Pest Megyei Hírlap, 1982. április (26. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-14 / 86. szám
Pest megyében ők az elsők ló helyre került a pénz A szervezés próbája mindig a gyakorlat Egy község a járásban, amely az előző ötéves terv idején kétszer is harmadik volt a megyében, 1981-ben pedig első. Hogy miben? Az egy főre jutó társadalmi munkában, amelynek az értéke Verőcemaroson 2 ezer 420 forint. Háromezer-nyolcszáz- negyvenkilencen élnek a faluban, s közigazgatásilag ide tartozik Szokolyá 1 ezer 811, és Kóspallag 876 lakossal. A három helység 16 millió forinttal gazdagodott a közösség összefogása nyomán. Kovácsné Tóth Mária tanácselnök szívesen beszél az eredményeikről. A példa nyomán — A társadalmi munkának a legrégibb hagyományai Kismaroson voltak. A község jelentette a lendítőerőt. 1976 körül mozdultak meg igazán a verőceiek, akkor épült fel az egészségház, akkor lettünk először harmadikok a megyében. Közben az emberek meg ismerkedtek a közös munka sikereivel, sok élménnyel gazdagodtak, az elismerés is jól jött. — Ügy nekilendültünk, hogy 1979-ben egy száz gyermek befogadására alkalmas óvodát építettünk, aztán ragasztottunk hozzá egy napközis konyhát, majd az orvosi rendelő kulcsát is átadtuk. Ismét harmadikok lettünk. A kóspallagiak és szokolyaiak sem akartak lemaradni, s azt mondták, hogy jó volna elmozdulni a harmadik helyről. Ilyen előzmények - után lettünk elsők. — És mit építettek 1981- ben? — Sportöltözőt, orvosi lakást és rendelőt, bővítettük a kettes számú óvodát, nyújtottuk a járda hosszát. Pontos számítások A munka szervezésében a tanácstagok játsszák a főszerepet. A tanácsnál láttam egy nyomtatványt, amely körbe jár a faluban, mindenki ráírja, hogy az adott évben hány munkaórát vállal. Ennek ismeretében a tanács dolgozói megtervezik, hogy az anyagi forrásokból és a felajánlásokból mit lehetne kihozni. Eleinte ők is féltek a házilagos kivitelezések buktatóitól, de aztán rájöttek; jó szervezéssel, a bizonylati fegyelem betartatásával komoly eredményeket lehet elérni. Olyan objektumok létesülnek a községben, amelyek társadalmi munka nélkül csak az álmok szintjéig juthatnának el. Pedig Verőcemaros helyzete kedvezőtlen. Nincs nagyobb üzem, amely segítene. A tanácsnak egyetlen tehergépkocsija van, mozgalmas hétvégeken a motornak nincs ideje lehűlni. Nem az embereket nehéz mozgósítani. A szervezőkészség próbája a helyszín. Csak annyi munkáskéz legyen, amennyi szükséges. Ha sokan vannak, úgy érezhetik egyesek, hogy értelmetlen az ottlétük. Pontosan ki kell számítani a szak- és segédmunka arányát. Az anyagnak és szerszámnak is optimális mennyiségben illő rendelkezésre állni. Nagy idegenforgalom A kiváló társadalmi munkáért kitüntetésnek becsülete van a községekben. Bár megyei elsők, mégis csak két személy kapta a megtisztelő címet. Horváth László tanácstag és Jacsó László kőműves. Igaz, húszán kaptak kiváló és érdemes társadalmi munkás címet. Április másodikán a helyi ünnepségen hozta a postás a 900 ezer forintot, amely a megyei legjobbnak jár. — Mire költik a pénzt? — Van helye bőven — mondja az elnöknő. — Most folyik Szokolyán egy akció a napközis konyha építésére. Nagy gondja a térségnek, hogy nincs egy komoly művelődési ház. Pedig az idegen- forgalom nagy. Itt az úttörővasút, Királyrét, Magyarkút. A kereskedelmi egységek nehezen tudják kiszolgálni a tömegesen érkező vásárlókat. Jó volna még egyszer-kétszer nyerni. A beszélgetés után jut idő nézelődésre. Az aranyeső és az orgonák már tavaszi ruhában pompáznak. A hőmérséklet 15 fok felé közeledik. Még csendes az 1 ezer 200 üdülő- ingatlan is. Nemsokára azonban lepattannak a zárak a kapukról. Jó helyre került a 900 ezer forint. Vicsotka Mihály A tanácsháza postájából Mit kérdeznek a levélírók? Több olyan levél érkezik a városi tanácshoz, melyben a levélírók a város szemetes járdáit és a levegő szennyezettségét kifogásolják. Javasolják, hogy a járdát mindenki takarítsa el maga előtt. A tanács műszaki osztálya szerint: — A járda eltakarítása a tulajdonos vagy a bérlő feladata. A műszaki osztály már nemegyszer felszólította azokat, akik előtt szemetes a járda, télen eltakarítatlanok a hóbuckák, hogy teljesítsék a kötelességüket. Akik ezt nem teszik meg, szabálysértést követnek el, s ezért büntetést szabnak ki. A levegőszennyezés határértékeit a nemzetközi szabvány írja elő. Ennek túllépése szintén büntethető. Vácott is minden évben mérik a szeny- nyezés mértékét. Az idei első mérés épp a közelmúltban fejeződött be, s az adatok értékelése folyik. A megengedettnél még mindig jobban szennyezte a levegőt a DCM, a Pest megyei Közúti Építő Vállalat, a Betongyár, a Híradástechnikai Anyagok Gyára és a Chinoin telepe. Ezért a DCM-et 4 millió 300 ezer forintra, a többi vállalatot összesen 73 ezer forintra büntették meg. A pénz persze nem minden, mert addig nem érünk el lényeges eredményt, amíg a vállalatok költségvetési tételként tervezhetik a környezetszennyezésért kiszabott pénzbüntetések összegét. M. Gy. Rockförfénef Galgagyörkön április 19-én az ifjúsági klubban a rock történetéről tart előadást a ze- begényi klubkönyvtár vezetője, Pálos István. Püspökhatvanban április 26-án beszél a műfaj sajátosságairól az ifjúsági klub tagjainak. Gödi gödrök Valami van, de... örömmel hallottuk, hogy Gödön a Béke út kiszélesítésére éS aszfaltozására sor kerül a tavaszi idényben. Nemrégiben gépek és emberek jelentek meg, s rövid idő alatt réteg rétegre került, emelkedett az új út. A járókelők megálltak szemlélni a munkát. Még dolgoznak az úton a narancssárga ruhás emberek. A KPM az ígérete szerint teljesíti vállalását. Csakhogy a Béke utat sorompó keresztezi, s ez a szakasz már a vasúté. A MÁV legutóbb tavaly nyáron végzett itt munkálatokat. Daruskocsik betonlapokat raktak le a sínek közé, s egy kis aszfalt is került az útra. Azóta ismét nagy szintkülönbségek teszik próbára a gépkocsik lengéscsillapítóit, a vezetők idegeit. Göd gazdagodik egy úttal, amely kifogás nélkül járható, de a MÁV szakasza miatt nem teljes az emberek öröme. A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Balladák és ex librisek Arany János-est Vácott, a városi és járási könyvtárban április 19-én rendezik meg Selley Zoltán előadóművész Arany János előadói estjét. A gyermek- könyvtárban 20-án nyílik meg a jászberényi kisgrafikai barátok körének ex libris-kiállítása. ____________ Tanácstagi beszámolók XXVI. ÉVFOLYAM, 86. SZÁM Csak pár percig fart a csend 1982. ÁPRILIS 14., SZERDA Április 14-én, szerdán 18 órakor: 39. választókörzet, előadó: Balogh Ferencné, Gábor József Általános Iskolában. Április 15. (csütörtök) 18 óra. Milliókat költenek könyvekre Csendes ilyenkor dél tájt a Duna-parti Szob. A főutca meg a rév környéke — ahol nyári hétvégeken hosszú kocsisor kígyózik átkelésre várakozva —, mintha csak a délutáni pezsgésre, megélénkülésre várna az oszladozó páréban. Vevő most alig tér be a szövetkezet szép, tágas könyvesboltjába, így zavartalanul beszélgethetünk Veres Ferenc- nével, az üzlet vezetőjével. Számokat sorol, adatokat, elmondja a beszerzéssel járó gondokat, majd váratlanul felderül az arca; az utca felől egyre erősödő zsivaj szűrődik be. Jönnek a gyerekek... Néhány perc múlva egy tucat negyedikes-ötödikes kisiskolás tódul be. Első dolguk persze, megnézni, van-e a pulton, a kisasztalon színes reklám, szóróanyag, aztán eleinte óvatos mozdulattal lapozgatni kezdik a polcon sorakozó, csábító külsejű könyveket. — Főzött a szarka — idézi egy ízléses kiadvány címét Maros Ildikó. — Ezt kérem majd nyusziünnepre, húsvétra. — Hóember a domtetön — mutat az egyikre Lantos Zita. — Ezt már megkaptam a Télapótól. De hol van az már... A két' kislány a IV/A. tanulója. Közöttük áll egy ötödikes kisfiú, s azt kérdezi Veres Ferencnétől: — Apukám megkért, tudjam meg; kapható-e ■ Székely Éva könyve, meg a Kramer kontra Kramer? — Mondd meg apukádnak, a jövő héten meghozatom. — És az megvan, hogy Két nap az élet? Robert Merle írta. — Érdeklődik egy copfos, mogyorószemű ötödikes kislány, papírlapot tartva a kezében. Anyukám felírta, nehogy elfelejtsem. — Ebből még van egy pélgem jobban megismerni őket, I de figyelemreméltó értékben j ad el könyvet Verőcemaroson j Mester Aurélné, Vámosmiko- I Ián Papi Géza, Szokolyán Tóth Jánosné, hogy csak néhány nevet említsek. Huszonöt éve . Mivel az Áfész-iroda karnyújtásnyira van, a központban dolgozók „régi jó szokás” szerint lecsípnek az ebédidőből néhány percet, s betérnek könyveket böngészni. Ezúttal Rasman István, a szövetkezet tapasztalt elnöke nyitott be néhányadmagával. Tőle tudtuk meg: a már többször korszerűsített, tatarozott, s most kényelmes vásárlást biztosító könyvesboltot negyedszázaddal ezelőtt adta át az Állami Könyvterjesztő Vállalat a Szobi Áfész-nak, végrehajtva a SZÖVOSZ és a Kiadói Főigazgatóság közötti megállapodást. Ebben az időben egyébként 92 járási állami könyvesbolt került szövetkezeti tulajdonba. Az üzlet az 1957. évi 97 ezer forintos évi forgalmát 1961-re 398 ezer forintra növelte. Ezt a fellendülést annak köszönhette, hogy sikerült kiépítenie a járás községeiben a könyvbizományosi hálózatot. Ugyanis 1961-ben már 34 helyen lehetett könyvet vásárolni. Búcsúzáskor megemlítette a szép üzlet vezetője: ha majd fellendül az idegenforgalom, azaz nyáron, közvetlenül a rév mellett, a strand területén, forgalmasabb napokon felállítanak egy könyvsátrat. így az átkelésre várakozó autósok és utasaik a frissítő és harapnivaló mellett, talán könyvvásárlásra is kedvet kapnak a gyönyörű panorámát nyújtó Duna-parton. Kovái Iván :* «MfMpf A könyveket böngésző gyereksereg Simay István felvétele Választókörzet El őadó Beszámoló helye 22. Dr. Vass Gábor Báthori úti ált. isk. 24. Kassai Gézáné Bélésgyár, kultúrterem 26. Lakatos János művelődési központ 29. Krauze István könyvtár 30. Toldi Éva kereskedel- mi és vendéglátó isk« 45. Borsós János Hajógyár, ebédlő 52. Barazutti Sándor mezőgazdasági szakközépiskola Mindenből egy keveset Gödi program Gödön, az Ady-klubban április 16-án Levente Péter színművész „Ki kopog” címmel ad szórakoztató műsort a gyerekeknek. Április 17-én a Karaván- és a Camping-klub rendezésében a József Attila Művelődési Házban Méhész Pál, a járási közlekedésbiztonsági tanács elnöke közlekedési fórumot vezet filmvetítéssel egybekötve. Április 23lrán a budapesti Meseszínház Aladdin és a csodalámpa című játékát mutatja be, majd 30-án Aradszky László, Kovács Erzsébet táncdalénekesek és Radványi Barna humorista szórakoztatja a közönséget. Kiállítás a dzsámiban Váci György könyvkötőmester országjáró kiállítása most már párhuzamosan, két helyen is látható, egy időben. Április elején Fehérgyarmaton, a Móricz Zsigmond Művelődési Központban nyitotta meg Galambos Ferenc váci tanár a kiállítást; néhány nappal később pedig Szigetváron, a Zrínyivárban — Szulejmán szultán egykori dzsámijában — mutatták be az ősi, szép mesterség történetét. ICezos dolgaink szolgálatában Három arc, bárom alkotó dány. — Akkor délután bejön érte az anyucikám ... Ahogy elszállingóznak a kisdiákok, a boltvezető megjegyzi : — Itt van a közelben az iskola. Hazafelé tartva, sokszor betérnek a gyerekek. Törzsvevőkor alakult ki belőlük, többségüket névről ismerem. Amikor csak tehetem, elbeszélgetek velük. Tudja, sosem lehet elég korán elkezdeni tanítani a könyv szeretetére ... Tervezhető forgalom De a számokról se feledkezzünk meg: a Szobi Áfész könyvesboltjában tavaly 1 millió 800 ezer forint értékű könyv, lemez talált gazdára. Az idén 2 millió 100 ezer forintos árbevétellel számolnak. Az árukészlet egyébként megközelíti a 300 ezer forintot. A havi forgalom változó, van, amikor a 200 ezer forintot is eléri, néha meg nem több 170 ezernél. — Sokat köszönhetek a bizományosoknak — magyarázza a boltvezető. Nincsenek sokan, a tizenkilences létszám elegendőnek látszik. Én legalábbis így gondolom, bár alig fél évvel ezelőtt vettem át az üzlet vezetését. Mint kiderült, erre tavaly ősszel kérték fel Veres Fe- rencnét, aki férjével együtt dolgozik a szövetkezetnél már hosszabb ideje. S mivel a könyveket mindig szerette, no meg önállóbb, színesebb munkára vágyott, örömmel mondott igent az új feladatkörre. — Kik a legjobb bizományosok? — Még nem volt lehetőséA FALUSI SZÍNPADON bemutatott műsor után nem közlik a szereplők és rendezők hosszú listáját. Az élmény hatása alatt viszont kezet kellene velük szorítani. Az első, akivel a csomádi szlovák együttes vezetői közül találkozom, Gyenes József a zenei kísérő, s mint kiderül zenei vezető, szerkesztő és mindenes, rrtagyar-szlovák-tör- ténelem szakos budapesti tanár. — Apám kecskeméti magyar, anyám maglódi szlovák volt, s én egyszerre tanultam meg mind a két nyelvet — mondja magáról, belekezdve, hogyan vált- szerelemesévé a vidék népművészetének. — Fiatal néptanítóként 47 évvel ezelőtt Csornádra kerültem, s hosszú ideig itt éltem, s a tanítás mellett anyagot is gyűjtöttem. Akkor még a min- denapi életben találkozhattunk azzal, amit ma ápolunk, s megtartva akarunk tovább fejleszteni. 1722 óta élnek ezen a területen szlovákok, s dalaikban, táncaikban, díszítő- művészetükben sok a kölcsönhatás, a szlovák és magyar elemek együttesétől váltak sajátossá. Amikor nyugdíjas lettem, újra megkerestek a falubeliek. Nem kell mondanom, hogy szívesen jöttem. Ennek 3—4 éve. KOREOGRÁFUS munkatársa Suba Éva, a KISZ KB néptánc együttesének tagja, akivei együtt 30 gyerek és 16 felnőtt tanításával foglalkoznak, minden csütörtökön este 7 órától. — Ahhoz képest, hogy a két csoport két és félórás műsort tud bemutatni, ez nem sok idő. A műsoruk láttán szinte hihetetlen. — Szakmailag ezt úgy mondjuk, hogy jó az anyag — mosolyodik el Suba Éva, s Gy«nes József szerint is nagyon jó a tagok zenei hallása. Mindketten élnek-halnak a népművészetért. Gyenes József német népdalokat is gyűjtött. Éva szülei a zempléni szlovák községben, Vágáshután tanítottak, s itt a családban kapta az első t indítást. Már gyerekkorában táncolt egy szlovák csoportban, s egy másik ilyen nemzetiségi csoportot is vezet Kiskőrösön. Szívesen teszi meg a nagy utat a rendszeres próbflkra. ÉRDEKESEN ALAKULT Tapodi József né tanítónő, a püspökhatvani együttes vezetőjének útja. aki bár a felvidéken született, családjában mindenki magyar volt, s maga is annak vallja magát, noha anyanyelvi szinten beszéli a szlovákot. A második világháború után, Magyarországra települt át, s a szülőfalu után Békéscsaba, az alföldi megyeszékhely lett az otthona. — Én tehát tudom mit jelent a nemzetiségek megbecsülése — jegyzi meg, mintegy indoklásul, hogy mitől vált e kultúra elkötelezett művelőjévé. Budapesten, szlovák tanítóképzőben szereztem képesítést, s 1955-ben Püspökhatvanba kerültem, azóta itt tanítok, itt élek. Csöndesen, szerényen ejti a szót, a világért sem említené, mennyi munkája van abban amit az együttesétől látunk, s feltehetőleg sok diplomácia és népszerűség is kell ahhoz hogy hallgassanak a szavára, mamák és nagymamák, hogy újra előkeressék a szépen hímzett blúzokat, szoknyákat, hogy azok mintájára újakat varrjanak a gyerekeiknek, unokáiknak. Azt mondják, hogy a szereplők gyönyörű színekben pompázó viselete egyenként is megér 30 ezer forintot. — Jól érzi itt magát? — Nagyon. MESÉSEN SZÉP TÁJ. Csengő-bongó muzsikát, mezei virágok színeit, formáit viszem haza az emlékezetemben, amint visszatekintek a dombok elé épült Püspökhatvanra. Nevezetes hely ez. Népi kultúránk három kitűnő alkotóját ismertem meg benne. Kovács T. István . ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)