Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-04 / 259. szám

6 1981. NOVEMBER 4., SZERDA KupaídfMás Á hétközi mérkőzésekkel, a különböző európai kupák má­sodik fordulójának visszavá­gójával a BÉK-ben és a KEK-ben kialakult a nyolcas mezőny, míg az UEFA Kupá­ban, amelyben ez évben még egy fordulót lebonyolítanak, a tizenhatos döntőig jutnak. A magyar labdarúgást már csak a Vasas képviseli a KEK-ben, eléggé reménytelen helyzetből, 0-2-ről áll ki a mai Liege-i mérkőzésre A szombathelyi Haladás a KK-ban szerdán 14.'30-kor, Eszak-Olaszországban lép pá­lyára a világhírű AC Milan ellen. Az újabb kiírású Kö­zép-európai Kupában négy együttes játszik körmérkőzést. Az első fordulóban meglepe­tésre a Vitkovice otthonában 2-1-re legyőzte a Milant. míg Szombathelyen a Haladás, magabiztos 4-2 arányú győ­zelmet aratott a jugoszláv Osijek ellen. Innen-onnan • A Körcsarnokban szerdán, 16 órakor kezdődik a Honvéd XXI. nemzetközi ökölvívótornája. Az előrejelzések szerint 13 vendég­ország 88 versenyzője mellett 30 élvonalbeli magyar lép majd szo- rítóba. • A Nemzetközi Súlyemelő Szö­vetség rendezésében az év utolsó nagyszabású nemzetközi eseményé­re kerül sor november 14-én,, Bécsben. Az idei Világ Kupa zár­ró fordulója a súlyemelő csillagok felvonulása lesz. A parádés 12-es mezőnyben egy magyar lesz, Só­lyomvári János személyében, aki, mint* az elmúlt évi madridi gála győztese kapott meghívást a bé­csi eseményre. • Brassóban szerepelt a ma­gyar férfi és női tekeválogatott. A férfiak mindkétszer nyertek, a nők ugyanannyiszor kikaptak. Hétpertes bírói ráadás Kartalon A vasárnapi, a 11. fordulóig még öt hazai veretlen volt a megyei I. osztályú labdarúgó­bajnokságban. Dabas és Iklad veresége miatt számuk há­romra csökkent. Dabason a két újonc találkozóján a lis­tavezető Szigetszentmiklósi TK 1-0-ra nyert. Ez „papírfor­más” eredmény, bár tudósí­tónk szerint a játék alapján a döntetlen valósabb lett vol­na. Az Iklad kisiklására keve­sebben számítottak, főleg ar­ra nem, hogy 4-1-es vereséget szenved a gödiektől. A vendégek ezzel alaposan visszavágtak az elmúlt évi ikladi 4-2-es kisik­lásért. Cegléden is „fordított” ered­mény született. Az elmúlt baj­nokságban a lila-fehér ven­dégek 2-0-ra győztek, most 2-1-es hazai siker született. S nem is akármilyen találatok­kal. Az első: Petró szögletet követő remek fejesgóljából esett, a másodiknál Fekete T. talált a kapu jobb felső sar­kába. Mint bevezetőben említet­tük, már csak három hazai veretlen van: a Dunai Kőolaj 100 százalékos teljesítménnyel, a Göd és a Tápiószentmárton. A mártoniak legutóbb erős el­lenféllel szemben folytatták jó otthoni sorozatukat, a Dunai Dány és Hernád duplája Törökbálint Újfalu nyomában A megyei II. osztályú labdarúgó­bajnokságban szinte minden for­dulóra jut váratlan, eredmény meglepetés. Az A-csoportban a listavezető Vecsés Hernádon el­vesztette veretlenségét, de to­vábbra is vezet. A hernádiak jó formájukat legutóbb Vácszentlász- lón is bizonyították, 2-l-re győz­tek. Hozzájuk hasonlóan a Dány is győzelemmel vette a legutóbbi két akadályt. A ,,béseknél” az éllovas Sziget­újfalu immár második vereségét szenvedte eL Szorosan nyomában van az ötödik helyről felzárkó­zott Törökbálint. Érdekesség, hogy a Szokolya a 7-l-es buda- /örsi vereségét követően* 6-0-ra győzte le a diósdi együttest. A Budaörs fölényes sikere után alul maradt a sereghajtók sorába szá­mító Dunavarsánytól. A-csoport X. forduló. Tápiószecső—Monor 1-1, Tápiószele—Bag 2-1, Hernád— Vecsés 3-1, Bugyi Tsz SK—Vác- szentlászló 2-1, Alsónémedi—Dány 1-6, Üllő—Farmos 2-1, Aszód—Al- bertirsa 2-2. XI. forduló. Vecsés—Tápiószele 7-1, Bag—Tápiószecső 2-0, Albert- irsa—Üllő 2-2, Farmos—Alsónéme­di 3-2, Dány—Bugyi Tsz SK 1-C, Vácszentlászló—Hernád 1-2, Monor —Aszód 0-1. B-csoport X. forduló. Esze Tamás SE— Dunavarsányj VSK 4-1, Pomáz— Törökbálint 1-2, Halásztelek—Du- Daharaszti 3-3, Szigetmonostor­Perbál 2-0, Szigetújfalu—Vácduka 5-0, Diósd—Verőcemaros 2-2, Bu­daörs—Szokolya 7-1. XI. forduló. Dunaharaszti—Po­máz 3-2, Törökbálint—Esze Tamás SE 2-1, Szokolya—Diósd 6-0, Verő­cemaros—Szigetújfalu 3-1, Vácdu­ka—Szigetmonostor 1-0, Perbál- Halásztelek 5-2, Dunavarsány—Bu­daörs 2-1. A-csoport 1. Vecsés 11 9 1 1 38-15 19 2. Hernád 11 8 1 2 28-12 17 3. Dány 11 7 2 2 28-11 16 4. Bag 11 6 3 2 25-13 15 5. Üllő H 7 1 3 30-20 15 6. Tápiószele 11 7 1 3 19-17 15 7. VácszentL 11 5 1 5 27-19 11 8. Monor H 3 2 6 18-17 8 9. Bugyi Tsz SK H 2 4 5 10-16 8 10. Alber társa H 2 3 6 22-28 7 11. Aszód H 2 3 6 12-22 7 12. Tápiószecső 11 3 1 7 10-21 7 13. Farmos 11 3 8 12-40 .6 14. Alsónémedi 11 1 1 9 16-44 3 B-csoport 1. Szigetújfalu 11 7 2 2 34-10 16 2. Törökbálint 11 6 3 2 15-10 15 3. Szokolya 11 6 2 3 24-21 14 4. Verőcemaros H 4 5 2 19-14 13 5. Esze T. SE H 5 2 4 24-17 12 6. Diósd H 4 4 3 19-13 12 7. Halásztelek íi 4 4 3 23-19 12 8. DMTK H 4 4 3 18-21 12 9. Budaörs H 5 1 5 29-19 11 10. Vácduka ii 3 5 3 12-16 11 11. Sz.-monostor H 4 2 5 16-22 30 12. Dunavarsány 11 2 3 6 14-24 7 13. Perbál 11 3 1 7 13-22 7 14. Pomáz 11 1 ■ 10 11-43 2 Tippel: Schaffner Antónia Női tippelő még nem volt. Most rendhagyó módon a gyengébb nem következik, La­dányiné Schaffner Antónia sportága is rendhagyó: ma­ratonira vált át a Soroksári VOSE hosszútávfutója. A 42 kilométeres út a nők közé is be­tört, olimpiai számmá lépett elő. A pályafutását a Vasasban kezdő atléta tavaly 3000 méteren szerzett bajnoki aranyér­met, Dunakeszin pedig, akárcsak 1980-ban, idén is országos első lett mezei futásban. Edzője, a férje, az ö irányításával gyakorol, teszi meg a napi 25—30 ki­lométeres penzu­mot. A főváros környéke kitűnő terep, így „járatos” Budakeszi és Páty térségében, a má­sik oldalon pedig Alsónémedi kör­nyékén. Hogy a maratoni nem* a nőknek való? Bio­lógiai vizsgálatok szerint alkatilag, fizikailag alkal­masabbak erre, mint a férfiak — mondotta. S, hogy a tippelés meny­nyire megy? Íme: Mérkőzések Lehel SC—Eger Szabó L. SE—Debreceni Kinizsi BKV Előre—Pénzügyőr Spitők—Váci Izzó Sopron—Bauxitbányász Pécs—Szekszárd Cesena—Fiorentlna Genoa—Juventus Roma—Bologna rorino—Napoli Udinese—Intern azionale Pescara—Sampdoria pistoiese—Lazio pótmérkőzések Cremonese—Pisa Lecce—Spal Verona—Palermo __ „ - . S A .- Schaffner Antónia, KS.t Képes Sport, Sf. tfői Hírek, PmH.: Pest megyei Hírlap. S. A. KS. Sf. HH. PmH. X 2 2 1 x 2 2 1 2 1 X x 1 2 1 x 2 x 2 X 2 2 x 2 x x 2 2 x x 2 1 X 1 2 1 x x 2 1 X x 1 X 2 x 2 2 x X 1 x X 1 x X 1 X X 2 x 2 x 2 x 2 2 x 2 2 2 1 1 1 X 1 1 x 1 1 x X 1 1 x x 1 x 2 2 2 x 2 x 2 1 X X X 2 x X x 1 X 1 1 2 1 1 1 X X 2 x 2 x 2 1 1 X 2 1 1 1 1 1 X X x T Kőolajt 1-0-ra verték. A ven­dég battaiak az elmúlt évben sem tudtak nyerni: 1-1-es döntetlen vblt Tápiószentmár- tonban. Érdekes a focihistóriában lapozgatni: vajon milyen ered­ményt hozott egy-egy meccs korábbi mása. A mezőny vál­tozása miatt a 11. forduló nyolc mérkőzéséből csak öt­nek volt előzménye. Ezek so­rába tartozik a már említett ikladi, ceglédi és tápiószent- mártoni találkozó mellett a Kartal—Dufiavarsány mérkő­zés. Akárcsak az elmúlt eszten­dőben, most is hazai győze­lem született Kartalon. Akkor 2-0 volt, most 3-2, nem is akármilyen körülmények kö­zött. „ A két hazai játékos kiál­lításával és jó néhány sár­galapos figyelmeztetéssel tarkított küzdelem hét perccel tovább tartott. Az első félidőt négy, a másodi­kat három perccel toldotta meg Bokor játékvezető, a ki­állítások, sérülések miatt. Ugyancsak volt „előzmé­nye” a 3-2-re végződött Süly­sáp—Gödöllő meccsnek. Az elmúlt három esztendőben meglehetősen változatosak vol­tak az eredmények. A tavalyi sülysápi siker mellett, egy döntetlent és egy gödöllői győ­zelmet jegyez fel a krónika. A mérkőzésről egyébként azt hallottuk; a Sülysáp többet, de a Gödöllő veszélyesebben támadott, s akár. döntetlen is lehetett volna. A Dunakeszi Vasutas ala­posan rákapcsolt. A legutóbbi négy akadályt sikerrel vette, a vasárnapi Pilisvörösvár elle­nit 7-l-es győzelemmel. A dunakeszi csatárok harminc találatnál tarta­nak. Eggyel kevesebbet lőtt az SZTK, amely két 6-0-ás győ­zelemmel is büszkélkedhet. A két gólgyáros csapat vasárnap szembe kerül egymással az SZTK—Dunakeszi találkozón. A forduló válogatottja tu­dósítóink jelentései alapján a következő: Aszódi a mezőny legjobbjaként került be az együttesbe. Aszódi (Tápiószentmárton) — Kiss I. (Dunakeszi), Szilá­gyi (Dunakeszi), Ladányi (SZTK), Nagy (Kartal), An­gyal (Iklad), Kosztyu (Dabas), Mészáros (Göd), Kovalik (Göd), Kellner (Tápiószent­márton), Fekete T, (Cegléd). — Reitter — Újpesti Juhikum Az Ü. Dózsa 1985-ben ünnep­li a lila-fehér klub fennállá­sának 100. évfordulóját. A cen­tenárium alkalmából a klub megjelenteti a „Száz év lila­fehérben” című kiadványát, valamint filmet készít az el­múlt időszak kiemelkedő sport­embereiről, olimpiai, világ- és Európa-bajnokairól, sporiered- ményeiről, eseményeiről. To­vábbá centenáriumi kiállítást rendez. A klub vezetése kéri mind­azok jelentkezését, támogatá­sát, akik az UTE (Újpesti Tor­naegylet), BRE (Budapesti Rendőregyesület), a Bp. D>:sa és az Ü. Dózsa sportolóiról, ha­zai és nemzetközi sportered­ményeiről, fotóval, oklevéllel, emléktárggyal, régi kiadvány­nyal, írásos anyaggal, érem­mel, tiszteletdíjjal, s egyéb, az egyesületre vonatkozó tárggyal rendelkeznek, és azt az Ü. Dó­zsa Sportklub rendelkezésére kívánják bocsátani, eladni vagy kölcsön adni szándékoz­nak, jelentkezzenek írásban vagy személyesen, esetleg te­lefonon Läufer Róbertnál, 1067 Budapest, Eötvös utca 7. (el­nöki titkárság). Telefon: 228-346. Karpov Meranóróf Már megnyerhettem mfim Sportfogadás, HH.: Második hónapjába lépett a Karpov—Korcsnoj sakkvilág- bajnoki páros mérkőzés soro­zata az olaszországi Meranóban. A világbajnoki cím védője, Anatolij Karpov fölényes, 4-1 arányú vezetése birtokában rendszeresen arra is' időt sza­kít, hogy kielégítse az újság­írók kíváncsiságát. Legutóbb érdekes beszélgetést folytatott a Reuter hírügynökség munka­társával. — Ha a 6. játszmában nem követem el, a függőben hagyás előtt azt az emlékezetes nagy hibát, már befejezhettem vol­na a páros meccset — jelen­tette ki nagyon határozottan Karpov. — 35 percem volt, mégis gyorsan húztam meg az utolsó, vesztő lépést. A világbajnok jócskán elma­rasztalja kihívóját, Korcsnojt: — Ellenfelem a 8. .és a 9. játszmában több ízben is sér­tegetett, egyáltalán nem civi­lizált módon viselkedik velem szemben. Ami azt illeti, pon­tosan tudom, miből táplálkozik ellenszenve. Kortársai — Tál és Szpasszkij — után bizonyá­ra úgy érezte, neki kellene kö­vetkeznie a világbajnokok so­rában, és én ismételten meg­akadályozom őt ebben a tervé­ben. Karpov ellenfelének emberi gyengéi mellett tárgyilagosan szólt annak szakmai tudásá­ról. —' Bár az 1974-es világbaj­noki döntő mérkőzésünkön is nagyon szoros csatát vívtunk, mégis úgy érzem, Korcsnoj az 1978-as világbajnoki döntőben, a Fülöp-szigeteki Baguióban futott fel élete legnagyobb for­májára. Itt, Meranóban gyen­gébben játszik, ami eddig megkönnyítette a dolgomat. ★ Kedden alig egy fél óra le­forgása alatt fejeződött be a 12. játszma, a 47. lépésben döntetlenül végződött. Ezúttal mindössze 6—6 lépést tettek meg az ellenfelek, a sötéttel Versenyszünnapon Karpov-pihenő a szálláshely teraszán játszó Korcsnoj döntetlen ajánlatát Karpov elfogadta, így sorrendben egymás után a harmadik döntetlen született. Karpov változatlan 4-1-re vezet, a 13. játszmára csütörtö­kön kerül sor. Kuti nélkül A röplabda NB II nyolca­dik fordulójában a KKFSE férficsapata Budapesten, a műegyetemistákkal találko­zott. MAFC—Kossuth KFSE 3-0 (9, 7, 12) KKFSE: Tári, Bukri, Poda- ni, Kovács, Kása, Zsidei. Cse­re: Thurzó, Harcos, Bíró, Nagy J. Edző: Podani István. A legjobb előkészítő játéko­sa, Kuti nélkül felálló Pest megyei csapat csak a játsz­mák szorossá tételére volt ké­pes a veretlen műegyetemiek­kel szemben, így a harmadik­ban öt mérkőzéslabdát (!) is hárított. Jó: Bukri, Kovács, Tári. Stein terve VB-elsők a csop Jock Stein, a skót labdarúgó válogatott szakvezetője Spa­nyolországban szállást keres a VB-döntőbe jutott skót válo­gatottnak. Közben természete­sen nyilatkozik is a csapat esé­lyeiről a közelgő VB-döntőröl. A legérdekesebb kijelentése, hogy olyan tervet terjeszt elő a szervezőbizottságnak, misze­rint az -eddigi világbajnok együttesek a csoportok élére kijelölt csapatok, így az NSZK, Argentína, Brazília, Olaszor­szág, Anglia, és a rendező Spa­nyolország. Hírügynökségi jelentések szerint Stein eléggé „meré­szen” tervez, hiszen Angliának még- meg kell küzdeni egyálta­lán azért, hogy ott lehessen a XII. VB-n, de könnyen elő­fordulhat az is, hogy 1974. és 1978. után most már harmad­szor hiányzik majd a brit csa­pat a világversenyről. APRÓHIRDETÉSEK Személygépkocsi után­futók és lakókocsik gyártásához jó képes­ségű fiatal szerkezeti-, gép-, lemezlakatost és fényező szakmunkáso­kat felveszünk. Jelent­kezni lehet: AATG Dunakeszi. Alagi-ma- jor, Ipari üzemében. Tel.: 692-184 vagy Du­nakeszi 41-248. Részlegvezető munka­körbe felveszünk épü­let- és műszaki fény­képezés, ill. tárgy- és riportfotó területén jártas fényképészt. — Jelentkezés: részletes szakmai tevékenység leírásával „Szervezési készség 5030” jeligére az újpesti hirdetőbe. Fóti Béke Mgtsz fel­vesz gyakorlott gép­írót. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Cím: Főt, Szabadság u. 15. __________________ Az onnal felveszünk gyakorlattal rendelke­ző képesített könyve­lőt és gépíró munka­erőket. Fény-Szöv. Bp. VI., Bajcsy-Zs. út 47. szám.______________ Sz íneslaboratóriumoa szakmai gyakorlattal, veztési ismeretekkel rendelkező fényképész szakembert felveszünk. Jelentkezés: részletes szakmai tevékenység leírásával . „Vezető munkakör 5570” jelige-, re az újpesti hirdető­be. Kereskedelmi osztá­lyunkra felveszünk megrendelés bonyolító munkaerőt. Fény-Szöv. kereskedelmi osztály, Bp. VI., Népköztársa­ság u. 38. XVI. KÉR. EGYESÜLT ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET FELVESZ KŐMŰVES, FESTŐ, ASZTALOS, LAKATOS, VÍ7-ftA7­KÖZPONTIFÜTÉS­SZERELÖ, VILLANY­SZERELŐ, SZAK-, BETANÍTOTT ÉS SEGÉD­MUNKÁSOKAT, RAKODÓKAT, KUBIKOSOKAT, ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST, lakásépítő főépitésvezető mellé, ÉPÍTŐIPARI MŰVEZETŐT, ÉPÍTŐIPARI TECHNIKUST ELŐKÉSZÍTŐNEK, valamint KALKULÁTORT. Jelentkezés: Budapest XVI., János u. 175., telefonszám: 636-266, 630-027, 630-069, fizikai munkakörbe: fnunkaügyi osztály, nőm fizikai munkakörbe: személyzeti vezető. Részlegvezető mun­kakörbe felveszünk épület- és műszaki fényképezés, ill. tárgy- és riportfotó területén jártas fényképészt. — Jelentkezés: részletes szakmai tevékenység leírásával „Szervezési készség 5569” jeligére az újpesti hirdetőbe. Gödöllő központi mun­kahelyünkre felve­szünk lakatos, gépsze­relő, autószerelő szak­munkásokat, betanított és segédmunkásokat. Budaörsi építési mun­kahelyünkre felveszünk kőműves, ács-állvá­nyozó, vasbetonszerelő, csőszerelő, hegesztő, szak- és betanított munkásokat, valamint kubikos brigádokat. Szállást, étkezést, uta­zási költséget biztosí­tunk. Jelentkezni le­het a Középmagyaror­szági Közmű- és Mély- éDítő Vállalat, Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. sz., munkaerő-gazdál­kodásán. Kéziszerszámgyár pre­cíziós gyáregysége azonnali felvételre ke­res : kovács szak- és betanított munkásokat, kezdőket betanítunk. Kereseti lehetőség 4000 Ft-tól 6000 Ft-ig. Ér­deklődni lehet szemé­lyesen : Budapest X. kerület, Kápolna u. 27 —29. vagy az 572-155/904 telefonszámon. _______ Jo gasz házaspár főál­lásban mindenféle ügy­intézést vállal gépko­csival telefonnal. „Bár­hol, bármikor 277 857” jeligére a Felszabadu- lás téri hirdetőbe. Kutatóintézet beton- laboratóriumába férfi­dolgozót keres fizikai munkára, szentendrei (Békásmegyerhez kö­zeli) telephelyre. Je­lentkezés : Szentendre, Dózsa Gy. út 26. ÉTI betontechnológiái osz­tály._______________ Mu nkát keresők, n- gyelem! A Cement- és Mészművek Váci Gyá­ra — népszerű nevén a DCM — munkaerő­ket keres az alábbi munkakörökbe: női és férfi betanított munkás, segédmun­kást, szakmunkás: la­katos, forgácsoló, cső­szerelő, kőműves. Ad­minisztratív munka­körbe: gyors-gépíró. A gyárban 6 hónap alatt cementipari szak­munkássá képezzük. Vidéki dolgozók részé­re munkásszállást biz­tosítunk. Munkáslakás építési akció, .kulturá­lis/ sportolási lehető­ség, továbbtanulást tá­mogatjuk. Üdülési le­hetőségek belföldön és külföldön. Magas ke­reseti lehetőség. Jöj­jön, legyen a munka­társunk! Jelentkezni lehet a gyár munka­ügyi csoportjánál munkanapokon 7 órá­tól 15 óráig. 1982. jan. 1-től minden szombat szabad! Tmk-üzembe és ex­portcsomagoló részle­günkbe csoportvezető­ket keresünk. Jelent­kezéseket kérjük írás­ban „Komoly munka­erő 5246” jeligére a Felszabadulás téri hir­detőbe. _______________ A LATI Közös Válla­lat azonnali belépésre keres keverőüzemi dolgozót, állatgondo­zót és traktorost. Jó kereseti lehetőség, ja­nuár l-től minden szombat szabad. Je­lentkezni lehet: LATI Közös Vállalat Gödöl- lő, Táncsics M. út. Cegléd Városi Tanács Kórház-Rendelőintézet (Cegléd, Törteli út 1—3."» alkalmaz fűtés­szerelő szakmunkást. Érdeklődni lehet a mű­szaki osztályvezető- nél. Bútoripar! gyártási Ismerettel rendelkező faipar! mérnököt és faipari technikusokat gyártáselőkészftő műszaki munkakörök betöltésére, valamint gyakorlott, képesített árkalkulátort keresünk felvételre. Cím: X., Maláta u. 31. Tel.: 574-299. Felveszünk rádió-, tv- háztartási kisgépszere­lőket, hűtőgépjavító* kát, olajkályha-szere- lőket szövetkezeti tag­nak, átalánydíjas szer­ződéssel. Helyiségei felszerelést, átképzést biztosítunk. Gépkocsi­val rendelkezőket előnyben részesítjük Szentendrei Szolgálta­tó és Ipari Szövetke­zet, Szentendre, Pan­nónia ti. 10. szám. Szövetkeztünk azonna­li belépéssel felvesz víz-gázszerelő, hegesz­tő, központifűtés-sze­relő, bádogos és tető­fedő szakmunkásokat, betanított és segéd­munkásokat, ezen szakmában egész bri­gádokat. „Csak Buda­pest területén dolgo­zunk 3606” jeligére a Felszabadulás téri hir­detőbe. ADAS­mVitel öthónapos vemhes te­hén eladó, jó tejelő. Érdeklődni lehet: Ceg­léd, Külső-Mizsei úti terményboltban. Eladó 2 szoba, kony- hás családi ház. Pilis, Munkácsy M. u. 24. szám alatt. Érdeklődni lehet Bence Jánosné, Pilis. Akácfa u. 8. 16 óra után vagy hét vé­gén. __________________ CN-es és ZF-es Tra­bant eladó. Bag, Vörös Hadsereg út 7. Budapesthez 10 km-re, Alsónémedin két kü­lön bejáratú lakás -f 300 n.-öl rendezett kertes családi ház sürgősen, tehermente­sen, beköltözhetően eladó. Megtekinthető mindennap: özv. Szlo- vicsák Lászlóné, Alsó­némedi, Széchenyi út 94. sz. Gödöllőn 3 éves kis­gyermekkel fürdőszo­bás albérletet kere­sünk. „BAG PMH 61 634” jeligére a ki­adóba. PÉCEL—ISASZEG ÁFÉSZ 1982. január l-től versenypályázat útján átalánydíjas szerződéses vállalkozásba adja a következő üzleteit: 3. sz. Italbolt Isaszeg, Aulich utca 1. 8. sz. Cukrászda Pécel, Baross utca 8. 4. sz. Sport-vendéglő Pécel, Erzsébet-sétány 35. 9. sz. Élelmiszerbolt Pécel, Blaha L. u. 3. 13. sz. Zöldségbolt Isaszeg, Kölcsey tér 3. Az üzletekre vonatkozó tájékoztató adatok átvehetők az áfész központjában: Pécel, Szemere Pál u. 8. szám alatt. A pályázatokat 1981. november 30-ig lehet benyújtani a szövetkezet központjában. A versenytárgyalást december 10-én 9 órakor tartjuk a 9. sz. Kultúr-vendéglő kistermében, Pécel, Maglódi út 8. Virágkötészetemet — a közönség rendelkezé­sére — megnyitottam. Koszorúk kötését, al­kalmi csokrok készíté­sét rövid határidőre is vállalok. Pál Istvánná Tóth Mária, Monor, Dózsa György u. 22. Legkorábban termő szamócapalánta eladó. 1,50 Ft,'szálja. Fólia alá is. Jávor László, Ve­resegyház, Fő u. 55.. este. ___________________ Na gy virágú, eredeti, olasz évelő szegfűpa­lánta vegyes színekben, tövenként 5 Ft. Kap­ható: Toronyi kerté­szet, Békéscsaba, Sztraka u. 27._______ Ká vémag (idei termes) 1 szem 50 fillér. Csak 200 Ft érték felett pos­tázok. Jászberény, pf. 6/1164. 5100,

Next

/
Thumbnails
Contents