Pest Megyi Hírlap, 1981. szeptember (25. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-27 / 227. szám
Wgfop 1981. SZEPTEMBER 27., VASÁRNAP Leonyid Brezsnyev nyilatkozata A mongol békejavaslatról A. I. Szmirnov, a Szovjetunió mongóliai nagykövete, szeptember 24-én átnyújtotta Jumzsagijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága első titkárának, a Nagy Népi, Hurál Elnöksége elnökének Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, államfő válaszát Cedenbal július 31-i felhívására, amelyet az ázsiai és csendes-óceáni országok állam- és kormányfőihez intézett A Szovjetunióban teljes mértékben osztják aggodalmát az Ázsiában kialakult helyzettel kapcsolatban. A föld e részén, ahol az emberiség több mint fele él, a második világháború befejezése óta egyetlen napra sem szűnnek a nagy és kis, a háborús politikát folytató és azt ellenző országok közötti ösz- szetűzések — állapítja meg Leonyid Brezsnyev. A Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság egyaránt úgy véli, hogy ezt a súlyos és vészterhes folyamatot a békeszerető erőknek, mindenekelőtt Ázsia népeinek céltudatos, következetes és állhatatos erőfeszítéseivel meg kell fékezni. Kétségkívül ebben az irányban halad a Mongol Népköz- társaság javaslata az ázsiai országok és a Csendes-óceán térségében fekvő államok közötti meg nem támadási szerződésről, illetve az erőszakról való lemondásról ezen országok között. Ha sikerülne az államközi kapcsolatokat e hatalmas térségben a függetlenség, a szuverenitás, a területi egység, az egyenlőség, az államhatárok sérthetetlensége, az egymás belügyei- be való be nem avatkozás, az erőről, illetve az azzal való fenyegetésről való lemondás, a vitás kérdések kizárólag békés úton történő rendezése, a kölcsönösen előnyös együttműködés elvei alapján kialakítani, ez, óriási, mondhatni, történelmi jelentőségű lépés lenne előre az ázsiai események alakulásának menetében. Az önök javaslata egybecseng a Szovjetuniónak az ázsiai béke és biztonság megszilárdítására vonatkozó ismert javaslatával. Ugyanabban a mederben halad, mint az Indiai-óceán békeövezetté változtatására, a délkeletázsiai békeövezet megteremtésére vonatkozó javaslatok, és a békeszerető ázsiai országok más, konstruktív eszméi. Elvárható ezért, hogy a Mongol Népköztársaság javaslatát Ázsia és a Csendes-óceán térségének országai kedvező fogadtatásban részesítik. Mitterrand meghívása A Fehér Ház pénteki bejelentése szerint Reagan elnök egyesült államokbeli látogatásra hívta meg Francois Mitterrand francia köztársasági elnököt. A bejelentés szerint az amerikai elnök az amerikai függetlenségi háború csatáinak évfordulós ünnepségeire hívta meg Mitterrand francia elnököt, aki a tervek szerint október 18-án találkozik Reagan- nel. Amerikai kommunisták A párt ünnepe Ünnepi gyűlésen emlékeztek meg New Yorkban az Egyesült Államok Kommunista Pártja megalapításának 62. évfordulójáról. Az amerikai kommunisták képviselői mellett az ünnepi ülésen jelen voltak az ország haladó szervezeteinek és mozgalmainak képviselői is. Henry Winston, a párt országos elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok Kommunista Pártjának megalapítása természetes és törvényszerű eredménye volt annak a folyamatnak, amelynek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vette kezdetét. Kiemelte, hogy az amerikai kommunisták pártja a megalapítása óta önfeláldozó és ádáz harcot vív az amerikai dolgozóknak a kapitalista kizsákmányolás alóli felszabadulásáért. Az ENSZ-közgyülés ülésszakán Az általános vita fejleményei Űj-Delhi Szabadlábon a diplomaták Űj-Delhiben a rendőrség szombaton szabadon engedte az iraki nagykövetség öt munkatársát, akiket pénteken tartóztattak le, mert állítólag ráláttok tüntető iráni diákokra. Az iraki nagykövetet az indiai külügyminisztériumba kérették és tiltakoztak az eset miatt. A UPI amerikai hír- ügynökség szerint az ügyvivőt felkérték, hogy járjon közbe a megvádolt tisztviselők visszahívása érdekében. Az indiai külügyminisztériumba bekérették az iráni ügyvivőt is és közölték vele, hogy az irániaknak kerülniük kellene a provokatív cselekményeket — közölte egy szóvivő. Szombaton ötven iráni ülősztrájkkal követelte, hogy utasítsák ki Indiából az érintett irakiakat. Montazeri lehet az utód Khomeini felhatalmazása Khomeini ajatoltah, Irán vallási vezetője pénteken felhatalmazta a második legnagyobb vallási hatalmasságnak tekintett Montazeri ajatolla- hot, hogy a továbbiakban ő nevezze ki az ország legfelsőbb bírói tanácsát. Khomeini döntését megfigyelők egyértelműen úgy értékelik, hogy a 81 éves vallási vezető kétséget kizáróan megjelölte, halála esetére kit tekint utódjának. Az imám utódjaként Montazeri 1980 januárja óta jön egyre inkább számításba, amikor a vallási vezetőt szívpanaszok miatt Qumból egy teheráni kórházba szállították. Az iszlám köztársaság történetében harmadik elnökválasztás előtt néhány nappal hozott döntéssel Khomeini a kezében összpontosuló hatalom egy jelentős részéről mondott le. Az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakának általános politikai vitájában Nothomb belga kül- üífvminiszter pénteken olyan, biztonsági problémákról folytatandó tárgyalások mellett szállt síkra, amelyek nemcsak a leszerelési kérdésekre korlátozódnának. Javasolta, hogy mindazokat a problémákat vitassák meg, amelyek az államokat elválasztják egymástól. Szadun Hammadi iraki külügyminiszter felszólalásában kijelentette, hogy országa kész az Iránnal fennálló konfliktus „igazságos és tisztességes’ rendezésére. Hammadi hangsúlyozta, hogy a rendezésnek „garantálnia kell a felek törvényes jogait”. Ishaya Audu nigériai külügyminiszter visszautasította azokat a nyugati kísérleteket, amelyek össze kívánják kapcsolni Namíbia függetlenségének és a kubai csapatok Angolából való kivonásának a kérdését. Salim Ahmed Salím tanzániai külügyminiszter sürgette az öt nyugati ország namíbiai függetlenségi tervének végrehajtását. Hangsúlyozta: amíg a namíbiai probléma tárgyalásos megoldását a Dél-afrikai Köztársaság megakadályozza, „Namíbia népét és annak felszabadító harcát hatékonyan kell támogatni". Ahmed Eszmat Abdel-Ma- gid, Egyiptom állandó ENSZ- képviselője az ülésszak általános politikai vitájában kijelentette, hogy országa „üdvözöl” bármilyen kezdeményezést a palesztin probléma megoldására, de csak „az átfogó béke megteremtésének végső és nem első szakaszá200 ezer katona részvételével Hadgyakorlat Kínában Nagyszabású hadgyakorlatot tartottak szeptember elején Kínában — jelentette szombaton az Űj Kína hírügynökség. Az ország északi részén tartott gyakorlaton — amely az elmúlt 32 év legjelentősebb katonai megmozdulása volt —, 100—200 ezren vettek részt Megtekintette a hadgyakorlatot Hu Jao-pang, a Kínai KP elnöke, Teng Hsziao-ping, a párt alelnöke, a Kínai KP KB katonai bizottságának elnöke, s rajtuk kívül jelen volt a kínai központi állami és helyi vezetés több más tagja is. A gyakorlatokat a mongol határtól mintegy 400 kilométerre tartották. Diplomáciai források szerint békeidőben ez volt a kínai fegyveres erők legjelentősebb megmozdulása. ban” látja szükségességét egy nemzetközi konferencia megtartásának. Ellenjelölt a főtitkári posztra Az ENSZ el nem kötelezett országai pénteken zárt ajtók mögötti tanácskozásukon úgy határoztak, hogy támogatják Salim Ahmed Salim tanzániai külügyminiszternek az ENSZ- főtitkári tisztségbe való jelöl- tetését — jelezték diplomáciai forrásokból. A világszervezet tagállamainak közel kétharmadát kitevő el nem kötelezettek ezáltal jóváhagyták az Afrikai Egységszervezet ajánlását. Nem ismeretes, hogy a támogatásról szóló döntés mennyire kötelező az érintett országokra. Gromiko találkozói Az ENSZ-közgyűlés 36. ülésszakának keretében Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter újabb országok diplomáciai vezetőivel folytatott megbeszélést. Naraszimha Rao indiai külügyminiszterrel Gromiko a barátság és a kölcsönös egyetértés légkörében folytatott véleménycserét kétoldalú és nemzetközi kérdésekről. Gromiko pénteken fogadta Stefan Andreit, a Román Kommunista Párt KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagját, külügyminisztert. A két külügyminiszter tárgyszerű és baráti légkörű megbeszélésen a közgyűlés jelenlegi ülésszakának munkájával kapcsolatos kérdéseket vitattak meg. Gromiko és Paulo Jorge angolai külügyminiszter találkozóján elsősorban az Afrika déli részén kialakult helyzetnek szentelték figyelmüket, az Angola és más afrikai országok elleni dél-afrikai ag- ressziós cselekményekkel ösz- szefüggésben. A tőkés országok diplomáciai képviselői közül Gromiko Claude Cheysson francia és Colombo olasz külügyminisztert fogadta. A Szolidaritás kongresszusának második fordulója A LEMPválaszra A lengyelországi Gdansk városában szombat délelőtt megkezdődött a „Szolidaritás” szervezet kongresszusának második szakasza. A „Szolidaritás” kongresz- szusának második szakaszát illetően a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága a minap rámutatott, hogy a tanácskozásnak egyértelműen állást kell foglalnia arról: részt kíván-e venni a „Szolidaritás” a lengyelországi társadalmi-gazdasági válság okainak megszüntetésében, együtt az ország hazafias erőivel, vagy pedig a konfrontáció útját választja. A szombat délelőtti ülésen a részt vevők megválasztották a tanácskozás második fordulójának elnökségét, majd elfogadták az ötnaposra tervezett ülés napirendjét. A „Szolidaritás” országos egyeztető "Bizottságának ezután elhangzott beszámolója rámutatott, hogy a szervezet vezetősége minden lényeges vonatkozásban egyetért a szejm által egy nappal korábban alkotott törvénnyel, amely az állami vállalatokról, az önkormányzatról és az igaz. gatók kinevezéséről szól. A referátum egyúttal bírálta a kormányzatnak azt az intézkedését, amely többletjuttatásokat irányoz elő a sziléziai bányavidék dolgozóinak. Ez — a „Szolidaritás” véleménye szerint — „a szervezet tagságának megosztásához vezethet”. Az országos egyeztető bizottság beszámolójáról indított vitában csaknem félszáz küldött jelentkezett szólásra. A katawicei állásfoglalás A katowicei vajdaság ipari vállalatainak üzemi pártszervezetei mellett működő marxista—leninista szemináriumok Dánia es Magyarország (2.) A párbeszéd folytatásáért A KOPPENHÁGÁBAN TÖLTÖTT néhány nap alatt is több tüntetést láttam. Hirdettek gyűlést az amerikai követség elé — a rendőrség már jóelőre kordont vont az épület körül, bár a megjelentek „fegyvere” csupán egy mikrofon és egy gitár volt. „Danmark ud af NATO — NATO ud af Danmark" (Ki Dániával a NATO-bói — Ki a NATO-val Dániából) —olvashattam a feliratokon. Találkoztam vallási békemenettel is, ahol gyermekkocsikat tolva, zászlókat és léggömböket osztogatva, Jézus nevével vonultak fel a résztvevők. Nem kétséges: a fegyverkezési kérdések legalább annyira foglalkoztatják a dán közvéleményt, mint a Gazdaság gondjai. — A kettőt nem is lehet elválasztani egymástól — szögezte le rögtön Hans Haek- kerup, a parlament igen befolyásos külügyi bizottságának tagja, akit arra kértem, tájékoztasson Dánia politikai helyzetéről. Tény, hogy a lelassult gazdaságfejlődés, külföldi adósságaink, a megszokott szociális ellátás fenntartásának terhei nehézségeket okoznak Anker Jörgensen kisebbségi szociáldemokrata kormányzatának. Tíz százalék körül mozog az infláció, 230—250 ezer ember munka- nélküli. Erős hát a követelés, hogy a kabinet ne a hadi, hanem a szociális programokat részesítse előnyben. Már az is felháborodást keltett, hogy Jörgensennek a törvényhozásbeli erőviszonyok miatt a fegyverkezés terén nem sikerült a saját pártja által elhatározott „nulla-növekedést” elfogadtatni. A létrejött kompromisszum végül mégis közelebb áll az eredeti követeléshez: a jövő pénzüGyi évre jóváhagyott költségvetési tervezetben a katonai kiadások csak egy százalékkal, a következő két esztendőben pedig előreláthatólag mindössze félfél százalékkal emelkednek majd. Nem hanyagolhatjuk el biztonságunk kérdését, derpél- dául a legutóbbi szovjet javaslatok az észak-európai atomfegyvermentes övezet megtem- tésére igen érdekesek lehetnek számunkra — mondta a képviselő. MÁSRÉSZT VISZONT, mint NATO-tagokra, Dániára erős külső nyomás hárul, amiért nem éri el a katonai kiadások növekedésének Brüsszel által előírt minimálisan háromszázalékos szintjét. Dánia — bár alapvető szövetségi elkötelezettsége nem kérdéses — amúgy is több kérdésben „kilóg” az atlanti szövetségből: a kormányzat legmagasabb rangú személyiségei leszögezték például, hogy nem lehet szó a neutronbomba elhelyezéséről az ország területén. Sőt, a kormányzat békeidőben semmilyen atomfegyver állomá- soztatásához sem járul hozzá. — Hogyan befolyásolja az igen aktív békemozgalom a kormány fellépését aNATO-n belül? — Realistáknak kell lennünk — feleli a szociáldemokrata képviselő. — Tudjuk, hogy országunk nem lehet hangadó a nyugati világban. De alábecsülni sem szabad a Dániához vagy Magyarországhoz hasonló kisebb államok szerepét a nemzetközi politikában. Állásfoglalásunk sokszor jelentős lehet, márpedig mi, „kicsik”, különösen érdekeltek vagyunk a konfrontációs politika térnyerésének megakadályozásában. Miniszterelnökünk és külügyminiszterünk is kijelentette: támogatjuk a nemzetközi feszültség csökkentését célzó lépéseket. Nem helyeseljük az erőfölényre való törekvést, s így rossz irányba tett lépésnek tartjuk a neutronbombáról hozott amerikai döntést is. Dánia annak idején javasolta a NATO rakétahatározatának elhalasztását, s ma is bízik abban, hogy a remélhetőleg hamarosan meginduló tárgyalások normálisabb politikai légkört alakítanak ki a nagyhatalmak között. EZT KELL ELŐSEGÍTENIE az európai országok folyTüntetnek a NATO fegyverkezési tervei ellen tatódó párbeszédének, s e szándéknak jellemző példája a dán—magyar viszony is. Hans Haekkerup — csakúgy, mint többi beszélgetőpartnerem — hangsúlyozta: annak ellenére, hogy országaink eltérő társadalmi berendezke- désűek, s más-más katonaiszövetségi rendszer tagjai, a kétoldalú kapcsolatokban nem látnak nehézségeket és adottnak tartják a lehetőséget azok továbbfejlesztésére. E folyamatba jól illeszkedik Lázár György látogatása is, — Tőlünk sokan érdeklődnek; így hát a magyar félen is múlik, hogyan hasznosítja a kiegyensúlyozott politikai kapcsolatokat, s a gazdasági együttműködés terén jelentkező készséget — mondotta Oie Christoffersen. Ezt a kijelentést néhány Dániában töltött nap — igaz, véletlenszerű, „turista-piackutatása” —, is 'alátámaszthatja. Az áruházakban, boltokban csak kétszer találkoztam magyar termékkel. Egri bikavért árultak Koppenhága egyik legnagyobb szupermarketjében; a Monimpex exportálja, viszont egy svéd cég palackozza és hozza forgalomba. A másik honi árucikk (mondani sem kell tán) a bűvös kocka volt. Nemcsak játékboltokban kínálják, láttam a Tivoli előtt a földre leterített pokrócokon is — borsos áron. Ám a legtöbb darab tajvani, hongkongi származású. Nem vitás tehát, ha előre akarnak lépni, a magyar vállalatoknak, kereskedőknek is bőven lesz tennivalójuk.... Szegő Gábor részvevői nyilatkozattal fordultak a LEMP Központi Bizottságához és a lengyel kormányhoz. Szerte az országban erősödik a „Szolidaritás” számos sejtje által folytatott rágalomkampány. Nem egymástól független huligánakciók ezek, hanem a szocializmus ellenségeinek egyeztetett ellenforradalmi tevékenységének mozzanatai. Sajnálatos módon a hatóságok nem állják útját a Lengyelországban már hosszú hónapok óta folyó szovjetellenes tevékenységnek. Reméljük, hogy a LEMP KB, a PB és az LNK kormánya határozottan visszaveri a párt, a népi állam és a szocializmus ellenségeinek támadásait. Semmiképpen sem szabad a megállapodás és a párbeszéd irányvonalát azonosnak tekinteni a kapituláns irányvonallal. A megállapodás és a párbeszéd politikájának nem szabad áthúznia az állami rend szocialista elveit. A szocializmus védelmében Lengyelországban fel kell használnia minden rendelkezésre álló eszközt. Elég volt a folytonos meghátrálásból. Ez csak ahhoz vezet, hogy a szocializmus ellenségei még arcátlanabbakká válnak — hangsúlyozza a nyilatkozat. Bajbcliov Varsában Stanislaw Kania, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titr kára és Wojciech Jaruzelski miniszterelnök pénteken fogadta Nyikolaj Bajbakov szovjet miniszterelnök-helyettest, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnökét, aki gazdasági küldöttség élén tartózkodik Lengyelországban. A találkozón a két ország közötti gazdasági együttműködés további fejlesztésének kérdéseiről volt szó.