Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-23 / 19. szám

5 A munkás az overalU cserél­ni te fel, a traktoros az olajfoltos S pufajkát, az orvos délelőtt * még sebet kezelt. Mikroszkóp S fölé hajolt a tudományos ku- S tató. történelemórát tartott a § tanár. De tegnap délután már ^ valamennyien acélszürke egyenruhában ültek az Agrár- 8 tudományi Egyetem aulájában, S hogy ünnepélyes egységgyülé- \ sen emlékezzenek meg fegy- S veres testületük, a munkásőr- S ség megalakulásának 25. év- § fordulójáról. ^ Alapító tagok, akik negyed í százada vállalták, hogy a nehéz s körülmények között, akár 8 fegyverrel is megvédik a szo- S clalista haza vívmányait, s ná- N luk fiatalabbak, akik azóta § tettek csltüt. A gödöllői járá- ^ si-városi Kobzi János munkás- i ör zászlóalj a megyei egységek 8 közül elsőként vonta meg mű- 8 ködése negyedszázados, s el- 8 múlt esztendei mérlegét. ^ Mint az ilyen ünnepi alkal- ^ makkor a fegyveres testületek- ^ nél szokásos, a zászlóalj tisz- ^ telegve fogadta csapatzászla- i ját, s ugyanígy köszöntötte s Cservenka Ferencnét, az S MSZMP Központi Bizottsága S tagját, a Pest megyei pártbi- § zottság első titkárát és Váncsa ^ Jenőt, mezőgazdasági és élel- ^ mezésügyi minisztert. Az el- > nökségben foglalt helyet Mi- 8 hall Kirilovics Poljákov altá- 8 bomagy, az ideiglenesen ha- 8 zánkban állomásozó szovjet dé- 8 li hadseregcsoport parancsno- ^ ki karának képviselője, ott J volt Abel László vezérőrnagy, 8 a BM határőrség parancsno- 8 kának helyettese. Jelen voltak 8 más társ fegyveres testületek 8 képviselői, a járás és a város ^ üzemeinek, szövetkezeteinek 5; küldöttel, az ifjú kommunis- v; ták képviselői. A Himnusz hangjai után Kerczenik Gyula, a gödöllői városi pártbizottság első tit­kára, az egységgyűlés leveze­tő elnöke mondott megnyitót, majd felolvasta az MSZMP Központi Bizottságának a munkásőrökhöz a negyedszá- eados jubileum alkalmából írott levelét. Bállá János, a járási párt- bizottság első titkára mondott ünnepi beszédeit. Váncsa Jenő. mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter adta át a munkásőregységmek az Elnöki Tanács és a kor­mány üdvözletét, és tűzte fel a csapatzászlóra a munkásőr­ség országos parancsnoka ál­tal az egységnek adományo­zott, a Haza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozatát. El­mondta, a kitüntetés a gödöl­lői városi és járási munkás­őrök két és fél évtizedes ered­ményeit ismeri el. Érdemeket szereztek az ifjúság hazafias nevelésében, a társ fegyveres testületekkel való együtttmű- ködésben. Energiájukból több millió forint értékű társadal­mi munkára is tellett. Ezt hangsúlyozta a követke­ző három felszólaló is. Polja- kov altábornagy a fegyverba­rátság elmélyítéséről szólt, Szabó István, a Ganz Áram­mérőgyár igazgatója, maga is a munkásőrség alapító tagja, arról, hogy'a fegyveres testü­let tagjai a termelőmunkában is élenjárnak. Dr. Füleki La­jos, járási-városi rendőrkapi­tány elmondta, a munkásőrök­re bizton számíthatnak, a rendezvények szervezésekor, a felvilágosító munkában, s ha szükség van rá, a közbizton­sági akciók során. Márton András, a járási KISZ-bi- zottság titkára azért mondott köszönetét, mert az acélszür­ke egyenruhások patronálják az úttörőcsapatokat. A kollektív kitüntetésen kí­vül számosán érdemeltek ki személyes elismerést is a szol­gálat. példamutató ellátásáért. Cservenka Ferencné, Né­meth József nyugdíjas mun­kásőrnek a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát. Martinék Ferenc zászlóalj pa- rancsnok-helyettesnek az ezüst fokozatot nyújtotta át. Jubileumi emlékjelvénnyel tüntették ki Takács Jenő rendőr alezredest, a Pest me­gyei Rendőrfőkapitányság sze­mélyzeti vezetőjét, Berakó Mi­hály nyugalmazott munkásőr alezredest, a zászlóalj egykori parancsnokát. , Huszonöt éves folyamatos szolgálatuk elismeréséül Fehér Béla, a munkásőrség megyei parancsnoka Szolgálati Ér­demérmet és jubileumi emlék- jelvényt adott ét: Németh Jó­zsef, Angyal András, Gás­pár Jenő, Sá­ri István, Sza­bados Pál és Szabó Mihály nyugdíjasok­nak, Urbán Vincének, a KKMV osz­tályvezetőjé­nek, Bagó Péternek a Galgamentl Tsz állatte­nyésztőjének, dr. Böle Je­nőnek, a GATE tudo­mányos mun­katársának, Józsa Gyulának, a Dunámén ti Tsz üzemvezetőjének, Krizsán Zoltánnak, az erdőgazda­ság fizikai munkásának, Magyar- óvári Pálnak, a Gödöllő és Vidé­ke Afész elnökének, J’app Sán­dornak, a Gödöllői Gépgyár mű­vezetőjének, Pántis Józsefnek, a Volán művezetőjének, Sárvári Lászlónak, a Gépipari Technikai Intézet oktatójának, Szcbenl Mi­hálynak, a Gödöllői Gépgyár cso­portvezetőjének és Szerdahelyi Istvánnak, a Hazai Fésüsfonő- és Szövőgyár osztályvezetőjének. A tartalékállományban levő mun­kásőrök közül 24-en kapták meg a jubileumi emlékjelvényt. A húsz, tizenöt és 10 éves szolgálatért negyvenen vehet­ték át a Szolgálati Érdemér­met. Leszerelésük alkalmából ál­dozatkész szolgálatuk elisme­réseként huszonketten kapták a Munkásőr emlékjelvényt. A Kobzi János munkásör zászlóalj kiérdemelte a megye legjobb munkásőr zászlóaljá­nak felajánlott serleget, melyet az egységparancsnok, Várnagy Attila vett át. Négyen Kiváló parancsnok, tizenegyen Kiváló munkásőr kitüntetésben részesültek. Az alapító munkásőrök ne­vében Urbán Vince szólt a fegyveres testület fiatal tag­jaihoz, majd huszonnégy fia­tal munkásőr tett esküt a zászló előtt. A két nemzedék — a leszerelők s az ügyüket folytatók — nevében Szalai László adta át fegyverét Szőcs Lászlónak, aki nemcsak a munkásőrségnél, hanem Ikla- don, az Ipari Műszergyárban is pályatárs. ★ Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a munkásőr • egységgyűlés előtt találkozott az egyetem veze­tőivel. Dr. Bíró Ferenc rektor és dr. Illés Lajos, az egyetemi pártbizottság titkára fogadta. Cs. A. i>es r MEGYEI •AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA GYEI TANÁCS LAPJA xxn. évfolyam, 19. szAm Ara: 1,80 forrni tbs^ÍanüAr 23., SZOMBAT Egyhangúlag elfogadták az idei gazdaságpolitikai feladatokat Az MSZMP Pest megyei Bizottságának ülése Tegnap délelőtt az MSZMP Pest megyei Bizottságának székházában pártbizottsági ülést tartottak. A testület tagiain kívül megjelentek a pártbizottság osztályvezetői, a fegyelmi bizottság elnöke, az országgyűlé­si képviselők, a Pest megyei Tanács elnök- helyettesei. Részt vett a tanácskozáson Ko­vács Péter, az MSZMP Központi Bizottsá­gának alosztályvezetője is. Az ülés napi­rendjén két téma szerepelt: © Jelentés az 1981. évi gazdaságpoliti­kai feladatok teljesítéséről, javaslat az 1982. évi feladatokra.- A napirend előadója Balogh László, a megyei pártbizottság titkára volt. © Tájékoztató az 1981. évi munkaprog­ram és munkatervi feladatok végre­hajtásáról. Javaslat a megyei pártbizott­ságnak és szerveinek 1982. évi munkater­vére. A napirend előadója dr. Arató András, a megyei pártbizottság titkára volt. Az ülésen Cservenka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára el­nökölt. A pártbizottság tagjai közül az első napi­rendhez kilencen szóltak hozzá (sorrend­ben) : Fövényesi Ervin, a Csepel Autógyár pártbizottságának titkára, Gaál György, a Gödöllői Gépgyár művezetője, Pásztor Ist­ván, az MSZMP Nagykőrösi városi Bizott­ságának első titkára, Jámbor Miklós, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának vezető titkára, Bernáth Tibor, a KISZÖV "elnöke, Kettler Katalin, a váci FORTE- gyár csoportvezetője, Bezzeg Sándorné, a farmosi Tápiómente Termelőszövetkezet tagja, növénytermesztési munkacsapat-ve­zető, dr. Rátosi Ernő, a Dunai Kőolajipari Vállalat vezérigazgatója, Fohn János, a Magyar Nemzeti Bank Pest megyei igazga­tóságának vezetője, valamint dr. Major Miklós Pest megye főügyésze. A pártbizottság tagjai a vita után mind az írásbeli, mind a szóbeli jelentést egy­hangúlag elfogadták és az 1982. évi gazda­ságpolitikai feladatokról szóló javaslatot határozattá emelték. Ugyancsak egyhangúlag elfogadták a második napirend előterjesztését, a párt- bizottságnak és szerveinek idei munka­tervét. Egy esztendővel ezelőtt, az MSZMP Pest megyed Bizott­ságának ülésén, amikor az 1981. évi gazdaságpolitikai feladatokról tárgyaltak, sokan féltek: végre lehet-e majd hajtani a merész terveket? Az MSZMP Központi Bizottsága akkor eredményesnek ítélte a Pest megyed dolgozók, válla­latok korábbi munkáját, a po­litikai testületek gazdaságpo­litikai tevékenységét, igényes­nek tartotta a hatodik ötéves terv időszakára való felkészü­lését. Joggal hangzott el ak­kor a pártbizottsági ülésen: csak ezen az úton lehet to­vább haladni — de nehéz lesz ennek a kívánságnak megfelelni. Többen joggal emlegették azokat az akadályokat, gaz­dálkodási nehézségeket, ame­lyek részben az energia- vagy a nyersanyaghiányból, az ex­port-import kapcsolatok oly­kort megmerevedéséből, gát­jaiból származtak. A közgaz­dasági szabályozók változása is újabb fejtörésre, megúju­lásra kényszerítette a gyára­kat, a vállalatokat, a mező- gazdasági nagyüzemeket. Tizenkét hónap gazdasági eredménye ad választ: Pest megyében az alapvető gazda­sági folyamatok nagyrészt a tervezettnek megfelelően ala­kultak. Több, mint szorgalom A pártbizottság tagjai teg­nap úgy értékelték: a kifogá­sok keresése, a nehézségek Denke Valéria Békésben Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesz­tő bizottságának elnöke teg­nap Békés megyébe látogatott, részt vett és felszólalt a megyei pártbizottság és a megyei ta­nács együttes ülésén, amelyen megtárgyalták az MSZMP KB és a Minisztertanács irányel­veit a lakásépítés, -fenntartás, -gazdálkodás és -elosztás fej­lesztésére. Délután Benke Valéria me­gyei vezetők társaságában ellá­togatott a békéscsabai kórház új, 310 ágyas pavilonjába. ÉS KöTÉL ETB8 Lázár György, a Magyar Nép- köztársaság Minisztertanácsá­nak elnöke táviratban üdvözöl­te Adil Carcanit, az Albán Szo­cialista Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökévé történt megválasztása alkalmából. emlegetése helyett mindenütt az egységes cselekvés, a lehe­tőségek kutatása és kihaszná­lása, a rugalmasság, a sokfé­leség volt a jellemző. A gaz­dálkodó egységék a nyereség növelésére, a gazdasági stabi­litásra törekedtek, csökkentek a költségek, s mint többen felszólalásukban is bizonyí­tották: jelentős eredményeket tudtak felmutatni anyag- és energiatakarékosságban is. Mindenki tudatában volt annak, hogy a feszített terve­ket a régi módszerekkel, szer­vezéssel, akadozó kooperáció­val, elnéző magatartással, a fegyelem szigorítása nélkül, vagy akárcsak valamivel szorgalmasabb munkával, né­mileg több igyekezettel nem lehet végrehajtani. A megyei, a városi és a járási pártbizott­ságok tagjai, a társadalmi szervezetek aktivistái segítet­tek megértetni: a változó fel­tételek mindenki számára új feladatot jelentenek, minden­kitől: egyéntől (legyen az ve­zető vagy beosztott), vállalat­tól, kisebb vagy nagyobb ipa­ri, mezőgazdasági üzemtől új módszert, másfajta gazdálko­dást, többlet szellemi energiát, naponként felfrissített kezde­ményezőkészséget követel. Számításba kellett venni vala­mennyi rendelkezésre álló tartalékot ahhoz, hogy vala­milyen eredményt el tudjanak érni. A munka mércéje — ahogy a pártbizottság ülésén elhangzott — az lett: „Hogyan képes helytállni a külpiacon?" Akadtak olyan szabályozók, amelyeken menet közben kel­lett változtatni, mert inkább a belföldi piacra való terme­lést ösztönözték a valódi cél helyett. Állandóban a változó Azt is tudomásul kellett ven­ni, hogy a hosszú távra szóló munkaprogramok végrehaj­tása közben gyorsan kellett igazodni a napi piaci igények­hez, s ott értek el több ered­ményt, ahol nem ragaszkodtak a megszokotthoz, gyorsan ké­szek voltak a változtatásra. Az is kiderült, hogy a rugalmas­ság nem termelőszövetkezeti monopólium, az ipari nagy­Váncsa Jenő tűzte fel az egység zászlajára a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozata kitüntetést. Baloldalt Cservenka Fcrencné Halmágyi Péter felvétele löltjével már megismerked­tek. Nem is kevesen, hi­szen háromezernél többen vettek részt a jelölő gyű­léseken. De hogy a szom- széd várban vagy a me­gye másik végében kit il­let a bizalom — arról ta­lán semmit sem tudnak. De a statisztika ebben az esetben is segítségükre siet. Rávilágít arra, hogy az úgynevezett derékhadból, a 31—40 évesek közül kerül ki a tanácstagok döntő többsége. S főleg szakmun­kások kerültek a választá­si listára a 99 választókerü­letben 59 százalékban. Sokat várnak tőlük, a közös ügy szolgálatában. S az ehhez szükséges, eleven, élő kapcsolatot párosítva azzal a mindig megnyugta­tó tudattal: tanácstagunk velünk együtt, értünk dol­gozik. Biztos lesz .olyan is az újak között, kinek abla­kán este vagy reggel ko­pogtatnak. Ötlettel, a meg­oldás hogyanjára adott vá­lasszal. Nem milliós köve­telésekkel, teljesíthetetlen, a pénztárca méreteit jóval meghaladó óhajokkal. Nem. De az se baj, ha csak a meghirdetett fogadóórán elevenedik fel a kapcsolat. C sak két példa ez, de ahhoz elég, hogy je­lezze: nem marad munka nélkül tanácstag, választó. De csak együtt, kart karba öltve juthatnak el a meg­oldáshoz, a sikerhez — mely egyet jelent a gyara­podással. V. E, P est megye egy híján száz választókerületé­ben holnap döntik el, ki a leghivatottabb arra, hogy a helyi tanácsban egy kisebb közösség érdekeit képvisel­je. Nem adják ingyen a voksokat. Mi sem bizo­nyítja ezt jobban; mint a jelölő gyűlések hangulata, az ott elhangzott javasla­tok sora. Ütravalót már jó előre kaptak a leendő ta­nácstagok. Van, aki egy zsákravalót cipel magával már jelöltként is. Nem túl­zás ez, hiszen 463 javaslat fogalmazódott meg. S ahogy az már lenni szokott, a választás izga­lommal jár. Különösen Vá­cott, ahol kettős jelölés történt. A két jelöltnek a szavazatok összeszámlálá- sáig talán is könnyű pilla­natokat kell átélnie. S aki nem kapja meg a kellő szá­mú szavazatot, az sem érezheti magát vesztesnek. Egészséges, emberi szándék nyilvánul meg ebben a ket­tősségben. Nem kevesebb, minthogy alaposan mérle­gelnek, nem adják hebe­hurgyán voksukat a vá­lasztópolgárok. Tisztelet, megbecsülés övezze azokat, akik míg erővel, energiával bírták ezt az időt, embert emész­tő, próbáló feladatot — a köz megelégedésére telje­sítették. Az utánuk jövők­nek, nyomdokaikba lépők­nek nem lesz könnyű a helyzetük. Kiket is választanak? Szűkebb környezetük je­SOKAT VÁRNAK TŐLÜK Jók EcilziSff (ü tagjobbah Elen a munkában, szolgálatban Jubileumi muukáser-egységgyülés Gödöllőn üzemek — mint például t Forte, a DKV-m PEVDI, a PE- MÜ, s mások — is érzékenyen reagálnak a piaci hatásokra. Elismerés illette például a szobi gyümölcsfeldolgozó ve­zetőinek magatartását: a sű­rítményüzem gyors tervezését, a merész beruházás februári megkezdését, a jó kooperációt, amelynek eredményeként már novemberben (kilenc hónap alatt!) termeltek a berendezé­sek. A ráckevei mirelitgyártás is példája a mai követelmé­nyekhez való alkalmazkodás­nak. • Országosan fontos Az egységes szemlélet és cselekvés jellemezte a tavalyi gazdaságpolitikai tennivalók megvalósítását is.. Ez volt a feltétele annak, hogy elége­detten zárhassa a megye tava­lyi mérlegét. Jól példázza az előbbieket három — az ország számára is fontos — üzem: a Dunai Kőolajipari Vállalat, a Dunamenti Hőerőmű, a Du­nai Cement- és Mészmű cél­tudatos, felelős tevékenysége: mindhárom üzem a külső- és belső nehéz, gyakran szeszé­lyes feltételek közepette állta meg helyét. Sem energiában, sem benzinben, sem fűtőolaj­ban vagy alapvető építőanyag­ban nem volt hiány, fennaka­dás. Pedig dr. Rátosi Ernő ki­fejtette: húszéves beruházásuk alatt nem küszködtek annyi gonddal, mint jelenleg a krakküzem beruházásánál. Kevés a munkaerő a meglévő működő üzemrészlegekben Is, nem tudják fejleszteni a bére­ket, hiába vonzók szociálpo­litikai körülményeik, kvalifi­kált munkaerőigényeiket nem tudják kielégíteni. Az ipari termelés volumené­ben 1—2 százalékos volt a nö­vekedés. Legtöbb helyen csök­kent a foglalkoztatottak szá­ma: az iparban 2—3 százalék­kal dolgoznak kevesebben, mint egy évvel korábban. A KSH adatai szerint az össz­export értékesítése megköze­líti az 1980. évit. S a nehézsé­gek ellenére a vállalati nyere­ség a korábbi 'évit 20 százalék­kal haladja meg. (Folytatás a 3. oldalon.) Előrelátó tervezés, mindennapi megújulás

Next

/
Thumbnails
Contents