Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-21 / 117. szám
1982. MÁJUS 21., PÉNTEK Üllő közbeszólt Tizennégy nyolcas Megyei totópályázatunk 13. fordulójára 766 darab szelvény érkezett. A tizennégy darab telitalálatos szelvényt azok töltötték ki jól, akik a félbeszakadt Dabas—Dunakeszi helyére „beugrott” Farmos—Üllő találkozó győztesét jól tippelték. Sorsolás alapján az alábbi tíz pályázónk nyerte a 10— 10 darab totószelvényt, amit postán küldünk el részükre. Bulejsza János (Vác, Burgundia u. 2.) Csonki Zoltán (Cegléd, Bem u. C. épület), Zsemba István (Kakucs, Lenin u. 95.), Miskei József (Kósd, Petőfi u. 6.), Dómján Gyula (Maglód, Tompa u. 7.), Varga Károly (Pánd, Deák Ferenc u. 2.), Szentov János (Gyömrő, Szociális Otthon), Mészáros Antal Gödalsó, Rózsa Ferenc u. 42.), Kaiser László (Gödöllő, Béke u. 7.), Benyik Károly (Nagykőrös, Botond u. 2.). Területi Duna-csoport Bajnokegyüttes az Érd A területi labdarúgó-bajnokság Duna-csoportjában már eldőlt az aranyérem sorsa. Az utolsó előtti játéknapon az Érd legyőzte a Dunaújvárost, az ÉGSZÖV viszont — tizenhárom fordulónyi veretlenség után — kikapott a Hévízi úton, így a záró meccsektől függetlenül az érdiek a bajnokok. Szőkébb pátriánk labdarúgásának szép sikere a Pest megyei elsőség; most már csak azt kívánjuk. hogy az Érd ugyanilyen sikerrel vívja meg az osztályo- zót is! ÉRD—DUNAÚJVÁROS 2-0 (1-0) Dunaújváros. 500 néző. Érd: Gádor — Kiss, Horváth, Vígh, Csaja — Tátrai (Boross), Gál- völgyi, Balogh — Pauíi (Kapa), Várnai, Szekulidisz. Nem hiába kísérte el több száz érdi szurkoló kedvenc csapatát erre a mérkőzésre, mert a találkozó lefújása után már bajnokegyüttest ünnepelhettek a hűséges hívek. Az Érd nyugodtan, magabiztosan futballozott, győzelme nem volt kétséges. A vendégeket még a dunaújvárosiak is segítették, hiszen a helyi Építők 2-0-ás állásnál 11-est hibázott. G: Várnai, Pauli. Jó: Kiss, Vígh. Horváth, Gálvölgyi. DÖMSÖD—SZONDI SE 6-2 (3-0) Dömsöd, 800 néző. V: Márton. Dömsöd: Lázár (Szabó) — Jaksa, Bieber, Bilek, Szili, Straub, Tóth K. (Karácsony), Aszalni, Tóbisz, Máté G., Fekete. Minden részében jobb volt a Pest megyei csapat. G.: Aszalai (2). G. Fekete (2), Straub, Máté. Jó: Bilek. Szili, Tóbisz, Máté. ARANYKALÁSZ—MEDICOR 6-0 (5-0) Ráckeve, 200 néző. V.: Csizmadia. Aranykalász: Horváth — Stier, Bodoki, Cséve, Nagy P., Pirgel, Drahos, Csukás (Ler- ner). Tatár, Csordás (Kelemen), Kapusi. Húsz perc elteltével kezdődött meg a gólgyártás. Szünet után lefékezett a hazai gárda, de így is eljutott a fél tucatig. G.: Csordás (3), Cséve, Tatár. Kapusi. Jó: Nagy P., Pirgel, Csordás. III. KÉR—ÉGSZÖV 2-1 (2-1) Hévízi út, 400 néző. V.: Tóth J. ÉGSZÖV: Gendur — Pírisi, Stamler, Patkós, Komád, Pa- licskó, Répási. Rozsnyó, Kónya (Kende), Király, Berecz. Szürkületben este fél nyolc után fejeződött be az óbudai rangadó. Szép akciók, eladott labdák és két szerencsés korai gól a 90 perc rövid krónikája. Az elsőnél kapu előtti kavarodásnál a menteni akaró Pirisi, saját kapujába fejelt. A 17. percben a sorfalon át talált utat a hazaiak szabadrúgása. Korszerű támadás végén szépített az ÉGSZÖV. Szünet után Gendur többször is bizonyított a jó iramú, élvezetes mérkőzésen. G: Kónya. Jó: Gendur, Stamler. Konrád, Kónya. R. L. ★ A Duna-csoport további eredményei: Rákóczi SE—Tata 3-2, Toldi SE—Mány 4-1, ESMTK—Oroszlány 1-3, Ikarus—Mezőfalva 1-1. Az Esztergom—VOSE összecsapás a találkozó első negyedórájában félbeszakadt a hirtelen jött vihar miatt. A kiérkezést ma délután játsszák újra Esztergomban. Duna-csoport 1. Érd 33 20 6 7 60-26 46 2. Rákóczi SE 33 17 9 7 60-41 43 3. ÉG SZÓ V 33 17 9 7 47-30 43 4. III. kér. TTVE 33 17 6 10 57-36 40 5. Dömsöd 6. Oroszlány 7. Ikarus 8. Esztergom 9. Mezőfalva 10. Aranykalász 11. VOSE 12. Toldi SE 13. Mány 14. Tata 15. ESMTK 16. Medicor 17. D. Építők 18. Szondi SE 33 14 12 7 58-47 40 33 13 14 6 39-28 40 33 14 10 9 46-36 38 32 13 11 8 53-36 37 33 13 10 10 48-48 36 33 13 9 11 66-51 35 32 9 15 8 43-37 33 33 11 8 14 52-55 30 33 11 8 14 48-52 30 33 8 11 14 34-58 26 33 7 11 15 49-54 23 33 6 11 16 35-61 23 33 3 8 22 25-74 14 33 2 8 23 22-73 12 Ismét nyílttá vált a verseny Hiányzott a házigazda Szovjet VB-prognózis A fináléra készülnek A Szovjet Labdarúgó Szövetség elnökségi ülésen vitatta meg a válogatott felkészülését a Mundialra. A beszámolókból kiderült, hogy az előkészületek korántsem zavartalanok: több játékos sérüléssel bajlódik, mindenekelőtt a középpályás Besszonov és Burjak kiesése okoz gondot. Annál is inkább, mert a számbajöhető tartalékok közül Cserenkov és Savlo, a Szpar- tak Moszkva labdarúgói hetek óta gyepge formában játszanak. Az elnökségi ülésen a vezetőedző. Konsztantyin Beszkov megállapította, hogy a nehézségek ellenére is tervszerűen folyik a munka, a játékosok igyekeznek legjobb tudásukat adni, s a VB-nyitányig hátralevő idő elegendő lehet a megfelelő együttes kialakításához. Az is kitűnt, hogy az elnökség által készített terv hat spanyolországi mérkőzésre szól, ez azt jelenti, hogy a szovjet válogatott részese akar lenni a július 13-i, madridi döntő mérkőzésnek. A végleges 22-es keretet június 5-én jelölik ki, a szovjet küldöttség elutazására pedig szinte az utolsó pillanatban, június 13-án kerül sor. Már másnap este, 14-én, lejátsszák első mérkőzésüket Sevillában Brazília ellen. A továbbiakban bejelentették az idei bajnoki kiírás módosítását is. Az eredeti terv szerint a szovjet bajnokság a válogatottak távollétében is menetrendszerűen haladt volna, ez azonban előnytelen helyzetbe hozta volna azokat a csapatokat, akik éppen legjobbjaikat adják a válogatottnak. Ezért a kijevi és a tbiliszi Dinamo néhány mérkőzését — e két csapatból szerepelnek legtöbben a VB-keretA megyei II. osztályű labdarúgó- bajnokság A-csoportjának rangadóján a Vecsés biztosan nyert a Hernád ellen, előnye három pontra nőtt. A „bőseknél” a listavezető Törökbálint kikapott Vácott. A-CSOPOKT Monor—Tápiószecső 5-0, Bag— Tápiószele 6-2, Vecsés—Hernád 2-0, Vácszentlászló—Bugyi Tsz SK ben — részint még a VB kezdete elé, részint annak befejezése utánra helyezték át. Tiehy búcsúzik Komora az edző Tichy Lajos szerződése 1982. június 30-án lejár. Az egyesület és az edző közös megegyezés alapján a szerződést nem újítja meg. A Bp. Honvéd július elsejével Komora Imrét, az eddigi szakosztályvezetőt bízta meg a vezetőedzői teendők ellátásával. Csehszlovákia Fia la az élen Kétszázhatvannégy első ligás csehszlovák labdarúgó szavazatai alapján Jan Fialát, a Dukla Praha és a csehszlovák válogatott 26 éves középhátvédjét választották a nemrég befejeződött bajnokság legjobb játékosának. Minden sportágnak alapja az utánpótlás-nevelés. Ennek jegyében tartották Szentendrén a Pest megyei általános iskolások sakkcsapatviadalát. A négyfős csapatokban egy kisdobos fiút kellett szerepeltetni. Az ötfordulós svájci rendszerben megrendezett versenyen érdekes küzdelem alakult ki. Eredmények. Úttörő leány. 1. Zsámbék (Klajkó Tünde, Jeli Ildikó, Ludányi Anita, 1- 1, Dány—Alsónémedl 7-0, Farmos-Üllő 1-3, Albertirsa—Aszód 2- 2. B-CSOPORT Pomáz—Dunaharaszti 4-2, Esze Tamás SE—Törökbálint 4-3 Diósd —Szokolya 3-4, Szigetújfalu—Verőcemaros 2-0, Szigetmonostor—Vác- duka 1-2, Halásztelek—Perbál 1-2, I Budaörs—Dunavarsányi VSK 2-1. A sűrített programban, sűrűsödnek a bonyodalmak. Már a vasárnapi játéknap is fura volt a megyei I. osztályban, s a hétközi sem sokkal maradt el ettől. Ami a leglényegesebb: elmaradt az Iklad—Dunakeszi Vasutas labdarúgó-találkozó. A játékvezető, s az ellenfél sportolói ott voltak, a helyiek azonban hiányoztak. (Még amikor az előre hozott fordulók időpontjairól döntöttek, az ikladiak eleve kifogásolták a május 19-i dátumot, hisz dolgozóik az NDK-ba hivatalosak.) De a pályán is történt meglepetés: a bajnokjelöltté előlépett SZTK, simán kikapott. így isiAét nyílt az elsőség sorsa. T.-MÁRTON—SZTK 3-0 (2-0) Tápiószentmárton, 600 néző. V: Klement. T. Tsz SK: Aszódi — III, Laczkó, Halmi, Vér, (Tóth), Schmilli L., Simon I., Kellner, Simon 11., Schmilli A., Bez- zegh. Szigetszentmiklósi TK: Hegedűs — Virág (Bokor), Szántó, Ladányi, Princz, Kirchner, Metzger, Megyei (Kovács), Sárközi, Kiss K., Kiss T. A hazai csapat nagyon készült az éllovas fogadására, és az idény legjobb játékával szinte leiskolázta ellenfelét. Sallai Katalin), 2. Pomáz, 3. Szentendrei járás. Úttörő fiú (12 csapat). 1. Nagykőrös (Farkas Lajos, Simon András, Cselovszky Attila, Aszódi Ferenc) 16, 2. Zsámbék 13,5, 3. Dunakeszi 12, 4. Nagykőrös I. 10,5, 5. Isaszeg II. 10,5, 6. Érd 10 ponttal. Hét gól Rátóíon Járási futball Járási labdarúgó-eredmények. Vác. Fót—Dunakeszi SE 1-1, Nagymaros—Kóspallag 2-2, Fortuna— Márianosztra 1-0, Vácrátót—Letkés 4-3, Galgavölgye—örbottyán 5-3, Szodliget—Szob 2-1. Az élcsoport: 1. Dunakeszi 39, 2. Váchartyán 31, 3. Fortuna 31 ponttal. Monor—Cegléd. Péteri—Gyömrő 1-1, Nagykőrös—Karatetétien 3-0, Mende—Dánszentmiklós 2-2, Abony —Ecser 2-1, Ceglédbercel—Kocsér 3-0, Maglód—Vasad 3-0, Nyáregyháza—Törtei 1-1. Az élmezőny: 1. Gyömrő 35, 2. Nagykőrös 34, 3. Abony 33, 4. Péteri 31, 5. Mende 30 ponttal. II. osztály Elhúztak a vecsésiek Iskolás viadal Sakkozók Szentendrén Az első félidő derekán, két szép góllal előnyt szerzett, s ezt szünet után növelte. Mindenki jól játszott, kiemelkedett Simon II. (a mezőny legjobbja). Schmilli L., Halmi és Ili teljesítménye. A vendégek legjobbjai: Ladányi, Sárközi, Szántó. G: Simon II. (2). Bez- zegh. (Tud: Mészáros Károly). SÜLYSÁP—CEGLÉDI VSE 2-1 (0-0). Sülysáp, 200 néző. V: Mo- csai. A lelkesebb Sülysáp szünet utáni jobb teljesítményével megszerezte első tavaszi, hazai győzelmét. A gólszerző Merczel válltörést szenvedett a kemény mérkőzésen. G: Merczel, Motolai, ill. Fekete. Jó: Szabó P., Motolai, ill. a védelem. (Tud: Csaba János). DABAS—PILIS 2-0 (2-0) Pilis, 100 néző. V: Mészáros. Az első félidei két vendéggól eldöntötte a mérkőzést. Szünet után a helyiek előtt is nyílt gólszerzési lehetőség. eredménytelenül. G: Garajszki, Janicsák, Bálint, ill. Gajdos, (Tud: Csikós, Pál). D. KŐOLAJ— SZENTENDRE 7-2 (3-2) Százhalombatta, 200 néző. V: Bállá. A hazaiak 3-0-ás vezetés után, kissé lefékeztek, ekkor feljött a Szentendre. Szünet után ismét rákapcsolt a Kőolaj. G: Lengyel (4), Nahoczki, Nagy, Ferenczi, ill. Szabó (2). Jó: Lengyel, Kőszegi, Henrik. DUNA VARSÄNY—GÖD 2-0 (2-0) Taksony. 700 néző. V: Orosházi. Végig technikai fölényben voltak a jól játszó varsányiak és biztosan nyertek. G: Kanta, Glász. Jó: Glász (a mezőny legjobbja), Tóth, Kanta, Kreisz, ill. Krőzsér, Varga. (Tud: Barna Barnabás.) Megyei I. osztály 29 18 7 28 17 7 29 16 7 29 14 10 28 13 8 28 13 6 29 12 9 29 14 29 11 1. SZTK 2. Dunakeszi 3. D. Kőolaj 4. Göd 5. Fót 6. Kartal 7. Ceglédi VSE 8. D.-varsány 9. Dabas 10. T.-márton 11. Iklad 12. Szentendre 13. Sülysáp 14. Pilisvörösvár 28 15. Gödöllő 28 16. Pilis 29 A félbeszakadt Dabas—Dunakeszi mérkőzés két pontját a Dunakeszi kapta, s a dabasi pályát június 31-ig betiltották. A táblázatból hiányzó három találkozó közül az egyik elmaradt, a kartali eredményt (Kartal—Pilisvörösvár) nem kaptuk meg, a csütörtöki Gödöllő—Fót meccsről pedig holnap számolunk be. 4 60- 24 43 4 55- 23 41 6 65- 27 39 5 59- 33 38 8 7 70- 32 34 6 9 51- 32 32 9 8 39- 33 33 5 10 52- 41 33 7 11 39- 32 29 29 8 12 9 33- 33 28 28 11 3 14 42- 45 25 29 9 6 14 41- 56 24 29 6 11 12 30- 60 23 6 6 16 47- 62 18 4 4 20 26- 89 12 1 4 24 16-104 Kihagyott főiskolás büntető Időn túli hétméteres A kézilabdázóknál is van hétköznapi játéknap. A férfi NB I B-ben a Csömör őszről előrehozott mérkőzést játszott és győzött. SZILASMENTI SK—TFSE 25-24 (13-10) Csörsz utca, 200 néző. V.: Bakos. Kertész. Szilasmenti SK: öry — Fábián P. (6), Mihályi (5), Bá- tovszki (5), Tóth-Fekete (5), Paulinusz (1), Trnka (1). Csere: Fábián F.. Bagyánszki (1), Makai (1), Szovszki. Színvonalas, jó iramú mérkőzésen végig a Pest megyei csapat vezetett 2—3 góllal. Ez az előny az izgalmas hajrában minimálisra csökkent. Ekkor hatos emberfogást alkalmaztak a főiskolások, s az utolsó másodpercekben levegőben lógott az egyenlítés. Az időn túli hétméterest Horváth kihagyta, s hogy a labda mellészáilt abban Örynek is része volt. Valamennyi csömöri kézilabdázó dicséretet érdemel igyekezetéért. Öry és Fábián P. teljesítménye emelkedett ki. APRÓHIRDETÉSEK Gépírni tudó adminisztrátort mgtsz magas kereseti lehetőséggel azonnalra felvesz. Jelentkezni lehet: Sződ-Csörög, Kisfaludy 16. Építőipari faanyag és oltott mész 80 mázsa sürgősen és olcsón eladó. Nagykőrös, Csalogány 7. ____________ Jó állapotban levő háromkerekű rokkant- kocsi eladó. Érdeklődni mindennap: Isa- szeg, Somogyi B. u. 5. Frissen vizsgázott ZH-s Trabant eladó. Érdeklődni lehet: Bátor, Cegléd, Széchenyi út 47. szám, A. lh. IV. 13.________________ Nagykőrös, Encsi u. 31. sz. alatti 4 szobás családi ház, két családnak is megfelel, azonnal beköltözhetően eladó. ____________ Bu dapesthez 30 kilométerre Monoron, 150 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklődni lehet: Demeter Csaba, Monor, Lehel u. 7. sz.__________________ Cs aládi ház, 704 n.-öl szőlővel, sok mellék- épülettel eladó. Sze- levény, Halesz 62. 5440. Bállá Piroska._______ El adó 4 db TBC-men- tes környezetből származó 4 éves vöröstarka tehén, ebből 3 db 4 hónapos, 1 db pedig 9 hónapos vemhes és 1 db 2 éves vörös-tarka fölellett üsző, bika borjával. Érdeklődni lehet: Cegléd X. kér.. Felszegi út 9. szám alatt.___________ Ku koricatömő gép eladó. — Érdeklődni: Nagykőrös, Szolnoki út 37__________________ Budapesttől 45 km-re, zöldövezetben 3 szoba komfortos családi ház, (2 család részére is alkalmas), hétvégi háznak is eladó. Érdeklődni személyesen délutánonként: özv. Ber- nula Istvánnénál. Pilis, Homoki szőlő 8. 2721. szám. Eladó Nagykőrös, Hangácsi u. 11. számú két szoba, konyha, melléképületes ház, 216 négyszögöl kerttel, beköltözhető. Érdeklődni lehet: Nagykő- rös. Eötvös K. u. 28. Huszonnégy négyzet- méter csehszlovák mozaik, mettlachi 40X40 cm-es (fehér-kékkel), olajkályha, fehér gyo- rekágy, kb. 6—8 m bo- tonpanel, 2 db 60 cm széles, eladó. Cegléd. Kiss Ernő utca 27. Eladó 1 db jó állapotban levő S 50 N típusú Simson motorkerékpár. Cegléd X. kér.. Felszegi út 9. szám alatt.__________________ Na gykőrös központjában háromszobás, központi fűtéses, kertes családi ház, garázzsal, sürgősen áron alul eladó. Kiss fotó. Nagykőrös. Széchenyi tér 2. _________________ Be költözhetően eladó Nagykőrösön fél házrész. Érdeklődni: Nagykőrös. Kossuth u. 64.. Téekyné.______ Here eladó évi kaszálásra. Nagykőrös VII. kér., Adám László 52 szám. _________________ Té gla, gerenda. léc bontásból eladó. Árusítás: hétfő. kedd szerda. Nagykőrös. Táncsics Mihály 25. Nutriák eladók. Érdeklődni: Mészáros Zoltán, Nagykőrös, Magyar u. 7. sz. alatt, du. 3 után, szerda kivételével.______________ Gö döllőn, János utcai lakótelepen júniusban megnyíló sport-, horgász-, játéküzletemhez, számlaképes kisiparosok ajánlatait várom. Rácz Istvánné, Gödöllő, Tisza u. 16/a. 2100.____________ 40 0 n.-öl beépíthető, közművesített telek Törteién, Ceglédi út 10. alatt eladó. Érdeklődni: Kisgyörgy Sándorné, Cegléd, Téglagyár dűlő 69. Nemes csincsilla, a legnagyobb hasznot hózó prémes állat. Naponta mindössze 6 deka takarmányt fogyaszt. (3 deka abrak, 3 deka széna), kis helyen elfér, szagtalan, szobában is tartható. A kifejlett állat test- súlyá is csak 60 dekagramm,. Egy prém közel ezer forintot ér. Több színben, külföldi vérvonalak. Biztos prémértékesítés. Megrendelhető azonnali szállításra is. Előjegyzést is felveszek. Ketrecet és tartozékait is adok. Küldjön címezett borítékot, küldök tájékoztatót. Cím: Boda István, Csongrád, Ék utca 14. 6640 (belváros). _______ Há zrész eladó Nagykőrös, Sallai u. 29. sz. Két szoba, komfortos, kis kerttel. Érdeklődni este 6 után, szombaton és vasárnap egész nap,______ El adó: 300 mm-es abrichter, 18 db fekvő és 14 db rakodó NB- méretű lemeztetős kaptár. Megtekinthető : Sződliget, Attila u. 15._________________ 4 szobás ház eladó: Verőcemaros, Aradi utca 7. Megtekinthető hétfőtől péntekig 16 órától, szombat-vasár- nap egész nap. ZE írsz. Trabant lim. friss műszakival eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Thököly utca 32.______________ 5 lóerős Tera munkagép alkatrészekkel, utánfutóval és 16 kalapácsos daráló eladó. Érdeklődni lehet: Benke Pálnénál, Csemő I. kér., 7. dűlő 2. sz. __________________ El cserélném 2 és 1/2 szobás, erkélyes szövetkezeti lakásomat ceglédi, vecsési, gyáli kertes családi házra. OTP-átvállalással. ráfizetés nélkül. Érdeklődni lehet 16 óra után: Cegléd, Kossuth Ferenc utca 35. szám. IV. 13.________________ Kis traktor utánfutóval eladó. Cegléd, Puskin utca 45, szám. ZU írsz. 1500-as Lada szgk. eladó. Érdeklődni: Cegléd, Körösi út 28/b. ________________ Há zilag készített kis traktor eladó. Irányár: 22 ezer Ft. Pilis, Hársfa utca 5. 2721. Eladó 1 db 5 hónapos német juhászkutya. Érdeklődni lehet csak vasárnap délig: Mike- buda, II. dűlő 55/a. szám. Eladó 20 db 6—8 méteres gömbakác-derék. Érdeklődni lehet csak vasárnap délig: Mi- kebuda, II. dűlő 55/a. szám._________________ Gö döllőn olcsón eladó egy 85X200 méretű fehér harmonikaajtó. 1 hordó kátrány, 15 nm 10-es kőzetgyapot. Érdeklődni: 8—4-ig: 782/37 telefonon. Hat és fél éves Skoda S 100-as sürgősen eladó. Gödöllő. S+rom- feld sétány 8 Vili 3. IP 1200 Lada eladó. Nagykőrös, Vági I. utca 62. Bokroson 250 négyszögöl zárt kert, bekerítve, kúttal sürgősen eladó. Érdeklődni délután 4-től: Nagykőrös, Mészáros János út 23. ___________ El adó 1 clb Mia dízelmotor. Cegléd,. Kossuth Lajos utca 27. szám.__________________ Ke rtes, gázfűtéses családi ház eladó. Csere is érdekel. Nagykőrös, Gyöngyvirág utca 12.______ Há roméves sárga heréit ló eladó. Érdeklődni: Tokics Ferenc. Érd II. kér., Erszébet út 38. Esküvőre nagy választékban, a legdivatosabb menyasszonyi és vőlegényi ruhák kölcsönzése, vidékre is. Budapest Vll„ Akácfa U. 27. 216-492. ________ Ke üönyök, reluxák import anyagból örökös garanciával. — Kökényesl. Üröm. Lenin u. 23_____________ Televíziójavítás (szovjet színes is), antennaszerelés, hibabejelentés : Cegléd, Kossuth Ferenc u. 33. — Farkas._______________ Es küvőiruha-külön- legességek Délinél, szombati nyitva tartással. Budapest XII., Greguss u. 6. ________ Kü lönleges csempék és burkolólapok, színes fürdőszoba-berendezések, mindenféle építőanyag nagy választékban, házhoz szállítás. Rákoscsaba. Pöröly utca 4. (Péceli út 169. mellett). 481-586 vagy 832022. _______________________ Cs empe, mettlachi, ajtók és mindenféle építőanyag kapható. XVII.- Rákoskeresztúr, Kalács u. 16. T.: 481520.____________________ Ór iás virágú nemesített, gyökeres krizantémpalánták, a legújabb fajták is kaphatók. Válaszbélyegért díjmentes árjegyzéket küldök. Budapest, Népköztársaság 23. 1061. Kovács, 226713 este. _____________ Gy ökeres krizantémpalán ta-különlegessé- gek kaphatók. Válasz- bélyegért árjegyzéket küldök Debrecen, Széchenyi u. 90. 4031. Molnárné.____________ Mi ndennemű építőanyag. ajtók, ablakok, fürdőszoba-berendezések, csempe, márvány és más burkolólapok a legnagyobb választékban! Nyitva: 7—17 óráig, szombaton: 7—13 óráig. Erős László, Rákoscsaba, Péceli út 75. Telefon: 481-440. ______ Re luxa minden színben és műanyag redőny redőnyszekrény nélküli ablakra is, rövid határidővel. Gál István, Bp.. Virág u. 18. II. 10. 1045. _______ Nu tria eladó. — Szűcs Albert, Nagykőrös, Szolnoki út 63. sz.________________ Gö döllőn, János utcai lakótelepen júniusban megnyíló sport-, horgász-, játéküzletemhez számlaképes kisiparosok ajánlatait várom. Rácz Istvánná, Gödöllő, Tiszá' u. 16 a 2100. __________ Cs erélnék 79 nm^es, 3 szobás, gázos, összkomfortos lakást kisebbre megyezéssel, Cegléd. Kölesei tér, V. lh. fszt. l.________ Sa ját kereskedői tevékenységhez üzlet- helyiséget adok berendezéssel, rezsimegosztással. Ajándékbolt, Cegléd, Szív utca 2. .... iirniiri llina IN A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megye! Bizottsága éa a Pest megyei , Tanács lapja. Megjelenik hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő • síéi léiéi 1 Pf\T MFhVrl PIRI H P Főszerkesztő-helyettes: Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztő ség: Budapest VIII.. Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, pf. 311 Irányltószám- IMS - K-ariik . ILUI lYILU I Ll Iliit Lit! Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959. Felelős kiadó: TlU Imre Igazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi telefonia- 343—íoo é, saalfim *---------------------------------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142 -228. J J es ---------------------------------------------------------FIÓKSZERKESZTÖSÉCFINK: Ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19 3701. Telefon: 11—<00. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030 Telefon- <5-353 Gödöllői Hirlan Gö döllő, Szabadság út 3. Pf. 14. 3100. Telefon: 81-96. - Monori Hírlap Monor. Kossuth u. 78. Pf. 51. 2201. Telefon: laí. - Nagykőrösi Hírlap. Nagykőrös, Hösök tere 7. 2750 Telefon- 398 - Váci Hlrlao vV rl„i„ út 45. Pf 32. 2601. Telefon: 10 -095. - A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármetv nnstahiuitainai a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900). személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 315— 96 162 oénzfnrenimi leizőczórnrJ* A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft. 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési dij: egy hónapra 34.- Ft, egy negyedévre 102,- Ft, félévre 204,- Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. - ISSN 0133-0659 pw meovit híri»n (index: 25 064 HU),, ISSN 0133-2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209-5467 (Érdi Hírlap), ISSN «133-1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133-2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133-2708 (Nagykőrösi Hírlap) ISSN 0133-275» (Váci Hírlap). I ' 1