Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-18 / 114. szám
MSI* Jf 1X1« 1982. MÁJUS 18., KEDD Beváljak az új gépek Méterekben mérhető A Magyar Selyemipari Vállalat váci Bélésszövőgyárában — amint a főkönyvelőtől, Nóg- rádiné Fogarasi Erzsébettől megtudtuk — a február 20-án beállított új pneumatikus gépek nagy lendületet adtak a termeléshez. A ponger típusú könnyű bélésszövet gyártásánál az első negyedéves tervet kétmillió 168 ezer méterre teljesítették — azaz majdnem négy százalékkal többre a tervezettnél. A gyár kilenc szocialista brigádjának számottevő része van a terv túlteljesítésében. Munkájuk elismeréseként a Felszabadulás szocialista brigád elnyerte a vállalat kiváló brigádja címet. A Gábor Áron tmk-s brigád pedig első lett a versenyben. Három brigád elérte az arany fokozatot. Valamennyi vállalásban jelentős szerepet játszott a minőség javítása: a tervezett minőségi mutató (93,4 százalék helyett) 94,8 százalékra emelkedett. A bélésgyár importból származó alapanyaggal dolgozik, ily módon különösen fontos, hogy minél kevesebb legyen a hulladék. Az első negyedévben az össztermelés 3,28 százalékát tervezték veszteségnek, ám a jobb munka eredményeként a hulladék 3,11 százalékot tett ki. Hogy milyen törekvések jellemzik a következő időszakot? Hamarosan áttérnék a lüsztrin bélésszövet gyártására. Ennek az anyagnak a szövéstechnológiája eltér az eddig gyártottól, tehát újabb erőpróba elé állítja a munkáskollektívát. Exportra csak közvetve termelnek, mivel anyagaikat a Selyemkészítő Gyár dolgozza fel késztermékké, Vácról a a szállítás folyamatos és minőségi kifogások sem vetődnek fel. Kereskedelmi szállítások A belkereskedelmi szállítási vállalat ma már az árunak mintegy 30 százalékát fuvarozza a boltokba konténerrel, amelyből több mint 40 ezer áll rendelkezésére. E korszerű módszer lényegesen enyhítette, de nem oldotta meg teljesen a kereskedelmi szállítás gondjait, mert az egyre növekvő forgalom — különösen a nagyvárosok belső területein — napközben szinte lehetetlenné teszi a járdák melletti rakodást. Illetékesek olyan megoldásokat keresnek, hogy az áruszállító teherautók a lehető legkisebb mértékben zavarják az amúgy is zsúfolt forgalmat. A panelházakaf is kikezdi az idő vasfoga Mindkét félnek szükséges rossz Hazánk összes épületeinek értéke több mint másfél billió forint. A lakások száma 3,1 millió. S a házak többsége bizony nem mostanában épült. Az elmúlt évtizedek során az elsődleges szempont minél több új otthon fölépítése volt, kevesebb figyelem, pénz jutott a már meglévő épületek állagának megóvására, fölújítására. Az eredmény: nagy lemaradás a korszerűsítésben, karbantartásban és 40 ezer olyan lakás, amit már gazdaságosan nem lehet fölújítani. Az elmúlt években a figyelem e kérdés felé fordult. Próbáljuk pótolni a mulasztásokat, menteni, ami menthető. Ezt a célt szolgálják az országos épületfelújítási konferenciák is, mint a közelmúltban megrendezett negyedik ilyen tanácskozás. Érthető módon ez a fórum elsősorban a főváros fiiadén cseppárt kár! Régen nem az ég ajándéka már Amatőrök Nagykőrösön Vőioskereszfes filmfesztivál A Vöröskeresztes Társaságok Ligájának védnöksége alatt rendezi meg a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Amatőrfilm Szövetség és Nagykőrös városi Tanácsa a VII. vöröskeresztes egészségügyi és környezet- védelmi nemzetközi ama- tőrfilm-fesztivált, május 21-e és 23-a között Nagykőrösön. az Arany János Filmszínházban. A tegnap — hétfőn —, délelőtt megtartott sajtótájékoztatón Kocsis Jánosné, a fesztivál igazgatója, a városi tanács elnöke, valamint Koltay Attiláné és Kiss Zoltán, a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége propagandaosztályának munkatársai elmondották, hogy az idei fesztiválra ausztrál, belga, bolgár, csehszlovák, francia, holland, NDK- és NSZK-beli, olasz, portugál, spanyol, és svájci amatőrfilmesek hozzák el alkotásaikat, szám szerint 26 filmet. A ínagyarok hat filmmel neveztek be a versenyre. A fesztivál igazgatósága háromnyelvű kiadvánnyal, a naponta megjelenő fesztiválújsággal tájékoztatja a nagykőrösi filmszemle mintegy másfél száz meghívott külföldi és hazai vendégét. A megnyitóünnepség május 21-én délelőtt 10 órakor lesz. Peregnek a filmkockák. Öntöttvas konyhai falikút sárgaréz csapjából folyik a víz. Még mindig folyik. Idegesen pislogok a képernyőre, zárja el már valaki azt a nyavalyás csapot! Ekkor a kamera szemével a kút öblös ölét látom: jókora görögdinnye gömbölyű hátára zuhog a hűsítő folyam. A mindenit! S még idegesebb leszek. Közben remélem, mindazokban megmozdul a lelkiismeret, akik tettek már a propagandafilmen láthatóhoz hasonló dolgokat. Amikor szólunk Az éltető vízből ma már nincsen korlátlanul. Csak annyi van, amennyi feltétlenül szükséges. Az is roppant drágán. Gondolunk-e vajon naponta arra — vagy egyáltalán tudjuk-e azt —, hogy mi mindössze hatvan fillért fizetünk az ivóvízért köbméterenként, holott minden köbméter előállítása négy forint hat fillérbe kerül. Oda se nosza! — mondják, szinte hallom. A különbség nem a mi zsebünkre megy. Dehogynem! Csak nem közvetlenül, hanem úgy, hogy például emiatt is kevesebb út, villanyvezeték, lakás és orvosi rendelő, miegymás épül esztendőről esztendőre. A különbség ugyanis az állami költségvetésből kerül ki, mint ahogyan egyéb kommunális kiadásainkat is abból fizetjük. Hogy van az, hogy mióta drágább a villanyáram — mármint a, lakosság számára — azóta alaposan körbenézünk, eloltottuk-e a villanyt ott, ahol nincs rá szükség, energiaracionalizálásra törekszünk otthon is, nemcsak a gyárakban. De nem zavar bennünket, ha órákig csurgatjuk a vizet, nem szólunk rá életünk párjára, ha fél délelőtt lubickoltatja az autót, szomszédunkra, aki a kiskertben folyóvízzel hűti egész nap a sört. Szólunk viszont, ha félig beszappanozva állunk a kádban, s beszérad a zuhanyrózsa. Szólunk — s szidjuk a vízellátást. Pedig lehet, hogy estére kelvén, pont azért nincs vizünk, mert valahol, valakik — mi magunk is — egész nap pocsékoltuk. Hogy ezek közhelyek? Igen. Közhely az is, hogy az élet alapvető feltételeinek egyike a víz. De igaz. Mintegy 300 milliárd forint kell ahhoz, ( hogy az ezredfordulóig az ország lakosságának teljes köre vezetéken jusson hozzá ehhez az éltető elemhez, s ugyancsak vezetéken szabaduljon meg tőle, miután már a különböző felhasználás során beszennyezte. Sokba kerül júliustól vendéget fogad A világszerte kilencvcnhét szállodával rendelkező Hyatt-há- lózat új tagjaként júliustól fogadja vendégeit az Átrium Hyatt Budapest Szálloda. A MALÉV és a Pannónia Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat közös tulajdonát képező háromszázötvenhat szobás, 10 emeletes, fedett belső udvarral kialakított szállodában uszodát, szaunát, tornatermet is létesítettek. Pest megyében 1930. december 31-én a lakosságnak 67 százaléka részesült közműves vízellátásban, a jelenlegi tervidőszak végére — várhatóan — 75 százalék. A közcsatornázott területen élő lakosság aránya 15-ről 18 százalékra alakul. Ehhez a megye hatodik ötéves terve szerint például Gyálon napi 4 ezer köbméterrel bővül a víztermelő kapacitás, 23 kilométerrel a vezeték- hálózat. Budakeszin, Budaörsön, Perbálon, Solymáron ösz- szesen napi 7140 köbméterrel több szennyvizet lesznek képesek megtisztítani a berendezések. És hosszan sorolhatnánk, mi minden lesz kizárólag a megyei tanácsi fejlesztési alapból a vízgazdálkodási ágazatban. Hogy ez mennyibe kerül? Megjósolom. Sokba. És sok pénz megy el további fejlesztésre egyéb állami költségvetésből — meg a lakossági hozzájárulásokból is. S e nagy pénzeken megépített rendszerek nem tudnak majd kiszolgálni bennünket, ha nem tanuljuk meg végre: a vizet sem szabad pazarolni, hisz nem az ég ajándéka. Arra is gondoljunk, hogy nem elég kutakat fúrni, vezetékeket építeni. A vízműveket üzemeltetni is kell, karbantartani, időnként felújítani. Éppen azért, hogy zavartalanul kiszolgálhassanak bennünket. Egy év alatt az ország összes vízmüvének fenntartási-karbantartási költsége mintegy 800 millió forint. És minden évben. Lám, a víz ugye milyen sokba kerül? Falra hányt borsó? Pest megye vízellátási gondjait — a költségoldalt tekintve is — tovább növeli, hogy az agglomerációs községekben dinamikusabb volt a fejlődés a hatvanas éyektől napjainkig, mint amilyennek azt akkor a vízművek tervezői gondolhatták. Erőteljesebben növekedett a lakosság létszáma, vízigényes, korszerű lakóépületek — sőt lakótelepek — emelkedtek, sok a zárt kert, élénk a háztáji gazdálkodás, az üdülőkről már ne is beszéljünk. A ma itt élő népesség — életmód és életszínvonal meghatározta — vízigényeit a meglevő rendszerek kielégíteni már nem tudják. Az itteni vízműveket nem bővíteni kell csupán, hanem újraépíteni. A filmkockák peregnek. Folyik a víz. Még mindig folyik. Csak tudnám, elzárja-e valaki a csapot? Vagy hiába a kimondott, az írott szó? A jó szándékú figyelmeztetés nem ér semmit? Lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy egészen addig, míg hatvan fillér a vízdíj. Nem kellene előbb észbekapni? Bálint Ibolya lakásainak, épületeinek állapotával, ezek felújításának a lehetőségeivel foglalkozik, hiszen itt szorít legjobban a cipő, itt a legtöbb tennivaló. Ez közismert. De mi van Pest megyében? Újra kel! tanulni A megye jellegéből arra következtethetnénk, hogy itt kevésbé nehéz a helyzet. Igaz, együtt, nagy tömegben viszonylag kevés a régi építésű, leromlott épület. A szétszórtság viszont inkább fokozza a gondokat, mintsem könnyítené. A megyében 5 városgazdálkodási vállalat és 16 költségvetési üzem mintegy 13 ezer lakást és 1400 egyéb épületet kezel. Ezeknek a lakásoknak több mint a harmada 1955 előtt épült, s húsz százalékuk még soha nem volt felújítva. Csak az tudja igazán elképzelni, mivel jár egy lakóépület teljes felújítása, s hogy menynyi ideig tart, aki már átélte. És az, aki ezzel foglalkozik. Valljuk be őszintén, az új beruházások virágkorában elszoktak az ilyen jellegű, gyakran aprólékos, kevésbé látványos, lassú munkáktól. Egy más megyéből való példa: amikor a hosszú idő óta lakótelepeket építő vállalatnak felújításra kellett átállnia, maguk a dolgozók panaszkodtak, hogy szinte újra kell tanulniuk a szakma hagyományos fogásait. Nehezíti a munkát, hogy gyakran az építkezés közben derülnek ki rejtett hibák, előfordul, hogy újra kell tervezni az egész felújítást. Vagy nem mindig tudják hová költöztetni a lakókat az átépítés idejére. S akkor még nem is említettük a lemaradások egyik legfőbb okát, a pénzhiányt. Nincs kizárólagos gazdája Ez utóbbi téren lényeges változások történtek, mondhatnánk gyökeresek. A VI. ötéves tervidőszakban Pest megyében 744 millió forintot fordítanak lakóház-felújításra. Ez az összeg az előző időszakénak több mint duplája. A tervek szerint ebből a pénzből háromezernél több otthont újítanak föl és korszerűsítenek, aminek a harmada a korábbi evekben elmaradt munka. A fő problémát a tervezések jelentik. A kisebb munkákat a városgazdálkodási vállalatok, költségvetési üzemek maguk tervezik, a tömegszeru felújítások és műemléképületek rekonstrukciójának tervezésébe besegít a megyei tervezővállalat is. Ugyancsak^ javítani kell a munkák előkészítését, szervezését. De ez a kérdés már átvezet a kivitelezéshez. Amíg mindenütt sorra épültek a művelődési házak, az óvodák, az iskolák, az orvosi rendelők és természetesen a lakások, amíg nagyszámú új beruházás adott munkát az építőiparnak, addig nem jutott ember, gép a fölújításra. Itt is megtörtént már a fordulat, bár ez Pest megyében később érezteti hatását, mint az ország más területein. Nálunk ugyanis nincs olyan építőipari vállalat — és nem is terveznek létrehozni ilyet —, amelyik kizárólagos gazdája lenne a föl- újításnak, korszerűsítésnek. A munkák a következőképpen ^oszlanak meg: 60 százalékban maguk a házkezelő szervek, 18 százalékban az állami és tanácsi építőipari, 17 százalékban a szövetkezetek és 5 százalékban a kisiparosok végzik a felújítási munkákat. A városgazdálkodási vállalatok és költségvetési üzemek jelentős ösz- szegeket fordíthatnak a műszaki feltételek javítására, a géppark növelésére, korszerűsítésére. És kezdődik elölről Ha azt mondjuk, hogy az épületfelújítás nem látványos munka, akkor azt is elmondhatjuk, hogy soha nem befejezett. Mire minden öreg, korszerűtlen épületet rendbeten- nének, kezdhetnék az egészét elölről. Ezt kívánja megaka- dályozrti a felújításokkal párhuzamosan végzett tervszerű megelőző karbantartás, amit 1974 óta ír elő egy ÉVM-ren- delet, s aminek gyakorlati bevezetését nagyon sokáig akadályozta a pénzhiány. Azért beindult ez a folyamat is a megyében, s elsősorban az új és az újonnan felújított épületeket érinti. A helyzet tehát egy csöppet sem rózsás, de nem is reménytelen. A reményhez a már említett megnövekedett lehetőségek adnak alapot. A célkitűzések ugyanakkor feszített tempót diktálnak: 1990-ig a megyében pótolni kell minden lemaradást és természetesen el kell végezni az időszerűen jelentkező felújítási munkákat is. Annál is inkább törekedni kell erre, mert már „föl van adva” az újabb lecke: föl kell készülni a többszintes, korszerű technológiával épült, speciális igényeket támasztó házak fölújítására. Magyarul a lakótelepek panelházain is fog az idő vasfoga. M. Nagy Péter T@!?b ezren a imankástiiristák álián Várnak ránk is a magas hegyek MÁR AZ UTCÁRÓL lehetett látni Nagykovácsiban, hogy a hegyoldalon kanyargó hófehér úton mint jutnak egyre magasabbra a kisebb-na- gyobb csoportok, szorosan egymás nyomában. Több ezren jöttek el a környékről és a megye távolabbi részeiből, valamint a fővárosból, hogy felkeressék azokat az ösvényeket, amelyeken valamikor a munkásturisták jártak hasonlóan verőfényes nyári vasárnapokon. Fölérve a ha'da- ni menedékház helyére, csodálatos látvány tárult elénk. A magaslaton — kisebb halmok karéjában — ott a tisztás, öreg fákkal körülvett foltján a budakalászi kő vonja magára a tekintetet, megörökítve egy pillanatát annak a nagy munkának, amellyel 1924—26. között az akkori turisták felépítették menedék- házukat. E hajdani ifjúmunkások képviseletében vasárnap mintegy félszáz nyugdíjas ült a figyelmesen előre odakészített széksorokon, sűrűn bólogatva hallgatta dr. Csendes Károlyt, a budapesti pártbizottság tagját, aki a ma élő nemzedék számára tette világossá, mit is jelentett a Nagy-Szénás öt- ven-egynéhány esztendővel ezelőtt a munkásmozgalomnak. Míg a megtört arcokat néztem, azon gondolkodtam, vajon hányszor kellett riasztó fütty szavára menekülni egyiküknek-másikuknak a csendőrök elől, vajon milyen lehetett a tekintetük, míg József Attila egy-egy versét szavalták vagy tiltott könyvet csúsztatták társuk érte nyúló kezébe... Miközben Kawka M. József, a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület tagja — ugyancsak nyugdíjas — mesélte a résztvevőknek, hogy a környező dombokon, réteken soksok tornabemutatót vagy gú- lagyakorlatokat, labdajátékokat rendeztek, innen indultak távolabbi túrákra, az ember önkéntelenül is a ködbe vesző magasabb hegyek irányába fordította a fejét, s gondolatban ott ballagott a sorban a hajdani vasasokkal, fásokkal, bőrösökkel és még sok szakma képviselőivel, akik közt a beszédtéma egyre gyakrabban a munkások élete, az akkori politikai helyzet értékelése volt. Nyíltan is — de leginkább rejtve — ismerkedtek a munkásmozgalom klasszikusainak tanításaival. Számos ifjúmunkás, aki turistaként jött ide, igazi harcossá vált, részt vett a párt illegális tevékenységében, majd a felszabadulás után jelentős politikai, gazdasági funkciókban álltak helyt. ŐKET KÖSZÖNTÖTTÉK vasárnap a nagykovácsi 4128. számú II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat pajtásai piros tulipánokkal, kék nefelejcscsokorral, gyöngyvirággal. Ezek a virágok később az emlékművet díszítették, azokkal a csokrokkal, koszorúkkal együtt, amelyeket bakancsos, hátizsákos turisták hoztak fel magukkal a hegyre, kézenfogva unokáikat is, gyerekeiket is, hogy ezután már töretlen legyen a hagyomány, s a jövő nemzedék tagjai éppúgy szeressék ezt a helyet, amint ők tették hajdanán. Kovács István, a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület vezetőségi tagja ötvenöt esztendeje jár ide fel. Solt Béláné, Visontai Ilona, Surá- nyi (Schuller) László vagy Balogh I.ászló (kit vasárnap csak Tutónak szólítottak régi sporttársai), Tausz János (aki országgyűlési képviselőként is jól ismeri ma már a környéket) ugyancsak több évtizeddel ezelőtt kedvelték meg a Na.gy-Szénás erdőit. Ám már nem csupán remény, hogy akadnak követőik: Perbálról vasárnap reggel gyalog jött egy csapat úttörő, erdőn-me- zőn, bogarászva, énekelve, vidáman. KÉSŐ DÉLUTÁNIG népesek voltak a hegy lejtői. A családok kibontották az ele- mózsiás táskákat, a gyerekek fogócskáztak. bujócskáztak, a felnőttek beszélgettek, ismerkedtek a tájjal. Az erdőből néha fölcsendült egy-egy induló. régi munkásmozgalmi dal, jelezve, hogy az idősebbek merre keresik emlékeiket az ösvényeken. B. I.
