Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-23 / 119. szám

1082. MÁJUS 23., VASÁRNAP Expo-!inálé Nagykátán Hétköznapi forgalom. Örs vezér tér. Délután, a legnagyobb csúcsforgalom. A metró önti magából az utasokat, az aluljáró kapuin a vi­lág négy tája felé eszük a tömeg. A legtöbben azért a Sugárba irányítják lépteiket. Zsúfolt az áruház csemege- osztálya, a kinti zöldségesstandok előtt is hosszú sorok várakoznak — türelmetlenül. Egy-cgy HÉV indulása előtt néhányan bosszankodva kilépnek a sorból. A csö­möri, a gödöllői, a kcrepestarcsai vonatokon az asszo­nyok elmaradhatalan kísérője a tömött cekker, benne tej, kenyér, felvágott és a sok-sok vitamint magában rejtő, nem éppen olcsó primőrök csomója. A Kerepestarcsára induló HÉV-szerelvényen, alig jut hely az utasoknak, mindent elfoglalnak a csomagok, a szatyrok, természetesen — tö­mötten. Vajon, csak rossz be­idegződés, szokás eredménye, hogy még ma is sokan inkább a fővárosban vásárolják meg a vacsorának valót, vagy az ellátás hiányosságai késztetik az asszonyokat a mindennapi cipekedésre? Kelendőek a szőnyegek. Szombaton sikeres tizenegy nap után zárt a nagykátai Expo, a Nagykáta és Vidéke Áfész engedményes áruvására. A szövetkezet mellett nyolc kereskedelmi vállalat kínálta portékáit a környékbelieknek. A forgalom bemutatására ta­lán elegendő egyetlen adat: az első két nap árbevétele meg­haladta a négymillió forintot. Szombaton nyolcvanezer Szerda délután, ezúttal a helyszín már Kerepestarcsa. A fésűsfonó melletti élelmiszer- boltban talpalatnyi hely sincs. A forgalom nagy. A választék első látásra úgy tűnik, meg­felelő. Van tej, kenyér, péksü­temény. Előrecsomagolt hús. Ez utóbbi esetében hamar ki­derül, a véletlen látogatást jól időzítette a tollforgató, éppen szerdán szállítják a friss húst az üzletbe. A boltvezető-helyettes, aki mindössze egyhónapos ta­pasztalatairól beszél, jót, rosz- szat is említ: — A forgalmunk általában hárommillió forint havonta, nem panaszkodhatunk, árut is kapunk kellő mennyiségben. f r Átlépve a megye határát Ahol a kék buszok megállnak ^ Ingázók. Rosszízű sző ^ lett ez, mindenkinek a sza­bolcsi fekete vonat, a véd­őiéit munkásszállók, az ott- Ő hontalan élet jut eszébe er- Ő ről. Megdöbbentő, elkese- |rítő és elgondolk-rdtató ri­portok, filmek születtek e ^témában. Kevesebb szó esik fazonban azokról, akik a fo­kváros közvetlen vonzáskör- Ő zetében laknak, s onnan jár- •J nak be naponta budapesti Ő munkahelyükre, Ingázók ők ^ is, de vajon jobb-c a hely­zetük, mint az ország távo­labbi részéről érkezőké? Inkább csökkentik Pest megyéből naponta 180— 300 ezer ember jár be a fővá­rosba. A legtöbben természe­tesen a legközelebbi községek­ből érkeznek. A bejárók 86 százaléka tömegközlekedési eszközöket vesz igénybe az utazáshoz. Tizenkét település­re BKV-járatok közlekednek. Sok kritika éri ezeket a vi­déki járatokat is: nagy a zsú­foltság, miért nem áll meg az autóbusz itt vagy ott. Újabb és újabb községek szeretnék, ha hozzájuk is kék busz jár­na. Az igények között sok a jogos, megalapozott, különösen, ami a zsúfoltság megszünte­tését, a járatok sűrítését ille­ti. Moszkva tér. Hatalmas BKV- telephez hasonlít. Talán a fő­város egyik legnagyobb tömeg- közlekedési csomópontja. A város szinte minden része felé Indulnak autóbuszok, villamo­sok. Itt veszik föl utasaikat a Nagykovácsi, Budakeszi, Soly­már felé induló járatok is. Az 56-os Hűvösvölgybe megy, onnan a 63-s.s visz Nagyková­csiba. Ot óra után tíz perccel több autóbusznyi utas vára­kozik a megállóban. Ahogy beáll a kocsi, azonnal meg is telik. Három perc múlva itt a következő, majd szinte folya­matosan a többi. A várakozók ennek ellenére alig fogynak, a kocsik tömötten indulnak. Tíz perc leforgása alatt öt busz hagyta el a végállomást. ' A másik járdasziget mellett várunk a 22-esre Budakeszi felé. A csúcsforgalmi idő elle­nére kevesen szállunk föl, igaz ez piros, azaz gyorsjárat, a másikon valamivel többen vannak. A buszon a BKV há­rom forgalomszámlálója is uta­zik. A rovatokba többnyire nullát és egyjegyű számokat ír­nak: alig száll föl és le vala­ki. Húsz perc a menetidő a két végállomás között. — Évente kétszer számoljuk az utasokat — mondja az egyik forgalomszámláló. Ennek alapján változtatnak a jára­tok sűrűségén. Persze inkább csökkenteni szokták a kocsik számát. Főleg ilyen esetben, mint a mostani. Látja, alig van utas, pedig most van vége a munkaidőnek. Nem zsúfoltabbak A községek általában nem panaszkodnak a közlekedésre. Azt azonban többen említik, hogy csúcsidőben lehetnének sűrűbbek a járatok. A 72-es vagy a 40-es végállomásán pél­dául nem mindig lehet elmen­ni az első vagy második ko­csival. Hasonló a helyzet Cyá- lon is. — Az utóbbi években ja­vult a helyzet — mondja Ko­vács Antal, a községi pártbi­zottság titkára. Sokat jelen­tett a csuklós buszok beállí­tása. Csúcsidőben 6—7 percen­ként jár a 94-es, igaz erről Pestimrén át kell szállni az 54-esre. Az jó lenne, ha leg­alább reggel végig kijönne a gyors 54-es a metrótól Gyálig, sokat segítene a reggeli zsú­foltság enyhítésében. — Nekünk egy másfél-két kilométeres járathosszabbítás milliókba kerül, ez egy-két többlet járművet igényel. Egy csuklós busz önmagában töb­be kerül másfél millió forint­nál — ezt Hinel Pál, a BKV forgalomfejlesztési főosztá­lyának vezetője mondja. Ne­künk elsősorban a fővárost kell kiszolgálnunk. De ez nem jelenti azt, hogy a vi­déki járatainkat elhanyagol­juk, ezeket a budapesti átlag­nak megfelelően szinten tart­juk. Százhuszonhárom autó­buszunk jár ki a fővárosból, s ezek naponta 140 ezer em­bert hoznak és visznek át Budapest határán. Az, hogy újabb és újabb járatokat sze­retnének a könyező községek, az elsősorban tarifális kérdés. Mindenki szívesebben utazik egy forint ötven fillérért, mint a Volán-buszok menetdíjáért. Fővárosi dolgozók — És a zsúfoltság? — Semmivel nem zsúfoltab­bak ezek a buszok, mint a budapestiek. A legtöbb járatot 4—6 perces időközönként in­dítjuk, ennél sűrűbben nem­igen lehetne. Ingázás. A rövid helyzetkép­ből kiderül, hogy bár a fővá­ros környékén sem leányálom. még ha nem is tartozik a leg­reménytelenebb vállalkozások közé. Jogos azonban a bejá­rók igénye a sűrűbb járatokra, a gyorsabb, kényelmesebb közlekedésre, hiszen ők, ha nem is budapestiek, de a fő­város dolgozói. M. Nagy Péter Csak az üzlet lenne nagyobb! Nézzen körül. Nincs már sze­mernyi helyünk sem, a rak­tárban sem jobb a helyzet. Műszakváltáskor vagy egy szombati csúcsforgalomban le­vegőt is alig lehet kapni. A múlt szombaton is 11 óráig nyolcvanezer forintot árul­tunk ... Ha a velünk egy épü­letben lévő mezőgazdasági szakbolt helyiségeit is meg­kaphatnánk, mindjárt köny- nyebb lenne a helyzet. Erre egyelőre nincs mód. csak szo­rongunk. Mi eladók is, meg a vevők is, néha a sor vége az ajtón kívülre kerül! Kerepes, Kistarcsa, Szilasli- get, vagyis az egyesülés óta Kerepestarcsa 18 ezer lakosá­ról kell a kereskedelmi egysé­geknek gondoskodniuk. Teszik is, hogy nem a legnagyobb megelégedésre, azt Tuska Já­nos, a tanács vb-titkára is megerősíti: — Változás, fejlődés két­ségkívül van a korábbi évek­hez képest, de úgy érzem, az ellátás minimumát tudják csak a boltok nyújtani. Ki­csik, zsúfoltak, s ami az árut illeti, itt is sok a fehér folt. Itt van például a kenyér. Nagy szegénységi bizonyítvány, hogy pont Kerepestarcsán, a válla­lat központjában vannak gon­dok az ellátással. Sajnos, oly­kor beszerzési nehézségekkel kell szembenézni, a minőségé­vel pedig,- a kétkilós kenyérnél alapos a kifogás. Nem túlzók, ha azt mondom, rossz minő­ségű, Többször szóvá tettük már. ízletes kenyeret csak Szilasligeten lehet kapni, ez a terítésből adódik, no meg a Sugárban. Az áruház jól be­tölti a neki szánt szerepet, so­kan vásárolnak ott, élelmiszert is. Ez alól én sem vagyok ki­vétel! Egy nagy, egy kicsi A bolti séta ugyancsak ked­vezőtlen tapasztalata, hogy zöldségből, gyümölcsből a kí­nálat rendkívül szegényes, fonnyadt, színe-zamata vesz­tett portéka árválkodik. Alig­ha akad azokra vevő. A hely­zeten némiképp javít, hogy a helyi tanács jó néhány ma­gánkereskedőnek adott ki en­gedélyt, zöldség- és gyümölcs­árusításra. Kétségtelen félmeg­oldás. — Az Áfész, a Zöldért arra hivatkozik, hogy házuk táján is megfogyatkoztak a beszerzé­si lehetőségek — magyarázza a vb-titkár. A tőkehúsból sem megfelelő a választék, s több is fogyna, ha a keret enged­né... A kétségkívül nem túl ró­zsás helyzetből, azért kínálko­zik kiút. Igaz, legfeljebb tüne­ti kezelést adhat. Egyelőre még a középtávú tervek között szerepel egy Segített az elektronika Súlymérés a betegágyon Elektronikus vezérlésű gyó­gyászati — kórházi, klinikai — mérlegek első sorozata készült el a Metripond mérleggyárban. Hasonló készülékeket az ipar­nak, a mezőgazdaságnak, a ke­reskedelemnek már eddig is gyártottak. Ezeknek az eszkö­zöknek nagy előnye — a ha­gyományos mechanikus mérő- berendezésekkel szemben —, hogy miután a súlyíngadozá- sokat áramingadozássá alakít­ják, a mérési eredményt tet­szés szerinti helyre felszerelt, műszeren jelzi ki; a mérés gyorsabb és pontosabb. Az egyik fajta ilyen gyógyászati elektronikus mérleget műve­se állomásoknak készítették az anyagcsere pontos mérésére és regisztrálására. A másik fajta készülék a testsúly folyamatos ellenőrzésére szolgál úgy, hogy a beteget mérés közben nem kell az ágyról elmozdítani, ami különösen súlyos esetek­ben az intenzív osztályokon előnyös. Az új típusú készü­lékeket már elküldték hazai gyógyintézeteknek, s az ered­ménytől. az igényektől függően térnek rá a sorozatgyártásra. A készülékek iránt külföldi érdeklődés is mutatkozik. majdani 500 négyzetméteres bevásárlóközpont megépítése, a Kerepestarcsa-alsó melletti piactér szomszédságában, s Szilasligeten egy kisebb, 200 négyzetméteres áruház. Ha ezek elkészülnek. legfeljebb a jelenlegi zsúfoltságot eny­hítik kissé, de még ekkor is kénytelenek lesznek jó né­hányan HÉV-en utaztatni a vacsorát a kerepestarcsaiak közül. Gyakorlatilag nincs — S ha már az ellátásról szólunk, ki ne felejtse nagyon nagv gondunkat, a vendéglá­tást — figyelmeztet Tuska Já­nos. — Közétkeztetés gyakorla­tilag nincs, csak az üzemekben lehet szó meleg ételről, a vendéglátóhelyek pedig az egykori Ilkovics színvonalán mozognak. Bizony, nem szíve­sen keresik fel az átutazók. Ezek korszerűsítésének meg­annyi gondja, már egy másik írás témája lehet! Gáspár Mária Hol egyen a kisdiák? Áfész-kanyhák az iskoláknak Az utóbbi két évben meg­kétszereződött a fogyasztási szövetkezeteknél étkező isko­lások száma; jelenleg már több mint 40 ezer általános is­kolai diák jut meleg ételhez az áfész-konyhák jóvoltából. A gyermekétkeztetés javítá­sa, korszerűsítése azért is fon­tos, mert még mindig csapón csak minden második, iskolá­ban étkezni szándékozó gyerek részesülhet ilyen ellátásban, s ezen az arányon javítani akar­nak. Az általános iskolás gye­rekek központi ellátása még nagyobb gondot okoz a fal­vakban, ezért is növekedett a jelentős vidéki hálózattal ren­delkező áfész vendéglátóegy­ségek szerepe. Az áfész étter­mek újabban úgy bővítik konyhai kapacitásukat, _ hogy a helyi iskoláknak is főzhes­senek. Az áfész-ek újabb megoldá­sokat keresnek a gyermekét­keztetés bővítésére. Az egyik kézenfekvő lehetőség a taná­csi kezelésben levő iskolái konyhák átvétele. A szövetke­zetek kezelésébe került kony­hák általában a korábbiaknál jobban betöltik feladatukat. Brancsok és közösségek A mi kutyánk kölyke — ez az a szólás, amely­nek hallatán (nem tudom, ki, hogyan van ve­le), e sorok írójának szinte kinyílik a bicska a zsebé­ben. Mivel többnyire olyan esetben idézik a szóban forgó mondást, amikor va­jakinek kisebb-nagyobb ballépését a társadalmi élet normáit sértő magatartását igyekeznek leplezni. Hajla­munk van rá, hogy elnéz­zük a szűkebb közösségbe tartozók tisztességtelen vi­selkedését mások rovására, ha az nem minket, az egy­azon brancsba tartozókat károsítja. A szociológiai tudomány művelői ezt a jelenséget úgy magyarázzák, hogy minde­nütt. ahol emberek élnek — lakó- és munkahelyen, isko­lában és társasutazáson — láthatatlan, de nagyonis va­lóságos korlátokkal körül kerítve csoportok szerveződ­nek, Egy-egy , ilyen mini­közösség tagjai'szorosan ösz- szetartoznak, s szigorúan kirekesztik a kívülállókat. Közhely például, de gyakor­lati igazság, hogy érdemes a főnök jóembereinek köré­be tartozni. Mert akár for­gácsoló szakmunkás, varró­nő. vendéglátóipari felszol­gáló, nyomdai berakónő vagy kórházi osztályos orvos az ember, korántsem kö­zömbös. hogy hová osztják be. Lehet hajtás, viszonylag jó keresetet eredményező nagyoláson, vagy a drehást megizzasztó szaporátlan, ép­pen ezért nem eléggé kifi­zetődő precíziós munkada­rabon dolgozni. Az egyik gé­pen könnyű munkával is sok a kereset, a másikon — mert gyakran elromlik, régimó­di, gyengébb minőségű anyaggal üzemel és így to­vább —, ha az ember meg­szakad. akkor sem jut egy­ről kettőre. A felszolgálók olykor szívesebben választ­ják az alacsony besorolású késdobálókat. mint az ele­gáns vendéglátóhelyeket, mert ahol sok a beszeszelt vendég, ott jócskán csordo­gál a borravaló is. A klikkek harca persze korántsem a fizikai munka­helyen dolgozókat jellemzi leginkább. Éppen fordítva. Ott a legveszélyesebb, a legélesebb az eltérő érdek- csoportok háborúskodása, ahol kilóra, darabra alig mérhető szellemi tevékeny­ség folyik. Nem titok, hogy a kutató vagy oktatási in­tézetek, az egészségügyi vagy művelődésügyi intéz­mények háza táján olykor sok ember életét keseríti az intrika. Az érdekkörök láthatat­lan, de nagyon is érezhető erővonalainak hatása néha furcsaságokat produkál, s éppen annak kedvez, aki — valamely véletlen foly­tán — kimaradt a tojásból. Süvölvény újságíró korá­ban e cikk szerzője akkori munkahelyén váratlan elő­léptetésben részesült. Kis- főnöknek nevezték ki, s eleinte — gyermeteg mó­don — értékes tulajdonsá­gai korai felismerésének vélte a sikert. Holott egé­szen más volt az indíték. Mivel a nagyfőnök és a he­lyettese ádáz harcot vívott, hogy melyikük embere ke­rüljön egy megüresedett posztra: s lévén kiegyenlí­tettek az erőviszonyok, kompromisszumot kötöttek. Hogy egyikük tábora se gyengüljön vagy erősödjön, a status quo érdekében, úgy döntöttek: kineveznek egy olyan semleges egyént, nemrég jött újfiút, aki se ide. se oda nem tartozik, se nem oszt, se nem szoroz. Az igazságnak tartozom azzal, hogy a világért se hagyjam ki: léteznek olyan közösségek, amelyekbe no­ha nehéz bekerülni, s jói jár, akit befogadnak, a kol­lektíva tevékenysége még­sem keresztezi, hanem ép­pen hogy előbbre viszi társadalmi céljaink eléré­sét. Erre akkor döbbentem rá, amikor egy brigáddal volt alkalmam megismer­kedni. Nagy megbecsülés övezte a csillogó szénmezőiről ne­vezetes vidék kormányki­tüntetéssel elismert bá­nyászbrigádját. Aki itt megállta a helyét, az eset­leg nem hat-nyolc, hanem 12—14 ezer forintot vitt ha­za havonta. Persze nem mások rovására. S nem ki­zárólag a fizetési boríték vastagsága, hanem a társa­dalmi munkák, az önműve­lés vagy az önzetlen közös­ségi áldozatkészség tekin­tetében is az első sorokban álltak. S míg apáink idején csak hosszú évek után. a mesterek fogásait ellesve hághatott az ifjúmunkás a segédurak körébe, addig a példaként felhozott brigád olykor a legreménytele­nebbnek ítélt nehéz fiúkat is befogadta, mondván, vagy megszoknak vagy megszöknek. S többnyire az előbbi következett be. hála a brigádtagok tapinta­tos, de kemény pedagógiai módszereinek. Szemünk láttára bontakozik tehát ki egy új, követésre érdemes mai formája a munkahelyi érdekközösségeknek. Vajda János BCeregissfarcsai masaik az ellátásról Naponta vonatozik a vacsora

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents