Arany isk.—Monori Kossuth isk. 63-57 (31-30), Nagykőrösi Arany isk.— Nagykátai isk. 72-36 (39-26), Nk. Arany isk.—Százhalombat­tai 2. sz. isk. 44-10 (29-2). A győztes csapat tagjai: Eszenyi Ambrus (2), Eszenyi Ferenc (8), Nemes György (31), Se­bestyén Zsolt (11), Simon Ist­ván (21), Vadnay Gyula (35), N. Szűcs Dániel (40), Valkai Viktor (5), Pásztor Attila (10), Barta István (16), Erdei Ká­roly és Zubány István voltak. A lányoknál a körösiek a kiemelkedő vendéglátókkal nem bírtak és végül másodi­kok lettek a következő játéko­sokkal: Lengyel Györgyi (12), Tóth Orsolya (5), Botocska (7), Kóta Márta (9), Gorócz Helga, Kistót Emőke (4), La­katos Ildikó, Lányi Krisztina (4) és Varga Julianna. Nk. Arany isk.—Kerepestarcsai isk. azokban, néhány percre be- beugrom hozzájuk. Hogy van­nak, mi újság? örülnek a szó­nak. Leültetnek, megkínálnak frissen fejt tehéntejjel. A ta­nyán élők az én segítőim, perc­re tudják, mi történt a környé­ken. járt-e gyanús idegen a táblákon. — Család? — Feleségem a konzervgyár­ban dolgozik, s két fiunk van. Tizenegy éves az egyik, öt a másik. Benn lakunk a város közepén. — Nagy a határ, szabad élet az öné. Nem féltékeny az asz- szony? Eltűnik a kanyarban Rám néz. nem érti a kérdést. Megmagyarázom. — Ugyan — nevet. — Meg sem fordul ilyesmi a fejem­ben, különben is. minden sza­bad percemet leköti az út. a határ, a munka. Vagyont bíz­tak rám, megőrzőm, mint a be­csületemet. Fölteszi a bukósisakot, be rúgja a motort, s egy kanyar után eltűnik a zöld tengerben Nagy Albert, a zöld ruhás nagykőrösi mezőőr. B. L 28-14 (11-7), Százhalorftbattai 2. sz. isk.—Nk. Arany isk, 62-13 (32-3). Egy mérkőzést játszottak a városi KISZ-es szabadtéri ko­sárlabda-bajnokság második fordulójában. Férfiak: TRA- KIS—ÁFÉSZ 95-77 (45-41); legjobb dobók: Gáspár dr. (26) és Spindelbauer (24), il­letve Béltelky (20). A kon­zervgyáriak visszaléptek, a kétszer ki nem álló Pedagó­gusok és Toldi csapatát töröl­ték a további küzdelemből. A Toldi—Óvónők női találkozóra egyik fél sem jelent meg és 0-0-lal nem is kapott pontot. Szombati sportműsor Birkózás Szombathely: nemzetköz! ifjúsági és serdülő Dunaka­nyar Kupa-viadal. Teke Cegléd: országos felnőtt TüJ rei Pál-emlékverseny. Természetjárás Mecsek hegység: az Nk. Pe­dagógus SE vándortúrája. Főtt a BTSZ természetbarát-talál­kozó. Vasárnapi sportműsor Birkózás Szombathely: nemzetközi if­júsági-serdülő Dunakanyar Kupa-viadal. Szeged: országos ifjúsági szabadfogású Csong- rád Kupa-viadal. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 14 órától: a XVITI. rvári úttörő-olimpia területi döntője. (6 megye győztes fiú- és íeányesapatá- val). Pilisvörösvár: P. SC— Nk. Kinizsi, megvet II. osztá­lyú felnőtt és ifjúsági férfi bajnoki mérkőzés. Kosárlabda Székesfehérvár: a XVITT. nvári úttörő-olimpia területi döntője Természetjárás Mecsek hegység: az Nk. Pe­dagógus SE túrája. S. Z. Süoslrasor Kojak és a Marcus—Nelson gyilkosságok I—II. Színes, szinkronizált amerikai film. 04 éven aluliaknak nem aján­lott!) Előadás csak 6 órakor. A stúdiómoziban Vük. Magyar rajzfilm, fél 4- kor. Csapda zsoldosoknak. Felira­tos. román háborús kaland­film, fél 6-kor és fél 8-kor. a Színházé A kecskeméti Katona József Színházban, este 7 órakor. Két férfi sakkban. Júszai-bérlet. A Kelemen László Kamara Színházban este 7 órakor. Fe­hér házasság. Bérletszünet. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi

Next

/
Thumbnails
Contents