Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-26 / 277. szám
Saját terveik alapján A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM 1981. NO VEMHESEI 23., CSÜTÖRTÖK A végrehajtó bizottság e&eft Egyre till segítséget kapnak Az ifjúságról szóló 1971. évi IV. törvény megjelenése óta a Monori Nagyközségi Közös Tanács végrehajtó bizottsága három alkalommal tárgyalta meg a helyi tapasztalatokat. Ezúttal ä legjobb időszakban tűzte e nagyon lényeges kérdést napirendjére, hiszen á napokban zajlanak az ifjúsági parlamentek, ahol elsősorban a munkahelyi problémák vetődnek fel ugyan, de ezek sohasem választhatók el teljesen az egész település gondjaitól, problémáitól. Kedvező változások Az öt évre szóló intézkedési tervekben megfogalmazott feladatok döntő többségének eredményes végrehajtása következtében a településünkön élő fiatalok élet- és munka- körülményeiben a törvény megjelenése óta kedvező változások tapasztalhatók. Gyermekintézményi hálózatunk örvendetesen korszerűsödik, az óvodai helyek száma különösen az elmúlt öt év alatt megkétszereződött. Iskoláinkban is javulnak az oktatásnevelés, tanulás feltételei. A gazdasági egységekben dolgozó brigádok tagjainak 45 százaléka fiatal, 30 év alatti dolgozó. Munkakörülményeik javítását, a szociális és egészségügyi feltételek megteremtését általában minden munkahelyen elsőrendű feladatként kezelik. A KlSZ-alap- szervezetek vezetői egyre jobban képesek partnerként részt venni a vezetésben. A kulturális, művelődési, sportolási lehetőségeket intézmények egész sora és széles programválaszték biztosítja. A közéleti aktivitás emelkedése szerencsére ma már észlelhető tendencia. A KISZ nagyközségi bizottságához tartozó 26 alapszervezetben, . szervezéti keretek között, mintegy 630 KISZ-fiatal nyújt egyre több segítséget a községpolitikai feladatok megvalósításához. Választott tanácsi testületünkben az 58 közül 12 tanácstag, a tanácstagok 20,7 százaléka 30 éven aluli, s ebből kát fő a végrehajtó bizottság, hat pedig egyéb tanácsi bizottság tagja. A tanácsi elosztású lakások igénylőinek 60 százaléka fiatal. 1970-től 35 tanácsi bérlakást, 15 tanácsi értékesítésé lakást és 31 OTP-lakást utaltunk ki 30 év alatti korosztá- , lyú igénylők részére a 10 év alatt épült 258 lakásból. A 44 szövetkezeti lakás építése mellett tíz év alatt 130 fiatal kapott építési telket. A kétségkívül figyelemre méltó eredmények mellett nagyon világosan fogalmazódtak meg a problémák is, A pályakezdő fiatalok munkába állításuk során többnyire nem kapják meg a megfelelő támogatást, s egyik munkahelyről a másikra vetődnek, mondván, hogy majd elválik, mi lesz belőle". Művelődési hálózatunk még elég kevés fiatalra számíthat, pedig a nyelvtan- folyamok, szórakoztató jellegű rendezvények, koncertek, szakkörök, klubok nemcsak a középkorosztály részére szervezik programjukat. Árnyékos oldalak Igaz, hogy a jelenlegi monori művelődési ház esztétikailag messze elmarad a követelményektől és Péteriben sem jobb a helyzet, de Mcno- ri-erdőn, egyenesen katasztrofális: szinte a legalapvetőbb igényeket sem lehet kielégíteni megfelelő helyiség hiányában. Nem mondható jobb Vélemény vendéglátó egységeink színvonaláról, állapotáról sem. Közigazgatási területünkön nincs olyan szórakoztató egység, ahol egy jobb érzésű ember kellemes estét tölthetne el. Elég szervezetlen a pályaválasztási munka az iskolákban. A jelenleg fellendülőben levő ifjúsági mozgalmi tevékenység a korábbi KISZ-vezetés irányítása alatt nem volt képes a holtpontról elmozdulni, a megfelelő kapcsolatot kialakítani a tanácsi vezetéssel, dé az ifjúsági bizottság sem tett meg mindent a megfelelő koordináció érdekében. A végrehajtó bizottság megállapította, hogy javultak a fiatalok élet- és munkakörülményei, de a 30 év alatti választók igényeit a fiatal tanácstagoknak hatékonyabban kell tolmácsolni és képviselni. Az ifjúsági bizottság eredményesebben alakítsa ki kapcsolatait a gazdasági egységekkel, ' KISZ-alapszervezetekkel, többször tekintse át a helyi ifjúságpolitikai intézkedési tervek feladatainak megvalósítása érdekében tett intézkedések tapasztalatait és a problémákat, javaslatokat időben jelezze az illetékes párt- és állami testületeknek. A művelődési intézmények hálózatát javítani kell, elsősorban Péteriben szükséges a művelődési ház állagmegóvását biztosítani, Mpnori-erdőn pedig rövid időn belül helyiséget biztosítani. Növelni kell a szabadidős programok számát, a propagandatevékenységet, ösztönözni kell a gazdasági egységeket: helyi lehetőségek alapján biztosítsák ifjúsági klubok létrehozását. A sport- albizottság éves program ösz- szeállításával és közreadásával segítse a fiatalok szervezett részvételét a tömegsportakciókban. Rendet kell teremteni a vendéglátó egységeknél. Együttműködés A testület áttekintette a KISZ nagyközségi bizottságával kötött középtávú együttműködési megállapodást. Megállapította, hogy a benne .megfogalmazott feladatok megvalósításával az előrelépés további lehetősége biztosítva van, de hatékonyabb intézkedéseket kell tenni a fiatalok lakás- és . telekigényeinek kielégítése, elhelyezkedési lehetőségeik segítése, közéleti érdeklődésük felkeltése érdekében. A végrehajtó bizottság üdvözli az ifjúsági parlamenteken megjelenő fiatal választó- .polgárokat. Kéri, hogy őszintén, reálisan értékeljék az eredményeinket, problémáinkat. A parlamenteken elhangzott javaslatokat, közérdekű bejelentéseket jelezzék, hogy időben tudjunk intézkedni a megvalósításuk érdekében. Dr. Kiss György, a monori nagyközségi közös tanács vb-titkára Kátalin*llál Katalin-bált rendeznek november 28-án, szombaton este hét órától Gyomron, a Petőfi Sándor Művelődési Házban, ahol az Energia együttes zenéjére táncolhatnak a fiatalok. A Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet gyomról lakatos üzemében befejezték a 29 darabos fémhulladék-tároló nullszériájának gyártását, amelyet saját terveik alapján készítettek el a MÉH Vállalat megrendelésére. A képen Galambos Béla és Ver- seczki Sándor a tároló nyitószerkezetének beállításán dolgozik. Barcza Zsolt teivétele Gyermek- és ifjúságvédelem A társadalom érdeke A tanácsok egyik fontos feladata a gyermek- és ifjúságvédelmi teendők ellátása. Nágyon fontos a gyermekvédelmi feladatok összehangolása, a fejlődő személyiség veszélyeztetettségének megelőzése. A megelőzés nemcsak a gyermek védelmét jelenti, hanem az egybeesik a család és a társadalom érdekeivel is. Gyomron a nagyközségi tanácsnál, a gyámhatósághoz 407 ügyirat érkezett szeptember 30-ig, s ez felülmúlja a tavalyi egész évit. Rendszeres nevelési segélyben 32 gyermeket részesít a tanács, az idén 17 család rendkívüli segélyt is kapott. Gyámság alatt három, gondnokság alatt pedig 19 főt tartanak nyilván, az úgynevezett számadásra kötelezettek száma 22. A községből 30 állami gondozott gyermeket nevelnek különböző településeken, többségükért a szülőknek fizetni kell a költségeket. A sup kulturális programja Gyomron, 15 órától: a-gyer- mekkórus; 18-tól: a népi tánccsoport próbája. Az úttörőházban, 16-tól: a bábszakkör foglaíkozása. Monoroii, 18-tól: a motorosklub összejövetele (a HNF székházában). Pilisen, 17-től: a sakkszakkör foglalkozása, 18-tól: alapfokú nyelvtanfolyam, 18.30- tól: a fotoklub és a honismereti szakkör összejövetele. A moziban, 17-től: Blöff. Sülysápon, 17-től: a csillagász-szakkör foglalkozása. Vecsésen, 9-től 18-ig: „75 éves a vecsési sportkör” — helyi sporttörténeti kiállítás, 19-től: ifjúsági klubfoglalko- i zás. Tél előtt a TÜIÉP-telepen Gssidag ci vélssszték is Tejes, pára lepi a szémhe- gyeket. Csontosék, Kovács uaszló, Bíró Károly — a fuvarosok, akik valamennyi mo- ncrinak ismerősei, hiszen ők is beletartoznak a láncba, mely a szeneskamrákat töltögeti — a TÜZÉP-telep tárt kapuja előtt állnak. Ezúttal nem topqgva, fázósan, hiszen a tél kissé visszaszorult, s az optimistábbak azon tréfálkoznak: karácsonyira talán kinyílik a kertekben az aranyeső.., — Érezhető-e a forgalmon, hogy enyhe az idő? — kérdeztük Fűzfa Gézáné telepvezető* tői. — Igen. Mindig akadnak ugyanis, akiknek 'akkor jut eszébe, hogy hideg a kályha, ha kints már csikorog a fagy, s rohanjanak hozzánk tüzelőért. A többség azonban idejében, még a nyáron, az ősszel beszerezte a szenet, a fát. — Rengeteget eladtunk! —• teszi hozzá a pénztáros. — Számokban meet nem tudnám pontosan megmondani, de az. idei esztendőnk jóval forgalmasabb volt a korábbi éveknél. — Volt mit eladni tehát. — Volt és van is. Hiány szinte semmiből sincs, ha mégis, csupán ideig-óráig. Reggelenként például szinte percek alatt elfogy az aznap szállított fa. Aki délután két* tőkor jön vásárolni, már nem kap — de megkaphatja másnap vagy harmadnap, hiszen rendszeresen érkeznek a szállítmányok. Kilencezer mázsa háztartási szén van e napokban is a telepén, bő a választék is: bereutet diótól a dorogi, tatai, várpalotai brikettig. Kétezer mázsa NDK-szén is várja a vevőket. A hamar népszerűvé vált gyöngybrikettből e pillanatban nincs ligyan, de várják a következő szállítmányt. A tél, az igazi, egyszercsak mégis beköszönt. Nem árt tele kamrával várni... K. Zs. HELYESBÍTÉS Tegnapi lapunkban az Ifjúsági parlament című írásunkban a nyomda hibájából tévesen jelent meg dr. Sán- dorfi \ Lászlónak, a monori MEZŐGÉP Vállalat igazgatójának a neve. A felemás korláton című képaláírásban is helytelenül írtuk Kajli Edit nevét. Az érdekeltektől elnézést kérünk. A kis fehér falú házak mintha imbolyognának a november végi ködben. Már nagyon hosszúak a lassan télbe hanyatló éjszakák. Nehezen virrad. A '■szél elindul valahonnan, végigsöpör a határon, az akác- meg a nyírfaerdőkön, melyek körbeveszik a külterület tanyáit. Az asszony az ablak mögött ül, nézi a sötétségbe burkolód- zó tájat. Később künn a bokrok és a fák között éjszakai neszek kelnek. Verebek fúrják magukat kazlakba, nádtetők alá, kutyák ugatják a párán alig átfehérlő ezüst Holdat. Itt a vasadi külterületen szinte állandóan fúj a szél és éjszaka mindig fölerősödik. Riogatja a késő őszi sötétségben égig növő csöndet, veri a kerítéseket, a porták ajtaját, kopog az ablakon. Az asszony ül az ablak mögött, hallgatja a szél zaját. A gyerekekre gondol, akik már mindnyájan elhagyták az otthont. Várja őket, hiszen tudja, jönnek gyakorta, ha csak tehetik, ha engedi őket az idejük. — A legidősebb, Zoltán 1948-ban született. Akkor még a szülőföldemen, Püspökladányban éltünk. Hat esztendőre rá született Kati. Esztert már itt, Vasadon hoztam a világra 1967-ben. Zoltán megnősült, Kati férjhez ment, Eszter Pesten tanul, ott lakik kollégiumban, kéthetente jár haza. A hajnalt a madarak kiáltják meg. Megszokta a madarak énekét, hallgatja már 24 éve, amióta Vasadra költöztek. Azelőtt nem nagyon figyelt a madarakra, csak a férje halála óta. 1973-tpl sűrűsödik körülötte a csönd. AmiAkikről keleset felélünk áz éjszaka hideg, kék csöndjében óta egyedül lakik a tanyán, hallgatja szívesen a madarakat, úgy érzi, kis vigaszt talál kiáltozásukban. —''Árva lány voltam, a nővérem nevelt. Árva volt az uram is. Nem messze éltünk egymástól Ladányban, hát ilyesképpen ismerkedtünk meg, a közös sors sodort bennünket egymás mellé. Vasadra is a föld miatt jöttünk, meg a tanya is sokat jelentett, főleg az uramnak. Volt apámék- nak 18 kataszteri jó fekete földje, abban dolgoztak. Persze, volt is munka bőyen: már a pirkadat kint találta, s csak a holdfény vezette haza őket dologidőben. A földmunkában cseperedett fel az uram is. Hogy összeházasodtunk, ha- marost tagosítás volt, belépett a csoportba az uram, de hát akkoriban bizony nehéz világot éltünk, s ügy gondolta, az iparban jobban megtalálja a számítását, így hát Pestre ment, kőművesek mellé, hónapban egyszer jött haza, emlékszem, mindig sírtam, amikor elindult vissza a nagyvárosba. Azt tartják az emberek, az idő mindenre hoz orvoslást, így igaz, csakhogy a magányos ember, főleg, ha már a hatvan körül jár, mindig többet néz visszafelé az időben, mint előre. Hiise Zoltánná, mióta idézi vajon fel magában, ha nem jön szemére álom, a férje arcát? Mert a fénykép nem pótolhatja azokat, akik elmen'tek. És sokasodnak a fényképek is. Biztosan úgy helyezte el a férje, fia, két lánya fotográfiáját, hogy jól láthassa azokat. Es biztosan van már fénykép unokáról, Zoltán fia négyesztendős kislányáról is. Lát- ja-e őket, ahogyan üldögél az ablaknál? A magányos ember minden neszre reménykedik, talán azok jönnek, akik elmentek régen, akik nagyon a szívéhez nőttek. — Szép tartású férfi volt az uram, erős, hatalmas ember. Amikor Monoron dolgozott a terményforgalminál, mondják, két zsákot vitt egyszerre, úgy röpítette a vállára mindegyiket, akár a pelyhet. Volt tán 90 kiló is, ha nem több, a halála előtt aztán összeaszott, sohse felejtem el, ahogyan feküdt a ravatalon, 14—15 évest, ha formázott, úgy elvékonyodott. Májrák vitte el, hiába próbáltak meg mindent a doktorok a kórházban. A csöndes esti órák az "emlékezést jelentik Hüse Zoltán- nénak. Három éve dolgozik a vasadi diákotthonban nyugdíjasként. Azelőtt állatokkal foglalkozott, Üllőn, a fiuber-ta- nyán. Onnan ment nyugdíjba. Érzi, egyre nehezebb már a hajnali kelés, meg a kerékpározás á külterületi tanyáról a , diákotthonba, főként télvíz idején, amikor az ösvények háta sem látszik ki a hó, a jég alól, s inkább csak sejti az ember, hol az út. Reggel hatra jár. a fiúhálókat, meg a tantermeket takarítja. Beszéli, megszokta a kétkezi dolgot, hiszen mindig azt csinálta. Emlékezik a püspökladányi gyerekévekre, mondja, már elemiben kijárt iskola előtt, tanítás után legeltetni, malacokat, libákat terelni. így telt az élet, munkában, szerelemben, boldogságban. És most a csöndes egyedüllétben. — Szépen éltünk a férjemmel, hangos szó sem esett közöttünk. Persze, kelleti a pénz, hát munkába mentem én is. Mikor Vasadra jöttünk, bejárás lettem, a fővárosban az EVIG-ben dolgoztam. Három évig keltem hajnali háromkor, kilométereket gyalogoltam az állomásra, a gyárban munka után másodállásban irodákat takarítottam, este hat volt sokszor, hogy hazaértem, aztán a lábasjószág, az állatok ellátása, főzés másnapra. Sok volt a munka, bele is soványodtam, így hát mondta az uram, ne járjak be tovább. A helyi tsz erdőgazdaságába mentem, aztán kerültem az Országos Állattenyésztési Felügyelőség üllői telepére. A férjem, hogy eljött a monori terményforgalmitól, Üllőre ment a Dóra-majorba. Előbb segédmunkás, rakodó volt, aztán megtették raktárosnak. Dicsérték többször, milyen jó munkás, értékes anyagokkal dolgozott a raktárban, pedig csak öt általánost járt ki. Minél idősebb az ember, annál nehezebben jön álom a fáradt szemekre. Szihte várja Hüse Zoltánná is a hajnalt, hogy kezdődjék a munka a diákotthonban. Délután kettőig dolgozik. Reggel a tantermekben kezd, a délelőtt java elmegy a kollégium takarításával. Ismer minden gyereket, aki itt él, tanul. Ha a szünetekben túl nagy a zsivaj, a hálók körül, csöndesen szól rájuk, hallgatnak rá. Megkeresik rossz hírrel, jó hírrel. Elmondják neki, ha nem sikerült a dolgozat, büszkén, örömmel magyarázzák, ha jó jegyet, dicséretet kaptak. — Három gyereket neveltem fel, hogyne értenék a nyelvükön. Sokszor úgy gondolom, túl jó dolguk van, de aztán eszembe jut a legkisebb gyér-, mekem, Észter, aki Pesten tanulhat, hát, dorgálom magam az előbbi gondolatért... Hiszen így van ez jól... Tanuljanak, ha tehetik, ne úgy keressék majd a kenyeret, ahogyan én meg a velem egyko- rúak. Tanultam volna én is, higgye el, de nem lehetett, korán munkába kellett menni, elég volt hajdan az ember gyerekének, ha éppenhogy megtanult írni, olvasni, számolni. Ügy érzem, nem vagyok mégsem egyedül, hiszen igen ritka az olyan hét vége, hogy ne jönne Zoltán meg Katalin családostul Kocsérról, Eszter meg Pestről, a kollé-f giumból. Kenyeret adtam a két nagyobb kezébe. Zoltán állat- tenyésztő a kocséri tsz-ben, Kati ugyanott van, irodában dolgozik. Ha Eszter az érettségi után továbbtanulna, azt mondom, tegye ... Mert az ő világuk ez a világ, nekik van tele lehetőséggel, hát csak használják ki. Molnár Lóránt ISSN 0133—2631 (Monori Hírlap)