Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-03 / 283. szám

íMikm 1981. DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Márciusban másodszor Tavaszi fesztivál 1982. március 19—28-a kö­zött ismét megrendezik a Bu­dapesti Tavaszi Fesztivált — jelentették be tegnap a MUOSZ kulturális és idegen- forgalmi szakosztálya, vala­mint az Országos Idegenfor­galmi Hivatal sajtótájékoz­tatóján. Az idén megtartott első fesztivál magas művészi színvonala, a rendezvények látogatottsága, a bel- és kül­földi sajtóvélemények, illetve a fesztivál idején hazánkban járt külföldi vendégek elisme­rő véleménye és biztatása ar­ra ösztönzi a szervezőket, hogy a tavaszi időszakban még inkább a kulturális érté­kekre irányítsák a bel- és külföldi turisták figyelmét. A fesztivál sokszínűségét, műfajú sokrétűségét a folklór, a balett, az operett, a báb­színház, a könnyűzene, a kép­zőművészet, az idegennyelvű irodalmi estek, az egyszemé­lyes színházak, a filmbemuta­tók biztosítják. A tavaszi fesz­tivál alkalmából rendezik meg az Interbalett ’82-t, a Film- glóbus ’82 mozi és tv-film- szemlét, amelynek keretében japán filmhétre is sor kerül. Újdonság lesz az Eszperantó Nemzetközi Színház, amelynek keretében szovjet, lengyel, francia, eszperantó társulatok sokat ígérő előadásait tekint­hetik meg az érdeklődők. A fesztivál zenei eseményei a Kodály-centenárium jegyé­ben szerveződnek. Vendégként Budapesten szerepel ebben az időben az egykori „kis kar­mester”, Roberto Benzi is. A könnyűzene barátai bizo­nyára örömmel fogadják az új Budapesti Nagysportcsarnok­ba szóló meghívást, ahol két rock-hangversenyt tartanak. Ugyanitt lép közönség elé a Győri Balett, s itt tartják meg a nemzetközi népzenei és táncház találkozót, amely több ezres résztvevőjével kuriózum lesz a maga nemében. Várha­tóan hasonló figyelem kíséri majd Amerigo Tot szobrász- művész tárlatát a Vigadó Ga­lériában. Az immár másodszor meg­rendezésre kerülő Budapesti Tavaszi Fesztivált a hazai és a külföldi turistáknak egy­aránt szervezik. Az érdeklő­dők már most kiválaszthatják, milyen eseményen akarnak részt venni. Annyi már most biztos, hogy a jövő év már­ciusának tíz napjában 28 helyszínen (az új vidéki hely­színeket, Pécset és Kecskemé­tet is beleértve) 88 előadást, kulturális eseményt rendez­nek. Az eladható jegyek száma mintegy hatvanezer. Árusítá­suk hamarosan megkezdődik. Alighanem, jó lesz minél ha­marabb biztosítani a belépő­ket. Babák, katonák, rajzlapok í MŰHELY KECSKEMÉTEN FAKORCSOLYA NAGYKŐRÖSRŐL Mondok egy szót: játék. Első asszociáció: gyerek. Második asszociáció: komolytalan dolog. Aki asszociál: a felnőtt. Valljuk be őszintén: a játék komolytalanságáról alkotott vélemény belénkivódott. Nap mint nap érezni lehet, hogy lekezeljük gyermekeink kí­vánságait. Legalább egyszer gondoljuk végig a felnőtt lo­gika igazságtalanságát! Csodákat ígér I Elvárjuk, hogy új lakásunk­ba az utolsó szögig minden a mi kényelmünket szolgálja, de gyermekeink sokszor még évek múlva is porban, beton­törmelékben játszanak. Meg­kívánjuk, hogy autónknak le­hetőleg a bejáratnál legyen helye, ott, ahol a kisgyerme­keknek kellene területet biz­tosítani. Felépülnek torony­házaink, de nem gondolunk arra, hogy gyerekeinknek is ott kell majd lakniuk. A sort hosszasan lehetne folytatni. Sajnos, sok olyan példát tudnánk találni, ame­lyek a döntések felnőttcent­rikus szemléletét bizonyítanák, a gyerekek érdekeinek rová­sára. Pedig a felnőttek te­remtik meg azt a környezetet, ahol a gyerek felnő, ők ala­kítják életkörülményeit, ne­velik a játék és a munka sze- retetére. Ez a felismerés vezette a szomszéd Báes-Kiskun megye lelkes művelődési és oktatási szakembereit, amikor három évvel ezelőtt fölvetődött a já­tékműhely és -múzeum létre­hozásának gondolata. Az azóta megvalósult és otthont adó épület a mesék világát idézi föl. Kerényi József Ybl-díjas építész hófehér remeke kívül­ről is csodákat ígér. Az ígéret­ben nem csalatkozunk: a be­lépőt egyedülálló játékhistó­riai gyűjtemény fogadja. Rontás ellen — Gyermekjátékok már az ókorban is készültek — ma­gyarázza Hajder Edit. a Nem­zeti Múzeum munkatársa, a kiállítás rendezője. — Ezek a kis állatfigurák láthatóan gyermekkéz munkái. A játék egyébként egyidős az emberi­séggel, de jellege koronként változott. Ebben a vitrinben például tizenhatodik századi játékok vannak. Már akkor fölismerték a játék szerepét a nevelésben. Bizonyítják ezt a fiújátákok; harci felszerelé­sek — a harcra, a bátorságra oktatás eszközei. A tizennyolcadik századot a A gyermekparadicsom épülete LAPOZGATÓ Művészeti kalandozások Az idei téli könyvvásár választékában rendkívül előkelő helyet foglalnak el a mű­vészeti könyvek. A Corvina kiadó valóságos művészeti kalandozásra invitálja olvasóit, hogy pénztárcájukat kinyitva Amerikától Japánon át Európáig beutazzák földünket. Böngészésünket kezdjük azonban idehaza. Az eddigi legteljesebb és színhelyességét te­kintve a legtökéletesebb Szinyei Merve Pál albumot most jelentette meg a Corvina.^ A legszebb magyar képnek nevezett Majális szerzőjéről művészettörténészi mélységgel és alázattal számol be Bernáth Mária. Mint ír­ja: Szintjei Merse jelenléte a magyar művé­szeti közéletben a század elején maga volt az élő. kollektív lelkiismeret: sorsa intő vél- da, oeuvre-je mérceként szolgál... Kezében volt a lehetőség, de wem élt vele, és ezzel jó időre elveszett az az alkalom, hogy a magyar képzőművészet felzárkózzék az európai fes­tészet legjavához. Schéner Mihály falovacskái, mézeskalácsai, acélból készült Dorottyás-kocsijai, ember­méretű fabábjai, olajfestményei közismertek. A Corvina Műterem sorozatában Menyhárt László vállalkozott a közöttünk élő mester bemutatására. Nem volt nehéz dolga. 'Aki ismeri Schénert, az tudhatja, hogy beszélge­téseinek minden percét ötletparádéként tart­hatjuk számon. Rajzolókönyvei megannyi^ öt­let forrásai. Ö az az alkotó, aki a népművé­szetből elindulva szelídíti meg mindazt, amit beleéoít sajátos világába. „Schénerben meg­van a mindent megszemélyesíteni, élővé ala­kítani tudásnak a képessége — írja róla egyik méltatója' — a régi kultúrákban mágu­sok, varázslók és sámánok sajátították ki ma­guknak e képességet”. Schéner, aki tehát a régmúlt értékeinek az újkori alkalmazására törekszik, mást sem csinál, mint felfedezett: új eszközeivel és korszerű anyagaival átmen­ti mindazt, amely eredendően kollektív. Ha­tása alól — akár játszók vagyunk, akár szem­lélők — senki nem vonhatja ki magát. Az amerikai kontinens művészete sokáig rejtve volt előlünk. Nem azért, mintha til­tották volna bemutatását. Egyszerű a magya­rázat: nem akadt olyan szakember, aki hi­telt érdemlően dolgozta volna fel számunkra főbb ismérveit. Most ez az akadály is elhá­rult, hiszen hazánkfia, Kelemen Pál, akinek már a harmincas évek végén figyelmet kel­tő könyve jelent meg ebben a tárgykörben Angliában, most magyarul is közreadta Ré­gi amerikai művészet című munkáját. A szer­ző minden írásos és tárgyi emléket meg­említ, amit fontosnak tart. Az ősi.indián és spanyol gyarmati kórt bemutató könyv válto­zatos illusztrációs anyaga azt sugallja, hogy az időben és térben egymástól független né­pi kultúrák között megpróbáljuk felkutatni a közös eredetet, vagyis az egyéni és a kollek­tív igények segítségével mélyítsük ismeretein­ket. Ekként fogadhatja az olvasó egy másik kötet, a Japán iparművészet című album közreadását is, amely a XVII—XIX. századba kalauzol el. Ferehczy László lenyűgöző tanul­mányai a zománcozás művészetét éppúgy bemuta‘ják, mjnt a lakkművességet, a Netuske néven nálunk is ismert fa-. és elefántcsont- faragást. Feltűnő, hogy bármikor i.s készültek a japánok művészi igénnyel megformált tár­gyai, azok soha nem csak esztétikai célokat szolgának, mindenekelőtt a funkciójuknak akartak megfelelni. M. Zs. kor divatjának megfelelő, in­tarziás bababúlorok és II. Jó­zsef gyermekkori gyakorlópus­kája képviseli. A játékok megrendelésre készültek, ezért drágák voltak. A tizenkilence­dik században megjelentek az építő- és kockajátékok. Rendkívül izgalmas a baba története. Kezdetben talizmán­ként használták, rontás ellen. Csak lassanként vált játékká. A tizenhetedik században fa­ragott babákat készítettek, amelyeket a kor divatja sze­rint öltöztettek föl, s egymás­nak ajándékoznák a királyi udvarokban az elegáns dámák. A babák a divatlap szerepét töltötték be. Csak a tizennyol­cadik század végén jelentek meg a gyermekformájú bébúk, az úgynevezett francia babák. Az ólomkatonák először ezüstből készültek, királyok, főurak játékszerei voltak. Csak később öntötték ónbój, ólomból. Kecskeméten bemu­tatjuk az oiszág egyetlen, teljes ólomkatona-gyűjtemé­nyét. Megtekinthetők még a tizenkilencedik század végétől népszerű mechanikus játékok, márkiin fémépítők is. „Szakvélemények” A népi játékok külön te­remben vannak. Közülük jó nehányat: a fából készült .kis szánkót, a csutkababákat, az áliókát és a takorcsolyát a nagykőrösi múzeum bocsátot­tá a kecskemétiek renaeike zésére. Valamennyi gyermek­kéz munkája. — A kiállítást nézve nagy kedvem támadt a játékra. Gondolom, a gyerekek még inkább így éreznek majd. Mi lyen lehetőségük lesz rá? — kérdezem Banszky Pált, a Bács-Kiskun megyei Múzeu­mi Szervezet igazgatóját. — A játékműhellyel kilé­pünk a hagyományos múzeu­mi keretek közül. Játékké­szítésre tanítjuk a gyerekeket A játék megalkotása fölér az­zal az örömmel, mint amit a játszás nyújt. A kreativitástól a gyermek, mint alkotó em­ber nyitottabbá válik. Alko­tásaik helyet kapnak a keren- gőn, a külföldi és hazai ipar által gyártott játékokká! együtt. Olyan tervezők je­lentkezését várjuk, mint pél­dául Rubik Ernő. Szeretnénk bemutatni a Nagykőrösi Já- tákgyár termékeit is, hogy kis látogatóink kipróbálhassák. Szakvéleményüket továbbítjuk az illetékes felnőttekhez. — Csodákat kínálnak vala­mennyi apró vendégüknek? — érdeklődöm dr. Kolozsvári Judittól, a Szórakaténusz el­nevezésű gyermekparadicsom igazgatójától. — Együtt játszunk, be­szélgetünk, dolgozunk velük — mondja —, s együtt érezzük át az alkotás örömét. — Kik segítenek ebben? — Pedagógusok, képzőmű­vészek, pszichológusok, kéz művesek. Bárki jöhet aki em­lékszik még, hogyan készítet­te gyermekkorában játékait, s arra bennünket is szívesen megtanítana. Bőséges szak- könyvtárunk és kiadványaink pedig a felnőtteket tanítják meg újból gyermeknek lenni — játszani. Az alkotók Sétánk közben az apróságok birtokba vették az épületet A padlón kiterített, hatalmas rajzlapon egyszerre tizenöt óvodás alkot.. Felszabadultan, mert nem baj, ha rácsurog a festék a padlóra, nem baj, ha hangoskodnak Tág teret kap­tak, jól érzik magukat. Ennél nagyobb elismerés nem is ér­hetné a felnőtteket. A vidáman festegető, ének­lő kis társaság József Attila versei közül c«ak az Altató-t ismeri. Én egy másikra gon­dolok : „Félek a játszani nem tudó embertől Egész életemben azon leszeK hogy azok a szűkös létfeltételek melye* a játék kedvét és lehetőségét -zegik, rmgszűn jenek.’ ök József Attilátó- függet­lenül érzik: a játék a világon a legkomolyabb dolog ... Körmendi Zsuzsa HETI FILMJEGYZET A piros pulóver Jelenet A piros pulóver című filmből Pár hete e hasábokon a Rendőrök háborúja című fran­cia film kapcsán azt írtam: a gyakorlott mozi- (és tévé) né­zőnek aligha vannak illúziói a — mondjuk: francia — bűnül­döző szervek erkölcsi maga- sabbrendűségét, hivatástuda­tát, korrektségét, megingatha­tatlan jellegét illetően. Az a film azonban, noha elég kímé­letlenül leplezte le a rivális rendőri csoportok karrierista indíttatású magánháborúit, szinte dajkamese volt a téma új variációjához, a Michel Brach rendezte A piros puló­ver című francia filmhez ké­pest. Drach nem kevesebbet de­monstrál ebben a filmben mint hogy a francia rendőrség pusztán azért, hogy a maga­sabb rendőri szervek és a sajtó előtt produkálja magát, s hogy egy gyermekgyilkossági ügy­ben látványos eredményeket mutathasson fel, egy nyilván­valóan ártatlan fiatalembert bűnösnek nyilvánít, s végül a nyaktiló alá juttat. Kemény vélemény, annyi szent. S ha mindannak csak a fele igaz, amit a film a rendőrök tehe­tetlenségéről. brutalitásáról, szadizmusáról, cinikus érzé­ketlenségéről, karrierizmusáról mond, akkor is szörnyű testü­let lghet á francia bűnüldöző­ké. És nem is csak ők, mert a film azt is bizonygatja, hogy a vizsgálóbírók, a bírák, az es­küdtek. az ügyvédek szintúgy aljasok, ostobák, s fontosabb­nak tartják a tettes bármi áron való produkálását, mint az igazságot és az emberi életet. A filmben mindez meglehe­tősen hosszadalmasan, bősé­ges melodramatikus részletek­kel tarkítva kerül előadásra. És ez a terjengősség és könny- facsarás — az alkotók szándé­kai ellenére — elveszi a film hitelét. Hiába az érdekes téma, hiába a már-már provokatív bátorság, amellyel a film a bűn­üldöző szervek alkalmatlansá­gát, törvénysértését, stb., keze­li, ez a túlméretezett könnyfa- csarás önmaga ellen fordul. A tucatnyi hasonló filmben, látott mozzanatok, vagy a lapos köz­helyek szintjén mozgó igaz­ságok más, feszesebb, sziká­rabb, az olcsó drámázást elke­rülő megfogalmazásban való­színűleg nem tűnnének túlsá­gosan szembe. De így még ezek a többszörös utánérzések és banális bölcsességek is való­sággal a néző arcába ugranak. Egy szó, mint száz: A piros pulóver ahelyett, hogy felhá­borítaná a nézőt, egy idő után inkább felbosszantja és elun­tatja. Pedig a film alapja egy valóban megtörtént bűneset volt... Fontamara Olaszországban, az Abruz- zók vad, sziklás hegyei között húzódik meg a kicsiny község, Fontamara. Lakóinak minden falat éleimet, minden korty vi­zet keserves küzdelemmel kell kifacsarniuk á kövekből. Sze­gények, elmaradottak, baboná­sak, kiszolgáltatottak, kizsák­mányoltak. Az időpont: az 1920-as évek második fele, a megizmosodott fasizmus évei. Fontamarát sem kímélik a fa­siszták; terrorbrigádjaik végig­verik a falu férfiait, megerő­szakolják a nőket, a fasiszták­hoz pártolt urak elveszik a földjeiket, s akik ki akarnak törni a falu embertelen viszo­nyaiból. azokat is visszalökik A paraszt, maradjon paraszt, elbutított, becsapott, kizsarolt bugris. CarloI Lizzaní, aki a nálunk is jól ismert olasz író. Ignazio Silone 1930-ban megjelent'kis­regénye alapján rendezte a fil­met, széles horizontú film­eposzt komponált. Ez a film­eposz elsősorban rendkívül gondos helyszínrajzával hat. A fontamarai jelenetek aprólé­kos hitelessége, az eredeti hely­színek dokumentumhűségű, s mégis költőivé emelt képei egy utca. egy hegyoldal, egy mező, egy falusi állomás épp­oly valósághűen jelennek meg. mint az ebben a környezetben mozgó falusi emberek. Gondo­san hű az Abruzzók nyelvi dia­lektusa is, mint ahogyan pre­cízen felidézett a fasiszták fi­gurája, s még a teherautók, a vonatok is korhűek. Aki látta a Taviani fivérek Apámuram című szép filmjét, vagy Bertolucci hatalmas XX. század című eposzát, emlékez­ni fog az azokban látott ha­sonló helyszínekre, figurákra, s a problematikára is. S az idősebb nézőknek még a neo- realista filmek is felidéződhet- nek. a Keserű rizs vagy a Nincs béke az olajfák alatt nagyon hasonló világa. Ami azt jelen­ti, hogy L izzani tudatosan és szervesen kapcsolódik az olasz realista filmművészet hagyo­mányainak vonalához, s egy­ben vállalja az elkötelezettsé­get. a határozott, haladó társa­dalmi mondanivalót. A Fontamara azonban, mind­eme értékei dacára, nem sike­rült igazán. Túl sok benne a terjedelmes és körülményes magyarázkodás. Túl sok a mo- ralizálás, túl sok a már-már hihetetlenül naív jelenet. A vé. ge felé elhatalmasodik benne az érzelgősség és a túldramati- zálás. Emellett a film végső ki­csengése sem meggyőző, mert a főhős. Berardo áldozatválla­lása és halála sem nem indo­kolt. sem meg nem old semmit, de még csak a reményt sem hagyja vigaszul a nézőknek — és a szerencsétlen fontamarai- aknak. Feltámadás Jó húsz éve forgatta ezt a filmet Tolsztoj regényéből Mi­hail Svejcer. Hatalmas méretű filmeposz, méltó a regényhez Még az sem zavar különöseb­ben, högy a két évtized bi­zony megkoptatta a film ope­ratőri és színészi stílusát is Nvehl.judov herceg és Katye- rina története persze ..örök zöld”; az ifjú Katyerinát el csábító, teherbe ejtő, majd sorsára hagyó herceg kései lelkifurdalása és bűnbánata az emberi sorsok olyan mélysé­geibe vezeti a nézőt, aki több­nyire valószínűleg olvasója is a regénynek, ahová csak a legna­gyobbak művészete képes el­kalauzolni. A felújításnak valószínűleg ismét szép közönsége lesz; Tolsztoj a filmváltozatban is Tolsztoj maradt. Takács István i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents