Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-18 / 245. szám

Vili- ÉVFOLYAM, 245. SZÁM 1981. OKTOBER 18., VASÁRNAP LUOI A PEST MEGYEI HÍRLAP GÖDÖLLŐI JÁRÁSI ÉS GÖDÖLLŐ VÁROSI KÜLÖNKIADÁSA Segitő katonak, diákok Kedvező időben, szakszerű munka Most már a mezőgazdászok sem panaszkodhatnak az idő­járásra, hiszen két hete za­vartalanul folyhatnak a beta­karítási és a vetési munkála­tok. A szeptember végén és október első napjaiban hul­lott száz milliméter eső miatt szüneteltetni kellett a gödöl­lői tangazdaságban az őszi ár. pa vetését, de azután teljes erővel folytathatták, így a hét közepén mind a 470 hektáron földbe kerülhetett a mag. Jó vetőágy Befejezéshez közeledik az őszi búza vetése: a 2200 hek­tárból péntek estig alig ma­radt 300 hektár, így, ha nem lesz eső. hétfőre ezzel is vé­geznek. Gyakorlatilag tizenegy nap kellett ehhez, ami re­kordnak számít. Ehhez is kedvezett az időjárás: a talaj- előkészítésben részt vevők — öt Rába, illetve öt T—150-es traktorral — nyújtott műszak­ban dolgoztak. Egy traktor­ra három embert osztottak be, akik tizenkét órás munka után negyvennyolc órát pihen­hettek. Amint azt Csató Sándor, a tangazdaság növénytermeszté­si osztályvezetője elmondotta: igen jó vetőágyat tudtak ké­szíteni, hiszen a szántáshoz és a talaj elmunkálásához az ép­pen ideális mennyiségű ned­vesség volt a földben. Ez tu­lajdonképpen abban is meg­nyilvánult, hogy míg máskor hat-hét művelettel tudtak jó vetőágyat készíteni, most a tárcsázás és a kombinátorozás is elégnek bizonyult. Tehát az időjárás ugyancsak hozzá­járult az energiatakarékosabb vetéshez. Az erózió ellen Korábban már elkezdték a tavasziak alá történő őszi mélyszántást, amiből szintén nem kevés: 3 ezer 2Ö0 hektár vár gépkezelőikre és a gépek, re. Az összes terület csaknem húsz százalékát, mintegy hat­száz hektárt szántottak fel ed­dig, s amint a vetéselőkészítő szántás befejeződik, várha­tóan hétfőtől, a tíz nagy tel­jesítményű traktorral folytat­ják a mélyszántást. November 7-re szeretnék ezt is befejezni, úgy, hogy utána már csak a talaj lezá­rása marad hátra. Simítókkal Három éve annak, hogy szo­rosabb kapcsolat fűzi egymás­hoz a gödöllői körzeti állami zeneiskolát a Csehszlovákiá­ban lévő Revuca község ze­neiskolájához, ahol nemcsak zenei nevelésben részesítik a gyerekeket, hanem a mozgás- kultúra alapvető tudnivalóira, gyakorlataira is megtanítják a növendékeket. A szlovákiai iskola tanárai­nak és tanulóinak égy csoport­vagy hengerekkel, természe­tesen csak a laza szerkezetű homoktalajok felszínét egyen­getik el, egyrészt azért, hogy az erózió: a szél vagy az eset­leges eső ne Hordja, mossa el a talajfelszínt. Másrészt eze­ken a területeken arra törek. szenek, hogy kevesebb legyen a tavasszal elvégzendő mun­ka. Es a szüret Az említetteken kívül már csak egy jelentősebb tenniva­ló van a tangazdaság tábláin: a szüret, amely az 53 hektá­ron hatvan százalékban kész. A bornak való begyűjtését az Agrártudományi Egyetem gé­pészmérnöki karának hallga­tói csaknem százan, vala­mint a honvédségi alakulatok és a hatvani diákok segítik. ja szombaton érkezett autó­busszal Gödöllőre, viszonozva a mieink tavaszi látogatását. Vasárnap Gödöllő és a fő­város megtekintése szerepel a vendégek programjában, az­nap este színházba is elmen­nek vendéglátóikkal együtt. A szlovák gyerekek különben, a megszokott rend szerint, a gö­döllői pajtásaik családjánál töltik az éjszakákat. Gödöllői zeneiskola Szlovák vendégek érkeztek ÖREG NÉNIKÉK. Aligha vonható meg biztonsággal a határ, amelyen innen az em­berek fiatalok, azon túl pedig öregek. Az öregedés, öregség összetett állapot és helyzet, egy-egy emberre jellemző sa­játosságokkal, árnyalatokkal. Különbséget teszünk fizikai és szellemi öregség között, ahogy mondogatni szoktuk: vannak húszéves aggastyánok, és het­venéves ifjak. Az utóbbi eset­ben a gondolkodás mozgé­konysága, a világra való nyi­tottság, az új iránti érdeklő­dés, annak befogadó képessége nyom a legtöbbet a latban. Bármilyen összetett legyen azonban az öregség állapota és helyzete, akármilyen és mennyi kivétellel találkoz­zunk is, mondjuk hetven kö­rül többé-kevésbé mindenki­nél megkezdődik az öregedés. Számoljunk: aki ma hetven­éves, az 1911-ben született. Az első világháború végén kezdett iskolába járni, a második vi­lágégést a harmadik évtizedé­ben járva élte, harcolta végig. A felszabaduláskor, az új élet megindításakor még min­dig fiatalnak számított, ha nem is a legfogékonyabb kor­bán volt, az érdeklődés eleve­nen élt benne. Sokan kezdtek akkor tanulni, középiskolát és egyetemet végeztek, s mint ilyenek, találkozhattak a kor tudományának, ideológiai és filozófiai rendszereinek sok­féleségével. Mindennapi Eme korosztály nem min­den tagja, sőt csak a kisebb hányada járta végig a vázolt utat. Ámde valamennyien ek­kor éltek. S a rádió, televízió a korábban nem tapasztalt módon szólt bele mindennap­jaikba, zúdította rájuk az in­formációk tömegét. Nincs az emberi gondolkodásnak olyan területe, amellyel ezek a tech­nikai eszközök ne foglalkoz­nának, így ha szándéktalanul is, az emberek túlnyomó több­sége tudomást szerez róluk. Mindez azért jutott eszem­be, mert mostanában többször hallottam, az ismeretterjesztés ilyen-olyan képviselőitől: nincs mese, vannak olyan né­nikék, akiknek erről vagy ar­ról ,halvány sejtelmük sincs, megszokott falusi világképük vezérli cselekedeteiket. Bizo­nyára így igaz. De ha így van, gondoljunk csak bele, mekko­ra szakadékok vannak embe­rek és emberek között, milyen mélységek tátonganak tudás­ban és ismeretben, követke­zésképpen gondolkodásmód­ban a napjainkban ugyanab­ban a városban, faluban élők, dolgozók között. Vajon holnap és azután mi leszünk a nénikék, bácsikák, akikről egy kicsit sajnálkozva apróságok beszélnek az akkori fiatalok és derékhadbeliek? Avagy: többen leszünk-e, akik képe­sek valamelyest lépést tartani a korral? Mert talán ez lehet a fejlődés egyik kritériuma: mekkora arányban vannak egy-egy nemzedékben az újhoz kötődők, illetve a régi gondo­latokhoz ragaszkodók. AZ ÜJ ÉS A RÉGI. Ta­pasztalataim mindenesetre riasztóak. Öt év alatt még egyetlen olyan tervvel vagy lé­tesítménnyel sem találkoztam Gödöllőn, amelyet nem tartot­tak volna fölöslegesnek. Kivé­tel talán csak a lakás, kifogás persze velük kapcsolatban is akadt és akad bőven. Miért tízemeletesek, miért olyan be­osztásúak, miért arra a bizo­nyos helyre építették őket. So­kak szerint az aluljáró nem kellett volna, vannak, akik úgy vélik, a művelődési házat fölöslegesen létesítették, meg­lennénk szobrok és emlékmű­vek nélkül is. Es ugyanők kö­römszakadtáig ragaszkodnak minden régihez, ha szép, ha csúnya, ha értékes, ha érték­telen. Bizonyos, megméretésünk­kor figyelembe veszik majd bírálóink, hogyan sáfárkod­tunk megvolt javainkkal, de János utcai gázvezeték A magyarázat nem melegít A be nem tartott határidők példái Mint valami örökmozgó új­ságíróhangya, még napokig járhattam volna az illetéke­seket, tudakolva, miért nem fejezték be a vállalt és meg­ígért határidőre a gödöllői Já­nos utcában, 350 lakásban a gázvezeték szerelését. Minde­nütt tudtak volna mondani nyomós érveket a késés iga­zolásául — ámde attól a gáz nem érkezik meg az ottho­nokba. Egy darabig követtem a szorgalmas hangya példáját, hordozgattam a morzsákat, a tényekből, ígéretekből, válla­lásokból, határidőkből kelet­kezett törmeléket, melyből, mint minden törmelékből, úgy­szólván lehetetlen összerakni a valóságnak megfelelő tég­lákat. Útközben eszembe jutott egy néhány héttel ezelőtt tar. tott tanácsi végrehajtó bizott­sági ülés, melynek napirend­jére készült írásos jelentés de­cember 31-ben jelölte meg az Afit-szerviz átadását. Az il­letékesek azonban azzal kezd­ték szóbeli kiegészítőjüket, hogy a tisztelt testületi tagok tekintsék tárgytalannak azt a dátumot, az üzem majd csak a jövő év első negyedében fe­jeződik be. Jött persze a kö­rítés is, hogy műszaki átadás azért lesz, meg belakás is lesz. Tapasztaltabbak azonban tud­ják, az ilyesmi elkenése a lé­nyegnek. Ahogy nézegettem a János utcában a gázvezetéknek ki. ásott árkokat, más is eszembe jutott. Csak találomra soro­lom, hogy mi. A művelődési házat nem adták át határidő­re, nem a Karikás Frigyes is­kola tornacsarnokát, nem az Imre utcai általános iskolát, nem a lakásokat, az óvodákat, bölcsődéket, üzleteket. Az új tanácsházának is állnia kelle­ne már, holott még csak az alapoknál tartanak. Az elmúlt napokban sokan panaszkodtak, hogy kezüket, lábukat törik, ha a ' HÉV-vá- gány mentén húzódó feltört járdán akarnak céljukhoz el­jutni. A tanács végrehajtó bi­azt is mérlegelni fogják, mit alkottunk, mivel járultunk hozzá lakóhelyünk, környeze­tünk fejlesztéséhez, szépítésé­hez. A teremtő lény nemcsak óv, hanem alkot, újat hoz létre. FA ÉS OXIGÉN. Azt hiszem, abból kell kiindulnunk, hogy fákat mindig ki fogunk vág­ni, mert útban lesznek. De hogy mennyire megfontoltan kell ezt tennünk, arról két tény meggyőzhet. Egyetlen autó működtetésekor átlago­san négy ember oxigénadagját fogyasztja el. Ennek a meny- nyiségnek a megtermelésére öt fa szükségeltetik. Gödöllőn számosán laknak, akik éber szemmel figyelik, hol emelnek fejszét valame­lyik fára. Vagy ismerik ezt az adatot, vagy nem. Még ha is­merik is, valószínűnek tar­tom, elsősorban nem emiatt vétóznak. A megszokottat vé­dik, az eddig jónak, szépnek tartottat. Mindegy. A lényeg: ők a mi élő lelkiismeretünk, akik, noha többnyire az idő­sebb generációhoz tartoznak, a jövőért aggódnak, azokért, akik ma még a bokrok ma­gasáig sem érnek fel. Persze, ezekért tenni is le­het, úgy, hogy csak az óha­tatlanul szükséges fát vágjuk ki s helyébe, vagy helyette másikat ültetünk. Mert az oxigént zabáló autó­csordák szaporodnak. Kör Pál zottsági ülésén bejelentették, október 10-re rendbehozzák. Óvatos duhajként így írtam le a közlést: tizediké körül. A jelzett napon nem néztem meg az utat, de egy-két nappal ké. sőbb még mindig nem volt teljesen kész ... Határidőügyekben igen ed­zettnek érzi magát e sorok írója, éppen ezért többnyire tartózkodik dátumok közzé­tételétől. (Azon csak mosolyog, ha némelyek, mondjuk, taná­csi vezetők biztatják:, írja csak meg, hadd piruljon a ki­vitelező, hogyha nem teljesí­ti. Egy vállalat, üzem, építés­főnökség képtelen a szégyen­kezésre.) Nos, akármilyen edzett va­gyok is, olykor-olykor még meglepődöm. Például a kö­vetkezőn. A János utcában ez idő szerint állami és szövet­kezeti lakásokba vezetik be a gázt. Száznegyvennégy állami lakás kéménye olyan, hogy nem bírja elvezetni a gázfű­téskor keletkező végtermé­ket. Emiatt a fürdőszobákba szerelt gázvízmelegítőket nem szabad üzemeltetni. Amíg ezek nincsenek kiiktatva, addig a gázszolgáltató vállalat nem kö­ti be a vezetéket. S minder­ről a lakót október 2-án tájé­koztatták. Holott, s ez is meglepő, még a nyáron, egészen pontosan augusztus 20-án az egyik ki­vitelező határozottan kijelen­tette: a fűtési szezonra min­denképpen elkészülnek a mun­kákkal. Ha nem 350 család­ról volna szó, lehetne elmél­kedni azon, vajon a fűtési sze­zonra kifejezés hogyan érten­dő, hiszen az október közepé­től április derekáig tart. Téved, aki azt hiszi, hogy csak ez az egyetlen baki tör­tént. Vannak lakások, ahol a tervező túl közel rakatta a mé­rőórához a gázkészüléket..., amíg nem szerelik át, addig... Sőt, akad ház, amelybe be­szerelték a vezetéket, de a külső hálózat nem érinti... következésképpen olyan is, amely előtt elhálad a közép- nyomású vezeték, de az épü­letbe nem szerelték be a kis­nyomásút ... összegezés: Ha a határidő­ket szinte soha nem tartják be, akkor nehezen okolható X. vagy Y. Akkor valami nyomó, sabb, mélyebben rejlő magya­rázatnak kell lennie, ami min­den bizonnyal nem Gödöllőn lelhető fel, s nemcsak erre a városra érvényes. Befejezésül a János utcaiak­nak annyit: a gázszolgáltató vállalat illetékese szerint, ha semmi nem jön közbe, no­vember 20-a körül az utolsó lakásba is bekötik a gázt. K. P. Dány Székely Bertalan grafikái Ma tartják meg az idei mú­zeumi és műemléki hónap dá- nyi rendezvényét. A megnyi­tó a helybeli néprajzi gyűjte­mény udvarán lesz délután 3 órakor. Az általános iskola énekkara dalcsokrot ad elő, majd Szekeres Mária óvónő versmondása következik, va­lamint a vegyes kórus népda­lokból összeállított műsora. Végezetül megtekintik a nép­rajzi gyűjteményt. Innen a közönség a művelődési ház­ba megy, ahol dr. Asztalos István, az aszódi Petőfi Mú­zeum igazgatója megnyitja a Székely Bertalan grafikái cí­mű kiállítást, amelynek a klubhelyiség ad otthont. Aszód Kasíélyfeemutató A múzeumi és műemléki hónap rendezvényeinek kere­tében a Podmaniczky-kasté- lyokat és a Kracker-freskót mutatják be ma az érdeklő­dőknek Aszódon. Gyülekezés a Petőfi Múzeumnál délelőtt 11 órakor. A művelődési ház programja Vasárnapi dzsessz — 19 óra­kor, közreműködik a Jávori együttes. Csömör Paudits Béla estje Az úgynevezett régi jó vi­lágban címmel tartják meg ma este a csömöri művelődé­si házban 19 órai kezdettel Paudits Béla zenés-irodalmi estjét. Városi moziműsor Vasárnap: A gejzírvölgy tit­ka. Az eltűnt indiánok nyo­mában ... Színes, szinkroni­zált szovjet kalandfilm. Kísé­rőműsor:... protest song 77. Csak 4 árakor. Rendőrök háborúja. Színes francia bűnügyi filmdráma. Kísérőműsor: Animális — Százlábú, Magyar Híradó. Csak 16 éven felülieknek, 6 és 8 órákor. Hétfő: Robin Hood nyila.A népszerű kalandhős új ruhá­ban. Színes, szinkronizált szov­jet film. Kísérőműsor: A nap­rendszerben. Csak 4 órakor. Ideiglenes paradicsom. Szí­nes, magyar filmdráma. 14 éven aluliaknak nem aján­lott, 6 és 8 órakor. Anyakönyvi hírek Született: Némedy Zoltán és Putnoki-Nagy Márta: Márta; Kovács Péter és Püspök Juli­anna: Zoltán; Szomori József és Maszlag Erzsébet: Boglárka; Harangi Lajos ás Stopp Erzsé­bet: Attila; Bizony Árpád és Gasparics Anna: Olivia Anna nevű gyermeke. Névadót tartott: Vilmos György és Gáldi Edit: Edit; Futó-Tóth Attila és Borsi Má­ria: Attila nevű gyermekének. Házasságot kötött: Tóth Ta­más Béla és Hosztafi Katalin. Elhunyt: Mészáros István, Káptalantóti, Rózsadomb utca 19; Fehér Jolán, Gödöllő, kas­tély; Zsichla Pálné Papp Rozá­lia, Gödöllő, kastély; Pásztor Lajosné Pikács Julianna, Gö­döllő, Munkácsy M. u. 3/a; Nagy Lajos. Budapest, IV., Ba­ross utca 100; Benke Sándor, Gödöllő, Madách Imre utca 9; Szabó Károlyné Pobrubszki Erzsébet, Budapest, XX. Pap- pünia utca 53; Sárközi Kál­mánná Fingar Matild, Gödöllő, kastély; Rajcsányi Lászlóné Nagy Ilona, Gödöllő, Hunyadi János utca 5. ISSN 0133—1957 (Gödöllői Hírlap) ÁFÉSZ-EXPO október 15-től 24-ig, a Dózsa György u. 67. szám alatt. Nyitva: naponta 10-től 17.30 óráig, szombaton 9-től 15 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents