Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-27 / 49. szám

1982. FEBRUAR 27., SZOMBAT PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN 7 A porta, két perspektívában Ä kis bika még bamba. Néha egyet-kettőt kalimpál csámpás lábai­val, megpróbál föltápászkodni, de rögvest elterül a földön. Egy órája született. Az asszony szalmát terít rá. (Nehogy megfázzon már, olyan nehezen Jött szegénykém a világra! Ilyenkor még értetlen, már állna föl, de nem megy ne­ki, aztán csak lapul a falhoz. Meghízlal- juk, s ha megnő, eladjuk. Jól fizetnek érte. Most, hogy ez a kis borjú megszü­letett, összesen hét marhánk van. A te­henek tejét is leadjuk. Autó szedi össze, itt jár el, nem messze a tanyánktól.) A neve nincs bocinál csak a bir­kák bambábbak az istállóban. Néha megszakítják a monoton ropogtatást, fölvetik gyapjas fejüket, s a kis gő­zölgő testre pillantanak. (Van itt pár birka, meg egy gida is, látja-e? Nagyon szeretem az állatokat, de ők is engem. Amikor jönnek a tanács­ról összeszámolni őket, Szokták is men-' dahi, Olyan a mi tanyánk, mint Noé bár­kája. Merthogy annyiféle itt az állat. Pe­dig, tudja, hogy kezdtük? Amikor ’64-ben összekerültünk a férjemmel, még tíz fo­rintunk sem volt. Lassan erősödtünk. Ö a tsz-ben gépkocsivezető, én meg a jószá­gokkal kínlódom.) Úgy tűnik, az állatok közül csu­pán a lovak hánynak fittyet arra, hogy megszaporodott az istálló lét­száma. Különösen Csillag, az cuda­rul büszke, a fejét sem moccantaná a kis borjú felé. (Csillag, ez a barna, most ismét hasas. Egyébként Juci is az. Négy lovunk van. Eggyel kezdtük. Nagy nehezen megvet­tük, nevelgettük, aztán fedeztettük. A Zsigulink a lócsaládból van. Mondoga­tom is a férjemnek, Juci az én Traban­tom, mert lassan annyiért elkelne, mint egy Trabant. Egy ilyen lóért megadják az ötVen-hatvanezret. Persze, sokat esznek, a reggelt már szemessel kezdik.) Kacsa totyog a lovak lábainál. El­szóródott kukorica után nyomoz. Amint rábukkan egyre, villámgyor­san lenyeli. (Kihasználják ezek, ha a kukorica el­potyog, igaz-e? Egyébként ez egy néma kacsa. Az udvaron pulyka, liba, csirke, tyúk, gyöngyös, sőt, páva is. S mennyit isznak! Naponta harminc vödör vizet hú­zok föl a kútból. Van vagy háromszáz házigalambunk is s egy pár kacagó gerle, de csak azért, hogy a hangjukat hall­jam. Aztán nyulak.) A nagy fülű az istálló ajtajáig ugrándozik, de még messzebb is merészkedik. Most kint áll az udva­ron. Nellyt bámulja. Szerencséje, hogy Nellyt, a nagy kutyát póráz fogja vissza, különben biztos be­kapná a kíváncsi tapsifülest. (Ezek a nyuszik igen kedvesek. Foly­ton a kutyákkal kacérkodnak. Egyébkér.t a nagyobbik fiam, a Józsi volna a tulaj­donosuk. ö Jászberényben dolgozik, szak­munkás. Nagyon szorgalmas és lelkiisme­retes. Még alig múlt tizenhat, de már ha­vonta hatezerkétszázat keres. A kiseb­bik meg, a Tibi, most járja ki a nyolcat. Annyi a jó szakma, hogy nem is tudjuk, kire hallgassunk, melyiket válasszuk ne­ki.) Mikor elhagyjuk az istállót, és az udvaron átvágva az ól felé tartunk, a nagyobbik fiú már viszi a malacok­nak a moslékot. (Ezen a tanyán rengeteg dolog van, f". egvszer annyi, mint a munkahelyen. A fiúk is segítenek, persze, csak akkor, ha idejük van. Szerencsére jő helyen la- itink, közel az úthoz. Van villanyunk oe' minden, ami a városi asszonyok­nak! Bár, lehet, hogy ettől az erős mun­kától hamarabb halunk meg. Errefelé sok temetés volt mostanában. Főleg a divat­halál, az infarktus vi'zi el a néoeket. Én hajnali ötkor kelek, s tíznél előbb ritkán kerülök ágyba.) A malacok óriási sivítozást csap­nak. Amint meghallják a vödör csö­römpölését, a koncert elviselhetet­lenné válik. Főleg a kis furcsa szí­nűek tülekednek rettenetesen. (Az egyik koca elment két napig, az­tán találkozott a vaddisznóval. Arra van az erdő, sok a vad. Szóval szilveszterkor tizenegy félig csíkos malacunk született. A legtöbbjét majd eladjuk, de vágunk azért mi is. Itt még mindig ünnep a disz- nótor.) ... ■ ,, Becsapódik mögöttem a kertkapu. A kutyák vonyítását már nem hal­lom, az autó ráhajt a műútra. Kodó Józsefek tanyája egyre kisebb lesz. Nagykáta felé tartunk. S mikor már aprócska folttá zsugorítja a távolság az asszonyt, szinte akkor is látom, hogy még integet. KOFFÄN ÉVA Naponta több hektó vizet kell fölhúzni a kútból... Erdősi Ágnes felvételei Az évek száma A fiatal vezetők járása lett a da- basi. A pártbizottság munkatársai, a járás politikai életét irányító funk­cionáriusok túlnyomó többsége 40 éven aluli. Kollégáik a községekben hasonló korúak. Ugyanez a helyzet a tanácsoknál, s fiatal szakemberek intézik a települések • lakosságának ügyes-bajos dolgait a járási hivatal­ban is. Egyre több az olyan gazda­sági egység, kisebb-nagyobb üzem, termelőszövetkezet is, melynek élén, évei számát tekintve, ugyancsak fia­tal vezető áll. v..-,*,-. Ádori Károly, a járási pártbizott­ság első titkára az őrségváltásról a következő számvetést készíti: — Ha semmi másért, de a bizonyí­tás okából talán szerencsésebb lett volna számunkra, ha e vidék nem ért volna el oly jelentős eredménye­ket az elmúlt évtizedekben. Nem mondhatom, hogy elődeink teljesen kiemelték e, tájékot, hiszen minden­ki tudja, hogy gyenge termőképessé­gű homokon gazdálkodtak. És mégis az ország tíz legjobb szövetkezete közül három ma e járásban talál­ható. S ebben a mi érdemeink még viszonylag csekélyek. Nem most, ha­nem jó tíz éve történt itt a nagy elő­relépés, melynek jótékony, a közös­ség és a családok pénztárcáját egy­aránt hizlaló hatását ma is érezzük. Az azonban igaz, hogy a fiatal, jól képzett szakemberek tudása, aka­rata, friss szemlélete már döntően hozzájárult ahhoz, hogy az utóbbi Térben és időben Káplár Ferenc festménye esztendők nehezedő gazdasági körül­ményei között is helyt tudtunk áll­ni. S a nemzedékek között kofábban emlegetett együttmunkálkodás ebben a nehéz szituációban, azt hiszem si­került. — Értsük ezt úgy, hogy nem volt az idősebbek és fiatalabbak között féltékenység, irigység? — Igen, pont erről van szó. Áldo­zatok nélkül, de azért nem kevés konfliktussal történnek ezek az őr­ségváltások. Nem állítom, hogy ná­lunk csak akkor szükséges a vezető­csere, ha elérik a nyugdíjkorhatárt. Ám a gyakorlat bizonyítja, ha vala­ki alkalmatlan a tisztére, többnyire maga is belátja, hogy ma már nem lehet úgy dolgozni, mint évekkel ez­előtt. Ha nem tud stílust váltani, olyan helyet kell találnia, ahol ké­pességeinek legmegfelelőbben tevé­kenykedhet. Kevés az üdvösséghez Őrségváltás volt a dabasi Elektro­mos Fémipari és Szolgáltató Szövet­kezetben is. Általában senki sem be­szél szívesen a kényelmetlen múlt­ról, ez esetben azonban, éppen a po­zitív tanulság miatt mégsem lenne helyes fátylat borítani rá. Száznyolcvan-százkilencven ember keresi kenyerét e szövetkezetben, s 1980-ban odáig fajultak a dolgok, hogy nem volt elég munka. Akkor, amikor máshol munkáshiánnyal küszködtek az üzemek, náluk több mint harminc asszony jobb híján egymást nézte. A bajok okait keres­ve ma már egyértelmű, hogy mun­kaszervezési és tervezési hiányossá­gok miatt alakult ki ez az állapot. A szövetkezetnek sose ment fényesen, de a csekélyke beruházásra, fejlesz­tésre fordítható pénzt se költötték gépesítésre, hanem helyette éppen a legnehezebb helyzetben az egyéb­ként szintén szükséges székházat épí­tették meg. Czindler Bélát, az MHSZ járási vezetőjét választotta a tagság elnöknek. E döntésen csodálkozhat­nánk, ha a fiatalember életrajzához nem tartozna hozzá az is, hogy érett­ségi után vasas szakmát tanult, s mint MHSZ-vezető már bebizonyí­totta, nincs híján a jó vezetői adott­ságoknak. Ez azonban önmagában még ke­vés az üdvösséghez. Sokan tartottak attól, hogy a műszaki vezetővé lett régi elnök kerékkötője lesz a meg­újulásnak, a megbántott önérzet fe­lülkerekedik az ésszerűségen. Nem így történt. Czindler Béla szerint elődje jó néhány olyan, csak a ta­pasztalat útján megszerezhető isme­retet adott át neki, amelyre egyedül csak áldozatok, veszteségek árán jö­hetett volna rá. A szövetkezet ügye mindkettőjük számára fontosabb volt a személyes érzelmeknél. A régi elnök becsületére legyen mondva, hogy műszaki vezetőként is hozzá­járult az új profilok kialakításához, ahhoz, hogy ma már nyereséges a szövetkezet, s hosszú távon is biztos­nak látszik boldogulásuk. Lassan már népélelmezési cikknek számít nálunk a csirkehús. Pest és Nógrád megyében valamennyi üzlet­be pontosan kidolgozott menetrend szerint viszik autók a hernádi Már­cius 15. Tsz-ből az árut. Havonta 800 ezer csirkét dolgoznak fel az üzem­ben, innen intézik a termeltetés, a felvásárlás, az abrak- és tápellátás ügyes-bajos dolgait, de kereskedő­ként is helyt kell állniuk. Az élelmi- szeripari főágazat vezetője, s egyben a baromfifeldolgozó üzem gazdája Dubsi Ferenc. — A Szegedi Élelmiszeripari Főis­kolán végeztem, s közben NB-s csa­patokban fociztam. Végülis dönte­nem kellett, vagyok-e olyan tehetsé­ges labdarúgó, hogy ezért hosszú távra lemondjak a szakmámról. Nos, ma már csak nagyritkán, a kollégák­kal kergetem a labdát. Jövőre lesz tíz éve, hogy elkészült ez az akkori mércével mérve szuperüzem, s ami­kor felajánlották, habozás nélkül vállaltam, hogy Hernádra költözöm. A tét nagy volt, tsz addig nem vállalkozott ilyen nagy termelési, feldolgozási és értékesítési szervezet létrehozására.. — Kapott-e támogatást munkatár­saitól? — Hogy miként üt be a csirkeüz­let, az nem csak az én személyes presztízsem miatt volt fontos. Több mint 600 ember dolgozik nálunk, s a szövetkezet összesített eredményeiben is mérvadó az állattenyésztés. Min­den támogatást megkaptam, ha kér­tem, s ami legalább ilyen fontos, hagytak önállóan dolgozni. Ami pe­dig a közvetlen munkatársakat illeti, részben magam választottam őket, de a többiek is velem egyívású em­berek. Mi itt komolyan úgy gondol­juk, hogy jelentős poszton állunk helyt. S ennél kevés fontosabb dolog van a világon. Kereskedői véna Pályafutását ugyancsak a Március 15. Tsz-ben kezdte az Öcsa és Vi­déke Áfész újdonsült elnöke, Sipos Péter. Inkább diáknak, mint körültekintő kereskedőnek tűnik. Faggatom: ho­gyan sikerült szót értenie új poszt­ján a régi szakemberekkel? — A látszat csal, éppenhogy nem a csendesség az, ami jellemző rám. Sőt, ha többször okot adnak rá, né­ha el is galoppírozom magam. Egyéb­ként sem a hangerőn múlik, hogy hasznát látja-e az áfész és a lakos­ság az én elnökösködésemnek. Szám­viteli főiskolát végeztem, Hernádon, valamint az Alsónémedi és Vidéke Áfésznél is szereztem kereskedői, s valamelyest vezetői tapasztalatokat. De ezt a szakmát azért még tanul­nom kell. és ráadásul éppen most, amikor az egész kereskedelem a megújhodás korát éli. Én abból in- ,dúlok ki, hogy a boltvezetők többsé­ge érti a dolgát, valóban nekik kell irányítaniuk az adott üzletben a munkát. Nekünk az a dolgunk, hogy tőlünk telhetőén ehhez minden segít­séget megadjunk, de azért ügyeljünk arra is, hogy a haszon megfelelő ré­sze a szövetkezet, illetve az állam kasszáját gyarapítsa. Két éve 700 ezer. tavaly már 3 millió 200 ezer forint volt a nyereség, s úgy gondo­lom, ez számottevő fejlődés. A kereskedői véna azonban még hiányzik. A fiatalember — meséli —, ha délutánonként hazatér, s nem lát tisztán valamely ügyben, néha elballag a presszóba. A pohár mel­lett kérdezi meg, faggatja ki az ot­tani vendéglőben, élelmiszerüzletben dolgozó régi barátait. Mert bizony jó néhány olyan fortélya van a szak­mának, amit főiskolán nem taníta­nak. CSULÄK ANDRÁS Az iskolában nem tanítják Vezetői székben, negyvenen innen ÁDORI KÁROLY CZINDLER BÉLA sípos Péter DUBSI FERENC Koca-vaddisznó kaland Hétköznapi tanya ^ A kor önmagában véve nem érdem. A pályájuk elején, delelő- S jén, s a vége felé tartó emberek között egyaránt találni hasznos, újí- ^ tó szellemű, nagy munkabírású embereket, s a társadalom számára ^ a különböző korosztályok harmonikus együttmunkálkodása a leg- ^ gyümölcsözőbb. Jó néhány európai országban ezt a lehetőséget megtorpedózta a ^ történelem. A mai ötveneseket, hatvanasakat ifjúkorban megtizedel- ^ te. A felszabadulás után kinevelődött új értelmiség, a politikai, gaz- S dasági és szellemi vezetők többsége egykorúan került funkcióba, együtt ívelt felfelé a pályájuk. S bár közben senki se gondolt rá, ^ eljött az őrségváltás ideje. Egyre több harmincas vagy negyvenes $S éveiben járó veszi kezébe a kormányrudat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents