Pest Megyi Hírlap, 1981. december (25. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-02 / 282. szám
Hirdetés Fogja a fiatalember o kis rajzszöges dobozt, s a cetlit, amelyen valarhi eladni valót hirdet, alaposan odaerősíti a fához. Az élő nyárfához, a monori Bocskai utca elején, a piactér szomszédságában. Van itt ugyanis egy nyárfasor, s a vastag törzseket úgy használják hirdetőtáblául, mintha ez magától értetődő lenne. Csapkodják a kérgen a tűzőgépet, hogy a kapocs jó szorosan tartsa a papírlapot, nyomkodják a rajzszögeket ötösével is. Aztán a papírok lekerülnek, elszakadnak — a sok szög, a száz seb a fákon — marad. Fontos, persze, hogy vevőre találjon a meghirdetett barna bunda, hosszú kabát, nyúlketrec és eladó lakás garázzsal. De ha már fontos, nem lehetne az még sürgetőbb, hogy esetleg a piactérhez is kerüljön egy hirdetőtábla, s ne az élő fát gyilkolják a hiánya miatt? K. Zs. A lakosság szolgálatában • • Ünnepi ügyeletet tartanak Üzenetek noteszlapra írva Az óriás, egész országra kiterjedő Gelka-hálózat monori egységéhez tartozó vecsé- si fiók 1978-ban nyitott a Somogyi—Bacsó úton. Ez a felvevőhely igen jól megközelíthető a község központjában. ★ Mint Liber Sándorné fiókvezető elmondta, a lakossági igény jobb ellátása érdekében a község területén címbegyűjtő ládákat helyeztek ki. Egyelőre a Kun Béla téren és a Martinovics téren találhatóak. Vecsésen három szerelő dolgozik. Bokornyi Géza tévészerelő háznál javítja a készülékeket. Németh Imre az erősáramú gépeket ugyancsak háznál orvosolja, Kortya Vilmos az üzleten belüli műhelyben dolgozik rádiók, magnók, lemezjátszók sorakoznak a polcon. Mint halljuk, az ifjúság türelmetlenebb megrendelő Madárkiállítás Vecsésen \ Rizspinty és kecskepapagáj A gyűjtők szenvedélye határtalan A Vecsési ősz ’81 rendezvénysorozatába jól illeszkedett a már hagyománnyá vált énekes- és díszmadár-kiállítás megrendezése. A kiállítóterem egyben a leggyönyörködtetőbb koncertet szolgáltatta az oda belépők számára. Tucatnyi kiállító hozta el többszáznyi énekes madarát. A színes látvány lenyűgöző, hiszen egy díszmadár külön- külön is természeti csoda. Nem csoda hát, hogy annyi hódolója van a nem olcsó szenvedélynek, amely mint mondják a tenyésztés csodálatosan szép munkáján túl a gyűjtő szenvedélyt is felébreszti. Ezért aztán a bemutató a cserebere színhelyévé is lett. Jó volt látni, amint • egymás madarait annyi ismerettel és .szeretettel értékelték a madárbarátok. Velük jártuk be a nagytermet. Zsiga Gyula a legfőbb kalauzunk. A sárga, kék, zöld, hullámos papagáj csakúgy büszkesége, mint a hófehér búbos angol kanári. Kelemen János, az elegáns rizspinty-párt, a díszes, vörös csőrű, fehér toll- ruhás lányt és a fekete fiút mutatja. De az aprócska, mindössze 3—4 dekás zebrapintyeknek is boldog gazdája. Hackl József, a kedves kanárik mellett kecskepapagájt és drabb- csapp sirálykáit hozta el. A Szabó testvérpár, Gabriella és János hullámos papagájt, zebrapintyet sorakoztattak • fel. Az ő legnagyobb büszkeségük a harci kanári. Német bányászok tenyésztették ki, szerény, nem díszpompás, de csodás trillázó hangjával túlszárnyalta a „kóihist”. Kocsis József nyársfarkú amandinja, pintyei, japánsi- rálykái mellett a legszebb színű pasztellkék papagájt lehetett megcsodálni olyannyira, hogy az utóbbiak új gazdára is talaltak ezúttal. Bokros Lajos Monorról hozta el a legszebbeket a selymes puha kanárik mellett a holland piros az egzotikus vörös fejű pintyeket, igazán szép hobbija bizonyítékát. Nagy János is Monorról hozta daloló együttesét, kanárikból, énekes papagájokból, nimfából és egy furcsa vadmadár: a stiglic és kanári keverékből már hat darabot mondhat magáénak. Puhl Ferenc szintén Monorról jött. ö a legszélesebb skálát nyújtotta. Zöld, kék, lila hullámos papagájok, rizspinty, sirályka. Kiropulosz Thanaszisz, a görög származású tenyésztő Budapestről jár ki Vecsésre a körbe, s hozta el kedvenpeit. Nagy testű angol, német sárga kanáriseregét, nagy hangú énekeseit. — A madárdal nemzetközi — mondja a fővárosi vendég. • • O Szúnyog; István, a legifjabb tenyésztő, mindössze 14 éves, a vecsési Kun Béla téri iskolába jár. Az ő gyűjteményét is megkülönböztetett figyelemmel szemlélték a látogatók. F. G. mint a háziasszonyok. Mind a három munkatárs a legnagyobb igyekezettel tevékenykedik, így nem kell sokat várni a megrendelőknek — állítja elismeréssel a fiókvezető. ★ A legkülönbözőbb holmik, kávédarálók, -főzök, vasalók, porszívók sorakoznak a polcokon. Az ígéret: egy hét. Mindjárt magyarázatot is kap az ügyfél, s vele együtt mi is. Miért? Mert az erősáramú készülékeket elviszik Monorra, az ottani műhelyben veszik munkába. Hetente pénteken jön a kocsi, viszi és hozza az „aprókat”. Csak a legritkább esetben fordul elő, hogy egy hétnél többet kell várni a javításra. A gyógyszertárak, orvosi rendelők vízmelegítőit is karbantartják, de ügyfél a MAVAD, a Gabona-tröszt, de még a Ferroelektrika Szövetkezet is igénybe veszi a Gelka-fiók szolgáltatásait, ez pedig a szakmán belül csak dicséret. De miről árulkodik a panaszkönyv? A megnyitás óta kétszer írtak bele. „Elveszett a vasaló” — mire beírta a panaszos, épp jött a kocsi Monorról, így hát meglett. ★ A garanciális javítások sem okoznak gondot. Jó szolgálat az ügyfelek érdekében, hogy az üzletben valamennyien lemondtak a szabad szombatról, helyette szabad hétfőt tartanak. A páratlan hétfőkön nyitva vannak. Még egy figyelmesség: ha zárva van az üzlet, a kiakasztott noteszlapon üzenetet lehet hagyni. Karácsonykor, újévkor ünnépi ügyeletet tartanak. Fekete Gizella ŐRI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 282. SZÁM 1981. DECEMBER 2., SZERDA Mikulás — mit találsz? Nagy remények - kis kínálat Ügy tűnik, az idén kevesebb kívánságot teljesíthetnek a Télapók Monoron. Az üzletek választéka szegényesebb a tavalyinál. Akik az elmúlt hetekben nem jártak a főtéri könyvesboltban s a papír-írószer üzletben, hogy válogassanak a készletből, most már alighanem kénytelenek lesznek megelégedni a maradékkal. illetve azzal, ami esetleg még, a központi elosztás után érkezik az üzletekbe. Túlzott igények? — Novemberben közel hétszázezer forintot forgalmaztunk — tájékoztatott a Monor- vidéki Áfész könyvesboltjának vezetője. — Éreztük hál az ünnepi készülődést, bár játékokból nem tudtunk any- nyit beszerezni, mint ameny- nyit igényeltek volna a vevők. Az üzlet közepén, ahol máskor tornyokban állnak a dobozok, s bennük a babák, mackók, plüss játékok, most alig árválkodik néhány szomorú kiskutya, rongyfejű baÚj ARC ünnep előtt ba. A polcokon a műanyag autókból, vonatokból sincs sokkal több. — Sok minden elfogyott. Némi pótlást még várunk játékokból, akinek nincsenek túlzott igényei, az azért tud vásárolni. Túlzott igénynek számít az elemes játék, a szánkó, a baba. — Tegnap voltam Pesten — tájékoztat Boros Károlyné, a papírbolt üzletvezetője. — Nem ígértek semmit. Pedig talán tíz babánk van, az is egyféle, s nincs babakocsi, szánkó, elemes autó nálunk sem, pedig percenként keresik. Ami van: lendkerekes autó minden méretben, húsztól kétszáz forintig, apróbb plüssállatok, kézimunkakészlet, csilingelő játékok, műanyag kockák. Társas- és logikai játékokból, diavetítőből még nagy a készlet, s a napokban éikeztek fotó- és bélyegalbumok is. Van bőven rostirón, többféle is, s a kedvelt növény- és állatmintákat nyom- dázó készletből is akad még. Mindenből közepes * Kedvezményes játékvásár sem a könyvesboltban, sem a papírüzletben nem lesz az idén. A főtéri önkiszolgáló élelmiszerboltban azonban hétfőtől ismét megrendezik a nyugdíjasok számára a kedvezményes vásárlási akciót, ami egy hétig tart. — Szokás szerint 800 forintos vásárlás után 10 százaié-1 kot térítünk vissza a nálunk vásárló nyugdíjasoknak — tájékoztatott az üzletvezető. — Mindenből van bőségesen, bár a szaloncukrot csak a jövő hétre ígérte a FÜSZÉFÍT. Déligyümölcs Mikulásra meg nem lesz, karácsonyra azonban ígérnek narancsot, banánt is. Lépcsőzetes terítés Varga Lajosnét, a FÜSZÉKT monori központjának áruforgalmi vezetőjét is a karácsonyi készülődésről kérdeztük. — Az üzletekben még alig látni szaloncukrot. Nem kezdik későn az idén á szállítást? — Nem, ugyanis lépcsőzetesen szállítunk. Mikulásra küldjük ki a piros szaloncukrot s a figurákat, a jövő héten pedig — ha az ipar idő- / ben szállít — mindenhová eljuttatjuk a karácsonyi szaloncukrot is, amely mennyiségében öt százalékkal több lesz a tavalyinál. A választék is bővül, igény szerint tudunk adni például a tavaly még ritka csemegének számító extra marcipánosból is. S bár a zselés szaloncukor is több lesz, 5—10 százalékkal, ez a mennyiség most sem lesz elég. — Számíthatunk-e déligyümölcsre? — Igen. A napokban várunk két vagon banánt, s hamarosan jön a kubai narancsszállítmány is. Az egyre népszerűbbé váló grape-fruit folyamatosan van az üzletekben. Koblenc Zsuzsa Labdarúgás Felnőtt- és ifitabellák November 5-én adták át rendeltetésének Ecseren a község legkorszerűbb bevásárlóközpontját, az ABC-áruházat és az emeleten levő szolgáltatóházat. Az ABC-áruház az azóta eltelt három hét alatt több mint egymillió forintos forgalmat bonyolított le, s az ünnepek előtt is gazdag áruválasztékkal várják a vásárlókat. Barcza Zsolt felvétele Árvái Ilona járási szakfelügyelő, 15 éve irányítja a járás zenei életét az iskolákban. Gyenes József, a járás szlovák nemzetiségű együttesét vezette hosszú éveken át. Somogyi Lajos énekkari-zenekari kultúrát ápolt sok 'éven keresztül a járásban. Kriskó János tanár Kodály nyomdokain leveli gyermekeit, néhai Ke- ,;±enesi Mátyás Vecsésen 50 éVig a fúvósokat. Orosz Lass bényei tanár több tucat, :nga készítette citera segítségei tanítja gyerekeit a nép- . szeretetére. Hosszan sorol- ■nám azoknak a „megszálltaknak” neveit, akik a községért dolgoztak, dolgoz- ak őszintén, tiszta szívvel ma s. Ez alkalommal — bízva :bban, hogy a kóruséneklés ,?■ agyományaival rendelkező községek is követelik példánkat — elsőként a vecsési kóruséneklés múltjával és jelenével foglalkoznék. Kórusaik nyomában A közös éneklés öröme r Hjraélessfeni a legnemesebb hagyományokat Arany oklevél A járás 29 iskolája közül 25 év óta talán a vecsési központi és a Kun Béla téri iskolák érték el a legszebb eredményeket: arany oklevelet sok járási első helyet. Szereplésüket megyei hangversenyek és rádiófelvételek fémjelzik. A Kun Béla téri iskola — ezt a tények birtokában mondhatjuk el — a legmagasabb minőségi és mennyiségi igénynek tesz eleget. Évenként átlag hússzor lépnek fel. A járási kulturális szemlén minden évben arany oklevelet szereztek. Kezdeményezésükre a helyi négy általános iskola 200 fős egyesített kórusa május elsejéken, kisdobos-úttörő- avatásokon évek óta együtt énekel. Kár, hogy az évenként tavasszal rendezett, járási ének-zene szemlén, egyre kevesebb iskola vesz részt. A járásban a felszabadulástól a legtovább fennmaradt felnőttkórus a vecsési volt. A vecsési férfikar 1911-ben alakult. vegyeskarrá 1956 őszén minősítették át. A felszabadulás után járásunk 18 községe közül tudomásom szerint hat községben — Üllőn, Gyomrán, Péteriben, Monoron, Mendén, Vecsésen — működött felnőtt együttes, legtovább és legmagasabb nívón a vecsési vegyeskar. Karnagyai a felszabadulás után a következők voltak: Fodor Zsigmond karnagy, a rádió zenei munkatársa — Bállá Péter, Kodály egyik ma is élő kiváló segítőtársa —, Bogár Ferenc iskolaigazgató, Somogyi Lajos és Valentsik István. Háromszáz fellépés Sok szép eredménye közül a felszabadulás óta, 30 év közel 300 fellépéséből csak a legfontosabbakat sorolom fel. 1948. Orosháza, országos dalosnapok. A versenyen — Kodály Zoltán jelenlétében — a vecsési 50 tagú férfikar lelkesedésével, muzikalitásával, számos országos hírű együttest megelőzve 2. helyet ért el. 1961-ben Bárdos Lajos Kos- suth-díjas zeneszerző Vecsésre látogatott és mint vendégkarnagy vezényelt az együttes élén. 1973-ban községi népdal- verseny — 220 szereplő vett részt ezen — gálaestjén Vass Lajos országos vendég karnagy' vezette az énekkart és nyilatkozott róla felsőfokon. Ezt a gálaestet három rádiófelvétel követte. 1974-ben a kórusok országos minősítő versenyén aranykoszorú fokozatot nyertek. 1975-ben nemzetközi kóruscsere keretében az NDK-ban szerepeltek. Énekeltek a rádióban és a -televízióban. 1976- ban megkapták a „Szocialista Kultúráért” kitüntetést. És a mendeiek? Ez a kiváló énekkar — de az üllői, gyömrői, péteri, monori, mendei kórus is hosszú évek óta nem létezik. Miért? Kovács György Őszi elsők: Gyömrő és Abony Az összevont járási I. osztályú Labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának eredményei: Mende—Abony 6-2, Gyömrő— Ecser 3-0 (játék nélkül), Nagykőrös—Maglód 7-2, Karatetétien—Péteri 0-6, Vasad—Nyáregyháza 0-11, Dánszentmiklós —Ceglédbercel 1-0. Az őszi tabella végeredménye: 1. Gyömrő 13 10 2. Péteri 13 9 3. Nagykőrös 13 8 4. Abony 13 7 5. Bánszentm 6. Mende 7. Ceglédbercel 8. Maglód 9. Nyáregyháza 10. Törtei 11. Vasad 12. Kocsér 13. Ecser 14. Karatetétien 13 13 13 13 13 13 13 13 13' 2 34- 5 21 2 20- 9 20 3 36- 8 18 3 35-13 17 4 21-17 16 4 20-14 15 5 23-13 15 4 24-24 14 4 23-18 13 6 22-24 10 1 »8 20-64 9 2 8 14-24 8 3 10 3-27 1 13 — 1 12 4-40 — Ifjúsági eredmények: Mende —Abony 0-3, Gyömrő—Ecser 3-0 (játék nélkül), Nagykörös- Maglód 9-1, Karatetétien—Péteri 2-7, Vasad—Nyáregyháza 3-0 (játék nélkül), Dánszent- miklós—»Ceglédbercel 2-5. Az őszi tabella végeredménye: 1. Abony 2. Péteri 3. Gyömrő 4. Nagykőrös 5. Maglód 6. Mende 7. Kocsér 8. Vasad 9. Ceglédbercel 10. Dánszentm. 11. Ecser 12. Nyáregyháza 13. Karatetétien 14. Törtei 13 11 1 13 10 2 13 10 2 13 10 1 13 8 1 13 7 2 13 6 — 13 5 1 13 4 2 13 4 1 13 3 1 13 3 1 13 13 1 56- 6 23 1 54-11 22 1 36-12 22 2 66-14 21 4 32-24 17 4 31-17 16 7 27-34 12 7 26-38 11 7 27-25 10 8 19-50 9 9 13-34 7 9 11-34 7 1 1 11 15-67 3 1 — 12 5-51 2 szerint —, akkor Székely méltán érdemelte volna ki a maximális 10-es osztályzatot. Megyei csapataink közül a Sülysáp 2-2-es döntetlent ért el a Dunai Kőolaj ellen, a Pilis viszont hazai pályán 3-0-ra kikapott a Szigetszentmiklósi TK gárdájától, s már hét pont a hátránya az előtte levőtől. Csapataink helyezései a tabellán: 9. Sülysáp 15. Pilis 15 15 465 19-35 11 1 3 11 9-40 5 Befejeződött tehát az őszi szezon valamennyi osztályban. A csapatok csak rövid téli pihenőt tartanak, hogy aztán januárban megkezdjék a téli alapozást hogy tavasszal javítsanak eddigi szereplésük mérlegén. Akik szorgalmasak lesznek, bizonyára nem marad el az eredmény sem. G. J. A Mende—Abony felnőttmérkőzés sztárja kétségtelenül Székely János, a mendeiek 19 éves középpályása volt. Ez a vékonydongájú, szőke fiú a havas talajon olyan játékot produkált, amely még a didergő nézőket is felmelegítette. Ha osztályoznánk a játékosokat — a Népsport szabályai Varrónőket felveszünk Nyáregyháza, Dózsa György út 5. sz. alatti varrodánkba. < Január elsejétől ötnapos munkahét. Jó kereseti lehetőség. A betanítási időre havi bért fizetünk. Jelentkezni lehet a varrodában, 6 és 14 óra között Gondos Györgynénél. Ce-iéd és környéke Háziipari Szövetkezet lSSN 01-33—2631 (Monori Hírlap)