Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-28 / 50. szám
Baráti találkozó Gyári ünnepség a Fortéban A munkásőrség megalakulásának negyedszázados évfordulója alkalmából a napokban ünnepséget tartottak a Fortegyárban. A Gábor József úti általános iskola munkásőrra- jának úttörői műsorukkal a nehéz időket elevenítették fel. Ezután Fazekas Károly, a vállalati pártbizottság titkára köszöntötte a meghívott vendégeket. Perényi Sándort, az Országos Munkásőrkiképző Intézet tanárát, a Matheika János zászlóalj több vezetőjét, és több képviselőjét, továbbá a gyári munkásőröket, köztük név szerint Berkényi Andrást és Schwarz Mihályt, akik 25 éve az elsők közt fogtak fegyvert szocialista társadalmi rendünk védelméért, Kovács László kiváló munkásőrt és a Juhász József által vezetett század legjobb raját. Külön üdvözölte az új munkásőröket, tőlük parancsnokaik követését "és az eddigi hagyományok folytatását kérte. Beszédében dicsérte a vállalat Ifjú Gárda szakaszát, amely a megyei versenyt idén negyedszer is el szeretné nyerni, s így méltó követője a munkásőrszakasznak. Ezután még sokáig beszélgettek a múltról, a jövőről, napjaink feladatairól a baráti találkozó résztvevői. Szabó Henrik Érdekes versenyek Tanácskoztak a titkárok A PEST MEGYEI HÍRLAP VÁCI JÁRÁSI ÉS VÁC VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM 50. SZÁM 1982. FEBRUÁR 28., VASÁRNAP Elyen még nem volt Foton Az eisö ifjúsági falugyűlés Szövetkezetét alapítanak az Áfész segítségével ■#** i •• Konyvhorze A Vác városi-járási Könyvtár és a Vak Bottyán Múzeum az Ünnepi könyvhét idején, könyvbörzét rendez. Lehetőség lesz cserére, vásárlásra, eladásra, antikvárius által történő értékbecslésre is. Azok a könyvbarátok, akik könyvet vásárolni, eladni, cserélni szeretnének, március 31-ig jelentkezzenek a könyvtárban. Hasznos hobbi Jól kifogta Népes tábort alkot a DCM horgászszakosztálya, melynek tagjai korlátlan lehetőséget élveznek a Dunán, s hetven engedélyt kaptak az őrbottyánl víztárolón és a diósjenői tavon is, hogy kivethessék a horgot. A legnagyobb halat Madár István fogta az elmúlt évben, aki egy alkalommal 15 kilós harcsával tért haza az őrbottyáni tó mellől. A napokban ülést tartott a Magyar Honvédelmi Szövetség váci járási-városi vezetősége az MHSZ honvédelmi klubtitkárainak. Horváth Géza alezredes, az MHSZ városijárási titkára köszöntötte a megjelenteket, majd bemutatta dr. Huba Tihamért, Göd, Biács Jánost, a fóti gyermek- város, Balogh Árpádot, a fóti nagyközség MHSZ-titkárát. Ezután tájékoztatást adott a február 3-án elhangzott megyei titkári értekezletről, majd beszélt a múlt feladatok teljesítéséről. Beszédében kiemelte, hogy a kiképzési évben több klub is jól dolgozott. Szólt arról is, hogy a különböző honvédelmi technikai tömegsportmunkában jó eredményt értek el a modellezőklub felnőtt versenyzői, az úttörőházban tevékenykedő úttörőszakosztályok, szakkörök. A lövésztömegsportról elmondotta, hogy a DCM, a Híradástechnikai Anyagok Gyára és a Forte volt a legeredményesebb. A titkár kérte a klubok szervezeti erősítését, majd az 1982. évi feladatokat ismertette. Ezután közölte, hogy áprilisban megrendezik a sorkötelesek honvédelmi versenyét, majd március 18-án úttörő városi-járási gárda versenyt tartanak. Az értekezleten több hozzászóló mondta el a honvédelmi versenyekről szerzett tapasztalatait. N. P. J. Mindenkit szívesen látnak A kertbarátok idei terv® Mind népszerűbbé váló kertbarátok köre megtartotta idei első összejövetelét a művelődési központban. A megjelentek az időszerű tavaszi munkákról és a gyógyító növényekről hallottak szakmai előadást. Egy-egy ilyen értekezés komoly szakmai továbbképzésnek számít, mely után felsorolják a legújabb szakkönyvek listáját. Az idei első összejövetel külön érde„...a haza fényre derül" Kodály* emlékműsorok Az 1982-es évben központi helyet foglal el a 100 éve született Kodály Zoltán életének, munkásságának felidézése, ünneplése. Vácott a Madách Imre Művelődési Központ helyőrségi programja keretében az első nagyszabású rendezvény február 18-án „...a haza fényre derül” címmel Zám- bó István karnagy vezénylésével kerül bemutatásra. Ebből az alkalomból a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének férfikara ad hangversenyt Kodály műveiből. Az a művészegyüttes, amelynek Kodály Zoltán 27 évvel ezelőtt megzenésítette Petőfi Sándor Nemzeti dalát, és ennek bemutatójáról Péterfi Sándor ezt írta: „...azt is érzékelteti Kodály zenéje, hogy beteljesült Petőfi álma, és az elnyomatás után ma már a szabadsághős honvédek felszabadult unokái éneklik a Nemzeti dalt”. Az a művészegyüttes, amelyről Kodály így nyilatkozott: „hivatva van, hogy a magyar művészet hírét és hitelét bel- és külföldön egyaránt gyarapítsa”. Az együttes az egyetemes énekkari kultúra tipikusan nagy iskoláját, az úgynevezett Kodály iskolát képviseli megalakulásától”. A Kodály-életmű ismertetése a hivatásos és sorállománynak dokumentumkiállítással, zenei bemutatókkal, Kodályról készült filmek vetítésével egész évben folytatódik a művelődési központban és az alakulatoknál. A sort decemberben vegyes műfajú bemutató zárja. Végül felhangzik majd Csorba Győző „Kodály” című verse is, „mert véghezvitted, amibe fogtál, s úgy mentél el, hogy megállapodtál, a múlhatatlan fényű csillagoknál”. Király Gyöngyi kessége, hogy azt a mezőgazdasági könyvnapokon tartották meg. Meghatározták idei programjukat is. Ezek szerint március 8-án és április 5-én a csiperke- és laskagomba házi termesztéséről, május 11-én kisgépek, szerszámok helyes kezeléséről, növényvédelemmel kapcsolatos egészségügyi szabályokról, szeptember 14-én házi tartósítás módszereiről, október 12-én és november 9-én 12 előadásból álló sorozatban a házi kerti zöldségtermesztésről, december 7-én fűszernövényekről, madárvédelemről és virágok hajtásairól lakásokban tartanak előadásokat. Ezenkívül június 8-án diavetítéssel egybekötött útibeszámolót is terveznek. Az előadások helye a művelődési köznont 8. terme, ideje, minden alkalommal délután fél hat Belépődíj nincs, külön meghívót nem küldenek és nemcsak tagokat, de minden érdeklődőt szívesen lábnak. Mészáros Gyula Februar 19-én, pénteken délután Foton először rendezett a nagyközségi KISZ-bi- zottság és a tanács falugyűlést, melynek célját Fehér Sándor, a KISZ-bizottság titkára fogalmazta meg: „Olyan fórumot akarunk teremteni, ahol a fiatalok közvetlenül kapnak tájékoztatást a község állami és társadalmi vezetőitől az aktuális szociális, munkahelyi és lakóhelyi gondokról, azok megoldásáról. Az aktualitást a nemrég lezajlott ifjúsági parlamentek adták. Ezek záróakkordjaként jött létre az ifjúsági falugyűlés, amelyen összegezve a parlamentek tapasztalatait, főképpen a fiatalok lakáshelyzete és a fiatal értelmiségiek szociális problémái kerülnek előtérbe. A gyűlés vendége volt Tóth Sándor, Fót nagyközség tanácselnöke, Bata Pál, az MSZMP Fót nagyközségi Bizottságának titkára, valamint a váci járás képviseletében Dudás László, járási közművelődésügyi felügyelője és Bergmann Erika, a járási KISZ-bizottság politikai munkatársa. A jelenlevőket Fehér Sándor köszöntötte, majd indítványozta, várakozás nélkül kezdjék el a vitát. Az ifjúsági parlamentek óta több, akkor felvetett problémában megoldást találtak a nagyközség illetékesei. A pedagógusok fórumának legégetőbb kérdése is a fiatalok lakáshelyzete volt. Az eltelt időszak alatt tizenkét pedagógus költözhetett új otthonba. A hozzászólók főként a nagyközség szociális ellátottságáról, lakáskérdésről, a gázvezetékek építéséről vártak további információkat. Krimmern é Tóth Ibolya, a Gyermekváros KISZ-bizottságának kultúrfelelőse a lakásépítési tervekről, Bacsó Zsuzsa, a Gyermekváros KlSZ-bizottsá- gának munkatársa Fót egészségügyi ellátásáról érdeklődött. Tóth Sándor elmondta, hogy a végrehajtó bizottság több ízben tárgyalta a fiatalok lakáshelyzetének megoldását. Elsősorban azokat támogatja, akik a községben valamilyen ellátó tevékenységet végeznek. A pedagógusok, az egészségügyi és közművelődési dolgozók részére, szociális körülményekre való tekintettel eddig is sok esetben szinte jelképes összegért biztosítottak telket. Amíg a differenciálás következtében a szociális támogatásra jogosultak négyszögölenként 50—100 forintért kaptak telkeket, addig a magasabb jövedelműek 400 forintért. Az új lakótelep átadását 1983-ra tervezik az Eötvös utcában. Ezenkívül 60 lakás építése van folyamatban, amelyek zöldövezettel, étkező- konyhával, garázzsal rendelkező, féltetős beépítésű csoportos családi házak lesznek. Külön figyelmet érdemel az ifjúsági lakásépítési akció kibővítése a KISZ-en kívüli fiatalok érdekében is. Így még Jegyzet A melegcsinálókrél A fűtőkről, kazánkezelőkről, gépészekről, a hideg hónapok nélkülözhetetlen embereiről szólnak, akik az óvodák, iskolák, lakóházak, gyárak hátsó udvarában, vagy az alagsori homályos kazántermekben a meleget csinálják. Rengeteg energiát termelnek, szinte észrevétlenül. Látszólag egyhangú, monoton munkát végeznek, s a feszmérők, szivattyúk megfigyelése, esetleg naplózása is az ő dolguk. A berendezések nagyon drága portékák. A kazánok, csövek, tolózárak és azok éltetői a szén, a tüzelőolaj, a földgáz, a villamos energia különösen drága dolgok. Ök jól ismerik gépeik értékét, no meg azt, hogy óránként, naponként mennyi energiahordozót kell felhasználniuk, hogy a lakás, a munkahely hőmérséklete kellemes legyen. Mégis milyen keveset hallunk róluk. Rendszerint csak akkor, ha valahol rosszul mennek a dolgok, hideg marad az óvoda, a lakás. Ezeknek az embereknek gyakran a kezük ügyében van a rádió, az újság, és a szakkönyv. Gyakorlatias okok miatt nemcsak az időjárásjelentéseket figyelik. A nemzetközi politika összefüggéseiből arra is következtethetnek, hogy milyen energiahordozók jönnek most divatba, mondjuk jövőre, s milyen áraik lesznek? Szinte tömegével jelentek meg, és terjedtek el a jobb hatásfokú, modernebb, műszerezett kazánok. A tüzelőanyag nagy úr! Óvatosan kell vele bánni. Mert ha valahol „hézag” van, ott könnyen lehet „gáz”. Már egy kis figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat. A meleg mindennapi szükségletünk. Az idei tél próbára tette a technikát, az energiaszolgáltatást, és azokat, akik a meleget szolgáltatják. Farkas József Futball Gödről A Fővárosi Kézműipari Vállalat gödi labdakészítő üzemében az idén 150 ezer futball- labdát gyártanak. A labdák nagy részét bedolgozók varrják meg. Az üzemben már csal: a tisztítása, ellenőrzése, minősítése történik. A képen: Sági Dánielné labdaszeietckct válogat össze a varráshoz. Együd Istvánná, Benei János- né és Kerekes Pálné tisztítják a bőröket. Barcza Zsolt felvétele több fiatal részesül a kedvező kölcsönnyújtásban, illetve telekvásárlásiban. Az egészségügyi ellátásról szólva az egészségügyi központról Tóth Sándor elmondta, hogy a komplex intézmény felépítése két ütemben folyik. Először a földszinti gyógyszertár, a fogorvosi és nő- gyógyászati rendelő és laboratórium, valamint egészségügyi lakás kivitelezése várható áprilisra. A második lépés a teljes körzeti orvosi rendelő, a gyermekgyógyászati és a különböző szakorvosi részlegek kialakítása lesz. Fót 15 ezernyi lakosságának egészségügyi szükségleteit figyelembe véve olyan szakorvosi rendelő szobákat és laboratóriumot tervezünk, amelyekben — községünk szakorvosi ellátottságának hiányait pótolva — a dunakeszi szakorvosokat tudjuk fogadni. így hosszabb időre megoldottnak látjuk a betegek helyben történő ellátását. Az ifjúsági falugyűlés végén Fehér Sándor beszámolt az ifjúsági szövetkezet létrehozásáról, amely kulturális és szórakozási igényeiket is kielégíti. A művelődési ház tevékenységét kiegészítve a szövetkezet keretében ifjúsági eszpresszó megalapítását kezdeményezik, amelyben a fiatalok számára olcsó étkezést, rendszeres kulturális programokat biztosítanának. A szövetkezetét az Áfész szakértő munkatársakkal és anyagiakkal is támogatná, amennyiben egy bizonyos létszámú „vállalkozó fiatal” vállalná a szövetkezet elindítását. A falugyűlés hangulatos tombolasorsolással ért véget. Kétszer két darab színházjegyet sorsoltak ki a februári budapesti előadásra. Sárossy Krisztina Kondicionáló torna Kondicionáló torna kezdődik a gödi Németh László általános iskolában. A foglalkozásokat minden szerdán este fél 6-kor tartják. Orvosi ügyelet Március 1-től hétfőtől az alábbi orvosok tartanak éjszakai ügyeletet a városban. Hétfőn: dr. Kreiner Lenke, kedden: dr. Bénik Gyula, szerdán: dr. Tóth Mária, csütörtökön: dr. Vajta Gábor, pénteken: dr. Füredi Gyula, szombaton és vasárnap: dr. Tóth Mária, 6-án és 7-én gyermek- gyógyászati ügyeletet dr. Moye Teodóra. Az ügyeletet a régi kórház épületében (Vác, Március 15. tér 9.), a 11—525-ös telefonon lehet hívni. A beosztás hét közben megváltozhat. Senior-gyoztesek Második éve rendezi meg a Váci Kötöttárugyár KISZ-bi- zottsága a városi és járási KISZ-fiatalok részére a „Senior” asztalitenisz kupát. 13 férfi és 8 női csapat nevezett be. A férfi első helyezett a hajógyári, második a vácdukai, harmadik a hajógyári II. csapat lett. A női kategóriában első helyen a Gumigyár, második és harmadik helyen a kötöttárugyár csapata végzett. Az első helyezett a vándorkupa mellett tréningruhákat, a második pulóvereket, a harmadik helyezett csapat pólókat kapott. A jövő hét műsorából Március 1., hétfő: 10 órakor megnyílik a Vác és Vidéke ÁFÉSZ háztáji kisgép- és kertiszerszám-bemutatója a művelődési központ előcsarnokában. — 14 órakor a színházteremben bemutatják Benedek András: A táltos fiú című mesejátékát. — 18 órakor a 8-as teremben Hajdú Sándor tart vetítettképes útibeszámolót A Fogarasi-hava- sokban címmel. Március 2., kedd: 14 órakor a Madách- Imre Művelődési Központban rendezik a Ki tud többet a Szovjetunióról? című vetélkedő megyei elődöntőjét. — 19 órakor a színházteremben a Postás Szimfonikus Zenekar ad hangversenyt, Margittay Sándor vezetésével. Bemutatásra kerül Händel Saul című óratóriuma. Március 3., szerda: A nemzetközi nőnap alkalmából a művelődési központ nagytermében 14 órai kezdettel rendezik a Pest megyei ünnepséget. Megnyitót mond: Pálmai László, a váci városi pártbizottság titkára, majd dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter ünnepi beszéde következik. Az ünnepséget kulturális műsor fejezi be. Március 4., csütörtök: A Hajós Alfréd Űttörőházban 15 órakor ankétot rendeznek az ötnapos tanítási hét bevezetéséről. — 19 órakor: Szállj velünk a zene szárnyán címmel operett gálaest kezdődik I a DCM munkásszállásán. — 119 órakor a kecskeméti Katona József Színház bemutatja a művelődési központ színháztermében Gogol A házasság című komédiáját. Rendező: Tömöri Péter. Március 5., péntek: 14 órakor a szobi Börzsöny Múzeumban Soós Jánosné, a Pest megyei Tanács V. B. művelődési osztályának főelőadója megnyitja a nevelő- otthon növedékeinek kézimunka-kiállítását. — A művelődési központban, Vácott 17—22 óráig Jazz presszó, a Jávory együttes felléptével. — A nagymarosi művelődési házban 18 órakor előadás a gyümölcsfák korszerű műveléséről, permetezéséről és öntözéséről. Március 6., szombat: Gödön, a József Attila Művelődési Központban 9 órakor megnyílik a . kétnapos tenyésznyúl- kiállítás és -vásár. — A váci művelődési központban 10 órakor Berhidai Magdolna bábkészítő tanfolyama. — Az úttörőházban 10 órakor plakátkészítő verseny kezdődik az általános iskolások részére. — 20 órakor kezdődik a Magyar Autóklub váci csoportjának farsangi bálja a Fehér Galamb étteremben.- P. R. .ISSN 0133—2759 (Váci Hírlap)