Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-31 / 256. szám

MMTZ Tg Kfímap 1981. OKTOBER 31., SZOMBAT Jegyzet Különös kettősség A világ eddig mit sem tu­dott Comiso 26 000 lakosú szicíliai város­káról, s most pedig egyszerre az újságok első oldalaira ke­rült. Mi tette e bortermelő, a világtól oly távoleső kisvárost egyszerre világhírűvé? Az, hogy van egy használaton kí­vüli katonai repülőtere. Túl ezen éppen az, hogy annyira a „világ végén” fekszik. Ezért esett éppen erre a városkára az amerikai hadügyminiszté­rium választása. Ide kívánják telepíteni azt a 112 szárnyas­rakétát, amely az 1979-es NA- TO-határozat következtében Olaszország területére kerül az úgynevezett „pótfegyverkezési program” keretében. Mint már annyiszor meg annyiszor írtunk róla, e határozat értel­mében 1983-ig bezárólag Nyu- gat-Európa területére 572 Per­shing—2 és szárnyasrakétát telepítenek, hogy így egyolda­lúan az Észak-atlanti Szer­ződés Szervezete javára igye­kezzenek megváltoztatni a je­lenleg meglevő európai kato­nai egyensúlyt. Comiso repülőterének ki­építésére 300 millió dollárt küldenek a tengerentúlra. Az alapozó munkák már novem­berben elkezdődnek lázas gyorsasággal a tervek szerint, s két esztendő múlva már a támaszpont a 112 számyasra- kétával működőképes lesz. S azt nem is kell talán hozzá­tenni, hogy e rakétákat atom­robbanófejekkel látják el, vagyis növelik az európai te­rületen — a washingtoni for­gatókönyv szerint — megví­vandó nukleáris hadviselés ve­szélyeit. Az International Herald Tribune részben megírja, hogy miért ez a nagy sietség. Valahol el kell kezdeni a te­lepítés előkészületeit, s erre csak Olaszország lehet megfe­lelő. Mint a Párizsban megje­lenő, amerikai irányítás alatti xújság beszámol róla: az NSZK- ban a tiltakozások hatására olyan helyzet alakult ki, hogy politikai körökben csupán ak­kor egyeznek bele a telepítés előkészületeibe, ha már vala­hol másutt a NATO európai tagállamainak kontinentális területén, elkezdődött ilyen munka. Vagyis ők csak „má­sodikak” kívánnak lenni. Hol­landia és Belgium pedig erő­teljesen ingadozik, s addig, amíg az NSZK-ban nem törté­nik lépés, őket a washingtoni vélemény szerint „meg sem le­het mozdítani...” Olaszország vezet5f viszont bele­egyeztek a comisói támasz­pont kiépítésbe. Más kérdés természetesen, hogy ez a dön­tés mily felháborodást keltett a közvélemény jelentős ré­szében. Csak a múlt hét vé­gén is több százezren tüntet­tek Rómában és több olasz nagyvárosban Washington ve­szélyes tervei és az ellen, hogy kormányuk kész a raké­ta-nukleáris háború veszélyét annyira fokozó atomfegyver­rendszereket elhelyezni az or­szág területén. Az Internatio­nal Herald Tribune egyéb­ként, amikor azt indokolja, hogy miért esett éppen Comi- sóra a Pentagon választása, cinikusan azt is megírja, hogy nem utolsósorban az vezette a tervezőket, hogy a szicíliai kis­város messze fekszik Olaszor­szág sűrűn lakott vidékeitől, s nehezen megközelíthető mind­azok számára, akik tüntetni akarnak a helyszínen, az új, halált hozó fegyverek elhelye­zése ellen... Ez a szempont viszont fel­fedi, hogy a fegyverkezési ver­seny washingtoni megszállott­jai mennyire jól tudatában vannak annak, hogy terveik ellen mily rendkívüli erejű tö­megmegmozdulások kibonta­kozása várható. S ez ellentétes persze azokkal, az úgyneve­zett „kincstári optimizmust” sugárzó megnyilatkozásokkal, amelyek V/einberger hadügy­miniszter és más amerikai hi­vatalos személyek szájából hangzottak el, a múlt hét vég nyugat-európai béketünteté­sekről. Weinberger egy televí­ziós megnyilatkozásában igye­kezett „rendkívül magabiztos hangnemet” megütni. Arról beszélt, hogy éppen most tért vissza nyugat-európai kőrút­ról, s így bizton állíthatja, hogy a tiltakozók csak a köz­vélemény „elenyésző hánya­dát” alkotják ezekben az or­szágokban, s nem zavarhatják meg a rakétatelepítési elgon­dolások végrehajtását. A miniszter azonban a tele­víziós sajtóértekezleten kelle­metlen helyzetbe került. Meg­kérdezték ugyanis tőle, hogy mit szól a közvéleménykuta­tások eredményeihez. Ezeket a Public Opinion című magazin tette közzé, s eszerint a NATO országokban közvéleményku­tatásokat tartottak a rakéta­telepítések kapcsán. Ennek so­rán az NSZK-ban csupán a megkérdezettek 15 százaléka helyeselte, hogy egy esetleges háborúban nyugatnémet föl­dön atomfegyvereket vessenek be, s 75 százalék elítélt min­denfajta atomhadviselést. Vagyis, mint a kérdés sugal­mazta: a nyugat-európai béke­megmozdulásokat egyáltalán nem lehet lebecsülni. Mi sem természetesebb, hogy Weinber­ger kitérő választ adott, s to­vábbra is az 572 ú j rakéta te­lepítése mellett próbált érvel­ni hivatalos személyisé­gek megpróbálnak „ellengőzt” adni a lezajlott tüntetésekkel szemben, s hogy leszereljék a jövőbeni megmozdulásokat hi­vatkoznak arra, hogy novem­ber végén tárgyalásokat kez­denek Genfben a Szovjetunió­val nagyköveti szinten. Ezek egyik főtémája a középható­távolságú rakéták csökkentése lesz. Ehhez pedig mindennek nevezhető, csak jó nyitánynak nem, hogy Comisóban megkez­dik a 112 új rakéta elhelyezé­sére a munkálatokat... Árkus István A washingtoni Szaudi békefavasla'ok Változott az US Változik az amerikai állás- >ont Fahd herceg, szaúd-ará- )iai trónörökös augusztusban előterjesztett nyolcpontos bé­ketervével szemben. A terv — szerzője szerint — a korábbi ENSZ- és egyéb nemzetközi határozatok szellemében elő­irányozza a megszállt arab te­rületek teljes kiürítését, a pa­lesztinok hazatérését, palesz­tin állam alapítását és mindeD térségbeli állam biztonságának szavatolását ENSZ- és nagy­hatalmi garanciák révén. A hírügynökségek már csü­törtökön idézték Ronald Rea­gan amerikai elnököt, aki — miután a szenátus jóváhagyta AWACS-mintájú amerikai fel­derítő repülőgépek eladását Szaúd-Arábiának — kijelen­tette: a szaúdi béketerv „bá­torító”. Tegnap az AP ame- kai hírügynökség bővebb ma­gyarázatot is közöl az elnök­től. Eszerint a szaúdi terv „azért bátorító, mert elismeri Izraelt, mint olyan országot, amellyel tárgyalni kell” — mondta az elnök. Egy másik hír szerint Fahd herceg még az év vége előtt Washingtonba látogat — je­lentette be csütörtökön Dean Fischer külügyi szóvivő. Elhalasztották a vitát Holtpontra jutottak a Biz­tonsági Tanácsban az ENSZ új főtitkárának megválasztásá­ra tett kísérletek, ezért a vitát keddig elhalasztották. Ha újabb hivatalos jelöltek nem lépnek fel, a Biztonsági Tanács tag­jai nem hivatalos tanácskozá­sok után folytatják a szava­zást. A jelentések szerint Kína nem hajlandó változtatni Waldheim jelenlegi főtitkár újabb kinevezése elleni állás­pontján, bár Waldheim már 11 szavazatot kapott a testület­ben, kettővel többet a szüksé­ges minimumnál. A Kína által támogatott Salim Ahmed Sa­lim tanzániai külügyminiszter azonban nem vonja vissza je­lölését Madridi találkozó Továbbra is eltérőek az álláspontok A megértésre, a polémia mellőzésére felszólító beszédek mellett a madridi találkozó tegnapi teljes ülésén több nyu­gati küldött, elsősorban az Egyesült Államok képviselője, továbbra is konfrontációs, vá­daskodó hangnemet használt felszólalásában, és ismét el­zárkózott a szovjet kezdemé­nyezésekre adandó választól. Rappe nagykövet, a svéd delegáció vezetője reményt keltőnek nevezte a szovjet— amerikai kapcsolatfelvételt, amely — ha nem is közvetle­nül a madridi találkozót érinti — lökést adhat a madridi ta­lálkozó eredményes munkájá­hoz is. A részvevő országok Parlamenti delegációnk zárómegbeszélése Jószomszédi kapcsolatok Az országgyűlés Apró Antal elnök vezetésével jugoszláviai látogatáson tartózkodó kül­döttségét tegnap délelőtt Belg- rádban fogadta Szergej Krai- gher, az államelnökség elnöke. A találkozón mindkét fél megelégedéssel hangsúlyozta, hogy a magyar—jugoszláv kapcsolatok sikeresen fejlőd­nek, s kifejezte készségét to­vábbi erősítésükre. Parlamenti delegációnk ezt követően találkozott Alek­szandar Grlicskovval, a JKSZ KB elnökségének tagjával, aki részletes tájékoztatót adott a JKSZ jövő júniusra összehí­vott XII. kongresszusának elő­készületeiről. Az Apró Antal és Dragosz- lav Markovics, a szövetségi nemzetgyűlés elnöke vezette magyar és jugoszláv parla­menti küldöttségek tegnap délután megtartották záró­megbeszéléseiket. Atomfegyrementes Európát! 129 ezren tüntettek Finnország városaiban a békéért és a le­szerelésért. Az ország fővárosában. Helsinkiben több tízezres tömeg vonult fel. A tábla felirata: „Atomfegyvermentes Európát!” Űj elemeket tartalmazó rendezési terv Jesszer Aralat nyilatkozata A Szovjetunió megerősítette a palesztin nép helyét a poli­tikai és a nemzetközi térképen azzal, hogy diplomáciai státus­sal ruházta fel a Palesztinái Felszabadítási Szervezet moszkvai képviseletét — hang­súlyozta Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke az An-Nahar című bejrúti lapnak adott in­terjújában. Arafat a továbbiakban vé­delmébe vette Fahd szaúdi trónörökös közel-keleti rende­zési tervét, amelyet Szíria, Lí­bia, Algéria, Dél-Jemen — azaz azok az államok, amelyek a PFSZ-szel együtt a Szilárd­sági Frontot alkotják —, vala­CSAK RÖVIDEN... HARCKOCSIK jelentek meg a parlament épülete körül teg­nap Thaiföld fővárosában, Bangkokban. Egy magas ran­gú katonatiszt szerint mintegy ezer katonát helyeztek teljes riadókészültségbe. Megerősítet­ték a kormányépületek védel­mét. Meg nem erősitett jelen­tések szerint vidéken is csapat- mozgások észlelhetők. ELŐRELÁTHATÓLAG no­vember 16-án kerül a szenátus elé az a felhatalmazás, amely a spanyol kormánynak a NA- TO-belépésre irányuló tárgya­lások megkezdésére vonatko­zik. mint több, a PFSZ-m kívüli palesztin szervezet egyoldalú kezdeményezésként elutasított. küldöttségeit rugalmasságra, egymás álláspontjának megér­tésére hívta fel. Arra kérte őket, hogy kerüljék egymás szándékának és álláspontjának tudatos félremagyarázását. Hasonló szellemben szólalt fel Eduard Brunner nagykö­vet, a svájci küldöttség veze­tője, aki hangoztatta: ne le­gyen polémia, kölcsönös vá­daskodás, ezt mindenki felejt­se el, mert ennek már elmúlt az ideje. Most a figyelmet a tényekre, a konkrét javasla­tokra kell összpontosítani. Ki­emelte annak fontosságát, hogy máris egyetértésre jutot­tak abban, mivel foglalkozzék a katonai enyhülési és lesze­relési konferencia első szaka­sza. Jacques Martin nagykövet, a francia küldöttség vezetője egyetértését nyilvánította az­zal, hogy a katonai bizalom- erősítő intézkedések övezete egész Európára kiterjedjék, de azzal a szovjet javaslattal szemben, hogy ennek fejében nyugati irányban is kiterjesz- szék ezeknek a kérdéseknek az övezetét, tagadta ennek szükségességét. Éles hangú, vádaskodó felszólalásában ha­sonló álláspontra helyezkedett Max Kampelman nagykövet, az Egyesült Államok küldött­ségének vezetője. Felszólalásá­ban „különösnek és érthetet­lennek” minősítette az öveze­tekre vonatkozó szovjet állás­pontot. Radoslav Klein nagykövet, a csehszlovák delegáció vezető­je hangsúlyozta, hogy lehetsé­ges és szükséges is eredmé­nyesen befejezni, a madridi találkozót, amelyen kezdettől fogva két álláspont és maga­tartás áll egymással szemben. Az egyik a Szovjetunió és a szocialista országok által kép­viselt, építő jellegű álláspont, amelyet a csehszlovák kül­döttség is támogat. Ez arra irányul, hogy a legnehezebb kérdéseket is, mint például a katonai bizalomerősítő övezet problémája, egyenjogú alapo­kon oldják meg. Ezzel szem­ben a másik álláspont dema­góg, propagandisztikus hang­nemben egyoldalú előnyökre törekedett. Az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó madridi találkozó legközelebbi teljes ülését ked­den tartja. Jaruzelski beszámolója az ország helyzetéről A lengyel parlament ülése Az ország társadalmi, politi­kai és gazdasági helyzetéről számolt be Wojciech Jaruzels­ki, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök, nemzetvédelmi miniszter, a szejm tegnap dél­után kezdődött ülésén. Emlé­keztetett rá, hogy jóllehet, a törvényhozás elfogadta a vál­ságból való kijutás kormány- programját, a helyzet tovább rosszabbodik, mert dúl a ha­talomért folytatott harc, az or­szág életét a ziláltság jellemzi, a különféle sztrájkakciók fo­kozzák az amúgy is nagy veszteségeket. Különösen fontosnak nevez­te a szovjet vezetésnek azt a döntését, hogy a Szovjetunió még az idén 30 ezer tonna húst és ugyancsak 30 ezer ton­na tengeri halat szállít Len­gyelországnak. Jaruzelski be­jelentette, hogy a nem létfon­tosságú cikkek, így a benzin és az alkohol árát ismételten emelni fogják. Részletesen szólt a spekulá­ció, az árurejtegetés és a gaz­daságot, a lakosságot károsító egyéb jelenségek elleni fellé­pésről, és bejelentette, hogy a jövő év első negyedében fel­emelik a legalacsonyabb bé­reket, nyugdíjakat, ismét emelik a családi pótlékot. A kormányfő bejelentette, hogy törvénytervezetet nyúj­tott be az állampolgárok és az állam védelméről szóló rendkí­vüli intézkedésekről. Javasolta a nemzeti egyet­értés tanácsának létrehozását, amelyben a pártok, szakszer­vezetek és társadalmi szerve­zetek képviselői vennének részt. Ugyancsak törvényterve­zet készült el a miniszterta­Washington Reagan-Hm „Nem szövetséges, baráti országként” jelölte meg csü­törtökön Alexander Haig ame­rikai külügyminiszter Kínát, Huang Huával folytatott tár­gyalásait követően. A kínai külügyminiszter szerda óta tartózkodik hivatalos látoga­táson Washingtonban, Haig tavaszi pekingi látogatását vi­szonozva. A kínai külügyminiszter negyven percet tárgyalt a Fe­hér Házban Reagan elnökkel is. A Fehér Ház szóvivője „meleg, baráti és őszinte” esz­mecserének nevezte ezt a ta­lálkozót. A kérdések többsé­gében, elsősorban a „szovjet fenyegetés” megítélésében „kö­zösek a nézetek” — mondta. „Nem értettek azonban min­denben egyet” — felelte a szó­vivő ezután, hogy egy tudó­sító megkérdezte, szó volt-e Tajvanról, illetve a Tajvannak szállított amerikai fegyverek­ről is. Reagan és Huang Hua egyébként aláhúzta az „erős kapcsolatok” szükségességét, s elégedetten szólt arról, hogy jól fejlődik az amerikai—kí­nai kereskedelem és a műsza­ki együttműködés. Reagan megerősítette, hogy 1982-ben teendő egyesült államokbeli látogatásra hívta meg Csao Ce-jang kínai kormányfőt, akivel a múlt héten találko­zott a mexikói Cancunban, a fejlett tőkés és a fejlődő or­szágok gazdasági csúcsérte­kezletén. Reagan után a kínai kül­ügyminiszter George Bush al- elnököt kereste föl. nács mellett működő társadal­mi konzultatív tanács megala­kításáról. Jaruzelski közölte a parla­menttel, hogy a LEMP KB el­ső titkári tiszte mellett kész a miniszterelnöki és a nem­zetvédelmi miniszteri funkciók ellátására is, ha ehhez a szejm hozzájárul. Ezután javasolta, hogy a kormány négy tagja (eddigi funkciójának megőrzése mel­lett) a jövőben a következő területekkel foglalkozzék: Janusz Obodowski minisz­terelnök-helyettes a gazdasági tevékenység koordinálásával; Mieczyslaw Rakowski mi­niszterelnök-helyettes, a szak­szervezetügyi és társadalom- politikai intézkedések össze­hangolásával; Zbigniew Ma- dej miniszterelnök-helyettes, a tervbizottság elnöke a hosszú távú tervezéssel, és Florian Siwicki vezérezredes a nem­zetvédelmi tárca folyó ügyei­nek intézésével. Jaruzelski végül indítvá­nyozta, hogy — részben saját kérésükre — mentsék fel tiszt­ségükből Stanislaw Mach mi­niszterelnök-helyettest, vala­mint a kormány öt miniszte­rét. Kinevezésre javasolta Ed­ward Kowalczykot, a demok­rata párt elnökét miniszterel­nök-helyettessé és javaslatot tett az öt miniszteri tárca be­töltésére is. Jaruzelski miniszterelnök után — második napirendi pontként — az idei népgazda­sági és költségvetési tervvég- rehajásáról, valamint a több változatban elkészített jövő évi tervről Zbigniew Madej mi­niszterelnök-helyettes számolt be. ★ Gdanskban ülést tartott a Szolidaritás országos bizottsá­ga, és a szakszervezeti fegye­lemre hivatkozva felhívást in­tézett összes regionális szerve­zetéhez, hogy hagyják abba a jelenlegi sztrájkakciókat. Mint a PAP lengyel hírügynökség a Szolidaritás tájékoztatási iro­dájának közleményére hivat­kozva jelentette, a „vadsztráj­kok a szakszervezet széthullá­sának és tömegbázisa elveszté­sének veszélyével fenyegetnek, aminek nyomán a Szolidaritás elnevezés üres frázissá válhat”. Ugyancsak a Szolidaritás tá­jékoztatási irodájának közle­ményére hivatkozva jelentette a PAP hírügynökség, hogy az egyéni parasztok Szolidaritás szervezete megtagadta a mi- niszteranács által javasolt ve­gyes bizottságban való részvé­telt.

Next

/
Thumbnails
Contents