Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-18 / 65. szám

VjÜAav 1982. MÁRCIUS 18., CSÜTÖRTÖK Pest megyei döntő * Uttörőszemle Négyszázötven Pest megyei úttörőt várnak péntektől va­sárnapig Dunakeszire — a Tudományos Technikai Úttörő Szeiríle megyei döntőjének résztvevőit. A vasárnapi eredményhirde­tésig gazdag program vár a pajtásokra: lesz baráti talál­kozó, közös játék, kulturális műsor, honvédelmi bemutató, s a város KISZ-fiataljaival együtt indulnak a döntő részt­vevői a fáklyás felvonulásra. Szignállal kezdődik Budapesti tavaszi fesztivál Ma felhangzik a szignál, Gábor Miklós elszavalja Jó­zsef Attila: Tavasz van című versét, s az Utazás ’82 kiállí­tás megnyitásával (a Népraj­zi Múzeumban) megkezdődik a Budapesti tavaszi fesztivál idei eseménysorozata. A hagyományőrzés, a múlt ér­tékeinek felfedezése mellett a kortárs eredmények felmu­tatása éppúgy szerepel, mint a jól bevált turistacsalogató rendezvények. Pest megye ez utóbbival kapcsolódik a fesztivál prog­ramjaihoz. A zsámboki lako­dalmas szokásokat népszerűsí­tő látogatás mellett (a Buda­pest Tourist szervezésében) a Kiállítás a Munkásmozgalmi Múzeumban Három zászló — három dátum A forradalmi ifjúsági na­pok egyik kiemelkedő ese­ménye lesz holnap a fővá­rosban — a KISZ történe­tét megörökítő — kiállítás megnyitása a Magyar Mun­kásmozgalmi Múzeumban. Az ifjúsági mozgalom történetét kilenc téma köré csoportosítva dolgozták föl. A három tavaszi ünnep A fiatalok első nagy meg­mozdulására, 1848. március 15-re emlékeznek az első té­mán belül a rendezők. Vas­vári, Petőfi néz vissza ránk a metszetekről, korabeli újsá­gokat, röpiratokat böngészhe­tünk. A következő téma fél századdal későbbi: a szocia­lista, kommunista ifjúsági mozgalom kialakulásának kez­deti dokumentumanyagát is­merhetjük meg. Kiállították például az első szocialista if­júmunkás lap, az Előre má­jusi fotókópiáját, találunk anyagot a Galilei-kör tevé­kenységéről és az 1907-es II. Internacionálé stuttgarti kong­resszusáról, ahol megalakult a Szocialista If júsági Internacio- nálé, s ahol a magyar fiatalo­kat Alpári Gyula képviselte. Egy lépéssel odább már tör­ténelmünk újabb dicső kor­szakára, a Tanácsköztársaság kikiáltására, s annak közvet­len előzményeire emlékezhe­tünk. Fényképek az 1918-as őszirózsás forradalomról, az Ifjú Proletár című újság egy példánya, dokumentum a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségének 1919. április 6-i megalakulásá­ról. A negyedik téma történel­münk egyik legsötétebb kor­szakára, az ellenforradalmi rendszerre utal, már József Attila szavaival is: „Mondd, mit érlel annak a sorsa...” Döbbenetes képek idézik a múltat: embsrpiac, nyomorte­lep —, s mellettük az illega­litás emlékei: röplapok, iga­zolványok, jelvények. Számos tárgyi dokumentum utal a há­ború alatti ellenállási mozga­lomra is. Az ötödik téma már a fel- szabadulást és az azt követő éveket dolgozza föl: képek a MADISZ, a NÉKOSZ életéből, egyenruhák, felszerelési tár­gyak, zászlók, igazolványok, az 1949-es budapesti VIT emblé­mája, DISZ- és DlVSZ-jelvé- nyek. 1957. március 21: a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség megalakulásának napja. Ez a kiállítás következő témá­ja. Az egyik vitrinben elolvas­hatjuk például Kádár János levelét, amelyet az ifjúkom­munistákhoz írt. A következőkben az elmúlt huszonöt év emléktárgyait, építőtáborokban, nagygyűlése­egységére is utalva, a be­lépőt történelmünk három fordulópontjának ifjúsági zászlaja köszönti: egy az 1848-as forradalom idejé­ből való, a következő a Tanácsköztársaságért har­coló fiatalok lobogója volt, a legújabb pedig az lS57-es KISZ-zászlóbontás ma már történelmi ereklyéje. ken készült fényképfelvétele­ket, s más dokumentumokat láthatunk. A legutolsó téma — már csak jelzésszerűen — az ifjúság napjainkbeli életéből idéz föl képeket. A kiállítás egyik rendezője, Fancsovits György, elmondot­ta, hogy az anyaggyűjtés so­rán kiemelkedően sok segítsé­get kaptak a Pest megyei KISZ-bizottságtól, amely szá­mos fontos dokumentumot bocsátott készséggel rendelke­zésükre. Így az egyik vitrin anyaga majdnem nyolcvan százalékig megyei jellegű. Ér­dekesség még, hogy megtekint­hető az a két kis zászló, ame­lyet az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan magával vitt a világűrbe és azt utána Ká­dár Jánosnak ajándékozta. Ugyancsak kiállították a fran­cia kommunista ifjúsági moz­galom ajándékát, egy tányért, amelyet Picasso eredeti raj­za díszít. Kö. Zs. Egymás mellett a 19-es és a mai ifjúkommunisták zászlaja fesztivál külföldi vendégei három alkalommal (az IBÜáZ jóvoltából) autóbusszal kere­sik fel a Dunakanyart. Szent­endre nevezetességeinek meg­tekintése is szerepel a kirán­dulásban, miként a város és Pomáz büszkesége, népszerű népzenei csoportja, a Vuji- csics-együttes is helyet kapott az új Budapest Sportcsarnok­ban megrendezésre kerülő táncház egésznapos program­jában, március 28-án. Bár megyénk kulturális és egyéb adottságait még nem használják ki a lehetőséged­nek megfelelően a fesztivál szervezői, reméljük, hogy ami késik, az nem múlik. A fővá­rosi program — a baranyai, a Bács-Kiskun megyei mellett — rendkívül vonzó, önálló ki­állítással mutatkozik be Ame­rigo Tot a Vigadó Galériában, Budapesten koncertezik Cziff- ra György, és Roberto Berni. Az eszperantó színházak nem­zetközi találkozója olyan szín, amellyel kevés európai vá­ros dicsekedhet. Másik neve­zetessége a tíznapos találko­zónak, a ' Filmglobus ’82, amelynek keretében közel két­száz filmet vetítenek, meg­rendezik a japán filmhetet, s a világon harmadik helyen tartanak bemutatót a halála után felfedezett kiváló ren­dező, Ozu munkásságából. A találkozókra jellemző fiatalos hév mellett legyen kötelező számunkra a jó szó, a megértés, a bemutatkozás öröme mellett a barátság ápo­lása. Mindenekelőtt . azért, hogy a rólunk elmondott vé­lemény és kiállított bizonyít­vány ne csak alkalmi boldog­ságot jelentsen, hanem újabb híveket szerezzen hazánknak, a magyar kultúrának. Ennek okán tehát mindenki részese lehet az idén második évébe lépő tavaszi fesztiválnak. Re­méljük, hogy a befejezés után elmondhatjuk: mi is jól érez­tük magunkat, s mert igyekez­tünk, a szórakozásunk, s szel­lemi gyarapodásunk sem ma­radt el. M. Zs. A francia kommunista ifjúsági szervezet egy eredeti Picasso-rajz- zal díszített tányért ajándékozott a magyar fiataloknak Barcza Zsolt felvételei Parlamenti bizottság előtt Birtokosai a kultúrának A z Országházban tegnap Övári Miklós elnökle­tével együttes ülést tartott a parlament kulturális, il­letve külügyi bizottsága. Megvitatták a Magyar Nép- köztársaság külföldre irá­nyuló tájékoztató tevékeny­ségét. Az ülésen részt vet­tek és felszólaltak dr. Ba- ráth Endre (29. vk.), Ré- ger Antal (25. vk.), vala­mint Tausz János (22. vk.) Pest megyei képviselők is. A két bizottság később külön-külön folytatta a tanácskozást. A kulturális bizottság ülésének napi­rendjén a közművelődési törvény végrehajtásáról szóló tapasztalatok összeg­zése szerepelt. A testület munkájában részt vett Bánáti Gézáné (21. vk.) Pest megyei képviselő is. A törvény célja, hogy meghatározza azokat az alapvető jogokat és köte­lezettségeket, amelyek elő­segítik a fejlett szocialista társadalmat tudatosan épí­tő, műveltségüket és szak­mai képzettségüket folya­matosan tökéletesítő, szo­cialista világnézetű és ma- gatartású személyiségek és közösségek létrejöttét, az állampolgárok művelődési igényeinek felkeltését, to­vábbfejlesztését és kielégí­tését. Azt mindenesetre el­mondhatjuk, hogy a vég­rehajtásban az első lépése­ket megtettük. Az elsőket, mondom, hiszen a közmű­velődési törvényt életrehívó párthatározat, illetve maga a törvény sincs olyan régi, hogy megfelelő idő állt volna rendelkezésünkre a részletekre is kiterjedő megvalósításra. Idő hiányá­ban megfelelő távlatunk sincs a visszatekintésre, mégis érdemes megvizsgál­ni, milyen főbb tendenciák miképpen hatnak a közmű­velődésre, így megtudhat­juk azt is, hol kell nagyobb erőfeszítéseket tenni a to­vábbi lépések sikere érde­kében, azért, hogy e nép valóban birtokosa legyen a kultúrának. A törvény annak idején megjelölte azokat a na­gyobb társadalmi csoporto­kat, amelyekkel kiemelteb­ben kell foglalkozni a vég­rehajtás során. A vitá­ban részt vevő képviselők felszólalásaiból kitűnt teg­nap, hogy ki-ki úgy látja a maga területén: az alap­vető elképzelések valóra váltása felé jó úton hala­dunk. Hiba volna azonban — éppen a továbbfejlődés érdekében — a feszültsé­gekről hallgatni. Többen is szóvá tették azt, amivel Pest megyében is égetően fontos foglalkozni: az ap­rófalvas települések lakos­sága közművelődési le­hetőségeinek kérdését. Szű- kebb hazánkban is tapasz­talható — az igazgatási, oktatási és egyéb koncent­ráció következtében —, hogy egy-egy faluból szin­te egyik napról a másikra eltűnnek az értelmiségiek. S nem csupán a pedagógusok .hiányát fájlalhatjuk, mivel ma már az értelmiség egé­szének adódnak — hiva­tásából kifolyólag — köz- művelődési feladatai. S azt is elmondták teg­nap a képviselők, hogy a nagyvárosok lakótelepei szinte hasonlóan fehér fol­toknak bizonyulnak, egyet­értenek azzal, amit a Mű­velődési Minisztérium az eléjük terjesztett beszámo­lóban érintett: a jövőben fokozottabban el kell érni, hogy az infrastruktúra fej­lesztésének szerves része legyen a kulturális intéz­ményrendszer. 11 ogy a képviselők meny- nyíre rajta tartják sze­müket ország-világ dolgain, tegnap ismét kiderült a vi­tából. Nincs a társadalom életének — nevezetesen kulturális, életének — olyan érzékeny pontja, amire ne tapintottak volna rá. Fel­hívták a figyelmet arra, hogy még mindig megkü­lönböztetett törődést köve­tel a bejárók, az ingázók bevonása a közművelődés­be. A középiskolás diákok, a szakmunkástanulók köre szintúgy. S ha már az is­koláknál tartunk: többen is megjegyezték, tartsuk az iskolát továbbra is annak, ami. Azaz: kívánjuk meg, hogy adjon megfelelő poli­tikai, kulturális és erköl­csi indíttatást, neveljen közösségi életre, bocsásson ki kapuján a szépségekbe vetett hittel élő nemzedé­ket. Bálint Ibolya Heti filmtegyzet Tegnapelőtt Tóth Tamás (János), Nemcsak Károly (Karcsi), Igó Éva (Dóra) és Dörner György (Feri), a Tegnapelőtt főszereplői „.. .Elegendő harc, hogy a múltat be kell vallani.” — írta József Attila 1936-ban, A Dunánál utolsó versszaká­ban. Ö ugyan akkor egy más­fajta múlt bevallásának harcá­ról beszélt, de a verssor máig ható érvényű; mindig harc a múlt bevallása, harc önma­gunkkal, saját emlékeinkkel és cselekedeteinkkel, harc má­sokkal, akik ezt a múltat olyanná tették, amilyen volt. Manapság gyakorta mond­juk: szembe kell néznünk a múltunkkal, mert csak így nézhetünk szembe a jelenünk­kel és a jövőnkkel. Csakhogy kimondani könnyű ezt a ne­hezen vitatható igazságot — annál nehezebb a tényleges szembenézés, a múlt bevallá­sa és vállalása. Nehéz, mert hát nem csupa jóra emlé­kezhetünk ebből a múltból, ebből a közelmúltból, ebből a tegnapelőttből. Újabban mintha divat is lenne ez a szembenézés, ez a múlíidézés és múltvallatás, ez a számvetés és önmarcangolás. Filmjeinkben legalábbis vilá­gosan felismerhető ez a ten­dencia. Gábor Pál az Angi Verában, majd a Kettévált mennyezetben következetesen boncolta az 1940-es évek vé­gének, az 1950-es évek elejé­nek konfliktusait. Még ko­rábban Kovács András A ménesgazda című filmje nyúlt vissza ebbe az időszakba. De ide sorolható Makk Károly Déry-novellákat filmre vivő munkája is, hogy Fábri Zoltán új filmjét, az Örkény-novel­lából készült Requiemet ne is említsük. Ég óvjon a felületes, látványos általánosításoktól — da annyit mégis meg kell mon­dani, hogy ha mindezeket a filmeket „egybenézzük”, bár­mennyire különböznek is egy­mástól stílusban, a téma meg­közelítési módjában, filmes eszközökben, sőt esztétikai minőségben is, a személyi kultusz időszakának súlyos emberi és társadalmi konflik­tusait illető favorizálás már több, mint egyszerű véletlen, ez már jelenségnek mondható. Ami persze nem baj önmagá­ban; azokkal az évekkel sok le- és elszámolni valójuk van azoknak is, akik megélték, vé­gigélték, de azokat is érthető módon izgatja a „Rákosi-kor- szak”, akik akkor még nem is éltek, ám szeretnék megérteni, mi és hogyan történt az apáikkal. (És szeretnék meg­érteni az apáikat is). Kézenfekvő, hogy a korszak képe elsősorban azoknak a művészeknek (nemcsak film­művészeknek) a munkáiból bontakozhat ki, akik maguk már felnőtt fejjel, érett ész­szel és döntésképesen élték meg azt az időszakot. Bacsó Péter közéjük tartozik. Jó pár évvel ezelőtt egy keserű film­szatírában, a Tanúban már szóba hozta ezt a periódust. Új filmje, a Tegnapelőtt, ugyan- ide( vagy még meszebbre nyúlt vissza: a cselekmény 1947-től 1951-ig ível. A fényes szelek és a megfagyott remények ide­je ez; a ma már szinte elkép­zelhetetlen lendületé, és e lendület megtorpanásáé, fél- recsúszásáé. Bacsó hősei: Do­rottya, az apácáknál nevelő­dött lány, Károly, a szerelme­se, Feri, a demokratikus if­júsági mozgalom lelkes híve, János, a remekül helyezkedő „káder" tipikus figurák, de egyben magatartásmodellek, csoportmodellek is. Egymásba fonódó sorsuk, egymás életút­ját keresztező egyéni útjuk azoknak az éveknek valóban lehetséges útja-sorsa volt. Ke­mény dolgokat kellett meg­érniük: tegnap még lelkesen építették a vasutat Tito Ju­goszláviájában, s ma megtud­ták, hogy ez a Tito az im­perializmus láncos kutyája. Ma még az ifjúsági mozgalom bálványa volt Rajk László, s holnap gyűléseken ítélték el őt, mint a „láncos kutya” ügynökét. Ma még ifjú tehet­ségeket röptető nagyszerű in­tézmény volt a NÉKOSZ, a népi kollégiumok tucatjaiban tanulta a tudományokat és a jövőhöz szükséges politikát egy hegyeket elmozdítani ké­pes ifjú sereg, s holnap ez a NÉKOSZ botránykővé lett, fel­oszlatták, lakóit szétszórták. Ma még lelkesen működtek közre a NÉKOSZ-tagok a „kékcédulás” választásokon, mert úgy hitték, erre van szükség, s holnap azok zavar­ták ki őket a kollégiumból, akiket ők segítettek a válasz­tási győzelmekhez. Ma még Feri és Dorottya és Karcsi barátja volt János, és holnap ő kényszerítette valótlanságo­kat tartalmazó vallomás alá­írására Feri ellen Dorottyát. Fiatalnak lenni sosem volt könnyű, de akkor, 1949 után, különösen nehéz volt. Bacsó filmjének érdeme, hogy kendőzetlenül, néha ön­marcangoló őszinteséggel be­szél erről a korról, s ezekről a súlyos, gyakran tragédiába torkolló emberi konfliktusok­ról. A témát nem tekinti ta­bunak, és ez azért is jó, mert itt mindenféle méricskélés megbosszulná magát. Nem há­rít minden bajt és rosszat a megfoghatatlanná, misztikussá és elvonttá szublimált szemé­lyi kultuszra, mint azt néha tapasztalhatjuk hasonló témá­jú művekben. Bacsó ponto­san tudja — hiszen maga is tanú —, hogy ehhez a szemé­lyi kultuszhoz partnerek is kellettek, hogy kellett hozzá a vállalók tömege is — de azt tudja, hogy e vállalók gyak­ran valóban nem tudták, mi­ről is van szó, vagy ha sejtet­ték is, talán maguknak sem hittek. Hogy mindez persze bonyolultabb, összetettebb, ár-i nyaltabb volt, mint ahogy e film elmondja, az aligha vi­tatható. De hát senki ne vár­ja, hogy erről a valóban hal­latlanul bonyolult időszakról egyetlen műalkotás — film — mindent el tud mondani. Részekből, részigazságokból, állhat csak össze az egész, az az egész és az az igazság amit egyébként a politika már igen régen — épp huszonöt éve —■ megfogalmazott. A Tegnapelőtt tehát a mai ötvenesek, korosztályának a filmje, de nemcsak nekik szól. Nagyon jó lenne tudni, mit és mennyit és hogyan ért meg belőle azoknak az időknek a lényeges kérdéseiről és meg­határozó konfliktusairól e nemzedék utódja, a fiák — sőt: az unokák — generáció­ja. Mert végül is az ő megér­tésük fontosabb, mint az apák önvizsgálata. Takács István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents