Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-15 / 87. szám
1982. ÁPRILIS 15., CSÜTÖRTÖK Fókusz RÓMAI VASKímCCK Sok mindent hívtak már „az , az a monst- azonban, amely itt a Gladiátorok ^ útján levő római sportpalotá- ban, méltán tarthat igényt er- s re a megkülönböztető elneve- K zésre. Az Olasz Köztársaság ex- § kormányfőjének, a keresztény- s demokrata párt vezetőjének, § Aldo Morénak a gyilkosai áll- ^ nak az esküdtszék előtt. Ha van ország a földön, amelyben hagyományosan ösz- szefonódik a politika és a szervezett alvilág, Itália az. Nem véletlen, hogy Moro gyilkosainak perét mind a helyszínen, mind világszerte^ példátlan érdeklődéssel kísérik. Az olasz és a nemzetközi közvélemény nemcsak azt reméli, hogy végre valóban fény derül a brutális gyilkosság (ok) igazi mozgatórugóira — bár erre igazi kilátás nincsen —, hanem arra is kíváncsi, túléli-e és mennyivel, Giovanni Spadolini miniszterelnök ötpárti koalíciós kabinetje ezt a pert — és mindazt, ami a per következménye lehet. Golyóálló ablakok, vasketrecek mögött őrzött vádlottak, készenlétben álló helikopterek, különleges rendőr alakulatok, pórázaikat rángató vérebek — a tárgyalásnak már a külsőségei is érzékeltetik, hogy a gladiátorok utcájában olyan esemény zajlik, amelyben Itália jelenének és jövőjének fontos elemei kavarognak. Nincs ennek a pernek egyetlen olyan vonása sem, amely ne bírna egyszerre kriminalisztikai és politikai fontossággal. Ezen a tárgyaláson voltaképpen nem kevesebbnek kell — helyesebben kellene —, kiderülnie, mint annak: kik voltak azok, akik, valamely mindmáig ködbe burkolódzó politikai Olimposzról megrendelték ezt a gyilkosságot —, és kik voltak azok, akik (elsősorban Moro saját pártján belül), úgy döntöttek, hogy nem mentik meg a baloldallal , folytatandó párbeszéd híveként ismert kereszténydemokrata államférfit. Az azóta eltelt zaklatott időszak, a meg-megújuló, s napjainkban is ugyanúgy fenyegető kormányválság-sorozat is bebizonyította, hogy e párbeszéd nélkül Itáliában nincs, nem lehet igazi kibontakozás. Sajnos, Olaszországra már régen nem jellemző, hogy a hivatalból illetékesek odafigyeljenek a perdöntő bizonyítékokra. Sem bűnügy, sem politikai értelemben... H. E. Soron kívüli ülést tartott a brit parlament Tovább gyűrűzik a Falkland-válság Szerdán délután soron kívüli ülést tartott a brit parlament. A téma kizárólag- a „falklandi válság”. A vitát a húsvéti szünet ellenére — az ellenzék kérte, hogy tájékozódjék a kormány diplomáciai és Katonai tervéiről. SzoKatlanul lojális ellenzék hallgatta végig szerdán délután a brit atsóházban Margaret Thatcher miniszterelnök beszámolóját a „1 alkland-val- ság” fejleményeiről. A kormányfő sem Michael Foottol, a Munkáspárt vezérétől, sem a szociáldemokraták nevében felszólaló Dávid Owentől nem kapott bíráló megjegyzést. Thatcher asszony megerősítette, hogy a kormány erőfeszítéseinek célja: a Falkland- (Malvin)-szigeteket megszálló argentin erők visszavonása, a brit közigazgatás helyreállítása. A Falkland- (Malvin)-szigetek tengeri blokádjáról szólva fenyegető megállapítást tett. Ha Argentína „kihívást” intéz a blokád ellen, — jelentette ki — akkor ezt a brit kormány annak bizonyítékaként értelmezi, hogy nem akar békét. Következésképp „akcióba lép — efelől senkinek ne legyen kétsége”. Haig kedden este érkezett haza Londonból, és a várakozások szerint talán már szerdán' esté tovább utazik Argentínába, amelynek kormánya „új elképzelésekkel” bővítette a Falkland-szigetek körüli vitát. Washingtoni diplomáciai megfigyelők rámutatnak: mind csekélyebb a valószínűsége annak, hogy Haignek sikerül visszafordítania a brit hajókh- dat, s eltávolíttatnia több ezer argentin katonát a Falkland- szígetekről. Sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a leendő tárgyalások igen feszült helyzetben, állandó katonai fenyegetések és a véletlen összeütközés veszélye közepette folynak majd. Az Amerikai Államok Szervezete kedden este végre egyetértésre jutott a Falkland- válsággal kapcsolatos határozatról, amely egyszerűen mindkét félnek felajánlja az AÁSZ tagállamainak segítségét a rendezéshez, amennyiben arra igényt tartanak. Bármiről hajlandók vagyunk tárgyalni, kivéve a (Falkland) szigetcsoport fölötti szuverenitásunkról — Aldo Moro gyilkosainak pere (Folytatás az 1. oldalról.) vezettette cellájukba az őt sértegető, kihívó módon viselkedő vádlottat. A tárgyalást a bíróság elnöke, Severino Santiapicchi az előre kitűzött 9 óra helyett csak 11 óra 30 perckor nyitotta meg. A késedelmet elsősorban a rendkívül szigorú biztonsági intézkedésekkel magyarázták. A bírák bevonulását a tárgyalóterembe o vasketrecben elhelyezett, láncaikat csörgető vádlottak sértő kijelentései kísérték. A Vörös Brigádok őrizetben levő tagjai közül csak 31-en, azok voltak jelen a kihallgatáson, akiket Moro meggyilkolásával vádolnak. A bíróság elnöke előbb egy órára felfüggesztette a kihallgatást, hogy kellően tanulmányozhassa az ügyész indítványát a Moro-ügy és a Vörös Brigádok egyéb, 1976—80 között elkövetett bűntettei összevont tárgyalására. Később, amikor a kihallgatást folytatták, a vádlottak súlyos sértésekkel illették a bíróság elnökét. Ekkor az elnök visszavezettette őket cellájukba, és elnapolta a tárgyalást. Csak rövi NICOLAE CEAUSESCU, a Román KP főtitkára, aki hivatalos kínai látogatáson tartózkodik, szerdán Shenang tartományba, Kína egyik legfontosabb ipari körzetébe utazott. A román vendég vidéki programja során találkozik a tartomány politikai és gazdasági vezetőivel. HELMUT SCHMIDT nyugatnémet kancellár júniusban New Yorkban részt vesz az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán — jelentette be szerdán a kormány szóvivője. HANS ELEVEN, a Norvég Kommunista Párt elnöke, aki a CSKP Központi Bizottságának meghívására tesz látogatást Csehszlovákiában, szerdán Prágában találkozott Gus- táv Husákkal, a CSKP KB főtitkárával. Rendkívüli parlamenti ülést hívtak össze Londonban a Falkland-vál- sággal kapcsolatosan. A képen: Frantls Pym brit külügyminiszter megérkezik a parlament ülésére. szögezte le Leopoldo Galtieri tábornok, argentin elnök Joao Baptista de Figueiredo brazil államfőhöz írt levelében. Párb eszédre van szükség Egyértelműen London a felelős a Falkland-szigetek kapcsán kitört brit—argentin viszály elmélyüléséért — hangsúlyozza Jurij Gvozgyev, az APN munkatársa. Kiemelve azt a tényt, hogy a brit hadiflotta háromnegyed részét vezényelték a Falkland- szigetek térségébe, a szemleíró felteszi a kérdést: vajon mi készteti a brit hatóságokat ilyen horderejű lépés megtételére egy olyan terület visszaszerzése érdekében, ami Nagy-Britanniától 8 ezer mérföldre, míg Argentínától négyszáz mérföldre található? Kedden a brit kormány is érintkezésbe lépett Figueire- dóval, felkérve őt árra, hogy befolyását latba vetve vegye rá Argentínát csapatai visszavonására a Falkland- (Malvin)-szigetekről. A brazil kormány eddig nem foglalt állást a szigetcsoport argentin elfoglalásával kapcsolatban. Argentína a Biztonsági Tanács natározatánas megfelelően kész visszavonni erőit a vitatott szigetcsoportról, ameny- nyiben Nagy-Britannia is figyelembe veszi a határozatot, es leállítja háborús készülődéseit — közölte a Biztonsági Tanácshoz intézett üzeneteben Eduardo Koca, Argentína állandó ENSZ-képviselője. Raul Quijano, Argentína küldötte az Amerikai Aljamok Szervezeténél (AÁSZ) kedden Washingtonban cáfolta, hogy Haig eddigi sikertelen próbálkozásai az amerikai közvetítés végét jelentenék és felszólította Haiget: folytassa kísérleteit. A NATO-ban feszült figyelemmel követik a Falkland- (Malvin)-szigetek miatt kirobbant brit—argentin viszály minden fejleményét, és felkészültek la fegyveres összecsapások több változatára is. Az állandó tanács (az állandó képviselő nagykövetek testületé) szerdán ismét megvitatta a helyzetet. Szélesebb értelemben — a szovjet újságíró véleménye szerint — a brit—argentin viszályt Nyugat—Dél konfliktusként is fel lehet fogni. Erre utal az a tény, hogy a válság elmélyülésével párhuzamosan a NATO tagállamai mindinkább támogatásukról ‘ biztosítják Londonnak azt a „jogát”, hogy katonai eszközökkel adjon választ Buenos Airesnek. A Szovjetunió továbbra is a kérdés tárgyalások útján történő rendezésének híve, és kész támogatni minden olyan erőt, amely hasonló megoldást szorgalmaz — szögezi le az APN hírmagyarázója. BT-ü!és a jeruzsálemi lövöldözés miatt Általános munkabeszüntetés Kedden éjszaka összeült a Biztonsági Tanács, hogy megvitassa a jeruzsálemi AL-Aksza mecsetben vasárnap történt incidens nyomán kialakult helyzetet. A BT összehívását az iszlám konferencia „Jeruzsá- lem-bizottságának” elnöki tisztét ellátó Marokkó kérte; a testület összehívását 34 arab állam támogatta. Haszem Nuszeibeh, Jordánia ENSZ-nagykövete felszólalásában új adatokat közölt az incidensről. A diplomata szerint az áldozatok száma jóval magasabb, mint azt Izrael állítja: 9 ember életét vesztette, több mint százan megsebesültek, és az izraeli katonák zárótűzzel fedezték a gyilkost. A BT szerdán este, középeurópai idő szerint 23 órakor ült ismét össze. ★ Az arab és más iszlám országok lakossága szerdán általános munkabeszüntetéssel tiltakozott a jeruzsálemi mohamedán szentélyek izraeli meggya- lázása, az Ál-Aksza mecsetben rendezett húsvéti vérengzés ellen. A Khaled szaúd-arábiai uralkodó felhívására kibontakozott megmozdulás résztvevői szolidaritásukat fejezték ki az Amerikai fegyverszállítások Tajvannak Erélyes kínai A kínai külügyminisztérium szerdán erélyesen tiltakozott amiatt, hogy az Egyesült Államok 60 millió dollár értékben hadi technikához szükséges pótalkatrészeket és egyéb hadfelszerelést tervez szállítani Tajvannak. Arthur Hummelt, az Egyesült Államok pekingi nagykövetét bekérették a kínai külügyminisztériumba. hogy átadják neki a tiltakozó jegyzéket. A jegyzék Kína szuverenitása megsértésének minősíti a Tajvannak szánt alkatrészek és hadfelszerelések szállítását, s az Egyesült Államokat teszi felelőssé az ügy esetleges következményeiért. izraeli megszállás alatt élő palesztin nép függetlenségi harca iránt. Kim h Szén hetvenéves Üdvözlő levél és távirat Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke levélben köszöntötte Kim ír Szent, a Koreai Demokratikus Közttár- saság elnökét 70. születésnapja-alkalmából. Az évfordulón Kim Jong Szun, a KNDK budapesti nagykövete szerdán fogadást adott, amelyen részt vett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. Házi Vencel külügyminiszter-helyettes. valamint a politikai, a gazdasági. a társadalmi és a kulturális élet számos képviselője. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is. ★ Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke táviratban üdvözölte Kim ír Szent, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának titkárát, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság államfőjét hetvenedik születésnapja alkalmából. Ma befejeződik az algériai látogatás Púja Frigyes megbeszélései Púja Frigyes külügyminiszter, aki hivatalos látogatáson tartózkodik az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságban, szerdán délután látogatást tett Rabah Bitatnál, az FLN Párt Politikai Bizottsága tagjánál, az algériai népi nemzetgyűlés elnökénél, majd a külügyminisztérium épületében folytatta kedden megkezdett hivatalos tárgyalásait vendéglátójával, Mohamed Benjahia külügyminiszterrel. A magyar külügyminiszter csütörtökön befejezi hivatalos algériai látogatását és a délutáni órákban érkezik hq?a Budapestre. Ötnapos hivatalos út Mitterrand Tokióban tárgyal Hivatalos látogatásra Japánba érkezett a francia állami5. Képünkön: Francois Mitterrand a tokiói repülőtéren Helyi idő szerint szerdán délután ötnapos hivatalos látogatásra Tokióba érkezett Francois Mitterrand francia köztársasági elnök, akinek személyéTudományos konferencia Lengyelországban A szakszervezetek jövőjéről A lengyel szakszervezeti mozgalom jövőjéről kezdődött tudományos konferencia szerdán a LEMP Központi Bizottsága mellett működő társadalomtudományi főiskola szervezésében. A tanácskozáson tudományos szakértők mellett részt vesznek a különböző szakszervezeti irányzatok képviselői, valamint varsói üzemek ifjúsági és pártaktivistái is. Áttekintik a népi Lengyelország szakszervezeti mozgalmának eddigi tapasztalatait, valamint azokat o politikai és gazdasági következményeket, amelyekkel a szakszervezeti mozgalom 1980 augusztusa utáni széttagolódása járt. Ugyancsak napirenden szerepelnek olyan kérdések is, mint az újjászülető szakszervezeti mozgalom eszmei arculata, a mozgalom formái és felélesztésének szakaszai. Mint a társadalomtudományi főiskola rektora, Norbert Michta elmondta, a tanácskozás feladata az, hogy formába öntse a követelményeket egy olyan új szakszervezeti mozgalommal szemben, amely a dolgozók érdekeinek védelmét tekinti fő feladatának. A kormány februárban általános vitára bocsátotta a szak- szervezetekről szóló irányelveket. Ezek között kiemelt helyen szerepel, hogy a szakmai szervezeteknek tiszteletben kell tartaniok a Lengyel Népköz- társaság alkotmányos rendjét, a LEMP vezető szerepét, s az ország szövetségesi kapcsolatait. A kormány a dólgozókra bízta annak eldöntését, hogy az országban a jövőben egy vagy több szakszervezeti tömörülés működjék. A február óta folyó országos vita — amelytől a Szolidaritás sok tagja távol tartja magát — egyelőre nem hozott megegyezést. A szakvezetek funkcióinak egy részét a munkahelyi szociális bizottságok gyakorolják. ★ A konfrontáció hívei nem tudnak belenyugodni lengyel- országi vereségükbe, így a legkülönbözőbb eszközökkel: röpcédulákkal, falfeliratokkal igyekeznek valamiféle „ellenállási hangulatot" szítani. Mint a Trybuna Ludu szerdai számában írja, a Szolidaritás emigránsainak Münchenből, Párizsból és Washingtonból érkező rádió-propagandája mellé húsvéthétfőn egy újabb akció társult. Este 9 órakor illegális rádióadó ultrarövid hullámon hétperces „műsort” sugárzott, amelyben a szükségállapot előírásai ellen uszították a lakosságot. Mint a LEMP központi lapja megállapítja, jellemző, hogy a rádióadásról alig egy óra múlva már beszámolt a „Szabad Európa” rádió, s meg is ismételte az ultrarövid hullámon elhangzott „műsort”. ben először jár Japánban francia államfő. Népes kíséretének tagjai között van Claude Cheysson külügy-, Jacques De- lors gazdasági és pénzügy-, Michel Jobert külkereskedelmi, Jean-Pierre Cheve:lement kutatási, technológiai, valamint Jack Lang kulturális miniszter. A Mitterrand Tokióba érkezése után tartott japán—francia külügyminiszteri konzultáción a felek elsősorban a gazdasági súrlódások problémáját tekintették át. Szakuraucsi Jo- sio és Claude Cheysson, a két külügyminiszter egyetértett abban, hogy az árucsere-forgalmat kiegyensúlyozottabbá kell tenni. Párizs álláspontja szerint ugyanis Franciaország számára hátrányos, és politikai feszültség forrásává is válhat a szigetország kereskedelmi- mérleg-többletének további növekedése. Nemzetközi politikai kérdéseket áttekintve, eszmecserét folytattak a Szovjetunióról, Lengyelországról és az ázsiai térség helyzetéről, beleértve Kínát. Cheysson hangsúlyozta, hogy országa a politikai nézet- eltérések ellenére is fenntartja a Szovjetunióval a kölcsönösen előnyös gazdasági érintkezést, amelynek példája a szibériai földgázvezeték építésében való francia részvétek Szakuraucsi Kínáról szólva kifejtette, véleménye szerint „jelenleg semmi sem mutat arra, hogy Peking meg akarná változtatni a nyugati politikai rendszerrel és a harmadik világgal való együttműködését”. Francois Mitterrand útban Japán felp, a Szovjetunió felett átrepülve táviratban fejezte ki jókívánságait a szovjet népnek és Leonyid Brezs- nyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének.