Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-13 / 110. szám

IcsonuB Pél befejezte látcgatósóff Pest megyében Magas szinten, kiválóan Gazdag programok várták Összhang az országos célokkal Tartalmas, gazdag programmal folytató­dott tegnap Losonczi Pál kétnapos Pest megyei látogatása. A Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke Cegléden cs a ceglédi járásban ismerkedett Dél-Pest me­gye életével. Ütjára elkísérte Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a Pest megyei Pártbizottság első titkára, Balogh László, a megyei pártbi­3 BEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! zottság titkára, dr. Mondok Pál. a megyei tanács elnöke és dr. Ilcsik Sándor ezredes. Pest megye rendőrfőkapitánya. Cegléd zászlódíszbe öltözött központjá­ban, a városi-járási pártszékház kapujában Sárik Ferenc a városi, Fekete Antal, a já­rási pártbizottság első titkára, Kovács Ká­roly, a városi tanács elnöke és Babinszky Károly, a járási hivatal elnöke köszöntöt­ték a vendégeket. XXVI. ÉVFOLYAM, 110. SZÁM Ár«: 1,40 forint 1082. MÁJUS 13., CSÜTÖRTÖK Szövetkezeted, vállalat kitüntetése Séta Cegléd városában. A képen (balról Jobbra): Kovács Károly, Losonczi Pál, Cservenka Ferencné, dr. Mondok Pál és Sárik Ferenc Sárik Ferenc, a ceglédi vá­rosi pártbizottság első titkára ismertette a 40 ezer lakosú vá­ros jelenét és vázolta további fejlődését, fejlesztési terveit. Elmondta, hogy Losonczi Pál 1972-es ceglédi látogatása óta, amikor a Dózsa évforduló al­kalmából járt itt, számottevő fejlődés ment végbe. Ma az ipar mind többet produkál, és termelési értéke az idén vár­hatóan 5 milliárd forint lesz. Az export bővítését alapvető feladatnak tartják, s az idén meghaladja a 900 millió forin­tot. Elsősorban az élelmiszer- ipar fejlesztése, a PENOMAH üzemének rekonstrukciója, malomépítés és kenyérgyár­építés szerepel a közeli ter­vekben. Gand a kevés iskola A várospolitika meghatáro­zója a lakásépítés folytatása, ami a tervciklusban 1500 új családi otthonnal számol. A közművesítés a közműhálózat fejlesztését szolgálja a szenny­víztisztító bővítése, az útépí­tés és a belvízelvezetés.' Az óvodai és bölcsődei hálózat olyan mértékben gyarapodott, hogy minden jogos igényt ki­elégíthetnek. Égető gond az is­kolások elhelyezése. Harminc új tanteremre lenne szükség, de a pénzből csak tucatnyira futja. A többi egy részét tár­sadalmi összefogással lehet megvalósítani. A kisegítő is­kola és a hozzácsatlakozó kol­légium. továbbá a szakmun­kásképző iskola bővítéséhez még az idén hozzáfognak. Fel­újítják a művelődési közpon­tot. Épül a városi tornacsar­nok, és még további terveket is dédelgetnek, mint például az új szabadidőközpont kiala­kítása fürdővel. A városbeli bevásárlóközpont ABC-áru- házból, iparcikkáruházból, ét­teremből és.fedett piaci csar­nokból állna, s kezdeti munká­latait ebben a tervciklusban elkezdik. Az egészségügyi ellátást te­kintve is Dél-Pest megye köz­pontja Cegléd, hiszen 160 ezer ember színvonalas ellátására alkalmas a 930 ágyas kórház. A nagykőrösi fekvőbeteg-ellá­tást is átvállalja a korszerű in­tézmény. Losonczi Pál kérdése így hangzott: — És lesz-e pénz ezekhez a szép tervekhez? — Az anyagi fedezet zömé­ben megvan — hangzott a válasz. — S amire nem futja, ahhoz helyi forrásokat kívá­nunk igénybe venni. Az államfő felhívta a figyel­met országos törekvéseinkre, a külső és a belső gazdasági Árokásó gép készíti elő a csöpögtető öntözőrendszer ágyát a Micsurin Tsz-ben egyensúly fenntartásának — Minden vállalatnak meg szükségességére: ebből eredő hell keresnie azokat a lehető- kötelezettségeinket kell légin- ségeket, amelyekkel a piacon kább szem előtt tartanunk a nyereséggel tudja eladni ter- tervezéskor. (Folytatás a 3. oldalon.) Eredményesnek mondhat- ^ ja múlt évi munkáját újabb $ három Pest megyei közös­ség: a vasadi Kossuth Me- § zőgazdasági Szakszövetkc- ^ zet, a hernádi Március 15. ^ Termelőszövetkezet és a i Pest-Nógrád-Komárom mc- ^ gyei Mezőgazdasági Ellátó ^ Vállalat, korábbi nevén az ^ AGROKER. A jó munka-ju- ^ talmaként tegnap ünnepsé- $ gek keretében adták át a ^ kollektíváknak a magas elis- mérést. Százötmillió A Vßsadiak a Kiváló szövet­kezet címet érdemelték ki, amelyet tegnap délelőtt dr. Eleki János, a Termelőszövet­kezet Országos Tanácsának főtitkára nyújtott ét Virág István elnöknek. A szakszövetkezet tagsága, csaknem 105 milliónyi árbevé­telt ért el, jóval többet, mint két éve. Szorgalmas .tevékeny­ségük eredményeként több mint nyolcmillió forintos nye­reséggel zárták az. esztendőt. Kiemelkedő háztáji forgalmuk tavaly meghaladta a 42 millió forintot, s összesen 6 ezer 831 sertést értékesítettek. A vasadiak ünnepségén megjelent- dr. Olajos Mihály, az MSZMP Pest megyei Bi­zottságának osztályvezetője, Cselényi Dezső, a monori já­rási pártbizottság első titkára, Kozák Sándorné, a járási hi­vatal elnöke. Korszerű baromfitelep Miniszteri dicsérő oklevéllel ismerték el a hernádi Március 15. Termelőszövetkezet kollek­tívájának elmúlt esztendei ki­emelkedő tevékenységét. Az elismerést az ünnepi küldött- gyűlésen Barinkai Oszkárné, a megyei pártbizottság titkára nyújtotta át Csillag Nándor elnöknek. Az oklevél, a tava­lyi fejlődésnek, a tagság szor­galmának szól. összefogva, fegyelmezett munkával, egye­bek között olyan létesítményt építettek fel határidőre, amely alapvetően meghatározza a szövetkezet jövőjét. Tavaly ké­szült el ugyanis az a korsze­rű baromfitelep, amelyhez 36 Befejeződött a ciprusi program Púja Frigyes Széfiában ezer tonna kapacitású takar« mánykeverő, évi 12 millió na­pos csibe előállítására alkal­mas keltető, s egy 22 ezer ton­nás baromfivágóhíd is tarto­zik. A jobb ellátásért Tavalyi eredményes tevé­kenységéért ugyancsak meg­kapta a Kiváló címet a Pest- Nógrád-Komárom megyei Me­zőgazdasági Ellátó Vállalat. A tegnapi ünnepségen dr. Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára adta át a kitüntetést dr. Ara­tó Sándor igazgatónak. A ven­dégek között köszöntötték töb­bek között Nacsádi Árpádot, a MÉM főosztályvezetőjét, Beke Andrást, a megyei pártbizott­ság alosztályvezetőjét, Csonka Tfibort, a megyei tanács elnök- helyettesét. Csapó Sándort, a budai járási pártbizottság tit­kárát. A három megyében működő AGRO,KER-nek összesen 23 állami gazdaság, 153 termelő- szövetkezet és 124 egyéb me­zőgazdasági jellegű üzem ellá­tásáról keli gondoskodnia. Ki­emelkedő munkájukra jellem­ző, hogy az elmúlt esztendő­ben csaknem 5 milliárd 500 millió forint értékű forgalmat bonyolítottak le. Az ünnepsé­gen kiváló dolgozó és brigád kitüntetéseket is átadtak. Púja Frigyes külügyminisz­ter, ciprusi hivatalos látoga­tását befejezve, szerdán Cip­rusról továbbutazott a Bolgár Népköztársaságba, ahol Petr Mladenov bolgár külügymi­niszter meghívására hivatalos látogatást tesz. Púja Frigyest Szófia repülő­terén Petr Mladenov üdvözöl­te. A magyar külügyminiszter bolgár kollégája kíséretében gépkocsin szálláshelyére, a Bojana rezidenciába utazott. A koraesti órákban megkez­dődtek a magyar—bolgár kül­Váci fóliával szigetelik Nemcsak tetőkre jó Újfajta tetőszigetelési eljá­rást mutattak be tegnap a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat szakem­berei Óbudán. A Kaszás-dűlő­ben a Taurus Gumiipari Vál­lalat váci gyárának másfél milliméteres műgumi fóliájá­val szigetelték egy új házgyá­ri lakóház tetőfödémét. A két vállalat közös munkával fej­lesztette ki az eljárást, amely vidéken nemcsak a tetők, ha­nem a földmedencék, a csator­nák és a gátak szivárgás elle­ni szigetelésében is sikeresen vizsgázott. ügyminisztérl tárgyalások. A magyar diplomácia vezetője aggodalommal állapította meg, hogy az amerikai imperializ­mus szélsőséges köreinek poli­tikája kiélezi a nemzetközi helyzetet. Kiemelte, hogy a NATO döntése a közép-hatótá­volságú amerikai nukleáris ra­kéták nyugat-európai telepí­téséről összeegyeztethetetlen az európai népek érdekeivel. Re­ményét fejezte ki, hogy a gen­fi szovjet—amerikai tárgyalá­son az egyenlőség és az egyen­lő biztonság elvei alapján vé­gül is megállapodás születik. Petr Mladenov este vacso­rát adott vendége tiszteletére. A magyar—bolgár külügymi­niszteri tárgyalásokat ma foly­tatják. Ma: 4. oldal: Gyermekparadicsom születik Édesebb a csokoládé 7. oldal: Három dunai aranyvadász 8. oldal: Még hűtőben sem tárolható Béke emlékplakett a Fóti Gyermekvárosnak Aggódnak a világ sorsáért Énekóra az albertirsai Iskolában: Sztanyik Jánosné énektanár vezényel A Magyar Nők Országos Ta­nácsa tegnapi ülésén békefel­hívásban fejezte ki aggodal­mát a világ sorsáért. Ebben többek között hangsúlyozták, hogy a fegyverkezésre szánt összegeket a világ számos or­szágában pusztító éhség, be­tegség, nyomor, írástudatlan­ság leküzdésére használják fel. Oszlassák fel a katonai tömböket és szövetségeket, folytassák a fegyverkezés csökkentésére vonatkozó tár­gyalásokat. Minden erőnkkel, sajátos eszközeinkkel támogat­juk a Magyar Népköztársaság kormányának következetes békepolitikáját — folytatódik a felhívás, amelyet eljuttatnak az Országos Béketanácshoz és a Nemzetközi Demokratikus N ószövetséghez. Ezután Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnö­ke a Fóti Gyermekváros neve­lőközösségének átnyújtotta a Béketanács emlékplakettjét Kádár Miklósnénak, az MNOT munkatársának. Juhász Ju­ditnak, a Magyar Rádió mun­katársának pedig békejelvényt adott át a magyar békemozga­lomban kifejtett munkájuk el­ismeréseként. Az ülésen Duschek Lajosné, az MNOT elnöke előterjesztet­te ezután a nőtanács elnöksé­gének javaslatát: ez év októ­ber 30—31-éré hívják össze a III. országos nőkonferenciát. Végül a testület úgy döntött, hogy emlékplakettet alapít Gárdos Mariska, a magyar és a nemzetközi nőmozgalom ki­váló harcosának emlékére. Köz E l.1T Fock Jenő, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága tagjának ve­zetésével Nicosiába utazott tegnap a Magyár Szocialista Munkáspárt küldöttsége, hogy részt vegyen a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) XV. kongresszusán. Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter meghívá­sára május 10—12 között hi­vatalos, baráti látogatáson Budapesten tartózkodott Ja- nusz Kaminski lengyel közle­kedési miniszter. A tárgyaló felek áttekintették és megvi­tatták az együttműködés, azon belül a két ország vasúti köz­lekedésének időszerű kérdéseit. Janusz Kaminskit fogadta Borbándi János, a Miniszter- tanács elnökhelyettese is. A lengyel közlekedési miniszter tegnap elutazott Budapestről.

Next

/
Thumbnails
Contents