Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-15 / 12. szám
1982. JANUAR 15., PÉNTEK 'M "vrwmrn Helyükre kerülnek a konyhai felszerelések Társadalmi vita — nyílt várospolitika Lakásgazdálkodás, lépcsőzetesen Kétszeresére nőtt az igénylők száma Naponta Jelennek meg köz- r lemények a városi tanács hirdetőtábláján, de a legnagyobb érdeklődés azt fogadja, amikor nyilvánosságra kerül az új lakások elosztása. Jelenleg 1097 igénylő szerepel a nyilvántartásban, több mint kétszerese a hat év előttinek. Pedig Dunakeszin épülnek az új otthonok; tavaly átadtak 256-ot a lakótelepen, a helyi üzemek pedig kamatmentes kölcsönnel, bontási anyaggal, segítik dolgozóik építkezését. Minőségi cserék Miért több mégis a kielégítetlen igény, mint néhány évvel ezelőtt? A főváros közelségéből adódó gyors bevándorlás, a városiasodás is hozzájárul a helyzet ilyetén alakulásához. Ezek a gondolatok adták meg az alaphangját annak a vitának, amely a Hazafias Népfront városi bizottságának kibővített elnökségi ülésén elhangzott. Dr. Szatmári Szabolcs, a városi tanács igazgatási osztályvezetője elmondta, hogy hat év alatt 1234 új lakás épült. Az elosztás éves terv alapján történik. Az adott lehetőségeken belül elsősorban a nagycsaládosokat, a fizikai dolgozókat és a fiatal házasokat igyekeznek kielégíteni. Az igény jogosultság megállapításához szükséges környezettanulmányok elkészítését, kilenctagú társadalmi bizottság végzi. Az utóbbi időben előtérbe került — a lépcsőzetes lakás- gazdálkodás részeként —, a minőségi cserék bonyolítása. Szerencsés megoldás volt például, amikor egy első emeleten megüresedett egyszobás bérlakásba egyedülálló, szívbeteg asszony költözött, akinek negyedik emeleti tágas, kétszobás lakását ezután elfoglalhatta egy kétgyermekes család. A jövőben még nagyobb szerepet szánnak a minőségi cserék körültekintő lebonyolításának, mert ily módon több család számára lehet kielégítő megoldást találni. Panelből épült A vitában többször elhangzott, hogy a panelból épülő lakásoknak csak két típusa található Dunakeszin, és a két és fél szobásnál nincs nagyobb. Holott szükség lenne egyrészt garzonokra, másrészt két vagy több generáció együttélésére alkalmas nagyobb lakásokra is. Hiszen a családokban pótolhatatlan nagymama órákat tölt utazással, hogy beteg unokáját ápolhassa, vagy másképpen segítsen. összeköltöznének szívesen, de ehhez nagyobb lakás kellene, egy lakótelepi másfél szobásnál. Más körülmények között lévő, egyedülálló idős emberek számára javasolták egy összkomfortot nyújtó garzonház építését. A társadalmi bizottság tagjai környezettanulmányaiknál tapasztalják, hogy nem lakás céljára épült, egészségtelen helyiségeket adnak ki albérletbe, mégpedig magas ösz- szegekért. Javasolták, hogy a tanács fokozottabban ellenőrizze az albérleteket. A minőségi cserékkel kapcsolatban elhangzott, hogy a MÁV-kolónián több nyugdíjas él szolgálati lakásban, aki szívesen cserélne, de a jelenlegi szabályozások ezt nem teszi lehetővé. Nem lehetne vajon felülvizsgálni és módosítani a szabályokat? Unokáink is látják A távlatokat tekintve Dunakeszin éppúgy, mint az ország más településein, jobban kell számítani a magánerős építkezésekre. Egyik feltétele ennek a telekvásárlási lehetőség — fiatal házasok részére is megfizethető áron. Nem új dolog, hogy a gyermekes családok számára a kertes családi ház nagyon előnyös, és sokan hajlandók vállalni az építkezéssel járó erőfeszítést, anyagi áldozatot. Mint mondották, a szociális szempontokon túl, a kialakuló új városkép is indokolja a családiház-építők támogatását. A lakótelepek mellett is meg kell őrizni a település levegős, kertes jellegét, és ehhez a szaporodó családi házak is hozzájárulnak. Milyen lesz a jövő városa? Unokáink is látni fogják azt, ami most és a következő években épül Dunakeszin. A rendezési terv meghatározza a szabályozási vonalakat; azt, hogy hol lehet építkezni? A többi majd csak ezután dől el. A lezajlott beszélgetés, minden elhangzott javaslat gondolatébresztőként szolgál a továbbiakban. A társadalmi vita, amely része a nyílt várospolitikának, más fórumokon, szélesebb körben folytatódik. Ellentétek Olvasom a Ságvárl Endre szocialista brigád társadal- mimunka-vállalását, amely az első ebben az esztendőben. Munkásgyűlést tartottak január 3-án a MÁV Dunakeszi Járműjavítóban, és a tíztagú ' lakatosbrigád, az elhangzott felhíváshoz csatlakozva vállalta, hogy az idén i3 részt vesz a járdaépítésben, a város szépítésében. Nem új dolog ez a városban, ahol tavaly csaknem két kilométer járdát épített a lakosság, és sok más is készült társadalmi munkában. Segítettek az iskolák karbantartásánál, tatarozásánál, fákat ültettek, parkot gondoztak. A Járműjavítóban, ahol az említett felhívás elhangzott, tavaly a KISZ-fiatalúk 21 ezer óra társadalmi munkát adlak a közösségnek. Lebontottak szanálásra ítélt épületeket, hulladékot gyűjtöttek, játszóteret építettek. Biztos, hogy idén is sokan csatlakoznak a felhíváshoz, mindazok, akiknek fontos a város, ahol élnek. Annál sajnálatosabb ennek az ellenkezőjéről is hallani. Vannak olyanok, akik hanyagságból, közömbösségből vagy olykor egyszerűen „vicces” kedvükben tönkreteszik mások munkáját. Rossz tréfa! Az egyik ember elülteti a facsemetét, amely majd rügyet hajtana, lombkoronát bontana — ha ki nem csavarná valaki gyökerestől. Ismeretlen maradt az, aki megpróbálta feltörni egy betonfeljáró burkolatát. És ismeretlen maradt sok szemetelő, szórakozásból rongáló, aki pedig büntetést érdemelne. Nyer vagy veszít? Hosszú útja van annak, míg egy alkoholista, aki már tönkretette a felesége, a gyermekei életét, eljut az elvonókúráig. A család rendszerint türelmes és sokáig hisz az Ígéreteknek, fogadkozásoknak. Hiszen, amikor nem iszik, jámbor, mint a kezesbárány, és a keresetét is hazaadja. De azután jönnek megint a „jóbarátok” és az első féldecit még ki tudja hány követi. A férj éjjel jön haza, veri az asszonyt és a gyerekek sikoltozva menekülnek a szomszédokhoz. De előfordul az is, hogy az asszony, a gyermekes anya sem veti meg az italt. Cweiner Károlyné, a városi tanács szociálpolitikai előadója egy házaspárról beszél, akiket nemrég utaltak be elvonókúrára. Kiskorú gyermekük állami gondozásba került. Szomorú ügyek. És hosszú időbe telik, amíg sor kerülhet a hatósági intézkedésre. Az alkoholista nem jelenik meg az idézésen egyszer, kétszer, többször, míg végül kénytelenek élővezettetni. Bujkál egy darabig, majd megfellebbezi a beutalóhatározatot, és így megint nyer egy kis haladékot. Nyer vagy veszít? Hiszen a kezelés az ő érdekét szolgálná. Olykor egy év is eltelik a bejelentéstől, amíg eljut a kúrára. A család, a közösség érdekében, kellene ezt az utat lerövidíteni. Kitöltésre váró jelentkezési Stspsk Pályát választ vagy módosít? Mi leszel, ha nagy leszel? Mire elhangzott a mondat, már úgy éreztem, hogy illene valamiképpen helyesbíteni. A körülöttem álldogáló tizennégy éves fiúk és lányok már igazán nagyok, mindannyian jó néhány centivel meghaladják a felnőtt korosztály átlagos magasságát. Mégsem csodálkoznak a kérdésen, amit az utóbbi hetekben különböző formában már sokan feltettek nekik. Dunakeszi 1-es számú általános iskolájában vagyunk, és mint az országban mindenütt, itt is március közepéig keli továbbítani a nyolcadikosok jelentkezési lapját a különböző oktatási intézményekbe. Mindenesetre gimnázium — Autószerelő vagy géplakatos akarok lenni — mondja Molnár Laci, aki otthon mindent szétszed, szerel, barkácsol. Ujfalusi Pista is döntött már a pályaválasztásról, ő karosszéria-lakatosnak készül. A lányok között, akik a fiúk véleménye szerint sokkal szor- gosabbak és jobban is tanulnak — több a bizonytalanság. — Még nem tudom, hogy mi leszek, igazán fogalmam sipcs róla — vallja be őszintén Károlyi Erzsi, az osztály egyik legjobb tanulója. — Mindenesetre gimnáziumba jelentkeztem. azután majd meglátjuk. Pintér Krisztina is jól tanul. és egy ideig fogorvos akart lenni, de egy rendelésen, amikor beleképzelte magát a kezelőorvos szerepébe, visszarettent. — Azt hiszem, nem bírnám azt a sok borzalmat elviselni. Nagyon félnék, meg irtóznék is talán ... A kislány harmadik lett a megyei közművelődési vetélkedőn, lelkesedik a szobrászatért, ezenkívül még sok minden érdekli, ö is gimnáziumba jelentkezik. Nem kell rábeszélni Gere Jánosné, az iskola igazgatónője előveszi az osztálykönyvet és végiglapozza a VIII./b. névsorát. Mindenki tovább akar tanulni. Ez a kedvező jelenség nem újkeletű, így van már évek óta. A tavalyi nyolcadikosok közül például mindössze három kislány nem jelentkezett más oktatási intézménybe. — A szülőket nem kell rábeszélni arra, hogy taníttassák gyermekeiket — mondja Gere Jánosné. — Inkább arról próbáljuk esetenként meggyőzni őket, hogy a gyengébb tanulókat ne erőltessék mindenáron gimnáziumba. Sokkal hasznosabb, ha szakmát tanulnak, mintha előrelátható kudarc után kerül sor a pályamódosításra. A fiúknál a szakközépiskolai jelentkezés gyakoribb, a lányok közül többen választják a gimnáziumot. Különösnek tűnik ebben a mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező városban, hogy az egész osztályból mindössze egy tanuló pályázik mezőgazdasági szakközépiskolába. A lányok közül, aki nem gimnáziumba jelentkezik, általában kereskedelmi tanulónak készült. Ez a pálya jó elhelyezkedési lehetőséget kínál a város fejlődő üzlethálózatában. Meglepő, hogy a korábban sok lányt vonzó fodrászat idén úgy látszik, nem divatos. Múlt év novemberében tartottak szülői értekezletet a pályaválasztási lehetőségekről. A téma egyébként nem egyetlen alkalommal került napirendre, menetközben is alkalom nyílt ezzel kapcsolatban sok mindent megbeszélni. Régebben az édesapák és édesanyák inkább csak alsó tagozatos gyermekeik után érdeklődtek. A nagyobbakra rábízták, hogy boldoguljanak egyedül. Módosult a szemlélet, amit az is mutat, hogy mindig látogatottak'a pedagógusok fogadóórái. A szülők nemcsak az olykor előforduló elégtelent érzik gondnak, hanem azt is. ha közepes lett a korábban jó osztályzatból. Igaz, arra csak keveseknek jut idejük és energiájuk, hogy az osztályzatok mellett a leckét is ellenőrizzék. vagy a tanulásban segítsenek. Mégis, a pedagógusok ' szerint nagyon fontos az a változás, ami a szülők gondolkodásmódjában tapasztalható. Kőbe vésett dátum Az 1-es számú általános iskola a legrégibb Dunakeszin. Nemrég bukkantak egy olyan kőkockára, melybe egykor belevésték az építők nevét és az alapítás dátumát: 1898. Egy hetvenöt év előtti feljegyzés tanúsága szerint százharminc tanulója volt akkoriban az első osztálynak. Padokban nem férnek el, lócákat hozattam. azok is megteltek, úgy, hogy már a dobogón ülnek. Úgyan milyen választási lehetőségei voltak azoknak a gyerekeknek ? DUJ »»lap A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Egyeztetve a tapasztalatokat Hét végi bevásárlás Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy szokatlan a vásárlóközönségnek az üzletek új nyitvatartási rendje, melyet az ötnapos munkahéthez igazodva bevezettek. Az egyszemélyes kisboltok hétfőn zárva tartanak, csütörtökön és pénteken a legtöbb helyen meghosszabbították a nyitvatartási időt. A nagyobb egységekben pénteken este nyolc óráig, szombaton mindenütt délután két óráig, hétfőn öt óráig lehet vásárolni. Ügyeletesek — kevés áruval Két élelmiszerüzletben (a Fillér utcai Áfészboltban és a Verseny utcai kiskereskedelmi egységben), rendszeresítettek hétfőn ügyeletet. A héten sokan még nem ismerték az új rendet és hétfő délután értetlenül álltak a lehúzott redőnyök előtt. A két ügyeletes üzletben viszont nem volt elegendő áru a napi igények kielégítésére, a tej meg a kenyér korán elfogyott- Általános tapasztalat az is, hogy sokan a szabad szombat délelőttjén akarták beszerezni a család egész heti élelmiszerszükségletét, és így hosszú sorok kígyóztak az üzletek előtt Egy doboz cigaretta Kalvach Miklós, az évi negyvenöt millió forintos forgalmat lebonyolító és tizennégy dolgozót foglalkoztató 51-es ABC-áruház vezetője arra panaszkodik, hogy bár december 10-től öt helyen is kifüggesztették az új nyitvatartási rendet, úgy látszik, sokan még nem olvasták, nem vették tudomásul. — Pénteken este, a műszak utolsó órájában, nyolc eladó volt az áruházban, és mindössze egyetlen vásárló jött be, egy doboz cigarettáért. Ezzel szemben szombaton délelőtt, amikor hét dolgozónak kiadtuk a szabadnapját és csak két pénztáros volt három helyett, a szokásosnál negyven százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottunk le. Így hát hosszú sorok álltak előttünk az utcán, dolgozóinknak pedig rendkívül kemény, megerőltető munkanap volt a szombat. — Tehát, nem tartja jónak a jelenlegi nyitvatartási rendet? — Szerintem jó lenne, de csak akkor, ha az emberek kihasználnák a lehetőséget, hogy meghatározott napokon hosszabb ideig lehet vásárolni. Vásárlási szokások A kedvezőtlen jelenségekhez hozzájárult egyrészt a tájékozatlanság, másrészt hosz- szabb idő kell ahhoz, hogy a vásárlási szokások az ötnapos munkarendhez igazodjanak. Az említett nagy ABC-áru- házban például csütörtökön és pénteken délután számítottak, a közeli konzervgyár műszakból érkező asszonyaira, de a nagy roham áttevődött szombat délelőttre. Nem vitás, elsősorban a szolgáltatóknak, a kereskedelemnek kell alkalmazkodnia a fogyasztókhoz, például a szabadnapok kiadásánál. Akkor nem okoz a szombati bevásárlás fölösleges bosszúságot a vevőknek, s a kereskedőkre sem ró emberfeletti terheket. Jermei Gábor, a Váci Kiskereskedelmi Központ áruforgalmi osztályvezetője elmondta, hogy a helyi tanácsokkal egyeztetve a tapasztalatokat, a következő intézkedést tették: Megerősítették a hétfői ügyeletét; ha hiány mutatkozik a hálózat ügyeletes boltjaiban, azonnal gondoskodnak a készlet feltöltéséről. Négylábúak versenye öt országból érkeznek a legszebb tacskók, természetesen gazdáikkal együtt, a január 31-én, Dunakeszin megrendezésre kerülő nemzetközi kiállításra. Ez lesz Magyarországon az első téli kutyakiállítás, melynek megrendezéséhez a MÁV Dunakeszi Járműjavító biztosít fedett sportcsarnokot. A múlt évi dortmundi világgyőztes tacskó a magyar tenyészetből származó Bíborbársony Alfa névre hallgató kutya: Tulajdonosa: Fekete Gábomé, Dunakeszi város lakosa. Ajánlat — szakad időre Január 16-án, szombaton 13 órakor lesz a dunakeszi MÁV Horgászegyesület 1982. évi közgyűlése. Helye: a művelődési központ színházterme. Január 18-án. hétfőn 18 órakor: Az országos öntözési program jelentősége. Ismeret- terjesztő előadás, a Dunakeszi Kertbarátok és Kisállattenyésztők Klubházában (Huba u. 6.). Ugyancsak hétfőn 19 órakor: Jugoszláv útiélmények. Istria és a tengerparti tájak. Vetítettképes ismeretterjesztő előadás. Előadó: ifj. Filip György, Házigazda: a József Attila ifjúsági klub. Január 20-án, szerdán 17,30 órakor: a Magyar Madártani Egyesület, dunakeszi kiscsoportjának vetítettképes élő- adása Lírai és megrázó képek a madárvilágból címmel, a művelődési központ vörös tér- mében. Előadó: Taba Andor. Január 22-én, pénteken 19 órakor: Nekem az élet a színház. Gyurkovics Zsuzsa Já- szai-díjas sanzon- és musicalestje a művelődési központ színháztermében. Közreműködik: Prokopius Imre zongora- művész. Műsorvezető: Nyerges Ferenc. Az előadás a brigád- bérlettel, illetve 25 forintos, diákoknak 14 forintos belépőjeggyel látogatható. Január 21-én, csütörtökön 20 órától: pinceszínházi esték. Félálmaink — Egyfelvonáso- sok. A dunakeszi Radnóti Miklós Színpad bemutatója. Műsoron: Tennessee Williams: Ez a ház bontásra vár. Boldizsár Péter: Félálmaink. Tennessee Williams: Beszélj, mint az eső, hadd hallgassalak. Sámuel Beckett: Az utolsó tekercs. Rendezte: Fényes Márton és Uray György. Belépődíj: 30 forint. Moziműsor Vörös Csillag Filmszínház. 15-én: Csillagok háborúja. Kétrészes, színes, amerikai film. Csak 6 órakor! 16—17- én: Gyöngyvirágtól lombhullásig. Színes, magyar termé- szetfílm. Csak 4 órakor! 16— 17-én: Piros pulóver. Színes, francia társadalmi dráma. Csak 6 és 8 órakor! 18—19-én: Óvakodj a törpétől! Színes, szinkronizált amerikai bűnügyi film. 21—24-én: ABBA. Színes zenés svéd—ausztrál film. József Attila filmszínház. 17-én: A hét különleges megbízott. Színes, szinkronizált szovjet film. 18-án: Ellopták Jupiter fenekét. Színes, szinkronizált francia bűnügyi film. 20-án: Napfény a jégen. Színes. zenés magyar film. 21- én: Vérvonal. Színes, szinkronizált amerikai—NSZK bűnügyi film. Az oldalt Irta: Kovács Attila Ernő Fotó: Rozsán Péter t