Pest Megyi Hírlap, 1981. október (25. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-11 / 239. szám

xMrl, 1981. OKTOBER 11., VASÄRNAP ao Mem húzódik tovább a ceglédi iskohügy I Újfajta fényforrás 1a HÉT HÍRE Életveszély után — félmegoldás — Nem alszom én sem nyu­godtan. De néhány év alatt nem lehet helyrehozni évtize­dek mulasztását. Most szinte csak toldozgatunk, foldozga- tunk — mondotta Kovács Ká­roly, a ceglédi városi tanács elnöke 1981. május 18-án, amikor a kisegítő iskola oly régóta vajúdó sorsáról faggat­tam. E történetnek azonban hosszabb sora van. Érdemes egy rövid pillantást vetni a múltba. Rövid visszapillantás Lapunk első alkalommal 1980 szeptemberében, majd 1981 májusában foglalkozott a ceglédi iskolák, valamint a kisegítő iskola épületének vál­ságos helyzetével. De nem csak mi, hanem a Népszava is írt — hivatkozva a Pest me­gyei Hírlapra — a ceglédi is­kolakörülményekről. Lapunk­ban már tavaly jeleztük, hogy biztonsági és. pedagógiai szem­pontokból mennyire tarthatat­lan a kisegítő iskolások hely­zete. A város illetékes vezetői előtt ismeretes volt az 1979- ben megszületett statikai vé­lemény, mely szerint: „... Ennek teljes helyreállí­tása nem lenne gazdaságos, így kb. két év múlva lebon­tandó ... Felhívjuk a figyel­met, hogy ezen idő alatt pró­bálják meg az itt elhelyezett gyerekek tanítását megolda­ni..." A dátum: 1979 március. De mi történt két évvel ké­rőbb? 1981. május 14-én a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának munkavédelmi ha­tározata így szólt: „A munkavédelemről szóló 47/1979. (IX. 30.) MT számú rendelet 11. §-ban biztosított jogomnál fogva 1981. május 16-án 06 órától a kisegítő is­kola területén levő, életveszé­lyessé vált négy tanterem használatát felfüggesztem. E letiltó határozat életbe lépése után Cegléden a hely­zet egy ideig semmit sem vál­tozott. Mindössze annyi tör­tént, ,a kisegítő iskola rozoga épületét egy utolsó nekibuzdu­lással aládúcolták. Ez a hiá­bavaló munka 11 ezer forint­ba került. Végezetül, amikor már senki sem vállalta azt a felelősséget, hogy csaknem 200 gyerek életveszélyes épületben tanuljon: kiköltöztették őket, sa tanév végéig ideiglenes el­helyezést kaptak. Még mindig hátrányosak? egész tantestületet megviselte a tanév ilyen befejezése. Am most, hogy a Mészáros Lőrinc Általános Iskola helyet adott nekünk, sem jobb a helyzet. A délutános órákon a tahítás hallatlan erőfeszítést je­lent mind a pedagógusoknak, mind a tanulóknak. Előfordul ilyenkor az is, hogy egysze­rűen elalszanak a gyerekek. Nem győzőm hangsúlyozni, hogy ők jobban megéreznek minden változást. Természe­tüknél, alkatuknál fogva ne­hezebben tudnak alkalmazkod­ni, fáradékonyabbak. A felső­sök közül többen is tanyáról járnak. — Tudom, felépül az új ki­segítő iskola — mondja az igazgatónő —, de addig sem lehet ez a megoldás végleges. Amikor ilyen égető a gond, szerintem nem törvényszerű, hogy csupán a művelődési tár­cán belül keressünk megfele­lő helyet. Azt is javasoltam, hogy a valamikori baleseti se­bészet épületét — amely két éve már, hogy üresen áll — adják át nekünk, s akkor egy csapásra megoldódna minden gond. Amíg az új feriépiil... Október első napjaiban is­mét megkerestem a hányatott sorsú kisegítősöket, ők vajon mit mondanak az eltelt idő­szakról? Az oly sokat megélt épület­nek már csak a falai állnak. Megkezdődött a bontás. Az életveszélyesen repedezett fa­lakra alig emlékeztet valami. A kisegítősöknek jelenleg a Mészáros Lőrinc Általános Is­kola ad otthont. Három tan­termet kaptak, amelyben dél­előtt és délután tanulhatnak, hét tantermébe pedig a kise­gítő iskola felső tagozatosai járnak, állandó délutánosként. — Mi amit lehetett megtet­tünk — mondja Varga Sándor, a Mészáros Lőrinc Általános Iskola igazgatója —, de nem vitatom, hogy ennek ellenére bizonyos vonatkozásban hátrá­nyosabb helyzetben vannak most is. A gyerekeknek — akik amúgyis veszélyeztetettek —, nehezebb alkalmazkodni. Nem tagadom azt sem, nekünk is nehezebb. Nem könnyű ezeknek a gyerekeknek a dél­utáni tanítás, viszont miattuk nem tudom több mint ezer gyerek rendjét felborítani. — Nekünk a múlt tanév vé­gén az a háromhetes ideigle­nes megoldás is rettenetes volt — magyarázza Ivanics Bertalanná, a kisegítő iskola igazgatónője —, mivel a gye­rekek nem találták meg a helyüket, a kijáratot, a bejá­ratot. Hiába, velük nehezebb, de nemcsak őket, hanem az A baleseti sebészet épülete azonban nem megfelelő erre a célra — tájékoztattak erről, a városi pártbizottságon —, mi­vel az épületet jövőre szintén átépítik. Viszont nem lehet, végleges a jelenlegi hely sem, mert a Mészáros Lőrinc Álta­lános Iskolában — ahol szin­tén évekig tartott a födém­csere, mivel ez az épület is életveszélyes volt — jelenleg még mindig három terem van — két műhely és egy tante­rem —, amelyre régen kimond­ták már a halálos ítéletet. Je­lenleg azonban ott még mindig gyerekek tanyáznak. És ha lebontják? IVÍég rosszabb kö­rülmények közé kerülnek a kisegítősők? — Ennél jobb kiutat pilla­natnyilag nem találunk — mondja Szabó Alfréd, a ceglé­di művelődési osztály vezető­je. — Tudom, mindenkinek a saját problémája a legfájóbb, de mégjs türelemre kérem a kisegítősöket. Az iskola udva­rán ott állnak a faelemek, amelyet a Bács megyei Építő­ipari Vállalattól kaptunk, a felvonulási épület anyagát kellene elkészíteni a kisegítő iskolásoknak. Mi szerettük volna, ha a fűtési idény kez­detére ez megtörténik. Az már bizonyos, nem fog addigra elkészülni. Annak el­lenére, hogy májusiban a váro­si tanács elnöke többek között arról is szólt, nem nyugodt az álma a kisegítősők miatt. Pedig a gyerekeknek hely kell. A faépületről már ápri­lisban tudtak a város vezetői, de csupán augusztus végén ke­rült sor a lebontására, amelyet társadalmi munkában katonák végeztek el. Így azután nem csoda, ha még mindig az ala­pozási munkáknál tartottak október elsején (?!). A Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat igazgatóját kérdeztem, hogy miért ment olyan lassan a fa- ház alapozása és előkészületi munkálatai? tait a Ceglédi Járási Építőipa­ri Szövetkezet folytatja. Igaz, az október 8-án történt szemle még nem döntötte el végérvé­nyesen, hogy' érdemes-e eze­ket a korhadó faelemeket új­ból felépíteni. Tehát a kisegí- tősök elhelyezésének kérdése még mindig nyitott — Érthetetlen számomra mindez — mondja Csatári Mi- hályné, az SZMT munkavé­delmi felügyelője —, hiszen a májusi leállító határozat óta lett volna idő a megoldás ke­resésére. Ügy tűnik, még most sem volt igazán szívügye ez a városi tanácsnak, jól példázza j mindezt a faház jelenleg is j vajúdó építése. Ismerem a ! ceglédi vállalatokat és üze­meket, milyen sokat segítenek, ha társadalmi munkáról van szó. Bizonyára most is lehetett volna mozgósítani őket. — A hatodik ötéves tervben az új kisegítő iskola beruhá­zása megkezdődött — mond­ja Jakab Béla, a megyei ta­nács művelődési osztályának helyettes vezetője. — A kisa­játítások megkezdőditek, de mindezeket figyelembe véve az új épület csak három-négy év múlva készül el. Addig sajnos ez a nehezebb átmene­ti állapot megmarad. Bár­mennyire szeretnénk, ezen mi sem tudunk változtatni. Vi­szont a városi tanácsnak kell megkeresnie a jobb elhelye­zés módját, s megoldani azt, hogy ezek a gyerekek ne le­gyenek állandó délutánosok. A ceglédi városi pártbizott­ságon ismerik a kisegítő isko­lások gondját és foglalkoznak ügyükkeL Valahol helyet kapnak ■ Korhadó faehmek — Itt tartom a kezemben azt a levelet, amely az isko­lák gondnokságától érkezett hozzánk, a dátum augusztus 23. A megrendelés nem jelölt meg időpontot, és mi a válasz­levelünkben, melyet még az­nap elküldtünik, csupán erre az évre tettünk ígéretet. Azt nem tudtam, és velem senki sem közölte, hogy ezt az épületet a kisegítősöknek szánták. így azután mi ezt a munkát tulajdonképpen hé­zagpótlónak fogtuk fel. Gyor­sabban haladtunk volna, ha a betonkeverőnk csapágya nem törik el. Így most csak azt tu­dom ígérni, hogy leghamarabb október 14-re eleget teszünk feladatunknak. A faház további munkála­— Tény, mi már áprilisban figyelmeztettük a város veze­tőit, hogy az ideiglenes meg­oldást a faház felépítése nyúj­taná — mondja Sárik Ferenc, a városi pártbizottság első tit­kára. — Meg kell mondanunk, hogy csak dönteniük kellett volna. Időben, de nem ez tör­tént. A városi tanács vezetői úgy tűnik nem tanultak még az előző esetből és most sem kezelték kiemelten a kisegítő- sok problémáját. Ezért hibáz­tatom őket. Most azonban már ígéretet tehetek — mivel naponta tárgyalok a faház felépítéséről, sőt magam is több esetben megtekintem —, amennyiben november elsejéig nem készül el, akkor valahol helyet kapnak a kisegítés fel­ső tagozatosok. Mivel több javaslatot is kaptunk, most még konkrét helyet nem mondhatok. A tény az, hogy nem húzódik tovább a ceglédi iskolakrimi ügye... Szalal Mária Az Egyesült Izzó Fényforrás- gyárában készülnek az Izzó legkeresettebb termékei, a TUNGSRAM—PAR család új kifejlesztett típusai. E termé­kek kilencven százalékát ex­portálják. A japán gépeken készülő fényforrás felhasználá­si területe igen sokoldalú: egy­aránt alkalmas víz alatti vilá­gításra, díszvilágításra, a gyó­gyászatban, a kozmetikában és a mezőgazdaságban. Ifjúság az A Demokratikus Ifjúsági Vi­lágszövetség és a Magyar Ifjú­ság Országos Tanácsa meghí­vására október 10-én Budapes­ten nemzetközi ifjúsági tanács­kozás kezdődött. A különböző politikai irányzatok ifjúsági szervezeteinek együttműködé­sére alakúit európai ifjúsági együttműködés keretszerve­zetének munkacsoportja ta­nácskozásán véleményt cserél­nek a helsinki záróokmány if­júságot érintő ajánlásai végre­hajtásának helyzetéről. A ta­nácskozáson az Európai Nem­zeti Ifjúsági Bizottságok Taná­csa a Liberális és Radikális If­júsági Szövetségek Nemzetközi Szervezete, a Keresztényde­mokrata Ifjúság Európai Szö­vetsége, a Konzervatív Euró­pai Demokrata Közösség Ifjú­sága, az Európai ökumenikus Ifjúság Tanácsa és más ideoló­giai irányzatok ifjúsági szer­vezeteinek vezetői — néhány héttel a madridi tanács­kozás folytatása előtt — át­tekintik a helsinki záróokmány megvalósítását célzó nemzeti és nemzetközi tevékenység eredményeit és javaslatokat dolgoznak ki az ezen a terüle­ten folytatott együttműködé­sük továbbfejlesztésére. ERDŐTŐL A FÁT • A vállalati készletezés javításának lehetősé­geiről folytattak eszmecserét az érintett szakembe­rek Székesfehérváron, a Szervezési és Vezetési Tudo­mányos Társaság rendezésében. • Városszépítő egye­sületek első országos tanácskozására került sor Szom­bathelyen. E nemes társadalmi összefogás felszabadu­lás utáni kezdeményezője az ötvenes évek végén Szentendre volt. ® Építőipari újítási kiállítás és bör­ze tárt szellemes megoldásokat a látogatók elé a Bu­dapesti Nemzetközi Vásár területén. • A hét híre az is, hogy tudományos tanácskozás zajlott le Kecske­méten a parkerdő szerepéről a városépítésben. BöiCSCk voltak eleink, ami­kor így intettek: amely fának árnyékában nyugszol, ne nye­segesd! Az ember azonban gyakran füttyent a bölcsessé­gekre, megy a maga feje után, s csak akkor kapkod fűhöz, fához, amikor nyakán a baj. Szó szerint kapkodunk most fű és fa után, mert rájöttünk: nélkülük a lakóhely nem az igazi. A. mindent ellepő be­ton és aszfalt szürkés és feke­te tömege riaszt, közöttük egy kis zöld folt megörvendezteti a szemet, s ha több a zöld, akkor már-már joggal hihet­jük, otthonunk összetalálko­zott a természettel. Főként a városlakók azok, akik a kép­telen ötletektől sem riadnak vissza — lásd az erkélyek, a loggiák mikrovilágát —, hogy valamit odalopjanak szemkö­zeibe a szem elől tévesztett természetből. Soha ilyen ke­letje nem volt a szobai dísz­növényeknek, amikor a kert­barátok Szentendrén kiállítást és vásárt rendezték, egyetlen délelőtt sok száz cserép nö­vény jutott el új gondozókhoz. Igen, a cserépbe ültetett il­lúzió kedves, fontos, ám a kö- közelebbi vagy távolabbi na­gyobb darab természet már kevésbé az, már kevésbé fáj sorsa, romlása, szinte termé­szetes a hiánya. Igaz, a me­gye büszkélkedhet azzal, hogy az ország legnagyobb park­erdeinek egyike — a pilisi — az övé, ám településen belüli, településszéli erdeink, lige­teink aligha mutogatnivalók.. Gyakran könnyebb, egysze­rűbb a fejsze, a fűrész után nyúlni, mint megkeresni a há­zak között, a lakótelepek öle­lésében a fák, bokrok he­lyét. A tervezők azt mondják, a beruházók miatt, a beruhá­zók, hogy a tervezők kár­hoztathatok, s míg tart az új- módi koimámasszony, hol az olló, addig a megmenthető zöld csendes sóhajjal kiszen­ved árokásó, földnyeső gépek, kábelfektetők, aszfaltterítők serény kedése nyomán. Városaink, nagyobb telepü­léseink egy részének lenne le­hetősége arra, hogy zöldbe csalja polgárait. Budaörsön, Budakeszin, Solymáron szin­te az új házak kapujánál vár hívekre az erdő, Gödöllőn az ugyan zsugorított, de még így is tekintélyes Alsó-park, Vá­cott a üget, Nagykőrösön a Pálfája, Százhalombattán a dunafüredi rész kínálna al­kalmat a pihenésre, a felüdü­lésre. A föl nem sorolt pél­dákkal együtt igaz, hogy csak kínálna ezeknek a helyeknek nagy része csendet, jó levegőt, egy harapásnyi friss termé­szetet. Többségük ugyanis el­hanyagolt, leromlott, híján van a legelemibb tárgyi fel­tételeknek is. Ez a helyzet, annak ellené­re, hogy amúgy sem valami sok gondozott belső parkterü­let jut egy-egy lakosra, me­gyei átlagban hat négyzetmé* tér. Ezen belül azután hatal­masak a különbségek, van olyan község, ahol egy tenyéré nyi földdarab képviseli a par* kot, van olyan város, ahol egy, igen, egy négyzetméter gondozott parkterületet mond­hatnak a magukénak a la­kók személyenként, s olyan város is lelhető a megyében, ahol ugyanez a mutató negy­venöt négyzetméternél áll meg. Az aránytalanságok, a földrajzi adottságokból követ­kező eltérések még inkább kívánnák az okos egyenlősítő törekvéseket, azt, hogy ha másként nem megy, akkor az erdő legyen a város parkja. r Alom lenne ez csupán, hi­szen manapság olyan könnyen odavetik a kérdésre, miért nem, a feleletet, azért, mert pénz nincsen. Jó szakemberek mondják: legkevésbé pénz kellene. Sokkal inkább szük­ségeltetne társadalmi összefo­gás, közlekedésszervezés, egyál­talán, elszánás arra, hogy a városszéli, községi erdők, li­getek legyenek a pihenésnek is terepei. Ma ezek az erdők eltakarják a sopánkodókat, azaz — hogy pontosak le­gyünk — azokat, akik mindig nagy lehetőségre, mindig sok millió forintra várnak, s míg tétlenül múlatják az időt, az erdőtől nem veszik észre a fát, az adottságokban rejlő le­hetőséget. M. O. F arbantartás, felújítás al- lv kaiméval csak úgy nyü­zsögnek a különféle szakipa- rosok — csak akkor persze, ha sikerül őket összetoboroz­ni. Valaki a vízvezetéket, más a gázt, megint más a villanyt, ajtó-ablak keretet, beépített bútort, parkettát, csempét, mozaikburkolatot,' tapétát vagy festett falat veszi keze­lésbe. Annyian vannak, alig győzzük őket számontartani. Idős mesterem, aki eljött a napokban légteleníteni a fű­tésrendszert, csak csóválta a fejét; milyen kár, milyen pa­zarlás ennyi emberrel dol­goztatni, amikor alig néhá- nyan elvégezhetnék azt a kis munkát! ö maga víz-, gáz-, központifűtés-szerelő, meg bádogos, szakmája szerint. De zárat is javít, kulcsot is re­szel, ha kell, s beüvegezi az ablakot, ha már beteszi a lá­bát egy lakásba, olyanba, ahol ilyen javításokra sor kerül. Köztudott, hogy az ipar fej­lődése során, a manufakturá­lis módszerekkel dolgozó kis­üzemek kiveszésével eltűntek az univerzálisnak mondott mesterek is. Másfajta szak­Mesterségek képzettséget igényelt a mun­ka, mégpedig magas, egyre magasabb színvonalon. Az esztergályos csak esztergált. A géplakatos csak gépeket sze­relt. A kőműves csak falat rakott. Aztán még azt se, mert itt a házgyár, a panelszerelők­kel. A szobafestő csak festett, a hidegburkoló csak met- lachitlapot és csempét rakott, a melegburkoló csak szőnyeg- padlót és linóleumot ragasz­tott, a cipőipari szakmunkás csak új lábbelit látott, rend­szerint részletekben, a szala­gon. A varrónő csak ujját varrt, zsebet, elejét vagy há­tát. a szabász csak szabott. Soroljam? Nincs értelme. Egy szép napon észrevettük, hogy már rég nincs, aki af­féle fővállalkozó módjára megcsinálná körülöttünk a dolgokat, mégpedig egy sereg alvállalkozót is megszemélye­sítve. Mit lehet tenni? Gyárat keresünk, ahol flekket készí­tenek a cipőkre, amit magunk is felrakhatunk, ha leesik a régi. Kárpitoskellék boltot nyitunk, ahol megvehet j ük mindazt, amivel rendbehoz­hatjuk szakadt, de oly kedves díványunkat. Szabás-varrás tanfolyamokat szervezünk, ahol szorgos családanyák le­sik az öltéseket, csattogtatják az ollót, hogy három hónap tanulás után át tudják alakí­tani csemetéjük kinőtt ruhá­ját azoknyácskává, ingecské- vé, hogy két nyűtt nadrágból egyet varázsoljanak. S még azt is tehetjük, hogy széttárjuk a karunkat, s azt mondjuk a kedves megrendelőnek: saj­nos, kérem, erre nincs embe­rünk. Hja, hiányszakma!... A múltkorában hallottam egy tanácskozáson az OKISZ elnökétől is: mennyivel maga­sabb színvonalú lehetne ná­lunk a szolgáltatás, ha divat volna még a többszakmás kép­zés. Így igaz. De miért tart­juk ezt megoldhatatlannak? Élnek még az idős mesterek, akik tudják ennek a forté­lyát. Akadnának bizonyára je­lentkezők is, akik a — ma fogalmaink szerint —, hagyó mányos iskola helyett olyanb; akarnának járni, amelybei két-három, egymáshoz köze álló mesterség alapfogásai sajátíthatnák el. Még nem ké­ső. Sokkal olcsóbb megoldás mint a már felnőtt, családoi dolgozók utólagos átképzése — amire persze a nagyiparbal továbbra is szükség lesz. Án ha a szolgáltatás szakember igényét az említett módot próbáljuk kielégíteni a jövő­ben, legalább ezen ’ a terüle­ten nem kell annyi öregdiák­nak görnyednie esténként s padban. S valószínűleg kisebl lenne a szolgáltatás rezsije is ha kevesebb, de többféléhe: értő embereket foglalkoztatna VJzinte hallom az ellenveté- seket. Ehhez intézménj kell, tanárok, szakoktatók szemléltető eszközök hiányoz­nak, nincs anyagi fedezet, kor­látozottak a beruházási lehe­tőségek, stb. Nem. Nem olyan nagy dolog ez, kérem szépen. Talán mégis érdemes foglal­kozni vele. Bálint Ibolya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents