Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-22 / 299. szám

1981. DECEMBER 22., KEDD IRODALMI EST LEÁNYFALUN Pertuban az egész országgal Az író pertuban van az or­szággal? Bizonyára! Hiszen a hetvenesztendős Puszta Sán­dor nemcsak szóban, hanem jelképesen is megölelte Leány­falu lakóit szombaton este, amikor ordító szelek rohantak a Dunára a Pilisből. Születés- napi irodalmi estet tartottak a művelődési házban, s amire az ünnepeltek alig számítottak: az utcai csontig hatoló hideg ellenére jószerivel megtelt vendégekkel a nagyterem. Ka­rinthy Ferenc és Szeberényi Lehel — a két hatvanéves — meg is törölte a szemét: a fél­száznál több irodalombarát je- leftléte enyhet adó simogatás- nak tűnt a kinti zord időben. Fábián Zoltán író volt a ce­remóniamester. Azaz, csak lett volna. Az írótárs annál sok­kal többre vállalkozott: há­romszor ötperces, anekdotá­ié vallomásában elemezte az eddigi életműveket. Nem fel­sorolt — minősített. Puszta Sándor kanonok úrról elmond­ta: annyi mindent élt végig, hogy már az is istep csodája, hogy mindazt verssé tudta for­málni. Karinthy Ferencnél a gyökérzet fontosságát hang­súlyozta. Azt a kört, ami a Nyugat szomszédságában kö­rülvette. Karinthy kedves, já­tékos, humoros ember, de eb­ben nem olcsó csúfolódás van, hanem mélyreható törekvés — mondotta. Szeberényi Lehelről tudni vélte, hogy őriz valamit a legősibb elbeszélő modor­ból, mégpedig úgy, hogy a leg­nagyobb szomorúságot is ked­vessé alakítja. . A bevezető után annyiban módosult a menetrend, hogy az ünnepeltek magukról, kö­tődésükről, az írásról beszél­tek. Műveiket Gordon Zsuzsa színművésznő idézte meg, s közben Kőrös Csaba Bach gordonkára írott szólószoná­táiból szólaltatott meg külön- külön három tételt. Az egyéni»vallomást Puszta Sándor verseinek elmondásá­val ' helyettesítette. Karinthy Ferenc a magyar irodalom helyzetéről elmélkedett: ha egy csatát elvesztett egy had­vezér, valamit visszanyert az író. O sincs másként, mint társai — folytatta —, hiszen Leányfalun szinte mindenki személyes ismerőse. Fel is ke­resik gyakorta: ezt meg azt ír­ja meg. Már ezért is több az író a toliforgatónál. Ügy is mondhatnánk: ő a lelkiisme­ret. S hogy ne tagadja meg ön­magát és reflektáljon Fábián Zoltán jókívánságára: éljen Karinthy száz évig —, csupán annyit jegyzett meg, jó-jó, de kinek vagyok én az útjában? Szeberényi Lehel számára Leányfalu az írói újjászületést hozta magával. Életének egy- harmadát Leányfalun élte meg, könyveinek, írói munkássá­gának kétharmadát itt alkot­ta. Olyan környezetre lelt itt, ahol együtt volt és van a ma­gyar társadalom színskálája. A valóság mindenütt ott van, mint a levegő — mondotta.—, az írás elválaszthatatlan tőle. ö is megkérdezte magától: mi­től író az ember? Rávágta: a fantáziától. Átgyúr mindent Önmagán. Csak akkor van baj, ha mindezt nagyon komolyan veszik. Aztán ő is olvasott. S befejezésül mindhárman el­mondták: nem számítottak is­merősökre, közönségre ebben a kabátszaggató szélben. S mert társakra leltek, a szüle­tésnap ezért vált igazi ünnep­pé. Nem a megszámolt és nyil­vántartott évek okán, hanem az összegyűlt közönség miatt. Az ünnepi irodalmi est de­dikálással fejeződött be, hogy aztán mindenki a szép sza­vaktól belülről fűtötten a jó meleg otthonba siessen. ÜNNEP ELŐTT BUDAÖRSÖN A jó ízlés nehezen rontható el Csendül a fürge száncsen- gő, / Véget ér az esztendő — csilingelnek a vidám gyer­mekhangok, s miközben kö­rüljárják a termet, mindenki égy kisebb botot vesz a ke­iébe. Énekfoglalkozás van a bu­daörsi kettes számú óvodában. — Gyerekek! Le fogjuk ko­pogni a dal ritmusát. Most azt énekeljük, hogy Járom az új váramat. Hangosabban szóljon az a nóta, s halkab­ban kopogjatok! No, így már mindjárt más! Tudjátok, nem­csak a dalnak, a mondókának is van ritmusa. Próbáljuk meg! Járjunk körbe, mondjuk el azt a versikét, hogy Háta­mon a zsákom és közben szép halkan kopogjuk a ritmusát is! Nagyon ügyesek vagytok! A nagycsoportosok jókedvű­en, felszabadultan követik Gander Jánosné, Giziké óvó­néni utasításait. A mai fog­lalkozás fő zenei feladata a ritmustanulás. Eköré csopor­tosítja az óvónő az egész tan­anyagot. Befejezésül járás közben ritmust tapsolnak. Ez a legnehezebb része az egész­nek. A gyerekek mégis hibát­lanul vizsgáznak. Most új dal tanulása követ­kezik: Hej, a sályi piacon. Akik ismerték, azok dúdolás- sal kísérik Giziké néni énekét. Kis idő múlva már valameny- nyien együtt fújják vele. Miközben a gyerekek egy felelgetős játékra készülődnek, Bandur Erzsébet, az óvoda ve­zetője suttogva magyaráz: — Tavaly fejeződött be ná­lunk egy kétéves ének-zenei továbbképzés. A budai járás déli körzetének óvónői jártak ide. Forrai Katalin, a kiváló óvónő és zenepedagógus köny­vének alapján, a legújabb pe­dagógiai módszerekkel ismer­tettük meg őket. Ezzel párhu­zamosan, igyekeztünk olyan zenei élményben részesíteni a gyerekeket, ami. tartós, továb­bi életükre is kihat. Az utol­só alkalommal az óvónők hangversenyt tartottak, ahol a tanult népdalokat énekeltük együtt az apróságokkal. Nagy sikere volt. Nemcsak azért tartom jelentősnek ezt a to­vábbképzést, mert azóta a ze- nefoglalkozásaink célszerűb­bek és áttekinthetőbbek let­tek, hanem azért is, mert ta­valy például négy elsősünk került ének-zene tagozatos ál­talános iskolába — Budapes­ten. Ezalatt a sok jelentkező kö­zül Gander Jánosné kiválasz­totta, ki lesz az elárusító, ki az alma. Az alma leguggol, arcát eltakarja. Ki kell találnia, ki akarja megvenni. Kitűnő já­ték ez a hallásfejlesztésre. Közben apró közjáték: az egy garas árú almát Kinga két ga­rasért akarja eladni. Élel­mes kislány, de a gyerekek is szemfülesek, nem egyeznek bele az áremelésbe. Még el­játsszák a Koszorú, koszorú című játékot, majd az óvó né­ni felteszi a kérdést: — Ki tudja, milyen ünnep­re készülünk most? — Karácsony lesz — vála­szolja Beáta. ■— Akkor most ismételjük át azokat a dalokat, amelye­ket erre az alkalomra tanul­tunk! Jf S felcsendül az ének: A ka­rácsony akkor szép... Az egyik kislány háromszöget, egy kisfiú pedig dobot kap a kezébe. Az ő dolguk a ritmus­kíséret. Szépen szól a dal, s Bea tökéletesen látja el a rá­bízott, egyáltalán nem köny- nyű feladatot. A foglalkozás a befejezésé­hez közeledik. Még egy új ka­rácsonyi dal megtanulása van hátra. Az óvónő második éneklésére már együtt züm­mögi vele a kis kórus, hogy Ezüst szánkót hajt a dér ... „Az óvodával, annak zené­jével foglalkozni nem mellé­kes, kis pedagógiai kérdés, hanem országépítés ... Min­denkinek az a zene fekszik legjobban, amelyhez gyermek­korában szokott. A korán fej­lesztett jó ízlés nehezen ront­ható el később. Ezért ügyel­jünk az első benyomásokra. Az egész életre kihatnak” — mondotta Kodály Zoltán. Hétköznapi énekfóglalkozás volt Budaörsön. Nem olyan, amit bémutatónak szoktak ne­vezni, Nem kirakatmunka folyt. Amit látunk, hallottunk, mégis színt, hangulatot, szem­mel látható örömet hozott a gyerekek életébe. Éppen úgy, ahogy azt Kodály Zoltán el­képzelte. Körmendi Zsuzsa MA: EMLÉKMŰ AVATÁS PERBALON Szobor és alkotója — Mindig a helyszín dönti el.-hogy milyen lesz egy em­lékmű — mondja Bajnok Béla, A Pilisvörösváron élő szobrász- művész felszabadulási emlék­művét ma délután avatják Perbálon. — Miért lényeges a hely­szín? — Meghatározó a környezet. Akttól a dombtól nem messzire, ametyre a szovjet katonát megidéző kőszobor kerül, szov­jet katonasírok vannak. Alii­két ide eltemettek, azokat szin­te mindenki ismerte harminc­hét esztendővel ezelőtt a köz­ségben. A szakácsot, aki enni­valót adott a gyerekeknek, a közlegényt, akinek a térdén lovagoltak az apróságok, mi­közben énekelt. így csakis fi­gurális lehetett az. alkotás, nem hagyatkozhattam szimbó­lumokra. Bajnok Béla mutatja a szo­borról készült fényképet. A három méter tíz centiméter magas mészkőfigura teste nyers, hasított sziklából tör fölfelé. A földön tömbszerűsé­gével hat. Ahogy haladunk te­kintetünkkel a fej felé, úgy szaporodnak a vésőnyomok, válik egyre rusztikusabbá. A köpeny eltakarja a fegyvert es a kezet, a hős emberként je­lenik meg a szemlélődő előtt. — Az alak fontosságát akar­tam hangsúlyozni — folytatja a szobrász —, megfogalmazni azt az általános gondolatot, hogy mindazt, amit akkor tet­tek, az elsősorban értünk tör­tént. A dicsőséget, a hálát a sziklába. faragott pálmaággal fejeztem ki. Ez a katona egy volt a sok közül, egy olyan anya fia, akikből Perbálon is sok van. Az arca ezért válik személyessé, miként a sisak is: mindkettő csiszoltan emel­kedik ki á környezetből. Bajnok Bélának nem ez az első köztéri szobra. A pilisvö- rösvári Bányász-emlékművet 1978-ban avatták.. A jövő év májusában adják át a nagyszé- nási turistaház helyén felállí­tandó munkásmozgalmi dom­borművet. A perbáli Felszaba­dulási emlékmű megoldásában azonban más jellegű. — El akartam térni a meg­szokott ábrázolásoktól, ezért nagyon egyszerű formát vá­lasztottam — magyarázza a kőplasztikát a művész. —Per­sze, ez nem jelenti azt, hogy a szobor elkészítése is egyszerű volt. Augusztus végén fogad­ták el a vázlatot, október ele­jén lettem kész az eredeti nagyságú gipszmodellel. Csak ennek a zsűrizése után kezd­hettem hozzá a faragáshoz. Sokszor még esténként, lámpa mellett, néha fagyban is dol­goztam. Megígértem, hogy megcsinálom. Időre elkészül­tem vele. A pilisvörösvári lakás elől, amelynek színje, fészere fa­ragóműhelyként szolgált, kü­lön eltakarították a havat, hogy szállítani tudják a szob­rot. A perbáliak már koráb­ban, november hetedikére el­készültek a leendő felszabadu­lási emlékmű környékének a rendezésével. Társadalmi mun­kában csinosították, alakítot­ták a dombot. Amikor az el­múlt hét péntekjén daruval a helyére emelték a szobrot, töb­ben összegyűltek a kőfigura körül. Volt, aki hírvivőként to­vaszaladt, hogy megjött az em­lékmű. S akadt olyan ember is, aki levette a , kucsmáját, helybéli szokásként megsüve- gelte a szovjet katonát. Pedig csak ma lesz az ava­tás, délután három órakor. VERSMONDÓK VERSENYE GÖDÖLLŐN Tízen utaznak Hét évszázad magyar ver­seit, Ady, József Attila, Rad­nóti, Tóth Árpád és Nagy László költeményeit tartalma­zó köteteket helyeztek el a Gö­döllői Művelődési Központ kamaratermében szombaton délután az egyik asztalon. A falon felirat köszöntötte a IV. országos szövetkezeti szavaló­verseny Pest megyei döntőjé­nek résztvevőit. Bernáth Ti­bor, a Pest megyei KISZÖV el­nöke a szép szó, az irodalom, a kultúra, a művelődés fon­tosságáról beszélt megnyitójá­ban. Hangsúlyozta, hogy a ve­télkedősorozat, amelyet a SZÖ- VOSZ, az OKISZ, a TOT kong­resszusa alkalmából hirdettek meg, a szövetkezeti összefogást kívánja szolgálni. Kodály és Bartók szellemében arra ösz­tönzik a társulások dolgozóit, hogy ismerjék meg a magyar ság és a szomszéd népek nép- költészetét, az irodalmon ke­resztül erősítsék a népek ösz- szefogásának, barátságának, békés együttélésének eszméjét. A vers- és prózamondó ver seny első fordulójában — ame lyet november 20-ig bonyolí­tottak le — Pest megyében a TV-FIGYELŐ Kalendárium. Ha nem lenne, ki kéne találni — mondja a nem túl szellemes, ám annál gyakrabban ismételgetett szó­lás, amelynek igazsága egye­bek között több televíziós mű­sorra is vonatkozik. Így pél­dául az Ablakra, erre a leg­hétköznapibb ügyeinkben, ba­jainkban eligazító szolgáltató sorozatra, s vele együtt a Ka­lendáriumra, ami megintcsak okítja, felvilágosítja, ismere­teiben bővíti az előfizetőt. Teszi ezt az Ablakhoz ha­sonlóan célszerű és egyszerű formában. Műsorvezető-szer­kesztője, a mindentudó, a hegymászásban éppen úgy já­ratos, mint a gépkocsi-szlalo­Száll az ének, kopog a ritmus Bozsán Péter felvétele. moztatásra sem rest dr. Juhász Árpád tévedhetetlen pontos­sággal választja ki az éppen tovafutó évszak kapcsán meg­tárgyalandó témákat, és ezek kifejtésére rendre meg is ta­lálja a kevéssé ismert, ám az élő adásokban is lámpaláz nél­kül elemző, magyarázó szak­embereket. Lám, legutóbb is vagy fél­tucatnyi olyan ismeretcsokrot nyújtott át, amelyet tudomá­sul véve biztosan másképp fog karácsonyozni sok-sok előfizető. Annál is inkább, mivel afelől is tájékozódha­tott, hogy miért éppen ezekre a tél végi napokra sorolódott be e kettős ünnep; afelől is, hogy milyen egy ajándékba adott, kapott jobbacska Hi-fi- torony; no, meg afelől is, hogy mire ügyeljen egy jeges útra tévedt autós. Röviden: remek kis műsor ez a Kalendárium! Sport. Volt tehát miért di­csérni kedves dobozunk prog­ramjainak gazdáit ezen a hét végén, ám amiatt, hogy váltig kevés a sportadás, az előfize­tők többsége nevében háborog- nunk kell. Igen, ez fehéren-fe- ketén kimutatható tény: csak elvétve és rendszertelenül ik- tatódik be a műsorba olyan sugárzási alkalom, amikor egyéni vagy csapatos vetélke­déseket látni. Van persze a Telesport meg van az Autó­motorsport című válogatás, il­letőleg a Természetbarátnak elkeresztelt turistamagazin, de amúgy, nagyjában-egészében a testedzési és az ilyen-olyan pontszerzés! összefeszülésekről a vártnál kevesebb képet ka­punk. S mondhatjuk mi, Pest me­gyei nézők ezt annak ismere tében, hogy hányszor több órányi sportadással szerencsél­teti publikumát az ezen az or­szágrészen is jól figyelhető pozsonyi televízió. Az évnek kedvezőbb időjárású hónap­jaiban szinte naponta el lehet csípni ily vonatkozású jelent­kezéseit. Ráadásul az ottani ide-odakapcsolások remekül vannak vegyítve. Ügy például, mint azon az őszi vasárnap délutánon, amikor a világhí­res pardubicei lovasversenyt közvetítették, óm közben még egy autócross-viadalt is be-be- játszottak, sőt — ha az emlé­kezet nem csak — egy kerék­páros terepverseny maszatos kerekezői is fel-feltűntek, ter­mészetesen akkor, amikor ép­pen két futam közben csak sétálgattak a paripák, vagy álltak az autók. Így is lehet, ilyesmit is lehet — szomcrkodik tehát a' szóban forgó események kedvelője, aki joggal várná el, hogy leg­alább a hétvégeken több lab­dapattogást, miegyebet lásson. Különösen most, hogy országo­san általánossá válnak a sza­bad szombatok, amikor bizony nem mindenki vág neki a he­gyeknek. vagy indul színház­ba, moziba, hanem odahaza pihenget, s nézi a műsorszóró masináját, remélve, hogy egy kopottas film meg egy hangsze­res heiehuja között majd csak beugrik egy jó meccs. Bárha a jövőben kevesebbet kéne csalatkoznia annak, aki így remél... Akácz László MESZÖV-től harmincnyolc, a TESZÖV-től huszonnyolc, a KISZÖV-től huszonnyolc ver­senyző vett részt. Közülíik*hu- szonötén jelentek meg a má­sodik fordulóban, a megyei döntőn. A zsűri — elnöke Má­té Lajos , tagjai ifj. Dániel Kornél és Kerekes László vol­tak — mindenekelőtt arra volt kíváncsi, hogy megfigyelje a költészetet kedvelő emberek teljesítményét, valamint azt, hogyan választják ki és értel­mezik a tolmácsolt műveket A vetélkedő színes és össze­tett képet mutatott. Elsősorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a sok versfaragó mellett tekintélyes a verseket elmon­dok száma is hazánkban. Ve­lük azonban körültekintően kellene foglalkozni. Eléggé ma­gukra hagyatottak, kevesen vannak, akik egyéniségüknek megfelelően választanak pró­zát és költeményt. Beszédtech­nikájukon is akad javítanivaló. Velük — akiknek az aktivitá­sa, vállalkozó kedve elismerés­re méltó — éppen ezért többet kellene törődni. A szombati megyei döntőn a magyar költészet jelesei kö­zül Arany, Petőfi, József At­tila, Zelk Zoltán, Váci Mihály, Vas István, Juhász Ferenc ver­se egyaránt elhangzott. Meg­lepően sokan mondtak népme­sét. A vers- és prózamondás örömét, a széppróza vállalását jelzi az a tény is, hogy a részt­vevők között általános iskolás éppúgy akadt, mint érett férfi­korban levő. A versenyzők egy művet mondtak el, s a vitás kérdések tisztázása érdekében a zsűri kívánságára hatan új­ból közönség elé léptek. Kora délutánra megszületett az eredmény is. A z első helyet a Galgavidéke Áfész-nél dol­gozó Valentinyi László szerez­te meg. A Vecsés-Ferihegy Tsz színeiben induló PCcza Ildikó a második helyre futott be. A Monorvidéke Áfész-t képvise­lő Hrachovina Lajos lett a harmadik, míg a negyedik he­lyezést a maglódi általános is­kola tanulója, a Rákosmezeje Tsz-t képviselő Hegyi Zoltán érdemelte ki. Rajtuk kívül még hatan jutottak tovább. A MESZÖV-öt Kovács Erika és Vajda Brigitta, a TESZÖV-öt Mészáros Józsefné és Várdai Ernő, a KISZÖV-öt Plangár Judit és Szász Andrea képvise­li a szekszárdi területi döntőn, január 23—24-én. i Az országos döntőbe, ame­lyet Szegeden rendeznek meg 1982. február 13—14-én, össze­sen harminchat versenyző jut be. A tisztes szereplés érdeké­ben a megyei versenyt meg- rendezők képviselői vállalták, hogy szakemberek foglalkoz­nak majd külön a területi ver­senyre továbbjutókkal. Aligha­nem valamennyien megérdem­lik ezt a figyelmességet, hiszen ők már nemcsak verskedve­lők, hanem az irodalom meg­szerettetésének a követei is. M. Zs.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents