Pest Megyei Hírlap, 1982. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-10 / 134. szám
1982. JÚNIUS 10. B-csoport A búcsúzók Közöltük a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság végeredményét, megemlítve: csoportonként az utolsó négy búcsúzik. A „bőseknél” a három 24 pontos közül a Duna- harasztit is a kiesők közé soroltuk. Az ificsapat jobb helyezése azonban nekik kedvez, s a négy kieső: Perbál, Szigetmonostor, Pomáz, Duna- varsányi VSK. Rckordközelben Hazajáró nagykátai diák' Első idei versenyén, az atlétikai Budapest-bajnokságon győzelemmel mutatkozott De Kácsor István, a súlylökés tavalyi országos bajnoka. A remek versenyző többszörösen Pest megyei. Tápiószelei lakos, egyetemistaként a gödöllői egyetem klubjában, a GEAC- ban készült — most az Újpesti Dózsa színeit viseli, de edzője. Vancsik Gyula, a nagykátai Damjanich János Gimnázium és Szakközépiskola testnevelő tanára. Négy tanítvány A laikus számára elképesztő intenzitású edzések színhelye is Nagykáta. A verseny előtt pár nappal Vancsik Gyulával beszélgettem. — Négy versenyzőm van, három egyesületből. Molnár, aki szintén Dózsás, Torma GEAC-os és az egyetlen lány: Hatlaczky Zsuzsa, a NagykáErcdményesokor Aranyérmek Miskolcról ATLÉTIKA. Miskolcon, a Diósgyőri VTK sporttelepén az országos középiskolás-bajnokságon 1200 fiatal vetélkedett. A Pest megyeiek eredményei. Fiúk: I. korcsoport. 110 m gát: 3. Koren (Váci Lő- wy) 15,57. Diszkosz: 2. Dobos (Budakeszi G.). 55.38. Lányok. I. korcsoport. Tá- volugrás: 1. Gippert Beáta (Gödöllői Török G.) 572 cm. Súlylökés: 1. Krepsz Ildikó (Budakeszi G.) 13,69. Gerely: 3. Bódis (Gödöllői Török G.) 44,96. KERÉKPÁR. A csepeli tehetségkutató versenyen a 7—8. osztályosoknál Karner 2., az 5—Ő.-osoknál Ungi 5., Gebier 6. lett (valamennyien halásztelkiek). Az Arany Kakaó Kupa 6. fordulójában a tehetség- kiitató viadalon a 7—8. osztályosoknál 2. Máthé, 3. Cseri (mindkettő Főt, 2. számú általános iskola). KOSÁRLABDA. Zalaegerszegen''''nyolc fiú- és nyolc leánycsapat részvételével rendezték az országos úttörőbajnokság döntőjét. A lányoknál a Dunai Kőolaj a hetedik lett. LOVAGLÁS. A Nemzeti Lovardában a junior és ifjúsági díjugrató Budapest-bajnokságon jól szerepeltek a GEAC versenyzői. Az ifjúságiaknál Benedek 2. lett, a junioroknál Papp T. a 110 cm-es díjugratásban a 3. helyen végzett. A 120 cm-est megnyerte Kártyás nevű lován klubtársa, Rácz előtt. Hamburgi derby Kocsigond Hazaérkezett a hamburgi derbyről a kétszemélyes magyar küldöttség: Fintha Gábor és dr. Várady Jenő szövetségi kapitány. — A hét ország 25 fogatának részvételével megtartott versenyen Fintha 10. helye mindenképpen komoly figyelmeztetés számunkra, az ellenfelek teljesen felzárkóztak mellénk — állapította meg a szakvezető. — A rivális országok terepkocsijai sokkal jobbak, csaknem kizárólag fémből készülnek, s maximálisan kihasználják a szabály adta lehetőséget, mely szerint csak a 600 kilós minimális súlyt kell megtartani. Finthának ráadásul a maratonhajtás során a szerszám két csatja egyidejűleg tört ketté ... tai Vörös Meteor SK sportolója. — Mi a legnehezebb ebben a klasszikus versenyszámban? Pereg a film — Nincs még egy atlétikai sportág, amelyben gyorsabban zajlana le a mozgássorozat. Itt egy másodperc alatt eldől a cselekvés minősége. Éppen ezért nehéz a technikai hibákat észrevenni, javítani. Bizonyos szinten már olyan apró mozdulatokon múlik az előrelépés, hogy azt szabad szemmel követni nem lehet. Ezért mozgófilmre vesszük a dobásokat, s kockánként elemezzük a versenyző gyorsulását, a kidobás szögét. — Ez már olyan testnevelés, mely a matematikát is alkalmazza ... — Valóban. A dobások pálya- és gyorsulási görbéjét grafikonon vetjük össze. Két- három századmásodperces különbségek dönthetnek egyik, vagy a másik versenyző javára. Azonos gyorsaságú emberek közül a nehezebb győzhet. De a sebesség négyzetesen hal az erőre! Ezért azt szeretnénk, hogy javuljon a négy súlylökő gyorsasága. — Mi az idei cél? — Természetesen utánered- ni a világszínvonalnak. Ehhez viszont szövetségi szintű ösz- szefogás kellene. Tanulmányutak, szakmai összejövetelek. A szakirodalom fordítása. És jó hírverés. A Budapest-baj- nokságot nem közvetíti a televízió, a Magyarország—Románia atlétikai találkozót sem, a hírek szerint. Sérülés után — Kácsor térdszalagszakadás után, tavaly a nulláról kezdte. De akarata hatalmas. Milyen egy alapozó edzésnap terhelése? Felvétel, guggolás, fekvenyomás, tarkólökés súlyozóval, összesen 92-szer. A kezdő súly 120—130 kilógramm. Fekvenyomásban 200 kilogramm Kácsor csúcsa. — Az idei feladat: kijutni Athénbe, az Európa-bajnok- ságra. A nevezési szint 19.50, a kiküldetési szint 20.20 méter. Jövőre szeretnénk levágatni Varjú Vilmos egy évtizede növekvő szakállát, azaz megdönteni régi rekordjait. Balázs Gusztáv A kapitány figyelmeztetése Salvador pontot szeretne Az egyetlen esélyes? ' Wladár Ecuador előtt Idén az ecuadori világbajnokság äz úszók legnagyobb eseménye, de ezt megelőzően még több nagy versenyt is rendeznek. Ezekről a magyarok sem hiányoznak, de amíg az elmúlt esztendőkben a hasonló viadalokon többen is esélyesként indultak, mostanában mindenki csak Wladár Sándorban bízik. Hogyan készül a világbajnokságra? — Idén érettségiztem, de sikerült az időmet úgy beosztanom, hogy az úszás nem szenvedte kárát. Nagyon keményen készülök a VB-re, mostanában, naponta hét órát gyakorolok, ebből öt és felet tesz ki az úszás, kilométerben kifejezve a húszát is elérem. Egy a célom: jól úszni a világbajnokságon. A korábbi évek nagy versenyein többször is kifogásolták, hogy fordulója nem a legtökéletesebb, illetve nem a legszabályosabb. Emiatt majdnem nehézségei is adódtak. Sikerült ezen javítani? Atlétikai úttörő-olimpia A lányok jobban futottak Cegléden, a Vasutas-sporttelepen rendezték meg Pest megye atlétikai egyéni úttörő-olimpia döntőjét, melyen a területi viadalok legjobbjai indulhattak el. Mivel az úttörő-olimpián egyéni versenyszámokban nem került sor országos döntőre, a megyei bajnoksággal befejeződött a 13—14 éves fiatalok verseny- sorozata. Régebben országos szinten Is eldöntötték, hogy kik a legjobbak. Mint Németh Lajos, a. ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola testnevelő tanára, ÁISB-elnök szerint, aki az úttörők versenyeit immár hét esztendeje szervezi, vezeti, ez a döntés nem kedvezett a sportágnak: — A csak alacsonyabb szintű versenyeken jelentkező, kiemelkedő eredményeket elérő tehetségek, mivel a csapat többi tagja csak szerényebb teljesítményre képes, és így nem jutnak tovább a következő erőpróbára, könnyen elkallódhatnak. Amióta az úttörő-olimpián, az országos döntőben nem rendezik meg az egyéni versenyszámokat, visszaesés mutatkozik, mely elsősorban magasugrásban jelentkezik. A megyei döntő negatív értelmű érdekessége, hogy a testnevelés tagozatba járó pajtások — akik külön kategóriában versenyeztek — a tizenöt lehetségesből csak kettőben értek el jobb eredményt, mint a „normál” osz- tálvok tanulói. Néhány eredmény, mely biztató a jövőre nézve, külön is említést érdemel. Ezek közé tartozik a ceglédi Szűcs Anita síkfutó és tavolugró, a Dunaharasztiból érkező Illin- ger Gábor 300 méteres síkfutó, a Budakeszit képviselő Bojtos Ildikó magasugró és a kiskunlacháziak 4X100 méteres váltóban mutatott teljesítménye. Eredmények a tagozatos iskolai tanulók versenyében. LÁNYOK 100 m síkfutás: l. Szekeres (Budaörs) 13,1 mp, 2. Bakos (Cegléd) 13.6 mp, 3. Komocsár (Budaörs) 13.7 mp. 300 m síkfutás: 1. Erdei (Budakeszi) 47,1 mp, 2. Erdősény (Budaörs) 47,1 mp, 3. Bakos (Cegléd) 47,4 mp. 800 m síkfutás: 1. Mess (Cegléd) 2:36,6 mp, 2. Illés (Budakeszi) 2:38.9 mp, 3. Puskás (Budaörs) 2:42,7 mp. 4x100 m váltó: 1. Budaörs 55.2 mp, 2. Budakeszi 56,9 mp, 3. Cegléd 57,4 mp. Távolugrás: 1. Szekeres (Budaörs) 490 cm, 2. Komocsár (Budaörs) 467 cm, 3. Vörös (Cegléd) 437 cm. Kislabdadobás: 1. Vörös- várszky (Cegléd) 41,60 m. 2. Urábel (Budakeszi) 41,60 m. Magasugrás: l. Bojtos (Budakeszi) 155 cm, 2. Ecseri (Cegléd) 135 cm, 3. Király (Cegléd) 130 cm. Súlylökés: 1. Kó- kai (Budakeszi) 9,08 m, 2. Rabócz- ki (Budaörs) 9,06 m, 3. Nagy (Budaörs) 8,76 m. FIÜK 100 m síkfutás: 1. Ferenczi (Budaörs) 12,1 mp, 2. Vaszi (Budaörs) 12.3 mp, 3. Lovas (Budakeszi) 13,0 mp. 300 m síkfutás: 1. Vaszi 42,0 mp, 2. Bércesi (Budakeszi) 44,9 mp, 3. Vörös (Gödöllő) 46,9 mp. 1000 m síkfutás: 1. Bencsik (Gödöllő) 3:04.3 mp, 2. Magyar (Cegléd) 3:08.3 mp. 3. Kovács (Budaörs) 3:07.1 mp. 4x100 m váltó: 1. Budaörs 49,3 mp, 2. Budakeszi 53,1 mp. 3. Cegléd 53,2 mp. Távolugrás: 1. Ivácsony (Budaörs) 5,28 m, 2. Nagy (Gödöllő) 5,26 m. 3. Varga (Budakeszi) 5,16 m. Kislabdadobás: 1. Király (Budakeszi) 68,18 m, 2. Pákozdi (Cegléd) 65,78 m, 3. Tóth (Cegléd) 65,16 m. Magasugrás: 1. Bújdosó (Budakeszi) 159 cm, 2. Pákozdi (Cegléd) 153 cm, 3. Varga (Budakeszi) 150 cm. Súlylökés: 1. Tóth (Cegléd) 11,03 m, 2. Ivácsony (Budaörs) 10,71 m, 3. Türei (Cegléd) 10.48 m. A másik kategóriában LÁNYOK 100 m síkfutás: l. Szűcs (Cegléd) 12,9 mp, 2. Jámbor (Gödöllő) 13,2 mp, 3. Király (Cegled) 13,3 mp. 30ü m síkfutás: 1. Vitéz (Kiskun- lacháza) 44,6 mp, 2. Mester (Tápió- szecso) 45,6 mp, 3. Burján (Monor) 46.0 mp. 600 m síkfutás: 1. Kátai (Kiskunlacháza) 1:41.3 mp, 2. Szo- tyori (Göd) 1:45.3 mp, 3. Szolnoki (Monor) 1:46.2 mp. 4x100 m váltóban: l. Kiskunlacháza 53,3 mp, 2. Tápiószecső 55,2 mp, 3. Cegléd, Táncsics isk. 55,3 mp. Távolugrás: 1. Szűcs (Cegléd) 500 cm, 2. Káló (Szentendre) 490 cm, 3. Oláh (Albertirsa) 484 cm. Kislabdadobás: 1. Horváth (Kiskunlacháza) 60,88 m, 2. Bozsik (Nagykörös) 57,23 m, 3. Tompa (Dunakeszi) 55,38 m. Magasugrás: 1. Zsobrák (Monor) 146 cm, 2. Ja- nák (Dunaharaszti) 135 cm, 3. Ko- már (Gödöllő) 135 cm. Súlylökés: l. Kamrás (Kiskunlacháza) 10,74 m, 2. Magácsi (Monor) 10,10 m, 3. Nenfeld (Dunakeszi) 10,08 m. FIÜK 100 m síkfutás: 1. Gál (Tápiószecső) 12,0 mp, 2. Otroházi (Üllő) 12.1 mp, 3. Oláh (Kőcser) 12,4 mp. 300 m síkfutás: 1. Ulinger (Dunaharaszti) 39,7 mp, 2. Szemerédi (Cegléd) 41,0 mp, 3. Nagy (Vasad) 41,0 mp. 1000 m síkfutás: l. Mezei (Pilis) 1:50.1 mp, 2. Földes! (Budakeszi) 2:52.2 mp, 3. Kovács (Tá- piógyörgye) 2:59.8 mp. 4x100 m váltó: 1. Dunaharaszti 49,4 mp, 2. Nagykáta 50,8 mp, 3. Bugyi 51,0 mp. Távolugrás: 1. Vadász (Dunavar- sány) 552 cm, 2. Lados (Kartal) 531 cm. 3. Czinczár (Vác) 529 cm. Kislabdadobás: . 1. Dobránczki (Nagykőrös) 80,44 m, 2. Fodor (Cegléd) 75,24 m. 3. Kacsári (Gödöllő) 73,66 m. Magasugrás: 1. Ja- nocka (Gödöllő) 149 cm, 2. Takács (Monor) 146 cm, 3. Márai (Dabas) 146 cm. Súlylökés: 1. Lári (Budaörs) 12,61 m, 2. Dobránczky (Nagykőrös) 12,56 m, 3. Karácsony (Bugyi) 11,91 m. Ungurcán László — Nagyon sokat foglalkoztam ezzel és edzéseken nincs is gond. De kérdés, hogy a versenyek izgalmában nem fe- lejtkezem-e meg erről... Mindenesetre vigyáznom kell, mert a versenybírók nem ismernek pardont. Milyen érzés a magyar úszósport képviseletében egyedüli esélyesként versenyezni ? — Ez rendkívül nagy felelősséget jelent és nyomasztó is. Nekem is könnyebb volna, ha több társam indulna jó reményekkel, mert akkor nemcsak bennem bíznának. De igyekszem leküzdeni ezt az akadályt, akárcsak azt, hogy Ecuador szokatlan környezet lesz, s a külső körülmények engem mindig rendkívüli módon befolyásolnak. A már a spanyolországi szálláshelyen tartózkodó kis magyar küldöttség szerdán délelőtt Elché- be látogatott, az első mérkőzés színhelyére. Éppen jókor, mert a vendéglátók Salvador csapatát fogadták és így mindjárt alkalom nyílt a közép-amerikai együttes vezetőivel beszélgetést folytatni. 29 fős a salva- dori küldöttség, 20 játékos és 9 kísérő. Tizenhat órás volt repülőútjuk, így a fogadás után azonnal szálláshelyükre hajtottak. Délután egy rövid átmozgást vezényelt Mauricio Rodriguez kapitány, majd 12 órás pihenőt engedélyezett fáradt futballistáinak. A Salvadort szakvezető elmondotta: van ismerete a magyar csapatról, hiszen hat éve ott volt ezen a mérkőzésen, amikor San Salvadorban a magyar ligaválogatott 2-1- re nyert a salvadori tizenegy ellen. „Felhívom a magyarok figyelmét, hogy edzéseredményeinkből ne vonjanak le túl messzemenő következtetést, mert mi elsősorban júniu3 15-re időzítettünk. Nem titkoljuk, a magyarok ellen célunk egy pont megszerzése. Az elchei kirándulás természetesen a stadion megtekintésével is járt. Az alumínium kapufákra énpen akkor szerelték a zöld színű hálókat, és dr. Páncsics Miklós nem tudta megállni, hogy ne avassa föl az egyik kaput. Megismerte a kis delegáció a magyar csapat rendelkezésére bocsátott Pegaso „emeletes” autóbuszt is, amely 37 szer-ély számára biztosít minden kényelmet. Piros-fehér- zöldre festett társasgépkocsi nagy „Hungrla” felirattal. Két televízió, kávéfőző, mosdó található a komfortos „építményben”, amely természetesen légkondicionált. A keddi bilbaói rendőrmerénylet, majd a madridi bankrablás! kísérlet után tovább fokozták a biztonsági intézkedéseket. Így például ez ötfős magyar küldöttség is állandó „őrizetben" van, és ha netán valaki egyedül vállalkozik ügyeinek intézésére, két gép- pisztolyos kíséri mindenhova. Mnndial-hírek Reklám nélkül SZERELÉS. Minden csapatost egy teljes garnitúra tartalékszereléssel kell rendelkeznie, a trikókon és nadrágokon reklám nem viselhető. A játékvezetőnek „Igazolnia” kell a 11—11 pályára lépő Játékost és az 5—5 tartalékot VB-személyi lapjukkal. DOPPINGVIZSGÁLAT. A szabályok szerint minden mérkőzésen lesz doppingvizsgálat. Negyedórával a találkozó befejezése előtt sorsolják a két-lcét játékost, akinek a vizsgálaton meg kell jelennie, mosakodniuk a doppingvizsgálat fürdőjében lehet. REKORD. Minden eddigi „biztonsági rekord” megdől június 16- án Bilbaóban, a IV. csoport, Franciaország—Anglia találkozóján, mégpedig azért, mert a biztonsági szolgálat 2250 rendőrt és nyomozót diszponált az eseményre, amelyen legfeljebb 45 000 szurkoló vesz majd részt. Ez — durván — azt jelenti, hogy minden 20 nézőre egy rendőr jut... A megyei kézilabda-bajnokságban hazai sikerek születtek. A nőknél Cegléden egy néző sportszerűtlen magatartása miatt — sorozatosan sértegette a játékvezetőt — félbeszakadt a mérkőzés. Férfi I. osztály Tököl—Nagymaros 31-23 (11-7). Tököl. Ld.: orosz (10), ill. Hor- nyák (6). Gödöllő—Hernád 33-2« (15-14). Hernád. Ld.: Szabd (lfl), 111. Tóth (8). Budakalász—PEMU II. 34-13 (20-8). Solymár. Ld.: Czigány (8), ill. Aprill, Majnek (5—5). Vasárnap Tápióbicskén Hét ország crossozói A legrangosabb motocross- esemény, a Béke és Barátság Kupa újabb fordulóját a hét végén hazánkban, pontosabban Tápióbicskén tartják. A Pest megyeiek rendezési kérelmét az országos szövetség figyelembe véve eredményeiket, készséggel nekik adta. Láng Ferenc tanácselnök elevenítette fel a crossozók útját. — A szakosztály 1978-ban alakult az Április 4. Tsz segítségével. A mintegy tíz I—III. osztályú versenyzőn kívül sok fiatal száll a nyeregbe. Két válogatott sportoló van. Zsíros Zoltán sérült, társa Kollár Attila ott volt a két héttel ezelőtt az NDK-ban sorra került BBK-viadalon. Egy KTM-motor mellett Czetka masinákból áll a gépállomány. Azt tervezik, hogy Zsírosnak egy Yamaha vagy Suzuki gépet vásárolnak a még eredményesebb szereplés érdekében. Kiskunlacháza, Piliscsév és Tápióbicske rendelkezik a legjobb pályákkal, s mindegyiknek más az előnye. A bicskeieké technikás, gyors terep. A körpálya hossza 2100 méter, szélessége pedig hat méter. Dimbes-dombos vidéken alakították ki. Hét ország versenyzőit várják a vasárnapi viadalra. A Szovjetunió, Románia, Bulgária, Csehszlovákia, NDK és Lengyelország mellett a magyarok szállnak nyeregbe. Nagy az érdeklődés az esemény iránt, mintegy 20 ezer nézőre számítanak. A versenyeken általában hangszóró invitálja az edzéseredmények alapján a rajthoz a versenyzőket. Az Április 4. Tsz villanyszerelő brigádja speciális masinát készített, s a hangszóró helyett kis eredményjelző hívja a rajthoz a motorosokat. Kiskunlacháza, VOSE, Tápióbicske — e három sportkör, illetve település joggal tartozik az ország legrangosabb cross- szakosztályai közé. A motorosok vasárnap ismét bizonyíthatnak. Három héttel ezelőtt Tápióbicskén próbaversenyt tartottak, amelyet nemzetközivé avatott a szovjet versenyzők rajthoz állása. Akkor is nagy volt az érdeklődés, s nem alaptalanul várnak sokezres közönséget. Délelőtt 10 órakor lesznek a kötelező edzések, az ünnepélyes megnyitót 13 órakor tartják. — Reitter — Totófinálé Két nyolcas A tavaszi idény utolsó totópályázatára 731 darab szelvény érkezett. Dunaharaszti és Szigetújfalu idegenbeli győzelmére igen kevés tippelőnk írta be a kettest. A váci tűzoltóság háromtagú kollektívája (Gödér Magda szelvényén) és Steiner Merton (Ceglédber- cel, Kinizsi u. 30.) azonban jó érzékkel telitalálatot értek el, így ők kapják az 50—50 darab totószelvényt, amit postán küldünk el részükre. A Göd—Ráckevei Aranykalász megyei I. osztályú női ké- zilabda-mérkőzésre a Ráckeve — autóbuszuk hibája miau — 45 perces késéssel érkezett. A hazaiak sportszerűen, a félórás várakozási időn túl megvárták az Aranykalász csapatát, és a mérkőzést lejátszották. A hazaiak 16-12-cs vereséget szenvedtek, de sportszerűségben ók győztek. Női I. osztály Hernád—Dány 25-15 (11-5). Hernád. Ld.: Faul (7), 111. Sebestyén (6). Aranykalász—Göd 16-12 (8-6). Göd. Ld.: Lotallerné (8), 111. Benedek, Nagy (4—4). Cegléd—Csepel Autó mérkőzés 17-10-es Cs. Autóvezetésnél a II. félidő 14. percében félbeszakadt. Tóalmás—Budakalász 16-10 (9-4). Tápiószecső. Ld.: Kor- mányné (7), 111. Fábián (5). Döm- söd—Érd 14-10 (5-6). Dömsöd. Ld.: Ambruska (4), ill. Sipos, Tátrainé, Töreki (3—3). Női ifjúságiak Érd—Dömsöd 17-13, Budakalász— Tóalmás 16-8, Göd—Aranykalász 27-16, Hernád—Dány 11-5. Férfi II. osztály GEAC—Váci Izzó II. 17-15 (6-6), Pilisvörösvár—Erdőkertes 27-15 (12-9), Túra—Verőcemaros 26-21 (13-9), Nagykőrös—Vecsés 32-22 (14-11). Női II. osztály Erdőkertes—Tápióvölgye 16-14 (6-8), Nagymaros—Vecsés 18-12 (10-6), Gödöllő—Pilisszentlván 23-13 (11-6). Az MNK országos selejtezőjében Csepel Autó—Csongrád 36-22 (12-12). Ld.: Temesi (10), Farkasné (9). Csongrádon, nagy hőségben, az utazástól fáradt Pest megyeiek csak a II. félidőben tudtak elhúzni. Röplabdát orna Fáy utcai csemege Június 29.—július 1. között igazi röplabdacsemegére kerül sor a Vasas Fáy utcai csarnokában. A szeptemberi perui világbajnokságra készülő magyar női válogatott — Kína mellett — a világ három legerősebb együttesét. Japánt, a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat fogadja, négyes torna keretében. A Szovjetunió az olimpiai bajnoki cím védője, a tavalyi tokiói Világ Kupán p? n három válogatott — Japán, Szovjetunió, Egyesült Államok sorrendben — a 2—4. helyet foglalta el Kína mögött. Mindhárom vendég jól ismert Magyarországon. Az Egyesült Államok válogatottja tavaly nyáron hosszú ideig Budapesten tartózkodott, akárcsak a japánok, akik „Hitachi” néven szerepeltek. A Szovjetunió erejéről az idei Savaria Kupán alkothattak képet a röplabdarajongók. Abony—Csepel Autó 23-21 (15-14). Abony. Ld.: Palotai (8), ill. Fekete (7). Váci Izzó—IM Vasas 25-1* (15-6). Vác. Ld.: Kiss (7), ill. Sima (8). Férfi ifjúságiak Tököl—Nagymaros 20-18, PEMÜ —Budakalász 19-19, Hernád—Gödöllő 21-9, Abony—Csepel Autó 18-16, Váci Izzó—IM Vasas 25-20. A megyei bajnokságban Otthon játszók sikerei