Pest Megyei Hírlap, 1982. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-09 / 33. szám
NAS^ŐRÖSI ^/círfa A PEST MEGYE! HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXVI. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM 19S2. FEBRUÁR 9., KEDD r Érdekes bemutató Újdonságokat síit nek a pékek A Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetnek az Arany János utcában van a továbbképző központja. Ott rendszeresen tartanak bentlakásos továbbképző tanfolyamokat, igen jó körülmények között. Legutóbb például a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület megyei szervezete rendezésében a megyei sütőipari vállalatok középvezetőinek egyhetes továbbképzésére kerítettek sort. Tárgyi emlékek Erre a tanfolyamra vendégül hívták a Bács megyei Sütőipari Vállalat képviselőit is. Az összesen 21 hallgató zsúfolt napokat élt át itt, Nagykőrösön. Délelőtt és délután is előadásokat hallgattak kiváló szakemberektől vagy pedig szakmai konzultációkat tartottak. A hallgatók a tanfolyam végén írásbeli vizsgát tettek. A továbbképzés ideje alatt az egyik érdekes nap volt például az, melyen a meghívott sütőipari vállalatok képviselői tájékoztatták a jelenlevőket az általuk gyártott diabetikus és gyógykészitményekröl. A termékbemutatón ott volt Wittinghoff Sarolta, a MÉTE sütőipari szakosztály szervező titkára és Bartos -Lászlóné, a Pest megyei Tanács V. B. mezőgazdasági osztályának csoportvezetője, a megyei MÉTE-szervezet sütőipari szakosztályának titkára. Wittinghoff Sarolta a termékbemutató kapcsán elmondta, hogy a Pest megyei sütőipari vállalatok sokat tettek és tesznek a korszerű táplálkozásért. Vállalják a kutatóintézet és a saját maguk által kikísérletezett termékek próbagyártását. Szakmai szempontból nézve, a termékbemutatóknak óriási jelentőségük van. Ugyanis elképzelhető, hogy egyik-másik vállalat kedvet kap a bemutatón látottakhoz és újfajta készítménnyel lepi meg a körzetében lakókat. Egyébként az itt kiállított termékek — mondotta a titkár — újdonságok, s egészségmegóvó táplálkozási célokat szolgálnak. A továbbiakban Wittinghoff Sarolta arról ejtett szót, hegy a MÉTE sütőipari szakosztályon belül egy éve alakult meg az ipartörténeti bizottság, melynek 30 tagja van az ország különböző részeiből. A céh korszaktól vagy a még azt megelőző időből az ipar- történettel kapcsolatos emlékeket, gépeket, berendezéseket, fényképeket, okmányokat összegyűjtik és feldolgozzák, s a Sütőipari Emléktárban, a Budapest VI.J Jókai utca 10. számú házban helyezik el, ott, ahol a múlt század végén még pékség volt. Már idáig is szépen összegyűltek a tárgyi emlékek. Ügy tervezzük, hogy az év végéig megnyílhat ez az országos állandó kiállítás. Táplálkozási szokások Visszatérve a bemutatóra, Wittinghoff Sarolta, örömmel nyugtázta, hogy a bemutatott diétás termékeket a család nem diétázó tagjai is élvezettel fogyaszthatják jó ízük és magas tápértékük miatt. Oláh András, az Észak- Pest megyei Sütőipari Vállalat igazgatója arról számolt be, hogy az országban elsőként fogják gyártani a sómentes kenyeret, melyet főként vese- és epebetegség, valamint a vérnyomásos megbetegedések esetén ajánlanak a vásárlóknak. A klinikai próbák most folynak, amint meglesz az engedély, megkezdik a folyamatos gyártást. A kerepesi komlós kenyér magyaros kenyéríz hatású, gömbölyű formájú, egy kilogrammos és nagyüzemi gyártásra alkalmas termék, mely a fehér kenyér élvezeti és a barna kenyér táplálkozási értékét ötvözi. A Dél-Pest megyei Sütőipari Vállalattól Körösztös Bálint műszaki vezető elmondta, hogy igény szerint Cegléd mellett Nagykőröst is el tudnák látni kukoricape- hellyel készült kenyérrel és egy kilogrammos alföldi barnakenyérrel. Persze, ez esetben is szükség lenne a táplálkozási szakások változtatására. A Nyugat-Pest megyei Sütőipari Vállalat sok olyan tér méket mutatott be, melyeket a nagykőrösi élelmiszerből tokban is szívesen látnánk vi szánt. Például a lenmagos kenyeret, a bakonyi barna kenyeret, a búzakorpás és bú- zacsírás battai bucit, a bemutatón nagy sikert aratott kukoricalisztes, kukoricapelyhes és búzacsírás teasüteményeket, valamint a sajtos kenyeret. EÜsmsrést érdeme! Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az említett termékek rendkívül finomak, s felsorolni is elég lenne azokat a szempontokat, melyek miatt ajánlatos a fogyasztásuk. Egyébként a bemutatón a Toldi iskola is kiállított, termékeivel elismerést vívott ki. K. K. Anyakönyvi hérek Született: Antal József és Szóláth Katalin: Mónika; Pi- jakovics Ferenc és Kovács Erzsébet: Márk; Jankó András és Sütő Gyöngyi: Melinda; Bago- ta Zoltán és Zatykó Margit: Zsolt; Vörös-Szűcs László és Bimbó Julianna:-László; Tóth József és Pantó Rozália:- Ildikó nevű gyermeke. Házasságot kötött: Kovács György és Ugi-Rácz Katalin. Meghalt: Matulay Lászflóné Nagy Eszter (Fáskert u. 3.); Tóth Sándorné Túri Magdolna (Vági I. ltp.); Kovács Lajos- né Zsikla Julianna (Csikvár- dűlő 11.); Vajda Mihályné Mata Julianna (Hóvirág u. 3.); Kollár Illésné Balázs Mária (Szőlő u. 15.); Fazekas Szűcs Sándor (Szurdok dűlő 24.); Fodor Józsefné Jana Eszter (Táz- erdei u. 16/b.). Előadás SvafcréS Az Arany János Művelődési Központban ma, kedden este 6 órakor „Svájc, a nagy he gyek, a béke országa” címmel diavetítéssel egybekötött úti- élmény-beszámolót tart Kóbo- ri Pál. A nyülfenyésztés előnyei Hozzáértéssel kifizetődik Az utóbbi esztendőkben az Áfész házinyúltenyésztő szakcsoportjának eredményes munkálkodása folytán szépen fejlődött Nagykőrösön a házi- nyúltenyésztés. Az idei lehetőségekről Patay Ernőt, a szakcsoport elnökét kérdeztük meg a napokban. Évente ötször fial — Mind többen felismerik, hogy hasznot hozó mellék- foglalkozás a házinyúl tenyésztése. A nyúl kilóját most 46 forintért vásárolják. A szakcsoport tagjainak száma már 120-ra növekedett. A tenyésztők 1200 anyanyulat tartanak. és a múlt évben 16 ezer darab élő nyulat adtak le az Áfész átvevőtelepén. Az idén 20 ezer nyúl leadására számítunk. — Milyen nyulakat tartanak? — Legtöbben kaliforniai és új-zélandi hibrid változatokat és terjedőben van a Gödöllőn kitenyésztett magyar gyöngyfehér nyúlfajta, melynek füle és lába vége fekete. A jó fajták jó gondozásban 12—13 hét alatt elérik a 2,60 kg átvételi súlyt. Egy anyanyúl évente 4—5-ször fial, összesen 30 darabot. Az elnök, hogy a tagoknak jófajta anyanyulakat biztosítson két társával még a tavaszon 400 férőhelyes anyanevelő telepet létesít, melybe a dunavarsányi fajnyúltenyész- tő telepről. 6 hetes nyulakat hozatnak, és felnevelik anyáknak, ami vérfrissítés szempontjából is nagy jelentőségű. Az elnök szorgalmazására a szakcsoport tagjainak, méltányos díjért az idén is adnak 2—300 négyszögöl háztáji térü- letet. ahol nyúltakarmányt termelnek. A Mészáros János Tsz pedig szintén kedvezményes áron lucernakaszálást engedélyez a tagoknak. Anyaállatokat nevel Megkérdeztük azután az elnököt, hogy az értékes szőrmeállat: a nutria tenyésztésének a szakcsoport legutóbbi gyűlésén bejelentett terve miként alakul? — Már 30 tag érdeklődik a nutriatenyésztés megkezdése iránt. Ezt látva, érintkezésbe léptünk a nutriát nagyban tenyésztő Sárszentmihályi Állami Gazdasággal, mely anyaállatokat nevel és ad el, s a megnőtt nutriákat élve vagy lenyúzva a bőrüket átveszi. A sárszentmihályi gazdaság egyik szakemberét rövidesen elküldi Nagykőrösre, , aki a szakcsoport gyűlésén ismerteti majd a nutriatenyésztés megindításának lehetőségeit. Végül megemlítjük, hogy a szorgalmas körösi nép mindenhez hozzáfog, ami hasznot ígér. Két tenyésztőnek mór a nutriánál is értékesebb szőrmeállata: csincsillája is van. Drága a szőrméje Egy másik tenyésztő szintén értékes szőrmeállatot: fehér rókát szerzett, melynek tenyésztését össze lehetne kapcsolni a nutria tartásával, melynek húsa jó volna a fehér róka etetésére. A jövő nagy ígérete, hogy Nagykőrösön meghonosodik a nemes szőrmés állatok tenyésztése. melyeknek szőrmé- jáből a drága, 50—100 ezer forintos női bundák készülnek. Kopa László Nők akadémiája A nők akadéfniája előadás- sorozata keretében dr. Kovács Gábor, az Arany János általános iskola igazgatója tart előadást Gyermeknevelés a családban címmel, február 10- én, szerdán este 6 órakor az Arany János Művelődési Központban. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT — SPORT Féri! teremkézilaUa A teremkézilabda Toldi Kupa mérkőzéssorozat idei második játéknapján 13 férficsapat mérkőzésére került sor a Toldi sportcsarnokban. Az erősebb, A-csoportban az egyesületi, a B-ben főleg diák sportolók mérkőznek, 2x25 perces idejű találkozókon. Néhány összecsapás máris nagy küzdelmet hozott. A-CSOPORT Nk. Kinizsi—Albcríirsai MTVSK 18-16 (8-8) Nk.: Hegyi — Vilcsák (2), Péczeli, Varsányi (7), Bona (7), M. Szűcs (2), Jónás; csere: Járdi, Rónaszéki, Hatvani. Két télen vidékről igazolt játékos is szerepelt a körösi csapatban. Küzdelmes, változatos első félidő végén egyenlítettek a helyiek az 1931. évi összevont járási bajnok és sokat fejlődött együttes ellen. Szünet után mindkét gárda szorosan és jól védekezett. A fegyelmezettebb hazaiak az utolsó percekben biztosították győzelmüket. Tiszákécskei VEGYÉPSZER —Karatetétien SE 22-14 (9-6). Abonyi Tsz SIC—Hernádi Tsz SK 21-16 (13-7), Lajosmizsei KKSE—Abonyi Tsz SK 23-18 (15-9). B-CSOPORT Kecskeméti MFSC— Nk. Toldi DSK 30-17 (16-8). Ha Etái mn a gyerekkel Többen is hasznát láthatnák Pedagógus, pszfaheiégus, orves ad tanácsét Az idén ötéves a ceglédi városi tanács nevelési tanácsadója. Az eltelt öt esztendő tapasztalataiból, a kialakult gyakorlatról és a közben felmerült gondokról beszélgettünk Bárányt Tiborral, a nevelési tanácsadó vezetőjével. Hármas feladatkor — Megyénkben kilenc nevelési tanácsadó működik, így az ország legjobban ellátott megyéjének számítunk. Hozzánk tartozik a legnagyobb terület, Cegléd város, a járás és Nagykőrös is. Sajnos, ehhez a feladatkörhöz kevés, szakemberrel rendelkezünk, de a megyei tanács művelődésügyi osztályának ígérete szerint két szakmabelit kapunk rövid időn belül. Az eltelt öt év alatt ezer gyereket vizsgáltunk meg, s ha egy-egy gyermek öt alkalommal vagy ennél többször jön vissza hozzánk, kon- dozásba vételről beszélünk. — Milyen feladatokat látnak el? — Tanácsadónk olyan intézmény, amely a nevelést, oktatást speciális pszichológiai, pedagógiai eszközökkel segíti. Elsősorban azokról a 3—18 éves gyerekekről van szó, akik magatartási, tanulási, idegrendszeri zavarokkal küzdenek. Szeretnénk elérni, hogy a hozzánk forduló gyerekek alkalmazkodóbbakká váljanak, és képességeiknek minél jobban megfelelő eredményt produkáljanak a tanulásban. dig valami rendellenesség húzódik meg. Feltétlenül foglalkoznunk kell az olyan gyerekekkel, akiknél agresszivitás, hazudozás, csavargás, lopás tapasztalható. A szülő nem hagyhatja figyelmen kívül a rendszeres bevizelést, beszédzavart sem. — Az iskola igénybe veheti a nevelési tanácsadót, ha a tanuló többszörösen bukik, iskolaéretlen magatartást tanúsít, vagy ha a 14. évét betöltött diákot magatartási, tanulmányi problémák miatt fel akarja menteni vagy állami gondozásba vetetni. Szülői kísérettől — Hogyan lehet segítséget kérni a tanácsadótól? — A szülőkkel való előzetes megbeszélés alapján a gyermek vizsgálatát kérhetik a művelődésügyi osztályok, az oktatási intézmények, a gyámhatóság, az illetékes körzeti gyermekorvos, vagy hozhatja közvetlenül maga a szülő is. Jó, ha a vizsgálatra a gyerek szülői kísérettel érkezik, mert a szülő sok értékes információt adhat. Őszinteségével segítheti munkánkat, de sajnos, sokszor a nehezebb esetekben, az alkoholista szülők igyekeznek elkendőzni az igazságot. — A gyerekek sokoldalú vizsgálatban részesülnek. A pszichológus főként tesztek kitöltésével igyekszik meggyőződni a gyerek képességeiről. A pedagógus az intézménytől és a szülőktől kapott vélemény alapján, a pszichológussal együttműködve ad nevelési tanácsadót. Ha idegrendszerbeli zavarra derítünk fényt, a gyermeket orvos is megvizsgálja, és tanácsokat ad a gyógyuláshoz. — A szülők vagy az intézmények keresik fel önöket gyakrabban? — Mind több azoknak a szülőknek a száma, akik maguk fedezik fel gyermekük problémáját és kérnek tanácsot a további neveléshez. Természetesen igényeljük az intézmények információit is, mert a közösségbeli viselkedés is értékes támpontot ad. Nevelni, nem ütni — Minden rászoruló gyerek eljut ide? — Jó lenne, ha — az óvodákhoz és általános iskolákhoz hasonlóan — a középfokú oktatási intézményekből is eljutnának hozzánk az arra rászorulók. A serdülőkor önmagában is sok problémát okoz, nehéz szakasz ez a gyerekek életében. Ha a 14—18 éves korosztályból eljönnének hozzánk, akiknek kellene, talán nem egy későbbi, kriminalisztikai esetet előzhetnénk meg — Milyen nevelési tanácsot adna a szülőknek? — Nagyon fontos, hogy a családban a szülők a különböző korú gyerekek között ne tegyenek különbséget, mert erre a mellőzött gyerek nagyon érzékenyen reagál. Visz- szahúzódó, magába zárkózó lesz, olyan társaságot keres ahol érzi, hogy fontos á személye. A gyereket nem szabad ütni-verni. A verés meg alázás és semmiképp nem ve zet a helyes útra — fejezte be a beszélgetést Baranyi Tibor, O. B. Nk.: Orell — Kiss (5), Scheidl, Holló (4), Maráczi, Farkas (6), Nagy (1); csere: Németh (1), Bozóki, Dávid. A toldisok serdülő korú csapattal álltak ki a vendégek ellen. A néhány évvel idősebb és rutinosabb főiskolások biztosan győztek. Szünet után feljöttek a mozgékony hazaiak. KÖZGÉP (Cegléd) II.— Ceglédi Mezőgazdasági DSK 21-21 (13-9), Ceglédi 203-as DSK—szovjetek 29-20 (13-8). E sportág híreihez tartozik; hogy március 19-től 21-ig városunkban tartják a játékvezetők megyei továbbképzését, ami az előadók vonatkozásában a megyei kézilabda-történetben a legreprezentatívabbnak ígérkezik. Ba jnoki és barátságos teke A 24 fős mezőnyben a rendező KÖZGÉP, az Aszódi Spartacus, a Gödöllői SC, valamint két körösi sportkör képviselői voltak' ott Cegléden, a kétnapos megyei felnőtt egyéni tekebajnokságon. Szerepléséért Sziabó érdemel dicséretet, a többiek még idényeleji faeredményt értek el. Körösi vonatkozású eredmények: 9. Szabó Balázs (Nk. Mészáros Tsz SK) 400; 17. Farkas József (Nk. Mészáros Tsz SK) 375; 19. Váradi Dénes (Volánbusz) 369; 20. Tóth Ferenc (Volánbusz) 369; 23. Halász Ernő (Volánbusz) 334 össz- fával. Egyenlő eredménynél a jobb tarolás döntött. A temetőhegyi tekecsamok- ban a felkészítést szolgáló, 2x8 fős előkészületi csapatmérkő- zés-t játszottak az NB II. 5. helyén végzett szomszéd városbeliekkel és jól helytálltak a termelőszövetkezetiek. Kecskeméti MÁV—Nk. Mészáros Tsz SK 7:3 (3231-3089), Pontszerzők: Kasza 430 (a mezőny legjobbja), Farkas Z. 404, Farkas J. 404. A lekesport híreihez tartozik még, hogy a több játéklehetőség érdekében a február 15-én kezdődő Bács-Kiskun megyei csapatbajnokságban is elindul a Nk. Mészáros Tsz SK, versenyen kívül. KEDDI SPORTMŰSOR ASZTALITENISZ Sportotthon, 17 óra: Konzervgyár—Könyvkötő Szövetkezet, 18 óra: a városi Volán Kupa csapatverseny A-cso- portjának 1. fordulója. 18.30: Rokonok—NEFAG, Volán Kupa csapatmérkőzés. S. Z. fthzlmüsor A birodalom visszavág. Színes, szinkronizált amerikai fantasztikus film. Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben A kapitány lánya. Szovjet ifjúsági kalandfilm, fél 4-kor. A vízesés fia. Színes, amerikai, magyar hangbemondásos film, fél 6-kor és fél 8-kor. Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, A házasság. Főiskolás bérlet. ISSN 0133—2703 <Nagykőrösi Hírlap» — Három jól elkülöníthető feladatkörünk van. Iskola- érettségi vizsgálatunk során az óvodába járó és az otthon nevelkedő, iskolára előkészítő foglalkozásokon részt vevő problémás gyerekekről adunk véleményt. Kérésre szakvéleményt és tanácsot adunk a gyámhatóságnak. Ezekben az esetekben a gyámhatóságtól konkrét vizsgálati szempontokat is kapunk. A hozzánk forduló oktatási intézményeknek és a szülőknek nevelési tanácsot adunk, miután komplex módszerekkel megvizsgáltuk a beilleszkedési, tanulási és egyéb zavarokkal küzdő gyermekeket. Tanácsainkat, javaslatainkat bizonyos idő eltelte után ismételt vizsgálattal ellenőrizzük. Ha olyan rendellenességekkel találkozunk, amelyek korrigálása lehetőségeinket meghaladja, mint például a neurotikus alkatú gyerekek esete, ideggondozóba irányítjuk őket. — Mikor célszerű a tanácsadóba elhozni a gyerekeket? — Általában akkor, amikor már a család és az iskola átlagos nevelési módszerei eredménytelenek maradnak. Ilyen például, ha a szülő vagy a pedagógus a gyereken rendkívüli nyugtalanságot, érzékenységet, szorongást, gátlásosságot, figyelmetlenséget, félénkséget, szótlanságot észlel. Indokolt elhozni a fejfájásról, álmatlanságról, fáradtságról panaszkodó gyerekeket, mert a panaszok mögött min-