Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-02 / 51. szám
4 1982. MÁRCIUS 2., KEDD Túl a honfoglaláson Félig megtett út Budakeszin Egy vonzó kiállítás sikere Szemet örvendeztető látványosság Bízvást állíthatjuk: a megye legimpozánsabb épülete Budakeszi tavaly májusban felavatott művelődési háza, sőt az adottságokat tekintve joggal nevezhetjük művelődési centrumnak. Nemcsak építészetileg érdekes, hanem nagyszerűen megfelel céljának is. Azért érdemes ezt megjegyezni, mert sajnos néhány nem túl régen készült, vagy felújított intézmény csak nehezen tud megfelelő színtérül szolgálni a korszerű közművelődés formáinak. Leggyakrabban a csoportos foglalkozásokhoz, illetve a kötetlen szórakozáshoz szükséges helyiségek hiányoznak vagy tűnnek kevésnek. Erre nem panaszkodhatnak Budakeszin a népművelők és a település lakói. Bolyongás a házban A főútvonalra nyíló négyszintes épületet csak ritkán lehet üresen találni. Ezzel persze nem állítjuk azt, hogy az Intézményt már sikerült optimálisan kihasználni. Bizonyság volt erre legutóbb egy februári hétköznap estén tett sétánk is. Az alagsori próbatermet viszonylag ritkán használják a művészeti csoportok. A mellette nyíló kondicionáló- szobát sem sikerül még igazán birtokba venni: hosszú hónapokig csak terv maradt, hogy az érdeklődők egyéni feladatlapok alapján használhatják a felszereléseket. Ugyanis a feladatlapok máig hiánycikknek számítanak, így aztán a népművelők nem verik nagydobra a lehetőséget. Rendszerint akad vendég a földszinti előcsarnokban is, a kényelmes fotelekben újságot, folyóiratot olvasnak. Az üvegfalú olvasószoba kézikönyvtárában is folyamatosan találunk látogatókat. De a stúdiószoba még nem vált plég népszerűvé, viszonylag még kevesen érkeznek, hogy hanglemezekről magnófelvételeket készítsenek, vagy szalagról kazettára másolják kenvenceik műsorát. A belsőépítészetileg szépen kialakított előcsarnok kihasználatlan alkalmat kínál az intézmény műsorainak, művészeti csoportjainak és klubjai programjának, valamint a könyvtár új szerzeményeinek hirdetéséhez. Az egész első emeleti szintet a nagy előadó foglalja el, amely harmonikafalakkal akár öt részre is osztható, így egy időben több rendezvénynek is helyet adhat. Azaz csak adhatna, mert az építkezésnél nem jutott pénz a hangszigetelő függönyökre, s most egymást zavarják a foglalkozások. Remélhetően nem sokáig, mert rövidesen helyükre kerülnek a hangfogók. Aztán nem zavarja majd a sakkozókat a filmvetítés, vagy a nyugdíjasklubot a táncház, esetleg a délutánonként nyitva tartó büfé. Nos, ez a hely további lehetőséget kínál: a közösségi tér kialakítását, ahol felállítható lenne egy i információs pult, használhatnák a játékokat, olvashatnának, beszélgethetnének a látogatók, a könyvtárba igyekvők. Egy emelettel feljebb működik ugyanis a budai járási könyvtár. Egyszerre legalább tucatnyi olvasó ad munkát a gyermek és felnőtt részleg könyvtárosainak, akik szemmel láthatóan minden tenyérnyi területet kihasználnak. Szakrendbe sorolták a könyveket, átrendezték a katalógust, a kötetek közé propagandaanyagokat is „csempésztek”. Mindennek köze van ahhoz, hogy az új helyen eltöltött hónapok alatt jelentősen emelkedett az olvasók száma. A már általános gyakorlattá vált könyvtári irodalomórák mellett minden héten rendeznek Mesekuckót a kisiskolásoknak és Fölfedezem a könyvtárat címmel az óvodásoknak kínálnak programot Csak gyerekeknek? Budakeszi kulturális centrumának működéséről a műsorfüzet vallhat a legobjekti- vebben. Az ízléses és áttekinthető leporelló első oldalán találjuk az intézmény nyitvatartási idejét. A szerdai szünnap arra enged következtetni, hogy a népművelők számításba vették az ötnapos munkahét követelményeit. Vagy mégsem?' Szombaton és vasárnap szinte kizárólag gyermekfoglalkozásokat és discót találunk, sőt vasárnap kora délután bezár a művelődési ház. Mondván: sok a bejáró dolgozó, s munkanap előtti estén úgysem jönnének. Bizony sovány s nehezen igazolható magyarázat. A discón • és a különböző névre keresztelt bálokon kívül havonta egy hangversenyt, egy kiállítást, egy színházi előPálya és a Czokás-mondás: a gimna- zisták elhalasztják a pályaválasztást. S a megállapítás ráadásul igaz. Négy év után kezükben lesz érettségükről az oklevél, s ki tudja, kit, merre visz az útja? Hiszen tapasztalat, hogy viszonylag kevesebb hányaduk jut be felsőoktatási intézménybe. Ezért is nagyon hasznos a gimnáziumi fakultáció. A diákok a második év végén döntenek: merre keresik majd az érvényesülést, és ennek megfelelően választanak szaktárgyakat. A tanügy vezetői segíteni akarnak a választásban, ez indokolja, hogy a gimnáziumok második osztályában rendszeresek — szörnyű elnevezés — a pályaorientációs órák. Tudóskodó témakörök sorozata alkotja ezen foglalkozások óratervét. Bár nem haszontalanok, de az egyszerű közlésnél többet nemigen adnak, ezért alig-alig ébresztenek a tanulókban választási „motivációkat”. Ez a vélemény több tanár álláspontját visszhangozza. S ez az a ritka — mondjuk inkább, aránylag ritka dolog, amelyben pedagógus és növendék maradéktalanul egyetért: a jelenlegi pálya- orientáció nem szűri ki a pályakorrekciót. Született egy áthidaló megoldás, hasznosnak Ígérkezik, de ezt sem lehet százszázalékos receptnek tekinteni. Az ócsai gimnázium másodikos — csak egy van — tanulócsoportjának osztályfőnöke, Nádas Zoltánná engedélyt kért, hogy kamaszok eltérjen a hivatalos tantervtől. Nem tartja meg a szokványos, ismertető és munkalélektani előadásokat. A pályaorientációs órákra vendégeket hív, átadja a katedrát és szabadjára engedi a tanulók kíváncsiságát. Volt már a meghívottak között pilóta, növénytermesztő, mérnök, állattenyésztő, nyomdász és újságíró. Valameny- nyien a pályára kerülésükről, munkájukról, kereseti lehetőségeikről és köznapi életformájukról beszéltek. Végül is a saját sorsukról vallottak, amely természetesen személyes vonatkozásokkal telítődött. S a fiatalok érdeklődésének csak a folyosói csengő tudott mindeddig véget vetni. H a csak tehetik, közösen meglátogatják alkalmi előadóikat a munkahelyükön, hogy lássák, tapasztalják mindazt, amit hallottak. Őszig van idejük dönteni a gimnazistáknak. Korai volna keresni: hányán és hogyan döntöttek. Az viszont igaz lehet — néhány okoskodó kamasz így fogalmazott —, „arra mindenképpen jók ezek a találkozások, hogy sok mindent megismerünk az életből”. Minden találkozáson akad egy-két teenager, aki úgy érzi, közelebb került hozzá egy szakma, ha tetszik: hivatás. A közelmúltban keresték fel szerkesztőségünket az ócsai gimnazisták; a nyílt szívű és eszű érdeklődők között volt, akinek a nyomdászkodás, s akinek az újságírás tűnt vonzónak. Szurkolunk nekik! Kr. Gy. adóestet találunk a műsorban. Ezek mellett hétfőn esténként rendeznek felnőtteknek filmvetítést. Hat művészeti csoport működik rendszeresen, s kedvezőnek tekinthetjük, hogy á tánc, a zene, a vizuális és színházi kultúra területeit is magukba foglalják. A kis közösségek közül legnagyobb rendszerességgel az alkoholellenes klub és a nyugdíjasok klubja működik. A szülők klubja, illetve a kertbarátok köre — havonta egy-egy foglalkozással — inkább előadás- sorozatnak tűnik, Ez közös ügyünk! A tanfolyamok akár példaként szolgálhatnak a működés tartalmi hiányosságaira. A színpadi és néptánc, valamint a zeneiskola lényegében az általános iskolás korig vonzza a hallgatókat. Az angol, illetve a német nyelvtanfolyamok — az egyik gyermekcsoport — várják a felnőtteket. Végül is ha összeszámlálnánk a kis csoportok látogatóit, tekintélyes számot kapnánk: háromszázötvenet. Csakhogy a túlnyomó többségük az általános iskola padjaiból kerül ki. Budakeszin a majdnem optimális feltételek mellett sem találták meg azokat a művelődési formákat és lehetőségeket, amelyek a derékhadat, a felnőttek korosztályait csábítanák a művelődési házba. Kétségtelen, hogy az új intézmény szervezeti formáinak megteremtése és működésének zavartalan beindítása időt vesz igénybe. Budakeszi művelődési házának programjába láthatóan sikerült beépíteni az összes már meglevő hagyományos megoldásokat. Tíz hónappal túl a honfoglaláson megtették a fél utat. Mindenekelőtt a munkásművelődés területén kellene többet tenni a jelenleginél. Ez annál is inkább elvárható, hiszen a művelődési ház fenntartásához megközelítően háromszázezer forinttal járulnak hozzá az üzemék. A kapcsolat tehát jónak mondható. Ezért kevésnek tűnik, hogy a népművelők állítják össze az üzemi ismeret- terjesztő programokat és időszakonként kiállításokat rendeznek az üzemekben. Hasznos volna, ha folyamatossá, gyakorlativá tennék az együttműködést a nagyközség társadalmi és tömegszerveze- teivel. Ezáltal válhatna a művelődés Budakeszin is közüggyé, mert a közművelődés nem a köz népművelését jelenti, hanem a népművelést teszi társadalmi méretű közös üggyé. És ezt az állapotot a népművelőknek kell létrehozni. Kriszt György MllSOr. Van Heltai Jenőnek egy kedves kis rigmusa a viccgyártói mesterségről. Rövid, hadd idézzük az egészet: A humorista olyan ember, ki humorizál szakértelemmel. Fején kalappal vagy anélkül, humorizál, míg belekékül. Fején anélkül vagy kalappal, humorizál ö éjjel-nappal. Mindig van élce, adomája, jaj istenem, be ronda pálya. Nos. aki végigülte a szombat délutáni és az esti televíziós programot, nem kevés ingerenciát érezhetett e rímes kifakadás átköltésére. Mondjuk, emigyen: A műsorszerk. úr olyan ember, ki műsort szerkeszt szakértelemmel. Fején kalappal vagy anélkül, műsort szerkeszt, míg belekékül. Fején anélkül vagy kalappal, műsort szerkeszt ő éjjel-nappal. Mindig van filmje, ratatája, nézőkéim, kutya egy pálya. Már elnézést a kiforgatásért, de a legjámborabb előfizető is el tudja képzelni, micsoda kínokkal és keservekkel járhat csupán egyetlen nap látnivalóinak többé-kevésbé arányos, a legkülönfélébb igényekre is tekintettel lévő ösz- szepászítása. Tehát az, hogy a gyerek éppen úgy találjon magának kacarászásra csábító betétet, amint hogy a felnőttnek is jusson egy s más cselekménysor az indulatosabbjából, A művészeti anyag a mindennapi életnek állít emléket Vonzza a látogatókat a Műcsarnok látványossága: a Moszkva, a Szovjetunió fővárosa című kiállítás. A naponta háromszor megtartott divatbemutatók az asszonyokat és a lányokat, csalogatják hangos tereferére, a működő hold- kompmakett a tizenévesek tucatjait. Az űrhajós ruhát és a bolygóközi űrállomást a huszonévesek nézegetik leginkább, no és az annál idősebbek. Többen közülük hangosan is fölsóhajtanak: szívesen vállalnának manökenként próbát vagy egy órás repülést. A hét vége nézői között nagy-nagy sikert arattak a játékok; a híradástechnikai eszközök. Az orvosi műszereknél is adódott önkéntes magyarázó, aki szakszerűen ecsetelte egyik-másik működését. Akik szívesen modelleznek, azok szép példákat tekinthetnek A bolygóközi űrállomást mindenki szemügyre veszi-FIGYELŐ Az űrhajósterem a bejárattal meg: hogyan kell egy sugár- utat megmintázni, avagy hogyan lehet lenyűgöző egy-egy sportcsarnok nemcsak az életben, hanem a maketten is. A hazai házgyári lakások lakói kicsit irigykedtek moszkvai társaikra: o bemutatott otthon nemcsak tágasságával, hanem ötletes térelrendezésével is sikert aratott. Tulajdonképpen mindenki talált — és a hét végéig még talál is — magá- nakvalót ezen a tárlaton. Ezért nem véletlen, hogy családok százai keresték fel — közös élményt szerezve — a termeket. A szépművészetek barátai festményekben, szobrokban, grafikákban és tértextilekben gyönyörködhettek. Különösen értékelték a realista ábrázolást, a plasztikák élet- teliségét, nemkülönben a festmények fotonaturalizmust súroló aprólékos kidolgozásmódját. Sok nézője akadt a kísérletező kedvű keramikusoknak az érzelmesebbjéből, az ilyenolyan ínyenceknek a tudományok, vagy a művészetek iránti vágyát nem is említve. Röviden és egy szussza- násra: ezen a bizonyos 27-i napon, nem kevesebb, mint három olyan egyveleg került egymás mögé, ami —, hogy a közkeletű tojáshasonlattal éljünk —, egyazon szárnyas tollai közül potyogott ki. Jött előbb a Háztartás elnevezésű családi magazin különkiadása (hogy ennek a se alapötlete, se stílje-formája kellemkedős- dinek már ilyesmije is lehet!), benne csupa színészi kettőssel és magánszámmal. Jött aztán közvetlenül utána a Feleki Kamill és vendégei című, amúgy bűbájosán kedves sorozat, ám benne megintcsak a hajdan volt színpadjárók kettőseivel és magánszámaival. Mindezek legtetejébe pedig a ritka gyöngécske alapötletre felépített, s az ósdinál is ósdibb poénokkal megtűzdelt Operett a jelmeztárban névre hallgató dal- és táncömleny zúdult tova a képernyőn, részben a Háztartásban már egyszer látott aktorokat és aktrisszákat újra mutatva. Hát az egyformaságnak ez az összesen 140 perce, egy kicsit talán sok! Egy ilyen, majd két és fél órába, még az is bele tud fáradni, aki egyébiránt a szóban forgó látnivalók feltétel nélküli kedvelője, s akit mindennél jobban szórakoztatnak az ötletes bemondások meg a lágy ívű dallamok. Parancsolni nincs módunkban, az esdeklés meg nem divat — ezért hát kérvén kérjük a föntebb megidézett műsorszerk. urakat, s velük együtt a hasonló státusban működő hölgyeket, hogy — fejükön kalappal vagy anélkül — más alkalmakkor úgy szabják-varrják már azt a programot, hogy lehetőleg egy kissé kevésbé sivárítsa el az egyhangúság. A kaviárból is megárt a sok (mondja is Ló- szőrnagyék, oppardon, Loos őrnagyék filmsorozatának címe, hogy Nem kell mindig kaviár), hát még az édes-mézes andalításból, emígy, zacskó helyett zsákba ömlesztve. Mindennek dacára, azért hívén hisszük, hogy a műsorszerk. úr, az egy olyan ember ... Akácz László is, akik nemcsak a nemes formákkal hódították meg közönségüket, hanem — miként a kiállítás egésze — belülről is érzékeltették az alkotás teljességét. A kerámiáit az alkotómunka műhelytitkaiba cnsednek bepillantást Barcza Zsolt felvételei
