Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-03 / 79. szám

A M'Sís©ri Járásért emlékpSoketf asz iskolának Hosszú távon mérhető teljesség A monori József Attila Gimnázium és Szakközép- iskola tantestülete kiérdemelte — s a felszabadulásunk évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségen tegnap át­vehette — a Monori Járásért emlékplakettet. Azt a ki­tüntetést, amely azoknak a legjobbaknak jár, akik ki­emelkedően tevékenykednek nem csupán hivatalosan szabott munkájuk során, de jelentős pluszt is adnak ah­hoz. Másképpen fogalmazva: munkájuk kisugárzik, s ez a sugárzás nemcsak a fiatal, az idősebb korosztályt is megmozgatja. Zsonganak a folyosók. Szent- györgyvári István igazgatói irodája csendes ugyan, de sű­rűn nyílik az ajtó, mindig akad intézkedni-, szervezni-, aláírnivaló. Aki közelről isme­ri az iskolát, tudja: sosincs itt üresjárat. A klub, a színház­terem, a könyvtár, de akárme­lyik zug sem árva szinte soha: vetélkedők, filmnapok, talál­kozók, előadások követik egy­mást, s aminek bent csupán a nyomaival találkozni — az kint zajl"-. Kevés a hasonló — Pedagógusnak lenni ná­lunk nem csupán azt jelenti, hogy letanítjuk a kötelező órá­kat. Persze, ez nemcsak a mi iskolánkban van így. De ahol tudatosul, hogy a nevelés kér­désének szélesebb, társadalmi méretekben mért hatása mi­lyen komoly dolog — ott van­nak igazi eredmények. Mond­jam, hogy nálunk vannak...? — Példák bizonyítják ennek igazságát. Hogyan csinálják? — Nem válogatott emberek kellenek hozzá, hanem egy ér­tő, összeforrott közösség. — Amelyet végül is egyének alkotnak. Sőt: egyéniségek. Nem véletlen, hogy a gimna­zisták közül továbbtanulók öt­ven százaléka pedagógusnak készül. — Az iskola, amióta törté­netét írja — az ötvenes évek elejétől — mindig zászlóvivő­je volt a korszerű pedagógiai módszereknek: a politechnikai oktatásnak, a tagozatos tan­tervszerű tanításnak. Ma is fő profilunkat alkotja a speciális tantervű, idegen nyelvi osztá­lyok működtetése. A megyében kettő, az országban talán har­minc hasonló akad. Az új pe­dagógiai módszerek kikísérle­tezésében az Országos Peda­gógiai Intézet keretén belül két tanárunk is tevékenykedik. Dr. Halász János, aki az ország egyik legnevesebb földrajzta­nára és dr. Simon Gyula, aki az olasz nyelvet tanítja, tan­könyvek szerzője, illetve ösz- szeállításuk közreműködője. Együtt a szüreten is — Az iskolában évek óta rendkívül jó a felsőfokú tanin­tézetekbe felvettek aránya. Ez a pedagógiai munka nyilván­való, szép eredménye. S eh­hez adják még a pedagógusok a többletet... — Szívesen mondom, hiszen valóban nem kevés az, ami a Egyenes tartású, magas, szí­vós alkatú asszony Torma Ist­vánná, a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat monori tisztítóüzemének dolgozója. 1943-ban, 15 éves fejjel állt munkába. Az elején ő is pikí- rozott, locsolt, ha kellett, ásott, gereblyézett, keze nyo­mán gyönyörű kardvirágok, tulipánok nőttek ki a földből. A legszorgalmasabbak közé tartozott, azért kerülhetett vissza minden évben szezon­munkára. Nagy rangot jelen­tett ez akkoriban. A front közeledtével — 1944-ben — társaival a há­romemeletes vasbeton raktár földszintjén húzták meg ma­gukat. Ott vészelték át a Mo- nor körül folyó harcokat. Sze­retettel emlékszik a szovjet katonákra, akik jó meleg, hú­sos káposztalevessel kínálták őt és munkatársait, akik közül Szőnyi Gábor, Fríz Lajos és a többiek már nem élnek. Rég történt, az emlékezet azonban elraktározta ezeket az eseményeket. Emlékezni kell rájuk még akkor is, ha bánat, örpm vagy szomorúság válto­gatták egymást Mert Torma Istvánná életében valamennyi fészket rakott. 1948-ban ment férjhez, a ki­bontakozás éveiben, amikor az yszág, a főváros helyreállítá­sának gondja nyomta minden ember vállát. Munkához, ál­landó munkához még akkori­szorosan vett tanításon kívül esik, ám a nevelőmunkának elengedhetetlen velejárója. Várfoki Györgyi, a Hazafias Népfront helyi és megyei bi­zottságában tevékenykedik. Pavlyás István, aki iskolánk párttitkára is, az MSZBT-tag- csoport munkáját irányítja, összefogja, s diákjai évek óta szép sikereket érnek el a Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedőkön. Bölcső Gusztáv irodalmi színpadának közre­működése nélkül nem múlhat el évforduló megünneplése, de ott vannak a megyei, az or­szágos bemutatókon is. Veres László és Zátrok Károly test­nevelőink neve nemcsak a já­rásban, a megyében is ismert, aktív művelői, vezetői a ko­sárlabdasportnak. Két szakfel­ügyelőnk van: járják a me­gyét, szerzik és továbbadják a tapasztalatokat, terjeszik a jó módszereket. Jól dolgozik if­júsági vöröskeresztes csopor­tunk, áprilisban nálunk kerül sor egy megyei vöröskeresztes találkozóra. — A személyes példamuta­tásnak is köszönhető hát a diákok számtalan közös meg­mozdulása, társadalmi munká­ja. — Azt hiszem, igen. Hiszen amikor arról volt szó, hogy a rokkantak nemzetközi évében a mozgássérültekért nekünk is tennünk kell, tanárok és diá­kok együtt mentek a tsz-be szüretelni. Közösen több ezer Óra társadalmi munkát végez­nek a járásban meghirdetett akciók során. Az őszi mező- gazdasági munkáknál évente 30 ezer munkaórát dolgoznak, de az sem elhanyagolható, hogy a nyári építőtáborokban évről évre közel 10 ezer társa- dalmimunka-órát teljesítenek diákjaink. Pedig lógathatnák a lábukat, nyaralhatnának a szü­lők pénzén ... Nem teszik. Eb­ben is mérhető nevelőmunkánk hatása... Állják a próbát Amely nem kis eredmény — de részeredmény. A teljesség hosszú távon mérhető igazán: lész-e egész ember az innen kikerülőkből? Az alapok, ame­lyekre a későbbi esztendők ra­kódnak majd, biztosak. Állják a próbát. Harminchét pedagó­gus munkája, példamutatása edzi a gimnáziumi' évek alatt. Azé a harminchét pedagógu­sé, akiknek hivatástudatát, közéleti tevékenységét nem véletlenül fémjelzi most már a kitüntetés is. Koblencz Zsuzsa Mtelep Fdsó'nyáregyháza határában Fs’fe|lédő ágazat Felsőnyáregyháza határában épül a pilisi Aranykalász Ter­melőszövetkezet új juhtelepe. A több hodályt magában fog­laló bázison összesen három­ezer juhot tartanak majd. A beruházás kivitelezése már a végéhez közeledik, az ÉSZKV dolgozói a betonjárdákat ké­szítik. Mutnéfalvy Zoltán felvételei ŐRI íria A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 19. SZÁM 1982. ÁPRILIS 3., SZOMBAT Az építők sorsa Ki szávai, ki betonnal alapoz Századeleji körülmények wtán •kobinstrendszer A 4-es főút forgalmának zaja még behallatszik Vecsé- sen a Petőfi térre, de a kí­váncsi tekinteteknek már útját állják a közben magasodó ma­gánházak. A helybeliek ennek ellenére jó ideje tudják, hogy érdemes begyalogolni a régi, illetve az új iskoláig. — Voltak is vendégeink mindennap. Ahogy haladtunk felfelé a falakkal, úgy nőtt az emberek érdeklődése. Jöttek a lakótelepről fiatal, férfiak, nők, meg görbebotos bácsikák is az öreg házakból. Nagy János, a betonozóbri­gád vezetője még a hét ele­jén is szinte szusszanás nél­kül ácsolt, zsaluzott. — Most már csak ilyen ki­sebb munkák maradtak hátra — mondta a félig kész sab­lont igazgatva —, mint ez az aknafedél-készítés, útegyenge- tés. Megleszünk időben. Közös ügy S készen is lettek. Tegnap pedig, mint lapunk más he­lyén beszámoltunk róla, a mo­nori járás központi ünnepsé­gének keretében átadták a vecsési Petőfi téri, iskola 16 tantermes oktatási szárnyát. Tudták persze a munkairányí­tók, a szövetkezet vezetői is, hogy nem lesz, nem lehet ha­táridő-módosítás, de azért fe­lelősségének arányában pár hajszálat ki-ki elhullajtott ezen az építkezésen. — Tavaly januárban lerak­tuk az alapokat, utána a 31. számú ÁÉV elkészítette az VNIVÁZ-szerkezetet, a nagy tömegű munkák számunkra így augusztusban kezdődtek — mondta Geller Nándor, a Monori Építők Ipari Szövet­kezetének elnöke, akinek szinte minden reggel ugyan­Giégy évtized a maggyárban A kezek nMenről árulkodnak ban is nagyon nehezen lehe­tett jutni. Két gyermeket szült és 1952-ben ismét elkezdett dolgozni. Visszament a mag- gyárba, kellett a pénz a csa­ládnak a megélhetéshez. A vá­logatóba került, kézzel kellett kiszemezgetni a vetőmagok közül az ocsút. Fárasztó mun­ka volt, egész nap görnyedt, mikor felállt az asztaltól, el­homályosult szemmel alig lát­ta a táskáját', keze el volt gémberedve. Szigorú volt a norma, még este is láthatatlan pontok vonultak el szeme előtt. A borsóról álmodott, az­zal ébredt... — Nagyon nehéz volt akko­riban — mondja visszaemlé­kezve. — Nagyon kellett igye­kezni annak, aki itt akart ma­radni, márpedig én olyan tí­pus vagyok, aki nagyon sze­reti a munkahelyét. Még ak­kor sem váltam meg tőle, ami­kor mást kellett csinálni, zsá­kot válogatni, vagy rázni, por­ban, piszokban. Torma Istvánná azok közé tartozik, akik a legpéldásabb törzsgárdatagok. Nem a mos­tani szakvezetés hibája, hogy akkoriban, az ötvenes, hatva­nas években csak pár hónap­ra hívták be a „borsószezon­ra’’ a dolgozókat. Torma. Ist­vánná és társai anyagilag és erkölcsileg is sokat vesztettek. Ma már mások a körülmé­nyek. Nincs szezonális idő­szak, senkit nem küldenek el a munkahelyéről, még akkor sem, ha a „szakma” nem egy­forma ütemet kíván egész év­ben. — 1972-ben kerültem gépre, s azóta úgynevezett gépes dol­gozó vagyok. Ez is nehéz munka, de biztos alap a meg­élhetéshez. Jelenleg a hármas tisztítógépen dolgozom, fel­adatom hogy „lezsákoljam” a gépről a vetőmagot. Sokat se­gít ebben az automata mérleg. Marad azért fizikai munka nekem is — mosolyogva mu­tatja deformálódott kezeit. Ősz haján megcsillan a fény. — Mindig ilyen kedves és mosolygós — mondta róla két munkatársa Bokros Károly né és Gergelyfi Jánosné. Ezért becsülik és tisztelik valameny- nyien, idősek, fiatalok. Pedig keze nyomán naponta 8—10 tonna áru gördül le a gépen, közel egy vagon. Még kimon­dani is sok, nem végigcsinál­ni. — S mindezért mit fizet­nek? — kérdezem.­— Ha minden jól megy, s nem nagyon szennyezett a ve­tőmag, havonta 3 ezer 200—3 ezer 300 forintra is felmegy a pénzem. Éves átlagban a jö­vedelmem a jutalommal és a nyereségrészesedéssel eléri a 3 ezer 500—3 ezer 600 forin­tot. — Elégedett? — Ebben az évben elérem a nyugdíjkorhatárt. Ügy érzem, becsülettel dolgozom. Igaz, nem a legkedvezőbb körülmé­nyek között, de a folyamatos korszerűsítések révén, a bérek ösztönzőbbé tételével és eme­lésével — fokozatosan rangot kap ez a munka, ami tulaj­donképpen már szakma, ha még nincs is elismerve. Torma Istvánná tegnap _ a vállalati ünnepségen kiváló munkájáért vette át a vezér- igazgatói dicséretet, Oklevelet a pénzjutalommal együtt, s a hazánk felszabadulásának 37. évfordulója tiszteletére rende­zett nagyközségi emlékülés el­nökségében ő képviselte a_ te­rületi központ kollektíváját is. Hörötnpő Jenő csak Vecsésre vezetett az útja, akárcsak az építésvezetőknek és a munkásoknak. — Talán a szervezés okozta a legtöbb gondot, hiszen tizen­három alvállalkozóval dolgoz­tunk, s menet közben derült ki, hogy sok, a-második ütem­re tervezett feladatot, mint például a közművek kiépítése, már most meg kell oldanunk. Arról nem is szólva, hogy 16 tanteremről beszélünk ugyan, de több mint 30 helyiség ta­lálható az épületben. A saját maguk tervezte ütemmel nem volt tehát könnyű lépést tartaniuk. Két építésvezetőség átlagosan százötven embert foglalkozta­tott az építkezésen. László István, a termelési osztály vezetője, létesítményfelelős­ként pedig szinte a helyszín­re költözött. Veesésen — a lakótelepen kívül — hosszú­hosszú évek óta nem volt ek­kora beruházás, így aztán na­gyon is érthető, hogy a helyi üzemek többsége, egy közeli honvédségi alakulat, s min­denek felett a szülői munka- közösség, s maguk a gyerekek kérés nélkül felajánlották se­gítségüket. Gond? Boldogság! — Az igazgató már bizto­san jobban várta az óraközi szüneteket, mint a gyerekek — mondta Nagy János. — Alig nyíltak az ajtók ott a hátsó, régi szárnyban, ő már itt volt, mindent megfi­gyelt és mindent észrevett — tette hozzá Belovai Károly építésvezető. — Hol több du­gaszolóaljzatot, hol több tévé­antenna-csatlakozót kért. Most azt ígérte, hogy az épít­kezés második üteme során még szorosabb lesz az együtt­működésünk. Hát nem tudom — tette hozzá mosolyogva —, talán erre az időre „átigazol” hozzánk? Pethes Antal, az igazgató, szikár, vékony ember. Hogy ebben mennyire játszanak sze­repet az évtizedekkel ezelőtt választott hivatás napi gyöt­relmei és az építkezéssel kap­csolatos gondok, ő tudja. — Gondok, gondok? Ugyan! — legyint. — Nekünk boldog­ság ez a beruházás. Látja a még megmaradt régi épület­szárnyakat!? Századeleji kö­rülmények között se pedagó­gusnak, se gyereknek nem lehet öröm az iskolába járás. Most, ideiglenesen még rosz- szabb a helyzetünk, mert ahol helyet kaptunk, annak nyolc» van százaléka szükségtante­rem. S egy osztályunk a mű­velődési házban is tanul.., Itt pedig megvalósíthatjuk « kabinet rendszerű oktatást. A régi épületszárnyat 1980 nyarán a szülők bontották le, ők készítették elő a terepet is az építőknek. Összesen körül­belül 3 ezer társadalmimul ka-órát dolgoztak. S ehhez hozzájön további 1 ezer 200 óra, amikor betonoztak, taka­rítottak, s természetesen be­rendezték a tantermeket... Folytatják tovább — A tavaszi szünet végétől 520 gyerek jár majd ide — mondta Pethes Attila. — Az utóbbi napokban madarat le­hetett volna velük fogatni, olyan örömmel cipelték a bú­torokat, táblákat. Csak a na­gyobbak lógatták az orrukat, A nyolcadikosok... Tudom ám, gyerekek, mi a bajotok, mondtam nekik. — Honnan, igazgató bácsi? — Az arcotokra van írva, sajnáljátok, hogy ti ebből már nem sokat élvezhettek. — Hát bizony — mondták. — Most talán nem is lenne olyan rossz legalább egyszer meg­bukni. Nagy János betonozóbrigád­jának mind a 15 tagja abonyi, Ö maga Jászkarajenőn szüle­tett és végezte el a nyolc osz­tályt. — Még ma is áll, működik az a kisiskola. Ott még ne­gyedannyi fény sem jött ba az ablakokon, mint itt. Szíve­sen járatnám ide a negyedikes unokámat. — Sajnálja is talán, hogy készen lettek? — Nem, azt dehogy. Tudja, az a keserves az építők éle­tében, hogy mikor végre sok munka, gond, bosszúság árán elkészülnek egy szép épület­tel, ott kell hagyniuk, nincs több közük hozzá. Legfeljebb, ha újra arra járunk, tudjuk, a mi kezünk munkája. Nagy Jánoséknak ezúttal —’ egyelőre — nem ez a sors jut. Májusban kezdődik a II. ütem: lebontják a még meglevő, nemzedékeket kiszolgált, régi épületszárnyat, s hozzáfognak a tornaterem, az öltözők, a fürdők, a szertárak, s más ki­szolgáló létesítmények építé­séhez. Ök majd betonnal, a kész 16 tanteremben a pedagógu­sok tanító szóval — egyfor­mán — tovább alapoznak. Vereszki János ÜGYELET Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanács­háza). Gyomron: központi ügyelet (Steinmetz kapitány u. 12., te­lefon: 26.). Monoron, Monori-erdőn, Csévharaszton, Vasadon és Pé­teriben: központi ügyelet (Mo­noron, a járási rendelőintézet­ben). Maglódon és Ecseren: dr. Gábor Zsuzsa (Maglód). Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákó­czi u. 40.). Sülysápon, Úriban és Men­üén: dr. Sass János (Űri), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt. Ve- cséscn: dr. Németh Gábor tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Mo­noron a főtéri, Veesésen a Kun Béla téri. Ügyeletes állatorvos: dr. Csajbók Ferenc, Monor, Kistói u. 12. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton és vasárnap reggel 8-tól 13 óráig Monoron, a főtéri gyógyszer- tárban, vagy az ügyeletes ál­latorvos címén. , ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents