Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-07 / 5. szám
4 m^xa -éj/Pr V K/uiitm 1982. JANUÁR 7., CSÜTÖRTÖK Vizsgaidőszakban a zsámbéki főiskolán A mérlegen: szorgalom, tudás Olykor nem árt próbára tenni önmagunkat, erőnket, tudásunkat. Az egyetemisták, főiskolások mostanság alighanem egyféleképp válaszolnának az iménti mondatra: jóból is megárt a sok. Javában tart ugyanis a vizsgaidőszak szorgalmat, türelmet, teljesítményt mérő napjainak sora. S hogy milyen közelről? Látogassuk az Esztergomi Tanítóképző Főiskola zsámbéki tagozatára! Átesnek a tűzkeresztségen — Az érettségit és a felvételit leszámítva ez az első vizsgám — így Vig Teréz elsőéves. — Két nap jutott a magyar nyelvtanra, s rettentően izgulok, mert akad a tételek között, amit nem szeretnék kihúzni? Kabalám? Nincs, az úgysem segít... Beérném a közepessel is, meg is érdemelném. Két tantárgyból megúsztam a kollokviumot, megajánlott jegyet kaptam, négyeseket. Persze, elfogadtam... Szabó Ferenc szintén elsőéves: — Nem, én nem izgulok, nehéz kihozni a sodromból. Ha nem sikerül, még utóvizsgázhatok. Ügy hallottam, szigorúan kérdeznek, s az igazság az, mégis félek egy kicsit. Csak megbukni nem szabad előszörre. — Kevés volt a három nap, ennyi jutott a pedagógiai szigorlatra — így Kanyik Judit és Kovács Ágnes másodévesek. — Oktatásmódszertan, neveléselmélet, úttörőmozgalmi ismeretek, ebből a három tárgyból áll a szigorlat anyaga, s bizony sok. Annyira, hogy tegnap már nem vacsoráztam, ma sem reggeliztem, a vizsgaidőszakban'már vagy két kilót leadtam, pedig kövéren negyvennyolc kilót nyomok. Talán ez segít — mondja Judit, s előhúzza zsebéből a szerencsepénzt. Mert a vizsgához kell a szerencse is. A harmadévesek a vizsgaterem előtt az egészségtankönyvet, a jegyzeteket bújják. Az utolsó percekben is lehet még tanulni. Ráczkövi Erzsébet szerint van is miért: az anatómia nehéz. S most nem bízhat a kabalaruhában sem — zöld, kék és fehér —, hiszen nem férfi a vizsgáztató... Történhetnek kis csodák Á földszinti nagy előadóterem zsúfolásig megtelt levelező hallgatókkal, elsősökkel. Pisszenés sem hallik, csak ahogy a toll surrog a papíron, ötoldalas a pszichológiai vizsgaanyagot kérdező ív. Mit értünk a küszöb kifejezésen? Rendezze a gátlások fajtáit! Melyik agykérgi működés az észlelés alapja? Mit értünk asszociációkon? Soroljon fel néhány temperamentumtípust! — A nyolcvannyolc hallgató most a félévzáró kollokvium helyett ír dolgozatot — szolgál magyarázattal Bódi Andrásáé főiskolai docens. — A huszonöt válaszra összesen 56 pontot kaphatnak. az elégséges 23 pontnál kezdődik. A levelezők között akad katona is, mindannyian munka mellett tanulnak, így kisebb a követelmény. Ha nappali tagozatosok lennének, harminchárom pontnál húzódna a határ. Akadtak ketten is, akik puskázni próbáltak. Már az első percekben lebuktak, elvettem a puskát, de folytathatták a vizsgát, kizárólag a tanult ismeretekre támaszkodva ... És a szigorlat. Ketten a vázlatot írják, a vallatószéken Horváth Ildikónak a tizenegyes tétel jutott: az egésznapos nevelés szervezeti formáiról, az úttörőcsapat nyári életéről, a táborozásról, s a tanítás, tanulás eszközeiről kell felelnie. Méghozzá bizottság előtt, három pedagógus kérdéseire. Ki lehet napközis? Mi az iskolaotthon? Hogyan szervezik az úttörőtábort? Milyen módszerekkel tanulhat önállóan a kisdiák? Amikor befejezi a válaszadást, fekete indexe a többi mellé kerül, az eredményhirdetésre csak akkor kerül sor, mikor minden aznap vizsgázó számot adott már tudásáról. Addig ő is csak latolgatja, milyen jegy kerül majd a szigorlati jegyzőkönyvbe, az indexbe. Király János docens, a vizsgabizottság vezetője ezt mondja: — A vizsgáztató is izgul, hiszen ilyenkor — még ha év közben törekedtem is a diákok felkészültségének ellenőrzésére — történhetnek csodák. ha nem is nagyok. Legfeljebb egy jeggyel jobb, vagy rosszabb az osztályzat, mint amilyenre számíthatunk. S, hogy felfelé vagy lefelé kerekedik a jegy, az attól függ: pereg-e a felelet, vagy csak hebeg a diák. Egy biztos: azoknak drukkolok, akik fel- készülten jönnek. Nekem is készülnöm kell a vizsgára, nemcsak a tananyagból, a vizsgázóból is: át kell néznem évközi dolgozatait, gyakorlati eredményeit, kutatási témáit. Reggelig tartó este Nyílik az ajtó, kilép rajta Csákó Piroska harmadéves: — Négyes. Tudjátok, miért? A családi életre nevelésből kifelejtettem a szülői munkaközösséget ... Pedig ötösre számítottam, amikor megláttam a tételemet Igaz, előtte beértem volna a kettessel is. Rengeteget tanultam ... Legalább túl vagyok rajta. A kollégium 93. szobája. Fél 11-kor ketten — Bezzegh Péter és Kopó László elsősök — még szenderegnek. Péter mondja: — Tegnap estétől ma reggelig tanultunk, pontosabban hajnali háromig. így fest a napirendünk: tizenegykor ébresztő, zuhany, ebéd, azután három óra tanulás. LazításA krónikás lelkiismeretes ember lévén, megtudva, hogy a községi krónika savát-bor- sát az adja, ha abban minden feljegyeztetik, egész évben hűségesen rótta a sorokat a nagykönyvbe. Annak rendje és módja szerint el is készült a falu egy esztendejének életét átfogó vaskos kötet: szépen legépelve, fotókkal illusztrálva, bekötve. Mutatós volt és valósághű. Olyannyira az, hogy még az idegenből érkezett tanácselnök megválasztása is részletesen szerepelt benne. Csupa győzelem Ebből lett a skandalum. A szerzőnek — a végül mégiscsak odakerült tanácselnök parancsára — át kellett írnia művét. Akképpen, hogy abból soha ne derüljön ki: az elnök érkezését nem fogadták kitörő örömmel a falubéliek. A .krónikás pedig, lelkiismeretes ember lévén, jó ideig nem fogott tollat a kezébe. A történet, mely vagy tíz esztendővel ezelőtt esett meg egy kis Pest megyei településen, mára anekdotává kedélyeseden. Ám tanulsága — sajnos — niég ma sem téveszthető szem elől. Ahol ugyanis a helyi vezetők úgy érzik, hogy a hűséges jegyzők írásai csorbát ejthetnek tekintélyükön, ott a krónikások ma sincsenek irigylésre méltó helyzetben. A gyakorlat egyébként azt mutatja, hogy ma már nem annyira a községi krónikaíróknak, hanem az üzemek, képpen bevásárolunk, focizunk a tornateremben, vacsorázunk, felhajtjuk a kávénkat, azután hajrá, amíg le nem ragad a szemünk az álmosságtól ... Két szobával arrébb teát, hurkát. kolbászt reggelizik Kanyik Judit és Kovács Ágnes. Ők már befejezték a vizsgát, a többi már nem rajtuk múlik. Nem hiszik, hogy nagyon gyenge jegyet kapnának ... Szűcs Istvánná, a főiskolai tagozat tanulmányi osztályának dolgozója sorolja az adatokat: — Idén 255 nappali tagozatos és 316 levelező tagozatos hallgató kollokvál és szigorlatozik. Átlagosan öt próbatétel jut mindegyikükre. A kisebbik vizsgából csak kettő jut a másodéveseknek — a matematika és a szaktárgyi pedagógia — mégis nekik a legnehezebb a dolguk, hiszen több szemeszter tananyagából két szigorlatot is tesznek. A vizsgát megváltó jegymegajánlásra is sor került idén, 142 hallgató közül csak három volt, aki osztályzatával elégedetlenül inkább a szóbeli számadást választotta. A vizsgaidőszak egyébként december 21-én kezdődött, s január 31-ig tart, kivéve 'a harmadévesekét, ők január 25-től négyhetes iskolai gyakorlatot kezdenek a lakóhelyükön. Kétszáz lesz diplomás Hargitai Károly főiskolai tagozatvezető: — Soha ennyien nem vizsgáztak még nálunk Zsámbékon. Idén ért a harmadévhez a levelező oktatás, 141 hallgatóval. Ez azt jelenti, hogy nyáron kétszázan vehetik majd át a diplomájukat, többen mint az elmúlt két évben összesen. Vizsgázik most minden diákunk, de vizsgázik a főiskola is. A pedagógusok, oktatók ilyenkor szembesülnek munkájuk eredményével, s persze vizsgáznak emberségből is. gyárak életét papírra vetőknek nehéz a kenyere. Erre enged következtetni az az észrevétel is, hogy míg a legtöbb településnek van egy-egy lelkes krónikása, addig az üzemekben alig-alig akad jelentkező, aki erre a posztra vállalkozna. Szomorú tény az is, hogy az üzemi krónikák többsége még ma is csak termelési győzelmek sorozata. S ha valaki csupán e diadalittas beszámolókból, krónikákból ismerné a magyar ipart, joggal hihetné: világelsők vagyunk. Nyilvánvaló hát, hogy e valóságot elkendőző, feleslegesen csillogó vitrinművekre nincs szükség. Kár ezekért kiadni minden fillért, minden energiát. Mi az hát, amire szükségünk lenne? A periférián Hanák Péter szavaival: Az üzemtörténetírás nemcsak egy szűkebb vállalati közösség önismeretének és öntudatának gyarapításához járulhat hozzá, hanem egész történetírásunk konkrétabbá és egzaktabbá válásához is. Ez lenne tehát a cél. Ám az ez ügyét támogatóknak komoly akadályokat kell leküzdeniük. Főképp azért, mert az üzemtörténet- és krónikaírás nálunk meglehetősen későn kezdett el cseperedni. Szocialista és tőkés országokhoz képest — itt — egyaránt gyerekcipőkén jár. S a szakértők szerint még most is csak a történettudomány perifériáján vegetál. Kodály-centenáriumi év Életművéhez méltóan Kodály Zoltán, a huszadik század új magyar zenéjének korszakalkotó mestere, zenekultúránk egyik megújítója 1882. december 16-án született. A zeneszerző, népzenetudós és pedagógus születésének centenáriumáról, a magyar és az egyetemes művelődés kimagasló alakjának munkásságáról egy esztendőn át 1 tartó programsorozat keretében emlékeznek meg itthon és határainkon túl egyaránt. Az évforduló méltó megünneplésére tegnap megalakult a Kodály Zoltán Emlékbizottság. Az emlékbizottság elnöke: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, tagjai: Kodály Zoltán, valamint Bartók Béla hozzátartozói, társadalmi, politikai és kulturális életünk kiemelkedő személyiségei. Az Országházban, Losonczi Pál vezetésével tartott első ülésén a bizottság a centenáriumi megemlékezések előkészítésével kapcsolatos teendőket, az ünnepi rendezvények tervezetét vitatta meg. A hazai program sajátossága, hogy lényegében az 1982— 83-as tanév idejére esik, ezzel is jelezve: a Kodály-életmű elválaszthatatlan az ifjúságtól. Ugyancsak szerdán, a Parlamentben tartotta meg záróülését a Bartók Béla Emlék- bizottság. Veres Péterre emlékeztek Veres Péter író, a huszadik századi magyar próza egyik jelentős egyénisége születésének 85. évfordulója alkalmából szerdán koszorúzási ünnepséget rendeztek a Mező Imre úti temető művészparcellájában levő sírjánál. Elhozták a megemlékezés virágait a Művelődési Minisztérium, a Magyar Írók Szövetsége, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete, a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Irodalomtörténeti Társaság, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának képviselői. Virágot helyeztek a sírra a rokonok, tisztelők is. Kiderült ez a megyei honismereti bizottság legutóbbi módszertani napján is, ahol az egybegyűltek: helytörténészek, krónikaírók, népművelők azt vitatták meg, arra keresték a választ, miképp lehetne az üzemtörténetírás területén többet, jobbat elérni Pest megyében. Csak a jót Mert ha azt valljuk, hogy e műfaj cipőcskéjében első lépéseit tanulja, ezt a megyéről különösen elmondhatjuk. Igaz, dr. Geszler Ödönnek, a TIT szakcsoportvezetőjének előadásából az is kitűnt, túlságosan nincs miért szégyenkeznünk. Országszerte kevesen vannak, akik kifogástalanul betöltenek ezt a tisztet, azaz jó krónikásai lennének üzemeiknek, gyáraiknak. A megyei honismereti mozgalom élharcosai most arra szövetkeztek: bizonyítják az üzemtörténet- és krónikairás létjogosultságát, Máté György, a megyei művelődési központ munkatársa és Fogd Mihály, a HNF megyei bizottságának főelőadója vállalkoztak arra, hogy fölmérik, mi is a helyzet szűkebb pátriánkban az üzemtörténetírás terén. Ügy vélik, a teljes számvetés elkészülte után lehet majd megtenni az első nagyobb lépést A céljuk mindenképpen az, hogy a haszontalan, semmire se jó üzemi krónikák fölszámoltassanak, s helyüket a valós: jelenben, jövőben egyaránt hasznos művek foglalják el. Koffán Éva V. G. P. Miből lesz a skandalum? Krónikássors az üzemekben HETI F1LMJEGYZET Koncert Jelenet az A koncert című filmből Ma már harmincas éveiben jár az a nemzedék, amely tinédzser korában — úgy a 60- as évek végén — egy-egy Illés-, Omega- vagy Metró-koncertre való bejutás létkérdés volt. Ezek a beategyüttesek (ma már nyugodtan bevallhatjuk) ennek a korosztálynak az istenei voltak. Lemezeiket, tévés szerepléseiket — az azóta is nélkülözött, a Fiatalok órájával távolról sem pótolt Halló fiúk, halló lányok! című ifjúsági műsorban — valami olyan rajongás, lelkesedés, elfogult csodálat kísérte, apait a mai poprajongók, nem ismernek (vagy nem úgy ismerik ezt a rajongást). A jelenség ifjúságszociológiai elemzést érdemelne (történtek is erre lépések különböző kiadványokban), s bármennyire furcsa is: talán azt kellene elsősorban megvizsgálni, hogyan tudott ez a 60-as évekbeli beatmozgalom olyanná válni, amelyben egyszerre jelentek meg a fiatalok bizonyos megoldatlan kérdései, az elégedetlenségeik, a másra, jobbra, őszintébb gondolatokra vágyásuk vonásai, és egy szemérmes jegyeket is viselő önkifejezési vágy gondolatai. A magyar beat hőskora volt ez, az áttörés ideje, azok az évek, amelyben a farmer és a hosszú (vagy csak hosszabb) haj még ideges reagálásokra késztette a felnőtteket, a hivatalos szervek egynémelyikét, vagy éppen az ifjúsági szövetség némely funkcionáriusát. Azokban az években még bizonygatni kellett, hogy az ész a fontos, nem a haj, meg hogy a vágyak netovábbja egy olyan kégli, ahol nem szól ránk a házmester. Sokan összetévesztették ugyanis a beat külsőségeit, a zenekarok ruha- és hajviseletét a lényeggel: a külső mögött megtalálható őszinte emberi őrzésekkel, vágyakkal. A jeles zenekarok olyasmit fogalmaztak meg (nemcsak a dalok szövegében, hanem a zenében, a ritmusban is, vagy talán főleg abban), ami ennek az évtizednek a fiatalságában visszhangot vert, hiszen tőlük származott, és köztük született. Illések, Omegáék és a többiek hangot adtak a fiatalok gondolatainak, érzéseinek, illetve, optimális esetekben, irányítani, befolyásolni is tudták őket. Bródy, Presser vagy Zorán szava szent volt, szentebb a szülői ház, az iskola, a különféle szervezetek szavánál. Valamiféle hívők gyülekezete volt ez, vallás, mítosz. A beat nagy mítoszának része, magyar felhangokkal. Filmek is próbálták ezt megfogalmazni, megmutatni; Ba- novich Tamás az Ezek a fiatalokban, kevésbé sikerültén, Kovács András az Extázis 7-től 10-igben sikerültebben nyomozta a jelenség lényegét, ösz- szefüggéseit, tanulságait. Aztán változott a világ, változtak az együttesek, változott a beat és változott társadalmi megítélése. Konszolidálódott a helyzetük, befogadta őket a köztudat, s ezzel egy kicsit ki is mosódott a talaj a lábuk alól. Ma már nem lehet nosztalgikus érzések nélkül visszatekinteni erre a korra. A hajdani rajongók persze már komoly családapák, és családanyák, de még most is felcsillan a szemük a régi nóták hallatán. Az ember mindig szívesen idézi vissza a fiatalságát, s egy idő után amúgy is megszépül ez a fiatalság. Koltay Gábor filmje, A koncert ezt a nosztalgiát és megszépítő messzeséget aknázza ki. Az emlékezetes nosztalgiakoncert, a Sportcsarnok 1981. márciusi nagy eseménye, a régi Illés együttes egyszeri alkalomra való újra összegyüle- kezése adja az apropót, az alapot és a fő matériát a filmben. Ilyen értelemben tehát úgynevezett koncertfilmről van szó — de a rendezői szándék ennél több volt (vagy inkább: más volt). A régi számokat felelevenítő koncert képsoraihoz ugyanis hozzá akarta kapcsolni a hőskor felidézését, interjúkkal, vallomásokkal, bevágott filmfelvétel-részletekkel, korabeli dokumentációs anyaggal. Koltay a hátteret akarta megmutatni, a talajt és a gyökereket, melyekből ez a mozgalom eredt és táplálkozott. A mai rajongókat szembesítette régi önmagukkal, a mai zenekari tagokat régi énjükkel. És alighanem itt rontotta el a dolgot. Ezek a részletek ugyanis, azon túl, hogy szétvagdalják a koncertet, a számokat, a mai nem harmincas nézőknek édeskeveset adnak. Nem tudják megmagyarázni a jelenség lényegét, nem képesek megvilágítani a társadalmi összetevőket, a hátteret, a mozgalom egész szociológiai és ifjúságpolitikai problematikáját. Egy mai tinédzser ebből a filmből nem érti meg az Illés-jelenség lényegét, egy mai harmincas meg nem igényli a magyaráz- gatásokat. Koltay egyébként megrögzött Illés-rajongó, maga is e korosztály tagja. Illésekről már írt egy érdekes, elfogult könyvet; most megszervezte a nosztalgiakoncertet és megcsinálta ezt a felemás filmet. A rossz nyelvek máris azt suttogják, hogy kisajátítja az Illés-témát. Ez így aligha igaz —, de a suttogás talán elgondolkoztatja. Tobi Nincsenek régi filmtrükkök, csak öreg (vagy túl jó memó- riájú) filmnézők vannak. Így aztán az ő bajuk, ha egy-egy új film láttán azt érzik: mindezt már ismerik, látták, esetleg többször is. Az új spanyol film. a Tobi. melyet Antonio Mercero rendezett, pontosan ilyen. Az angyali szépségű kisfiú története, akinek szárnya nőtt, s végül el is repült az értetlen, gonosz emberek köréből, egyik oldalon mese, ismert és hatásos, jelképekben gazdag történet — o másik oldalon viszont óhatatlanul a néző eszébe juttatja a Csoda Milánóban. A szárnyas Fifi, és még több más film mozzanatait, ltalo Calvi- no egy novelláját —. hogy csak hirtelenjében soroljuk a visz- szaköszönő ötleteket. A film társadalombíráló gondolatai (ilyenek is vannak) viszont gyermetegebbek, mint Tobi... Takács István
