Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-18 / 41. szám
4 1982. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK A népzene forrásainál Március 19. és 28. között második alkalommal rendezik meg a Budapesti tavasz fesztivált, melynek zenei eseményei Kodály Zoltán munkássága köré fonódnak. A nagy magyar zeneszerző születésének századik évfordulóját — mint ismeretes —, idén ünnepli a zenei világ. Kcrusműveit hallhatjuk majd a Magyar Rádió gyermekkórusának nagyszabású hangversenyén, március 23- án, a Mátyás templomban. A fesztivál kiemelkedő eseménye lesz Kodály Budavári Te Detm-ának és Liszt Koronázási miséjének bemutatása március 26-án és 27-én a Mátyás templomban. Mindkettőt a Magyar Rádió és Televízió énekkara, valamint a Budapesti MÁV szimfonikusok előadásában hallhatja a közönség. A Magyar Állami Népi Együttes hét alkalommal lép fel új műsorral a Budai Vigadóban. Megfiatalított tánckaruk, Kodály Zoltán emléke előtt tisztelgő kórusuk, sok sikert aratott nagyzenekaruk az egész magyar etnikum táncait, zenéit, kórusműveát, dalait, szokásait tárja majd a közönség elé. A Magyar Állami Népi Együttes fellépésein túl, nagy Várakozás előzi meg Sebő Fe- tepc A népzene forrásainál című műsorát, amelyre március 25-én kerül ser a Budai Vigadóban. A műsorban magyar népdalok és hangszerek, méhkeréki táncmuzsika és tapspstánc, lőrincrévi dalok és táncos versek szerepelnek. A fesztivál 10 napjában 25 helyszínen 88 zenei, színházi, képzőművészeti, folklór- és egyéb eseményre, előadásra kerül sor. Jegyeket az Országos Filharmónia központi jegyirodájában (Budapest, V., Vörösmarty tér 1.), valamint a Népköztársaság útja 18. szám alatti Színházak Központi Jegyirodájában elővételben, a helyszíneken pedig az előadás napján vásárolhatnak az érdeklődők. Egyetemisták az értelmiségről Hol lenne az ő helyük? Miklós: végzős közgazdász. A Hajdúságból került a fővárosi egyetemre, mozdulatait kettősség: az isten háta mögötti vidékről származás és a nagyvárosi élet máig meghatározza. Judit: építészmérnökhallgató, szolnoki, Budapesten tanul. Kevés beszédű ember, csendességét zavartan palástolja. István: utolsó éves vegyész. Származására nézve érdi, gondolkodásában mintha már túllépett volna az egyetem kori hevületen. Vali: szervező vegyész Veszprémből. Csápjaival — így fogalmaz az egyetemisták népművelési gyakorlatát vezető Urbán László, az érdi művelődési központ igazgatója — mélységekig ér el. Zsolt: első éves joghallgató Miskolcon, Gyerekkora óta színésznek készült, de már lemondott róla. Azért minden pillanatban játszik. öten az egyetemisták immár hagyományos téli, népművelési gyakorlatára jöttek Érdre. Tíznapos kutatásuk témája: az értelmiség. Az indulás — Miért választottátok ezt a témát? István: — Végzős vagyok, jövő ilyenkorra már dolgozom. Kíváncsi voltam, milyen is a nagybetűs élet. Zsolt: — Véletlenül. Miklós: — Hasonló körülmények között fogok dolgozni, mint amivel itt találkoztam. Vali: — Nem vagyok se pedagógus, se népművelő, de magam is értelmiségi leszek és szeretnék mind többet tudni erről a rétegről. — Mit tudtok Érdről? István: — Félig-meddig érdi vagyok, itt jártam gimnáziumba. A szüleim itt élnek, mégis keveset tudok a városról. — Nem kevés tíz nap a különböző témák feldolgozására? Kresz Frigyes, a téli gyakorlatok egyik szervezője: — Kevés is, sok is. Kevés, mert szinte csak belekóstolásra elég, hiszen véletlenszerű, kikkel találkoznak a hallgatók. A rövid beszélgetések jobbára csak egyéni sorsokat tárnak fel. Mégis azt mondom: akár sok is lehet ez az idő: diákjaink az újonnan jött szemével látnak bele a települések életébe, szemük frissesége, állandó kérdezésre való hajlamuk fedezhet fel az adott helyen élők számára már fel sem tűnő dolgokat. S ha majd az érdi példákat összevetjük a két másik település: Rétság és Salgótarján értelmiségének vizsgálatával, s ha ez a téma- kutatás, ahogy tervezzük, éveken át folytatódik, akkor mérhetjük fel, mit érnek ezek a tíz napok. A találkozás A tíz nap találkozásokkal telt el. Városi vezetők, műszaki értelmiségiek, művészek, pedagógusok, orvosok voltak a beszélgetőtársaik. — Akkor éreztük jól magunkat — mondták később mind az öten —, ha választ kaptunk kérdéseinkre. — És ha nem? — Akkor nem kérdeztünk többet. A plébános nem szerepelt a tervben, hozzá ők kérték be magukat. A nyomdász-tanár két hét múlva visszavárja őket. A legszebbek az esték voltak — mondják. — Esténként őszintébbek voltak az emberek. A tizedik nap az összegzésé. — Kérek egy-egy jellemző gondolatot! — mondja az igazgató. Gyorsan peregnek a fogalmak, aztán mind gyakrabban adják tovább a lehetőséget a másiknak. Vagy húsz címszó gyűlik össze, egyike- másika óhatatlanul visszarí- az ajánlott irodalomra: Bán- laky Pál—Varga Csaba: Azon túl ott a tág világ című tanulmányára. Miről árulkodnak a címszavak? Miklós: — Kisváros. Hiába, hatalmas a település, él itt annyi ember, kisvárosiak. A kevés munkahely, a bezártság, a perspektíva szűkössége — és mindez úgy, hogy az útjelző táblán az áll: Budapest, húsz kilométer. Vali; — A fülledt levegő. Annak az álbiztónságnak az álmelegét értem ezen, ahogyan sokan visszahúzódnak a saját fészkükbe... A tévéhez, az újsághoz, jobb esetben a családhoz. És közben úgy tesznek, mintha jól éreznék magukat ... Judit: — Én a szerepjátszásra gondolok. Arra, hogy akadtak, akik megkértek bennünket: tegyük le a tollat. Akkor őszinték voltak. István: — Itt mindenki valahonnan jött. Amikor elindulnak meglátogatni szüleiket, rokonaikat, akkor mondják azt: hazamegyünk. Egyetlen embert találtunk — egy orvost —, akire rámondhatnánk: lokálpatrióta. A többiek gyökere — igaza volt a szobrásznak — a gyökértelensé- gükben van. Zsolt: — Bánlakyék írnak az értékmegőrző-menekülő típusáról. Én, Érden inkább a menekülésre éreztem rá. Sokszor még a legnemesebb művészi tevékenységet is az önmagától, környezetétől való elfordulás mozgatja. Mind az öten ezt keresték: kit nevezünk értelmiséginek? Még a me‘kérdezettek se nagyon tudták a választ. A diákok így fogalmaztak: értelmiségi az, aki körül vibrál a levegő. És a vizsgált városban is hiányolták a levegőnek ezt a jótékony mozgását. A kérdés — El tudnátok képzelni a sorsotokat Érden? Mindegyiküket váratlanul éri a kérdés. Egymásra néznek, úgy várják a másiktól a választ. István végül azt mondja: ő itt nem találna magának munkahelyet. Miklós tréfával üti el a dolgot: még nem kaptak állásajánlatot... Eljátszom a gondolattal: mégis, mi lenne, ha itt élnének, dolgoznának ebben a városban? Hol lenne az ő helyük? A kérdőjel ott marad közöttünk. Ma jor Árvácska Villanófényben Aki mindenben a jót keresi A bölcsesség legnagyobb mestere az élet; azonban gyakran felkeresd a rég elhunytakat is, kik tanulások, vizsgálatok s tapasztalatok által gyűjtött kincseiket a maradék számára könyveikbe vették. (Kölcsey Ferenc) Heten voltak testvérek, mint a mesében. Szegénységben éltek, s ő érezte, csak egyetlen módon tűnhet ki előnyösebb helyzetben levő társai közül: ha jól tanul. Ám ez sem volt könnyű dolog. Három hold földön gazdálkodtak. Hajnali négykor kelt mindennap. Kiment a szőlőbe kapálni, zsebében a könyvvel. Egy-egy forduló után elővette és gyorsan átfutott néhány oldalt, majd sietve folytatta a munkát, nehogy a szülei valamit észrevegyenek. Nyolc órakor már fáradtan ült az iskolapadba. — Velem mindig azért veszekedtek, hogy már megint olvasok, vagy tanulok — emlékezik vissza Laczkó Lászióné, a váci Forte gyár munkásnője. — Az általános iskolában mégis végig kitűnő tanuló voltam. Testvéreim közül egyedül én mentem tovább középiskolába. Eleinte ott is minden jól ment. Aztán egy szép napon édesanyám félrehívott, leültetett. Sohasem felejtem el azt a napot! Elmagyarázta, hogy semmiképpen sem tudnak taníttatni. Ha leérettségiztem, el kell mennem dolgozni; szükség van a keresetemre. Tanár akartam lenni, magyar —történelem szakos. Mikor megtudtam, hogy nem lehet belőle semmi, nagyon elkeseredtem. Hanyagolni kezdtem a tanulást, meg a gimnázium dig tanítani akartam. Aztán megszeretett — amit sosem hitt volna. Jelenleg szakszervezeti bizalmi és a szakszervezeti bizottság TT-elnöke. Munkáját eddig két vállalati Kiváló dolgozó, egy a Nehézipar kiváló dolgozója és a Szakszervezeti Munkáért Érdemérem ezüst fokozatával ismerték el. Sok barátja van. Valamennyien a munkatársak közül kerültek ki. A Március 21. brigád tagjai ugyanis valóban a hármas brigádkövetelmény szellemében élnek. Együtt ünnepük nagy családi körben a névnapokat, együtt járnak kirándulni, moziba, s Budapestre színházba. — Minden író—olvasó találkozón, irodalmi esten ott vagyunk, amit a városban bárhol rendeznek. Kezdetben ez brigádvállalás volt, de ma már a vállalás teljesen másodlagossá lett. Az a fontos, hogy ott lehessünk, hogy halljunk, tanuljunk. Czine Mihály meg Fája Géza például már megismert és külön üdvözölt minket. Törzsközönség lettünk — mondja jogos büszkeséggel. — Egyszer még olvasótáborban is jártam. Hát, az a világ teteje! Sok előadást hallottam, írókkal. költőkkel ismerkedhettem meg. Még egy alapfokú könyvtárosi tanfolyamot is elvégeztem, de csak segíteni járok a brigádtagokkal együtt a könyvtárba, mert olvasni jobban szeretek, mint könyvet kölcsönözni. Minden szabad idejét a művelődés tölti ki. Könyvtára már nem fér a polcokon, nincs Vácott olyan hangverseny, amit meg ne hallgatna. Egy- egy jobb színházi előadásért vagy hangversenyért képes előző éjjel főzni, csak f ogy le ne maradjon az élményről. Ma is őrzi azt a levelet, amelyet Szörényi Évától kapott, amikor a híres drámai színésznő válaszolt és jegyet mellékelt Az ember tragédiája előadására — mert mire Vácról Pestre utazott, ő már nem jutott jegyhez. A színház, a film megszerettetése érdekében még gyermekmegőrzést is vállal. Így a kismamáknak sem gond egy-egy előadás megtekintése. Sok baj, bánat is érte Laczkó Lászlónét. Ennek ellenére jókedvű, vidám asszony. A szeme mosolyog, arcán csak nevetőráncok vannak. Voltak az életének nagyen nehéz szakaszai, de akkor melléálltak a munkatársak. Így tanult meg például már negyvenévesen úszni. A brigád ekkor tudta viszonozni mindazt a szeretetet, áldozatkészséget, amit Rozikától kapott. A barátok társasága mellett az irodalom, a zene köti le legjobban. Mint mondja, a könyv, a muzsika vigasztal, átsegít minden nehézségen, abban csalódni nem lehet. Körmendi Zsuzsa ■ Heti fit.mtegyzetb Kabala Jakab Zoli és Nyakó Ji Az úgynevezett hátrányos helyzetű gyermekek problémáival tanulmányok, könyvek, elemzések, jelentések, statisztikák tömkelegé foglalkozik. E kisebb könyvtárnyi irodalomhoz egy szomorú melléklet is csatlakozik: a rendőrségi jelentések, jegyzőkönyvek, melyek az ilyen fiatalok törvénybe ütköző cselekedeteit tartják számon. A kérdéskör tehát sajnos nagyon is létező. Gyermekek ezred élnek veszélyeztetett környezetben : alkoholista vagy bűnöző szülők mellett, aszo- ciáüs családi környezetben vagy (és ők vannak a legtöbben) élvált szülők gyermekeként mosíohaapák, mostohaanyák, mostohatestvérek között. Adatok, statisztikák szólnak ijesztő méretű szülői felelőtlenségekről, ijesztő számú elhagyott, kidobott, kiutált, magányba, elkeseredésbe, rossz társaságba kergetett fiatalkorúról. Nevelőintézetek vannak tele ezekkel a gyerekekkel, akiknek sajnos, csak egy részénél remélhető változás, és még kisebb részüknél remélhető az, hegy mindeme tortúrákat személyiségsérülés nélkül fogják átvészelni. Ho-gy ezekről az égető kérdésekről filmek készülnek, az csak helyeselhető. A doku- mentarizmus vagy a játékfilm eszközeivel is szólni kell ezekről a fiatalokról, a gondjaikról, s főleg: az okokról, melyek a jelenségek mögött meghúzódnak. Ha egy filmes alkotócsoport arra vállalkozik, hogy játékfilmet készít e témakörből, akkor többre kell törekednie a tények megmutatásánál, a hibajegyzék-felsorolásnál, s a felületes, a kérdések lényegéig el nem hatoló kérdésfeltevésnél és oknyomozásnál. Az új magyar film, a Kabala, melyet Kardos István írt, Ragályi Elemér fényképezett és Rózsa János rendezett, sajnálatos módon éppen a fenti hibákban leledzik. Azt senki sem vitatja, hogy a serdülőkorú (de mind fizikumát, mind élettapasztalatait illetően a koránál jóval fejlettebb) lány. Kabala, és öcsikéje, a tizenegy éves Facsiga olyan körülmények között élnek, mint sok hasonló társuk. Szüleik elváltak, s új házasságra készülnek, ahová 1, a Kabala testvérpárja megosztva viszik a gyerekeket: Facsiga a mamához és új férjéhez, a mogorva számkukachoz kerül, Kabala a papával és annak a lánynál alig idősebb új partnerével marad. De a két testvér egyszerűen nem képes egymás nélkül meglenni. Űj családjukat is utálják és régi — iskolai, baráti stb. — környezetüket is. Kabala maga akarja nevelni az öccsét, ezárt otthagyja az iskolát, munkát vállal, majd Facsiga kerül egy másak iskolába, azután a rendőrséggel is meggyűlik a baja. A kisfiút nevelőintézetbe viszik — de Kabala megszökteti, s különféle téníergéseken, megoldás- kereséseken át eljutnak addig, hogy tulajdonképpen nincs tovább. A szülőkkel élni nem akarnak, de nem is nagyon kellenek nekik. Egyre vadabb ügyekbe keverednek, míg egy napon beülnek egy nyitva felejtett ajtajú kocsiba, amely megindul a lejtőn. Kabala nem tudja megállítani a kocsit, a kormányzár is beugrik és csak annyi ereje marad, hogy Facsigát kilökje a szakadék felé száguldó autóból. Ö maga lezuhan, a kocsi roncsai alatt hal meg. Tragikus befejezés — és nem az első halál, hiszen Facsiga kis barátja, aki szintén érzéketlen szülők között nő fel, egy barlangba szökik, ahol hosz- szú ideig rejtőzködik, s mire (Facsiga közlése nyomán), rátalálnak, meghal. Nem vidám film a Kabala, s természetesen nem is akar az lenni. Megrendíteni, magával ragadni mégsem tud, mert bár a történet részei, az egyes mozzanatok, a szituációk, sőt még a dialógusok is igen hitelesnek tűnnek, mégsem ált össze belőlük a néző számára átélhető művészi megfogalmazás. Illusztráció, filmre vitt publicisztika, oktató célzatú sűrítmény lett a film, példatár és leckefelmondás. Nagy kár, mert hiszen a problematika valós, és megérdemelné, hogy sikerült filmet készítsenek a hátrányos helyzetű gyerekekről. A Kardos István—Rózsa János szerzőpár egy korábbi filmben — Vasárnapi szülők — már próbálkozott a téma megragadásával; a Kabala ennek a filmnek a párja. Nemcsak a szándékban, a félsikerben is... ■ háború frontjain, a brit hadsereg olyan büntetőtábort üzemeltet az afrikai sivatagban, melyben a szadista altisztek fizikai és lelki terrorja sommiben sem különbözik valamely náci büntető- vagy koncentrációs tábor pribékjeinek terrorjától. A büntetésre ítéltek végül fellázadnak, de ez a lázadás is ügyetlen, értelmetlen és eredménytelen; az embertelen indulatokra nem vá'asz az embertelen indulat. Kíméletlen, sokkoló film; Lumet mestere a hatáskeltésnek és a hatás fokozásának, s kiváló színészvezető is. A főhős, Roberts őrmester alakjában kiemelkedő alakítást látunk Sean Connerytől. Takács István mellett már gyors- és gépírást tanultam, hogy valami kenyérkereső szakma legyen a kezemben. A tervek, az elképzelések füstbe mentek, de valami azért mégis maradt: az olvasás sze- retete, amelyet nem tart meg magának, hanem szinte rákényszeríti környezetét is a könyvforgatásra. Huszonhetedig éve dolgozik a Fortéban. Előtte egy évet töltött el telefonközpontosként a postán, mert várni kellett a nagy múltú gyárban a helyre. Akkor még nehéz volt oda bejutni, rangot jelentett, ha valaki ott dolgozhatott. Egy ideig tanult szakmájában dolgozott, de igen hamar abbahagyta, mert mint nevetve mesélte, nem szeretett jegyzőkönyvet vezetni. Inkább elment fizikai állományba. A papírüzemben szinte minde- dütt megfordult, 1958 óta azonban egy helyen van: a papír- meóban. ElV elitem a kétéves vegyipari szakiskolát és rájöttem, szép a vegyészet is, jó dolog fényképezni, a nevelési hajlamaimat pedig kiélhetem a brigádon belül. Ám nem egyforma sikerrel. Egy kolléganőm meg is kérdezte tőlem, hogy vajon ismerek-e olyan embert, akit nem szeretek. Nem tudtam mondani. Azt keresem mindenkiben, ami jó. Ügy gondolom, ha szeretetet adok, azt egyszer vissza is kapom. Akkor sincs baj, ha nem, hiszen adni a legnagyobb öröm. Mindenkinek mindent el akarok intézni — sokszor a többség ellenére. Ezt hibámnak érzem, mint azt is, hogy egyszerűen nem tudem elviselni, ha nem szeretnek. Volt egy munkatársam. Mint elmondta, tíz hosszú éven át utált, mert mindenbe beleszóltam, minA domb Szinte hihetetlen: Sidney Lumet kitűnő filmje már tizennyolc éve készült! Ray Rigby regényének (és R. S. Allen színpadi művének), filmváltozatát 19S4-ben forgatta a neves rendező, s elkészülte után két évvel, a film eljutott hozzánk is. A mostani felújítás azonban szinte premier, hiszen oly rég volt 1986. És a film fölött nem is múlt el úgy az idő, hogy ezt a közel két évtizedet a nézők (főként a fiatalabb korosztály) különösebben észleljék. A tartósság elsősorban a témának, meg a kiváló rendezői és színészi munkának köszönhető. Miközben a szövetséges hatalmak. s köztük Nagy-Britan- nia. élet-halálharcot vívnak a fasisztákkal a második világ
