Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-31 / 305. szám
1981. DECEMBER 31., CSÜTÖRTÖK A Légy után az Alma Rófusz Ferenc, aki Légy című animációs rajzfilmjéért 1981- ben a filmvilág legnagyobb elismerését, az Oscar-díjat kapta, most az Alma című filmjén dolgozik. Január elején Jancsó-filmek Kalkuttában Három, a közelmúltban készült játékfilmmel vesz részt a hazai filmgyártás az indiai Kalkuttában ..január 3-án megnyíló nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában. Az ázsi- a; földrész egyik legrangosabb filmművészeti szemléjén Jan- csó Miklós A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon, Szabó István Mephisto és Zsombolyai János Vámmentes házasság című alkotását vetítik. Emellett retrospektív vetítési sorozatot is rendeznek Jan- csó Miklós műveiből: öt korábbi filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Baráti kör születik Befogadó színház Vácott Ha lassan is, de növekszik azoknak az intézményeknek a száma, ahol színházi előadásokat lehet tartani. Az idén Gödöllő kapott színháztermet, jövőre várhatóan befejezik Cegléden a felújítást és Százhalombattán az építkezést. Minden bizonnyal javulni fog Pest megye színházi ellátottsága. Persze azért maradnak fehér folitok. A színházikultúra ápolásának csak egyik problémája, ennél nehezebben megoldható, hogy a közönség váljon értőbbé, a befogadásban érzékenyebbé. Rejtély és távolság Művészek és népművelők együtt keresik a megoldást. Példa erre Pest megyében a csaknem tucatnyi színházbaráti kör működése, amelynek foglalkozásain színészek találkoznak a közönséggel, esetleg egy konkrét előadás megtekintése után, vagy általánosabb értelemben ismerkednek az alkotás folyamatával. Aztán a gondolati, érzelmi élmények felidéződnek egy másik előadáson és a zsöllyékből érthetőbbé válik a varázslat. De különös módon mégis megmarad a színház misztikus rejtélye, s megmarad a távolság is az alkotók és a befogadók között. Ez csaknem törvényszerű. Tanítják iskolában a zenei anyanyelvet, a harmónia törvényeit, a vizuális kultúrát, a képi fogalmazás törvényszerűségeit. De a csekélyke dráma- irodalmon kívül szinte semmi sem hangzik el a színházművészet jelrendszeréről. Azt nem magyarázzák, például, hogy a rendező milyen eszközökkel fejezi ki a drámával kapcsolatos mondanivalóját, hogy a színpadon mit jelent egy emelt tér, vagy egy klasz- szikus figura karakterének megváltoztatása. A váci művelődési központban alakuló színházbaráti körrel összevont formát akarnak megteremteni. Folytatják a már jól bevált művésztalálkozókat és ismeretadó előadásokat, ugyanakkor az egyesületi jelleggel működő csoport önálló befogadó színházat fog fenntartani, országos hírű színészek és rendezők foglalkoztatásával. így a kör tagjai részt vehetnek valamennyi próbafázison, sőt közreműködhetnek a produkció gyakorlati létrehozásában. Az alkalmilag verbuválódott társulat a váci bemutató után útra kel: elviszik előadásukat olyan kisebb, Pest megyei településekre is, ahol a Népszínház nem vállal fellépést. Biztosra építeni A tájelőadásokat is vállaló, befogadó színház ötlete Nagy Gézától, a váci művelődés- ügyi osztály vezetőjétől származik. Gondolatát ifjú Dániel Kornél, a megyei tanács művelődésügyi osztályának főelőadója fejlesztette tovább. — Ez lényegében kísérlet, hasonló példa nincs az országban — mondta ifjú Dániel Kornél. — Biztosra szeretnénk építeni, ezért úgy gondoltuk, hogy először létrehozunk egy produkciót és közvetlen a bemutató után, az érdeklődőkből, a közönségből alakítjuk meg a baráti kör magját. A szervezet kialakítását csak ezután kezdhetjük el. Szeretnénk, ha minél többen vennének részt, szocialista brigádok, művészeti csoportok kollektíván is beléphetnek, velük együtt nagyon várjuk a középiskolásokat, hiszen Vác diákváros. Római karnevál Az is célunk, hogy mindenki megtalálja a szűkebb érdeklődésének megfelelő tevékenységet, ezért a körön belül szekciókat alakítunk. A bemutató időpontját, tehát a társulás gyakorlati megalakulásának dátumát már kitűzték: 1982. március 28. A darabválasztás is stílusos: színházról, színészekről szól Hubay Miklós Római karnevál című műve. A váci előadás színpadi ősbemutatónak számít, mert eddig a közönség csak a darab átdolgozott változatát láthatta televíziós filmen. Hubay drámáját Ruszt József rendezi, s a szereplők: Ruttkai Éva, Szabó Sándor, Gera Zoltán és Benkö Gyula. Gyors fejszámolás után több százezer forintra taksálható egy ilyen produkció létrehozása. A pénzt részben a megyei tanács támogatásából, részben pedig az egyesület majdani bevételeire alapozva lehet előteremteni. — Igen, mert a költségek egy része már csak a bemutató után jelentkezik — folytatta a főelőadó. — A színészeknek sem próbapénzt, sem útiköltséget nem fizetünk, csak előadásonként kapnak tiszteletdíjat. Természetesen ebben a színházban nem lesz öltöztető, sminkes, kellékes és színpadmester; egyetlen emberből, áll majd a technikai személyzet. Hogyan tovább? A Római karneválból tíz fellépést terveztek Vácra. S ha a társulat útra kel, a művelődési házak hozzávetőlegesen 15 ezer forintért vehetik meg az előadást. A hogyan tovább? — kérdésre nem ez a legfontosabb válasz. Hanem az: sikerül-e a színházbaráti kör elsődlegesen közművelődési funkcióját egyensúlyba tartani az egyesületi, társulati szempontokkal. Kr. Gy. Ha élet zen sí be... Álmodjunk iskolát a jövőnek Krúdy álmoskönyve szerint kellemetlenséggel járó kioktatásra számíthat, aki iskolát lát alvás közben. Ébren álmodozni azért érdemes, mert kit ne érdekelne, hogy miféle tanodában kezdi majd az életét a még meg sem született gyermeke? Persze álmodozni csak az optimális feltételekhez közelítve hasznos, miközben nem szakadhatunk el teljesen a realitásoktól. Hiszen a jövőt kizárólag a mából kiindulva és a fejlődés tendenciáinak figyelembe vételével lehet körvonalazni. Legkevesebb 12 év Az első realitással már akkor szembe kell néznünk, ha meg akarjuk határozni, hogy általános- vagy középiskolát szeretnénk-e álmodni magunknak a XXI. századra. Tény: a demográfiai hullám 1987. és 1992. között eléri a középfokú oktatási intézményeket, így hozzávetőlegesen ötven százalékkal emelkedik majd a nagydiá- kok száma. Ugyancsak a középiskolák felé fordítja a figyelmet, hogy az ezredfordulóra átfogó oktatási reform zajlik le. — Minden bizonnyal hazánkban is kötelezővé válik a középiskolai végzetség — mondta Oberczán József, a Pest megyei Tanács művelődési osztályának főelőadója, akit segítségül hívtunk e jövőbe tekintéshez. — A gyerekek 96 százaléka már ma is részt vesz a középfokú oktatás három szektorában, a gimnáziumokban, szakközépiskolákban és a szakmunkásképzőkben. Ám ez a szerkezet már jelenleg sem felel meg minden tekintetben a társadalompolitikai követelményeknek, mert konzerválja az egyenlőtlenségeket. A különböző iskolatípusok nem adnak egyforma szintű műveltséget, nem teremtenek egyenlő lehetőségeket sem a továbbtanulásra, sem az általános életvitelre. Ily módon fékezi a társadalmi mobilitást. Feloldására különféle elképzelések alakultak ki; például a tízosztályos általános iskola, amelyet két év szakmunkás- képző, illetve gimnázium követne. Ez csupán az egyik lehetőség és bármelyiket is vesz- szük szemügyre, számtalan problémát vet fel a szociológiai szempontoktól a társadalom teherbíró képességéig. Folynak az alternatív kutatások, döntés nincs, de vélemények már kialakultak. — Nagyjából ismerem az elméleti kutatásokat — folytatja a gondolatsort Oberczán József. — Sokakkal egyetértve, nem tartom jó megoldásnak a tízosztályos iskolát. Hasznosabbnak tűnik, ha a nyolc évfolyamos alapképzésre kötelezően épülne rá a négy osztályos középiskola, kétszer két osztályra bontva. Az első felében minden diák a korszerű műveltséget magába foglaló tananyagot sajátítaná el. A második két évben sem volna túlzott specializálódás, csak például a tanulók egy része jól konvertálható gyakorlati ismereteket kapna, mások a kifejezetten humán területtel ismerkednének. Ezáltal későbbre tolódna a pályaválasztás és egységesebbé válna társadalmunk kultúrája. Sci-fi suli-buli A közoktatás korszerűsítésén fáradozók, s vitatkozók véleménye abban megegyezik, hogy az új századforduló hajnalára minden egészséges magyar állampolgár legalább 12 évig fog iskolába járni. Abban sincs véleménykülönbség, hogy megváltozik az oktatási intézmények belső funkciója: az ismeretátadással azonos rangot kap az emberformálás. Ennek jelei máris mutatkoznak. A tudomány képviselőinek nagy többsége abban is egyetért: optimális volna, ha minden gyerek egy intézményben töltené el a tanulóéveit. Nos, ennek a követelménynek negyedszázadon belül aligha tudunk megfelelni. Az általános iskolai hálózat kényszerű és nagymértékű fejlesztését csak a középfokú intézmények bővítésének rovására tudtuk megoldani. Mégis Ájruvilág és kultúra A z árutermelés a szocializmuson belül, mint ismeretes, elengedhetetlen feltétele a társadalom fejlődésének. Valóban azt látjuk, hogy társadalmunkban az áruk változatossága, bősége, kínálata állandóan növekszik. Mi azonban a helyzet a kultúrával? A modern kapitalizmusban az a látszat, hogy a kultúra éppen olyan áru, mint amilyen áru lehet egy tányér, egy ékszer, a víz vagy a villanyáram. Sőt, egész spekulációs hálózatok alakultak ki a kultúra körül. Hasonlóképpen árunak tűnik minden film, és maga a filmkészítés is. A könyvkereskedelem és a könyvkiadás szintén hasonló képet mutat. Minden könyvkiadó igyekszik legalább egy-két művét feljuttatni az úgynevezett bestseller-listákra, tehát kapós könyvvé tenni az általa kiadottat. Minden könyvkiadónak megvan a megfelelő piackutató apparátusa, és mindenki természetesnek tartja, hogy a regény vagy a verseskötet éppen úgy piaci áru, mint ahogyan az a fogkefe vagy a fürdősapka. Polgári körülmények között általában a színház is hasonlóképpen üzleti vállalkozás: néha sikeres, néha kevésbé sikeres, de ugyanakkor vitathatatlan: ez az üzleti vállalkozás valamiféle kulturális keretben működik. Mindezek alapján azt lehetne hinni, hogy a kultúrának az árutermészete mutatkozik meg abban, ahogyan a kultúra beleilleszkedik a modern kapitalizmus áruvilágába. Valójában a kultúrának ilyen természete nincs. Az igazi kultúrát soha nem termelték áruként. Noha időnként megbízói munka- viszonyban voltak a művészek, például az antik görög demokráciában. Periklész kétségtelen megrendelője volt jó néhány athéni szobornak, műalkotásnak, de a megrendelésre készült munka nem piacra készül, nem szabadon árusítják, és nem is a maga értékén kel el. A kultúra tehát évszázadokon keresztül nem volt áru. Értékét soha nem az határozta meg, mennyi a beléje fektetett társadalmilag szükséges munkaidő. A történelmi tanulságok ezen az alapon azt a véleményt támasztják alá: a művészet egyáltalán nem áru, csupán bizonyos körülmények között változhat áruvá, és használható fel áruként. Valóban, a modern kapitalizmus körülményei között egy sor olyan dolog is áruvá válik, amelynek nem kellene árunak lennie, amelynek természetéből nem következik ez, amelyet nem áruként termeltek, s nem is áruként juttattak a piacra, csak miután oda jutott, vette fel hirtelen az áru jellegzetességeit. A kultúra árujellege részlegesen a szocializmusban is mindig megvolt. Nálunk soha nem osztogatták ingyen sem a színházjegyeket, sem pedig a könyveket, mindig létezett műkereskedelem és természetszerűen mindig voltak a könyvkiadóknak, a színházaknak, a filmgyáraknak gazdasági terveik, gazdasági mutatóik, és mindig létezett gazdasági, tehát árukérdés a kultúrával kapcsolatban.. Vagyis — gyakorlatilag annak ellenére, hogy a kultúra, a művészet, a művészi termék önmagában nem áru — mégis áruként került forgalomba. Ennek oka pedig az, hogy maga a kultúra ugyan nem áru, de előállítása olyan termékek felhasználásával történik, amelyeknek árujellege tagadhatatlan. Ebből következően, ha helyesen akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy bár az árutermelő világban maga a kultúra, a művészet, a tudomány önmagában egyáltalán nem áru, de működésüknek és terjedésüknek feltételei az áruviszonyok. Ezért is sikerült a kapitalizmusban viszonylag könnyen áruvá változtatni az eredetileg nem árujellegű kulturális termékeket. Persze, mindehhez hozzá kell tenni, hogy bármennyire is uralkodnak az áruviszonyok a kapitalizmusban, még , ott sem feltétlenül és minden szempontból válik árujellegűvé a kultúra. Egyfelől a kapitalizmus megtanulta saját tapasztalatából, hogy a kultúrára szüksége van, mégpedig olyan módon, hogy a kultúrát bizonyos értelemben kívül helyezze a szokványos társadalmi viszonyokon. Érthetőbben ez any- nyit jelent, hogy a kapitalizmus is tudja, a kultúra fejlesztése nem valósítható meg pusztán az áruviszonyokon belül. így jönnek létre a kapitalizmusban azok a kulturális alapítványok, melyek a kultúra általános támogatását szolgálják. Hasonlóképpen az állam is kénytelen komoly mértékben kiemelni a kultúrát az áruviszonyok közül. A legtöbb modern kapitalista országban a magániskolák mellett alapvetően az állami iskolák látják el az oktatás- feladatát — állami költségvetésből. Szubvenciót kapnak a színházak és egyéb kultúrintézmények is. A modern kapitalizmus talán belátta: társadalmi létfeltételei közé tartozik a kultúra speciális támogatása. S ez még inkább vonatkozik a szocializmusra. A szocializmusban a kultúra és a kultúra terjesztése a szocializmussal összefüggő, attól elválaszthatatlan társadalmi cél. Kétségtelen, hogy a szocializmus mint társadalmi rendszer tartalmában az állandó kulturáló- dás folyamata is benne foglaltatik, hiszen nélküle minden társadalmi tendencia szükségképpen elidegenült formát öltene. Tudatosan fel kell használnunk azt a törvényszerűséget, hogy a kultúra az árutermelés feltételei között fejlődik, más szempontból azonban tudomásul kell vennünk, hogy a kultúra feltételei nem azonosak a kultúrával. A szocializmusban senkinek nem érdeke a kultúrát áruvá változtatni, ami azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos kultúrtermékek ne áruként jelenjenek meg a piacon. Ö sszegzésül megállapíthatjuk, hogy a kultúra árujellegéről folytatott viták skolasztikus viták akkor, ha nem a kultúra történeti vizsgálatán és nem a valóságos társadalmi viszonyok elemzésén alapul. Hermann István rendelkezik Pest megye néhány olyan intézménnyel, amely alkalmas lehet a korszerű szerep betöltésére, ilyen például a nagykátai középiskola. S a távlati követelmények figyelembevételével kezdődik meg a közeljövőben Budaörsön a gimnázium építése. Az utóbbi években az új általános iskolák tervezésének egy részénél is számításba vették, hogy ki- sebb-nagyobb átalakításokkal középfokú intézményként is funkcionálhassanak. Arra senki sem vállalkozhat, hogy felbecsülje: hány középiskola építésére telik állami és megyei pénztárcából q.z előttünk álló 19 év alatt. Csak abban lehetünk biztosak, hogy épülni fog és abszolút számokban nem is kevés. Túlzott bátorságnak tűnne még az is, ha az építési anyagokról vagy a külső, stiláris jegyekről írnánk. Az talán mégsem haszontalan, ha — a tévedés lehetőségének bátorságával — legalább belülről elképzelünk egy két évtized múlva modem iskolát, ahol mindenekelőtt szabad szaladni a folyosón. Igen, mert volna olyan hely, ahol a diák kiélhetné a tíz percre szabott mozgásigényét, tehát olyan zsibongó lenne, ahol nemcsak fegyelmezett, csöndes beszélgetést engedélyeznének. A terek, a termek elveszítenék szabályos — szögletes — geometriai meghatározottságukat. A fegyelmet nem ráerőszakolnák a nebulókra, hanem a nevelési funkció érvényesülésével belülről fakadna a fegyelem. A hatéves gyerek ugyanott élne, ahol a tizennyolc éves ifjú, egymásnak adnák át a helyet a szaktantermekben és az uszodában, a KISZ nem öt utcával távolabbról patronálná az úttörőszervezetet, hanem a pedagógiai munlca szerves részeként volna jelen. S már a tízéves diák is fakultatív rendszerben választhatná — a kötelező tantárgycsoportokon belül — a készségeinek megfelelő ismeretköröket. S az értékelést nem egy számsor valamelyik tagja jelentené, hanem a pedagógus, valamint a különböző nagyságú közösségek véleménye. Meglehet, ijesztő álom... Még ha álom is... — Tudós típusú pedagógusok kellenének — csóválja a fejét beszélgető partnerem. — A gyerek személyiségéhez jobban alkalmazkodó módszerekkel. meg kell teremtenünk az alkotó pedagógiát, S a jövő század iskolájában olyan természetes kell legyen a pszichológus alkalmazása, mint most a fűtőé. Csak így volósíthatjuk meg a képességfejlesztő tanodát. Képessé kell tennünk a pedagógusokat arra, hogy koordinálják a családi, a lakóhelyi és a tömegkommunikációs hatásokat. — Persze nem lehet mindenki Szókratész, Arisztotelész, Comenius, vagy Eötvös József .., — Szóval, nincs új a nap alatt? — kérdez vissza álmodozó partnerem. — Csakhogy ma már többről van szó: nem magányosan oktató egyéniségekről, hanem embereket kollektívába hasznosan beépíteni tudó személyiségekről. Vitathatatlan: ehhez elengedhetetlen az iskolán belüli demokratizmus, a jelenlegi tanári kar hatalmi kohéziójának változása. Természetesen a fegyelem és a kötelezettségteljesítés követelményéről sohasem lehet lemondani. — Akik manapság elhagyják Zsámbék, Eger, Szeged, vagy Pécs főiskolai, egyetemi alma matereit, azok alkalmasak lehetnek-e objektiven, a szókra- tészi eskü teljesítésére? — Kimondhatom: történelmi felelősségünk, hogy magasabbra helyezzük a mércét a peda- góguskévzésben. — Hát persze. Álmodjunk legközelebb egy pedagógiai főiskolát. ahová nem jobb híján mennek tanulni a diplomára áhítozók. akik velünk, illetve Ady Endrével vallják, hogy: ..Ha élet zengi be az iskolát... az ember az marad, ami volt: / Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” Kriszt György 3 l
