Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-19 / 115. szám
Tempó A z acélcső, amely leg- alább hat méter hosz- szú volt, hónapokig ott hevert a fűben Gyomron, a Táncsics Mihály utca elején. Sokan kérdezgették, kié lehet, miért nem viszik el. Aztán elvitték, de nem a tulajdonosok, mármint a Pest megyei Víz- és Csa tornamű Vállalat dolgozói, hanem mások. Nem tudja senki, hogy kik. Vajon hiányzik-e a leltározásnál majd az acélcső, amelyet ebek harmincadjára hagytak. Ugyanott hónapokig megsüllyedt az úttest mindkét oldala, egy föld alatti hálózati kötés után. Hatalmas gödör tátongott, veszélyeztetve a közlekedő járművek biztonságát. Többszöri bejelentés, le- velezgetés után a napokban ott jártak a PVCSV dolgozói, s cementes sóderral betemették a gödröt. Hárman jöttek a helyszínre, ZIL teherautóval. A sofőr, a munkavezető és a segédmunkás. Utóbbi egymaga hányta tele a gödröt, a másik kettő nézte őt... Fél óra sem telt bele, s befejezték a töltést. A csövet már nem is keresték. S a túloldalon sem nézték meg, hogy a kút milyen rossz állapotban van. Szintén hónapok óta ... G. J. Mozi, pecsenyesütő Hajtanak már a harsak is Pénteken nyit a monori-erdei strand Kulturális program Monoron, a moziban, 17 órától: Kojak és a Marcus- Nelson gyilkosságok, X—II. Pilisen, 18-tól: német nyelvtan- folyam és ifjúsági klubfoglalkozás, 13-tól: Bakó József emlékkiállítás. Sülysápon, 19-től: Mesés parti — vígjáték. Vecsésen: a bábcsoport foglalkozása (órarend szerint), 17 órától: szabás-varrás tanfolyam. Lehet, hogy az áprilisi és május eleji rossz tapasztalataink miatt, nehezen hiszünk az időjárásnak, pedig már nyáreleji buzgalommal süt a nap. Néhány bátor, sportos (viagy talán túl vagány) kamaszfiú a múlt héten a tilalom és a horgászok méltatlankodása ellenére meg is fürdött a gombai tó vizében. Hogy mennyire veszélyes ez a virtus, úgy gondoljuk, a szülők és a pedagógusok is időben beszélhetnének róla a gyerekekkel. A melegben persze vízbe vágyunk, s az sem elhanyagolható igény, hogy sokan addig is szeretnének jó kiadósakat úszni — legalább nyáron —, amíg fel nem épül Monoron a tanmedence.. A monori-erdei strand pénteken délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit. A sokakat érintő hírt Popity Istvántól, a Monori Nagyközségi Közös Tanács Építőipari, Költségvetési Üzemének vezetőjétől hallottuk. Tőle néhány olyan kérdésre is választ kértünk, amelyet évről évre fel kell tenni. — Tapasztaltak-e ezen a télen is kerítés- és kabinrongálást? — Igen, de szerencsére kevesebbet, mint a korábbi esztendőkben. Ahogy ilyenkor szokásos, minden hibát kijavítottunk, újrafestettük a kabinokat, lekapartuk, kimeszeltük a medence falát. — Lesznek-e gyerekjátékok a strandon? Egyáltalán, megépül-e a közeljövőben az gyerekmedence, amelyhez már évek óta birtokukban van az engedély? — Sajnos, csak engedélyünk van, pénzünk nincs. Ügy, hogy gyerekmedence egyelőre nem lesz, s még a hintákat sem állítottuk fel. A pálya széléről Nagy harc a bajnoki címért A járási I. osztályú labdarúgó-bajnokság eredményei: Péteri—Gyömrő 1-1, Mende— Dánszentmiklós 2-2, Nagykőrös —Karatetétien 3-0 (játék nélkül), Abony—Ecser 2-1, Nyáregyháza—Törtei 1-1, Maglód— Vasad 3-0, Ceglédbercel—Ko- csér 3-0. A bajnokság állása: 1. Gyömrö 23 16 3 4 57-14 35 2. Nagykőrös 23 14 6 3 62-13 34 3. Abony 23 14 5 4 57-25 33 4. Péten 23 13 5 5 32-13 31 5. Menne 23 13 4 6 46-34 30 6. Cégién bércéi* 23 12 3 8 42-25 25 7. Maglód 23 8 8 7 39-38 24 8. Dánszentm. 23 9 6 8 34-36 24 9. Nyáregyh.** 23 9 7 7 34-26 21 10. Kocsér 23 6 5 11 29-42 17 11. Törtei* 23 4 7 12 38-45 13 12. Vasad* 23 6 1 16 38-10111 13. Ecser*** 23 5 3 15 22-41 7 14. tsaratetétlen* 23 — 1 22 4-50 — (Megjegyzés: egyenlő pontszám esetén az Ifjúsági csapatok jobb helyezése dönti el a sorrendet. * = két büntetőpont, ** = négy büntetőpont, *** = hat büntetőpont levonva.) Ifjúságiak: Péteri—Gyömrő 4-0, Mende—Dánszentmiklós 2- 0, Nagykőrös—Karatetétien 3- 0 (j. n.), Abony—Ecser 8-0. Az élmezőny: 1. Abony 23 19 2 2 99- 8 40 2. Péteri- 23 17 4 2 75-18 38 3. Nagykörös 23 17 3 3 101-17 37 4. Gyömrő 23 17 2 4 60-31 36 II. osztály: Dánszentmiklós II.—Pilis II. 4-1. Serdülők: Monor—Üllő 0-0, Gyömrő—Dánszentmiklós 4-3, (!), Vecsés—Pilis 5-1, Albertir- sa—Nagykőrös 3-9, Péteri— Maglód 0-4, Ceglédi VSE— Abony 1-2. Nagyon készült a gyömröi csapat a Péteri elleni találkozóra, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a görcsös akarás miatt nem tudták kijátszani formájukat. A hazaiak cseppet sem tisztelték az egyik bajnokaspiránst, keményen védekeztek, s támadásaik is veszélyesek voltak. Sajnos, néhány helyi sportvezető nem tudott uralkodni magán, s a találkozó után „keresetlen” szavakkal illették a bírói hármast• A me'ndeiek többször durván szabálytalankodtak, szerencsére komolyabb sérülés nem történt. Az Abony csak nehezen bírt a lelkes ecseriekkel, s akár döntetlen is lehetett volna a végeredmény. A vendégek kiállítás miatt a mérkőzés nagy részét tíz emberrel játszották végig. A bajnokesélyesek hátralevő mérkőzései. Gyömrő: Ceglédbercel (otthon), Abony (idegenben), Karatetétien 3-0 (játék nélkül), Nagykőrös: Vasad (i), Ecser (o), Ceglédbercel (i). Abony: Kocsér (i), Gyömrő (o), Maglód (o). Megyei csapataink súlyos vereségeket szenvedtek idegenben. A Pilis 11-0-ás vesztésre állt a Főt ellen, amikor komolytalan játék miatt lefújták a találkozót a Tábor utcában. A Sülysáp 7-0-ra kapott ki a Dunavarsánytól Taksonyban. Csapataink helyezései: 13. Sülysáp 28 16. Pilis 28 Az öregfiúk bajnokságának Keleti csoportjában: Gyömrő— Volánbusz 0-4. Minden csapatrészében jobb volt a listavezető fővárosi együttes. Gér József MAI LABDARÜGÄS Megyei I. osztály: Sülysáp —Ceglédi VSE, Sülysáp, 17.30, vezeti: Mocsai (partjelző: Töreki, Csönge), Pilis—Dabas, Pilis, 17.30, Mészáros József (Halász, Győr Z.)- Az ifjúsági találkozók 15 óra 45 perckor kezdődnek. 5 11 12 28- 59 21 1 4 23 16-102 6 Monor Kismotorvezetői tanfolyam Kismotorvezetői tanfolyamot indít a monori járási művelődési ház. Június 9-én, délután 6 órakor lesz az első foglalkozás, jelentkezéseket még elfogadnak. A korábban nagy port fel kavart fakivágás után az illetékesek megígérték, hogy gyorsan növő, nagy árnyat adó fákat telepítenek a monori-er dei strandon. © @ — Ez megtörtént-e?-r Igen. A Nagykunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság monori erdészeti üzemének dolgozói már tavaly elültettek körülbelül 20 darab hársat, amelyek szépen hajtanak, Egyelőre azonban védő vaskorláttal kell majd óvni őket a focizóktól, tollaslabdázóktól. — Hány fokos vízre számíthatnak a fürdőzők? — A körülbelül 30 fokos meleg vizet keverjük a 10—12 fokos hideg vízzel, így a medence vizének hőmérséklete 26 fok körül lesz. Szerdán és csütörtökön tartanak majd zárva hogy kicserélhessék a vizet, kitakaríthassák a medencét. Egyébként délelőtt 10 órától este 19 óráig tart majd nyitva a strand. — Nem lehetne korábban nyitni? Sokan talán munkakezdés előtt is szívesen úsznának kellemes körülmények között néhány hosszt. — Erre eddig nem gondoltunk, de semmilyen elvi akadálya nincsen. A monori-erdei strandon „csúcsforgalomban” 550—600 ember tud viszonylag kényelmesen fürödni. Természetesen tavaly is volt olyan hétvége, amikor összesen hétszá- zan váltottak belépőjegyet. A strand területén továbbra is működik majd a kertmozi, a büfé, de a tanács ezen felül egy pecsenyesütőnek is engedélyt adott, hogy kis üzletet építsen közvetlen a bejárat mellett. & o © Víz, étel, ital, szórakozási lehetőség tehát van, csak a jó időt kell most már sokáig tartóztatni. Legalább őszig. V. J. Úfícél: Isztambul Közelebbi határidő Különböző utazási lehetőségekről tájékoztattuk olvasóinkat a lapunk vasárnapi számában „Segítenek a vállalatok is” címmel megjelent írásunkban. Az utolsó bekezdés vége felé azonban sajnálatos elírás történt, hiszen természetes, hagy a szeptember 18-tól 21-ig tartó isztambuli útra nem szeptember 16-ig lehet jelentkezni. A határidő: május 26. Az érdeklődők az írásban közölt címen kereshetik fel a szervezőt. ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 115. SZÁM 1982. MÁJUS 19., SZERDA A kisipar uagy változásai Külön-külön jóval nehezebb Kevesebb good az utánpótlással Mostanában a szokásosnál több szó esik a kis vállalatokról, gazdasági közösségekről, a kisiparosokról, illetve mindezek egymáshoz való viszonyáról. A KIOSZ helyi alapszervezetei vezetőségi üléseken és taggyűléseken adnak számot egy-egy meghatározott időszak eredményeiről, a társadalmi, illetve gazdasági élet alakulásával párhuzamos változásokról és a felmerülő gondokról. A jogszabályok, rendelkezések általában azonos módon érintik a kisiparosokat, épp ezért valószínűleg tanulságos lehet mindaz, amiről — a közelmúltban megtartott taggyűlésük után — Mészáros Károllyal, a KIOSZ monori alapszervezete körzeti titkárával beszélgettünk. A monori alapszervezethez 1980. december 31-én összesen 542, egy év múlva pedig már 556 kisiparos tartozott. A számok a növekedést bizonyítják, ugyanakkor a mögötte tapasztalható mozgás, cserélődés számtalan kedvező és kedvezőtlen jelenségre vezethető vissza. Maga a vezetőség sem volt könnyű helyzetben az utóbbi hónapokban. Lemondott az elnök, egy vezetőségi tag pedig elhalálozott. Kevesebb létszámmal a szokásosnál talán még több feladatot kellett. megoldaniuk. Sok vagy kevés? — A múlt év őszén a megyei és az országos választások miatt, nem tartottunk taggyűlést — mondta Mészáros Károly — most, egy év munkájáról és változásairól kellett hát számot adnunk. Szóba került például az, hogy az 1981. januárjától érvényes új adórendelet életbelépésekor még kevesen gondolták, hogy a következő hónapok milyen sok változást hoznak majd a kisiparosok életében. Mint az érintettek körében köztudott, a XII. kongresszus határozata, amely a kisipar helyével és szerepével is átfogóan foglalkozott, arra ösztönözte az állami szerveket, hogy rendeletekkel változtassanak a kisipar fejlődését gátló kötöttségeken. Azt már kevesebben tartják számon, hogy ennek eredményeképp múlt év őszétől napjainkig csaknem 40 különböző szintű rendelet, végrehajtási utasítás és irányelv látott napvilágot. Ezek a gyorsütemű fejlődést, a lakossági szolgáltatások szélesítését, az árutermelést, az importpótló termékek előállítását hivatottak szorgalmazni. — Ki kell emelni az új ipartörvényt, a kisipari árak módosítását, az alkalmazottakra vonatkozó rendelkezéseket, a hitel- és vámrendeletet, a magánszemélyek számára is lehetővé tett tehergépkocsi üzem- bentartásáról szóló rendeletet — mondta Mészáros Károly.. — Nem ilyen egyértelmű lelkesedés fogadta az új, társadalombiztosításról szóló jogszabályt ... — Valóban, a mi kisiparosaink körében is bizonytalanságot, s talán nem túlzás azt mondani, riadalmat keltett, s ennek tulajdonítjuk, hogy míg 1981 első félévében negyvenhetén, addig 1982 első negyedévében ötvennégyen adták vissza iparengedélyüket. Felméréseink szerint harminchaton kifejezetten a társadalom- biztosítási járulék miatt. Sajnos eddig még sem az iparosgyűléseken, sem a szakosztályi összejöveteleken nem tudtunk elfogadható és megnyugtató választ adni az SZTK-val kapcsolatos egyes kérdésekre. Mindenesetre azt reméljük, hogy ez a jogszabály sem lesz akadályozója a kisipar további fejlődésének. Erősödő kapcsolatok A KIOSZ alapszervezete vezetőségének egyik fontos feladata a különböző tájékoztató és szakmai továbbképző tanfoBrigódnapfó Hajnal háromkor ébrednek Rendi, tisztaság kívill-beliii ^ A zuhanyozó langyos vize kissé felfrissítette a fáradt, álmosodó arcokat. A tehenészek ugyanis hajnali háromkor kelnek, alig múlt 8 óra, és már 310 magyartarka, Holstein- fríz fajtákból keresztezett tehén frissen fejt habos teje lehűtve a Budapesti Tejipari Vállalat szállító tankkocsiját várja. A göndör homlokú tehenek pedig jóllakottan kérődz- nek a jászlak előtt. Ősiként teszik Az üllői tehenészet 26 tagú Biksza Miklós háromszoros aranykoszorús szocialista brigádjának tagjai pedig ezúttal nem haza, hanem a közeli általános iskola felé indulnak: az iskola több mint 500 felső tagozatos tanulójának készítik, szépítik, gondozzák a tágas játszóteret — válaszol a kérdésünkre Koczó Elek brigádvezető, aki kétszeres kiváló dolgozója a Ferihegy Tsz- nek, s megkapta a Munkaérdemrend bronz fokozatát is. Kilenc éve vezeti r z üllői származású Biksza Miklósról elnevezett szocialista brigádot, aki a dabasi járás pártbizottságának első titkáraként az 1956-os események során esett áldozatul az ellenforradalmi cselekményeknek. Színes padok A jeles brigádvezető elmondja, hogy az elmúlt évben 1 ezer 320 társadalmi munkaórával szolgálták, segítették a község fejlődését, ott voltak azonban csúcsidőkben a paradicsomszedésnél, a káposzta és sárgarépa betakarításánál is. Most a járási iskolák leggondozottabb, tágasabb játszóterén. ahol a játszóeszközök felállítása már megtörtént, a mutatós kerítésen belül a díszcserjékkel és fenyőkkel beültetett füves területcsíkokat szegélyezik körül 40 centi magas riíszkorláttal, majd a színes pihenőpadok felállítása következik. Persze, nem sietik el, a szimmetriára is vigyáznak, hiszen tudják, hogy a környezet harmóniája nemcsak a szépérzéket fejleszti, hanem az embert és tudatot formáló közösségi élet megteremtésében is nagy segítséget nyújt. Az értékes tapasztalatokat a „szakterületről” hozták át, a korszerű istállók rendjét, tisztaságát kívül-belül példaként emlegetik. — Ebben a közösségben csak az marad meg, aki szereti, becsüli a munkát — ismétli a brigádvezető. — Ennek tulajdonítható — veszi át a szót Váradi László, a tehenészeti telep vezetője —, hogy a 4 ezer 700 liter tehe- nenkénti tejhozam meghaladja az országos átlagot. Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy olyan dolgozóink vannak többek között, mint Szarka Lajos, Mezei József. Vízkeleti József, akik 20—25 éve tiszteletreméltó szorgalommal gazdagítják, gyarapítják nemcsak a kis közösség vagyonát, jólétét, hanem az ország nagy közösségéát is. í Icbb jut , Ebből persze, nekik is nem- i csak nagyobb darab kenyér jut, az életük is egyre szebbé kényelmesebbé válik, Kiss Sándor lyamok szervezése. Monoron is minden évben sor kerül a mestervizsgára előkészítő tanfolyamokra, az áralakítással és az adóbevallással kapcsolatos előadássorozatokra. — Valóban eddig minden évben volt, tavaly azonban elmaradt a mestervizsga-előkészítő tanfolyam. Így már két-három előadássorozatra való jelentkezőnk van — tájékoztatott Mészáros Károly. — Feltétlenül bepótoljuk a lemaradást, mert azt tapasztaltuk, hogy a hatásos propaganda eredményeként a korábbi évekhez képest lényegesen többen jöttek el a tájékoztatójukra. — A szakmunkás-utánpótlás sokak szerint a kisipar területén is ugyanolyan ”ond, mint az állami szektorban. — Valamennyit javult a helyzet, azt tapasztaltuk, hogy a környékbeli iskolák lényegesen rugalmasabban kezelik ezt a kérdést, mint régebben. A múlt hónapban lezajlott felvételiknél pedig már vezetőségünk is képviseltette magát, és minden érintett jelentkezőt sikerült a kisiparosokhoz gyakorlati oktatásra kihelyezni. A monori KlOSZ-alapszer- vezethez tartozó kisiparosoknál jelenleg 17 fiatal tanul, közülük négyen úgynevezett hiányszakmát igyekeznek elsajátítani : hárman bádogosok, egy fiú pedig kovács lesz. Akadnak — a foglalkoztatási nehézségek miatt — olyan szakmák is, amelyekre csak korlátozott számban lehet tanulókat beiskolázni. Ez vonatkozik például szobafestőkre, autószerelőkre, karosszéria- lakatosra, női fodrászra és a kozmetikusokra. — Inkább csak magánbeszélgetéseken, mint hivatalos fórumokon lehetett hallani arról, hogy szétesett a monori körzeti csoporthoz tartozott iparosság, gyengült a szervezeti élet, romlott a kisiparosok kapcsolata. — Egyetértünk ezzel, de mi úgy látjuk, hogy már elkezdődött az a folyamat, amelynek során, reméljük, ismét ösz- szekovácsolódik ez a közösség. Tavaly megalakítottuk a nőbizottságunkat és decemberben már ők rendezték a nyugdíjas kisiparosok találkozóiát. Üllőn és Pilisen jól működik az intézőbizottság. A vezetőségi, szakosztály-értekezletek, bálok, minden rendezvényünk az iparosok közelebb kerülését, a kollektív szellem kialakítását szolgálja. Úgy hisszük, eredménnyel. Jó irányban A KIOSZ megyei vezetősége néhány hónapja számoltatta be a monori csoportot a korábbi munkájáról. Az elkészített beszámolót jóváhagyták, de segítséget is adtak a jövőbeni munkához. Az országos és a megye' választásokon több monori küldött is fontos megbízatást kaoott. A megyei nőbizottság elnöke lett Kovács lmréné kozmetikus, az országos választmány nóttagjává választották Varga János pilisi kisiparost, aki egyben az országos szociális bizottság elnöke is lett. A kisiparosok természetesen mindenkor a lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítését hivatottak szolgálni. Ehhez szükség van a jól irányító, szervező vezetőségre, amely most Monoron, úgy tűnik, jó irányban halad, • Vereszki János ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)