Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-24 / 301. szám
1981. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI HÍRLAP MAGAZIN Élmények, emlékek Hit nélkül N em szeretem az ünnepeket. A karácsony kivételével. Miért? Talán a tél. talán a hó miatt. December a homály hava. Későn virrad, korán esteledik. Napközben gyakori a köd. súlyos fellegek nehezednek ránk, minden komor, fekete. Megrövidül a látási távolság, Úgy érezzük, mozgásterünk összeszűkül Sűrűbb, nehezebb a levegő, nedvessége arcunkba csapódik, máskor a szél hasít képünkbe. Kinézek az ablakon. A hó eltűnt. Lecsorogtak a tegnaip még a háztetőkön fehérlő foltok is. Fekete utak. fekete ablakok, sötét églbolt Akkor Is, gyermekként, karácsony közeledtével kora hajnalban siettem az ablakhoz, borítja-e fehér lepel a szomszéd háza tetejét, kertünket, lugasunkat, a kopasz barackfát. Ha megeredt, ha karácsony napjaiban be- bundázta a tájat, megnyugodtam. Akkor olyan jó volt. Bámulni á tűz Játékát a meleg szobában, hallgatni nagyapánk történeteit, várni a Jézuskát. Felnőttem, hivő nem vagyok, nem szeretem az ünnepeket, amikor lelassul az élet, mindenki másképp öltözik, az emberek ki- mértebbek, merevebbek. A lüktetés, a mozgási, a mindennapi nyüzsgés van kedvemre. Ám a karácsonyokat most is szeretem. Mások... F urcsa volt aiz a karácsony, máig emlékezetes. A gyerekkoriakat hagyjuk, azok szépek, vidámak, kedvesek vagy sírósak voltak, mákár mit kaptam ajándékba. Ha jói belegondolok, azon a karácsonyon váltam felnőtté. Együtt jártunk gimnáziumba. A lány az első, én az utolsó padban ültem. Negyedikesek voltunk. Észrevettem, mind gyakrabban fordul óra közben hátrafedó. Eleinte csak akkor, amikor a tanár arrafelé járt, később úgyszólván állandóan. Nekem nem tetszett, nem is törődtem vele. Befejeztük az iskolát, ki-ki ment a maga útján. Néhány év múlva találkoztunk. Egy kirakat előtt vártam a decemberi eső csitulását Ernyővel állt elém. Beszélgettünk, vagy két óra hosszat sétáltunk az esőben. Végül megállapodtunk, • együtt töltjük a karácsonyestet Va- lahogy úgy alakult, hogy külön-kü- lön mentünk volna apám ráckevei hétvégi házába. Korán odaértem, mindent előkészítettem, hat óra felé a kis olajkályha kezdte átmelegíteni a kihűlt falakat. A lány sehol. Talán közbejött valami, nyugtatgattam magam, az utat jól ismeri, majd megérkezik. A kis szoba lassan-lassam teljes sötétségbe borult, kinn elkezdett szállingózni a hó. Az ablakdeszkára könyököltem, figyeltem a hópely- hek ereszkedését. Egyet-egyet kiválasztottam, követtem földet éréséig. Később föltettem kedvenc lemezemet, Beethoven IX. szimfóniáját. Gyűlt a hó, vastagodott a csend is. Eltűntek a keréknyomok, mind fehérebbé váltak a kerítéslécek, a gyümölcsfák, a szőlővenyigék. Hullt a hó, én meg az ablakon át bámultam. A lányra gondoltam, miért nem jön, de ahogy múlt az idő, egészein szokatlan nyugalom szállt meg. Kinn a fehér puhaság. Egyedül voltam. Újra és újra megfordítottam a lep mezt, később már csak a lassú té-’ telt hallgattató. Borpngós gondolataim támadtak. Mint a huszonéveseknek általában, jólesett foglalkozni az elmúlással. Néhány nap múlva találkoztam a lánnyal. Azt mondta, meg akart leckéztetni, azért nem jött el. Tudjam meg, milyen az, ha valakit nagyon várunk, s az nem jön. ö a gimnáziumban igen-igen kívánta közeledésemet, minden órán engem bámult, én pedig talán fel sem fogtam. miért néz folyton. T izenkét éves koromban rájöttem, hogy nincs isten. Megmagyarázom, miért tudom ilyen pontosan. Iskolai éveim első felében még hivatalosan oktattak hittant. Egy Kovács János nevű gyerekkel ültem egy padban. akivel jól össze- barátkoztunk. Amikor hittanóra következett, a barátom meg néhány társa összepakolt, s elment. Hamarosan megtudtam, ő református, más hiten van. nem lehet jelen a mi óránkon. Aztán jött az államosítás. Az iskolák államosítása. Bejelentették, ezentúl csak az jár hittanra, aki külön beiratkozik, az órákat a hivatalos tanítás után tartják. Barátommal, akivel korunkhoz egyáltalán nem illően lakat beszélgettünk a vallásról, az övéről, az enyémről, a kettő közötti különbségről, istenünk azonosságáról fogadkoztunk. mi bizony ezek után is járunk hittanra, és templomba még ha hátrányunkra / Jártunk Is mind a ketten szorgalmasan. Azon a decemberen is sóvárogva vártam a karácsonyt, a Jézuskát. Arról is beszélgettünk, valódi-e a Jézuska, aki a karácsonyi ajándékokat hozza. Abban egyeztünk meg, hogy az.igazi csak kivételes alkalommal jelenik meg, olyanok házában, akik rendesen járnak templomba, mindig megtanulják a' hittamdeckét, jó magaviseletnek, esténként imádkoznak. Eljött a várt nap estéje. Meg voltam győződve, a barátomhoz és hozzám az igazi tér be, magavisele- tünkkal kiérdemeltük. Fehér leijeibe burkolózva érkezett, hozta a feldíszített fenyőfát, megkérdezte, két nővéremmel jók voltunk-e, imádkoztunk-e. Fél tem, izgultam, die észrevettem, a Jézuska sántát egy kicsit. Miután megágértette, hogy továbbra ás jók leszünk, távozott. Nővéreim elkezdtek nevetni, s utánozták a Jézuskát. Megütköztem, hogy tehetnek ilyet, a legnagyobb vétek őt gúnyáim. Megkérdezték: nem vettem észre, hogy a Jézug' sántított? Dehogynem. Melyik lábára? Talán a balra. Nahát! A mi anyukánk melyik lábára sántít? Ö is a balra. Te kis buta, anyukánk nem volt itt... Kisvártatva megjött, át kellett szaladnia a szomszédba, magyarázkodott. December huszonötödiké a születésnapom. Ezért tudom olyan pontosan a dátumot, mikor vesztettem el a vallásosságomat. Érdekes, a karácsonyt azóta is szeretem, noha gyermekeimet anyageivűen nevelem, ez a nap mindig meghitt ünnep nálunk. \ j an agy szép élményem a karácsonyról, a nehéz időkből. Akkoriban nem úgy volt, hogy az ember bement az üzletbe, s vett akárhány doboz szaloncukrot. Már nem emlékszem pontosan, anyám mégis szerzett egy kilót, megállapodva egy rokon lánnyal, hogy a fele az övé. Néhány nappal karácsony előtt jött a lány a. részéért. Én voltam anyám bizalmasa,-megbeszélt ük, azt fogjuk mondani, csak háromnegyed kilót sikerült kapni, annak feie az övé. A lány nem egyedül jött, hozta a vőlegényét is, egyben meghívtak az esküvőjükre. Szép este volt, kinn csendesen, esett a. hó, beszélgettünk a jól fűtött szobában. Nyolcadikos voltam, egész idő alatt figyeltem a párt, elképzeltem, néhány év múlva én is ilyen mosolygósán ülök majd a rokonoknál. Amikor szedelőiziködtek, anyánk kiment a cukorért. Behozta, odaadta, arról nem szólt, hogy kevesebbet kapott. Gondoltam, majd ha kikíséti őket. Utána elmondta, mégsem adott kevesebbet, Nem volt hozzá lelkiereje, tette hozzá. Ahogy ott ültek, olyan szépek voltak, mosolyogtak, örültek egymásnak. Nem szabad őket megcsalni, akkor sem, ha ők erre nem jöttek volna rá. Szétmérte hát újból a szaloncukrot. Nekünk majd csinál, mondta, az jobb lesz, mint az igazi. A pirítás nem sikerült. össizeégett, ragacsos massza lett belőle, de nem bántam. KÖR PÄL Egyedül ballagok éjben, sötétben. Mécset gyújt valaki a messzeségben. Falusi házában kanócot éget, mely alig fényű be a szoba-mélyet. Félhomályban tesz-vesz a mécs gazdája, Weöres Sándor: Greco példázata a géniuszról épp csak semminél több pislogó lángja. De a vándoroknak vezérlő fény-jel, mérföldekre látszik, ha vak az éjjel. Csillogása jelzi falum irányát, mint hatalmas máglya, az éjszakán át. Váchartyánból, ha Kisnémedi felé ballagunk, el kell haladnunk egy földszintes, tégla alakú építmény mellett, amit állítólag francia építész tervei szerint emeltek, éppen százhetvenkilenc esztendeje. Szabadon áll; valamikor szép kert ölelhette körül, udvarát két melléképület szegélyezi arányosan. A bejárati homlokzat közepén négy dór oszlopból álló porti- cus, az oszlopok fölött háromrészes főpárkány, faragott kő oromzatán latin felirat, már nehéz kibetűzni. * Középen két fekvő oroszlán közt' füzérdíszes talpazat, melyről a váza már-már letört. A kerti homlokzat is őrzi még nyomokban hajdani pompáját: kiemelkedő falsávokkal három részre osztva, zsalugáteres ablakai fölé füzérdíszes szemöldökmező borul, aztán középen puttófejes, záróköves ablakocska, szépen ívelt szemöldökpárkánnyal. Hajdan szép kert ölelte körül a volt Ruünay-kastélyt A Rudnay-kastély néven emlegetett épület belső tere mintegy kétezer légköbméter. Előcsarnokából kétoldalt folyosó, abból szobasor nyílik. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felmérése szerint jelenleg nem megfelelő célra használják, ajánlata: szociális otthonnak alkalmas lenne. Megállítani a pusztulást Pest megyében ma számos kastély érintett hasonló szempontból. Állaguk megromlott — szól róluk a hivatalos nyelv. Némelyiket a verebeit tartják össze — látják mindazok, kiknek fáj a szívük a nemzeti kincsekért. Többet sikerült, vagy hamarosan sikerül restaurálni, s értékéhez méltóan hasznosítani— vigasztal a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának vezetője, Doszpod Béla, , azoknak nevében, akik tehetnek is valamit a műemlékek megmentéséért. Hazánk csaknem kilencezer műemléke közül a 412 védett kastélynak többnyire rosszra fordult a sorsa. Jórészt azért,, mert régi funkciójukat elveszítették, új rendeltetést, ha találtak is számukra, abban nem mindig lehetett megnyugtatóan megóvni értéküket. Másrészt — különösen az alföldi megyékben — a földek népe a könyörtelen uraság közvetlen jelképét látta ezekben az épületekben, sok helyütt igyekezett irmag- jukat is irtani, erősen megrongálva, megcsonkítva maradtak új üzemeltetőikre, akik vagy anyagilag nem győzték a karbantartást, vagy erkölcsileg nem érezték a megóvás fontosságát. Az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban fosztották meg a kastélyokat felszabadulás után nyert szerepüktől is; új művelődési házak, iskolák, napközi otthonos óvodák, tsz^, állami gazdasági központok, egyebek •épültek, az ódon falak árván adták át magukat az enyészetnek. De nem vagyunk mi olyan gazdagok, hogy hagyhatnánk veszendőbe menni műemlék — vagy műemlék- jellegű — kastélyainkat, kúriáinkat. Bár nálunk nem sikerült követni azt a több szocialista országban (például Csehszlovákiában, NDK-ban, Szovjetunióban) bevált szokást, hogy a kastélyokért egy-egy állami nagyüzem vállal felelősséget, gondoskodik a restaurálásról, folyamatos karbantartásról, mégis elmondhatjuk, hogy a tanácsok, az Országos Műemléki Felügyelőség s a népgazdaság egyes ágazatai közötti jó együttműködés eredményeként megálljt lehetett parancsolni a pusztulásnak. Az utolsó órában Am a helyzet korántsem megnyugtató. Ezért foglalkozott idén szeptemberben a Gazdasági Bizottság a veszélyeztetett műemléki kastélyok és más középületek megóvásának, Téli táj Németh. Miklós metszete hasznosításának ügyével, s hozott határozatot, amely szerint: jövőre, valamint a VI. ötéves terv során az állami költségvetés anyagi hozzájárulással segíti az Országos Műemléki Felügyelőséget eme épületek megvédésében, egyrészt a legsürgősebb munkákhoz teremtett felújítási, fenntartási kerettel, másrészt — zömében visszatérítendő — pályázati úton elnyerhető, állami beruházási támogatással. Ez utóbbit azon szervek kapják, akik vállalják a kasfélyok helyreállítását. Elrendelte a Gazdasági Bizottság említett határozata nyomán a Pest megyei Tanács is annak megvizsgálását, hogy járásaink, városaink területén milyen lehetőségei vannak az érintett kastélyok megmentésének, célszerű hasznosításának. A körlevelet azóta minden illetékes megkapta. A jövő hónap végére áll ösz- sze a jelentésekből az építési osztályon, hogy a veszélyeztetett épületek közül melyek használhatók belföldi idegenforgalmi, turisztikai és üdülőszövetkezeti célra, -melyeket lehet (esetleg külföldi tőkeérdekeltség bevonásával) külföldi idegenforgalmi igénybevételre kialakítani, melyekből volna jó oktatási, kulturális, vagy szociális intézményt létrehozni. A határozat megmozgatta a fantáziát. A túrái kastély például — mint hallottam a tanácsnál — rövidesen megfelelő gazdára lel. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal is élénken érdeklődik. Bár Pest megye az ezt megelőző időkben se hagyta teljesen ebek harmincadjára kastélyait, a jövő tavasz minden eddiginél nagyobb föllendülést hozhat a műemlékvédelemben. Építészek fohásza Az építészek szíve Is megdobbant szerte e hazában annak hallatán, hogy a kormány teljes súlyával állt — már majdnem a huszonnegyedik órában — örökölt értékeink védelme mellé. Öröm hallgatni Doszpod Bélát most. Mélyről fakad az örök építész örök fohásza: csak sikerülne visszaadni a inának, a holnapnak a tegnap kincseit, megőrizni annak az építészeti kultúrának legszebb darabjait, melynek forrásából a jövő tervezői is táplálkoznak. S ez a munka nagyon szép. Az építészek legjobb tudásuk birtokában ötvözhetik a régit az újjal. Épületgépészek fontolgathatják, miként lehet ódon környezetbe modern fűtést, világítást teremteni. Mert lehet. S kell. Aki nagyon akarja, rálel annak a nyitjára, miképpen hangolhatok ösz- sze stílusrombolás nélkül a mai kor követelményei a kincset érő örökség adottságaival. Egy egész társadalom várja, óhajtja a sikert. Éppen azért, mert nem vagyunk olyan gazdagok, hogy hagyhatnánk veszendőbe menni, amink van, akár anyagi, akár eszmei értéket hordoz. Kastélyaink mindkettőt falaik közt rejtik. BÁLINT IBOLYA. 4 Forrásából a jövő tervezői is táplálkoznak Csak sikerültté visszaadni kincseit...
