Pest Megyei Hírlap, 1982. május (26. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
I “—7.---------- a padban, előttem s I Ültem I üres papírlap, ke--------------- zemben toll, de nem moccan tam, légy szállt a papírra, összedörzsölte a lábait, zizegett, rámnézett, elröpült, én még mindig nem moccantam, csak iszonyú melegem volt. Éreztem, hogy elborít az izzadtság, nem szabad mozdulnom, mert csöpögni kezd a homlokom, a cseppek koppani fognak a papíron, a majd mindenki idenéz. Köröskörül sercegtek a tollak. A tanító, szürke árnyalak, csak nagy vörös üstöké csillámlott, kezét morzsolgat- va dünnyögte: jól gondoljátok meg, gyerekek, jól gondoljátok meg. Lesni kezdtem a többieket. Mellettem az állami bizottság elnökhelyettese sebesen rótta az üres lapra: az én munkám felelősségteljes és fontos munka, mely által a dolgozók egyaránt... Becsuktam a szemem, mert nem szeretem ezt a szót: egyaránt, olyan, mint az, hogy őrlemény, fűrészporízű. Jobbra néztem, ahol a zöldséges küzdött a betűkkel: az én munkám fontos a dolgozók ellátása szempontjából, és a vitaminfogyasztás színvonalának emelése következtében is, én megtaláltam a számításomat benne... Becsuktam a szemem, mert nem szeretem azt a kifejezést, hogy megtaláltam a számításomat, ennek nincs magyarázata,- csak egyszerűen nem szeretem. Előre néztem, ott ültek a híresek, nevesek, okosok, elégedettek mind, és a padra hajóba szorgalmasan dolgoztak. Még jobban izzadni kezdtem, az ablakon begördült a nap, de nem fénylett, csak melegített: ahogy megállt a terem közepén, ontotta a meleget, akár egy túlfűtött kályha. Aztán begurult még egy nap és még egy. Már három napja ült a teremben, elviselhetetlenül meleg volt, nem bírtam tovább, az első verejtékcsepp hatalmas koppa- nással lezuhant az előttem fekvő üres papírra. A szorgalmasak hátrafordultak, de csak egy pillanatra, aztán visszahajoltak a dolgozatuk fölé. A tanító áttetsző, szürke alakja közelebb jött, odasúgta: ne sírj, hanem igyekezz. Azt hitte, a könnyeim koppantak a papíron. Fennhangon pedig elismételte: Igyekezzünk, kénem, nincs sok idő.- sok, ezt tudtam. PáI NinCS | rolgó Verítékpáncélom■—------------ban, amely úgy tapadt rám , mint a mélytengeri búvárok gumiruhája, csak ültem mégis tovább, és kínomban rágtam a toliam végét. Sietni kellene. Szavakat kezdtem gyűjtögetni: céltudatosság, Igazság, idő. De a szavak nem álltak össze mondatokká. Akkor becsuktam a szemem megint, hogy elűzzem a szavakat, amelyek -körülállták, mint a festett utcalányok, és üveges tekintettel néztek rám. Megmozdulnék, de nem merek, egy vörös üstökű ellenőr jár a padok között, jó lenne láthatatlanná válni. Dolgozatot kellene írnom, igazoló- jelentést. Ha az idő héját lebontogatom, én magam maradok, aki egyszer, régen, ott álltam egy műtőasztal előtt, beszívtam a vér édeskés szagát, fölemeltem egy szikét, fülemben mégsokszorozódva dübörgött a szövetek recsegése, egy szempár tapadt rám, halálos rémülettel, mondtam valamit, a szempár elváltozott, a fuldoklók hite sugárzott rám. Mindez igaz, bár mindig elgyengülök a felém tartó tű láttán, ha a hegyén az az apró szökőkút serken. Mégis igaz, mert voltam már dohánygyári munkásnő is, pedig n,em is akartam az lenni, — Muzsika Tavaszy Noémi alkotása szakban a dekoratív ünneplést Ismét az emléklapok vagy pontosabban a röplapok megjelenése váltotta fel. A legtöbbre sajátosan az volt a jellemző, hogy nagyon is konzervált egy kései romantikát. Ez nem utolsó sorban annak tudható be, hogy Bíró Mihály emigrációban élt már, és megpróbálta az ott jelentkező igényeket kielégíteni. Az ő grafikái eljutottak hozzánk is. Persze, más grafikusok, művészek neve is felbukkan a korabeli röplapokon, amelyek május napjaiban kerültek ki az utcákra, így Pérely Imre, Anhalzer Olga, Révész Károly, Varsányi Pál, Kmetty János és Kassitzky Ilona. Néhány nagy, kiemelkedő művész is közöttük: Derkovits Gyula, Szőnyi István, Vési Huber István, Kern- stok Károly és Fenyő A. Endre. Külföldi művészek grafikái is szerepelnek a májusi szórólapokon: Käthe Kollwitz és Franz Masereel rajzai. 6> Változott-e a röplapok tartalma? — Ebben az időszakban egyre gyakrabban látható a röplapokon az általános sztrájk követelése. Vagy éppen csendőrök, rendőrök, s a fogházban sínylődök ábrázolása. Ilyen 1923-ban Bortnyik Sándor Magyar májusa, Anhalzer Olga megtört proletár asszonya, vagy az 1930-ban kikerülő röplap Munkát, kenyeret! követelő, agitatív jelszava. Egy másik röplapon ez áll: Május 1-e nem ünnep, harci nap! Némelyik röplapnak néni ismerjük az alkotóját, mivel a szocialista képzőművész, csoport munkájaként készült, s amúgy is kialakult az illegális stílus, mert a következményektől tartva, kénytelenek voltak lemondani a saját művészi stílusukról. • Végül még a háború korszakáról. Mit hozott ez az idószak a május elsejei ünnepségekben? — A háború és a terror légköre lehetetlenné tette a nyilvános ünneplést. Fokozatosan elmaradnak a röplapok is, amelyeket persze többnyire gyors munkával, hajrázva készítettek el. Ez szabja meg művészi értéküket is, de azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezek a röplapok töltötték be a politikai plakát funkcióját. A szocialista képzőművészek csoportját is szétverték, és a művészek közül is jónéhányan elpusztultak, mint Goldmann Károly, Kondor György vagy mások. Azért persze még néhány röplap kikerült a háború első esztendeiben is. Kassitzky Ilona 1942-es grafikáján már foglyok menetelnek a börtön épületében, s rajta Keszthelyi Zoltán verse. Az 1912-es, 43-as, 44-es évek véres áldozataikkal vonultak be örökre a május elsejék történetébe. Az egyik utolsó röplapon ott áll Knopp Imre költő verse, akit egy munkatáborban válogattak ki a kivégzendők közé. ö írta ezeket a sorokat: Erzitek ti is, hogy van remény? Es ma este azért jöttetek, Hogyha másképpen ne, hát a föld alatt Örök szép májust énekeljetek? SZÉMANN BÉLA Lobogás Vasas Károly grafikája ott álltam a gép mellett, orromban hűvös, telt, komoly illat, puhán hullott le az őrölt dohány, s mint hó a kerítésre, úgy ült rá a peremekre, meg kellett nyalnom a szájam szélét, mielőtt a fogantyúkhoz nyúltam volna. Voltam már kőműves is, és titokban elmentem a házak előtt, amelyeket én építettem, elbámulva a sorson, ami nekem adatott, és az egyik világos ablak mögött — az én ablakom mögött! — láttam egy összeboruló párt. És voltam bányász is, éreztem magamon a föld roppant tömegét, és elámultam a merészségen, hogy nyikorgó köteleken leereszkedtem ide, és most járatokat vájok magam előtt. ■---------------------- is voltam, gyáI És mérnek | építettem,-------------------- amely mint egy óriási élőlény vackolódott el a tájban, és fülsiketítő szívdobogása betöltötte a környéket, aztán szedtem a sátorfámat, és elmentem más vidékre, szelíd függönyök mögött gépeket rajzoltam, majd beálltam mögéjük, figyeltem a fémforgács kígyózását, egy konyhában nagy fedőket emelgettem, majd kilestem a terembe, és együtt nyeltem azokkal, akik a főztömet ették, és persze föltaláltam a kereket, a telefont és a szocializmust, fölfedeztem Amerikát, a Saturnus gyűrűit és a relativitás- elméletét, megtaláltam az északnyugati átjárót és a Kék Madarat, lefestettem Saskiát, megírtam levelemet Anyeginnek, kuruc vitézeimmel átkeltem egy mocsáron, Kufsteinben patkányokkal társalogtam, és nyirkos erdők mélyén par- tizántüzek mellett melegedtem. De voltam nyolcvanéves aggastyán is, leltemben elcsitultak a viharok, és amikor nyolcvanegyedik évembe léptem, elkezdtem végre japánul tanulni, amire egész életembe^ vágyakoztam. Nincs sok idő, mondta a vörös üstökű tanító a padok között járva, de én tudtam, hogy az a kevés is elég lehet valamire. Lehetek még minden, utcaseprő, aki egy percre lehunyt, szemmel, élvezi a napot, magányos hajós az óceánon, tudós, aki csodát lát a mikroszkópban, s persze tanú is, az utolsók egyike, aki látja még a világot homokvárként összeomlani. Holnap talán- rájövök, hogy a cukrászmesterség a legszebb, mert egy marcipántortában benne lehet a világegyetem. Holnapután esőcsepp lehetek, amelyet egy szempillantás alatt fölszippant agy szomjas fűszál, de azt gondolja mégis, hogy ő az Eső, ami mérföldes területet ment meg a szárazságtól.---------------------- a teleírt papírla| Zizegtek I pok, a tanító sor--------------------- ra beszedte őket. Mo st éreztem meg, hogy hűvös van a teremben, mindhárom nap eltűnt, de még nem sötétedett. A nyitott ablakon ázott falevelek sodródtak be, és olyanok lettek mint a széthullt, megvénült erdei gombák, amelyek rothadásnak indultak a nedves avarban. Tele lett velük a terem, a .padok, már minden nedves volt és rothadó, nemcsak én magam. A tanító árnyalakja hozzám lépett, rám nézett — most láttam, hogy. égkék, szomorú szeme van — fölemelte üres és érintetlen papírosomat, s lassan, reménytelenül eleresztette. A papír szálldosni kezdett, előbb tanácstalanul kerengett az avarral borított padok fölött, aztán föllebbent, s mint a kiterjesztett szárnyú sirály, kiszállt az ablakon. Konczek József-■ A nagyréten Május, május, kOnnyű táncdaL Vizet Isznak orgonáid. Vízi virágmuzsikával nyög az eső, messze látszik. Ködfüggönyön, rózsalángon kék hangszórók nyiladoznak, óriás harangvirágok. ... Apám kezét fogtam aznap. Május! Nézz a kislányomra. Itt hajlong a zöld, zöld réten. Gyermekláncfű sárga csokra, • korong-ecset a kezében. Szavalt a jövőt festik, ö még mindent tőlem kérdez. Harangoz a hangom estig. A fény illik a szeméhez. Szepesi Attilái Görög kancsó ez az utca görbe utca utcák gyöngye volt ez utca fogadója maliik régen ékes neve Görögkancsó görög habár rég nem lakja kancsója is összetört rég se lépcsője se lakatja elkerüli ritka vendég kaffog mocskos két kutyája ajtaját a szél cibálja ablaka csak egy drótszálon leng hogy éppen el ne szálljon aki ide hazatérjen nincs már olyan porveréb sem olykor egy-egy pirókegér téved erre télidőben zegzugon tán ő csak elél ha meg nem hát tovaindul lesz az utca sivataggá régi utca görbe utca málladozó Görögkancsó déli nap se látogatja kéményére száll egy varjú régi hírét károgtatja Kelényi István-Láng A vágyak szirmai klolthatatlanok, szivárvány-sejtelmek, cifra hasonlatok köntösében égnek, hiú papírlapon s költői képekben foszlatják az arcom Merülő árnyék lesz, majdani vers-lelet abból, ami lélek, tűznél elevenebb, (a képzelet holdas átváltozásából...) vércseszín körmeid lidércjátékából: — mint zászlók lobognak s lázadó csöpp szavak Ml marad belőlük (?); — dalként elizzanak?! A technika százada Csik István intarziája Hallatna Erzsébet■ Dolgozatom története
