Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-29 / 303. szám
NAGYKÖRÖS! toivia A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXV. ÉVFOLYAM, 303. SZÄM 1981. DECEMBER 29., KEDD Nem v@!t könnyű esztendő Szolgáltatások két városban ¥sm, aki öaállósm próbáE szerencsét Cegléden és Nagykörösön hosszú évek óta fontos feladatkört lát el a Dél-Pest megyei Szolgáltató Szövetkezet. A két városban legkeresetteb- tebb fodrászataik, és az utóbbi években a fényképészek sem panaszkodhatnak, hogy nincsen mit tenni. Jó hírnevüket pontos, szép munkájuknak köszönhetik. A szövetkezetben tényleg ügyes kezű mesterek találtak munkát. Most, hogy országosan, fellendülőben a kisiparosok ' önállósodása, egy-egy szakterületen, mozgolódást tapasztalni ennél a szövetkezetnél is. Főként a ceglédi fodrászok számolgatnak, önálló műhely megnyitását tervezik. A nagy- kőrösiekre más jellemző, ők inkább az úgynevezett gebines tnunikaválilaláson gondolkodnak. Csak terv maradt Cegléden, a szövetkezet központjában a következő napokban kezdődik az irodisták alapos munkája, az eredményeket summázó, felmérő összesítés, a mérlegkészítés. Fébruár végére derül ki, hogy merre is billen a mérleg serpenyője, milyen árbevételről, milyen gazdálkodásról adhatnak számot. Azt már most tudják, hogy bár a tavalyi árbevételt, a 15,2 millió forint értéket el fogják érni, a tervezettől mégis elmaradnak. Csak 2 százalékkal nőtt tavalyhoz képest az árbevétel, és ők többet terveztek. Tény, hogy ennek oka a többi közt a februári áremelkedés is: az ember, ha választani kell, rendszerint előbb költ fogyasztási cikkekre, mint frizurára, kozmetikai kezelésre. Azok, akik a szövetkezet tagjainak sorából kiválva önállósodnak, jól tudják ezt is. Remélik, hogy szorgos és jó minőségű munkával, ügyes reklámmal és üzletpolitikával megtarthatják, akár bővíthetik is látogatóik körét. Ám, a munkához szükséges. eszközöket, anyagot, üzemanyagot is, hiszen a helyiséget fűteni, a vizet melegíteni, a hajat szárítani kell — maguknak kell előteremteni. Hivatalos ügyeiket, így a bérleménydíj, -az adó kifizetését maguknak kell majd megoldaniuk. Mi mást tehet a szövetkezet, mint azt, hogy sok sikert kíván tevékenykedésükhöz, és a maga részéről pedig új megoldásokat keres, hogy önmagát a bennmaradok és a lakosság megelégedésére jól fenntartsa. Könyvek, képek Jó jel, ahogyan például a ceglédi könyvkötészet idei eredménye mutatkozik. Ez a részleg öt esztendeje igyekszik boldogulni, és ez az esztendő sikeresnek látszik, ösztönző, jó eredményt tudnak felmutatni. Dolgoznak a ceglédi járási-városi könyvtárnak, a kecskeméti könyvtárnak, a gödödlői Agrártudományi Egyetemnek. A lakosság is felkeresi megrendeléssel a könyvkötészetet, a fiatalok szakdolgozataikat köttetik be itt, mások folyóiratok évfolyamait, öreg könyveiket hozzák. Számítani lehet a fényképészekre is. Ez a részleg nemcsak Cegléd és Nagykörös igényeit igyekszik kielégíteni, hanem az országot járó fotósaik is vannak, akik iskolákba, óvodákba látogatva örökítik meg a családok szeme- fényeit, a gyerekeket. Az elkészített fényképek 95 százalékára igényt tartottak a megrendelők, ami egyben o minőségre is utal. A fényképész részleg az idén 1 millió forint hasznot hoz. Fényképészműtermük Cegléden és Nagykőrösön is van. Laboratóriumuk igényesen, jól felszerelt. Színes fotóik is sikert aratnak. Javítanak, tapétáznak A szolgáltató szövetkezet takarító részlegé munkáját hivatalok fogadták örömmel. Egy ideje a városi tanács December 29-től Január 3-ig A szolnoki rádió műsora Kedd, 17.00: Hírek. 17.05: Két dal, egy előadó. Stefanidu Janula énekel. 17.15: Üttörő- híradó., 17.30: Intermezzo. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A Chase együttes játszik. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: ‘Hírek. 17.05: Tréfás népdalok. 17.15: Elcserélt fejlécek. 17.50: Discokava és társai. 18.00:. Előzetes szilveszteri krónika. 18.15: Beat- parádé. 18.26—18.30: Hírösz- szefoglaló. Műsorelőzetes. Csütörtök. 9.00: Lapszemle, programajánlat. 9.10: össznépi népművelés. Parodisták a mikrofon előtt. 5.50—10.00: Slágeregyveleg. Közben: műsorelőzetes. Péntek. 8.30: Szlovák nyelvű műsor. 9.00: Köszöntő. 9.05: Programajánlat. 9.10: Az Eást együttes új felvételeiből. 9.20; Jót jól. 9.40: Johann Strauss műveiből játszik a szolnoki szimfonikus zenekar. 9.58— 10.00: Műsorelőzetes. Szombat, 7.00: Román nyelvű műsor. 7.30: Kemelles új évet! A tartalomból: Hírek tervekről. A 04, 05, 07 jelenti. Szomorú vasárnap. Karcolat, filmlevél. 8.30: Ritmusrodeo. 9.00: Alföldi kaleidoszkóp. 9.30: Régi nóta, híres előadók: Kalmár Pál és Fekete Pál énekel, Berkes Béla zenekara játszik. 9.50: Társak lesznek. 10.10— 10.30: A tegnap glágerei mai köntösben. Vasárnap, 17.00: Hírek. 17.05: Lukácsi Huba és a Spirit együttes szolnoki hangversenyéből részletek. 17.15: Hulladék hőhullám. 17.40: Régi lemezalbumok. LGT I. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Táncmelódiák. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló. Lap- és műsorelőzetes. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. épületében is az ő alkalmazottaik dolgoznak. Tervezik, hogy a jövőben a lakosság igényét felmérve, olyan javító-szerelő szolgálatot is kialakítanak, amelynek szakemberei a ház körüli kisebb asztalos, lakatos, üveges és vízvezetékszerelő -javító munkákat látnák el. Alapszabály szerint építőipari szolgáltatás folytatására is jogosult a szövetkezet. Tervezik, hogy 1982-ben ott, ahol festést-mázolást vállalnak, ott egyéb, járulékos munkát is végeznének, például csempé- fcést, padlóburkolást. Festőik tapétázással is foglalkoznak oly módon, hogy a szükséges anyagot, a tetszés szerinti ta pétát a megrendelő szerzi* be, és ők szabják, felragasztják. Reméljük, fellendülőben lesz ez a szolgáltatási ág, Mivel, ilyen nagyobb lakásfelújításra, mint a festést, tapétázta' tást, OTP-kölcsönt is lehet kérni, így könnyebben számíthatnak igénylőre. A festők ügyes, jól képzett, gyorsan dolgozó emberek. Tudják, i szolgáltatásokat viszonylag ol csőn kell adni, ha azt akarják, hogy mindkét fél a számítását megtalálja. E. K. Volt vacsora, nétaszó Összejöttek, szokás szerint Megtárgyalták, hogy telt az év Mint minden esztendőben, az ünnepek előtt, a Nagykőrös és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet most is megtartotta nyugdíjas tagjai ünepi találkozóját a Központi Étteremben. A szép számban megjelent nyugdíjas ÁFÉSZ-dolgozókat Mester János szakszervezeti titkár köszöntötte, majd Szabó Endre gazdasági főosztály- vezető számot adott a nyugdíjasoknak, a szövetkezet 1981- es esztendejéről. Nehéz esztendő múlt el. Igyekeztek a tagok és a lakosság ellátási igényeit jól kielégíteni. De a fokozatosan emelkedő energia, szállítási és egyéb költségek és közterhek mellett, úgy látszik, egy kis lemaradás lesz a kitűzött tervek teljesítésében. Mindemellett szépen zárják az esztendőt, előre láthátólag 16 és fél millió forint nyereséget érnek el. A szövetkezetei, a lehetőségekhez képest Nagykőrösön, Ko- cséron és Nyársapáton fejleszteni törekedtek, melynek során Nyársapáton megnyitották az új, korszerű bisztrót és éttermet. Bekő Józsefné igazgatósági elnökhelyettes üdvözölte a nyugdíjasokat, akikkel a szövetkezet mindig szeretetteljes kapcsolatot kíván tartani. A szövetkezet erejéhez képest, támogatja az időseket, és szívesen veszi a szövetkezet irányában való érdeklődésüket és segítségüket. A beszédek elhangzása után, a szövetkezet magyarnóta- esttel kedveskedett a nyugdíjasoknak, melynek keretében Demény Ibolya és Zentai Ernő dalénekesek énekeltek szívbe muzsikáló nótákat nagy sikerrel. A szövetkezet azután vacso rával vendégelte meg nyugdí jasait, akik jó pár órát kellemes hangulatban töltöttek el. A szép magyar zenét a Központi Étterem kedvelt prímása, Angyalai Ferenc és zenekara szolgáltatta. K. L. Mini tv, tombolán Kisorsolt nyeremények A nagykőrösi üzletekben az egész vonalon jód sikerült a karácsonyi vásár. Mindenütt nagyobb forgalom alakult ki, mint az előző esztendőkben. Az Áfész ünnepi ajándékvására kiemelkedő forgalmat ért el. A vásárlóknak adott tombolajegyek húzását 22-én tartották meg. A főnyeremény egy kis tv-készülék volt, melyet az 1284-es tombola tulajdonosa nyert el. Azonkívül 71 értékes tárgyat és könyvet sorsoltak ki. A nyereményjegyzék az Arany János Művelődési Központ és a ruházati áruház előtt van kifüggesztve. k Az Arany János Termelőszövetkezet kezelésében lévő erdészet most is szép, sokáig fán maradó, hosszú levelű erNagykőrösi nevezetesség Nemrégiben Gulyás Sándor tollából közölt lapunk egy írást, Nem műemlékek, de szépek címmel. A város régi épületeinek megóvására felszólító cikkel kapcsolatban több olvasónk érdeklődött szerkesztőségünkben. Közülük a fiatalabbak az írásban említett régi Postapalota képének közlését kérték azzal az indoklással, hogy ők már nem emlékezhetnek a tűzvész martalékává vált egykori épületre. Néhány olvasónk a Kossuth utcában említett üzletportálról kért fényképet, mondván, hogy szerintük több, fából készült kirakat is van a városnak ebben a részében. Nos, a cikkben a faportálok közül a ma már nem használt és faragott díszítésű kirakatról volt szó. Mindkét nevezetesség képét most közöljük olvasóink kérésére. A Postapalota épülete egy régi képeslap nyomán. A reprodukció eredetijét Balogh Sándor helytörténész őrizte meg. Íme, az erősen pusztuló, faragott díszítésű üzletportál. Varga Irén felvételei dei fenyő karácsonyfákkal kedveskedett ' a lakosságnak, melyeket ölvedi Ferenc erdőfelügyelő és felesége árusított. A többi árusítóhelyen a lucfe- nyőfácskák is jól elkeltek. A termelőhelyekről magánosok által hozott fácskák közül azonban, sok nem talált vevőre. Előre ledolgozták Ha vs*g®n iifn, kirakják A Nagykőrösi Konzervgyár munkásai az idén utoljára december 23-án dolgoztak. Ezt követően csak január 3-án kezdenek ismét munkába. A pihenésre az ad okot, hogy szabad szombatokon ledolgozták a karácsony és újév közötti napokat. A kapuzárás előtti napon Antal László igazgatóhelyettes arról tájékoztatott bennünket, hogy bár a végleges idei ösz- szesítés még nem készült el, várhatóan 10 ezer 250 vagon különféle konzerv készült el a gyárban. Ez a mennyiség valamivel kevesebb, mint a tavalyi volt. A lemaradást a rendkívül gyenge zöldborsóidény indokolja. Viszont örvendetes, hogy jövedelmezőség tekintetében jobb lesz a gyár eredménye, mint a tervezett voilt. A vállalatnál gyártott termékekkel a vásárlók igényeit kielégítették. Az év utolsó időszakában a fő hangsúlyt a kiszállításokra fektették. Természetesen gondoskodtak az ügyelet megszervezéséről is, mert elképzelhető, hogy a gyár iparvágányára érkező vagonokat ki- és be kell rakni az ünnepek közötti időszakban is. K. K. Moziműsor Hurrikán. Színes, amerikai katasztrófafilm. (14 éven aluliaknak nem ajánlott!) Előadás 5 és 7 órakor. A stúdióteremben Keresztül a nagy vízválasztón. Színes, szinkronizált, amerikai kalandfilm, fél 4-kor. Amatőr. Színes, szinkronizált, lengyel filmszatíra, fél 6-kor és fél 8-kor. SPORT - SPORT -SPORT - SPORT- SPORT Úttörő birkózósikerek Újabb bizonyíték van arra, hogy birkózásban milyen szépen fejlődik az utánpótlás: 19 csapat vett részt Egerben, az országos serdülő kötöttfogású csapatbajnokságon. A kétnapos vetélkedő óriási mezőnyének külön pozitív érdekessége, hogy foghíjas együttes nem volt. Szinte minden számottevő egyesület indította fiataljait a tíz súlycsoportos küzdelemben. Két vereség után búcsúzniuk kellett a résztvevőknek. A Nk. Kinizsi most vett részt először e viadalon, s bár néhány úttörő korú is volt a csapatban, jól helytálltak és fővárosi egyesületeket is megelőztek, A körösiek három mérkőzést vívtak, és a nyolcadik helyen végeztek. Diósgyőri VTK—Nk. Kinizsi 8-2; a végső harmadik helyezettel az eredmény túlzott, több találkozón fordított is lehetett volna az eredmény. Nk. Kinizsi—Záhonyi VSE 8-2, remekül birkóztak a körösiek és sokan rövid idő alatt győztek. Eger SE—Nk. Kinizsi 7-3, a nagyobb rutin döntött az ötödik helyezett hazaiak javára. A Nk. Kinizsi serdülő csapatának tagjai: Marsa István, Oláh Róbert, Mészáros László, Angyal Sándor, Kudri Károly, Deák István, Szigetvári Csaba, Csapó Ambrus, Kris- tó Mihály, Kerekes Zoltán és Halápi Zoltán voltak. Közülük Marsa, Mészáros és Szigetvári volt a legsikeresebb. ★ Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs- Szatmár és Szolnok megye legjobbjaival Debrecenben rendezték ugyanakkor a XVII. téli úttörő-olimpia keleti területi birkózó döntőjét. Az első napon kötött-, a másodikon szabadfogásban vetélkedtek. A Nk. Kinizsi edzői által felkészített fiatalok szerepeltek ott a legjobban: tizenhármójuk közül heten végeztek a továbbjutást jelentő 1—2. helyen. Ennyi körösi birkózó egyszerre eddig még soha sem került az úttörő-olimpia országos döntőjébe! Eredményeik a következők voltak. Kötöttfogásban: 35 kg (10 induló): 1. Török Béla (Nk. Kossuth isk.) kiemelkedett a mezőnyből, 3. Farkas Zoltán (Nk. Petőfi isk.) 38 kg (12): 1. Farkas Tamás (Nk. Kossuth isk.) végig kiemelkedően birkózott. 41 kg (12): 6. Hunyadi Mihály (Nk. Petőfi isk.) 49 ke (10): 2. Tóthpál László (Nk. Petőfi isk.)) 4. Nagy Tibor (Nk. Petőfi isk.) mindketten a legfiatalabb évjárathoz tartoznak. 53 kg (9): 1. Kása Ambrus (Nk. Petőfi isk.) fölényes biztonsággal. 58. kg (8): 6. Gulyás László (Nk. Petőfi isk). 63 kg (8): 1. Szőke Zoltán (Nk. Rákóczi isk.) 4 győzelemmel. 68 kg (9): 2. Nagy Attila (Nk. Kossuth isk.). Szabadfogásban: 63 kg (8): 2. Kopa Zsolt (Nk. Arany isk.). Külön dicséret illeti a Sá- rosi-e dzőfivéreket a remek felkészítésért. Mai sportműsor Asztalitenisz Pécs: a XVII. téli úttörő- olimpia országos döntője. Teke Temetőhegyi tekecsarnok, 16 óra: Mészáros Tsz B— Arany Tsz, 16.30: Pedagógusok—NEFAG, 17: CÁT—21-es Volán, 17.30: Mészáros Tsz A—Rendőrség, 18: Posta— TRAKIS, 18.30: Építőipari Szövetkezet—Áfész, városi Mészáros Kupa csapatbajnoki mérkőzés. S. Z. Anyakönyvi hírek Született: Mihalik Zoltán és Csorba Ilona: Béla; Nagy László és Pékár Magdolna: Erika; Törőcsik Ernő és Gulyás Terézia: Ernő; Kiss Géza és Kis Katalin: Gergely; Kíséri Dénes és Mikó Terézia: Mónika; Pintér József és Jancsó Katalin: Tamás; Bakai János és Bakos Irén: Nikoletta: Su- ke István és Bődi Adrienna: Éva; Tolna Sándor és Király Éva: Péter; Nagy János és Kecskés Sarolta: János; Juhász Imre és Katrucs Ilona: Erika; Szegő József és Pintér Rózsa: József nevű gyermeke. Házasságot kötött: Fekete János és Erős Zsuzsanna. Meghalt: Boros Ferenc (Tündér u. 4.); Balog Antalné Istári Ilona (Várkonyi u. 9.) Dúzs Albert (Zrínyi u. 18.) Koroknai Benjámin, (Hangácsi u. 7.); Német Gergelyné He gedűs Eszter (Mintakert u. 19.) Színházi előadás A kecskeméti Katona József Színházban este 7 órakor, Bródy Sándor: A tanítónő. Somlay-bérlet. ISSN 0133—2708 (Nagykőrösi Hírlapi i