Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-09 / 33. szám

12 ’iMriav 1982. FEBRUAR 9., KEDD IREK m , 1982. február 9. • Kedd, Abigél napja. A Nap kél 7.00 — nyugszik 16.58 órakor. A Hold kél 18.21 — nyug­szik 7.53 órakor. IVa itiiAfó i nd.íÁhass Eleinte még erősen párás, Sokfelé ködös idő lesz. Ké­sőbb egyre több helyen szűnik meg a köd. Gyakran változik a felhőzet. Többfelé várható eső, északkeleten, néhol havas eső. Az eleinte déli, délnyugati szél nyugatira, északnyugatira fordul és időnként megerősö­dik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2 és plusz 7 fok között. ELHUNYT DR. SZABÓ BÉLA Dr. Szabó Béla, a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum osztályvezetője, a Fegyverrel a Hazáért Érdemérem tulajdo­nosa, hosszú szenvedés után 58 éves korában elhunyt. Te­metése március 3-án, 15 óra­kor lesz a Farkasréti temető­ben. Műanyagból A kiskörei tsz és a Hungá­ria Műanyagfeldolgozó Vállalat közös műanyagfeldolgozó rész­leget létesített. Kezdetben csu­pán Trabant karosszéria-eleme­ket készítettek, de az igények­nek megfelelően ez évben már jelentősen bővítették termékeik körét. Jelenleg csónakokat, kenukat (a képen), hullámtö- rőket, hullámlemezeket és or­vosi műszerdobozokat is ké­szítenek a régi gépműhelyből kialakított, korszerű üzemben. Még az idén megkezdik a jég- és szélvitorlások gyártását is. — Uszodabusz. Az érdi gyerekek eddig a fővárosba jártak úszásórára. Február végétől a Volán autóbuszaival a dunaújvárosi uszodába vi­szik a gyerekeket. Bár a távol­ság nagyobb, de a közlekedés jobb. — Cukorbetegek klubja. Pest megyében elsőként Buda­keszin alakult meg a cukorbe­tegek klubja, amely rendszeres programmal várja az érintet­teket. Legközelebb neves or­vosok tartanak előadásokat a művelődési házban. — Könyvek — németül. Az NDK Kulturális és Tájékozta­tó Központja a múlt évben 2 millió forinttal növelte a né­met nyelvű könyvek forgal­mát. Ebben nem kis szerep ju­tott a Pest megyében élő nem­zetiségieknek, akik szívesen vásárolják az anyanyelvükön megjelentetett kiadványokat. GÁBRIEL PÉRI NYOLCVAN ÉVE, 1902. február 9-én született, és 39 éves korában, 1941 decembe­rében halt mártírhalált Gabriel Péri neves francia kommunista újságíró. Diákként a szocialista ifjúsá­gi szervezet tagja lett, majd 18 éves fejjel, 1920-ban a Francia Kommunista Párt tagjainak so­rába lépett. Két évvel később már a kommunista ifjúsági szövetség egyik titkára; 22 évesen a párt központi bi­zottságának tagja. i924-ben őt bízták meg a L’Humanité külpolitikai rovatának ve­zetésével. A nemzetközi hely­zet marxista elemzésén túl rendszeresen leplezte le a lap a nyugati szovjetellenes intri­kákat is. Magát Périt több ízben letartóztatták és betörtönözték. 1932 és 1936 között nemzetgyű­lési képviselő volt, aki ebben a minőségében is kérlelhetetle­nül harcolt a francia imperia­lizmus nemzetáruló politikája ellen. A német megszállás idején az ellenállási mozgalom kiemelke­dő harcosaként tevékenyke­dett; illegális röplapokat szer­kesztett, ő volt a szerzője az il­legálisan nyomott és terjesztett L’Humanité fontos cikkeinek. 1941-ben bebörtönözték, majd kivégezték. Daloló holnapok című könyve Louis Aragon elő­szavával jelent meg. s magyar fordításban is napvilágot látott. AEROFLOT-tal nyolcvankilenc országba Közvetlen járatok, indulnak Napjainkban az Aeroflot a világ egyik legnagyobb légi- társasága. Gépei 89 országba jutnak el, s ugyanakkor rend­szeres járatai a Szovjetunió te­rületén 3600 várost és telepü­lést kötnek össze. A repülés út­vonalainak a hosszát összead­va, több mint egymillió kilo­métert kapunk. Az Aeroflottal, vagy a Maiévvel Ferihegyről évente százezer utas jut el például Moszkvába, Lenin- grádba vagy Kijevbe. A szov­jet polgári légi közlekedés 43 járcita érinti hetente Budapes­tet. A szovjet légi forgalom az idén február 14-én ünnepli az Aeroflot napját. Ebből az al­kalomból tegnap délelőtt saj­tótájékoztatón ismertették a tavalyi eredményeket, s az idei terveket. A. J. Kulevov, az Aeroflot magyarországi ve­zérképviselője többek között elmondotta, hogy évente száz- millióan utaznak az Aeroflot gépein. A múlt év nagy ese­ménye volt a légitársaság tör­141-462 (BUDAPESTI.HÍVÓSZÁM) TELEFONNÁL: AZ ÜGYELETES RIPORTER — Előnyben a hagyományos. A Mechanikai Művek fokoza­tosan csökkenti az olajkályhák gyártását. Egyes kereskedelmi T, . , vállalatok már a múlt év vé- Jegpancelos utak gén megtagadták a kályhák át­vételét. Ez összhangban áll az­zal a törekvéssel, hogy újra tért hódítson a hagyományos szén­tüzelés. — Tűzvész Tokióban. Hu­szonnégy ember halálát okoz­ta egy szállodai tűzvész a ja­pán fővárosban. Hétfőn haj­nalban csaptak fel- a lángok. A helyszínre érkező 80 tűzol­tókocsi segítségével sikerült csak elfojtani a tüzet. " 10—18 óráig: PALÄDI JÓZSEF VACV SEGÍTSÉGBE SZÓBÉL, HÍVJA FEL! Gyelogsíerre! a bekötőn Vasárnap hajnalban szinte áthatolhatatlan, sűrű köd fed­te megyeszerte / a tájat. Reg­gelre a pára lecsapódott az utakra és ott vékony jégpáncél alakult ki. • Karádi László, a KPM Igaz­gatóságának ügyeletese el­mondta, hogy vasárnap kora reggel autók sora borult az Erdőben, vízparton A tavasz első hírnökei Nyílik a hóvirág a Sziget­köz védett, napsütötte részein. A Rába és a Duna mentén va­lóságos hómrágmezők van­nak. Nemcsak vigyázója, hanem gondozója is lett egy bölömbi­kának Kovács Gábor, a Hor­tobágyi Nemzeti Park termé­szetvédelmi őre. A most már egy hónap óta tartó rendkí­vüli hidegben a pusztán ma­radt gémek, bölömbikák alig találnak élelmet a halastavak­nál, a mocsárnál. Egy, a hideg­től teljesen elcsigázott bölöm­: &» Rekonstrukció — akadá­lyokkal. A Pest megyei Vil- lanyszerelőipari Vállalat háló­zati felújítási munkáit nagy­mértékben hátráltatják az anyagellátási gondok. Szinte beszerezhetetlenek az árboc- kapcsolók, az ívoltó csövek, a légvezeték szerelvények és a porcelán hőszigetelők. — Felújítják a rendelőt. A dunakeszi városi tanács több mint kétmillió forintot költ az idén felújításokra. Ebből 400 ezer forintot szánnak a rende- lőihtézet régi épületrészének külső tatarozására és több mint egymilliót az 1. számú óvoda teljes rekonstrukciójára. *— Zavaros lesz a víz. A Du- líamenti Regionális Vízmű Du­na jobb parti üzemigazgató­sága közli: a szentendrei Sza­badság-forrás és a Vasvári Pál utcában hálózati karbantar­tás miatt február 10-től az ivó­víz átmenetileg zavaros lesz. Ez az egészségre nem ártal­mas. Kérik a fogyasztók meg­értését, türelmét. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Ez­úton mondunk köszönetét mind­azoknak a rokonoknak, jó szom­szédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen édesanvánk, ÖZV. SÁGI JÖZSEFNE szül. Pert! Er­zsébet temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A GYÁSZOLÓ CSALAD. köszönetét mondunk 'mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk, Eakos Pál temetésén részt vettek, síriéra koszorút, virágot helyeztek, nagy bánatunkban osztoztak. Megkö­szönjük dr. Somlyai Károly dok­tor úrnak, hosszan tartó gyógyke­zelését. A gyászoló család, Nagy­körös. bikát tart házánál s etet nyers hússal, hallal néhány napja az őr. Bár a hideg még tartja ma­gát, a természet a közelgő ta­vaszt jelzi: a ligetekben fel­tűntek az első idei vadmala­cok. Az erdőt járók — az er­dészek és a hivatásos _ vadá­szok — egyre gyakrabban ta­lálkoznak eleség után kutató vaddisznócsaládokkal, a jól megtermett koca nyomában hat-hét csíkos sávos kisma­lac vonul nagy sivítással ehe­tő növényi részeket keresve. árkokba. Sokan nem szívlelték meg a meteorológiai előjelzést, s nem az útviszonyoknak meg­felelően hajtottak. Gyakori volt a koccanásos baleset, több kocsi is összecsúszott. Hiába sózták az utakat, a hideg miatt ez hatástalan volt, mígnem dél felé enyhült az idő, s a nedves úttesten már nem csúszott annyira.; A Volán-autóbuszok forgal­ma közepesnek mondható a hét végén. A helyi járatok kö­zül nem közlekedett azonban néhány Szentendrén. Szünetel­tették a lajos-forrási és a Vi- segrád—Nagyvillám közötti járatot. A Nagybörzsönybe és Perőcsénybe igyekvőknek jó­kora sétát kellett tenniük, míg elérték úticéljukat. A bu­szok ugyanis a bekötő utak el­ágazásáig jutottak el, a jég­páncél miatt nem tudtak to­vábbmenni. A MÁV-nál Fülöp Lajos osztályvezető tájékoztatása sze­rint különösebb fennakadás nem volt. A köd miatt késtek a vonatok. Er. K. A rádió és televízió műsorából KOSSUTH RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 8.27: A lőporsziget lakói. 8.57: Nótacsokor. 9.44: Mackómuzsika. 10.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 10.05: MR 10—14. 10.35: Kertész István vezényel. 11.39: A csúnya hercegnő. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Törvénykönyv. " 12.50: A 6-os számú kórterem. 13.54: Fúvószene. 14.25: Alföldi népdalok. 14.43: Arcképek a cseh irodalom­ból. 15.00: Hírek. 15.05: Bach: G-dúr szonáta. 15.28: Kisiskolások műsora. 16.00: Ütközben. 16.05: A 200 nap. 17.00: Hírek. Ütközben. 17.45: A Sz^bó család. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.30: Esti magazin. 19.15: Mi a titka? 20.05: A beleszólás joga. 20.35: Opera-művészlemezek. 21.29: Tudomány és gyakorlat. 22.00: Hírek. Sporthírek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Kóté Tibor népi zenekara játszik. 22.50: Késő este. 23.00: Szimfonikus zene. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Sanzonok. 0.25: Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ 4.25: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás-jelentés. 8.05: Filmzene. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Társalgó. 10.00: Zenedélelőtt. 12.25: Gyermekek könyvespolca. 12.30: Hírek. 12.33: Melódiakoktél. 13.30: Éneklő ifjúság. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . .. Zenés délután. 18.00: Tip-top parádé. 18.30: Hírek. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Külföldről énkezett... 19.05: Pataky Kálmán énekel. 19.23: Székely Iván riportja. 19.33: Csak fiataloknak! 20.30: Hírek. 20.33: Színház. 21.00: Az L. A. Four együttes ját­szik. 21.46: Daloló, muzsikáló tájak. 22.26: Pajzán históriák. I. rész. 23.00: Hírek. Sporthírek. 23.20: Spirituálék. 24.00: Hírpk. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió. 10.08: Monteverdi: Orfeo. Opera. 12.03: Zenekari muzsika. 14.10: Fiatalok stúdiója. 14.35: Két Wagner-nyitány. 15.00: Árpád-házi királyok. 15.30: Mozart-hangverseny. 16.44: Operarészletek. 17.55: Mi a véleményed? 18.15: A kórusirodalom mestermű­veiből. 19.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 19.05: Iskolarádió. 19.40: Évszázadok társas muzsiká­ja. 22.14: Zenei panoráma. 22.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.33: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna. 8.05: Iskolatévé. 9.35: Korok művészete. 10.10: Csak gyerekeknek! 10.40: Iskolatévé. 11.05: Aki mer, az nyer. 14.10: iskolatévé. 16.20: Hírek. 16.25: Magyar rövidfilmek. 17.00: Gólyavári esték. 17.50: Kertünk — udvarunk. 18.10: Sakk-matt. 18.30: Az alföldi szőlő. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Nem kell mindig kaviár. 20.55: Stúdió* ’82. 21.55: Pszi-fi. 22.35: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket... Ri­portfilm. 20.35: Szülők iskolája, fi 21.05: Tv-híradó, 2. 21.25: Részeg eső. Darvas József drámája. ténetében a 350 utast befogadó óriási légibusz, az IL—86 beál­lítása a nemzetközi forgalom­ba. Tavaly óta a Malév és az Aeroflot közös üzemeltetésű járatai biztosítanak gyors ösz- szeköttetést a’ fekete-tengeri üdülőhelyekkel, így Budapest­hez időben közelebb került a Kaukázus és a Krím-félsziget. Minden hét harmadik napján pedig közvetlen járatok viszik az utasokat Szimferopolba, míg péntekenként Szocsiba. A tervek között szerepel, hogy a jövő évtől Budapest—Tbiliszi között lesznek közvetlen jára­tok. ___________ La kásbiztosításra Fizetik a másnak okozott károkat Előfordul, hogy a háztartás­ban keletkezett tűz- gázpa- lackrabbanós, csőrepedés a szomszédos lakásokat is meg­rongálja. A közlekedésben cem ritka, hogy a gyalogosok, kerékpárosok hibájából anya­gi kár keletkezik, vétlen sze­mély megsérül. Az Állami Biz­tosító a lakásbiztosítások alap­ján a másoknak okozott — úgynevezett felelősségi káro­kat is — a magyar jog szabá­lyai szerint vállalja. Három országban F öldrengések A Mercalli-skála szerint ötös erősségű földrengés rázta meg hétfőn hajnalban a közép­olaszországi Macerata környé­két. Földrengés volt hétfőn reggel a jugoszláviai Crna Go­rában is, Titográdtól délre. Ál. dozatokról vagy anyagi kárról nem érkeztek jelentések. Vasárnap este Athénban a Richter-skála szerinti 4,4-es erősségű földrengést észleltek, amelynek epicentruma a gö­rög fővárostól 170 kilométerrel nyugatra, a Pátrei-öbölben volt. Károkról nincs jelentés. Oltőzékegyüttes Ötrészes Megkezdték a tavalyi BNV-n nagydíjat nyert öltözékegyüt­tes gyártását a Soproni Ruha­gyárban. Tervezője, Kosztká­né Vránich Rozália iparmű­vész úgy alakította ki az együt­test, hogy darabjait — a ra­kott szoknya és a bokánál ösz- szefogott, buggyos nadrág — egyaránt viselhető a steppelt kabátkával, az aszimetrikus vonalvezetésű blúzzal és a nagy kockás,’ rojtozott szélű kendővel, aszerint, hogy mun­kába, bevásárlásra, vagy ki­rándulásba készül viselője. A modell mind alapanyagában, mind színeiben — a bordó és nyersfehér — követi az idei divatirányzatokat. P Életveszélyes sérülés Fogainak ütközött az autó Súlyos figyelmetlenség. Bu­dakeszin egy személygépkocsi elütötte Szilvási Mária csoma­goló, 38 éves helybéli lakost, aki figyelmetlenül, nem a ki­jelölt gyalogátkelőhelyen lé­pett az úttestre. A gyalogos életveszélyes sérülést szenve­dett. Karambol, hátulról. Farmos határában Homyák János 25 éves kisiparos, tápiószelei la­kos tehergépkocsival hátulról Szöllősi László 41 éves fuva­ros, tápiószelei lakos lovas ko­csijának ütközött. A baleset következtében Szöllősi és uta­sa, Földi János 48 éves ren­dész, tápiószelei lakos súlyos sérülést szenvedett. Megsérült az utas. Cegléd határában Sáfár Sándor 31 éves állatgondozó, lászlófalvi lakos személygépkocsival ke­rülés közben a vele szemben szabályosan közlekedő Gonda Jánosné 46 éves tápiószőllősi lakos személyautójának ütkö­zött. A karambol során az asz- szony férje, az 50 éves Gonda János súlyos sérülést szenve­dett. Bűnügyi krónika Hahlás az Akácos úton Teherautót lopott. A rend­őrség őrizetbe vette Hódi ^Ist­ván 21 éves segédmunkás, ceg­lédi lakost, aki a késő esti órákban munkahelyéről, a Ma­gyar—Szovjet Barátság Tsz te­lepéről pótkocsival együtt el­lopott egy IFA-teherautót. Hó­di a járművel Tápiószőllős irá­nyába hajtott, de útközben a motor leállt, majd a gépkocsi az árokba csúszott. Bemászott a lakásba. Felté­telesen 1984-ig tartózkodhatott volna szabadlábon az 53 éves Kozma Mihály, de a foglalko­zás nélküli férfi a napokban újabb bűncselekményt köve­tett el. Kozma Cegléden be­mászott az egyik Kossuth La­jos utcai lakásba és onnan or­kánkabátot, rádiót és kézitás­kát lopott. A kár 1500 forint. Kozmát a ceglédi kapitányság őrizetbe vette. Éjszakai útonállók. Rablás történt a napokban Törökbá­linton. A késő esti órákban az Akácos úton két férfi leütött egy kocsmából hazafelé tartó ittas embert. A földre került sértettet többször megrugdos­ták, majd kifosztották, elszed­ték iratait és 230 forintot tar­talmazó pénztárcáját. A kira­bolt férfi bordatöréssel kór­házba került. A Budai Járási Rendőrkapitányság forró nyo­mon üldözéssel azonnal meg­kezdte a bűntett vizsgálatát és órákon belül elfogta Kovács Miklós 22 éves árukísérő és Egresi János 28 éves betaní­tott kőműves, törökbálinti la­kosokat. Mindkét férfi bünte­tett előéletű. A rendőrség szö­kés veszélye miatt Kovácsot és Egresit is őrizetbe vette. A vizsgálat valamennyi gya­núsítottal szemben tovább foly­tatódik. p Érvényben február 9-től Y alutaarf oly Pénznem Vásárolható legmagasabb bankjegycímletek Vételi Eladási árfolyam 100 egységre, forintban Angol font 50 6254,08 6640,94 Ausztrál dollár 50 3690,26 3918,52 Belga frank 5000 84,23 89,43 Bán korona 1000 438,03 465,13 Finn márka 100 753,87 800,51 Francia frank 500 563,90 598,78 Görög drachma 500 53,17 56,45 Holland forint 1000 1308,38 1389,32 Japán yen (1000) 10 000 144,77 153,73 Jugoszláv dinár 100 71,70 76,14 Kanadai dollár 100 2796,82 2969,82 Kuvaiti dinár 10 11 771,87 12 500,03 Norvég korona 1000 566,04 601,06 NSZK-márka 1000 1434,43 1523,15 Olasz líra (1000) 50 000 26,78 28,44 Osztrák schilling 1000 204,60 217,26 Portugál escudo 5000 49,44 52,50 Spanyol peseta 5000 33,74. 35,82 Svájci frank 1000 1796,59 1907,71 Svéd korona 100 588,26 624,64 Török líra 1000 25,25 26,81 USA-dollár 100 3357,84 3565,54 _ ___ .„A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik v» hétfő kivételével - naponta. - Főszerkesztő: Sági Arnes — Df VT MFuVf! |. •• 31 fi ö Főszerkesztő-helyettes:, Arkus István és Mészáros János. - Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311 Irányítószám: 1446. - Kiadja * (Lwl iilLUl Li IIHStLnr Hírlapkiadó Vállalat, Budapest, Blaha Lujza tér J. 1959. Felelős kiadó: Till Imre Igazgató. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal, központi .telefonja: 313—100 és 336—130 — . II ■ - ■ -------------------------------------Szerkesztőségi titkárság: 142 —228.--------------------------------------------------------IIÓKSZEKKESZTÖSEGEINK: ceglédi Hírlap, Cegléd, Kossuth tér 1, P£. 19. 2701. Telefon: 11—ICO. - Érdi Hírlap, Érd, Lenin út 33. 2030. Telefon: 45-352 Gödöllői Hírlap, Gö döllő, Szabadság út 2. Pf. 14. 2100. Telefon: 81—96. — Monori Hírlap Monor, Kossuth u. 78. Pf 51. 2291. Telefon: 157. — Nagykőrösi Hírlap. Nagykörös, Hősök tere 7. 2750. Telefon: 398 — váci Hírlap, Vác Lenin út 45. Pf 32. 2601. Telefon: 10—095. — A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda, Budapest. Felelős vezető: csöndes Zoltán vezérigazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap irodánál (postacím: Budapest V.. József nádor tér 1. 1900), személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215— 96 162 pénzforgalmi jelzőszámra A lap ára: 8 oldal 1,40 Ft, 12 oldal 1,80 Ft. Előfizetési dij: egy hónapra 34,— Ft, egy negyedévre 102,— Ft, félévre 204,— Ft, egyéni előfizetőknek éves előfizetés: 400,— Ft. — ISSN 0133—0659 Pest megyei Hírlap’ (index: 25 064 HU), ISSN 0433—2600 (Ceglédi Hírlap), ISSN 0209—5467 (Érdi Hírlap), ISSN <133—1957 (Gödöllői Hírlap), ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap), ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlap), ISSN 0133-275» {Váci Hírlap).

Next

/
Thumbnails
Contents