Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-23 / 300. szám

1981. DECEMBER 23., SZERDA FÓKUSZ Ki, kit fenyeget? $ Sokasodnak az ellenforradal- f mi provokációk Nicaragua el- j len. Hondurasban több ezer V egykori soinozista áll fegyver- £ ben, s az amerikai „tanács- í adók” nap mint nap újabb osz- A tagokat irányítanak a szoru­lj szédos országba. Tomas Borge Martinez ni- caraguai belügyminiszter, a sandinista vezetés tagja hét­főn Managuában bejelentette: az ellenforradalmi támadások következtében annyira súlyos­bodott a helyzet Nicaraguá­ban, hogy szükségessé válhat a hadiállapot bevezetése. A sandinista forradalom győzelme, a Somozák elűzése óta Washington szüntelenül azon mesterkedik, hogy meg- döntse a haladó rendszert. Az USA — jó néhány szándékos kiszivárogtatás tanúskodik ró­la — Kuba ellen is megtorló lépéseket tervez. Washington érvei közismertek: szerinte Havannából rendszeresen tá­mogatják a forradalmi erőket, s Nicaragua állítólag szintén segítséget nyújt a közép-ame­rikai ellenzéki erőknek. Való­jában másról van szó. Az igazság az, hogy a térségben rendkívül vonzó a kubai és a nicaraguai példa: Guatemalá­ban, Hondurasban egyre gya­koribbak a gerillaakciók, Sal­vadorban pedig már jó ideje kiterjedt fegyveres harc fo­lyik a polgári-katonai junta ellen. Nicaragua gazdasági gond­jait a belső ellenforradalmi erők is kihasználják. A san­dinista vezetés igyekezett be­vonni Somoza egykori polgári ellenzékét az ország irányítá­sába, de kevés kivétellel ezek a politikusok méltatlannak bizonyultak a bizalomra. Az üzleti körök nagy része foko­zatosan eltávolodott a sandi­nista vezetéstől. Rájuk szá­mítanak a Hondurasból meg­megújuló támadások irányítói, abban a reményben, hogy a rendszer megbuktatásához ak­tív támogatást nyújtanak. To­mas Borge szerint San Carlos övezetében jelenleg is súlyos harcok folynak, s az összecsa­pások méretei minden koráb­bit meghaladnak. A hadiálla­pot bevezetésének mérlegelése nyilvánvalóan azért vált szük­ségessé, mert a belső és külső ellenséggel szemben a feszült helyzetben keményebb rend­szabályokra kényszerül a rendszer. Ideje lenne, ha Washington felülvizsgálná közép-amerikai politikáját. Jelenleg ugyanis a „ki, kit fenyeget?” drámai kér­désre nagyon is egyértelmű a válasz. Gy. D. Ä lengyel hatóságok a spekulánsok ellen További erélyes intézkedések Ä szélsőséges elemek provokációkkal kísérleteznek Lengyelországban, a Nemze­ti Megmentés Katonai Taná­csának nyilatkozata szerint ja­nuár elsejétől ismét felemelik a családi pótlékot. Erre a múlt év augusztusa óta létrejött társadalmi megállapodások ér­telmében kerül sor. A családi pótlékok összege a családi jö­vedelmek függvényében fog emelkedni. Egy másik Varsóból érke­zett hír szerint, a lengyel ha­tóságok folytatják harcukat a spekuláció ellen, s ennek so­rán erélyesen fellépnek az árukat rejtegetők ellen. Az üz­letekben egymilliárd három- százmillió zloty értékű árut találtak a „pult alatt”. A len­gyel rádió jelentése szerint az ideiglenesen őrizetbe vett sze­mélyek közül már többen ha­zatérhettek, de ez nem mente­síti őket a rendelkezések be­tartása alól. A lengyel hírügynökség je­lentése szerint kedden Varsó­ban ülést tartott a LEMP KB Politikai Bizottsága. Az ülé­sen áttekintették az ország je­lenlegi társadalmi-politikai helyzetét, valamint a párt fel­adatait a szükségállapot kö­rülményei között. Sztrájkakció két bányában A lengyel bányák, nagy többségében normálisan fo­lyik a termelés. A dél-len­gyelországi Ziemowit és Piast bányákban azonban a hatósá­gok erőfeszítései ellénéré to­vább tart a sztrájk. Mint ar­ról a Lengyel Távirati Iroda beszámolt, ebben a két bá­nyában szélsőséges elemek — akik közül többen nem a bá­nya dolgozói — pszichikai és fizikai nyomására a múlt hét keddje óta bányászok egy na­gyobb csoportja folytat mun­kabeszüntetést. A hatóságok arra törekszenek, hogy erő­szak alkalmazása nélkül old­ják meg a konfliktust. A bányászok hozzátartozói élelmiszert juttatnak el a föld alatt tartózkodóknak és a mű­ködő telefonvonalon kérik őket akciójuk beszüntetésére. A sztrájkolok hétfőn nem vol­tak hajlandók a bányába le­engedni egy orvosokból álló csoportot, a bányászati ható­ságok képviselőit és papokat. A két bánya igazgatója tegnap levelet juttatott 'el a bányá­szokhoz, amelyben személyes garanciákat ígértek arra, hogy nem fognak bűnhődni azok, akiket kényszerítettek a sztrájkban való részvételre. Hétfőn a Ziemowit bánya dolgozói közül 1154-en, a Piast bánya dolgozói közül 1742-en tartózkodtak a föld alatt. A lengyel televízió kedd esti híradóműsorában nyilatkozott egy katowicei bányász, akinek ezer társával már sikerült ki­jutnia a felszínre. Elmondta, hogy a bányában levő több mint kétezer bá­nyászt egy 150—200 fős, túl­nyomórészt nem bányászokból álló csoport tartja lent pszichi­kai és fizikai erőszakkal. Azzal fenyegetik őket, hogy ha fel­mennek, az „ott folyó háború áldozataivá válnak”, vagy a „hatalom megtorlásának lesz­nek áldozatai”. Azokat, akik mégis úgy döntenek, hogy nem maradnak lent, levetkőz­tetik, vízzel leöntik, leköpdö- sik. A bányából feljött bányász rámutatott, hogy ami odalent folyik, az nem sztrájk, hanem az emberek erőszakos fogva tartása. A Szolidaritást leleplező ádmmenium A Szolidaritás hatalomátvé­teli szándékait lelepl^ő do­kumentumműsort sugárzott hétfőn éjszaka a varsói televí­zió. Eközben Gdanskban két órával csökkentették a kijá­rási tilalmat. A félórás dokumentummű­sor film- és hanganyagai az 1980. augusztusi eseményektől az idén decemberben beveze­tett szükségállapotig mutat­ták be a Szolidaritás tevé­kenységét, kidomborítva, hogy a szervezet miként vált a munkásérdekek képviselőiből a hatalom átvételére készülő politikai mozgalommá. A dokumentumok a Szolida­ritás vezetőinek megnyilatko­zásait felidézve bizonyították, hogy a szervezet irányítói kezdettől fogva tudatosan ké­szültek Lengyelország társa­dalmi rendjének megváltozta­tására. A munkásvédelmi bi­zottság (KOR), valamint a „Független Lengyelország Konföderációja” (KPN) nevű ellenforradalmi szervezetek fokozatosan növelték befolyá­sukat a munkásmilliókat tö­mörítő szervezetben, és azt végül teljesen saját politikai céljainak rendelték alá — hangsúlyozta a dokumentum- műsor szakértője, Norbert Michta, a társadalomtudomá­nyi intézet professzora, neves publicista. Lech Walesának a doku­mentumműsorban idézett be­szédéről készített eredeti hangfelvételek is azt tanúsí­tották, hogy a Szolidaritás volt az a fél, amely a végső kon­frontációt akarta. E dokumen­tumok tanúsága szerint Wale­sa a Szolidaritás vezetőinek szűk körű tanácskozásán így fogalmazott: „már tavaly au­gusztus óta bizonyos vagyok abban, hogy az összecsapás köztünk és a hatalom között elkerülhetetlen. Erről termé­szetesen nem beszéltem nyíl­tan, mert politikai játszmát játszottam”. Walesa kifejtette, hogy a Szolidaritás számára az a fontos, hogy bármi áron a hatalom fölé kerekedjék. A lengyel televízió idézte a Szolidaritás több más vezető­jének, így a Mazowsze regio­nális szervezetet irányító Zbigniew Bujáknak, valamint a bydgoszczi Jan Ruewskinek több kijelentését. A dokumen­tumok között szerepel a Szo­lidaritás tanácsadóinak és szellemi irányítóinak számos nyilatkozata. Jacek Kuron, Adam Michnik, Karol Moze- lewski tevékenységének be­mutatása kapcsán a műsor fel­tárta, hogy milyen kapcsolat állott fenn az említettek és a nyugati hírszerzők, valamint felforgató emigránsközpontok között. ★ Mint , a PAP hírügynökség jelentette, Romuald Spasow- skinak, a Lengyel Népköztár­saság volt washingtoni nagy­követének disszidálásával kap­csolatban a lengyel külügy­minisztérium vádemelési in­dítványt tett a legfelsőbb ka­tonai ügyészségnél. Spasow- ski cselekedetei — állapítja torika-borát elnök került hatalomra Argentínában Haitim letette esküt Leopoldo Galtierl altábor­nagy kedden Buenos Airesben átvette Argentína elnöki tisz­tét. A kongresszusi palotában tegnap a reggeli órákban tar­tott rövid ünnepség keretében az altábornagy, aki egyúttal a szárazföldi hadsereg főpa­rancsnoka is, a katonai junta és az új kormány tagjainak jelenlétében tette le a hivatali esküt. Az argentin katonai junta az előző elnököt, Roberto Viola altábornagyot december ll-én fosztotta meg hatalmától és ekkor nevezte ki Galtierit az ország elnökévé. Politikai megfigyelők az új elnököt és kabinetjének leg­több tagját Amerika-barát po­litikusként tartják számon. Az új elnök több ízben biztosítot­ta támogatásáról az Egyesült Államok közép-amerikai poli­tikáját és felajánlotta, hogy ha Washington óhajtja, Argen­tína hajlandó csapatokat kül­deni Salvadorba. Ismeretlen telefonáló közölte a hírt Megölték Dozier tábornokot? A „Vörös Brigádok” nevében kedden délután egy ismeretlen telefonáló bejelentette, hogy kivégezték James Lee Dozier amerikai NATO-tábonnokot. Az ANSA olasz hírügynökség híre szerint az ügynökség bejrúti irodájával az ismeretlen tele­fonáló azt közölte, hogy „mi- u .án a népi bíróság bűnösnek ' üálta”, halálraítélték és kivé- ■—zték a Veronában elrabolt (. .mrikai tábornokot. A telefonáló azt is közölte, olasz H." -ámítás szerint 20.00 órakor meg fogják mon­dani, melyik faluban találhat­ja meg a rendőrség Dozier holttestét. Arra a kérdésre, hogy miért Bejrutban jelentették be a hírt, az ismeretlen telefonáló azt válaszolta, hogy biztonsági megfontolásból választották a libanoni fővárost. Az olasz hírügynökség meg­jegyzése szerint semmi bizo­nyíték nincs arra, hogy a hír igaz — de az ellenkezőjére meg a külügyminisztérium be­adványa — alapvető állami ér­dekeket sértenek, s a lengyel büntető törvénykönyv 122. és 130. paragrafusába ütköző cse­lekménynek minősülnek. Disszidálását megelőzően a nagykövet számos, a szocialis­ta Lengyelország hírnevének lejáratását célzó kijelentést tett, s legelemibb kötelességé­nek sem tett eleget. Ügye a továbbiakban az igazságszol­gáltatás illetékes szerveire tar­tozik — mondotta a külügymi­nisztérium szóvivője. Újabb ÍM-Ienyegelőzés Georges Marchais, az FKP főtitkára kijelentette: a fran­cia dolgozók azt kívánják, hogy ne folyjék vér Lengyel- országban és hogy a lengyel nép a lehető leggyorsabban úrrá legyen megpróbáltatá­sain. Ezért utasították el azok­nak a felhívását, akik polgár- háborút szeretnének kirobban­tani Lengyelországban és a lengyel kérdés nemzetközivé tételére törekszenek. Washington újabb fenyege­tésekkel, diplomáciai és poli­tikai akciókkal kísérletezik a lengyelországi események fej­lődésének befolyásolása cél­jából. Az amerikai fegyverzet­korlátozási főszakértő kedden a genfi tárgyalások megszakí­tásával fenyegetőzött, Reagan fogadta a saját kormánya el­len fordult lengyel nagyköve­tet, s ismét összeült a nem­zetbiztonsági tanács a len­gyelországi helyzet megvitatá­sára. Az amerikai külügyminisz­térium szóvivője nem kom­mentálta Eugene Rostoiu-nak, a fegyverzetellenőrzési és le­szerelési hivatal igazgatójá­nak azt a nyilatkozatát, amelv szerint a kormányzat többek között a genfi tárgyalások fel­függesztését is fontolóra veszi „a lengyelországi fejlemények­kel kapcsolatos amerikai elé­gedetlenség” kifejezésére. ★ Szovjet—lengyel külkeres­kedelmi miniszteri megbeszé­lések voltak kedden Moszkvá­ban. Nyikolaj Patolicsev és Tadeusz Nestorowitcz kereske­delmi és gazdasági kérdések­ről tárgyalt. Az ellenzéki munkapárt nyilatkezata Rendkívüli ülés Az izraeli—amerikai kap­csolatok helyzetét vitatta meg hétfő esti tanácskozásán az ellenézi Izraeli Munkapárt ve­zetősége. Az ülésről kiadott nyilatkozat azonnali lépéseket sürget a párbeszéd felújításá­ra és a kétoldalú viszony ja­vítására, hozzátéve, hogy ez a zsidó állam külpolitikájának alapja. A munkapárt ugyan­akkor elítélte, hogy az Egyesült Államok „elfogadhatatlan” eszközökkel nyomást próbál gyakorolni Izraelre, bár vé­leménye szerint Izrael külpoli­tikája most szinte kizárólag egyetlen ember, Begin minisz­terelnök hangulatától függ. Időközben Washingtonban az amerikai kormány megerősí­tette, hogy változatlanul csak felfüggesztettnek tekinti az Izraellel kötött kétoldalú stra­tégiai megállapodást, jóllehet Begin felmondta azt. Mint is­meretes, Washington a Golan- fennsík izraeli bekebelezésére válaszul jelentette be a szer­ződés felfüggesztését. Az izraeli kormány kedden bejelentette, hogy a „védelem” feladataival foglalkozó minisz­teri szintű tanácsot hoztak létre. A kormány szerint a ta­nács megalakítása a Golan- fennsík bekebelezésére vonat­kozó döntést követő esemé­nyek miatt vált elengedhetet­lenül szükségessé. Az izraeli vezetést elsősorban a Szíriá­val, valamint a Libanonban állomásozó palesztin erőkkel való összecsapások felújításá­nak lehetősége aggasztja. Kedden délután Begin mi­niszterelnök rendkívüli ülésre hívta össze a kormány kilenc miniszterét. Két héten belül immár harmadszor került sor a kormány rendkívüli ülésére. Az ellenzéki Izraeli Mun­kapárt a kormány ellen be­nyújtott bizalmatlansági in­dítványra kíván szavazni a knesszet szerdai vitájában — jelentette ki kedden a mun­kapárt szóvivője. Közben a Golan-fennsík egykori szíriai lakosai közül, mintegy 15 000-en felvonulást rendeztek kedden a fennsík Kuneitra nevű elnéptelene­dett településén, tiltakozva a magaslat izraeli bekebelezése ellen. A Golan-fennsík egykori fővárosát az izraeli csapatok 1974-ben semmisítették meg. Kuneitra az ENSZ-csapatok ellenőrzése alatt álló tűzszü- neti sáv határán fekszik. A szíriai elnök körútja AsszadRijódban tárgyal Hafez Asszad szíriai elnök tegnap az arab félsziget és az Arab-öböl több államát érintő kőrútjának első állomására, Szaud-Arábiába érkezett és megkezdte tárgyalásait Rijad- ban Khaled szaud-arábiai ki­rállyal és Fahd trónörökössel. A látogatássorozat célja — mint a damaszkuszi rádió je­lentette — az arab egység és a hatékony arabközi szolidari­tás helyreállítása annak érde­kében, hogy Izraelt rákény- szerítsék a Golan-fennsík be­kebelezésének visszavonására. . Az első, rijadi állomás ön­magában is jelzi annak a fon­tos szerepnek az elismerését, amelyet Szaud-Arábia játszhat washingtoni befolyása révén. Ami az amerikai—izraeli kap­csolatok „válságát” illeti, ab­ban az arab elemzők egy része csupán múló színjátékot, má­sok azonban kiaknázható le­hetőséget látnak. Az Arab Liga tuniszi köz­pontjában tegnap megerősítet­ték, hogy Szíria kérésére ké­sőbbre halasztották, s a Biz­tonsági Tanács január 5-én esedékes ülése után tartják meg az arab külügyminisZÍe- rek rendkívüli értekezletét. Ismét kisebbségi kormány alakul Dániában Jörgensenkapott bizalmat II. Margit dán királynő ked­den Anker Jörgensen eddigi miniszterelnököt bízta meg az Kambodzsa Új egységfront Űj, széles alapokon álló egy­ségfront megalakítását hatá­rozták el a Kambodzsai Haza Építésének Frontja harmadik kongresszusán. A kambod­zsaiaknak, külföldön levő hon­fitársaikkal együtt, erősíteniük kell egységüket a nemzet érde­kében — húzza alá a front kongresszusán előterjesztett nyilatkozat, amelyet Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, az államtanács elnöke terjesz­tett elő. A nyilatkozat többek között hangsúlyozza a nemzeti egység megszilárdítását, a Vietnam­mal, Laosszal, a Szovjetunió­val és más testvéri szocialista országokkal, a világ békeszere­tő népeivel vállalt szolidaritás erősítését. A dokumentum rá­mutat: Peking és Washington mind nagyobb egyetértésben azon munkálkodik, hogy fé­kezze a békés építőmunkát Kambodzsában. Az okmány felhívja Kambodzsa népét, hogy aktívan vegyen részt a hazafias tudat elmélyítésében, a fegyveres erők felállításában, megszilárdításában, az állam- hatalom erősítésében, a gazda­sági, kulturális és egészségügyi munkában. A nyilatkozat szavazásra bo­csátása után Heng Samrin fel­olvasta az alaptörvényt, amely kimondja: mindazok a bel- és külföldön élő kambodzsaiak és szervezeteik, amelyek elfogad­ják a nyilatkozatban és a front alaptörvényében foglaltakat, csatlakozhatnak az új egység­fronthoz. A Kambodzsai Haza Építésé­nek Frontja kedden befejezte harmadik kongresszusát. A küldöttek elfogadták a front új alapokmányát. Ez kiemeli, hogy a front vezető ereje a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt, amely a kambodzsai tár­sadalom legjobb erőit tömöríti. A front elnökévé Chea Símet, a Kambodzsai Népi Forradal­mi Párt KB PB tagját, főtitká­rává Yos Port választották. új, minden bizonnyal kisebbsé­gi kormány megalakításával. A szociáldemokrata politikus a megbízást elfogadta és — ha sikerrel teljesíti feladatát — 1972 óta ötödik alkalommal alakít és irányít majd kisebb­ségi kormányt. A várhatóan január elején megalakuló új kormánynak ugyanazok lesznek á fő felada­tai, amelyek miatt egy hónap­pal ezelőtt leszavazták Jörgen­sen kisebbségi szociáldemokra­ta kormányát: csökkentenie kell a munkanélküliek csak­nem 300 ezer főnyi táborát és az ország fizetési mérlegének 40 milliárd koronát kitevő hiá­nyát. CSAK RÖVIDEN... BOLGÁR—AFGÄN barátsá­gi és együttműködési szerződés, valamint közös bolgár—afgán nyilatkozat aláírásával fejeződ­tek be kedden Szófiában a Babrak Karmai afgán és fodor Zsivkov bolgár államfő közötti tárgyalások. A BELGA szenátus kedden 97:70 arányban bizalmat szava­zott Wilfried Martens keresz- tényszocialista-liberális kormá­nyának. Minthogy a képviselő­ház már hétfőn bizalmáról biztosította a múlt héten fel­esküdött kormányt, teljessé vált az új kabinet parlamenti elfogadtatása. LAWRENCE EAGLEBUR­GER, az európai ügyekben ille­tékes amerikai külügyi állam­titkár kedden Brüsszelben a lengyelországi helyzetről tár­gyalt Joseph Luns NATO-fő- titkárral, majd Leo Tindemans belga külügyminiszterrel. BÜLENT ÜLÜSÜ török mi­niszterelnök kedden átalakítot­ta a kormányt. Sahap Koca­topcu ipari és technológiai mi­niszter helyére Mehmet Turgut került. Az enegria- és termé­szeti erőforrások minisztere Serbülent Bingöl helyett Fahir Ilkel lett. A vám- és monopol­ügyek minisztériumának élére — Recai Baturalp utódaként — Ali Bozer került. Az eddigi egészségügyi és szociálisügyi miniszter, Necmi Ayanoglu posztját Kaya Kiliciurgay vet­te át. A FRANCIA állam tulaj­donában lévő Air France légi- társaság fedélzeti mérnökei kedden kétnapos sztrájkot kezdtek, tiltakozásul amiatt, hogy a vállalat Boeing 737- eseket akar vásárolni és eze­ket a gépeket kétfőnyi pilóta­személyzettel, fedélzeti mér­nökök igénybevétele nélkül szándékozik üzemeltetni. A sztrájk az Air France belföl­di és európai járatainak nagy többségét törölni kellett és a Concorde New York-i útja is elmaradt.

Next

/
Thumbnails
Contents