Pest Megyei Hírlap, 1982. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-13 / 10. szám

IVIOjklORI varia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIV. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM 1982. JANUÁR 13., SZERDA Makacskodó IFÁ-k Mindenhová eljutottak a kocsik — Minden esett az éjjel, ép­pen csak kisbalta nem! — mondta a tegnap reggeli mű­szakváltás előtt Demeter Csa­ba, a KPM Közúti Igazgatósá­ga monori üzemmérnökségé­nek fenntartási művezetője. — No, ezt csak viccnek szántam — tette hozzá komolyra fordít­va a szót —, de valóban nehéz éjszakájuk volt az embereink­nek. Hullott hó, mínusz nyolc­fokos hőmérséklet mellett ónos eső, később pedig eső is. Sok nehezen járható szakaszt találtak a kint járó brigádok. Próbaképpen most sós homok­kal szórtuk fel az utakat, s úgy látszik bevált ez a kísérlet. Igaz, annyit' enyhült is a leve­gő, hogy a korábbi sózás ha­tása is kezd jelentkezni. Azzal dicsekedhetünk, hogy a hoz­zánk tartozó két főútvonal, a 4-es és a 31-es a monori járás­ban az országos átlagnál is tisztább, biztonságosabban jár­ható. Fehér és fekete — A kisebb települések jelé vezető utak viszont fellevele. — Valóban, különösen a min­dig kritikus szakaszokon van most is sok gondunk. Ilyen például a gombai községköz­pontba bevezető úgynevezett szurdiki rész, a Gyömrű—Üllő —Öcs a közötti szakasz. Erre­felé a nagyobb járművek mi­re a mi gépeink odajutottak, teljesen jegessé taposták le a havat. Ahogy az embereink el­mondják, valóságos jégpályá­vá váltak az olyan keresztező­dések, ahol sokat fékeznek az autók. Ezeket a helyeket úgy­nevezett rajonos módszerrel próbáljuk felderíteni és ahol szükséges, kézi erővel szórjuk föl a jeges útfelületet. A KPM közúti igazgatóságá­nak monori üzemmérnökségé­hez a monori járásban 192 ki­lométernyi útfelület tartozik. Az úgynevezett őrjáratos utak hossza 130 kilométer. Akad te­hát munkájuk bőven, ennek el­lenére, sokan panaszkodnak rá­juk ... — ... jogtalanul. — mondta Demeter Csaba. — Az embe­rek többsége ugyanis nem tud­ja, hogy a belső utak többsége tanácsi kezelésű, tehát nem a mi feladatunk a szórásuk, tisz­tításuk. Szívesen segítenénk egyébként ebben, de a kapaci­tásunkat a saját feladatainkhoz szabták. Az üzemmérnökség kocsijait a kebelbéliek örökjáróknak mondják, hiszen szinte megál­lás nélkül mozognak, dolgoz­nak, a motorok. Így aztán a hi­deg éjszakákon sincs velük gond, sőt gyakran ők nyújta­nak segítséget ha kell. Korábban kezdtek — Most a mi kocsijainkkal sincs különösebb probléma — tájékoztatott Varga Béla, a monori sütőüzem vezetője. — A gépkocsivezetők számolnak azzal, hogy most nehezebb, körülményesebb az indítás, ezért általában korábban jön­nek be. öit órakor indulnak az első szállítmányokkal, s ed­dig még mindenhová eljutot­tak, igaz lassabban mint más­kor. Számunkra a legnehezeb­ben megközelíthető település a Gombához tartozó Felső-Far- ■ kasd, ahol-gyakran'kell a Fáy András Tsz gépkocsivezetői­nek segítségét kérnünk a von­tatáshoz. Varró Géza, a mo­nori FŰSZERT szállításveze­tője elsősorban az IFÁ-kra pa­naszkodott: — Sajnos 60—70 százalékuk nem indul a hideg reggeleken. Nagyon gyakran kell az udva­ron huzigálni a makacskodó gépeket. Azok a kocsijaink vi­szont, amelyek elindulnak, meg is érkeznek céljukhoz. Félidei értékelés, II. Csapataink őszi mérlege Pilis: tovább tart-e a csalódás? A labdarúgás bölcsője Pilis. így is jellemezhetnénk ezt a nagyközséget, ahonnan már tucatnyi NB I-es játékos ke­rült ki. A régiek azonban, úgy látszik, kevéssé lelkesítik a mai fiatalokat, mert igencsak szomorú bizonyítványt szerzett a KSK labdarúgócsapata az őszi szezonban Már tavaly nyáron is csak némi szerencsével maradt benn a csapat a megyei I. osz­tályban. Az őszi szereplés után nem nehéz megjósolni: az egyik kiesőjelöltté „lépett elő” a pilisi gárda. Ősszel így végeztek a tabel­lán: 15. Pilis 15 1 3 11 9-40 5 Ilyen gyengén még sohasem szerepelt a csapat, amióta a megyei I. osztályban játszik. Csak részben magyarázható azzal a csúfos szereplés, hogy a játékosállomány alaposan megfogyatkozott. Előfordult olyan találkozó is, hogy még cserejátékosuk sem volt, s ez szinte egyedülálló jelenség volt az egész mezőnyben. A legkínosabb kudarc Ikla- don érte a pilisieket, ahol 9-2 arányú vereséget szenvedtek. És nem azért, mert a hazaiak brillíroztak, hanem mert a mieink jóformán semmi ellen­állást nem tudtak kifejteni a meg-megújuló ikladi roha­mokkal szemben. A Pilis a hazai és az idegen­beli eredménylistán is az utol­só előtti helyen végzett. Ide­genben csupán egy pontot si­került szerezniük. De ottho­nukban sem bizonyultak ve­szélyes ellenfélnek, a négy megszerzett pont önmagáért beszél. A 16 csapat közül a pilisi csatársor messzemenően ki­érdemelte a gólszegény titu­lust, mindössze kilencszer zör­gették meg az ellenfelek háló­ját, az ő hálójukat viszont negyvenszer célozták sikeresen. Hét pont a hátrányuk a Szentendre és a Pilisvörösvár mögött, s ez bizony nagyon te­temesnek látszik. Papíron a biztos kiesők között kell szá- montartani a pilisieket, de ja­vításra még van lehetőség. Bár csodák a labdarúgásban sincsenek, tavasszal azért min­dent meg kell próbálni a ki­esés elkerüléséért. Ehhez azonban elengedhe­tetlenül szükséges a játékosok jobb hozzáállása, tenniakará- sa, a fegyelem szilárdítása. S ha mégis kiesik a pilisi csapat, akkor már most hozzá kell látni az új gárda kialakí­tásához, hogy csak egy évet töltsön a csapat a megyei II. osztályban, s jövőre ismét előbbre lépjen. A régi sikerek is erre kell, hogy ösztönözzék a játékosokat. (Legközelebb a megyei II. osztály A-csoportjz őszi éllova­sának, a vecsási gárdának tel­jesítményét értékeljük.) G. J. Mostanában a kisebb tanyasi településeket, mint például a rávágyi rész, vagy a Menőéhez tartozó szentistváni bolt, nehe­zebb megközelíteni, de eddig sikerült. Nem maradtak tehát sem kenyér, sem áru nélkül tegnap a boltok. De vajon az ingázók eljutottak-e valamennyien biz­tonságban a munkahelyükre? Várkonyi Sándornd, a Volán 20. számú Vállalat monori MÁVAUT-főnökségének éjsza­kai szolgálattevője szerint bár síkosak voltak az utak, az autóbuszok különösebb késések nélkül érkeztek, s indultak. A legkritikusabb szakasznak a Gombán át Sülysápra vezető út bizonyult. A budapesti já­ratok fekete útfelületen, me­netrend szerint közlekedtek. A hó: ellenség A monori vasútállomás kör­nyékén sem volt különösebb gond a váltókkal. — ezt Si­mon Ferenc főfelügyelőtől tud­tuk meg. Csupán a vasárnapról hétfőre virradó éjszakai fagy okozott, kisebb késést egy ex­presszvonat menetidejében. Persze a biztonságos, zavarta­lan vasúti közlekedésnek ára van: áldozatos, fárasztó embe­ri munka. A korszerű irányító berendezés egyetlen szépséghi­bája, hogy a sínszékekbe ke­rülő porhó, akadályozza a mű­ködését. Ezért csaknem min­den váltóállításnál ki kell menniük az embereknek ki­tisztítani a síneket. Zavartalan a kirakodás is, jelenleg nincs különösebben késlelkedő part­nerük. V. J. ¥ySéperek Nem sorsfordító, hétköznapi ügy? Indokoít és megdüpezoffcisi döntések Dr. Nagy Julianna, a Mono­ri Járásbíróság bírónője. A tanácsa elé kerülő ügyek zö­me — válóper. Az elmúlt esz­tendőben háromszázötven há­zasságot bontott fel a Magyar Népköztársaság nevében. Nincs ember, aki egy házasság rom­jai alól tökéletes épségben ká­szálódna ki. Mégis évről évre nő azok száma, akik ezt az utat választják. Élen az alkohol — Valóban elkerülhetetlen ez az út? Mindenki alapos ok­kal, indokkal kéri a bontást? — kérdezem. — A nyáron három éve lesz, hogy a bontóperekkel szinte nap mint nap foglalkozom, de ma is megdöbbenek azon a könnyelműségen, felelőtlensé­gen, az alkalmazkodás teljes hiányán, amellyel jó néhányan elém kerülnek. Sok eset per­sze alaposan indokolt. Gondo­lok itt azokra, akik házastár­suk súlyos alkoholista, garázda magatartása miatt más kiveze­tő utat már nem látnak, csak a válást. — Vezető szerepet játszik-e az alkohol a felsorolt okok kö­zött? — Igen, még mindig. A hely­zet annyiban változott, hogy most már a bontást kérő fér­jek között is jócskán akad, aki arra hivatkozik, hogy a feleség iszákos. A legtöbb eset­ben azonban kiderül, hogy a saját gyakori alkoholfogyasz­tását jelentéktelennek, a fele­ség féldeci konyakját azonban hallatlan iszákosságnak minő­síti. S még egy, hogy a válni kívánó férj magának követeli a gyerekeket. Elterjedt ugyan­is valahogyan, hogy a bíróság már nem anyacentrikus, s egyesek a bosszú könnyen kéz­nél levő eszközeként a gyer­mekelhelyezést választják. Hogy az anya nevelésre való alkalmatlanságát, illetve az apa erre való alkalmasságát is bizonyítani kell, azon többnyi­re- meglepődnek- Kérdeztem például nemrég egy apát, aki kijelentette, hogy a felesége elhanyagolja a gyerekeket, honnan tudja ezt? Azt vála­szoltál látta, amint a szom­szédasszony adott a fiának egy szelet zsíros kenyeret. Ez neki elég érv volt. Hogy különélé­sük óta a feleség gondoskodik a kicsikről, s ő egyszer-kétszer ha meglátogatta őket, az vala­hogy nem jutott eszébe ... Fiatalok, idősek — A feleségek vagy a férjek kérik gyakrabban a bontást? — A feleségek — de egyre nő a férfiak száma is. Nem ritka, hogy nyolc-tíz évi együttélés után költöznek kü­lön, s egy hét különélés eltel­tével már be is adják a bontó­keresetet. Ök sem látnak tisz­tán, én sem, hiszen ez még egy abszolút kialakulatlan helyzet. Hogyan képzelik a továbbia­kat? Hogyan osztják meg a la­kást, ki marad, ki megy? Nem tudják. Egyiknek-másiknak fogalma sincs, hogyan is lesz ezután, a lényeg, hogy válja­nak. Segíthetnének a tanúk, de manapság az sem ritka, hogy atlétatrikóban, cigarettá­val állít be a tárgyalóterembe néhányuk, mintha céllövöldé­ben lenne, s nem olyan ese­ményen, melytől mégiscsak emberek további sorsa függ. — Gyakori-e a házasfelek közötti anyagi vita? — Ritka kivétel, ha nincs ilyen. Pedig kiemelkedő nagy tétel, nagy összegű vagyon­tárgy előttem még nem szere­pelt. Civakodnak lábason, fa­kanálon, szobabútoron. Nem­rég egy középkorú férfi 200 tételből álló listát hozott va­gyonmegosztásra. Huszonöt- ezer forint volt az összérték. Hónapokig huzakodtak rajta. Nemegyszer előfordul, hogy közös megegyezéssel kérik ugyan a házasság felbontását, de mire a vagyonmegosztásra kerül a sor, felborul az egyet­értés. Különösen az idősebb felek ragaszkodnak minden közösen szerzett aprósághoz. — Idős házaspárok is kérik tehát a házasság felbontását? — Méghozzá nem is kevesen, ám ezek többsége már több­nyire második házasság, amely idősebb korban, s nem érzel­mi, hanem inkább anyagi biz­tonsági okokból köttetett, azért hamar felborul, A fiataloknál az alkohol mögött a „harma­dik” megjelenése az egyik fő ok. Ezek az ügyek a legzava­rosabbak. Nem egy olyan ese­tem volt, ahol együtt lakik a régi feleség a férjjel, s annak új feleségével, meg az összes közös, régi és új gyerekekkel. Vagy fordítva: a régi férj, aki eltartja feleségét, annak élet­társát, s az ebből az új kap­csolatból származó gyereket is, aki ráadásul még a nevét is viseli... A jó oldalon — Lehet-e a bíró ennyi ke­serű ügy után még házasság­párti? — Igen. Mint ember — és mint bíró is. Hiszen ha fel is kell bontanom a házasságokat, hivatali kötelességem elsősor­ban e fontos kötelék megvédé­se. S bár a békítéseknek nem túl nagy százaléka sikeres, egy-egy kibékülve távozó há­zaspár látványa a tárgyaló­teremben nem mindennapi örömet okoz. K. Zs. A nap kulturális programja Gyomron, 17-től és 19-től: filmvetítés, 17.30-tól: A ter­mészet — ismeretterjesztő elő­adás a nyugdíjasklubban, az úttörőházban, 16-tól: a ping­pong szakkör foglalkozása. Monoron, 14.30-tól: az iro­dalmi színpad próbája (a gim­náziumban), a művészi torna 16-tól: a Katona József úti; 17.15-től: az Ady úti óvodában, 17-től: asztalitenisz edzés (a gimnáziumban). Pilisen, 18-tól: német nyelv- tanfolyam, 19-től: a képzőmű­vészeti szakkör foglalkozása (az 1. számú általános iskolában), 19.30-tól: a magnós klub össze-1 jövetele. Célszerű és szükséges megőrizni Szájhagyomány helyett magnó MONORON a legidősebb létesítményeknek az egykori gabonásvermeket tekintjük. Ezek mind földrajzi, földtani, mind helytörténeti szempont­ból érdekesek. Monor egy része a Gödöllői dombság délnyugati lejtőin helyezkedik el. Ide tartozik a Mádi, Forrás, Szilhát, Strá- zsa-domb, Téglagyári és Ma­lomhegyi dűlők, valamint a Főszegi terület. Ehhez a dombvidékhez csatlakozik a Kenderest tó környéke, a Kenderes alja, az „örgevá- ros”, ahogy a régi öregek tö- rökösen ejtették az ürgét, a Kistó környéke és az A(l)- szegi terület. A magasabb dombos és a mélyebb fekvésű területek földtani felépítése is eltérő. A dombokat a jégkorszakban keletkezett (felsőpleisztocén) lösz, löszös homok és futóho­mok építi fel. (A Malomhegyi dűlő löszében az Elephas primigenius »mammut« fogát is megtalálták.) A mélyebb fekvésű területek felszínét a felsőpleisztocén futóhomok és löszös homok, továbbá a je­lenkorban (holocén) áthalmo­zott lösz, az egykori tavak te­rületén pedig öntéshomok, öntésiszap és mésziszapos ho­mok borítja. A felsorolt területrészek mindegyike alkalmas volt eleink megtelepedésére. Mo­nos első települési helyzete még tisztázatlan. A reformá­tus templom és környéke, va­lamint a református templom körüli (1850 előtti) régi teme­tő kialakítása csak a korábbi (1600-as) évekre vezethető vissza. A löszbe vájt gabonásver­mek a régi felhagyott bánya­gödör — a mai szeméttelep — területén mélyültek, és az építkezéshez szükséges nyers­anyagbányászat során men­tek tönkre. A pleisztocén korban hulló porból keletkezett lösz felszí­nén nemcsak kitűnő termőta­laj alakulhat ki, hanem a lösz építőanyagot, sőt építő­anyag-ipari nyersanyagot is szolgáltat. A lösz szemcséit igen vékonyan körülölelő kal­cium-karbonátból álló hártya ragasztja össze, ezáltal a lösz nem omlik össze, mint pél­dául a homok, hanem — mi­ként a Strázsa-dombra vezető útbevágásokban és a felha­gyott bányában látható — meredek falban áll meg és benne tetszés szerinti vermek, üregek, pincék alakíthatók ki. A lösz szemcséit uralko- dóan kvarc alkotja, de mel­lette agyagásványok is talál­hatók. Ezek teszik lehetővé, hogy a löszt vályogkészítésre, valamint téglaégetésre is fel­használják. A LÖSZBE VÁJT gabonás­vermek köcsög alakúak, 3 méter mélyek, az öblös ré­szüknél 1,8 méter szélesek voltak. Egy-egy verembe 40 métermázsa gabona kerülhe­tett elvermelésre. A vermek szájnyílását a felszínen gon­dosan lezárták úgy, hogy a csapadékvíz ne szivárogjon bele. A gabonásvermeket a használat előtt lassú tűzzel égették, és így az oldalukon beégett kéreg képződött. Ez­által a vermekben a gabonát éveken át is meg lehetett őrizni, és az ellenség elől is jól rejthető volt. A monori gabonás vermek már az 1848—49-es forrada­lom és szabadságharc alatt is felhagyott vermek voltak. Ko­csis Mihály 1928-ban megje­lent tanulmánya és a monori szájhagyomány szerint is 1849. április 4-én az esti órákban Jellasich horvát ka­tonáinak kisebb csapata Mo- norra tört, s az ellenség ha­lottad a monori lakosság fel­hagyott gabonásvermekbe he­lyezte el. Csontvázaikra csak az 1914-es évben találtak rá, a verem beomlások következ­tében. Az utolsó gabonásver­mek beomlása az 1940-es évek tájékán történt, melyekről Borzsák Endre fényképfelvé­teleket is készített. A beomló permekből még a régi időkben tárolt gabona is előkerült. Mikor és kik vermeltek ga­bonát? Hazánkban a magyar nyelvterületeken az Árpád­kortól vermelték a gabonát egészen a XIX. század végéig. A kis vermekben 5—8 méter­mázsa, a nagy vermekben 20 —40 métermázsa gabonát ver­meltek. A gabonásvermeket a’ ház előtt az utcán, a falu központjában vagy a falu szé­lén helyezték el. Monoron és környékén az egyetlen építőanyag a lösz volt, ezért a monori lakosság évszázadokon át a löszből vert sárfalakkal építkezett. A há­zak építésével a löszgödrök állandóan nagyobbodtak, ma jd összeértek. Így alakult ki az első nagyobb — jelenleg sze- méttelennek használt — bá­nyagödör. A második bánya­gödör a mai szemétteleptől északkeletre került megnyi­tásra. Az 1892-ben kiadott tér­képen már mindkét bánya­gödröt feltüntették. A máso­dik bányagödörben a meg­szálló román csapatok 1919. augusztus 3-án 53 fegyverte­len vöröskatona életét oltották ki. (Vígh Károly a Vörös Pest Vármegye című munkájában emlékezett meg a történtek­ről.) A kivégzetteket a hely­színen közös sírba temették. A családtagok kérésére csak 1920-ban engedélyezte a ható­ság exhumálásukat és teme­tésüket. A kivégzettek exhu­málásakor már csak 15 sze­mély azonosságát lehetett megállapítani. így ez a bánya­gödör az 1919-es tragikus ki- végzőhelyre is emlékeztet. A XIX. SZÁZAD VÉGÉN a téglaégető létesítésével, a jelenleg felhagyott téglagyár mellett a harmadik bányagö­dör mélyítése is megkezdő­dött. A téglaégetéshez is a lösz szolgáltatta az alapanya­got, amíg a gyár üzemelt. A harmadik bányagödör sem ke­rülte el a történelem viharait. A második világháború idején gettónak nyilvánították, s az idegyűjtött zsidóság szomorú és tragikus útjának kiinduló­pontjává vált. Monoron a löszből vert sár- falépítés megszűnt, a tégla­gyár leállt, így a nyersanyag- bányászat jelentősége csök­kent. A bányagödröket idővel feltöltik vagy más célra (lő­tér, kemping, ifjúsági park, szabadiőpark stb.) újra hasz­nosítják. MA MÁR A CSALÁDOK­BAN a szájhagyomány, vala­mint déd- és nagyanyáink meséi helyett többnyire a magnó zenéjét hallgatják. így Monor történeti etnlékei las­san a feledés homályába vesznek. Ma már csak az idő­sebb emberekben élő hagyo­mány mindez, ezért tartjuk célszerűnek és szükségesnek történelmi múltunkból ezt a csskélvséget az utókor számá­ra rögzíteni. VitáRsné dr. Zilahy Lídia okleveles geológus ISSN 0133—2651 (Monori Hírlap)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents