Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-09 / 107. szám
1983. MÁJUS 9., VASÁRNAP Önkéntes tűzoltók versenye Lyukas célfáSsBán Ha tüzet kiáltok — vizet A Kvassay brigád Megkínálják egy pohár vízzel hozzál! — tartja a régi alföldi szólásmondás. Tavasz táján szérűskertek alján mondogatták s mondogatják még ma is egymásnak a gazdák, okítva apraját-nagyját a településnek. Gondolván, s készülvén az aszályos, perzselően forró nyárra, amikor könnyen lángra lobban a szalma, piros virág terem a kazalban. A tűz, az ősi ellenfél (s az örök barát!) támadásának visszaverésére szinte minden évben újra és újra felkészülnek a tűzoltók s az önkéntesek. Egy ilyen erőpróba, ügyességi verseny színhelye volt tegnap a leányfalui sportpálya is. A szentendrei járás községeinek önkéntes tűzoltói — férfi-, női és ifjúsági rajok — 800 milliméteres átmérőjű, kismotorral felszerelt fecskendőkkel hagyományos, ám bravúros feladatot hajtottak végre. Egy középen lyukas céltáblán át töltöttek meg például vízzel egy ötliteres tartályt. Az egyik: leghíresebb magyar vízépítő mérnök Kvassay Jenő volt. ű kezdte meg a budapesti kereskedelmi és a balatoni kikötők építését. Az idő azonban múlik. Nevét leginkább csak a szakemberek ismerik, no, meg azok, akik a Csepel-sziget környékén laknak, ahol utat is, zsilipet is elneveztek a múlt század és a századelő híres mérnökéről. Őrizni a név patináját Nagykőrösön a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szolgáltató üzemegységének Kvassay Jenő szocialista brigádja ápolja a tudós tervező emlékét. Elsősorban azzal, hogy a brigádok igyekeznek méltóak lenni emlékéhez, s jó munkával híressé tenni a nevet is. meg a kollektívát is. Nem csekély sikerrel, hiszen tavaly munkájukért megkapták a legjobbnak járó város- fejlesztési kupát a városi tanácstól. A kitüntetés rengeteg társadalmi munka jutalma. A 29 brigádtag 380 órát dolgozott a városi tanácsnak, 350-et a Kapós a sonka és a füstölt kolbász Jó ízek a Benta-völgyében Környezetvédő gazdasági közösség Törökbálinton Vállalkozó kedvű fiatalok Némelyik étterembe azért megy az ember, mert különlegességekre számít. Kóstoljuk meg egyszer a csirkehúst sze- csuáni módra — mondja például a sertépörkölthöz szokott férj hitvesének, és elindulnak. A gasztronómiai kirándulás mindenképpen sikeres. Amennyiben ízlett a rendkívüli fogás, akkor azért, ha meg rágós, elsózott, ízetlen, langyos (lehet válogatni a jelzők között), akkor legalább kiderül, hogy mennyivel jobb az otthoni. Zene nélkül Egyik-másik étteremben vonzó lehet a cigányzene, a hangulat, esetleg a lehetőség, hogy itt az alkalom bemutatni a nemrég vásárolt új ruhát. A vendéglátóipari szakemberek manapság sok mindent kitalálnak a sikerért, a forgalom növeléséért. Aki a nosztalgiát kedveli, kaphat gyertyafényt villany helyett (esetleg mellett), mások műsort, újabban filmet is nézhetnek, miközben elfogyasztják a szakács remekét. Vajon mit tud nyújtani ilyen versenytársak mellett egy ólján üzlet, amelyik egyszerűen és szerényen csak pecsenyesütő? Finom ízeket IV. osztályú áron, és ez sem csekélység. Tizenhárom éve működik Érd központjában a Benía- völgye Termelőszövetkezet pecsenyesütője. Hamala Pálné, a csinos, kedves üzletvezető mondja: Átutazó vendégek — öten dolgozunk együtt, és amióta megnyitottuk az üzletet, nem cserélődött a társaság. Most már aranykoszorús brigád vagyunk. Havonta négyszázezer forintos forgalmat bonyolítunk és ötször annyi vendégünk van, mint az első két esztendőben. Nem jut sok idő beszélgetésre, mert vendég érkezik, kér húsz deka sült bordát (az sem baj, ha kicsit hosszabbra sikerül) csípős, savanyú paprikával. Kedd és péntek a legforgal- magasabb nap, ilyenkor a déli órákban megtelik a kis üzlet falatozókkal. Nemcsak helybeliek jönnek, gyakran megállnak az átutazó autósok is, és jóllakva, alaposan felpakolva távoznak. Mert kimérve, csomagolva is árusítják a száraz füstölt kolbászt (semmi mó- csing és zsiradékból is csak amennyi szükséges), a felvágottakat," a 'Szalonnát, a bőrös virslit és más finomságokat. Mi a legkelendőbb? Azt mondják, kapós a sonka, ami ugyan nem olcsó (tizenkét forint hatvan fiiérbe kerül tíz deka), de különlegesen fűszerezett, sovány húsáru. (Nem láttam, nem kóstoltam, mert már a kora reggeli órákban elfogyott a napi készlet.) Naponta frisset A törzsvendégek egyébként tudják, hogy záróra előtt már nincs felvágott, de minden reggel érkezik friss áru a termelőszövetkezet húsüzeméből. Szombaton is nyitva tartanak (hétfő a szünnap), mert ilyenkor jönnek a víkendezők. Viszik a sütni való kolbászt, szalonnát, amihez már csak kenyeret meg hagymát kell vásárolni — és megrakni a tábortüzet. Búcsúzóul én is bevásárolok, de közben eszembe jut a régi mondás, mely szerint több nap, mint kolbász. így igaz. Veszek hát nylonzacskóban egy kiló rózsaszínű, fűszeres kolbászzsírt — jó ízt ad a levesnek, főzeléknek akkor is, ha már elfogyott az érdi kolbász. gyermekintézményeknek; 110 órát a saját vállalatnak és 120 órát töltött egyik-másik brigádtag megsegítésével, például családiház-építkezésen. Az előbb felsorolt időn túl, vagy egymillió forint értékű építési-szerelési munkát is teljesítettek a brigádtagok. Egyebek között a Rákóczi, a Petőfi és a Kossuth iskolában, a gimnáziumban és annak kollégiumában, a Batthyány úti óvodában és a kórházban. Ráadásul még a Kossuth Lajos utcai lakótelep szennyvízátemelőjének üzemeltetését is vállalták. Ez a munka is hozott, csaknem 200 ezer forintnyi dicsőséget a közösségnek. Pedig hát nem könnyű egy ilyen viszonylag nagy létszámú, s több helyen, több csoportban dolgozó brigádot ösz- szefogni, ütőképes közösséggé szervezni. Megnyitják a csapot — Még abból is kisülhet valami jó, ami hátránynak látszik — vélekedik Irházi István brigádvezető. — A többség három műszakban dolgozik, tehát csak ezzel a nagy létszámú brigáddal tudunk társadalmi munkát vállalni. Mert így valakinek mindig van szabad ideje napközben is. — Azért is jó, hogy sokan vagyunk, mert így van segédmunkásunk és van tervezőnk is. Felvállalunk valamit, nekifogunk az íróasztalnál, s befejezzük a munkát a tetthelyen. Mondjuk, .azzal, hogy megnyitjuk a csapot, s megkínáljuk ivóvízzel azt, aki a segítségünket, az egész munkát kérte. — Ha így nézzük a dolgot, könnyű szép eredményeket elérni. Micsoda komplexbrigád! — Nem könnyű, mert szabad ideje mindenkinek kevés van. Meg aztán elég sok fejtörésbe kerül, mire mindenkinek testhezálló munkát találunk. S még azt sem lehet mondani, hogy ez mindig sikerült, hogy valamennyi tervünket valóra váltottuk. A városért sikerült tennünk valamit. s köszönettel átvettük érte az elismerést. Ámde, mint vállalati szocialista brigád, már nem jeleskedtünk ennyire. Most nsm sikerült — Csak nem követtek el valamilyen hibát? — Azt nem, de gazdasági szempontból nézve teljesítményünket — s ez a vállalatnál igen fontos szempont — nem hoztuk azt, amit szerettünk volna. Nem dicsekvésképpen mondom, de ettől függetlenül jól dolgoztunk, s aranyjelvényesek lettünk. Csak hát, mi a vállalat kiváló brigádja címet céloztuk meg, s ezt megszerezni nem sikerült. Két évvel ezelőtt igen, most nem. Majd legközelebb... Egyébként ez a közösség csak 1979 óta dolgozik a PVCSV-nél. A brigád magja, ugyanezen a néven, azelőtt a konzervgyári szocialista közösségek sorába tartozott. Egyszerűen azért, mert a városi, de vállalati kezelésben levő szennyvíztelep a konzervgyáré volt. A brigád mai sikerei tehát két vállalatnál gyűjtött tapasztalatokra épülnek. S a jó eredményben benne van Pataki Pál, Pap Zoltán, Horváth Sándor és Nyikos Dénes, A korszerű élelmiszergazdálkodásban, -feldolgozásban, -tárolásban, alapvető a legmagasabb igényű higiéniai követelmények kielégítése. Erre vállalkozik hat törökbálinti speciális képesítésű fiatalember, a Radikál Környezetvédelmi Szolgáltató és Szervező Gazdasági Munkaközösség megalakításával. A korszerű tudományos eszközök és tapasztalatok fel- használásával dolgozó kollektíva munkája éppúgy kiterjed a gazdaságok állatállományának védelmére. a különböző ekroparazitákkal szemben, mint a gabonafélék gázosítással történő minőség- védelmére, a gyomirtásra vagy a különféle — elsősorban faanyagok —, gombabetegségeket megelőző kezelésére. Természetvédelmi feladataik keretében a munkaközösség tagjai nagyarányú kullancsmentesítő akciót indítanak a főváros körüli erdőkben, egyebek között a csillebérci úttörőtáborban is. Gál Judit Kikapcsolódás zene mellett A budakeszi gimnázium diákotthonának lakói szívesen töltik szabad idejüket a Kelemen Irén tanárnő vezette komoly zenei klubban. A 74 bentlakó testnevelési tagozatos diák a rendszeres sportolás mellett örömmel kapcsolódik ki Kodály vagy Bartók zenéjének hallgatása közben. Veress Jenő felvétele a kofábbi,j?rigádvezetők munkája is. . ’ V Farkas Péter Elkészült a hatvanezredik Székesfehérváron az Ikarus Karosszéria- és Járműgyárban elkészült a 60 ezredik autóbusz, melybe a Csepel Autógyár alvázait építik be, Az idén közel nyolcezer busz „jön le”., a szalagról. A 60 ezredik busz, egy IK 260-as, egyébként szoVjei exportra kerül. Szülék és gyerekek H úsz évvel ezelőtt életemnek egy rövid szakaszát a Nagyvilág szerkesztőségében töltöttem el. Ez — a többi között — arra is jó volt, hogy műhelyforróságú hőmérsékleten ismerkedhettem meg a kortárs világirodalom számos írásával, magyarra tolmácsolásával. Az évek soknak az emlékét elmosták, de egy elbeszélést ebből az időből nem tudnak eltüntetni emlékezetem raktárából. Ez a japán Fukazava Zarándokének című megrendítő elbeszélése. Az írás egy nagyon szegény japán családról szól, középpontjában a megfáradt, már semmire se jó anyával, aki felnőtt fiát kéri meg, hogy hátán vigye föl a hegyre, s hagyja ott. A fiú — ősi szokásnak engedelmeskedve — föl is cipeli anyját, s magára hagyja. Mindketten tudják, hogy a gyenge öregasz- szonnyal hamarosan éhség vagy fagyhalál végez, a hó már szállingózik, -s a dögkeselyűk gyülekeznek, hogy a természet rendje szerint majd eltakarítsák a tetemet. S mikor Sánta Ferenc első — s mindjárt kis remeknek sikerült — novellájával, a Sokan voltunk-kal jelentkezett az irodalomban, egyszerre fölvillant a fölismerés: a szegénység Japánban, is, az Erdélyi Havasok lábánál is egyforma, s ugyanazokat a beletörődő gesztusokat termeli ki. A Sánta-novellában az öreg nagyapa, miután a népes család már harmadik hónapja éhezik, egy este felölti a tisztát, s elmegy örökre, ki a kegyetlen hidegbe. Reggel a fia s unokája a barlang szájában megtalálja az öreg holmijait, szépen rendbe rakva, amint otthagyta, mikor elindult az önkéntes halálba, hogy a családban egy szájjal kevesebb legyen, hiszen a meglevőket se tudják betömni. Ezek a balladás halálok arra az időre emlékeztetnek, amikor a nyomorgó, kizsákmányolt osztályok családjaiban a .szülő és gyermek viszonya olyanná vált, hogy jószerével mindentn praktikus mérlegelés döntött el. Aki dolgozik — ha nyolc-tíz éves gverek vagy hetvenéves vén — s hozzájárul a család fenntartásához, annak helye van a családi mikroközösségben. Aki viszont már nem kénes a munkára, jobb, ha önként távozik az élet biológiai rendje szerint amúgy is esedékes halálba. Fukazavn vagv Sánta Ferenc szűkölködő. éhező családmodellje a harmadik világban ma is létező valóság. Minél kezdetlegesebb kultúra, s minél elmaradottabb civilizáció jellemez egy társadalmi közösséget, annál kíméletlenebb és érzéketlenebb a bánásmód az öregekkel. A kultúrának, a városiasodásnak nagyon jellemző jele, mikor a családban már nem tekintik az elfáradt, megvénhedt szülőt fölöslegesnek. Végigböngésztem egy sereg népi mondást, amely az öregekről szól. Azt kerestem: a múltban, a nyomorúság korszakaiban, amikor ezek a mondások születtek, hogyan nyilvánult meg a magyar nép szemlélete az öregekkel kapcsolatban. Azt találtam, hogy némi csúfondárosság megmutatkozott ugyan, de soha, egyetlen mondásban se lelhető föl az öregek fölöslegességének és elpusztításának kegyetlen szemlélete. Kezdve attól, hogy jó az öreg a háznál, egészen addig, hogy öregember nem vén ember — a mondások százai igazolják a nép reális ítéletét az öregekről. S ha föl tudunk is sorolni kivételeket rossz, hálátlan gyerekekről, ha indulat, kapzsiság, hírvágy, mohó földszeretet, s főként az alkoholfűtötte meggondolatlanság hellyel-közzel a bűnügyi krónikákba, pitavalokba írta is be apák és fiúk, szülők és gyerekek viszonyának tragikus fordulatait, mégsem ez volt a jellemző. Ellenben az, hogy évszázadokon át a fiúk mindig eltávolodtak ugyan az apák konzervatívnak ítélt szemléletétől, de az öregek többnyire mégis rábízhatták alkonyi létüket a fiakra. D s hogy is van ez ma? Figyelemfigyelem a szülők és gyerekek, öregek és fiatalok viszonyát a családon belül. S valami furcsa, eddig-nem- volt viszony egyre markánsabb körvonalait látom kibontakozni, akár munkás, paraszt vagy értelmiségi vagy kispolgári családokat veszünk is szemügyre. Mintha megfordult volna a világ rendje. Ne beszéljünk a családon belüli kapcsolatok túlzásairól, a gonosz megnyilatkozásokról, a kegyetlen önzésről. Ellenben beszéljünk csak a természetes viszonyról, arról, hogy ha megöregedtünk, számíthatunk-e a gyerekek segítségére, gondoskodására. Manapság kevés olyan család akad, amelyben a megöregedett szülő arra gondol, hogy a gyerekei fogják eltartani. Viszont egyre általánosabbá válik az a szülő—gyermek viszony, amelyre az jellemző, hogy a szülő támogatja a gyermekét egészen a haláláig. Mármint a saját haláláig. Mi történt? Netán rosszabbak ma a gyerekek, mint régen voltak? Vagy jobbak és áldozatkészebbek a szülők, mint régen voltak? Szó sincs róla! Megfigyelésem szerint a társadalom javuló egészségi állapota, a meghosz- szabbodott életkor lehetővé teszi, hogy a szülők a megszokottnál tovább dolgozzanak, keressenek, s ne szoruljanak a gyerekeikre. Másrészt a gyerekek sokkal később kezdenek az önálló élethez, mint annak idején a szülők fiatal korukban. Továbbá: manapság a fiatalok munkáséletének kezdetén a szerény fizetés a legfontosabb szükséglet — a lakás — kielégítésével nincs arányban. Akár falusi házépítésről van szó, akár városi bérlakásról, szövetkezeti vagy éppenséggel OTP-lakásról — egy fiatal házaspár, gyerekkel s anélkül, vagy pláne egy önálló magános fiatal férfi vagy nő szülői segítség nélkül többnyire még csak nem is ábrándozhat arról, hogy valaha el tudja szakítani a szülői gondoskodás köldökzsinórját. Ez a helyzet alaposan befolyásolja a személyiség fejlődését is. És nem feltétlenül a kívánatos önállóság irányában. Mint egykori közgazdasági tanulmányaimhoz hűtlen betűvető, nem tudok szabadulni attól a rögeszmétől, hogy szocialista fejlődésünk jelenlegi szakaszában nincs fontosabb gazdasági és társadalmi probléma, mint az, hogy mindenki — sokgyerekes és kevés- gyerekes, sőt, egyedülálló s ma jobbára uzsorabérletben sínylődő felnőtt — reális összegért juthasson lakáshoz. Tűnődhetünk régmúlt idők szinte elképzelhetetlen nyomoráról, amikor a betevő falat -volt a fontos, s az öregek önként is leléptek a színről, ha ezzel gyerekeiknek megkönnyíthették az életét. De ma — legalábbis nálunk — nem az evés a gond, ellenben a lakás. S ennek csak jelzése ez a megfordított világ, amelyben nem az öreg szülő szorul gyermekei támogatására, hanem a felnőtt fiatal szorul szülői istápolásra. V éleményem szerint akkor áll helyre az egyensúly, ha az öregek se szorulnak gyerekeik segítségére, s a felnőtt gyerekeknek se kell a szülők támogatását várni, kikunyerálni, ha meg akarják oldani induló önálló életüket. /
