Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-10 / 263. szám
Hangulatos rendezvények Meggyökerező szép szokások s jéjlcozt Az irodának sok a dolga Lassan harmadik esztendeje, hogy a családi és társadalmi ünnepségeket rendező iroda megalakult Albertirsán. Az ilyen, hivatalosan szervezett és mégis bensőséges ünnepeknek nagy múltjuk még nincsen, különösen vidéken nem tapasztalható, ahol most is inkább még a hagyomány dívik. Arról, hogy az albertirsai rendező iroda hogyan munkálkodik, Erős János irodavezető szólt. — Lehet-e summázni az eltelt néhány év tapasztalatát? — Igen. Már vallj mit. A szolgáltatás iránti igény nőtt és maga a szolgáltatás is javult. Gyakorlatilag kialakultak rendezvényformáink. Több közülük olyan, hogy mór az első alkalommal tetszést ara1 tott, szó szerint beilleszkedett a családi elképzelésbe, vagy pontosan, jól illett a társadalmi rendezvényhez. Eltaláltuk a kívánt hangot. Javultak feltételeink, többet tudunk adni, hangulatossá, emlékezetessé tudjuk tenni az eseményt, melynek lebonyolítására megbízást kapunk. Az irodavezető sorolta: ebben az évben 69 házasságkötési ünnepen működtek közre, helyben, Mikebudán, Dán- szentmiklóson, Ceglédbercelen. Volt 23 névadó ünnepség és nyolc ízben kérték kegyeleti szertartáshoz, temetéshez a rendező iroda segítségét. Most a társadalmi rendezvények majd’ minden másodikéhoz kérik segítségüket, szolgáltatásukat. ^ — Van-e az irodának is segítsége? — A tanács, a fenntartó szervek anyagi támogatást adnak. Az úttörőcsapattal jó a kapcsolatunk, a gyerekek szívesen szerepelnek dallal, verssel egy-egy ünnepen. Együttműködünk virágüzletekkel, fényképész szövetkezetekkel, tudjuk a módját és lehetőségét az esküvőiruha-kölcsön- zésnek, a tennivalókról minden ügyfelünket tájékoztatni tudjuk. — A tapasztalatokra építve, milyen terveik vannak? — Mivel egyre népesebb az ünneplő közönség a házasság- kötések alkalmából, gondolni kell arra, hogy a most használatos szép terem csak ideig- óráig lesz megfelelő itt Albertirsán. A három társközségnél ezt még inkább tapasztalni. Segíteni úgy próbálunk, hogy népesebb rendezvényekhez igénybe vesszük a művelődési ház termét, vagy a munkahelyi kultúrtermet. Mondani sem kell, hogy legyen szó akár társadalmi, akár családi ünnepről, nem mindegy, hogy milyen környezetben zajlik. A puritán egyszerűségnek és a díszességnek is van határa. — Maga a szolgáltatás bővülhet-e még? — Színvonalán szeretnénk javítani elsősorban. Szép műsorokkal rendelkező közreműködőket szeretnénk bevonni, többet, mint amennyi közül most választhatunk. Az ügyfelek kezükbe vehetnék a forgatókönyvet, úgy választhatnának a kínálatból, átérezve a majd elkövetkező esemény várható hangulatát. A szolgáltatást is gazdagítani szeretnénk. Igénylik a riportfotó-, a színesfénykép-készítést, a virágrendelést, a meghívó elkészíttetését, az állófogadást, ünnepi ebéd vagy vacsora rendeztetését, zeneszolgáltatást. Szeretnénk minden kívánságnak eleget tenni úgy, hogy a szokások őrzése, a hagyomány tisztelése mellett szintén szépet, újat is adhassunk, a modern igényekhez illőt. Továbbra is célunk, hogy a családi és társadalmi ünnepeket, mint új rendezvényformákat népszerűsítsük: beszéljenek önmaguk helyett, csináljanak reklámot önmaguknak, s így váljon ez a törekvés is előbb-utóbb hagyománnyá. Rideg Györgyi Hiányzott a bíró Komolytalan volt a játék Labdarúgás: A serdülők megyei bajnokságában a bajnoki cím védője, a CVSE előbb gólzáporral nyert a Pilis ellen, majd a következő játéknapon szabadnapos lett. Nem a sorsolás szerint, hiszen Abonyban rangadót kellett volna vívnia, a nagyközségiek ellen. A pályán annak rendje és módja szerint meg is jelentek a csapatok, mégsem játszhattak, mert nem volt játékvezető. Ceglédi VSE—Pilis 12-0 (1-0) A második félidőben beindult a „gólszüret”. A bíró nem is engedte, hogy végigjátsszák a játékidőt, mert a találkozónak — komolytalan játék miatt — korábban véget vetett. Ifjúságiak: a megyei ifjúsági bajnokságban az eddig egy pontot vesztett Dunakeszi mögött kétpontos hátránnyal álló ceglédiek újabb győzelmet arattak, fceglédi VSE—Főt 4-2 (2-2) CVSE: Kenyó — Hegedűs, Gracza, Adámi, Laki (Pusztai) — Kovács. Karai, Dan- kó — Baksa, Malis (Tóth L.), Pálfalvi (Szebeni). Izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzést vívtak a csapatok. Előbb a vendégek találtak be kétszer is a kapuba, majd még nagyobb sebességre kapcsoltak a hazaiak, s lelkes, h&'.'tos játékkal a maguk javára fordították a végeredményt. Góllövők: Baksa (2), Pálfalvi, Karai. Jók: Adámi, Kovács. Karai Felnőttek: a megyei bajnokságban „ismételtek” a Ceglédi VSE labdarúgói. Ellenük a fótiak 1-0-ra vezettek, innen sikerült fordítani: Ceglédi VSE—Főt 2-1 (1-1). Javuló játékot mutattak a ceglédiek. Volt erejük arra, hoigy a gvors és váratlan — 3. percben szerzett — vendéggól után még nagyobb erővel támadjanak. Az első óriási helyzetet Varga hibázta el, amikor csúnyán fölé és mellé lőtte Fekete T. „forintos” labdáját. Sérüléséi még nem heverte ki teljesen, mégis vállalta a játékot a csapat középhátvédje. Petró. Szerencsére, hiszen a CVSE az ő góljával egyenlített, a 29. percben. Szünet után nagy küzdelmet vívtak a csapatok, a vendégek elsősorban védekeztek, de nem mondtak le arról sem, hogy újabb gólt szerezzenek. Ez nekik nem sikerült, Fekete Tibornak viszont igen, aki bombagólt ragasztott a kapu jobb felső sarkába. Ezzel a találattal a Vasutas megérdemelt győzelmet aratott. U. L. A PEST MEGYEI HÍRLAP CEGLÉDI JÁRÁSI ÉS CEGLÉD VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA XXV- ÉVFOLYAM, 263. SZÄM 1981. NOVEMBER 10., KEDD Répafej, kukoricaszár, szalma Hasznosítják a melléktermékeket Segít a takarmány-kiegészítő Villany a tanyán Áram fut a vezetékben Űj, kisfeszültségű elektromos elosztóhálózatot építtetett a ceglédi Lenin Tsz az Ugyerszél dűlőben, valamint az onnan leágazó 3., 4., 5. és 6- számú dűlőkben, a tsz-tagok számára. Hasonló hálózat készült el a Mizsei úti, kerületi üzemegység transzformátorállomásától a Nagy Pál dűlőn át, Papp Ambrus tanyájáig, 500 méter hosszan. A villanyhálózatot november 10-én feszültség alá helyezik. Felhívják a lakosság figyelmét, hogy a felsorolt létesítmények vezetékeit megközelíteni, érinteni életveszélyes és tilos; Halálos balesetet okozhat. Pest, Bács és Szolnok megye agrárszakembereinek részvételével a mezőgazdasági melléktermékek hasznosításáról,, valamint kisebb költséggel járó marhahizlalásról tanácskoztak a minap az abonyi József Attila Tsz-ben. Eszi a jószág Dr. Dorman Miklós, az Országos Takarmányozási és Állattenyésztési felügyelőség osztályvezetője a melléktermékek felhasználásának lehetőségeiről beszélt. Elmondta, hogy a VI. ötéves terv során az állattenyésztés hozamait — a költségek jelentős növekedése nélkül — csak a takarmány- gazdálkodás átszervezésével, több takarmány előállításával lehet fokozni. Az egyik lehetőség a melléktermékek hasznosítása, közülük is a répafej, kukoricaszár és szalma a legalkalmasabb. Ezek mindegyikét fel tudják használni a gazdaságok a növendék, a húsmarha, valamint a juhtenyésztésben, sőt a szarvasmarha-hizlaláshoz is. Mivel az országban évente 10 millió tonna gyűlik össze ezekből a melléktermékekből, nem mindegy, hogyan gondoskodunk betakarításukról és tárolásukról. Agrolánggal tüzelnek Pásztor Pál, a József Attila Tsz elnöke a melléktermékek gazdaságon belüli hasznosításának tapasztalatairól beszélt. A szövetkezet az állattenyésztés nagymérvű fejlesztését irányozta elő, ezért fontos a takarmánymennyiségnek a melléktermékek felhasználásával való növelése. Mivel a gazdaság 800 hektáron termel kukoricát, így elsősorban az ebből származó melléktermék hasznosítása a döntő. Erre utal a következő néhány adat is: 1978-ban tizennyolc, 1979-ben nyolcvan és ebben az évben eddig 120 vagon kukoricaszárat takarítottak be. A korábMindenkinek jutott hely , ,1 r] v . • ban pusztulásra ítélt növényi részt elsősorban szarvasmarhák takarmányozására használják fel, de miután a kukoricaszár energiatartalma is nagy, a takarmányszárításhoz épített, úgynevezett Agroláng kazánban is ezzel tüzelnek. Jelentős mennyiségű olajat tudnak így megspórolni. A gazdaságban a növény tarlója sem vesz kárba, mert ezer juhuk sokáig jól legelget rajta. A területet körülkerítik, és a jószágokat ideiglenesen oda telepítik. Eddigi tapasztalataik szerint ez ugyancsak gazdaságos megoldásnak bizonyult. Mert gazdaságos Sajnos a melléktermék-hasznosítás során sok nehézséggel kell szembenézni. A kukoricaszár betakarítása egybeesik a termékbegyűjtéssel, továbbá a kukoricatörő gépek nem alkalmasak a szárvágásra. Erre mielőbb megoldást kellene találni, mert ha ez sikerül, a húsmarhák 70—80 százalékának takarmányozását könnyen megoldhatnák. Igazán csak így lehet gazdaságos az állattenyésztés anélkül, hogy a növénytermesztés hátrányba kerülne. A világviszonylatban mindinkább elterjedt Rumensin takarmánykiegészítő hatékonyabbá teszi a hízómarháknál a takarmány energiává történő átalakítását. Bizonyítást nyert, hogy Rumensin alkalmazása esetén adott mennyiségű takarmányból több húst lehet elő. állítani, mint nélküle. Dr. Juer- gen Strauss NSZK-beli állatorvos a szer hatásáról, dr. Chirsta Abhar osztrák agrármérnök, közgazdász pedig használatának gazdaságosságáról tartott előadást. A Rumensint ez év májusától alkalmazzák hazánk egyes gazdaságai, többi között a kőcsert Petőfi Tsz. A készítmény hatásával kapcsolatos helyi tapasztalatokat Horváth Géza, a szövetkezet munkatársa ösz- szegezte. Az előadásokat követő felszólalások után az ösz- szegyűlt mezőgazdasági szakemberek megtekintették a vendéglátóknál a melléktermék-betakarítást és megnézték az Agroláng kazánt, üzemelés közben. Gy. F. Aladdin és a csodalámpa Meseelőadás hangzik el a ceglédi Kossuth Művelődési Központban november 11-én délelőtt 10 és délután 15 órai kezdettel. Az Aladdin és a csodalámpa című mesejáték kerül színre. Fesztiválfilmek A szovjet filmek fesztiválja alkalmával novemberben a ceglédi Szabadság Filmszínház a Katasztrófa földön, égen című kétrészes, a Hét különleges megbízott című kalandfilmet, a Cirkusz című filmalkotást és az Oscar díjas, Moszkva nem hisz a könnyeknek című kétrészes sikerfilmet' mutatja be. Pedagógiai füzetek Nevelőknek a nevelésről Előadáson hangzott el Szélesebb körű kitekintésre, az oktatás új és követésre méltó módszereinek elterjesztésére, a tapasztala tök kicserélésére teremt alkalmat az a megyei kiadvány, amely Pedagógia Zsámbéktól Abo- nyig címmel jelenik meg. Legfrissebb számában azoknak az előadásoknak a szövege látott napvilágot, amelyek a Pest megyei pedagógiai napok ceglédi rendezvényén hangzottak el. Kiskun Farkas László Mit Négy csoportban, több mint száz kisgyermekkel foglalkoznak a csemöi óvodában. A községben minden indokolt igényt ki tudnak elégíteni. Apáti-Tóth Sándor felvétele Ezüstkoszorús brigád Ötlettel! gépszerkesztők Újításuk sokat ér Néhány évvel ezelőtt az ÉVIG ceglédi gyáregységének vezetősége elhatározta, hogy a szerszám- és célgépgyártás fejlesztésére létrehoz egy szerszámszerkesztő csoportot. Tágas és világos helyiségben dolgozik a héttagú bnigád, melynek átlagos életkora csupán 27 év. A mómökökbőil és technikusokból álló gárda évek során kovácsolódott ennyire össze, és vált ütőképes csapattá. A csoport vezetője Égerházi László, aki lendületes munkájával és szakértelmével nyerte el az ott dolgozók bizalmát. — Munkánk a külső szemlélő számára nem tűnik változatosnak, de bátran mondhatom, hogy mindenért kárpótolnak bennünket a jól működő gépek — mondotta. — Ez az értékmérő, hogy mennyire dolgoztunk pontosan, lelkiismeretesen. A csoport munkáját a n.űszaki fejlesztés határozza meg. A megkapott feladatok ki dolgozását megbeszélés előzi meg, és csak ezután foglalkozunk egyénenként a feladatokkal. A legegyszerűbb készülék szerkesztése is ugyanolyan figyelmet igényel, mint egy komplikált célgép kivitelezése. A feladatok elvégzéséhez szükséges idő 1—2 naptól több hónapig terjedhet. Az ÉVIG által forgalmazott termékek, készülékek szerszámkonstrukciói. a mi asztalunkról kerülnek le. Seleit- mentes munkára törekszünk! A szerkesztő csoport jelenleg egy új típusú VZ 80—90-es villanymotor készülékein dolgozik. Az ezüstkoszorús brigád aktívan részt vesz a gyár életében. A Ceglédi ősz keretében rendezett komplex szakmai versenyen, a szerszám- műhely fiatal szakmunkásaival karöltve, két csapatot is indítottak, amelyen Bakos György és Kottlár Ferenc második, Égerházi László és Ladányi László csapata harmadik helyezést ért el A csoport tagja Kottlár Ferenc újítási előadó, aki elmondta, hogy jól zárták az évet. Az egymillió forintos megtakarítás háttere 12 ötlet, s ezek közül kiemelkedik a Hidasi Dezső által benyújtott újítás, amely az ipari gyémántok felújítására vonatkozik. G. Gy. tehet a magyartanár? című korreferátumának közreadásával kezdődik a füzet, majd a tehetséggondozással, a falusi és városi hat-tíz év közötti gyermekolvasókkal foglalkozik. Beszámoló ismerteti, hogy milyen gyermekvédelmi munkát végeznek a tanítójelöltek Zsámbé- kon. Mazula Sándorné Gondolatok az integrált anyanyelvi nevelésről címmel adta közre kutatási eredményeit. A tanítóképző főiskola zsámbéki gyakorló iskolájának törekvéseiről is olvashatnak a nevelők. A kiadványt Szabó Alfréd, a városi tanács művelődés- ügyi osztályának vezetője szerkesztette, aki a Magyar Pedagógiai Társaság Pest megyei tagozatának titkára. KÖZLEMÉNY Vállalatunk a Ceglédi Ssz ’81 programsorozatában október 3-án TÖRÖKVACSORA-ESTET rendezett Cegléden, a Kossuth Étteremben. Sajnálatos módon a táncművész- nők gépkocsiját a Monori-erdőtől műszaki hiba miatt Pestre kellett vontatni. Kérjük azokat a kedves vendégeinket, akik még a belépőjegyüket az üzletvezetőnél nem váltották vissza, szíveskedjenek az éttermet felkeresni, hogy a műsorjegyek ellenértékét rendezni tudjuk. Szíves elnézésüket kéri a I-est megyei Vcndéglátóipari V. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak. akik felejthetetlen jó férjem Dobos Sándor temetésén megjelentek. sírj éra virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmamat részvétükkel enyhítették. Külön kör szönetet mondok a Május 1. Ruhagyár ceglédi gyáregység vezetőinek és dolgozóinak segítőkészségükért és részvétükért, özv. Dobos Sándorné. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó NDK gyártmányú panorámás piros mély gyermekkocsi. — Cegléd. Toldi utca 7. Eladó bontásból származó régi, nagyméretű tégla, kb. 15 ezer darab. Érdeklődni lehet 17 óra utá.n Antal Sándornál. Abony, Szövetkezet út 65. Orosz nyelv tanításé' vállalom. Érdeklődni lehet Cegléd, Kozma Sándor utca 3. IV. 2. Hétfőtől péntekig 17- 19 óra között. HIRDESSEN A CEGLÉDI HÍRLAPBAN I Gyermekszobabútor eladó. Cegléd, Vörösmarty tér 6. szám. Eladó 2 szobás családi ház. Cegléd, Beloiannisz utca 14. szám. — Érdeklődni lehet: Szövetség utca. 3. szám, ri/6. II. emelet 42. — Tassiéknál. ISSN 0133—2500 (Ceglédi Hírlap)