Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-16 / 113. szám
1 Újítók, feltalálók tanácskozása Nemzetközi kongresszus Gasztroenterológia A hét híre (Folytatás az 1. oldalról) A vitában felszólalt Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. Rámutatott: gazdaságpolitikánknak határozott törekvése olyan légkört, közgazdasági környezetet létrehozni, erősíteni, amely fegyelmezett, gondos alkotó munkára ösztönöz, sőt kényszerít. Be kell azonban ismernünk — mondotta —, hogy a szorító körülmények ellenére sem sikerült még ezt a környezetet kielégítő mértékben megteremteni. Még mindig sok olyan vállalat működik az országban, látszólag zavartalanul, amelynek gazdálkodása, vezetésének színvonala nemcsak a mai, hanem a tegnapi követelményeknek sem felel meg. A változáshoz feltétlenül szükséges az emberek alkotó energiájának hatékonyabb felhasználása. A vállalatok többsége már felismerte, hogy előrejutni, boldogulni csak az összes rendelkezésre álló szellemi erőforrás hasznosításával lehet. A puszta felismerés és jó szándék azonban önmagában kevés, olyan feltételeket kell teremteni a vállalatokon belül, a vállalatok közötti együttműködésben és az irányításban egyaránt, amely lehetővé teszi, hogy a kollektívák valameny- nyi tagja erejének és képességének megfelelő munkát végezhessen. A kormányzat törekvése az Is, hogy még objektívebbé váljanak azok a szempontok, amelyek alapján az újdonság hasznosságát jobban meg lehet ítélni. Ez a mérce nem más, mint a vállalat többlet- haszna, illetve az újítások, a találmányok hasznosítása nyomán létrehozott értékek növekedéséből, a költségek csökkentéséből, a hulladékok vagy melléktermékek hasznosításából származó többletbevétel. Jogszabályi korszerűsítések tehát szükségeseik, de a legtökéletesebb szabályozási és ösztönzési rendszer bevezetése sem elegendő a kezdeményezőkészség fokozására, ha a közfelfogás, a szemlélet nem kedvez az újítónak, a feltalálónak. A munkahelyi közösségek szemléletén is múlik, hogy a jobb, új megoldásokat kereső szakembereket megbecsülik-e vagy pedig akadékoskodó „nehéz emberek”-nek tartják őket, akik nemcsak „kényelmetlenséget” okoznak, de még pénzt is akarnak ezzel keresni. Ahol az egészséges szocialista szemléletmód a jellemző, ott elismerik, hogy az újító, alkotó ember eredményei a kisebb-nagyobb közösségeket, az egész országot gazdagítják. A továbbiakban arról szólt, hogy a vállalatoknál az újítások és a találmányok kezelése ma még hosszadalmas. Azért természetesen egyetlen újító vagy feltaláló sem neheztelhet, ha a vállalat alaposan megnézi, hogy az újítás elfogadásával mire vállalkozik. Ez mindany- nyiunk érdeke. Az újító, a feltaláló érdekeit védi. ha alkotását alapos iparjogvédelmi eljárásnak vetik alá. Kétségtelen, hogy jobb munkaszervezéssel, tökéletesebb technikai apparátussal az újítások ügyintézése és az iparjogvédelmi eljárás folyamata is rövidíthető. Alapvető baj azonban, ha a hozzá nem értés, az érdektelenség, a lelkiismeretlen ügyintézés állít akadályokat az újítók és a feltalálók ügye elé. A kormányzat szükségesnek tartja az iparjogvédelem és a szabadalmi eljárás feltételeinek javítását. a legtöbbet azonban a vállalatok tehetik. TÖBB TÁMOGATÁST A z országos megelőző vállalati tanácskozások legfőbb következtetése az a gondolat, amely jelmondatként az építők szakszervezete kongresszusi termének falán is ott volt: kapjon több támogatást minden hasznos újító kezdeményezés. Legendák szólnak vállalkozó szellemű vezetőkről, akik egy-egy ötletet, egy kiugró teljesítményt csak úgy, zsebből fizettek. Idősebb kollégák mesélik csillogó szemmel: szárnyakat adott ez a „megbecsülés”, lenyűgöző volt ez a „rugalmasság”. Vajon miért nem mesélhetnek ilyesmiről a fiatalok? Vajon szükség lenne egyáltalán újítók és feltalálók ilyen országos tanácskozására — amely tegnap zajlott le, immár ötödik alkalommal —, ha elterjedne a „zsebből fizetés” ma már kissé idealistának tűnő módszere? Az első kérdésre — sajnos — egyszerű a válasz. Tegnap szinte minden felszólalásban, szinte minden szünetbeli beszélgetésben sorjáztak a jól ismert panaszok: az ösztönzési rendszer nehézkességéről, az átfutási időkről, az érdekellentétekről. A másodikra felelni már nehezebb. Igaz, hogy nem minden esetben valósítható meg a gyors kifizetés — azért mégsem látszik olyan álmodozó ideának. Bizonyíték erre, hogy a tanácskozás nem fajult puszta panasznappá, sőt, okos, izgalmas javaslatok születtek. Többször is elhangzott például, hogy a vállalatok kezeljék önálló alapként az újításokból, találmányokból származó — többnyire milliós — hasznot, s akkor megvalósítható az ötletemberek gyors díjazása. Annál inkább is fontos ez, mert ma még a bér- és részesedési alapból történik a kifizetés, s tudjuk: ezen alapok elosztása még újítók nélkül is sok fejtörést okoz. A felszólalók többsége sokat foglalkozott a szubjektív, emeri tényezőkkel. A majdnem 900 résztvevő egyik leghíresebbje, Rubik Ernő szerint nem figyelünk eléggé a „nehéz emberek” sorsára. Pedig az ő példája a leg- - jobb: az ötlet megszületése pillanatában soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő. A mai gyakorlattal ellentétben tehát első lépésként nem arról kell vitatkozni, hogy óriási találmányról van szó vagy sem, inkább az előnyöket kell megkeresni. Gondoljuk csak meg: mennyivel nagyobb az eltűnt, talonba tolt ötletek vesztesége! Huszár István, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Tangazdaságának gépszerelője azt mondta el, hogy munkahelyének 1100 dolgozója közül mindössze harmincötén nyújtottak be újítást. Túlságosan magányosak tehát, az újítók. És még magányosabbak az újító lányok, asszonyok. Tegnap is, mintha férfikongresszus lett volna, oly kevés volt a nő. Indokolt tehát, hogy a szervezők — az OTH, a SZOT, a KISZ, az MTESZ — által kiadott felhívás egyik leglényegesebb pontja, az újítómozgalom kiszélesítése. A felhívás örömmel állapítja meg, hogy az elmúlt időszak intézkedései sokat segítettek ebben az alapvető kérdésben, de leszögezi azt is, hogy a folyamatosság, a fejlődés érdekében még nagyobb erőfeszítésekre van szükség. Kapjon több támogatást minden hasznos újító kezdeményezés. E z a mondat nem új. Az újítók, a hivatásosak — vagyis az újítással hivatásból foglalkozók —, s a feltalálók feladata, hogy tevékenységük feltételrendszerét megújítsák, hogy valódi értelmet, tartalmat, fontosságot tápláljanak ebbe a közismert mondatba. S akkor majd több lesz az újító — több lesz az újító nő. Egyáltalán — érdemes lesz újítani. Kolossá Tamás Végül rámutatott: az újítók problémáit megoldani azonban csak együttesen képesek az újítók, a vállalatok és a kormány, ahogyan az újítások és a találmányok hasznán is maguk az alkotók, a vállalat és az ország egésze osztozik. A párt 25 éves következetes politikája olyan légkört teremtett — s ezt elhatározott szándékunk tovább javítani —, amely inspirálja az alkotó munkát, tisztelettel veszi körül az alkotó embert, és a gazdaság és a társadalom fejlődésében alapvető szerepet szán az emberi tényezőnek, legnagyobb kincsünknek. Marjai József, a párt központi bizottsága és a kormány nevében sok sikert kívánt az újítók és feltalálók munkásságához. Pusztai Gyula a vitát összegezve bejelentette, hogy a felvetett javaslatokat, ajánlásokat megvizsgálják és ahol szükséges, kezdeményezni fogják a változtatásokat. Ezután az országos tanácskozás résztvevői felhívást fogadtak el: az ország dolgozói, különösen a kutatásban. a fejlesztésben tevékenykedők aktívabban kapcsolódjanak be az újító és feltaláló mozgalomba. Újításaikkal, találmányaikkal növeljék a társadalmi termelés hatékonyságát és járuljanak hozzá a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességéhez. A tanácskozás Juhász Andrásnak, a KISZ Központi Bizottság titkárának zárszavával ért véget. Szombaton véget ért a Magyar Gasztroenterológiai Társaság 24. kongresszusa. A négynapos tudományos ülésszakon az emésztőszervi betegségek felismerésével, gyógyításával foglalkozó hazai szakemberek mellett csehszlovák, francia, lengyel, NDK-, illetve NSZK- beli, valamint román és szovjet orvoskutatók is részt vettek. A tanácskozás napirendjén két fő téma szerepelt. Az első a többnyire a máj- és epebetegségekből eredő sárgaság diagnosztikája és elkülönítő kórisméje volt. Az ezt tárgyaló kerekasztal-konferen- cián, majd az azt követő előadások során is azokról a legkorszerűbb — a beteget terhelő és nem terhelő — diagnosztikai módszerekről esett a legtöbb szó, amelyekkel e betegség sokféle változatát el lehet különíteni. A másik fő téma a fekélybetegség volt, amit szimpo- zion keretében vitattak meg. Hazai és külföldi előadók ismertették a diagnosztizálást, a belgyógyászati és sebészeti kezelés, gyógyítás lehetőségeit. A korszerű belgyógyászati kezelés a fekélyt kiváltó sav termelését fékező gyógyszerek, a Tagamet és annak teljesen egyenértékű magyar változata, a Histodil adásából áll. A sebészetben a régi gyomorcson- kolásos műtét helyett sikerrel alkalmazható a savtermelést irányító, idegvégződés átvágásával járó operáció, melyet már Magyarországon is rendszeresen végeznek. Bedolgoznak a Videotonnak A nagykátai Telefongyárban közel ezer fővel, 80 százaléknyi női dolgozóval precíz forrasztásokat, elektromos alkatrészeket készítenek. Ha nincs elég munka, vállalnak bérmunkát is a Bakony Műveknek és a Videotonnak. Erdősi Ágnes felvétele ARANYDUKATOK 0 Megkezdődtek a béke- és barátsági hónap rendezvényei, a Pest megyei megnyitó Törökmezőn volt. 9 Lezajlott a XXI. közgazdász-vándorgyűlés, ahol a résztvevők a gazdaság új növekedési pályájával foglalkoztak. 0 A KPVDSZ központi vezetősége a munka- és környezetvédelem aktuális kérdéseiről tárgyalt. 9 A IV. nemzetközi karbantartási konferencia színhelye Budapest volt. 9 A hét híre az is, hogy a Nemzeti Múzeumban a magyar aranypénzverés történelméről nyílt kiállítás. A bizánci pensa szóból származik az a szavunk, amelyet ma is talán a leggyakrabban használunk, a pénz. Eleink ugyanis bizánci aranypénzekkel vásároltak, amikor a szomszédos országok valamelyikébe mentek, s ilyen pénzzel fizettek az ide érkező árukért. Államalapítónk, István király verette az első magyar pénzt; ezüstből volt. Ma dénárként tartják számon, amint Salamon dénárját meg azért, mert az volt az első hazai pénz. amelyen alakos ábrázolás látható. Talán le sem kellene írni: természetesen asszony figurája ... Népmeséinkben, nép- költészetünkben varázslatos íze van az aranydukát, az aranytallér említésének, mert ilyen aligha fordult meg a szegé'nyember kezében, ám kezdetben a módosabbak is ritkán látták, mivel kevés volt forgalomban belőlük, I. Béla idején negyven darab dénár ért egy bizánci aranyat. Királyi parancsra ugyan a korezmi eredetű káliz pénzverők — akiknek emlékét nevében őrzi: Budakalász — ontották a dénárokat, ám azokban — ugyancsak királyi parancsra — egyre kevesebb volt az ezüst... Romlott a pénz, egyik nagymestere e rontásnak, romlásnak, András volt, mivel évente bevonatta az érméket, újakat bocsáttatott ki, persze mind csekélyebb ezüsttartalommal. Károly Róbert vállalta föl azután rosszul sáfárkodó elődei örökségét, a rendteremtést a pénzügyekben, uralkodása idején évente átlagosan 1500 —1600 kilogramm aranyból vertek pénzt. Elandalodhatnánk a történelem homályos mellékútjain, ahol aranydukátok csörögnek, ezüstdénárok kerülnek köcsögben a föld alá, ahol bankárok segítik ki a királyt pénzzavarából, ahol — 1335-ben, Visegrádon — két király, a magyar és a cseh kereskedelmi egyezményt köt, hogy összefogva vegye fel a harcot más országok — mai szóval — protekcionista kereskedelme ellen ... Elandalodhatnánk. ám a realitások talajára perdít vissza bennünket az a 8,8 milliárd aranydukát. azaz forint, amely 1981. december 31-én a megye lakosságának takarékbetét-állományát tette ki. Pusztán újdondász! túlzás lenne, ha képletesen is, de aranydukát- nak nevezni a forintsokadal- mat? Vagy jogos a jelölés, mert a takarékbetét mindenkor jele a bizalomnak, annak, hogy az a pénz bármikor fölvehető, s amíg pihen, addig fial? Szónoki a kérdés, mert tapasztalatból tudjuk: amikor nincs bizodalom a holnapban, akkor senki sem takarékoskodik. Persze, manapság senki sem tukmál ránk aranyduká- tokat, valahogy nem is azokra, inkább csak a több forintra áhítoznánk. Lehetne több; jobb és értékesebb munka szükségeltetne hozzá. Ami még nehezen fogadtatik el köz- és magánvélekedésekben, mint ketté nem választható logikai lánc, hiszen a legtöbben nem munkájukat, hanem javadalmazásukat keveslik. Az egészséges elégedetlenség jó hajtóerő lehet, a semmivel nem törődő elégedetlenkedés azonban sehová sem visz, a megkeresett forintot is leértékelteti, mert erre sem jut. arra sem, holott mi mindent szeretnénk a magunkénak tudni! Pénzhegy jutott el és fogyott el kezünkhöz, kezünkből tavaly: a lakosság teljes pénzbevétele 396 milliárd forintot tett ki. Idén februárban a szocialista iparban foglalkoztatottak havi átlagbére 3963 forintot ért el, ami persze átlag, egymástól távol levő szélső értékekkel. Mi tagadás, a mai forintok, érmék és bankók nem riogatják történelmi szunnyadásukban az aranypénzeket, amiket ugyan megcsodálhatunk kiállítás érdekes tárcaként, darabjaiként, ám f’«Rt- ni e valaha volt érmékkel nehézkes lenne a zsúfolt áruházban ... Aranypénzt, köznapi fizetési eszközként, ma már sehol sem vernek a világon, nem olyan idők járnak. A pénz mégis mérceként szolgál a nemzetközi piacokon és ehhez a mércéhez, ha tetszik, ha nem tetszik, igazodnunk kell. Mai aranydu- kátjainkat, ezüstdénárjainkat ugyanis munkánk, teljesítményünk, nemzetközi összehasonlításban megméretett igyekezetünk veri, vereti. Azaz pénzünk nemesfém nélkül is tartalmazhat nemeset, értékeset, időt állót. Mészáros Ottó OTT A JEL A NAGY-SZÉNÁSON Tavaly mesélte nekem Várkonyi Jenő nyugdíjas bőripari szakmunkás, hogyan is volt az. amikor a munkás természetjárók hátizsákjukban hordták föl egyenként a nagy-szénási menedékház építőköveit, ki-mindenki építette, majd kik húzódtak meg falai között kora tavasszal, késő ősszel, nemegyszer árgus csendőrszemek elől keresve menedéket, nem is annyira az esőtől kergetve. Régen volt. Nekünk már egy a hajdani történetek közül, amelyeket oly szívesen hallgatunk, apáink, nagyapáink szájáról lesve a szót meghitt családi összejöveteleken, baráti találkozókon. A történet úgy teljes, ha hozzátesszük: 1926 májusában készült el a menedékház. amit a Munkás Testedző Egyesület természetjáró szakosztályának tagjai építettek, a szó legszorosabb értelmében saját erőből. A ház szerepe ugyanaz volt, ami a Duna melletti Gödi Fészeké: a munkások aktív pihenését, felfrissülését szolgálta. Mivel a Nagy-Szénás inkább a téli sportoknak kedvez, szinte önként adódott a helyzet: nyáron a Gödi Fészek népesült be budapesti és Pest megyei ifjúmunkásokkal, télen a nagy-szénási menedékház. A testedzésen kívül még egy céljuk volt ezeknek a találkozásoknak. Két-három tagú kis csoportokban cserélték információikat a munkásmozgalom harcosai, természetesen illegálisan — s igyekeztek bevonni társaik közül minél többet ebbe a harcba. A csendőrségnek persze ez a táj is korán föltűnt. Ugyanúgy kezdték kerülgetni, mint Gödöt. Mind többször próbálkoztak azzal is. hogy beépüljenek a munkásfiatalok közé. leleplezzék veszélyesnek ítélt üzel- meiket. Már 1927-ben szerepelt a csendőr járőrök parancsában: rendszeresen ellenőrizni a menedékházat. A ház átvészelte a nehéz időket. Túlélte a háborút, ám 1975-ben már nem bírta tovább, nem lehetett megmenteni a pusztulástól. A ház tehát már nem áll. De úgy döntött a Pest megyei, illetve a budai járási pártbizottság, hogy — tekintettel e hely munkásmozgalmi múltjára — méltó emléket állít mindazoknak, kik hajdan építették és látogatták. Él Pilisvörösváron egy elkötelezett kommunista szobrászművész: Bajnok Béla. ö az, aki nagy érdeklődéssel követi a megye, illetve a járás történelmének jelentősebb eseményeit, s igyekszik is azokat megörökíteni. Most is így történt. Elvállalta, hogy elkészíti az emlékművet a volt menedékház helyén. Hat hónapot birkózott a kővel, ami tíz tonnányi tömegével Budakalászról kelt útra. És most mások kezdték a köveket hordani. Ahhoz ugyanis, hogy állni tudjon a monumentális emlékmű, talapzatot, falat kellett építeni. Hordták hozzá a követ a régi munkások mai utódai. Igaz, nem hátizsákban, hanem autóval. De így sem volt könnyű. Üt nem lévén, ki kellett előbb hasítani a hegyből. Leült a ZIL? Kivontatták. Esett a hó? Oda se neki, lesz még jobb idő is. Hogy kik voltak? Álljon itt sorban mindazon válalatok neve, amelyek dolgozói tömegesen. önzetlenül jöttek a munka boldogabbik végét megragadni: Pest megyei Üt- és Hídépítő Vállalat. Pest megyei Közúti Építő Vállalat, KPM Közúti Igazgatóság, Kőfaragó és Épületszobrászati Gyár pilisszentiváni és ürömi részlege (különös tekintettel a Lieber Vilmos vezette kőművesbrigádra), Mezépszer, Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, Rozmaring Tsz. Budavidéki Erdő- és Vadgazdaság. MÉH Vállalat, Texelekfro Ipari Szövetkezet, Sasad Tsz, Ipari Szerelvény és Gépgyár. MGM Diósdi Gyára. Mechanikai Művek (e három utóbbinál kiváltképp a KISZ-esek), valamint áldozatkész katonák. Az emlékmű tehát áll. Avatására ma gyűlnek össze a járásból, a fővárosból, a megye távolabbi részéből mindazok, akik számára mond valamit ez a név: Nagy-Szénás, őszintén reméljük, l.oav a következő napokban hetekben, esztendőkben sokan megszeretik majd újból ezt a helyet, ahol ezután emlékmű jelzi: nem felejtettük el. mit jelentett a munkásmozgalom számára valamikor, s ezáltal mit jelent nekünk. Bálint Ibolya
