Pest Megyi Hírlap, 1981. november (25. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-26 / 277. szám
6 mera -a 1981. NOVEMBER 26., CSÜTÖRTÖK A Banikot is legyőzték. Csehszlovák eg Rangadót nyert az ü Dózsa A labdarúgó NB I 15. fordulójában negatív nézőcsúcsok születtek: a Volán-pályán 500-an, a Fáy utcában 1500-an, Diósgyőrben pedig 2000-en foglaltak helyet a lelátókon. Meglepetés a Volán rendkívül biztos győzelme a Csepel, valamint a Debrecen sikere idegenben, a Nyíregyháza ellenében. Eredmények: Volán—Csepel 3-0, Diósgyőr—Békéscsaba 2-2 (Oláh, akárcsak legutóbb, most is két gólt lőtt), Debrecen— Nyíregyháza 1-0, Vasas—Özd 3-1, ZTE—SZEOL AK 2-1, Videoton—PMSC 1-0, Ű. Dózsa— Bp. Honvéd 3-2, Rába ETO— Ferencváros 2-0. A XII. labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnuszát december 18-án játsszák el először a szervező bizottság teljes ülésén a kongresszusi palotában, amelyben pillanatnyilag az európai biztonsági és együtt- jnűködési konferencia zajlik. A kongresszusi palota lesz egyébként a VB sajtóközpontja .is, és első eseménye a január ,16-i sorsolás, amelyre 1500 újságírót várnak a világ minden részéből. Csütörtökön a VB bélyegkiállítása nyílik meg Barcelonában, s a gyűjteményben ott lesz Juan Antonio Samaranch- nak, a NOB elnökének kollekIllusztris vendéget fogad va- | sárnap délután a Váci Izzó NB Il-es labdarúgó-együttese: ] a Jeszenszky-társulathoz látogat a csehszlovák első osztályú bajnokság jelenlegi negyedik helyezett gárdája, a Plas- tika Nitra (a mérkőzésre azért kerülhet sor, mert északi szomszédainknál ezen a hét végén bajnoki szünet lesz, a Csehszlovákia—Szovjetunió világciója is, amelyet a legjelentősebbnek minősítenek a sportvilágban. Egy nyolcas Megyei totópályázatunk 14. hetére 825 darab szelvény érkezett. A maximumot jelentő nyolcas telitalálatot egy pályázónak sikerült elérnie, igy egyedül ő kapja a 100 darab totószelvényt, amit postán küldünk el részére. A nyertese: Kiskunlacházi Általános Iskola (Kiskunlacháza, Munkácsy tér 1.). bajnoki selejtező miatt). A nyitraiak eddig 17 pontot gyűjtöttek a hazai rivalizálásban, ugyanannyit, mint a második (és általuk legyőzött) Bánik Ostrava, valamint a harmadik Bohemians. A legutóbbi fordulóban épp a prágai zöld-fehérekkel csatázott a Plastika, s a találkozó 0-0-ás döntetlennel ért véget. Pedig, ha a Nitra győz, a Bohemians leszorul a dobogóról... A csehszlovákok vendégjátékára nyilván nagy érdeklődés mellett kerül sor Vácott, hiszen a városban csak ritkán látni NB I-es focit, olykor még az NB II színvonalát sem üti meg a futball... A vasárnapi mérkőzés 13 órakor kezdődik a városi stadionban — szerintünk megéri kimenni! Szigetszentmiklóson, a III-as számú általános iskola tornatermében 121 fiatal vetélkedett a megyei úttörő-olimpián. Kötött- és szabadfogásban küzdöttek a fiatalok, és súlycsoportonként az első három helyezett képviseli majd megyénket a Debrecenben december 5—6-án sorra kerülő úttörőolimpián. A legjobban a nagykőrösiek szerepeltek, a kötöttfogásban szerzett öt elsőség mellé a másik' fogásnemben még egy társult. Kötöttfogás 35 kg: 1. Török (Nagykőrös), 2. Faskas R. (Cegléd), 3. Farkas Z. (Cegléd). 38 kg: 1. Farkas (Nagykőrös), 2. Papp (Cegléd), 3. Csala (Cegléd). 41 kg: 1. Szijjártó (Vác), 2. Hunyadi (Nagykőrös), 3. Tóth (Cegléd). 45 kg: 1. Gyarmati (Cegléd). 2. Bajusz (Csepel Autó), 3. Pá- kozdi (Cegléd). 49 kg: 1. Tóth (Nagykőrös), 2. Dömötör (Mo- nor), 3. Nagy (Nagykőrös). 53 kg: 1. Kosa (Nagykőrös), 2. Lukács (Monor). 58 kg: 1. Papp (Cegléd), 2. Gulyás (Nagykőrös), 3. Oláh (Nagykőrös). 63 kg: 1. Szőke (Nagykőrös), 2. Járási labdarúgás MONOR-CEGLÉD Péteri—Nagykőrös 1-0. Nagy taktikai csata folyt a rangadón. A vendég körösiek két legjobb játékosukat nélkülözték, mert otthon feliejtetták (?!) igazolásaikat. Végül egy szabadrúgásból elért találattal győzött a lelkesebb hazai csapat. G.: Farkas. Gyömrö—Dánszentmik- lós 5-0, Nyáregyháza—Mende 1-1. Abony—Törtei 3-0. Ebből a fordulóból már korábban lejátszottak néhány mérkőzést: Ceglédbercel— Maglód 5-0, Kocsér—Karatetétien 3-1, Vasad—Ecser 1-0. Az élmezőny: 1. Gyömrő 19. 2. Péteri 13, 3. Abony 17, 4. Nagykőrös 16. 5. Ceglédbercel 15 pont. A vasárnapi, őszi utolsó fordulóból kiemelkedik a Mende—Abony. a Nagykőrös—Maglód és a Dán- szentmiklós—Ceglédbercel összecsapás. SZENTENDRE Dunabogdány—Pilisszántó 2-1. Pócsmiegyer—Pilisszentkereszt 2-2. Kisoroszi—Csobánka 3-3. A sorrend: l. Dunabogdány 16. 2. Pilisszántó 13. 3. Pócsmegyer 10, 4. Ta- hitótfalu 9. 5. Pilisszentkereszt 7, 6. Kisoroszi 7, 7. Csobánka 6 ponttal. Tóth (Cegléd), 3. Mészáros (Cegléd). 68 kg: 1. Kósik (Cegléd), 2. Nagy (Nagykőrös), 3. Nagy (Cegléd). + 68 kg: 1. Kunzer (Csepel Autó). Szabadfogás 35 kg: 1. Mocsán (Csepel Autó), 2. Budavári (Abony), 3. Joszkin (Csepel Autó), 33 kg: 1. Janka (Cegléd), 2. Vojtkó (Csepel Autó), 3. Varga (Alsó- némedi). 41 kg: 1. Molnár (Abony), 2. István (Abony), 3. Berdó (Csepel Autó). 45 kg: 1. Vikartovszki (Abony), 2. Sallai (Csepel Autó), 3. Gazsi (Csepel Autó). 49 kg: 1. Plangár (Abony), 2. Juhász (Csepel Autó), 3. Józsa (Cegléd). 53 kg: 1. Szandi (Abony), 2. Ferenc (Csepel Autó), 3. Papp (Csepel Autó). 58 kg: 1. Gartner (Csepel Autó), 2. Moha (Abony), 3. Tóth (Csepel Autó). 63 kg: 1. Kopa (Nagykőrös), 2. Zagyva (Dunakeszi), 3. Kiss (Dunakeszi). 68 kg: 1. Erdős (Csepel Autó), 2. Majoros (Abony), 3. Pusztai (Nagykőrös). +68 kg: 1. Faldina (Dabas), 2, Surányi (Alsónémedi), 3. Tóth (Alsóné- médi). Az ifí beállás találatai Túljutott a tizenötödik akadályon Is a Váci Izzó ifjúsági labdarúgócsapata: sikerrel, 5-4-es kispesti győzelemmel. Az első félidőben nagyszerűen játszott a Pest megyei együttes, már 5-1-re vezetett. Noficzer sérülése azonban zavart keltett, így alakult ki az 5-4-es végeredmény. Antal Péter edző megemlítette, hogy a beállós Kovács Ervin, akárcsak a Fradi elleni győztes meccsen, most is két találatot szerzett, kívüle Sági, Steidl és Harmincz volt a gólszerző. Kovács Ervin, Harmincz és Noficzer teljesítménye emelkedett ki elsősorban. A váci serdülők 5-2-re kikaptak a piros-fehérektől. Még két őszi mérkőzés vár a váci fiatalokra. Vasárnap az Építők serdülő- és ificsapata látogat Vácra. egy héttel később az Ű. Dózsa vendége lesz az Izzó. R. L, Decemberben felhangzik a himnusz Smcranch bélyeggyüjteméaye Birkózó úttörő-olimpia • • Ot plusz egy kérni elsőség GYORSLISTA a tv-lottószelvények között 1981. november 24-én megtartott rendkívüli jutalomsorsolásról és a „nyereményráadás”-ként meghirdetett +1 Dácia 1300 tip. gépkocsi sorsolásáról. A TV-LOTTO NYERE- MÉNYRAADAS-ként meghirdeteti Dacia 1300 tip. személygépkocsit a 3 938 338 számú tv-lottószelvény tulajdonosa nyerte. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalv. (1000 Ft) B Polski Fiat 126 P tip. személygépkocsira utalvány C Vásárlási ut. (10 000 Ft) D Vásárlási utalv. (9000 Ft) E Vásárlási utalv. (7000 Ft) F Vásárlási utalv. (5000 Ft) G Vásárlási utalv. (4000 Ft) H Vásárlási utalv. (3000 Ft) I Vásárlási utalv. (2000 Ft) Zs Vásárlási utalv. (4000 Ft) és Dacia 1300 tip. személygépkocsira utalv. 1 373 398 G 1 379 505 H 1 385 612 H 1 397 826 H 1 403 933 I 1 410 040 I 1 416 147 H 1 422 254 I 1 434 463 I 1 446 682 H 1 452 789 H 1 458 896 H 1 471 110 E 1 477 217 H 1 483 324 I 1 489 431 G 1 495 538 H 1 507 752 I 1 519 966 E 1 526 073 I 1 532 180 I 1 544 394 E 1 550 501 H 1 556 608 I 1 562 715 H X 574 929 I 1 581 036 H 1 393 250 H 1 599 357 I 1 611 571 I 1 617 678 H 1 623 785 H 1 629 892 H 1 635 999 H 1 648 213 H 1 666 534 H 1 678 748 I 1 690 962 H 1 739 818 I 1 745 925 I 1 752 032 I 1 758 139 I 1 782 567 H 1 788 674 I 1 794 731 I 1 806 995 H 1 813 102 H 1 825 316 I 1 843 637 I 1 849 744 H 1 855 851 H 1 861 958 I 1 880 279 I 1 898 600 I 1 910 814 G 1 923 028 I 1 935 242 I 1 959 670 F 1 971 884 I 1 977 991 H 1 984 098 I 1 990 205 I 1 996 312 H 2 478 765 H 2 484 872 H 2 490 979 I 2 503 193 H 2 509 300 C 2 515 407 H 2 521 514 I 2 527 621 H 2 533 728 H 2 539 835 H 2 545 942 H 2 552 049 I 2 558 156 I 2 564 263 H 2 576 477 H 2 582 584 I 2 600 905 G 2 607 012 I 2 613 119 G 2 619 226 H 2 625 333 I 2 637 547 I 2 643 654 I 2 649 761 I 2 655 868 E 2 661 975 H 2 668 082 I 2 674 189 C 2 680 296 H 2 686 403 I 2 692 510 F 2 698 617 I 2 735 259 G 2 753 580 H 2 759 687 H 2 771 901 I 2 778 008 I 2 796 329 H 2 802 436 I 2 808 543 I 2 814 650 H 2 820 757 I 2 826 864 H 2 857 399 H 2 875 720 I 2 881 827 H 2 887 934 I 2 906 255 H 2 912 362 H 2 924 576 H 2 936 790 H 2 942 897 H 2 955 111 E 2 961 218 H 2 967 325 I 2 973 432 F 2 991 753 I 2 997 860 I 3 376 494 H 3 382 601 I 3 388 708 H 3 394 815 H 3 407 029 H 3 413 136 H 3 419 243 I 3 425 350 I 3 437 564 I 3 443 671 I 4 487 968 E 5 410 125 H 3 455 885 H 4 500 182 I 5 416 232 D 3 474 206 H 4 506 289 H 5 422 339 I 3 480 313 I 4 512 396 H 5 440 660 H 3 486 420 I 4 518 503 H 5 458 981 I 3 504 741 I 4 524 610 H 5 465 088 I 3 523 062 H 4 536 824 F 5 489 516 E 3 529 169 I 4 542 931 F 5 495 623 H 3 547 490 H 4 549 038 H 5 501 730 H 3 553 597 H 4 555 145 H 5 507 837 H 3 565 811 H 4 561 252 H 5 513 944 I 3 596 346 H 4 567 359 I 5 520 051 E 3 620 774 H 4 573 466 F 5 532 265 I 3 626 881 I 4 579 573 I 5 550 586 I 3 645 202 I 4 585 680 H 5 562 800 H 3 669 630 H 4 591 787 I 5 568 907 I 3 675 737 H 4 597 894 H 5 575 014 H 3 681 844 G 4 604 001 I 5 581 121 H 3 694 058 B 4 610 108 I 5 587 228 H 3 700 165 H 4 616 215 I 5 593 335 I 3 724 593 C 4 622 322 H 5 599 442 I 3 736 807 H 4 628 429 H 5 611 656 I 3 749 021 H 4 634 536 C 5 617 763 H 3 761 235 D 4 646 750 I 5 623 870 H 3 767 342 H 4 652 857 I 5 629 977 H 3 773 449 I 4 658 964 H 5 636 084 G 3 791 770 I 4 671 178 H 5 660 512 G 3 797 877 D 4 677 285 H 5 666 619 H 3 803 984 H 4 701 713 D 5 672 726 H 3 810 091 D 4 707 820 I 5 678 833 I 3 816 198 I 4 726 141 I 5 691 047 I 3 822 305 I 4 732 248 H 5 703 261 I 3 828 412 I 4 738 355 I 5 709 363 I 3 834 519 H 4 750 569 I 5 715 475 I 3 840 733 I 4 756 676 I 5 727 689 u 3 858 947 I 4 762 783 H 5 733 796 I 3 865 054 G 4 781 104 E 5 746 010 I 3 877 268 H 4 787 211 H 5 752 117 G 3 895 589 H 4 793 318 I 5 758 224 I 3 901 696 I 4 799 425 H 5 764 331 H 3 907 803 H 4 805 532 F 5 776 545 F 3 920 017 D 4 817 746 I 5 782 652 I 3 926 124 E 4 823 853 F 5 783 759 I 3 932 231 I 4 836 067 H 5 807 080 H 3 938 338 ZS 4 848 281 I 5 813 187 H 3 950 552 E 4 854 388 G 5 819 294 G 3 956 659 I 4 860 495 F 5 831 508 I 3 962 766 I 4 866 602 I 5 843 722 D 3 968 873 H 4 872 709 I 5 862 043 I 3 981 087 I 4 891 030 H 5 886 471 G 3 987 194 H 4 897 137 H 5 935 327 I 3 993 301 H 4 909 351 H 5 941 434 G 3 999 408 I 4 921 565 I 5 947 541 H 4 378 042 I 4 933 779 I 5 953 648 H 4 396 353 E 4 939 836 E 5 965 862 E 4 402 470 H 4 945 9'13 I 8 078 884 A 4 408 577 H 4 952 100 I 8 034 991 F 4 414 684 I 4 958 207 F 8 091 098 H 4 420 791 I 4 964 314 I 8 103 312 I 4 426 898 I 4 976 528 H 8 146 051 I 4 433 005 I 4 982 635 I 8 152 168 H 4 439 112 H 5 349 055 I 8 156 275 H 4 451 326 D 5 361 269 C 8 164 382 G 4 457 433 H 5 367 376 H 8 176 596 H 4 469 647 I 5 379 590 G 8 182 703 I 4 475 754 H 5 397 911 I 8 201 024 G 8 207 131 I 8 872 794 I 9 397 996 I 8 213 288 H 8 915 543 F 9 428 531 G 8 219 345 H 8 921 650 F 9 452 959 H 8 225 452 I 8 927 757 H 9 459 066 1 8 231 559 I 8 952 185 I 9 465 173 F 8 243 773 H 9 007 148 I 9 471 280 I 8 249 830 G 9 013 255 H 9 477 387 I 8 255 987 H 9 019 362 I 9 483 494 G 8 2G2 094 I 9 025 469 I 9 489 601 I 8 280 415 I 9 031 576 H 9 495 708 H 8 286 522 H 9 043 790 G 9 507 922 I 8 292 629 H 9 049 897 1 9 514 029 H 8 304 843 H 9 056 004 H 9 520 136 I 8 323 164 I 9 062 111 I 9 526 243 H 8 329 271 I 9 068 218 I 9 550 671 H 8 347 592 H 9 074 325 H 9 556 778 I 8 353 699 G 9 080 432 H 9 562 885 H 8 359 806 I 9 086 539 I 9 568 992 F 8 365 913 H 9 092 646 I 9 575 099 G 8 372 020 I 9 098 753 I 9 581 206 I 8 378 127 E 9 104 860 H 9 587 313 C 8 384 234 H 9 110 967 G 9 593 420 H 8 390 341 H 9 117 074 I 9 605 634 I 8 396 448 H 9 123 181 H 9 617 848 H 8 402 555 I 9 135 395 H 9 623 935 I 8 408 662 C 9 141 502 I 9 630 062 I 8 414 769 C 9 147 609 H 9 6ú6 169 F 8 420 876 H 9 153 716 D 9 642 276 I 8 426 983 I 9 172 037 I 9 648 333 I 8 433 090 D 9 184 251 F 9 733 881 I 8 439 197 H 9 190 358 I 9 746 095 H 8 445 304 H 9 196 465 H 9 764 416 H 8 451 411 I 9 202 572 H 9 782 737 I 8 463 625 H 9 208 679 H 9 794 951 C 8 475 859 H 9 214 786 I 9 801 058 E 8 481 946 I 9 233 107 H 9 807 165 I 8 488 053 I 9 245 321 H 9 819 379 I 8 506 374 G 9 251 428 I 9 825 436 I 8 524 695 I 9 257 535 I 9 843 807 H 8 530 802 H 9 269 749 I 9 874 342 C 8 543 016 I 9 275 856 I 9 880 449 I 8 549 123 I 9 281 963 I 9 886 536 I 8 555 230 I 9 288 070 E 9 898 770 H 8 561 337 E 9 294 177 I 9 904 877 H 8 567 444 I 9 300 284 I 9 917 091 E 8 573 551 I 9 312 493 I 9 929 305 H 8 701 798 G 9 324 712 G 9 935 412 H 8 707 905 I 9 336 926 H 9 941 519 H 8 714 012 I 9 349 140 1 9 947 628 H 8 726 226 I 9 367 461 1 9 972 051 I 8 738 440 I 9 373 568 I 9 978 161 I 8 744 547 I 9 379 675 H 9 990 375 F 8 750 654 E 9 385 782 I 9 996 482 H 8 762 8G8 H 8 756 761 H A nyertes szelvényeket 8 768 975 I 1981. december 16-ig kell a 8 775 082 I Totó Lottó Kirendeltség, az 8 781 109 H OTP-fiókok vagy posta út8 787 296 I ján a Sportfogadási és Lot8 793 403 E tó Igazgatóság címére (1375 8 805 617 I Budapest, V., Münnich Fe8 817 831 H renc utca 15.) el juttatni. 8 823 933 H A gyorslista közvetlenül 8 842 259 I a sorsolás után készült, az 8 860 580 I esetleges számhibákért fe8 866 687 I lelősséget nem vállalunk. APRÓHIRDETÉSEK A Pest m. Tanács Semmelweis Kórház (Rókus), Bp. VIII., Gyulai Pál u. 2., gazdasági csoport 1 fő anyagbeszállító kocsikísérőt keres, aki esetenként kisebb feladatot is ellát — lehet nyugdíjas is. Jelentkezés a gazdasági csoport vezetőnél. Pályázatot hirdet munkaügyi főelőadói állásra. Az állás elnyeréséhez legalább ötéves szakmai gyakorlat, középfokú munkaügyi képesítés szükséges. Jelentkezés a bérigény megjelölésével Havas munkaügyi oszt.-vezetőnél. Tel.: 342-180/104. Felveszünk udvari kisegítő munkásokat, takarítónőket. Jelentkezés a kórház gondnokánál. Felvételt hirdet ápolónői, gyermekápolónői, csecsemőgondozónői műtőssegédi, laboratóriumi, asszisztensi, gazdasági nővér, valamint takarítónői — lehet nyugdíjas is — állásokra. Jelentkezés az intézet vezető főnővérénél. Élelmezési osztály keres szakképzett szakácsokat, cukrászokat, hentest, konyhai kézilányokat, kisegítőket. Jelentkezés az élelmezési oszt. vezetőnél. Bp. II., Tárogató út 84—90. telephelyünkre keresünk azonnali belépéssel — lehet nyugdíjas is — takarítónőket, konyhai dolgozókat, szakácsot, cukrászt, segédmunkást. Jelentkezés a telephely gondnokánál.______________ A Gyáli Vas- és Vegyesipari Szövetkezet felvesz: hegesztő-lakatosokat (bedolgozókat is), géplakatosokat, festőket (fényezőket), forgácsolókat, csökkentett munkaidejű galvanizálóüzembe női segédmunkásokat, betanított dolgozókat présgépekhez, segédmunkásokat. Jelentkezést kérjük a személyzeti vezetőnél. Felvételt hirdet továbbá gépipari tapasztalattal és szakképzettséggel rendelkező: üzemmérnöki vagy szerkesztőtechnikusi ; minőségellenőri ; anyaggazdálkodási ; anyag- és áruforgalmi ügyintézői ; a bedolgozók munkájának irányítására saját gépkocsival rendelkező termelési csoportvezetői; vegyésztechnikus- galvánüzem csoport- vezetői ; valamint mérlegképes könyvelői vizsgával és gyakorlattal rendelkező számviteli csoportvezetői és belsőellenőri munkakörök betöltésére. Jelentkezéseket önéletrajzzal kérjük a személyzeti vezetőhöz címezni : Gyál, Szent István u. 51. 2360. — Megközelíthető 94 sz. kék autóbusszal. ______ Vá rjuk jelentkezését azoknak a 18. életévüket betöltötteknek, akik Emyőfénykép Szolgálatunknál vállalnának munkát. Veszélyességi pótlék, pót- szabadság. Levélcím: Pest megyei Tanács Tüdőgyógyintézete és Tüdőgondozó Intézete, Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 70 . 2045. Budapesti Bőripari Vállalat Táncsics Bőrgyár felvételre keres: férfi és női segédmunkásokat, takarítónőt, targoncavezetőt, szivattyú- és kompresszorkezelőt, vízlágyítót, melegzívállomáskezelőt. JELENTKEZÉS: Bp. IV., Táncsics Mihály u. 1—3. Telefon: 694-555 117 mell. Az Országos Mentő- szolgálat Főigazgatósága felvételre keres: gázfűtésű kazán kezelésében jártas fűtőket. Felvételre keres továbbá : adminisztratív munkakörben jártas épületgépész-technikus nőt, pénzügyi előadót, munkaügyi előadót, bérszámfejtőt, érettségizett gépírni tudó adminisztrátort. Jelentkezés személyesen: a személyzeti munkaügyi osztály vezetőjénél. Budapest V.. Markó utca 22. II. emelet. Gépész üzemmérnököt hároméves vagy gépésztechnikust ötéves gyakorlattal üzemeltetői munkakörbe felvesz a Hungarovin Etyeki Szőlőgazdasága. Jelentkezés részletes önéletrajzzal, levélben, az alábbi címen : HUNGAROVIN Szőlőgazdasága, Etyek, Kossuth L. u. 35. 2091. _______________ Vil lanyszerelőt autóvillamossági udvari targoncást kőművest felveszünk. Címünk: Bp., Tóth Kálmán u. 8-10. 1097. Telefon: 341-790/28 mellék, munkaügyi osztály. Gépész üzemmérnököt hároméves vagy gépésztechnikust ötéves gyakorlattal műhely- vezetői munkakörbe felvesz a HUNGAROVIN Etyeki Szőlőgazdasága. — Jelentkezés részletes önéletrajzzal, levélben, az alábbi címen: HUNGAROVIN Szőlőgazdasága, Etyek, Kossuth L. u. 35. 2091. „MOBIL” Jármű és Alkatrész Kereskedelmi Vállalat felvesz beszerzési előadót (318- 749) (gépkocsialkatrész-ismerétekkel, középfokú végzettséggel rendelkezőt) ; értékesítési előadót (868-982) (budaörsi munkahelyre, gépkocsi- és motoralkatrész-ismeretekkel, középfokú végzettséggel rendelkezőt) ; belső ellenőrt (324-792) (a munkakör betöltéséhez középfokú végzettség, valamint mérlegképes könyvelői tanfolyam szükséges); adatrögzítőket (322-537); könyvelőket (119-631); gyors-gépírókat (323- 535) (budaörsi, és budapesti munkahelyekre) . Személyes jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. Bp. VI., Jókai u. 16. Budaörs, Marx Károly u. 145. ____________ Be dolgozókat előnyös feltételekkel, széles skálában foglalkoztatunk. — Levélcím: Aranykalász Mgtsz. Ráckeve, Vörös tér 3. 2300. Szeredi László. — Telefon: 06-26-85-238. Törökbálinton felépült korszerű, gépesített raktárunkba keresünk szakképzett és szakképzetlen raktári dolgozókat (áru összeállítás, árukiadás, áruátvétel. gépírni tudó tételfelíró), targoncavezetőket, felrakógép-kezelőket (szakképesítés megszerezhető), segédmunkásokat, kocsikísérőket. Kedvező munkaidő-beosztás, minden szombat szabad. Jelentkezni lehet a raktárház igazgatójánál (Törökbálint, DEPO II. Budapesti Textilnagykereskedelmi Vállalat Raktárháza. Telefon: 663-000/133), valamint a vállalat munkaügyi osztályán (Budapest V.. Guszev utca 15. — TeL: 128-000/116. Azonnali belépéssel felveszünk érettségizett SZTK- és bér- szómfeltési munkakörbe előadókat, valamint 8 általános Iskolai végzettséggel rendelkező gépkönyvelői, adatrögzítői és gépírni tudó adminisztrátorokat. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Budapest V.. Semmelweis u. 13., vagy 177-655 telefonszámon Az Egri Közúti Építő Vállalat Nógrádköves- di Építésvezetősége felvételt hirdet az alábbi szakmákban: elektroműszerész, hengergépkezelő. aszfaltfinl- ser kezelő, teltomat aszfaltkeverő gépkezelők, kőműves szakmunkások, kubikosbrigádok, szállításvezető, főgépész, lavító- műhely egységvezető, művezetők (útépítő). Speciális gépekre szakmunkás-átképzést biztosítunk. Lakásmegoldásra lehetőség van. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés személyesen, írásban v. telefonon. Cím: Balassagyarmat. Rákóczi út 25. Tel.: Balassagyarmat 162. A Budapesti Mentő- szervezet felvételre keres: takarítónőt 6 órai, illetve 8 órai munkakörre. Jelentkezés személyesen : Budapest V., Markó uutca 22. I. emelet 104. Munkaügyi előadónál.____________ A VOLÁN 21. sz. Vállalat felvételre keres gépkocsivezetőket. Bérezés : teljesítménybér, 5000—7000 Ft átlagkereset között és F kategóriás darukezelőt óbudai munkahelyre. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Cím: Budapest III., Bécsi út 136. Telefon: 689-295. ;• ADÁSVÉTEL Eladó Gödöllő központjában háromszobás OTP-s öröklakás. Érdeklődni: Hőnigné, Költői Anna utca 6. Budaörsön 400 négyszögöl panorámás zártkert — megosztva is — eladó. Érdeklődni lehet: Budaörs, Szegfű u. 3. szombaton és vasárnap ________________ Ve resegyházf belterületén lévő 206 négyszög- öles telket eladom. Harminc négyzetméteres fűthető faház, villany, víz van. „Sürgős PmH. 115 082’* jeligére a Gödöllői Hírlaphoz. Eladó Pécelen 2 szoba, összkomfortos öröklakás. Megtekinthető: 18 óra után, Petőfi u. 7, II 10. Bálint._______ 56 négyzetméteres, kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen: Nagykőrös, Farkas u. 5/A. II. em. 8. Szombaton, vasárnap egész nap.________ A Bokros dűlő 86. számú 1200 négyszögöles, villamosított tanya eladó, két családnak is alkalmas. Érdeklődni lehet Nagykőrös, Farkas u. 5/A. II. em, 8. szám.______________ El adom Dunakeszi, Fillér u. 45. sz. alatti, 2 szobás, kertes, OTP- öröklakásom. Farkas Sándorné. Telefon: kedd—péntek 8—18 óráig, 690-717. ________ 25 0 négyszögöles telek eladó Túrán. „Sürgős” jeligére a Gödöllői Hírlaphoz.____________ Ér d, X. kerületben egy 450 n.-öles telek teli gyümölcsfákkal, rajta egy 2 szobás, összkomfortos, etázsfűtéses családi ház eladó. Víz, villany van. Érdeklődni az esti órákban. — Tel.: 778-767. _______ El ső emleten másfél szobás szövetkezeti lakás eladó. Nagykőrös, Ceglédi út ll/a/f/6, Nagykőrös, Eötvös Károly út 6. sz. kétszobás, pincés lakóház és lejárt műszakis Za- porozsec eladó. Érdeklődni: Békési Gyulai Nagykőrös, Vízállás Gátér dűlő 10. Csator- naőrház, egész nap Nagykőrös központjában négycsaládos társasházban saját tulajdonú 3 szobás, komfortos, kertes lakásomat elcserélném hasonló pestlőrinci vagy törökbálintira. Nagykőrös, Kecskeméti . u. 18. sz. Rlmocziné. Telefon: 394. HiFi-torony állványa 43,7 cm széles, fiókos, üvegajtós, lemeztartós, kazettartartós, eladó. Nagykőrös, Vági lkt. V/én. TT./3. Nagykőrös, IV. kér., Báthori u. 10. ház eladó. összkomfortos, központi fűtéses. kedvező fizetési feltételek. Nagyméretű garázs a lakótelephez közel eladó. — Érdeklődni Nagykőrös, Jókai u. 13. sz. alatt, Z^na. Elcserélném ceglédi városközpónthoz közeli 3 szobás, komfortos plusz szoba kony- hás házamat kecskeméti vagy nagykőrösi hasonlóért vagy kisebbért. Érdeklődni szombat, vasárnap: Cegléd, Harmat u. 5. Vidékieknek! Nyelvtanítás 80 forinttól havonta levelezéssel, angolul. németül, franciául. oroszul, olaszul, spanyolul telefonetiku- san (835-761). Doktor Farkas, külföldi diplomás szaktanár. Budapest. Tábornok u huszonegy. 1149