Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-03 / 28. szám

/

Közös dolgaink

Mit csinálnak az ügyintézők?

Rekonstrukció Törökbálinton

Megújul a régi iskola

Csepel Autógyár

Kiegyensúlyozott

A közelmúltban 19 ipari és kohászati “üzemben végzett statisztikai felmérés szerint a vállalati vásárolt összkészle- teknek valamivel több mint négy százaléka 1—5 éve felhalmozott, elfekvő, úgynevezett immobil-készlet.

A legfőbb gond az, hogy a készletek általában nem ott vannak raktáron, ahol lenniük kellene. Vagyis a bizonytalan és sokszor ütemte- len szállítások miatt a felhasználók készleteznek, holott az lenne a kívánatos, hogy b szállítóknál, termelőeszköz-kereskedelmi vállalatoknál gyűljön össze az anyag-, alkatrész-, szerszámkészlet.

Ami a Csepel Autógyárat Illeti, összes készlete 2 milliárd 500 millió forintot tesz ki, ami 90 napra biztosítja a folyamatos termelést. A vállalat készletgazdálkodását a szakemberek kiegyensúlyozottnak tekintik. A gyárban ugyanis régóta rendszeresen ellenőrzik az alap- és segédanyag-, szerszám-, félkész- és késztermék- készleteket, és gyáregységenként ösztönző prémiumrendszert vezettek be.

Jevgenyij Vinokurovnak van egy verse, mely különösen közel áll hozzám. Hétköznapok gyönyöre a címe, s ebben körülbelül minden benne van, amit tudni kell a versről. A tulajdonképpeni költemény, néhány sor az egész, nem egyéb remekül megformázott mankónál, azok számára, akik nem szokták észrevenni a hétköznapok gyönyöreit. S mert az emberiség nagyobb hányadát valamiféle rossz szellem ilyen vaksággal verte meg, ajánlom olvasásra Vi- nokurovot mindenkinek. Az eredmény bizonyosan nem marad el, de hát minden időbe telik, s ezért aztán egyelőre bele kell nyugodnom abba a ténybe, hogy az emberiség nem a hétköznapok gyönyöreinek felfedezésére vágyik, hanem ünnepekre.

A dolog magyarázata egyszerű. Hétköznap sok van, ünnep meg kevés. Bélyegek között is ritkaság az úr. Ámbár nekem tegnap nem a híres Mauritius hiányzott, hanem egy egészen közönséges kétforintos bélyeg, s nagyon dühöngtem, hogy emiatt külön el kellett mennem a postára. Ez azonban nem érv és cseppet sem szállítja le mér- gelődésem a bélyegritkaságok értékét. Mint ahogy az ünnepek is fütyölnek arra a kijelentésemre, miszerint nem szeretem az ünnepeket. Valójában persze nekem is édesmindegy, hogy ünnep van-e vagy sem, mert akármit mutat is a naptár igyekszem a közösséghez igazodva, de mégis a magam módján, s amennyire lehetséges: bölcsen élni.

Itt van például a karácsony. Nem tudom, hogy amikor ez az írás megjelenik, előtte leszünk-e még vagy utána. Teljesen mindegy, hiszen tudom, hogy se előre, sem utólag nem lesz nagy sikere elmélkedésemnek. Mert azt akarom elmondani, hogy az emberek többségének nemhogy pihenést vagy pláne örömet kínálna az ünnep, hanem sokkal inkább keserves robotot. Mert az ésszerűség mértékét felülmúlva kell takarítani, főzni, s következésképpen mosogatni. Aztán vendégségbe kell járni vagy vendégeket fogadni, leginkább fölös számban, három napon keresztül. S mindezt akkor, amikor az ember már alapvetően ideges, mert az ajándékozás miatt kiürült a pénztárcája s mert az ajándékozás sem sikerült úgy, ahogy tervezte. A nagypapának nem tetszik a zsebkendő.-a nagymamának adott könyv túlságosan apró betűs, a gyerek nem a villanyvonattal játszik, hanem már a huszadik csillagszórót gyújtja

Tanácsi dolgozók tudnák megmondani, hányszor hangzik el mérgesen, kérdően, meglepődötten, felháborodottan és még ki tudná elsorolni, hányféle módon a fenti kérdés azokon a napokon, amikor a tanácsi szakigazgatási szervek nem fogadják az állampolgárokat. Nem fogadják azon egyszerű oknál fogva, mert nincs ügyfélfogadási nap, s ez bizony sérelmes azok számára, akik éppen akkor akarják ügyes-bajos dolgaikat intézni, amikor a hivatalok nem fogadnak.

Kell a türelem

Kétségtelen, ahol ügyfél- szolgálati iroda működik, könnyebb a helyzet, hiszen ott naponta foglalkoznak az állampolgárokkal, ám ahol njncs, ott könnyen megteremtődnek a konfliktushelyzetek állampolgárok és ügyintézők között. Az is vitathatatlan igazság, hogy a hivatalok vannak az ügyfelekért, és nem fordítva. A dolognak a másik oldala: bőségesen van mit tenniük a szakigazgatás dollett.

Mármost ne legyen karácsony, szilveszter, május elseje, névnap, születésnap, szabad szombat meg vasárnap? Ugyan már! Ilyen bolondságot én sem mondok, bármennyire nem szeretem is az ünnepeket. Mert hát nem a napokkal vagyok megakadva, hanem a szokásokkal, melyek hozzájuk fűződnek. Egészen pontosan a szokásoknak azt a tulajdonságát nem szeretem, hogy kötelezőek. Én például szeretek jól táplálkozni, finom ételeket fogyasztani. Különlegességeket is. Ezeket vagy vendéglőben eszem (a nagykőrösi étteremben többnyire megfelelnek ennek a kívánságomnak), vagy magam készítem. Lévén a főzés a hobbim. Az össznépi szokásrend azt követeli tőlem, hogy ételkölteményeimmel ünnepnapokon rukkoljak' ki. Ám ami történik, ha ehhez nincs kedvem, s a névnapom hagymás zsíros kenyérrel ünneplem? Szó, ami szó, kitör a botrány. Viszont, ha mondjuk december 29-én, kedden, amikor semmi sincs, flambírozott meggyet csinálok vacsorára vanília parféval, s ezt megtudja valaki, mindjárt megindul a pusmogás. Imigyen: „Képzeld, mit ehetnek ezek vasárnap, vagy pláne nagyobb ünnepeken 1”

Mit eszünk? Megtörténhet, hogy paprikás krumplit ecetes uborkával. S mégis megeshet, hogy ünnepelünk, mert az ilyesmi nem az ételen múlik, nem a kirukkoláson.

A mai világban, amikor „tömegremeték” lettünk, s „odvainkban” ülünk a televízió képernyőjére szögezett szemmel, ünnepnapok százaival ér fel minden baráti szó, s különösképpen mindenféle közösségi cselekvés. Mindennél jobb egy kirándulás, egy kár- tyaparti a gyerekekkel, egy bugyuta esti mese a kiságynál, kiadós beszélgetés az iskoláról, vagy mit tudom én, a Korái együttesről. S milyen szép karácsony este, vagy bármelyik hétköznap alkonyatján hajában sült krumplit kapdosni ki a sütőből, s nagyokat nevetni hámozás közben, mert két pillanatig sem lehet nyugodtan kézben tartani a forró csemegét. „Krumplit sütsz, fújod sózod és eszed.” — írta Vinokurov. S jól írta, mert ehhez a vacsorához össze kell gyűlni a családnak. Mindenkinek ott kell guggolni a sütő előtt Fújáshoz, nevetéshez, evéshez. A boldogságért, az ünnepért.

A hétköznap az ünnep. Amikor nem szokásokkal gondolunk, hanem élünk egyszerűen egymásnak, egymásért.

Farkas Péter

gozóinak azokon aznapokon is, amikor szünetel az ügyfélfogadás. ,

Gyömrő nagyközségben a legutóbbi népszámlálás adatai szerint, 12 ezer 222 ember él. A nagyközségi tanácsnál 17 ügyintéző dolgozik, tehát mintegy 719 állampolgár ügyével kell, vagy kellene foglalkozni egy-egy dolgozónak. Ez persze csak egy egyszerű osztás és így nem igaz. Tisztább képet kaphatunk és következtetéseket is levonhatunk, ha a hatósági statisztikába is betekintünk a teljesség igénye nélkül.

Évente — s a tendencia egyre emelkedik — 6—7 ezer ügyirat kerül az iktatókönyvbe, 1 ezer 500, 2 ezer határozat születik, 1 ezer 500 körül van a kiadott határozat jellegű ügyiratok száma. Húsz-harminc birtokháborítási, 120— 150 szabálysértési ügyben kell eljárni. A határozatok száma mutatja igazán, hányszor kell dönteni, s lehetőleg úgy, hogy a jognak is és az ügyfeleknek is megfeleljen a határozat.

Emelt hangon

A műszaki, birtokháborítási, szociális, gyámügyi, adóügyi, ipari, kereskedelmi, mezőgazdasági ügyek, a különféle ellenőrzések — s a felsorolás korántsem teljes —, jórészt helyszíni vizsgálódást is igényelnek. A gyömrői utcák hossza 70 kilométer. Egy dolgozó foglalkozik az ipar, kereskedelem, mezőgazdaság területével, ketten —, ahol a legtöbb a területi munka —, a műszaki ügyekkel, egy személy a birtokháborítási, szabálysértési, egy másik a gyámügyi, egy harmadik a szociálpolitikai, hárman az adóügyekkel. Nem csoda, ha olykor a szakapparátus dolgozóinak idegeit megviselik az eseti értetlenségek, az azonnali intézkedés elmaradására tett megjegyzések, az emelt hangú méltatlankodások.

Tudni kell, hogy ezek a dolgozók télen fagyban, nyáron rekkenő hőségben, sárban, esőben róják az utakat, feldolgozzák az ügyiratokat, döntenek, s azokat írásba foglalják, vagyis az ügyfélfogadást nélkülöző napok nem a pihenés, beszélgetés, egyéb kellemes időtöltés perceit jelentik, sokkal inkább a megfeszített területi és belső munkavégzés órái azok.

A jelenség természetesen nem kizárólag gyömrői. Találkoztam már más községbeli ügyintézőkkel, akik bizony egy-egy kellemetlen incidens után, ami nem az ő hibájukból adódott, kissé elkeseredetten vették tudomásul, hogy nem az elvárható és megfelelő hangnemben beszéltek, viselkedtek velük.

Ügy hiszem, valamennyi tanácsi dolgozó nevében mondhatom, tudatában vagyunk annak, hogy mit vállaltunk, amikor a tanácsi munkát hivatásul választottuk. A helyi tanácsok vezetői, tisztségviselői, ügyintézői lehetőségeikhez képest, a leg jobbakra törekszenek, gyorsan, szakszerűen és mindenki megelégedésére akarnak, és az esetek döntő többségében tudnak is dolgozni. E törekvésnek számtalan példájával találkozhatnak, akik gyakran megfordulnak a tanácsoknáL

Következtetések

Az alaptétel tehát igaz, mi vagyunk az állampolgárokért és nem fordítva. Ennek ellenére néha több türelmet, megértést, kedves és tisztelt állampolgárok. Tudom, mindenkinek a saját ügye a legfontosabb, mégis és éppen ezért kell az együttérzés, a türelem, a megértés. Azt hiszem, így és csak így lesz egységes és teljes a szakigazgatási szervek dolgozóinak munkája. S ez sem kevés.

Gulyás László

a Gyömrői Nagyközségi Tanács VB-titlcára

MAJDNEM SZÁZÉVES épület rekonstrukcióját végzik jelenleg Törökbálinton. A régi iskola falai már nagyon megértek erre a renoválásra. Az ódon, boltíves építmény most meglehetősen lehangoló látványt nyújt. A tanítási órák csöndjét kopácsolás zaja veri föl; a hatalmas létrákon kőművesek dolgoznak.

— Nagyon időszerű volt már ez a rekonstrukció — mondja Révész Zoltánná, az általános iskola megbízott igazgatója. — Valamikor régen, még a felszabadulás előtt, egyházi iskola volt ez, apácák

. tanítottak itt. Az államosítás után — nem tudni, milyen megfontolások alapján — olyan átalakításokat hajtottak végre az épületen, hogy az életveszélyessé vált. 1954 óta dolgozom itt, s azóta csak külső tatarozásra került sor. A hetvenes években szerelték föl a központi fűtést, az olajos padlót műanyaggal váltották föl, s az ajtókat is kicserélték. Aztán 1979-ben fölépült az új iskola, de a gyerekek nagy létszáma miatt még erre, a régire is szükség van. A tanács lehetőségei viszont igen korlátozottak, s így mindig csak annyi javítás lehetséges, amennyit a szűkre szabott keretek megengednek. Így került sor a villanyhálózat felújítására.

— S mire van még elengedhetetlenül szükség?

— Ki kell cserélni a tető- szerkezetet, az ajtókat, ablakokat, a vízhálózatot és meg kell újítani a vakolatot is. Minden látható fölfordulás ellenére nagyon örülünk annak, hogy megkezdődött a renoválás. A központi tervben ugyanis csak 1984—85-re szerepel a rekonstrukció. Pénzhiány miatt a villanyhálózat felújítása is félbemaradt. Mindenütt kérvényeztük, hogy hozzák előre a tatarozást. Végül a tanács átcsoportosította a terveket, s elhalasztotta például az öregek napközi otthonának építését, hogy előbb kezdhessék nálunk a munkálatokat.

— Eddig ml készült el?

— A tetőfedéshez érkezett három kocsi cserép, de sajnos,

nem a legjobb minőségű. Ezért — anyaghiány miatt — most a tornatermet csinálják. Vakolása — csakúgy, mint az öltözőé — már el is készült. Jelenleg a folyosókon dolgoznak a munkások. Még szombaton és vasárnap sem hagyták abba a munkát. A tennivalók dandárjára persze majd csak a nyáron kerül sor. Még körülbelül kétéves munka van hátra. Hogy pontosan mennyi időt vesz igénybe, az az anyagi lehetőségektől is függ, hiszen hozzávetőleg tízmilliós költségű felújításról van szó.

— Lehet ilyen körülmények közt tanítani? Hiszen nagy a zaj, a piszok, s valószínűleg a gyerekek felügyelete is nehezebb a szünetekben.

— Ügy gondolom, ennyit vállalni kell nekünk, a pedagógusoknak azért, hogy szép legyen az iskola, hogy végre a mi ötszázötven gyerekünk is olyan körülmények közt tanulhasson, mint a többiek, az új épületben. A helyzetünk —* akárcsak a tanulóké — nein könnyű, de megéri.

NAGYON ELÉGEDETTEK vagyunk a Szabolcs megyei Szakolyból jött Jászberényi László kőműves kisiparos brigádjával, akik igen lelkiismeretesen dolgoznak. A szülők is segítenek, amiben csak tudnak. Ősszel például tizenegy tantermet vakoltak és meszeltek. Százezer forint a társadalmi munkájuk értéke.

Kö. Zs.

Nyomásszabályozó

A Középdunántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat szakemberei korszerűsítették, egyszersmind olcsóbbá tették a nagy nyomású földgázvezetékek leágazó rendszerét. Az ilyen vezetékekről eddig csak tetemes költséggel megépíthető átadó állomás és nyomás- szabályozó beiktatásával jut-» hattak a fogyasztók földgáz-;: hoz. A szakemberek most olyan nyomásszabályozó berendezést fejlesztettek ki,

amely egyesíti a gázátadót, fogadót, gázmérőt és szagosítót,

Bába Mihály:

A tekintélyes asszonyság bő, fekete ruhájában szinte belesüppedt a fotelbe. Fazekas azon töprengett, hogy hányszor is találkozott ezzel a rokonával az elmúlt húsz év alatt? Ötször? Tízszer? S jó, ha kétszer váltottak levelet. Most mégis itt ül vele szemben, arra kéri, hallgassa meg, és segítsen rajtuk.

— El sem tudod képzelni, hogy micsoda csapás van rajtam — sopánkodott Margit asszony^— Az uram hosz- szú betegsége, hiszen három hónapig otthon feküdt, teljesen kiborított. Gyomorrákja volt. Egy évvel korábban meg, amikor a vejével összeverekedett, trombózist kapott. Az az időszak volt a legrosszabb. Ápoltam, mert ápolni kellett, de nem nyúlt hozzám, pedig alig múltam ötvenéves akkoriban. Micsoda istencsapás ez egy magamfajta asszonynak! Csak később mondta a szomszédasszony, hogy a szíves nem kívánja a nőt.

Combjai, mint derekam, gondolta Fazekas, nem csodálkozom hát szegény, megboldogult rokonomon.

— Szomorú — mondta tettetett gyászos hangon.

— Az bizony. Persze, nem panaszkodom, mert a téesz nagyon szépen járt el. A nyugdíjam jó, a háztáji megvan, piég az autó is, bár én nem tudok vezetni. És folytatom a hizlalást is. Húsz süldő van most is a kecc- ben. Akad segítőm. Pálinkáért kapok .embert egy-egy órára, míg meaeteti a hízókat, meg tiblábol köröttem egy cseppecskét. Mert mi kell már nekem? Egy jó szó, egy megértő tekintet, egy kis mosoly, simogató'-. Még kérőm is akadt. Már a gyászév letelte előtt. Az, aki jánykoromban búbolt az árokban meg a búzában. És csak ígérgette, hogy feleségül vesz. Szóval most gondolkozom. Hátha csak a ház kellene neki, amit már félmillióért kértek, meg a kocsi, meg az a kis megtakarított pénzem, amit hízókért kapok negyedévenként. Nem több

az mint kétszázezer. Négy takarék- könyvben.

— Szép summa — csettintett Fazekas. — Így még egy fiatal legény is a horgára akadhat kedves Margit né- némnek.

— Gondolod?

— Ühüm — dünnyögte gúnyosan Fazekas.

Margit néne megigazította szoknyáját. Térde, s combjából egy arasznyi ami ki-kivillant, olyan volt, mint a napsütésben szikrázó hó.

— De nem ezért jöttem én — sóhajtott —, hanem a jányom miatt. A legidősebb jányom miatt. A vejem válni akar.

— A veje?

Margit néni szomorúan bólintott, mint egy halottsirató asszony.

— Ügy bizony. Isten rám mérte a- csapást — pityeredett el.

— De hát mi történt?

U

gyanaz a mozdulat, mint korábban. Szoknyaigazítás. A fekete szín egészen jól illik sápadtszürke színű arcához, ravaszkásan hunyorgó szeméhez, gondolta Fazekas, miközben türelmetlenül várt a késlekedő válaszra.

— Ahogy mondani szokták: szerelmi házasság volt. Két paraszt kivaka- ródzott, iskolázott gyermeke között. A lányom tanárnő lett, a vejem meg technikus.

— Igen, tudom — bólogatott Fazekas —, örültem is, hogy a kedves rokonok gyermekei tanulnak.

— Na, szóval — folytatta Margit néni —, féléves házasok voltak már, amikor a nászuramék megvették nekik a telket és azt mondták: építkezzetek és sokasodjatok. Ez lett a fiatalok veszte. Rögtön a másodikkal kezdték. Lett két gyerekük. Aztán belektzdtek az építkezésbe. Ahhoz persze pénz kellett, mert az, amit mi tudtunk nekik adni, egy csepp volt a tengerben. Csibenevelést, hizlalást vállaltak. Kicsiben kezdték, de később már öt, hatezer

csipogott a gépesített nevelőben. Szóval bevált nekik. Két havonként, a végén már, hatvanezer tiszta hasznuk lett. Igaz, éjjel-nappal dolgoztak. Féltettem is akkor a lányomat, hogy belerokkan. Node, felépült az emeletes, kétgarázsos ház. Fürdőszoba fent is, meg lent is. Azt hittem, hogy most már majd szépen, csendben éldegélnek. Igaz, nem sok a fizetésük, de mivel mindenük megvolt, gondoltam megélnek belőle négyesben. Csakhogy a vejem vérszemet kapott...

— Mi történt a vejével — kapta fel a fejét Fazekas, mert közben gondolatai elkalandoztak.

— Mondom: vérszemet kapott. Még többet akar. Telhetetlen lett. Már az unokáimnak is házat tervez. Amilyen; bolond lett, nem is nyugszik, amíg fel nem építi. Azt mondta a jányomnak, hogy haggya ott a tanári állását, mert két nap alatt megkeresheti azt, amit most egy hónapban keres, ha még egy csibenevelőt építenek, meg belefognak a sertéshizlalásba is. Nagyban persze. A jányom hallani sem akar er-: ről. összevesztek. A vejem így hát válni akar a jányom hibájából. Szóval megvert a teremtő, mert ha ez bekövetkezik, akkor a jányom hazaköltözik a háromszobás szülői házba és én mehetek az ól melletti kuckóba, ahol nagyanyám élt vénségére. Mer akkor nem fog éngem elvenni az, aki jánykoromban úgy szeretett engem bú- bolgatni. Hát ezért jöttem én, fiam, hogy segíts rajtunk, mert különben a nagykállói sárgaházba visznek.

Fazekas arcán megmerevedett a gu- nyoros vigyor. Miben segíthetek én, ha a fejetek a gőg gőzével van teli. És magasan hordjátok, villant át rajta. Aztán hirtelen eszébe jutottak terebélyes rokonának testvérei, akik fényes csizmában, vasalt pantallóban grasszáltak a fő utcán és kiröhögték, és meg-megbi llentették a vállán cipelt deszkaszálakat, amit Szakái Imre asztalosműhelyébe vonszolt, mint kisinas.

Kezében összeroppant a pohár. Fel- \ ugrott. Nem, nem lett véres a tenyere. Elnézést kért. Másik poharat hozott. Töltött magának és mohón ivott.

Az asszony várt. A válaszára. Fazekas meg újra töltött, és ismét ivott

Aztán tehetetlenül széttárta karját.

Jegyzet

A sült krumpli örömei

meg a drága perzsaszőnyeg fe-