Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-24 / 95. szám
Szabálysértések A büntetés nem marad el A napokban arra voltunk kíváncsiak, hogy városunkban az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva, hogyan alakult az idén a szabálysértési ügyek száma. Tájékoztatásért a városi tanács szabálysértési főelőadójához, dr. Adorján Ernőhöz fordultunk. — Április közepéig J07 feljelentés érkezett’hozzánk szabálysértési ügyben — mondotta. — Itt főként a társadalmi tulajdon ellen elkövetett szabálysértést, a- lakcím- bejelentés elmulasztását és a csendháborítás miatti feljelentéseket, valamint a tankötelezettség elmulasztását emelhetjük ki. Amennyiben az említetteket számszerűen is, megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy adataink időarányosan nagyjából megégyeznek a tavalyi adatokkal. Kísérlet a szomszédban — Sajnos, az esetek számát illetően a vezető helyet továbbra is a társadalmi tulajdon ellen irányuló szabálysértési ügyek foglalják el. Míg 1981-ben a társadalmi tulajdon elleni szabálysértés miatti bírságolás 72 volt, melyből a lopások száma 58, addig az' idén mostanáig 20 alkalommal próbálták megkárosítani a társadalmi tulajdont. Ebből 18 volt a bolti lopás. — Kik és jóként mit akartak eltulajdonítani? — Az elkövetőik között sajnos igen sok a fiatal, sőt a gyermekkorú. A szabálysértők között akadtak idősebbek is. Egy fiatalember például egy 9.60 forintos cigarettát szándékozott magához venni anélkül, hogy az árát előtte kifizette volna. A büntetése — mivel kereső — 400 forint lett. Egy másik fiatalnak sem érte meg a 12 forintos cigaretta a kirótt 600 forintos bírságot. — Fülöncsípték azt. a nőt is, aki a boltból 169,10 forint értékben édességet, élelmiszert és borotválkozáshoz szükséges eszközöket akart eltulajdonítani. A büntetése 1 ezer 200 forintra rúgott. Egy háztartásbeli asszony is kénytelen volt az 57 forintos élelmiszerért még plusz 1 ezer forintot is kifizetni az eljárás után. — Cigarettát akart lopni a gyermekgondozási szabadságon levő kismama és az idős, nyugdíjas ember is. Az is pórul járt. Az is pórul járt, aki a 47 forintos kávéért még 800 forint büntetést is kénytelen volt fizetni. Egy 20 éves nagykőrösi nő a szomszédos városba utazott, hogy cipőt, papucsot és más egyebet szerezzen magának, pénz igéikül. A kísérlete persze nem sikerült. — Egyébként a felfedezett lopási kísérletek után a kár itónden esetben megtérült, két esetben például úgy, hogy az elkövetők kifizették az áruk értékét. — Megemlítené a nem bolti lopásokat is? — Hárman karácsonyfát loptak, s ugyancsak hárman voltak azok is, akik az egyik mezőgazdasági üzemet 340 kilogramm szénával akarták megkárosítani, összesen 850 forint értékben. Mivel az utóbbi elkövetők közül csak egy volt a nagykőrösi lakos, itt csak vele szemben jártunk el. A büntetése 1 ezer 200 forint lett. A széna visszakerült a tsz-be. — A lakcímbejelentés elmulasztásával kapcsolatban mi a helyzet? — Még mindig akadnak olyanok, akik nem tartják fontosnak és kötelességüknek, hogy a lakcímiükről az illetékeseknek pontos információt adjanak/ A városi rendőrkapitányság az idén négy esetben tett feljelentést, a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt. Italozással függ össze — A statisztikai adatokból azt is megtudhatjuk, hogy a tavalyi összesen 13 csendhá- borítással szemben az idén idáig már 5 fordult elő. Ebből 3 esetben hangos magnózás miatt, 2 esetben pedig a lakótársak ellen, italozással összefüggő hangoskodás miatt tettek a lakóközösségek feljelentést. — Mit lehet azokkal tenni, akik nem járatják gyermeküket az iskolába? Az iskolában a helye — Meg lehet őket bírságolni, de sajnos ez sem oldja meg a problémát. Tavaly 16 család figyelmét kellett felhívni arra, hogy a gyermek helye az iskolában lenne — mondotta dr. Adorján Ernő szabálysértési főelőadó. Kovács Katalin Április 26-tól május 2-ig A szolnoki rádió műsora Hétfő, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Fórum a szolgáltatásról. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Táncmelódiák. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzeles. Kedd, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Caterina Valente énekel. 17.15: Nők negyedórája. 17.30: Stúdiópódium. Vendégünk Szabó Sándor, törökszentmiklósi gitáros. 17.40: Jó étvágyat! — Vélemények a rostos étrend kórházi premierje után. 17.50: Népdalcsárdások. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: a Bay City Roller együttes előadásában néhány dal. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Beatles-me- lódiák a .szolnoki rádiós dzsesszhétvége műsorából. 17.15: Kizöldült a határ. 17.20: Bob Dylan énekel. 17.30: 'Zenés autóstop, XV. évfolyam 499. szám. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Örökzöld melódiák. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Csütörtök. 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Acker Bilk klarinétozik. 17.15: Süt a mama, süt a pék... 17.30: Intermezzo. Hóvégi számvetés. Alföldi krónika. 18.15: Beat- les-parádé 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Műsorismertetés. hírek. 17.05: Ritmus- rodeo. 17.35: Lábon vagy csomagolva. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Nótakedvelőknek. 18.27—18.30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. Szombat, 7.00: Román nyelvű műsor. 7.30: Rádióvíkend. (A tartalomból: Műsorismertetés. Hírek. Lapszemle. Programajánlat.) 8.00: Szerkesztik a hallgatók és az ünnepi nagygyűlésre készülődök. 9.00: Majális. Helyszíni közvetítés a szolnoki ünnepi nagygyűlésről és a Tíszaligetből. 10.27—10.30: Műsorelőzetes. Vasárnap, 8.30: Szlovák nyelvű műsor. 9.00: Műsorismertetés. Hírek. Alföldi lapszemle. Programajánlat. 9.10' TallinnI tavasz. 9.58—10.00 Műsorelőzetes. 19.00—19.30 Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. ' Srigádklub A szocialista brigádklub következő foglalkozásán április 26-án. hétfőn délután 6 órakor a művelődési központban az emberi jogokról tartanak vitát. majd irodalmi fejtörőjátékot rendeznek. A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 95. SZÁM 1982. ÁPRILIS 24., SZOMBAT Mégsem áll a gyár Ä karbantartók felelőssége A kívülállók bizonyára meglepődnének azon, hogy a Nagykőrösi Konzervgyár Il-es telepén áll a termelés. Viszont azok, akik figyelemmel kísérik a gyár életét, jól tudják, hogy a leállásnak alapos oka van. A szezon kezdetéig A telepen tmk-dolgoz^k sü- rögtek-forogtak ott jártunkkor. Noha tudták, mi a dolguk, hiszen nem ez lesz az első eset, hogy a szezonra való felkészítést elvégzik, mégis érződött bizonyos feszültség az emberekben. Ami pedig egyáltalán nem csoda, hiszen nagy a felelősségük. A feldolgozó vonalakat, a gépeket és az elektromos hálózatot úgy kell felkészíteniük, hogy a gyártás a következő leállásig zökkenőmentes legyen. Az igazi próbatételt azonban a három műszakos termelés jelenti majd. Ugyanakkor a tmk dolgozói bizakodóan nézhetnek a szezon elé, mert idáig még minden évben derekas munkát végeztek, s hibájukból a termelésben fennakadás nem volt. Me legyen kifogás — A telepünkön február 24- ével befejeződött a zakuszka- gyártás — tájékoztatott Szarvas Zoltán műszaki vezető. — Ezt követően a karbantartók vették birtokukba a telepet. A termelőüzemben dolgozók pedig ezzel egyidejűleg átkerültek az egyes telepre, s addig maradnak ott, amíg nálunk ismét elkezdődik a munka. — A telepünkön a termelés szépen kifestett, rendbetett üzemben kezdődik meg újból. — Ügy tudjuk, hogy új termék gyártására is be kell rendezkedniük. — Valóban, fel kell készülnünk a sóska- és a parajfeldolgozásra. A tervek szerint Az egyik leghíresebb magyar vízépítő mérnök Kvassay Jenő volt. ö kezdte meg a budapesti kereskedelmi és a balatoni kikötők építését. Az idő azonban múlik. Nevét leginkább csak a szakemberek ismerik, no meg azok, akik a Csepel-sziget környékén laknak, ahol utat is, zsilipet is elneveztek a múlt század és a századelő híres mérnökéről. Dicsőség és munka Nagykőrösön a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat szolgáltató üzemegységének Kvassay Jenő szocialista brigádja ápolja a tudós tervező emlékét. Elsősorban azzal, hogy a brigádtagok igyekeznek méltóak lenni ehhez az emlékhez, s jó munkával híressé tenni a nevet is, meg a kollektívát is. Nem csekély sikerrel, hiszen tavalyi munkájukért megkapták a legjobbnak járó városfejlesztési kupát a városi tanácstól. A kitüntetés rengeteg társadalmi munka jutalma. A 29 brigádtag 360 órát'dolgozott a városi tanácsnak, 350-et a gyermekintézményeknek, 110 órát a saját vállalatnak és 120 órát töltött egyik-másik brigádtag megsegítésével, például családiház-építkezésen. Ez több mint az eredetileg vállalt 600 óra, de hát nehéz az ilyen rendszeresen, általában évről évre elvállalt, leginkább karbantartás jellegű munkák időigényét előre meghatározná. Az előbb felsorolt időn túlvagy egymillió forint értékű építési-szei'elési munkát is elvégeztek a brigádtagok. Egyeli Kvassay brigád A tervektől a vízcsapig bek között a Rákóczi, a Petőfi és a Kossuth iskolában, a gimnáziumban és annak kollégiumában, a Batthyány úti óvodában és a kórházban. Ráadásul még a Kossuth Lajos utcai lakótelep szennyvízátemelőjének üzemeltetését is vállalták. Ez a munka is hozott csaknem 200 ezer forintnyi dicsőséget a közösségnek. Pedig hát nem könnyű egy ilyen viszonylag nagy létszámú, s több helyen, több csoportban dolgozó brigádot ösz- szefogni, ütőképes közösséggé szervezni. Ám úgy látszik, hogy a legjobbak, Marton Sándor, Tóth Ambrus, Hegedűs László, Szigetvári Pál, Nagy Béla, Dudás Sándor és Bari Béla, viszik magukkal a többieket is, és sikerrel birkóznak meg a szétszórtság és a három műszák hátrányaival. Megnyitják a csapot — Még abból is kisülhet valami jó, ami hátránynak látszik — vélekedik Irháéi István brigádvezető. — A többség három műszakban dolgozik, tehát csak ezzel a nagy létszámú brigáddal tudunk társadalmi munkát vállalni. Mert így valakiknek mindlig van szabad ideje napközben is. — Azért is jó, hogy sokan vagyunk, mert így van segédmunkásunk és van tervezőnk is. Felvállalunk valamit, aztán nekifogunk az íróasztalnál, s befejezzük a munkát a tetthelyen. Mondjuk azzal, hogy megnyitjuk a csapot, s megkínáljuk ivóvízzel azt az embert, aki a segítségünket, az egész munkát kérte. Nem sikerült megszerezni — Ha így nézzük a dolgot, könnyű szép eredményeket elérni. Micsoda komplexbrigád! — Nem könnyű, mert szabad ideje mindenkinek kevés van. Meg aztán elég sok fejtörésbe kerül, mire mindenkinek testhezálló munkát találunk. S még azt sem lehet mondani, hogy ez mindig sikerült, hogy valamennyi tervünket valóra váltottuk. A városért sikerült tennünk valamit, s köszönettel átvettük érte az elismerést. Ámde, mint vállalati szocialista brigád már jeleskedtünk ennyire. — Csak nem követtek el valamilyen hibát? — Azt nem, de gazdasági szempontból nézve teljesítményünket, s ez a vállalatnál igen fontos szempont, nem hoztuk azt, amit szerettünk volna. Nem dicsekvésképpen mondom, de ettől függetlenül jól dolgoztunk, s aranyjelvényesek lettünk. Csak hát, mi a vállhlat kiváló brigádja címet céloztuk meg, s ezt megszerezni nem sikerült. Két évvel ezelőtt igen, most nem. Majd legközelebb ... A Kvassay Jenő brigád nevét nemcsak mostani dicsősége miatt érdemes megtanulni. Hétköznapi munkájuk az, hogy ellássák a várost ivóvízzel, majd pedig elrekkentsék valahova a szennyvizet. Mindkét tevékenység eléggé fontos ahhoz, hogy vállalói nevét számon tartsuk. Lehetőleg dicsérő jelzőkkel együtt. Ezt azért kell külön megemlíteni, mert olykor jut ám a közösségnek a szidalmakból is. Mert az ivóvíz kissé vasas, mert a Kőrös-ér a megye egyik legszennyezettebb vízfolyása. Minderről a brigád nem tehet. A korábbi vezetők is Egyébként, ez a közösség csak 1979 óta dolgozik a PVCSV-nél. A brigád magja, ugyanezen a néven, azelőtt a konzervgyári szocialista közösségek sorába tartozott. Egyszerűen azért, mert a városi, de vállalati kezelésben levő szennyvíztelep a konzervgyáré volt. A brigád mai sikerei tehát két vállalatnál gyűjtött tapasztalatokra épülnek. S a jó eredményben benne van Pataki Pál. Pap Zoltán, Horváth Sándor és Nyikos Dénes, a korábbi brigádvezetők munkája is. Farkas Péter mindkét termékből 500—5C0 tonnányi üveges konzervet kell gyártanunk. A feladatot úgy oldjuk meg, hogy ’a feldolgozáshoz a zöldbabvonal gépeit felhasználjuk, illetve szükség esetén átalakítjuk. A próbagyártást már megtartottuk. — Igen sok munkát ad az osztott hidrosztatikus sterilező berendezés kazánbiztosi vizs- gáTa való előkészítése is. — Szeretnénk mindent úgy felkészíteni az idényre, hogy munkánk ellen ne merülhessen fel kifogás — mondotta Szarvas Zoltán műszaki vezető. A telepen a karbantartókon kívül csak a raktáriak dolgoznak. A készáruraktárban iaen élénk munka folyik. Forgács József raktárvezető kérdésünkre elmondta, hogv a za- kuszka csomagolását befejeztek beállítását a munka kez- is útnak indultak a Szovjetunióba. Sűrített paradicsom A raktárban jelenleg 37-en dolgoznak. Szilva- és körtebefőttet csomagolnak NDK-meg- rendelésre. Az 5/8-os üveges sűrített paradicsomot ugyancsak az NDK-ba küldik. K. IC Többen megfoledkeznek^rála Mélek bejelentése A méhészkedés mind népszerűbbé váló kiegészítő gazdasági foglalatossága a nagy- kőrösieknek. Jó tudni tehát, hogy az állategészségügyi szabályzat szerint az új méhészetek beállítását a 'munka kezdetétől számított nyolc napon belül be kell jelenteni a városi tanácsnak. Azoknak pedig, akik folyamatosan méhészkednek, e tevékenységükről minden évben február végéig kell e bejelentést megtenniük. Sajnálatos, hogy e kötelezettségről rendszeresen többen megfeledkeznek. Éppen ezért elmondjuk, hogy a bejelentőket, közöttük a feledékenyeket is, a városi tanács 34- es számú szobájában várják hivatali időben. /■Sporté ír nemű» Tekesiker, erős mezőnyben Nyolc csapat 16 kettőse indult Kecskeméten, a MÁV automata pályáján rendezett fel- szabadulási páros versenyen. A körösi tekázők remekül szerepeltek az NB Il-esekkel teletűzdelt mezőnyben. Személyenként 100 vegyest dobtak a résztvevők. A végeredményben: 2. Nk. Mészáros Tsz SK I. (Fekete Sándor 412, Farkas József 404) 816; 7. Nk. Mészáros Tsz SK II. (Szabó Balázs 386, Petrovics János 375) 761 összfával. Szombati sportműsor Atlétika Budapest: a ' középiskolás futó-csapatbajnokság megyei döntője. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 15 óra: Nk. Kinizsi serdülők—Pilisi KSK serdülők, körzeti bajnoki mérkőzés. Súlyemelés Cegléd: országos meghívásos utánpótlásverseny. Teke Cegléd: megyei ifjúsági csapatbajnokság. Torna Kossuth iskolai tornaterem, 15 óra: egyesületi férfi ORV. 7 évjáratban. Kossuth iskolai pálya. 16: pályaválasztóval egybekötött bemutató. Vasárnapi műsor Asztalitenisz Sportotthon. 9.30: Nk. Kinizsi II.—Tápiószelei Kohász és Nk. Kinizsi ifi—Tápiószele ifi, megyei férfi csapatbajnoki mérkőzés. Monor: a megyei női ifjúsági DC-csapatbajnokság 1. fordulója. Birkózás Debrecen: országos felnőtt kötöttfogású Honvéd Kupaviadal. Abony: megyei serdü- szabaöfogású egyéni bajországos úttörő Popori-emléknokság. Baja: szabadfogású verseny. Kosárlabda Gimnáziumi labdajátékterem, 11 óra: Nk. Pedagógus— Kecskeméti SC (NB I.), országos női MNK-mérkőzés. Vác: V. Gimnázium—Nk. Gimnázium serdülő diák és ifjúsági női, valamint serdülő , diák és ifjúsági férfi megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep. Ifjúsági- sporttelep. Toldi-pálya, Vági- lakótelepi pálya, gimnáziumi pálya. Kossuth iskolai pálya, 9 órától: a Magyar ifjúság Kupa megyei kispályás döntője (döntő mérkőzések 16.45-től a Kinizsi-sporttelepen). Törtei: T. Tsz SK—Nk. Kinizsi, felnőtt és ifjúsági összevont járási I. osztályú bajnoki mérkőzés. Sakk Művelődési központ, 9.30: Nk. Arany SE—Albertirsai MTVSK. megyei I. B. osztályú bajnoki mérkőzés. Sportlövészet Tormási lőtér. 9 óra: lőcsar- nokavató, Május 1. emlékverseny. Természetjárás Börzsöny hegység: megyei ODK-túra. S. Z. Mozimü A remény joga. Magyar filmdráma. Előadás 6 és 8 órakor. A stúdiómoziban Az emberevo medve. Színes szovjet’ film, fél 4-kor. Égő Barcelona 1—II. Színes spanyol történelmi filmdráma, fél 6-kor és fél 8-kor. Színház A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, A medikus. A debreceni Csokonai Színház Vendégjátéka. Bérletszünet. A Kelemen László Kamara Színházban este 7 órakor. Fehér házasság. Bérletszünet. ISSN 0133—2703 (Nagykőrösi Hírlap» V