Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-06 / 286. szám

1981. DECEMBER 6., VASÄRNAP nsr éiFcrrt (W színházi levél Reciprocitások A TAPASZTALATOKBÓL SZÜLETNEK A TERVEK Nyári számvetés — télelőn „Az a meggyőződésünk, hogy mindaz, ami Szent­endrén és környékén jelen van, együtt van — legyen az természetadta szépség, vagy a történelem és a művé­szet felhalmozott értékeinek gyűjteménye —, nem ma­radhat csupán a miénk: közös kinccsé kell tennünk. Az adás vágya és öröme teszi kötelességünkké, hogy évről évre megismételjük hívó szavunkat, kíváncsiságot tá­masszunk városunk iránt, s hogy szíves házigazdái le­gyünk a hozzánk érkezőknek.” H A reciprok közis­mert mennyiség- tani fogailom. For­dított értéket je­lent. Nem meny- nyiségtani érte­lemben használva ,a repicrok megfordított, ellenkező. Jelenthet persze valami mé­lyebbet, többet is, ha a szót, széles mögöttes jelentéstartal- mara , utalóan, egy színpadi mű címében használja vala­ki. Ebben az esetben a recip­rok egy nem ritka dramatur­giai fogást (is) jelent; azt ugyanis, hogy a szerző a da­rab egyik felében elmondot­taknak, megjelenítetteknek mintegy a megfordítottját, a tükörképét, az ellenkezőjét mutatja meg a második rész­ben. A játék a megfordítással, a mássá válás írói, dramatur­giai, színpadi lehetőségeivel igen hálás fogás. A színe- visszája módszerrel különösen egy szatirizáló hajlamú író re­mek dolgokat művelhet. Ami­ről az első részben bebizonyít­ja, hogy érték, a második részben bebizonyíthatja, hogy kacat, s teheti mindezt úgy, hogy közben még mindkét bi­zonyítás igaznak, helyesnek is tűnhet. A néző meg kapkod­hatja a fejét: na most melyik véleménynek higgyen, melyik az igazi, melyik mellé áll az író, a darab, az előadás? Ha egy ilyen színe-visszája darab jól sikerült, ha a szer­zőnek van türelme kidolgozni a két ellentétes résznek a do­log természetéből fakadóan nagyon precíz illeszkedésű mechanizmusát, ha van tehet­sége a szatíra és a valóság, a példázat és a mindennapi, közvetlen realitás Összeillesz­tésére, ha ezzel a kifordítom- befordítom játékkal valós eré7 nyék valós hibáira, valós hi­bák valós erényeire képes rá­mutatni, akkor igazi színpadi csemege születhet. A tetszetős játék húsbavágó kérdéseket feszeget — és ettől a ne­vetésnek is meg kell ke- serendie a néző szájá­ban, hiszen így vagy úgy, ilyen vagy olyan mértékben, önmagán kell nevetnie, saját hibáin, saját színe-visszája ér­zelmein, magatartásán, saját erényein és saját hibáin, me­lyek adott esetben s adott igényre fel is cserélhetők. A hiba erény lesz, az erény hi­ba, attól függően, honnan néz­zük. S ami még kínosabb: mind a két eset találó lehet, mert adódnak helyzetek, ami­kor ugyanaz a tény ellenkező­jébe fordulhat, reciprokká válik. A z a színpadi szer­zőnk, Csurka Ist­ván akiben bősé­ges a hajlam a szatirizálásra, a színe-visszá­ja megmutatására, az erénnyé hazudott hibák vagy a hibává hazudott erények leleplezésére, emberi, férfiúi, női, főnöki, beosztotti, állampolgári hi­báink, képzelgéseink, hóbort­jaink és hőbörgéseink felmu­tatására és kinevettetésére. ötletekben nincs hiány nála — terjedelmes drámaírói te­vékenységében aligha talál­nánk olyan darabot, amely ne kiváló alapötletre épülne, s amelyből hiányoznának a szi­porkák, a szellemes-gúnyos villódzások, a kitűnően meg­figyelt figurák, a bravúrosan felrajzolt szituációk. Nincs ez másként a Pesti Színházban bemutatott új drabjában sem. A Reciprok komédia is kitűnő alapötlere épül: egy jótollú új­ságíró ellátogat a korábbi ri­portjában már megírt vegyi­gyárba, de annak a helyén egy fogalomhelyesbítő és agy­mosó intézetet talált. Őt is kezelésbe veszik, de nem csi­nálják végig vele a kúrát. Ki­engedik — aztán amikor más­nap ismét az intézetbe megy, az már nem fogalomhelyesbítő és agymosó, hanem ismét a régi vegyigyár — bár minden azonosnak tűnik, még az em­berek is. Mi történt? — kér­dezi Fürjesi, az újságíró. Me­lyik állapot volt a valódi, az agymosó vagy a vegyigyár? Mi van most? Ma, azaz ve­gyigyár, vagy tegnap, azaz agymosó? Az emberek melyik állapota érvényes: az agymo­sóbeli vagy a vegyigyárbeli ? És az ő állapotai közül melyik érvényes? A tegnapi vagy a mai? És az a tegnap tegnap volt-e vagy évekkel ezelőtt? És ez a ma ma van-e vagy a bizonytalan tegnapban — esetleg a jövőben? S ha mind­ez megtörténik, akkor mi az állandó, mi a konstáns érték, és mi nem reciprok? S vajon a reciprok az állandó állapot vagy annak visszafordítása? M indezeket a kérdé­seket igen izgal­masan teszi fel a komédia. A da­rab tartalma, sőt talán még a cselekménye is érdekfeszítően elmondható. Ha az író ennek az ötletnek a szinopszisát — rövid, sűrített tartalmi kivo­natát — benyújtja a színház­hoz, a filmgyárba vagy a tévé­be, nincs az a dramaturg, aki lelkesen „rá ne harapna”. Az író feladata aztán már csak (csak?) annyi, hogy megírja a darabot a remek alapötletből. Az utóbbi időben azonban mintha éppen ezzel, a meg­íráshoz szükséges türelemmel, odaadással, szorgalommal, igé­nyességgel és következetes precizitással lenne baj Csur- kánál. Az utóbbi időben be­mutatott két darabja jól szem­léltette ezt. A Pesti Színház­ban játszott, tizen-agynéhány éve írott Deficit című drámá­ja, vitatott tartalmi értékeivel együtt is, tavaly az évad leg­jobb magyar drámájának díját kapta a színikritikusoktól —, a József Attila Színházban el­játszott komédiája, az LSD vi­szont — a kitűnő alapötlet ed,le­nére — végiggondolatlanságá- val, megíratlanságával, felüle­tességével keltett kínos figyel­met. A Reciprok komédia most sajnos nem a Deficit írói igé­nyességét, gondolati szigorúsá­gát, fegyelmezett és türelmesen kidolgozott, pontos dramatur­giáját követi, hanjm az LSD útján jár. És ráadásul nem is azért marad egy pompás alap­ötlet változatosan, gondatla­nul és gondozatlanul megol­dott műve ez a komédia, mintha Csurka félne a téma végiggondolásával járó rázós szituációktól, kérdésektől. (An­nál kevésbé, hiszen maga az alapszituáció és az alapötlet is épp elég rázós, ha úgy vesszük.) Inkább egyszerűen csak arról van szó, hogy Csurka nem tartja (tartotta) szükségesnek jobban — azaz: igényesebben, a már-már ab­szurd szatíra és a valóság té­nyei nek, elemeinek gondosabb és hatásosabb összecsiszolásá- val, egymásba játszatásával, tehát íróilag kvalitásosabban — megírni ezt a darabot. Meg­elégedett a felületes munkával —, és a színház is megelége­dett ezzel. E zen túl: Csurka egy saját korábbi tévéjá­tékát, a mindössze negyven oldal terje­delmű Koncovszki részleg cí­mű darabot bővítette ki és ír­ta át Reciprok komédiává. Ami persze nem baj; saját hozott anyagból is készülhet kifogástalan öltöny. A dolog a munka minőségén dől el. Ez­úttal azonban éppen ezzel van baj — így lesz a reciprokból reciprocitás, azaz vi­szonosság; így fordítja meg, fokozza le a megíratlanság a jó alapötlet értékeit is. Kár. Takács István Vendégváró város Az 1968-as Szentendrei na­pok műsorfüzetének beköszön­tője is arról a vendégszeretet­ről tanúskodik, ami az elmúlt negyedszázadban jellemzője volt ennek a természeti szép­ségekben, műemlékekben és művészeti értékekben bővelke­dő Duna-parti kisvárosnak. A kérdés ebben a fogalmazás­ban is a vendég jobb közérze­téért vetődik fel, ám a város­ban élők szemszögéből — ép­pen a kulturáltabb vendégfo­gadás érdekében —, város­fejlesztésről , az ellátás és a szolgáltatás összhangjának a megteremtéséről is beszélnünk kell. Ezért hát Szentendre va­lamennyi polgára érdekelt a nyár rendezvényeinek sikeré­ben. Senki számára sem kö­zömbös, hogy vendégeink mi­lyen szájízzel távoznak váro­sunkból. A közelmúltban több fó­rum — többek között a sajtó, a rádió és a tv is —, foglal­kozott a Szentendrei nyár rendezvényeivel, örülünk an­nak, hogy a tömegtájékozta­tás is mind gyakrabban részt vállal a véleményformálásban. Mi — természetesen —, leg­inkább a bíráló hangokra fi­gyelünk, hiszen mindenek­előtt a kritikus vélemények segítik elő a tapasztalatok összegezését, ösztönzik az igé­nyesebb felkészülést. Múltidéző program Az elmúlt fél esztendőben sokat beszélgettünk az idei nyár eseményeiről. Azt ele­meztük, hogy milyen volt, s arra kerestünk és keresünk megoldást, hogy milyen le­gyen a jövő év programja. Az őszinte véleménynyilvá­nítás azért is érdekel bennün­ket, mert az idén júliusban, mintegy kétszázezren látogat­tak el városunkba, s tekintet­ték meg a művészeti gyűjte­ményeket, vettek részt színhá­zi, zenei és más kulturális rendezvényeken. A legtöbben a képzőművészeti gyűjtemé­nyeket, kiállításokat keresték fel. Ám azt is meg kell je­gyeznünk, hogy aki a mai Szentendrét akarja felfedezni, az a zenés városnézéseken is részt vesz. Évről évre sikert arat a hagyományos népi és iparművészeti vásár, amely ezúttal újra a Templom téren kapott helyet. Sokan azt mondják, még ma is; a város­nak ez a szöglete igényli leg­inkább, hogy ott színházat játszanak. Az idén a színház nélküli vásári sokadalom ön­magában kevésnek bizonyult. Továbbra is keresnünk kell a megoldást, hogy egy komédiá- zó — talán commedia del’ar- te jellegű —, középkori vá­sárt teremtsünk ezen a helyen. Szentendre múltjából, keres­kedő-iparos hagyományaiból alighanem ez a program tudna a legtöbbet felvillantani. Eh­hez azonban ötletes rendezés­re, társulatra és — nem utol­só sorban —, pénzre van szük­ség. Két évvel ezelőtt a költ­ségek jelentős részét a közön­ségnek kellett vállalnia. A drága belépőjegyek természe­tesen nem találtak kedvező fo­gadtatásra. Ezek ellenére jö­vőre is megrendezzük a Templom-téri programot: a vásár mellett népi együttesek műsorával, népi mesterségek bemutatóival. Hangversenyeket a Barcsay- gyűjtemény kertjében rendez­tünk. A szerda esti koncerte­ken klasszikus és modern ze­ne csendült fel. Az előadások iránt csökkent az érdeklődés. Ma még alig tudjuk megmon­dani, mi volt ennek az oka. A műsorösszeállítás avagy a köz­reműködők kiválasztása? Ez a kérdés a Szentendrei nyár operatív bizottságának az ér­tékelő megbeszélésén is szóba került. Egy biztos: megújítás­ra vár ez a régebben népsze­rű program. Szentendre a múltban is nemzetiségek lakóhelye volt. Ma is hallani a város utcáin szerb, szlovák, német beszé­det. A nemzetiségi jelleg mindig helyet kapott a nyári programokban. A Vujicsics- együttes fellépései, az Ivan Dan (a dodolajárással egybe­kötött Ivan napi búcsú), egy- egy néprajzi kiállítás minden évben színesítette a nyár ese­ményeit. Jövőre különös gon­dot fordítunk a nem magyar anyanyelvűek kultúrájának bemutatására. A zenés város­nézések keretében a Temp­lom téren fellépési lehetőséget biztosítunk a megyében, a város környékén működő nemzetiségi együtteseknek. A képzőművészeti eseménynap­tárban már most szerepeltet­jük Iovanka Jovanovics ju­goszláv naiv művész tárlatát. Ezekhez a programokhoz il­lően találjuk egy olyan tudo­mányos tanácskozás megszer­vezését, amelyen a legilleté­kesebb hazai szakemberek vi­tatnák meg nemzetiségi poli­tikánk gyakorlati megvalósí­tásának égy-egy tudományos, művészeti kérdését. Ennek je­gyében tervezzük jövőre az Országos Nemzetiségi Feszti­vál megrendezését is. Testvérmúzsák városa Az idei ifjúsági táborok ta­pasztalatai kedvezőek voltak. A hagyományos olvasó-kép­zőművész tábor mellett, új­donságot jelentett a Testvér­múzsák címmel megtartott ze­nei-képzőművészeti, az esz­perantó, a környezetvédelmi és a Villa Rustica elnevezésű nemzetközi régészeti építőtá­bor. E formák — úgy véljük —, meghonosodtak a Szent­endrei nyár programjában. Érdemes ezeket a táborokat a jövőben rendszerbe foglalni, hiszen máris kialakult egyfaj­ta közös jellemzőjük: termé­szeti és létrehozott környeze­tünk esztétikumának 1 megis­merése, művelése és megóvá­sa. Az a tervünk, hogy 1932- ben a nyári táborok tevé­kenysége között hidat verő közös rendezvényeket szerve­zünk. Végezetül érdemes elidőzni Szentendre nyári színházánál. Évek óta ennek a bemutatói váltják ki a legnagyobb kö­zönség- és sajtóvisszhangot, az előadások kapják a legtöbb kritikát. Hírnév és Teátrum A Szentendrei Teátrum csaknem másfél évtizedes múltjával és sikeres produk­cióival bejegyezte magát az ország rlyári szabadtéri szín­házainak a névsorába. A színháznak az elmúlt évek so­rán sok rajongója volt. Ugyan­akkor nem kevés azoknak a száma, akik bírálják reper­toárjáért, szereposztási és rendezési fogyatékosságaiért, valamint a Marx teret min­den évben elfoglaló nézőtere miatt. A Teátrum idei bemu­tató előadása, a Mukányi — valljuk be —, mérsékelt si­kert aratott. Most nem vállal­kozhatunk itt a darabválasz- tás, a rendezés és a szereplők teljesítményének az értékelé­sére (megtették ezt már az ar­ra illetékes szakemberek), annyi azonban bizonyos, hogy Szentendrén az elmúlt évek­ben a harsányabb hangvételű vígjátékok kerültek előtérbe. Mindezek mellett azonban úgy gondoljuk: ahhoz, hogy a Teátrum ne veszítsen népsze­rűségéből, értékéből, meg kell ■újítania önmagát, körültekin­tőbben kell alkalmazkodnia a hely szelleméhez. Siker a Nosztalgiában A Teátrum sajátos varázsa mellett mind ez ideig kevés át­ütő sikere volt más színházi produkcióknak, a könnyű mű­fajt kivéve. Az idén nyáron azonban mégis történt valami, ami mindenkit meglepett, és új színt hozott a város művé­szeti életébe. A Nosztalgia kávéház Miniatűr Színházáról van szór. A műemlék jellegű kis udvaron varázslatos per­ceket élt át a maroknyi kö­zönség. Pedig Karinthy Fe­renc Dunakanyarja éppúgy sokszor játszott sikerdarab, mint Jeroma Kilty Kedves hazugja. Szentendre városa az ilyen magánjellegű művészeti kezdeményezést — ha az ér­tékes és közösségi igényt elé­gíti ki —, a jövőben is szí­vesen fogadja. Értékelve az idei nyarat, az a célunk, hogy a jövő évi programokat is a város kul­turális élétének további gaz­dagítása jellemezze. Ennek ér­dekében köszönettel vesszük minden hasznos bírálatot és javaslatot, és erőnkhöz, lehe­tőségeinkhez mérten, az új kezdeményezéseket is támo­gatjuk. Szabó Ferenc o szentendrei városi tanács művelődési osztályának vezetője írók. Rövid néhány nap le­forgása alatt jelenkori irodal­munk három jeles személyisé­ge tűnt fel a képernyőn, még­pedig mindahányan őszinte megnyilatkozásokkal teli, mint mondani szokás, vallo- másos műsorokban. Előbb Garai Gábort láttuk, hallottuk. Azt a költőnket te­hát, aki annak idején az im­már irodalomtörténeti értékű Tűztánc antológia címadó ver­sét írta, s aki fellépte óta mindvégig politikailag elköte­lezett, közéleti versíró ma­radt. Egyúttal pedig szabatos szavú, indulatait gyeplőszáron tartó ember, s mint ilyen, a kamerák és mikrofonok előtt is. a hozzá illő szordinós pontos­sággal vallott, elemzett, fo­galmazott. így adta televíziós látványként is önmagát. Utána Hubay Miklós tűnt fel a Kortársunk című sorozatban és ő is úgy, ahogyan a színhá­zi világban csak némiképpen is járatos néző elvárhatta tőle. Tehát alig leplezett indulatok­kal a szavában, amely hév — s ez amilyen régóta, annyi joggal lángol benne — azért készteti háborgásra, mert ő, mint egyetlen egyműfajú drá­maírónk, nem, vagy csak alig teremthet kapcsolatot színhá­zainkkal. A saját művekkel — Páva- toll, Néró, a legjobb fiú — is illusztrált íróportré után kö­vetkezett a Szülőföldem: Vér­tesalja című, igen rövidnek tűnő, ám annál tartalmasabb egy óra, középpontjában me- gintcsak egy, határainkon túl is méltán tisztelt tollforgató- val, Dobozy Imrével. Röviden és a lexikoncímsza­vak egyszerűségével fogalmaz­va, ez a kisháza-járás őszinte és nagy élmény volt. És nem­csak azért, mert maga a fő­szereplő — lévén sokat pró­bált és sokat megélt riporter — ügyesen faggatózott, ha­nem azért is, mert a magneto­Fehér Tára Mongólia művészete Budapesten, a Műcsarnokban nyitották meg a Mongólia mű­vészete című kiállítást. A ké­pen: Fehér Tárá (XVIII. szá­zad). Budapesti fesztivál Táncantológia Legsikerültebb produkcióju­kat mutatták be az ország minden tájáról érkezett nép­táncegyüttesek, szólótáncosok, szombaton délután a Madách Színházban. A Táncantoló­gia ’81 című találkozón elő­ször szerepelt a nagykállói Kállai-kettős népi együttes, a martonvásári Százszorszép és a Milotai cigányegyüttes. Vasárnap délelőtt 9.30 órá­tól nyolc néptáncegyüttes — közülük kettő szombaton is szerepelt — lép a közönség elé. fon elé rendre olyan valakit ültettek le, akik így vagy úgy, de igencsak cselekvő részesei voltak a közelmúlt történelmé­nek. Egy egész portrécsokor kötődött a Vértes-alján meg­kapaszkodott szőlős-, meg egyéb gazdákból, uradalmi né­pekből, mesterekből és dokto­rokból, és ez az eleven tabló jószerivel egy történelemkönyv tartalmánál többet elmondott. Aki pedig Pest megyei szem­mel és füllel kísérte ezt az adást, az sem maradt közvet­len benyomások nélkül, hiszen — volt aki eddig is tudta, de lehetett olyan előfizető is, aki csak most hallotta — Do­bozy Imre nem másutt lett fegyveres ellenállóból párttit­kár, mint a budai járásban, édesapja pedig, a hajdani vö­röskatona, az életét újra meg újra sikerrel elkezdő földmű­ves, majd bognár szintén itt, Érden vált az akkori falu ve­zetőjévé. Ha valami, hát ennek a most emlegetett műsornak azok a percei érzékenyíthet- ték el a nézőt, amikor az író- szövetség elnöke azt magyaráz- gatta, hogyan, s miképp tű­zött össze és békült ki annak idején a más és más hivatalt viselő fiú és apa. Csupán még egy megjegyés: a Szülőföldem sorozat követ­kező vendége Illyés Gyula lesz. Kívánság. A közönség kéré­sére összeállított kívánságmű­sorok is egymást érik. Leg­utóbb a rokkantak nemzetközi éve alkalmából sugároztak egy ilyen válogatást. A számos nyi­latkozat és helyszíni riport ka­vargásában örömmel láthattuk azt a Dunakeszin fehérlő szép épületet, amelyben a testi hi­bás embertársaink találhattak otthonra. A nemes gesztus — ím — e célszerűen kialakított helyiségcsoportban tárgyia­sult. Akácz László A Thália Stúdióban bemutatják Fedor Agnes—Szilágyi György— á‘onyi Köbért: Miss Arizona című darabját. Az egy családi mulató irténetéről szóló előadás címszereplője Esztergályos Cecília. A képen: alogh Erika, Gór Nagy Mária, Mikó István, Polonyi Gyöngyi és Jani dikó. TV-FIGYELŐ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents