Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-15 / 12. szám

Mészáros János Tsz Takarékoskodás, nyereség A Mészáros János Termelő­szövetkezet központi irodájá ban ezekben a hetekben szá­molással, az elmúlt év esemé­nyeinek összegzésével töltik az időt a napi munka mellett — Nehéz esztendőt zártunk — mondotta ott jártunkkor Fe­kete József elnök. Viszonylag sok kárt okoztak a téli és ta­vaszi fagyok, s a nyári aszá­lyos napok. Csak a kukorica- termés érte el a kitűzött ter­vet. — Hogy tudtak a sok .ne kézséggel megbirkózni? — Már az év közepén lát­tuk. hogy a termelésben nagy kiesések várhatók, s igyekez­tünk a pótlásról gondoskodni Például a borsóföldbe a beta­karítás után 175 hektár siló- kukoricát vetettünk, ami jól sikerült. Mindenütt komoly ta­karékoskodást vezettünk be, s főleg a kukorica betakarítás gondos beosztásával és az ener giagazdálkodás terén való ta­karékoskodással sokat javítot­tunk a helyzeten. Ügyhogy a csökkent terméseredmények, s a megnövekedett terhek mel­lett, az eddigi számadások szerint úgy látjuk, hogy a ter­vezettnél kétmillió forinttal nagyobb nyereséget tudunk a zárszámadásban kimutatni. — Milyen elgondolásokkal kezdtek az új évhez? — A vezetők és a tagok sok jó igyekezetével elért ered­mények mellett, reménységgel tölthet el bennünket, hogy őszi gabonavetéseink szépen sike­rültek, és eddig jól teleltek. A gazdálkodás helyzete a meg­növekedett költségek: az üzemanyagok, a növényvédő szerek, az ipari anyagok ár­emelkedése, és az egyéb ter­hek növekedése közepette, nem valami rózsás, s csak to­vábbi sok jóakarattal és mun­kával lehet eredményeket el­érni. — A tsz ágazatvezetőivel már megtárgyaltuk az idei tennivalókat, s készül a ter­melési terv is. Nagyobb beru­házásokra 1982-ben nemigen lesz lehetőségünk, de igyeke­zünk meglévő létesítményein­ket karbantartani és fejlesz­teni. A korábbi szinten tart­juk szarvasmarha-, sertés- és juhtenyésztésünket, vasipari és tápkeverő üzemeinket. — Hogyan fejlesztik a ház­táji ágazatot? — Nagyobb mértékben se­gítjük a tagok háztáji gazdál­kodását. Már nemcsak sertés­hizlalási szerződéseket kötünk a hizlalást vállalókkal, hanem tenyészetünkből süldőt is adunk hizlalásra, s gondosko­dunk táptakarmányról és a szállításról is. Eddig 800 sül­dőt adtunk ki hizlalásra. To­vábbá a zöldségtermelés fej­lesztésében. s a zöldség- és gyümölcsértékesítésben is se­gíteni kívánjuk a termelőket. — Mikor készül el az 1981- es zárszámadás? — Az évzáró számadások már készülnek. A zárszámadó közgyűlést február közepén tartjuk meg — fejezte be nyilatkozatát Fekete József elnök. Kopa László NAGYKŐRÖSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Testnevelés a héban XXVI. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM 1982. JANÜÄR 15., PÉNTEK Megnőtt az ázsiója Megpróbálnak ötről hatra jutni Jókora hirdetés a Pest me­gyei Hírlap január elejei szá­mában: „A Pest megyei Ven­déglátóipari Vállalat verseny- pályázat útján szerződéses vállalkozásba adja a követke­ző üzleteit” — és utána há­rom oszlopban megannyi bolt­név, szám, cím olvasható. Ezek közül tizenhárom a ceglédi igazgatósághoz tarto­zik. Hasonló pályázat tavaly is volt. Az első, mint általában minden újszerű kezdeménye­zés, nagy érdeklődést váltott ki. A ceglédi Igazgatóság te­rületén 33 kisebb vendéglátó- egységet, ' bűiét, falatozót, presszót vettek át vállalkozó szellemű emberek, üzemelte­tésre. Munka árán — Milyen tapasztalataik vannak a szerződéses üzletek­kel kapcsolatban? — tettük fel a kérdést Kári Jánosnak, a ceglédi terület igazgatójának. Néhány hete, hogy össze­foglaló jelentést készítettem a szerződéses üzleteinkről, mű­ködésükkel kapcsolatos ta­pasztalatainkról, megyei igaz­gatóságunknak. Általános ta­pasztalat az, hogy szerződé­seseink valamennyien tuda­tában voltak, hogy milyen fel­adatra vállalkoztak. Tulaj­donosi szemléletük egészséges. Valóban munka árán igyekez­nek ötről a hatra jutni. Az üz­letek legtöbbjének .üzemelte­tésén jó irányú, változást lehet tapasztalni. — Kezdődik ez ott. hogy azt, ami a birtokukba jutott a pén­zükért, azt igyekeznek jó kar­ban tartani. megbecsülni, megóvni. Most, hogv nem le­het minden javíttatást, fogvó- eszközpótlást amúgv közületi alapon, egv stemplive1. aláírás­sal, elintézni, megnőtt mind­ennek az ázsiója. Berendezési tárgvra, bűtorra, Dohárra, kel­lékekre jobban vigyáznak a szerződéses helyeken, ez a ta­pasztalat. Ez vonatkozik a munkaruhákra, nem különben energiafelhasználásra, is: villanyra, fűtőolajra, egyébre. Vsndégmarasztaló — A vendépek mit vesznek észre mindebből? — Sok mindent. Az üzemel­tetőnek — nevezzük akár tu­lajdonosnak — érdeke, hogy szívesen visszatérő és elége­dett vendégekkel leaven dol­ga, akik jó hírét keltik a hely­A gyufásdoboznál alig nagyobb Kincses minikönyv Szarmata eziistfibula A minikönyvek kedvelői már készíthetik a helyet gyűj­teményükben legközelebbi Szerzeményüknek. Ez vélhető­leg a Pest megyei miniköny­vek sorozat negyedik kötete lesz. mely a Műkincsek Pest megye múzeumaiban címet vi­seli. Az érdekes könyvecskét P. Brestyánszky Ilona állította össze. A szép fényképfelvétele­kért Gaizágó Jolánt és Guba Istvánt illeti a dicséret. A gyu­fásdoboznál alig nagyobb kö­tet számos nagykőrösi vonat­kozásával keltheti fel váro­sunk lakosságának érdeklődé­sét. Olvasói az Arany János Múzeum több kincsével talál­kozhatnak benne. Egyebek kö­zött fényképen is megszemlél­hető á Felsőgógányban talált íj alakú szarmata ezüstfibula, a Szurdokban előkerült kék­zománcos és az ugyancsak nagykőrösi mozaikzománcos bronzfibula. Megtalálható a könyvben múzeumunk eddigi leghíresebb kincse, az úgyne­vezett Ludasi kereszt képe is, s helyet kapott a könyvben a szarmata aranykard egyik ve­retének képe is. amely kard tulajdonképpen kiütötte a nye­regből hírességével a Ludasi keresztet. Nagy kár, hogy a színes és a fekete-fehér felvételek kü­lönválasztásával a műkincsek sorszámozásában némi zavar mutatkozik, s ez megnehezí­ti a könyv használatát. Leg­feljebb azzal lehet vigaszta­lódni, hogy városunk mű­kincsei méltó helyet kaptak a könyvecskében. F. P. nek és ezzel újabb vendégse- j reget verbuválnak. Ezért tö­rekszenek arra, hogy jobbat, mást adjanak, mint ami ré­gebben a nevezett hely jelleg­zetessége volt, vagy amiért épp nem lehetett jellegzetes­nek mondani. — Az adott profilon belül szélesítették például az áruvá­lasztékot. A falatozóban nőtt az egytál ételek forgalmazása, igyekeznek népszerű jó fala­tokat, például ízes gulyást, pa­calt mérni a vendég kedvére. Választékosabb lett a néhány harapásnyi büféáru, a virsli, hurka, kolbász. — Néhány üzlet foglalkozik a déligyümölcs, dobozos sör, palackozott ital értékesítésével. Van a területünkön olyan esz­presszó is, ahol nem a cuk­rászsüteményektől és büféáru­tól remélik a forgalom fellen­dülését, hanem az italoktól.'.. Tapasztalat, hogy a vendég nem rejti az észrevételeit vé­ka alá. Kifogásolja, ha a vá­laszték szűkül, a kínálat rom­lik. Ha nem az üzletpolitika igazodik az ő „hullámhosszá­hoz”, hanem neki kell tudo­másul venni, hogy tőle mint fogyasztótól mit várna el a vendéglátóhely. — A vállalat segít-e a szer­ződéseseknek? — An|i hatáskörébe tarto­zik, abban igen. Az emberi, munkatársi kapcsolatok sem rosszak, hiszen mgjd’ minden szerződéses üzletet saját vál­lalatunk dolgozója, alkalma­zottja pályázott meg s vett át. Az elszámoltatással kapcsola­tos problémák minden bizony­nyal csökkennek most, az új ügyviteli utasítások és a havi rendszeres egyeztetések kap­csán. Az első év tapasztalatait levonva, már könnyebb lesz az együttműködés. Újabb szerződések — A ceglédi igazgatósághoz tartozó területen a vállalatnak még több mint kilencven, kü­lönböző vendéglátóhelye van. Számukra nem konkurrencia egy-egy közeli szerződéses üz­let? — Lehet, hogy az, de kettőn áll a vásár. Nekünk, ha keve­sebb a kis üzletünk, kevesebb a gondunk. Több energiát le­het fordítani a meglévő na­gyobb felújítására, erősítésére, hogy azok is vendégmaraszta- lóbbak legyenek. Tavaly arra futotta, hogy felújítottuk más­fél millió forint költséggel a nagykőrösi Cifra-csárdát, egy­millióért a monori gyorsbüfét. — Dánszentmiklóson új üz­letet nyitottunk, fenntartási munkálatokra 9 millió forin­tot költöttünk. Ebben az évben a monori Vigadó, az autós­csárda. a gyömrői és a vecsési halászkert, illetve halászcsár­da kerül sorra. A ceglédi Ma­gyar étterem épületén a tető­fedők dolgoznak. Nagykőrösön a cifrakerti szállórész felújítá­sával, Monoron a Vigadó tel­jes felújításával folytatódik a munkák sora. És természetesen folytatód­nak a szetződéskötések is. A most meghirdetett versenypá­lyázat-tárgyalás ezzel kapcso­latban február. 5-én lesz, már­cius elején a következő. A vál­lalat éves szintű nyereségébe a szerződések is beleszámíta­nak. E. K. Itt a tél, hó borítja a játszótereket, s a gyerekek gyakran kí­vánkoznak a szabadba. A megértő testnevelő tanárok és az al- sótagozatas pedagógusok szívósén áldozuslk fel egy-egy órát a gyerekek vágyainak kielégítésére. Képünkön: a Kossuth iskala negyedik osztályos tanulói játszanak a hóban Tormáné Zöldi Szilvia osztályfőnök testnevelési óráján. Varga Irén felvétele Egyre javuló egyéni telje­sítmények jellemezték a váro­si Mészáros Kupa csapatver­seny temetőhegyi tekecsarnük- beli negyedik fordulóját. Az A-csoportban a nagyobb és érdekesebb a küzdelem. Az eredmények a következők vol­tak. A-csoport. Építőipari Szö- vekezet—Pedagógusok 4-2 (740-723); legjobb dobók: He­gedűs (193), Jártás (193), il­letve Végh (215) és Dezső (197). NEFAG—Mészáros Tsz A 4-2 (959-887); ld.: Oláh P. (258), Badari (257), illetve Zatykó (245) és Pesti (241). ÁFÉSZ—Rendőrség 6-0 (925- 704); ld.: Oláh Z. (250), Cson­tos (240), ill. Sági (190) és Dancsa (189). Az A-csoport állása: 1. NEFAG 4 4 ------ 21—3 3822 8 2. ÁFÉSZ 4 3 — 1 19- 5 3024 6 3. ÉDÍtőipari Szövetkezet 4 2 1 1 12-12 3025 5 4. Mészáros Tsz A 14 1 1 2 12-12 2929 3 5. Pedagó- ' gusok ,4 1 — 3 6-18 2667 2 6. Rendőrség 4 ------ 4 2-22 2687 — B­csoport. CÁT—Posta 4-2 (730-704); ld.: Bocskai (213), Kocsis (207), ill. Pálinkás (197) és Maizik (196). 21-es Volán— Arany Tsz 6-0, játék nélkül. A TRAKIS—Mészáros Tsz B mérkőzésre egyik fél sem je­lent meg és nem is kapott pontot. A B-csoport állása: 1. 21-es Volán 4 4 ------- 23- 1 2083 8 2. CAT 4 3 — 1 17- 8 2009 6 3. Posta 4 2 — 2 15- 9 2766 4 4. Mészáros Tsz B* 4 — — 4 0-11 — — 5— 6. Arany Tsz* 4 — — 4 0-12 — — 5— 6. TRAKIS* 4------4 0-12 — — *= Egymás elleni 3 mérkő­zésükre egyik fél sóm jelent meg, és a szabályok értelmé­ben 0-0-lal mindnyájan vesz­tesek. ★ A Nagykőrösi Mészáros Tsz SK versenyzőinek egyéni összteljesítménye a következő volt 1981-ben, az NB III-as teké-csapatbajnokságban, a 30 mérkőzésen: játék pont faátlag Kovács László 29 16 392 Lóczy Mihály 29 19 391 Szabó Balázs 11 5 384 Farkas Zoltán 17 7 383 Kasza Ferenc 21 9 379 Petrovics János 11 * 3 378 Bekő Ambrus 14 4 372 Mikulás József 20 .3 371 Farkas József 23 5 365 Fekete Sándor 5 — 364 Rátóti István 1 — 332 Kezdenek az ifi labdarúgók A Nagykőrösi Kinizsi ifjú­sági labdarúgói Hegedűs László edző vezetésével idén először január 15-én, pénte­ken 17 órakor találkoznak a Sportotthonban. Tájékoztatás és a tavaszi program megbe­szélése lesz a fő téma. S. Z. Változások a postán Újságolvasó városban élünk A ban nagykőrösi postahivatal- a nap bármely szakában mindig sokan megfordulnak. Különösen nagy a zsúfoltság a hónapok elején, amikor a csekkbefizetések esedékesek. A megfeszített tempó ellené­re az ablakok mögött ülők ar­ra törekednek, hogy az ügy­feleket előzékenyen szolgálják ki. A hivatalon belül van a levélpostai küldemények fel­vétele, az utalványfelvétel és takarékszolgálat, valamint a csomagfelvétel és a hírlapszól- gálat. Az intézményhez tar­toznak a kézbesítők, valamint a távbeszélő és távíró kezelők. Elégedetten távoztak A postahivatal főnöki irodá­jának ajtaján is sok ügyfél szokott kopogtatni. Ottjár- tunkkor is egymásnak adták a kilincset az ügyes-bajos dol­gaikat intéző emberek. Megfi­gyeltük, hogy Tömösvári Gyu- láné vezető mennyire kedve­sen és udvariasan adott tájé­koztatást, eligazítást a hozzá segítségért, tanácsért fordu­lóknak. Az ügyfelek pedig dolguk végeztével elégedetten távoztak, mert kielégítő vá­laszt kaptak és előzékeny bá-/ násm ódban részesültek. — Tavaly februárban, meg­emelkedtek a postai szolgál­tatások díjai — mondta Tö- mösvári Gyuláné, amikor a múlt esztendő eredményeiről faggattuk. — Ez a tény pedig főként a kezdeti időszakban, kétségessé tette tervünk telje­sítését'. Azonban átmeneti visszaesés után a forgalom fo­kozatosan növekedett. Végül is 100,8 százalékra teljesítettük a tervet. Egyébként tavaly az 1980. évinél is jobb eredmé­nyeket könyvelhettünk el. Míg tavalyelőtt, 18 millió 811 ezer forintos forgalmat bonyolítot­tunk le, addig tavaly ez a szám 21 millió 804 ezerre emelkedett, a nehezítő körül­mények ellenére is. örvende­tes, hogy Nagykőrösön meg­nőtt az érdeklődés a sajtóter­mékek iránt. Tavaly több mint 3 millió 73 ezer példány­ban 200—210 fajta sajtóter­mék érkézéit a nagykőrösi postahivatalba elosztásra. — Az idén január 1-től a nagykőrösi postahivatalban is bevezették az 5 napos munka­hetet. Milyen intézkedésekre volt ennek kapcsán szükség? Szombat délelőtt is — Az 5 napos munkahét be­vezetése nem kevés szervezési feladatot rótt ránk. Végered­ményben olyan döntés szüle­tett, hogy a postahivatal szom­baton délelőttönként is nyit- vaf- lesz, reggel 8-tól déli 12 óráig. Jó tudni, hogy a lakos­sági pénzfelvétel és a pénzbe­fizetés 8-tól 11 óráig lehetsé­ges. A közületek zsákos befi­zetéseit 12 óráig fogadják el a postahivatalban. Ez az in­tézkedés valamennyi szom­batra érvényes. Egyébként szombatonként és vasárnaponként, a postahi­vatal lehetőséget biztosított arra, hogy sürgős esetben táv­iratot lehessen feladni, vagy távolsági beszélgetést lebonyo­lítani a hivatal épülete előtt álló nyilvános távbeszélő ál­lomásról. A távirat feladásá­nál kikötés, hogy 15 szónál többet nem tartalmazhat. A távolsági beszélgetés al­kalmával, a hívott fél telefon­számán kívül, a nevét is be kell diktálni a telefonkezelőnek'. A hívó félnek pedig a saját ne­vét. lakcímét, személyi iga­zolványának számát vagy a személyi számát kell a tele-- fonszám megrendelésekor kö­zölnie. A feladott táviratok és tá­volsági beszélgetések díjait, a szolgáltatásokat igénybevevők utólag 43 órán belül kötele­sek a postahivatalban rendez­ni. A lakosság szemszögéből nézve kedvező, hogy a szom­bati esküvőkre szánt dísztáv­iratokat a hét bármely napján feladhatják, mert a posta azon a napon kézbesíti a táviratot, amelyiket megjelölik. Máskü­lönben szombatonként délig lehet táviratot feladni. > A postahivatal vezetősége kéri a lakosságot, hogy külön­féle' ügyeiket lehetőség sze­rint hétfőtől péntekig intéz­zék, mert szombatonként 'csökkentett létszámmal látják el_ felelősségteljes munkájukat. Bíznak abban, hogy a kérést a lakosság megértéssel fogad­ja. Összesítőt kérnek — A nagyforgalmú postahi­vatalban előfordult-e már, hogy a pénzzel foglalkozók el­számolták magukat? — A pénzkezelőink jól kép­zett. nagy szakmai gyakorlat­tal rendelkező dolgozók, akik ésak elvétve ejtenek hibát. Te­kintettel arra, hogy az esetle­ges pénzhiányt a hibát elkö­vetőnek kell saját zsebéből megfizetnie, a pénzkezelőnek anyagi érdeke is fűződik ah­hoz, hogy pontosan, nagy fi­gyelemmel dolgozzon. Viszont kívánatos lenne, hogy több csekk befizetésekor, az ügyfél összesítőt készítsen. Ugyanis, a pénzkezelő munkáját ezál­tal megkönnyítenék. Egyéb­ként erre postai előírás is van. Nem lehet megkívánnia pénzkezelőtől, hogy amikor hosszú sorban állnak az em­berek, akkor egy-egy befizető 4—5 vagy több csekkjének; összeadásával foglalkozzon. Az elszámolásnak, téves kifizetés­nek ilyen számolgatás esetén elég nagy a veszélye. — Képezik-e magukat a postahivatal dolgozói? — Jelenleg gimnáziumba ketten járnak. A középfokú postaforgalmi tanfolyamon egy dolgozónk tanul. Az alsófokút szintén egy dolgozónk végzi. A kézbesítők közül pedig ket­ten járnak felvevő és kézbe­sítő szaktanfolyamra. A marxizmus—leninizmus esti egyetemnek egy hallgatója van. Csak motoros kellene — Ügy tudjuk, utánpótlás tekintetében is kedvező a helyzet. — Valóban az. A fiatalok érdeklődése megnőtt a postai munka iránt. A postaforgalmi szakközépiskolán Dabason szép száÁmal tanulnak nagy­kőrösiek az első és a második évfolyamon egyaránt. Egy diák pedig Budapesten jár ha­sonló iskolába. — Betöltött-e minden állás a postánál? — Most felvételre csak mo­toros táviratkézbesítőt kere­sünk. K. K. ISSN 0133—2-703 (Nagykőrösi Hirlap» SPORT - SPORT -SPORT - SPORT - 5PORT Tekézék jé eredményei

Next

/
Thumbnails
Contents