Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-20 / 116. szám
m?«p 1982. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK Klub Pomázon Hozzáértő kezekben a kamera Forgatókönyv vázlat egy riportfilmhez Televízióban Körpanoráma Szentendréül, a Várdomb tetejéről. Az új művelődési központig fordul körbe a kamera, majd az épületre közelít. Aztán már szintben, szemből látjuk az impozáns kul- túrházat. Vario a bejárati üvegajtóra, amelyen jól látható a plakát: Amatőrfilm stúdió induj 1980 ... Ismét tágul a képmező, három fiatalembert látni, amint a felhívást olvassák, majd benyomják az ajtót és belépnek. Odamennek az ügyeleteshez, érdeklődnek, mire ő körbemutat, s a kamera követi az irányt. Schwenk az előcsarnokban, a ruhatártól a mozaik faliképen át, a színházterem bejáratain túl az irodákhoz vezető folyósóig. Rövid pillanatképek különböző feliratú ajtókról. ahogy a fiúk benyitnak egy-egy zenei, ének-, színpadi vagy bábpróbára, irodába, oktatóterembe, üres helyiségbe; végül egymásra néznek tanácstalanul, széttárt karral. Elindulnak kifelé, de mielőtt az ajtóhoz érnének, az ügyeletes megállítja őket, s mellőle hozzájuk lép egy zömök, szakállas fiatalember. Bemutatkoznak, majd az újdonsült ismerős invitálására leülnek az előcsarnokban, beszélgetni. Közös élmények szalagon Négyesi Gábor stúdióvezető hangja az első rész indításától: — A szentendrei művelődési központ anyagi támogatásával két évvel ezelőtt alakult meg a Pest megyei amatőrfilm stúdió. Az épület azonban nem bizonyult alkalmasnak arra, hogy tartósan helyet adjon egy ilyen vállalkozásnak. Olyan helyiségre volt szükség, amely kifejezetten erre a célra készült. Azt terveztük, hogy egy bázis köré csoportosítjuk az alkotókat, ahol megtalálják a szükséges technikát és nyersanyagot, ahol a szakmai kérdéseket megbeszélhetjük, s ahol ki-ki a maga tudását hozzáadhatja egy-egy közös produkcióhoz. A megyei tanács művelődési osztályával közös törekvésünk volt bizonyos kulturális események megörökítése a celluloidszalagon. így évente programot jelentenek a visegrádi gyereknapok, a Szentendrei nyár, a megyei módszertani táborok dokumentumfilmre vitele. Ott voltunk természetesen tavaly május elsején jelenlegi otthonunk, a pomázi művelődési ház avatásán is. Változik a kép: mutatós külsejű, a tájba jól illeszkedő, kisebb épületet látni. A díszruhás úttörők és az ünneplő közönség körében, rövid beszéd kíséretében átvágják a nemzetiszínű szalagot, s taps közepette belépnek az első vendégek az új kultúrotthonba. Lassan elsötétül a kép, elhúznak egy függönyt, s kiderül, hogy egy kis házivetítőben vagyunk. A kamera körbefordul a helyiségben: a függönyök után a műszerasztalt, a beépített szekrényeket, a vetítőgépet, az ajtó mellett a sarokszekrényt, majd ismét a kis vetítővásznat látni, ahogy a szakállas fiatalember visszacsúsztatja a tokjába, majd leül egy asztalhoz a riporterrel szemben. Az asztalon kemény fedelű füzet, abba lapoznak bele. Riporter: — Mennyi kis- film készült el eddig és milyenek? Stúdióvezető: — Mintegy tíz különböző munka, az egyperces rajzfilmtől a csaknem félórás dokumentumfilmig. Szalagra vettünk egy honismereti szakkörben tett látogatást, a Népviselet Zsámbokon című produkciónk második díjat nyert tavaly a nagykanizsai néprajzi szemlén. Szintén a múlt év nyarán volt Békésben egy ugyancsak néprajzi alkotótábor. Itt készítettük el a helybeliek szeretett festőművészéről. Jantyik Mátyásról azt a portréfilmet, amelyhez először használhattunk hangmagát Pestre, főként a filmklub miatt. A legtöbben fővárosiak, de járnak Szentendréről, Pilisről, Százhalombattáról, Alsógödről, Albertirsáról, és máshonnan is. „Végszóra” bekopog és benyit egy vékony, bajuszos, huszonéves fiatalember, köszön és kezet fog a beszélgetőkkel: — Peti Sándor vagyok. Szevasz, Gábor. Csak beugrottam még néhány szóra az elutazás előtt. Riporter: — ön is az amatőrfilmklub tagja? Mindenki előtt nyitva Peti Sándor: — Igen, innen a közelből, Kiskovácsiból járok a foglalkozásokra. Egyébként betegápoló vagyok, rehabilitációs területen dolgozom. Éppen Görögországba készülök a feleségemmel, s most lesz itt egy diavetítéses előadás a művelődési házban Hellászról, Moldoványi Ákos az előadó. Már alaposan tanulmányoztuk az útikönyvet, viszek persze kamerát és tíz tekercs nyersanyagot is. Ez az első amatőrfilmes vállalkozásom, Négyesi Gabi sokat segített a felkészülésben. (A klubvezetőre mutat.) Stúdióvezető: — A klubban pedig ez lesz az első útifilm. Inkább kisjátékfilmek, publicisztikák, készítésére ösztönzőm a tagságot. Jómagam például most Raffay Annáról, a Pest megyei amatőrfilm-moz- galom szakreferenséről készítek portréfilmet. Nem muszájból vagy megrendelésre, hanem mert ez a lelkes, segítőkész, hozzáértő és tehetséges szakember valóban megérdemli a széles nyilvánosságot és az elismerést. Készülünk persze a megyei és az országos seregszemlékre is. Csak színes nyersanyagra dolgozunk, a laboratóriumi munkákat a FÖ- FOTÓ végzi gyorsan, olcsón és megbízhatóan. Ezért is nincs laborunk. Várjuk az érdeklődőket, akik kíváncsiak az amatőrfilmezésre, vagy ha már van saját felvevőgépük, s szeretnének túllépni a családi filmezésen, magasabb technikai szinten forgatni. Várkonyl Ferenc Ezer szállal A főváros és Pest megye kapcsolatáról sugárzott riport- műsort kedden kora este a televízió. A számbavétel találó címe — Ezer szállal — pontosan jellemezte, hogy miről is akar hírt adni a Reflektor-szerkesztőség. Tehát arról, I hogyan fonódik egybe a kétmilliós Budapest meg az egymilliós Pest megye mindennapi élete, kezdve a mindenféle boltok, elárusító helyek újból és újból való feltöltésével, és befejezve azzal, miképpen érzik magukat a hét végén kirajzó metropolislakók az ő kis Gödöllő környéki vagy a Dunakanyarban zöldellő telkükön. Regős István szerkesztő-riporter szinte valamennyi számottevőbb helységet bejárta annak az országrésznek, amely valóban ezer szállal kötődik e kis haza szívéhez. Járt Százhalombattán, ahol az egyik őslakost, az 19ö4-ben megtelepedett Peiruska Miklóst kérdezgette, mitől jó a kedve valakinek ebben a vadonatúj iparvárosban — el nem költöznének onnan ők, hiszen igazán mindenük megvan, ami a kényelmes, nyugodt élethez kell —; tudakolózott Sziget- szentmiklóson, a Csepel Autógyárban, hogyan válnak be a legújabb járműtípusok — még látni is jó volt ezeknek az egyszerűségükben is mutatós teherautóknak a méltóságos nör- dülését —; érdeklődött aztán Szentendrén, a ,PEVDI-nél a kitűnő Pax golyóstollak karrierjéről, Nagykőrösön a konzervgyár mindennapjairól, a Szilasmenti Termelőszövetkezet megannyi újdonságáról, amelyeknek mintegy 60 százaléka külföldre kerül. Nagyon sokfelé megfordult tehát ennek az összeállításnak a gazdája — egyebek között a Pest megyei Hírlap szerkesztőségében is, tájékozódott a kétségkívül kiváló együttműködés hogyanjairól-mikéntjeiről —, és amikor terjedelmes mustráját befejezte, joggal nyugtázhatta a néző, hogy mind a nevükön nevezett, mind a hely szűkében itt föl nem sorolt gazdasági egységek elsőrendű kötelességüknek érzik az év minden időszakában a folyamatos és gazdag választékú élelmiszer-ellátást. Várjuk a folytatást. A. L. Korfeledtető masina Borsós motívum a gyapjúsálon- Hajlott hátú, nehezen mozgó, E idős asszony nyitja ki csönge- 5 tésünkre a tápiószőlősi ház = kapuját. Nem régen él itt, de a E községbeliek már jól ismerik. E Gyakran hoznak neki hulladék | rongyot amelyből aztán szebb* = nél szebb szőnyegeket sző. A E 78 éves Szőes Istvánné az er- E délyi Ditróról került a Fejér | megyei Etyek községbe, még E 1946-ban, nyolc gyerekkel. Szö- E véssél hatéves kora óta fog- = lalkozik. A ház egyik helyiségét egy öreg, szúette szövőszék uralja. A falakon gyönyörű szőttesek, a szobában az ágyat pléd takarja. Csak később derül ki, hogy a gyárinak tűnő darab kézi szövésű — éppúgy, mint az összes textília a lakásban. — Ez a szövőszék még a dédna^yanyámé volt. Ezen tanult szőni a nagyanyám, az édesanyám és jómagam is — mondja Szőcs Istvánné. — Darabjaira szedve hoztam annak idején magammal. Nem tudtam megválni ettől a masinától, hiszen olyan sokszor eltartotta a családot! Ezen én mindent megszőttem, amit csak kellett. Készült rajta terítő, ruhaanyag, szőnyeg — de még zsák is! Etyeken bejártam az öregek napközi otthonába, és hetvenéves asszonyokat tanítottam szőni. Fonni is tudok; abból a fonalból készülnek a legszebb szőttesek, amit az ember csinál. 1977-ben megkaptam a Szocialista Kultúráért kitüntető jelvényt. Szőcs Istvánnénak tizenöt unokája és tizenhat dédunokája van. Húsz éve özvegyült meg, akkor még hét kisgyermeket kellett eltartania. Az egyik fia Ausztráliában él. Hosszas invitálás után egy ízben meglátogatta. Karácsonytól áprilisig volt náluk, de aztán nem bírta tovább: hazajött. Előkerülnek a féltett faliszőnyegek. — Nézze csak, kedveském, ezt a szinyire járó négynyistes mintát! Nagyon régi erdélyi motívum. Higgye el nekem, ezt ma már senki sem tudja rajtam kívül megszőni. Az öreganyámtól tanultam. Aztán itt van ez a borsós minta. Nagy divat volt ez nálunk, hatalmas gyapjúsálakat készítettünk így, meg harisnyákat. Szívesen tanítanám a fiatalokat is, de sajnos nem akaród- zik nekik! Még a saját unokáimat, dédunokáimat sem tudom rávenni... Derekát tapogatva föláll és újabb szőtteseket vesz elő. Szeretettel simít végig rajtuk, magyarázza, hogyan, mikor készültek. Aztán a szövőszékhez ül, hogy megmutassa, hogyan is működik ez a vénséges vén masina. — Tudja, most már nem egészségesek a lábaim, nehezen mozgok. Ezért is költöztem a fiamhoz Tápiószőlősre. Soha olyan jó dolgom nem volt, mint most. Kapom a nyugdíjat, teszek-veszek itt a lakásban és minden szabad időmet a szövéssel töltöm. Ha kezembe veszem a vetélőt és leülök a szövőszék mellé, elfelejtem az öregséget és semmim se fáj! Körmendi Zsuzsa Ez a szinyire járó, négynyistes minta ErdSsi Agnes felvétele: iHptt filmtegyzetb Szuperexpressz Egy jelenet a Szuperexpressz című japán filmből Junja Szato japán filmrendező elirigyelte a krimi nagyasszonyának, Agatha Christie- nek az egyik nagy ötletét, a vonaton játszódó bűntényt. A műfaj szabályai szerint nincs izgalmasabb játék, mint egy zárt térben, szűk körben elkövetett gyilkosság tettesének kiderítése- A klasz- szikus Christie-krimi, a Gyilkosság az Orient expresszen, ennek volt iskolapéldája. Mindenki lehetett tettes, mert oka éppen volt rá, s el is követhette, mert módja is lett volna rá — mégis csak egy valaki követte el a gyilkosságot. Közben pedig robogott a híres vonat, a zárt tér, a sem nem gyarapodó, sem nem csökkenő számú utasokkal, azaz a személyeknek egy szűk körével. Az új japán filmben persze már nem ez a nosztalgikuslegendás expressz robog; nem Párizsból Isztambulba tart, hanem Tokióból Hakatába, a Japánban megszokott kétszáz kilométeres sebességgel. A szuperexpressz azonban éppúgy zárt tér, s éppúgy szűk körben keresendők a tettesek, mint Agatha Christie-nél. Csakhogy itt nem egy szóló gyilkosságról van szó, hanem arról, hogy egy rendkívül precíz technikai apparátussal és nem kevésbé precíz kiviteli tervvel dolgozó bűnöző banda az egész vonatot fenyegeti, valamennyi utasával együtt. Ötmillió dollárt követelnek, különben a levegőbe röpül a szuperexpressz, a rajta tartózkodókkal egyetemben. S miután ezt az ördögi tervet akkor jelentik be, amikor a vonat már elindult, megkezdődik a versenyfutás a zsarolók és a rendőrség között. A vonat sebessége nem csökkenhet egy bizonyos érték alá, mert akkor robban a bomba, s a rendőrségnek meg kell találnia a banda egy vagy több tagját, hogy megtudhassa, hol rejtették el a pokolgépet. Mindennek le kell zajlania az alatt az idő alatt, míg a szuperexpressz megérkezik végcéljához. Junja Statónak ennyi azonban nem elég: még párhuzamosig a is a cselekményt, mert a vonaton játszódó eseményekkel egy időben külső cselekménysort is elindít Van tehát izgalom bőven, mert a rendező jól váltogatja a helyszíneket, jól fonja a cselekmény szálait. A tapasztaltabb nézőnek persze nemcsak a Gyilkosság az Orient expresz- szen jut majd eszébe, hanem sok más, hasonló dramaturgiával építkező krimi és bűnügyi film is, sőt, valódi bűntettek, mint az 1963-as híres nagy angliai vonatrablás, meg egy sor túszszedés, repülőgépeltérítés. zsarolás, melyeknek ténylegesen emberéletek voltak a tétjei. Az elég régi (1975-ben készült) japán .filmnek tehát volt éppen honnan merítenie, sajnos ... Nürnberg, 1946 Vannak történelmi bűnök, melyekkel nemcsak az elkövetésükkor élt nemzedékeknek kell szembenézniük, nemcsak a kbrtársaknak kell emlékezni rájuk. A hitleri fasizmus bűnei ilyenek. Arra a kimondhatatlan mennyiségű szörnyűségre, a népirtásnak azokra a rémes tetteire, melyeket a nácizmus tulajdonképpen rendkívül rövid idő — maximum hét-nyolc év — alatt Európa és a világ népei ellen elkövetett, soha nem lehet bocsánat, soha nem borulhat feledés. Az új és újabb nemzedékeknek is emlékezniük kell arra, ami 1938 és 1945 között, a II. világháború idején a német fasizmus, terjeszkedése közben történt. Emlékezni kell és tudni is kell, mit követtek el a legalapvetőbb emberi jogok s az emberi élet szentsége ellen. Az természetes, hogy mindegyik nemzedék másképp emlékezik, másképp idézi fel az eseményeket, az összefüggéseket, a hátteret. Két dologra azonban minden emlékezŐ- nek s főleg minden emlékező célzatú művet, alkotást készítőnek figyelnie kell. Az egyik: a nemzedéki optika sem torzíthat a tényeken, a valóságon nem szabad változtatni. A másik: éppen a nemzedéki optika messzebb láthat, mint a puszta dokumentumok újbóli elősorolása, mert figyelembe veheti a közben eltelt időszak kutatási eredményeit, vagy a fasizmus utóéletét, a náci eszmék máig élő kihatásait stb. Róna Péter dokumentumfilmje, a Nürnberg 1946 egy sűrített pillanatot választ, hogy elmondhassa, újramondhassa, felidézhesse a fasizmus rémtetteit. A fasiszta háborús főbűnösök nürnbergi perét választja apropóul, ezt a világtörténelmi jelentőségű pert idézi dokumentumokban, emlékezésekben, s ehhez kapcsolja a fasizmus tetteinek ugyancsak dokumentumokkal kísért, azokból kibontakozó bemutatását. Jó alapötlet, sok érdekes gondolatot indít el, számos friss meglátást is nyújt, sőt, a korszak közismert történésze, Karsai Elek kutatásainak jóvoltából azt is igazolja, hogy a koncentrációs táborok létezéséről igenis tudtak már legalább 1943- ban az amerikaiak is, s így bombázhatták volna a gázkamrákat, a krematóriumokat, és ezzel talán százezrek életét menthették volna meg. Tehát: a film nem érdektelenül mondja el újra a mindig és újra elmondandókat, s érvényesül benne a fenti két alap- követelmény is: nem torzít Róna nemzedéki optikája, s igyekszik tovább pillantani a puszta dokumentumok sora- koztatásánál. Mégis hiányérzettel kel fel a néző a székéből. Ha megélte maga is ezt a kort, azaz az idősebb nemzedékekhez tartozik, némi közvetlen élményszerűséget hiányol majd, azt, hogy — miképp Romm nagyszerű filmje, a Hétköznapi fasizmus tette — személyes, akár szubjektív véleményeket is halljon. Aki pedig már történelemként nézi ezeket a képsorokat, alighanem azt hiányolja majd, hogy nem elegendő bennük az eligazítás — és talán nekik is hiányozni fog egy személyesebb hangvétel, amitől átélhetőbbé válik ez a különben nagyon becsületes, jó szándékú, fontos és gondosan elkészített film. A fasizmust nem szabad elfeledni, beszélni kell róla, minden nemzedéknek tudnia kell, mi volt. milyen volt. A Nürnberg 1946 végül is ehhez nyújt jó segédanyagot, s ez nem csekélység. Takács István szinkronos kamerát. Vagyis külön mikrofon nélkül éppen azit a hangtartományt veszi fel a rögzítő, amely az objektív előtt levő látványhoz tartozik. Amatőrök profi szereléssel Riporter: — Ilyen korszerű tecnnucai felszerelésük is van? Studiovezeto: — Erre valóban büszüéK lehetünK. (felállnak, odamennek a müszerasz- talhoz. A képen a továbbiakban természetesen mindig azt látni, amiről éppen haiiunK.) Ez a szinkronaamerána, emellett itt a szekrényben egy Chi- non és három másik szuper 8- as felvevő van. Két Eumig vetítőgéppel rendelkezünk, ezekhez Pilot rendszerű impulzuskijelző csatlakoztatható. Ennek éppen a szinkronizálásnál van jelentősége, a Philips han- gosítóval együtt. Az Elmo kis- filmvágó számlálja a képkockákat, ez az adat beállítható az impulzus jelzőn, amely önműködően megállítja a szalagot, ha a kijelölt részhez ért a felvétel hanganyaga. Vágás után házilag vesszük a hangcsíkra a zenét és a szöveget. Ehhez van két Akai magnónk, kétszer 50 wattos erősítőnk, hangfallal és lemezjátszónk is. Emellett természetesen különböző állványok, lámpák, s hamarosan egy nagy fényerejű mozigép is lesz a klubban. A felszerelések jó része házilag készült. Egyik klubtagunk. Tarján József, a posta elektroműszerésze. Riporter: — És a többiek? Hányán vannak összesen? Kik és honnan járnak ide? Stúdióvezető: — Az összlét- szám papíron csaknem negyven, de csupán néhányan jönnek rendszeresen a klubfoglalkozásokra. Hétfőn és pénteken délutánonként vagyok itt, a többség azonban csak akkor jön, ha valamilyen szakmai problémája van, filmnyersanyagra. vagy technikai eszközre van szüksége, vágni vagy hangosítani akar. Egyikük, Süli István például a Ganz- MÁVAG diszpécsere, Szilágyi Zoltán pedig a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola diákja. A debreceni egyetemről kérte át