Pest Megyei Hírlap, 1982. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-11 / 59. szám
Ksr 0Fc\rt 1982. MÁRCIUS 11., CSÜTÖRTÖK Zrínyi Kiadó Katonapolitika és szépirodalom _Az idén is számos érdekes Béggel lepi meg olvasóit i Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó. A hadtudomány klasszikusait bemutató sorozatban Engels válogatott katonai írásait tartalmazó könyv jelenik meg: rendszerezve adja közre alapvető katonai tanításait. Az Arzenál-sorozat új kiadványa a szárazföldi csapatok fegy véréit, haditechnikai eszközeit mutatja be képekkel és részletes adatokkal. Árkus István A terror színei című könyvében a korunkban elhatalmasodott terrorizmusról nyújt áttekinthető elemzést. Heltai András az USA társadalmi rendszerébe beépült erőszak politikát mutatja be. Békés Rezső Truman árnyékában című könyve a második világháború utáni amerikai stratégia történetét dolgozza fel. Az utóbbi 35 év helyi háborúinak tapasztalatait bemutató könyvsorozat második köteteként lát napvilágot Marian Sienkiewicznek Az indokínai háború 1945—75 című munkája. A kiadó gondozásában szépirodalmi művek is az üzletekbe kerülnek, többek között Theodor Plievier Sztálingrád című műve, továbbá Péczely László A repülöszázad és Bistey András Szibéria melege című, egy kötetben megjelenő regénye. Zalka Miklós újabb kiadásban megjelenő Különös ember című könyve az 1958-os ellenforradalom időszakának egy kommunista hősét választotta témájául. A megismerés módszerei Élmények a környezetórán Mi, felnőttek, sokszor értetlenül, ám mégis büszkén hallgatjuk hat-nyolc éves gyermekünket: milyen sokat tud már a világról, az őt körülvevő természeti jelenségekről. Bezzeg mi, annak idején! Ez a nagyfokú tájékozottság nemcsak a rádió, a televízió információáradatának, hanem egy tantárgy, a környezetismeret oktatásának is köszönhető. Ennek tanítása során, olyan komplex művelődési anyagot tanulnak a gyerekek elsőtől negyedik osztályig, amelyben a természettel és a társadalommal kapcsolatos jelenségek ismeretét alapozzák meg. Az első három osztályban a tanulók kutató módszerrel tájékozódnak. sok ismeretet nyújtani kívánó tárgy tanításával és tanulásával kapcsolatban, azonban sok a gond is. — Tapasztalataink szerint — mindezek ellenére —, a megyében kedvezően fogadták a pedagógusok a korszerűsítést, elismerték szükségességét es érzékelik eredményeit — magyarázza az Alsónémedin tanító Miskolczi Károlyné, alsótagozatos vezető szakfelügyelő. — Ez a tárgy valóban jelentősen módosult: a matematika után a legnagyobbat, hiszen magába tömöríti a fizikai, a kémiai, a biológiai, a földrajzi, a jogi, a politikai és a néprajzi ismeretek alapjait. Látom, sokallja, de higgye el, minden attól függ, milyen mélységig megy el a pedagógus egy-egy témakör tárgyalásánál; nem szabad elveszni a részletekben, hiszen a feladat lényege a későbbi szaktárgyak alapozása. Szaktárgyak alapozása A gyerekek megismerik az egyes élettelen tárgyak és élőlények érzékelhető, mérhető tulajdonságait, vizsgálják az élettelen és az élő környezet kapcsolatait. A társadalmi (iskolai, otthoni), környezetből kiemelt egy-egy szituáció megbeszélése, megvitatása a tanulók helyes magatartásának alakulását, a jó közösségi kapcsolatok megteremtését szolgálja. A negyedik-ötödik osztályban a témák többsége már a távolabbi környezettel foglalkozik. A közvetlen tapasztalást nyújtó környezettől való távolodás részben a tér koncentrikus bővülését jelenti (lakóhely, Magyarország— Európa), részben a történeti szemlélet fejlesztése érdekében, az időbeliség tágítását igényli (a természeti környezet változása, például a földfelszín alakulása; fejlődés a társadalomban, például a termelés és az életmód változása). Egy ilyen átfogó, rendkívül Disznóólban találták meg Egy műkincs sorsa Szenzációs 1 műkincs bukkant fel az évszázadok homályából: egy fából faragott barokk Mária-szobor, amely a Zselici madonna nevet kapta. Egy horváthertelendi portán bukkantak rá a disznóólban, az ólkerítés egyik léce volt. Dr. Herczeg József körzeti állatorvos sertésoltás közben figyelt fel a faragványra, amelyet azután — a gazda hozzájárulásával — lebontott az ólkerítésről és átadta Lengyeltóti Jánosnak, a mozsgói honismereti kör vezetőjének. A finom művű szobor a Szűzanyát ábrázolja, karján a gyermek Jézussal. Hársfából faragták, magassága nyolcvan centiméter, szélessége húsz centiméter, súlya pedig öt kilogramm. Eredetileg festve volt, erről árulkodnak az itt- o<tt még fellelhető festéknyomok. Minden bizonnyal korona díszítette az istenanya és gyermeke fejét, mégpedig arany- vagy ezüstkorona. A barokk művész kora ruha- és ékszerdivatjának megfelelően öltöztette fel. A kettős alakot, fejedelmi öltözetét ötszörösen öleli át a fából faragott gyöngysor. A rejtélyes múltú, kalandos úton előkerült műtárgy a mozsgói helytörténész gyűjteményében kapott helyet, ő adta a megkapó szépségű szobornak a Zselici madonna nevet. Azt fejezi ki e név, hogy a Horváthertelenden talált remekmű a zselici nép közös kincse. Lengyeltóti János gondos utánjárással próbálja kideríteni a madonna titkát. Munkáját megnehezíti, hogy semmiféle írásbeli vagy szóbeli hagyomány nem utal a szobor létére. Annak a háznak eredeti, német ajkú gazdái pedig, ahol ráakadtak, már nem találhatók. A török hódoltság idején kihalt zselici falvakat a XVIII. század első felében német telepes családokkal népesítették be. Elképzelhető, hogy a szobrot eredeti hazájukból hozták magukkal a telepesek, a madonna tehát legalább kétszázötven éves, alkotója kvalitásos művész volt. A másik lehetőség az, hogy a szobor már az újhazában — valamelyik zselici falúban — született és egy művészi tehetségű népi faragó munkája. Mindenesetre rejtély, hogy az elmúlt évszázadokban hol lappangott, ki őrizte a szobrot. Tapasztalásra ösztönöz — A tanítók sokat panaszkodnak erre a tantárgyra. Az elsős munkatankönyvet például használhatatlannak tartják. A tanmenet és a munkafüzet nincs összhangban, a feladatok jó része kusza, megoldásuk és értékelésük pedig nehézkes. Hibául róják föl, hogy kicsik az ábrák; a betűk, túlzsúfoltak az oldalak. — Sok gondot ismerek. Porblémáinkat jeleztük az Országos Pedagógiai Intézetnek, de választ nem kaptunk rá. A pedagógus hát magára marad, elbizonytalanodik, s ez elkedvetlenedéshez vezethet. Ami az elsős tankönyvet illeti, az valóban nem felel meg a tanulók életkori sajátosságainak. A használatot pedig nehezíti, hogy a könyv nem követi a tanmenetet. Logikátlan — akár a második osztályos —, kevés benne a feladat, s a fényes felületű papírra nem lehet egyenletesen írni. Értéke azonban, hogy tapasztalatszerzésre ösztönöz. Láttatja a fogalmi rendszerek kiépítését, de ehhez a nevelőnek még plusz feladatokat kell készítenie. Bármilyen furcsa, a gyerekek az elmondottak ellenére is szeretik e tantárgyat, mert az órák mozgalmasak, lehet kísérletezni, vitatkozni. Azáltal, hogy a kísérletek segítségével önmaguk jönnek rá egy-egy törvényszerűségre, megvalósulhat az ennek a korosztálynak oly nagyon fontos, a pedagógiában ahá! élménynek nevezett valódi siker. Ehhez azonban a tanítónak nagyon sokat kell vállalnia. Számos eszközt készít — olya nokat, amelyeket a tárgyhoz eleve biztosítani kellene. Pluszmunkát ad az is, hogy a tankönyvtől függetlenül külön készülnek a segédletek, tgy történhet meg aztán, hogy a szöveghez nem jó az illusztráció, a könyvhöz a földrajzi atlasz; akadályát képezi a haladásnak a sokhelyütt nagy oszálylétszám, a rögzített padok — amelyeken nincs helye a^ eszközöknek, és ezáltal korlátozza a differenciált csoportmunkát is. Párhuzamok nélkül-*■ A nagy anyagmennyiség nehezíti a tudás szilárdítását és az értékelést. A teljesítmény pedig egyenlőtlen. Több a jó eredmény ugyan, de szinte nincs közepes, és sok a gyenge osztályzat. Miután a pedagógusok gyakran nem veszik figyelembe a tanterv komplex jellegét, az érdemjegy is kevés és szélsőséges. Figyelni kell az aktivitást, az érdeklődést, a feladatvállalást és a pontosságot. A hatékonyabb munkához természetesen nekünk is szükségünk lenne néhány dologra, tgy például több útmutatóra és kézikönyvre, gyermeklexikonra — esetleg még a tankönyv végén is. Speciális gondot jelentenek a megyében a képesítés nélkül tanítók, akik közül a legtöbben harmadiko- :okkal dolgoznak, holott köztudottan az a legnehezebb évfolyam. Miskolczi Károlyné arról is beszélt, hogy milyen segítséget várnak a pedagógusok munkájához a szülőktől. Elmondotta, hogy az eszköz- és egyéb gondok nagy részét, a megye saját erőből igyekszik megoldani. A szülőktől elsősorban a gyerekkel való rendszeres kapcsolattartást kérik. Érdekeljék őket a gyermek megfigyelései, segítsék a különféle gyűjtőmunkákban, engedjék kísérletezni, ne átalljanak egy-egy hétköznapi történést együtt fölfedezni. Kiránduljanak, beszélgessenek nagyon sokat.' A tanítók értekezleten tájékoztatják a szülőket a tantervről. Igyekeznek megláttatni velük az újat és annak hasznosságát, hiszen természetszerűleg mindenki hajlamos arra, hogy párhuzamot vonjon a saját maga által tanultakkal. Az is gyakori, hogy a. megszépítő messzeségben azt ítéli jobbnak, könnyebbnek. Ha sikerül az otthoni környezettel megteremteni a megfelelő összhangot, ha közösen dolgozik a család és az iskola a gyermekért, bizonyos, hogy mindaz elérhető, amit az új tanterv készítői célul tűztek ki. Körmendi Zsuzsa Heti filmtegyzet Éretlenek Ököljog a beszédben EGY ÖNKISZOLGÁLÓ étteremben hangos szóváltásra figyelt föl a vendégek serege: az ételt váró férfi éktelenül kikelt a pult mögött dolgozó kiszolgáló ellen, mivel az — mint kiderült, okkal — késlekedett. Ki ne lett volna már tanúja durván felcsattanó hangnak, amely méltatlankodva é.s követelődzve harsant föl vélt, vagy netán valódi sérelem nyomán nyilvános helyen: üzletben, autóbuszon, vasúti pénztárablak előtt stb? A HANGOSKODÁS a viselkedés és a beszéd műveletlen- ségéről árulkodik, sőt megsérti az emberi párbeszédnek, a kommunikációnak a kötelező szabályait is. Miért, hogyan? Először is a lármával, azzal, hogy — mint szólásunk mondja — majd felveti a házat; azt műveli, mint a világ ördöge, azaz nagy ribilliót csap. A hangoskodás jellembeli fogyatékosságra is utal. Aki kidagadt erekkel és nekivörösödő képpel rikácsolni kezd, elveszti uralmát a lélek volánja fölött. Az önuralom megszűnik, nem érvényesül többé az önellenőrzés fékező hatása, másképpen: a társas együttlét megkövetelte fegyelem meglazul é.s zabolátlanságba csap át. EZ AZTÁN a beszéd fegyelmét is megszünteti, a kiáltozó ember nem válogat a szavakban, s elárasztja környezetét a szitkozódás szennyével, ocsmánysággal és trágársággal. S közben mindez hiábavaló; voltaképpen annyit ér — aho- gyon szólásunk is tartja —, mint a kutyaugatás a holdnak. Mennyire emberibb magatartást tanúsíthatna az ember, ha sérelmesnek érzett hatásokra emberi nyelven válaszolna! A hangoskodás nem egyéb, mint társadalmi környezet- szennyezés. Szende Aladár Az osztály az Éretlenek című francia filmben öregdiákok találkozóinak kötelező programpontja: a hajdani diákcsínyeik, tanárug- ratások, nagy kitolások, nagy büntetések és nagy röhögések felidézése. Régi osztálytársak már félszavakból is értik egymást: — Emlékszel, amikor a Bütyök... — és már ismét dől a röhögéstől az egész (vagy a maradék) osztály. Ezek a régi (és nem is mindig valóban megtörtént) históriák, ezek a csínyek, hülyü- lések erősebb, tartósabb kapcsot jelentenek az osztálytársak között, mint akárhány későbbi és tartalmasabb emberi kapcsolat. Mert hát ugye mégiscsak más az a barát, akivel együtt vezettük az áramot Kajbicsek lapátfüleibe a fikiza-előadóteremben... Karinthy Frigyes egy egész (és zseniális!) könyvet szentelt a diákkor eme emlékeinek (és nemcsak az ugratásoknak persze; a Röhög az egész osztály mellett ott van a Lógok a szeren is a Tanár úr kérem!-ben). Nem valószínű, hogy az új francia film, az Éretlenek írói és rendezője, Claude Zidi, olvasták volna Karinthy könyvét. Kár. Mert akkor talán ez a film nemcsak ötletparádé lett volna, hanem valami egyebet, többet is mondana a diákokról. Zidi kétségtelenül érti a szakmáját, és kétségtelen, hogy élénk a vizuális fantáziája. Azaz: mulatságos ötleteit mulatságosan tudja képsorokká alakítaná. Jól vezeti az operatőri munkát, jól instruálja a színészeit, a film tempóját is jól adja meg az ügyes vágással. Szóval, ahogy mondani szoktuk: a film nézhető, és nevetni is lehet rajta. Annyi nézhetetlenül unalmas, mesterségbeli minimumoknak se igen megfelelő, humortalan, hervadtan szomorú film „víg” játék után persze ez sem kis dolog. De talán ennél többre is futná Zidi tehetségéből is, meg a témából is, melyet talán így lehetne egy mondatban összefoglalni: hogyan ne érettségizzünk le semmi áron, ha jómódú, sőt gazdag francia szülők elkényeztetett gyerekei vagyunk — avagy éretlenekből lesznek a menő gazdagok. Hogy létezett itt egy kicsit magvasabb gondolat is, mint az például, hogy hogyan kell a nagyothalló tanárral elhitetni: hirtelen tökéletesen megsiikeltült, azt a film záró képsorai jelzik. A tíz év múlva az első érettségi találkozóra gyülekező osztálytársak körképéből már egy kesernyés ízű társadalmi kereszt- metszet kerekedik ki. s ez valamelyest javít a film fajsúly ám. Egyszerű eset Talán furcsa ezt mondani, de a francia Claude Sautet filmje mintegy visszaigazolása a magyar Mészáros Márta filmjének, a múlt héten bemutatott Annának. Hogy miért? Mert ennek is egy egyedül élő, a kamasz fiát nevelő, a szeretőjével jól összeférő, negyvenes mérnöknő (de ezúttal kémikus) a hősnője, s mert ő is jómódú, független, ámde az ő életében is van egy bizonytalan pont: egy gyerek, aki először lenne (a szeretőjétől, Serge-től), de az asszony nem akarja, tehát elveteti, aztán megint lenne (az asszony volt férjétől, akivel újra összeédesednek egy rövid időre), de ezt már akarja is, meg is tartja, áim az atyának (a volt férjnek) nem szól róla, mert ez a gyerek csak az övé lesz. Hogy egy megszületett gyereket mi módon lehet eltitkolni — a büntetőtörvénykönyvbe ütköző megoldások nem jöhetnek számításba — az persze más kérdés, mint ahogyan az is, hogy a tizenhat évís nagyfiú, aki ugyanattól az apától való, vajon miért nem számít Marie, az asszony saját gyerekének? De ne legyünk szőrszálhasogatók. Pedig lehetnénk, mert Sautet — amint azt nyilatkozataiból, interjúkból tudjuk — ezt a filmet a mindennapi, élet igaz, hű és szépítetlen lenyomatának szánta. Szerinte a szereplők is, a történet is olyan egyszerűek, mondhatni banálisak, hogy mindenkivel megeshetnek, s a közönséget éppen ezért érdekli majd a film. No de ha így van, akkor miért gondolja Sautet, hogy ez a kimódolt, érzelgős, sőt nyavalygós történet, melyben minden pillanatban a zsebkendő után kotorásztatja a rendező a nézőt, valóban olyan, mint az élet? S hogy mindaz, ami Marie-val megesett, az bárkivel megeshet? Hiszen ez az Egyszerű eset maga a tömény szentimenta- lizmus, a francia jóléti társadalomra hangszerelt változatban! És itt kell visszakanyarodni az előbbi kijelentéshez, hogy tudniillik Sautet visz- szaigazolja Mészáros Mártát, Nos, igen. Az Anna is ugyanebből a talajból táplálkozik ugyanis; abban is a jómódú polgár nosztalgikus-szentimentális ízlését veszik célba, abban is ezt a jelenleg világszerte elharapódzott divatot lovagolják meg. Anna és Marie, akár nővérek is lehetnének — s bizonyos értelemben azok is: egy ízlésdivat ikerpárja. E filmet látva, a magyar néző megnyugodhat: tudunk majdnem pontosan olyan francia kommersz-érzelgőrsé- get előállítani, mint maguk a franciák. Mit mondjak — a magam részéről ezt a diadalérzetet nélkülözni tudtam volna. A versenyző Van ebben a jugoszláv filmben valami kényszeredettség, s valami különös, viszolyogta- tó érzés. Nem, nem arról van szó, hogy a nagyzoló és nagy- ralátó. még a becsületes neve helyett is az amerikaias Floy- dot használó legény, aki bele- habrrodott az autóversenyzésbe. visszataszító lenne. Inkább az lehet az oka e fura érzésnek, hogy a filmben minden hallatlanul kisszerű. Minden amolyan mucsai vetületben és léptékben jelenik meg, az autóversenyzés, a célok az emberi kapcsolatok, a szerelem, a házasság. Gorán Markovié rendező vígjátéknak szánta — de alapjában véve nagyon szomorú film. Takács István /
